Évközepi újratervezés

Féléves rátekintő, újratervező alkalom június 16-án!

félút2

Készítettél idénre terveket?

És a sikerességet hogyan méred? Méred egyáltalán?

Januárban még a fejedben volt, mit is szerettél volna, de azóta elsodort a napi mókuskerék?

Sok minden megvalósult, pár dolgot azonban mindig halogatsz?

Másképpen alakult az év, mint amikor év elején terveztél?

Esetleg váratlan fordulat kíván újratervezést?

Akkor ez a workshop Neked szól!

Jelentkezem!

célállítás2

Íme egy korábbi Évindító tervező csoporton résztvevő visszatekintése év végén az elért eredményeire, és a visszajelzése arról, mitől csúsztak el az eredeti tervei:

„Nagyon óvatosan fogalmaztam annak idején, de mégis kicsit szomorkás lett a hangulatom. A legnagyobb tervem, hogy a következő év elején szuper munkahelyen kezdek (munkaidő, fizetés, feladat) többé-kevésbé megvalósult, valóban kedden kezdek az új munkahelyemen. Viszont a nyaralás elmaradt, nincsenek meg azok az eszközök, amiket meg akartam venni, nincs kész a ház terve. A munkakeresésre fókuszáltam egész évben, és valamiféle jutalomként kezeltem a többi célomat, alárendelve ennek. Sajnálom, így visszatekintve, hogy lemondtam a nyaralásról, az eszközökről. A tavalyi év folyamán nem fordítottam kellő figyelmet és nem alkalmaztam az utánkövetést a céljaimra, csak amire emlékeztem. Idén jobban szem előtt kell tartanom a terveket, hogy ne csak emlékezetből dolgozzak.”

Azt mondják, okos ember a más hibájából tanul. Én azt tanultam meg belőle, hogy hasznos az eredményesség miatt egy-egy utánkövető, újratervező alkalmat betervezni.

Idén ez az én meglepetésem Nektek! 🙂

Ez az alkalom azonban exkluzív, CSAK korábban már bármely Anyacsavar csoporton részt vett és/vagy az Anyacsavar On-line klubban érvényes tagsággal rendelkező ügyfeleimnek szól!

Mivel több, mint 150-en vagytok így is, ezért azt tanácsolom, ne halogasd a jelentkezést! A workshopon maximum 10 fő vehet részt.

Kinek ajánlom?

Mindazoknak, akik idén készítettek évindító tervezést, és szeretnének ránézni

– hol tartanak az eredeti terveikhez képest,tervezés2

– hogyan változtak a prioritásaik év első hónapjaiban,

– mit szeretnének még elérni az év további részében,

– és ehhez mit kell tenniük.

Mert ez a visszatekintés akár lehet a Te tapasztalatod is:

„Nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy vagy nagyon óvatos duhaj voltam, vagy nagyon ügyes, de annak, amit terveztem, a legnagyobb része megvalósult! A legtöbb dolgot tényleg megvalósítottam, el sem hiszem…  Most nagyon boldog vagyok!”

Hol és mikor?

A helyszín a csoportok közkedvelt helyszíne, Pozsonyi út 9., az időpont június 16-án, szombat délelőtt 9.30-12.00-ig.

Mennyibe kerül?

A 2,5 órás alkalom ára 4.500.-/fő csak Nektek csak most!

Jelentkezem!

EMAIL