Az Anyacsavaron Hankovszky Kati Svájcban élő magyar megoldásközpontú coach mesél arról, milyen coach szemüvegen keresztül megtapasztalni az anyaságot,  és hogyan működik a családi munkamegosztás náluk, ahol ő a fő pénzkereső, míg a férje vállalja a gyermekgondozási feladatok oroszlán részét.

…hülye lennék, ha kihagynám!

Milyen változást hozott az életedben, hogy anyává váltál?

Az életem első 40 évében is úgy éreztem, teljes vagyok, akár mint nő, akár mint ember, és mégis, amikor Emília, az első gyermekem megszületett, valahogy kerekebb lett a világ. Azt vettem észre magamon, hogy úgy érzem, jól van ez így, és átjárt a hála azért, hogy egy ilyen ember, mint a gyerekem, a közvetlen közelemben van, és rálátásom van a dolgaira. Izgalmas meglátni a gyerekeimben a férjemet, akit szeretek, és a felmenőimet, meg saját magamat is, a hasonlóságokat és különbségeket; ez újra és újra a pelenkázás, vagy almahámozás nyugodt rutinja közben szemlélődésre ad lehetőséget: hogyan változnak, mikben mutatnak erős jelenlétet, hogyan érvényesítik az ötleteiket, mit tűrnek el a többiektől.

Mi volt a legutóbbi megfigyelésed?

Ma reggel történt, hogy Emília elkezdte ütni Anton, az öccse fejét, amire a férjemmel mindketten azonnal ugrottunk, majd Anton sírva fakadt. És mivel ez ebben a sorrendben történt, ahogyan most mesélem, rá kellett ébrednem, hogy Anton a mi reakciónkat látva sírta el magát, nem azért, mert ütötték a fejét. Ez arra intett, hogy a helyzetekben próbáljam meg különválasztani a saját aggodalmaimat a tényektől. Így ma már, ha meglátjuk őt éles késsel, vagy valamilyen értékes, kényes tárggyal a kezében, tudjuk, hogy legtöbbször jobban járunk azzal, ha megkérjük, hogy adja oda, vagy tegye le, mint ha megpróbálnánk elvenni tőle.

Irigylésre méltó a szemlélődés és reflexió jelenléte az életedben kisgyerekes anyaként. Sok kisgyerekes anyának van erre nagy igénye, de annál kevesebb ideje, lehetősége. Te hogy csinálod?

Talán, mint coach, gyakorlatom van abban, hogy reflektáljak arra, ami velem és körülöttem történik. Ha megkérdeznek, hogy „Hogy vagy?”, azt is kihasználom arra, hogy egy pillanatra megállok, és valóban végig gondolom, hogyan is vagyok, és azt mondom el, ami akkor éppen nekem is izgalmas, és nem arról mesélek, hogy ma a bébiszitter késett, vagy ehhez hasonlókról. Ez fenntartja annak a frissességét, hogy éppen mit élek meg. A szeretteim közül a gyerekeim az egyedüliek, akiket születésük óta ismerek, és tanúja lehetek a felnövekedésüknek, ami fantasztikusan izgalmas dolog, hülye lennék, ha kihagynám!

…kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem…

Hogyan készültél a gyermekágyas időszakra?

A szülés körüli és az azt követő hetekre a férjemmel mindketten lemondtuk a munkáinkat. A férjem a gyerekágy időszaka alatt rengeteget segített, szeretetteli, és figyelmes volt velem, soha nem várt tőlem többet, mint amennyire képes voltam. A második gyerekem születését fizikailag inkább megsínylettem, és azon vettem észre magam, hogy hiába is lett volna rá időm, vagy lehetőségem, nem tudtam csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek, mert túl fáradt, energiavesztett, alváshiányos voltam.

Volt olyasmi a szülővé válásban, ami váratlan nehézséget okozott, és új családi szokások kialakítására sarkallt?

A férjemmel mindketten szabadúszók vagyunk, de mivel nálunk én vagyok a fő pénzkereső, a második gyerekem születése után hónapokkal észleltem, hogy noha bejöttek új költségek, ettől azonban nem lett hirtelen több bevételünk. Ettől megrémültem, és szembesültem azzal, hogy kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem, mint eddig, hiszen felelős vagyok azért, hogy milyen életkörülményeket tudok biztosítani a családomnak. Például terveznem kell a pénzügyeket, takarékoskodnom kell, meg kell vizsgálnom a lehetőségét, hogy állást vállaljak-e anyagi megfontolásokból. Elkezdtem az árakat összehasonlítani a boltban, amit addig sosem csináltam. Deklaráltan fontosabb szempont lett az életünkben a pénzkeresés, ezért törekszünk arra, hogy inkább pénzért dolgozzunk, és kevésbé gyakran vállalunk ingyenes projekteket.

Hogyhogy te vagy a fő pénzkereső a családban?

Nem sokkal a megismerkedésünk után a férjem egyszer mondott valami olyasmit, hogy ha egyszer lesz gyerekünk, akkor ő szívesen otthon marad majd vele. Innen volt meg bennem a bátorság, hogy egy ilyen forgatókönyvet el tudjak képzelni, és ne kelljen attól tartanom, hogy egy ilyen feladatot ő a férfiassága megkérdőjelezésének értelmez-e. Amikor Emília megszületett, akkor úgy terveztük, hogy mindig csak az egyikünk dolgozik majd, a másik pedig a kicsivel van addig. Úgy képzeltük, hogy ez a feladatváltogatás majd nagyjából arányosan alakul közöttünk. A gyakorlat azonban úgy alakult, hogy mivel én gyakrabban tartok képzéseket, amiknek az időpontja jó előre kialakul, a férjem pedig inkább tanácsadással foglalkozik, ami egy akut felkérésre történik, az én naptáram hamarabb betelt, mint az övé, és én dolgoztam többet, ő pedig többet maradt otthon a kicsivel.

…annak könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról…

Mennyire érzed azt, hogy ez „jár neked”?

Azt érzem, hogy hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent csinálhatok, és tisztában vagyok azzal, hogy annak a félnek könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról, ebben az esetben tehát nekem. Ha férjemben nem lenne meg a hajlandóság, és az igenlése minden gyerekneveléssel és a háztartással kapcsolatos dolognak, akkor nem élhetném ezt az életet. A férjemnek volt egy olyan terve, hogy könyvet szeretne írni, ezért ideálisnak tűnt, hogy ezt otthon írja, miközben vigyáz a gyerekre. A könyvírásból persze nem lett semmi, és ma már nem vagyunk olyan naivak, hogy azt képzeljük, hogy egy baba mellett bármilyen komoly, elmélyült munkát el lehet végezni. Sőt, tudatosan elkezdtünk arra törekedni, hogy a férjemnek is legyen több szabad ideje, amikor azt csinál, amit akar, még ha nem is mindig produktív, annak érdekében, hogy vissza tudjon találni a produktív énjéhez a gyerekek mellől. Úgy érzem, neki ez jár.

Ti milyen arányban osztjátok el a feladatokat egymás között?

A pénzkeresést 8:2 arányban az én javamra, a gyerekgondozást 3:7 arányban a férjem javára, a háztartási teendőket fele-fele arányban, az ügyintézésben pedig talán 7:3.

Mivel járultál te hozzá ahhoz, hogy nálatok így működik a családi munkamegosztás?

Viszonylag spontán alakultak ki ezek az arányok, de ügyelünk arra, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk, komfortos-e ez még mindig mindkettőnknek. Amióta megvannak a gyerekeink, félévente leülünk a férjemmel, és megbeszéljük, mi működik jól az életünkben, és még mit szeretnénk a következő félévre. Rendszeresen elismerem és megköszönöm azt, amit ő beletesz a közösbe, és rákérdezek, oké-e ez így neki. Arra törekszem, hogy élvezzük közösen is, ami történik, és ha valami öröm ér, igyekszem bevonni őt ebbe az élménybe. Nem várom azt, hogy boldoggá tegyen, hanem megnézem, mi az, amit én megtehetek a boldogságomért, és mindabban, amiben rá kell hagyatkoznom, bizakodom, hogy még mindig elég vonzónak talál ahhoz, hogy megtegye értem, hiszen tudom, hogy ez egy működő szerelmi kapcsolat. Talán egyedül az ügyintézés az, ahol észrevettem magamon, hogy bizonyos helyzetekben azt hiszem, én jobban tudok a férjemnél dolgokat megoldani, és tudatosan kellett arra törekednem, hogy ne mindent én vállaljak magamra, és bízzak benne, hogy ő is képes lesz elintézni bármit a maga módján. Meg kellett tanulnom rákérdezni magamnál, hogy „biztos, hogy ennyire fontos, hogy ez pont így legyen?”, és elengedni a kevésbé fontos dolgokat, hagyni, hogy azokat a férjem másképpen csinálja. És persze a férjemmel tudatosan törekedtünk arra a gyerekek születésétől kezdve, hogy rendszeresen legyen kettesben töltött időnk, ezért ünnepekkor is élményt ajándékozunk egymásnak.