Maya története a Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról a legtöbb kisgyerekes anya számára ismerős folyamatról ír, ami a saját igények felismerésén és bevállalásán keresztül – sokszor a környezet aktív ellenállása közepette – elvezet ahhoz a belső engedélyhez, hogy az anyának is jár én-idő. Meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik anyaként még csak vágyakoznak én-időre, és a kisgyerekes nők összes családtagjának, hogy könnyebben tudják támogatni ezt a jogos igényt.
Felkészülünk a szolgálatra, de nem készülünk a változáskezelésre
Lányunk, Emma születése részben nagyon felkészülten, részben nagyon felkészületlenül ért utol engem… Viszonylag sokat tudtam előre a szülésről, és más dolgokról, amiket fontosnak hittem, például az igény szerinti szoptatásról, a kötődő nevelésről, a hordozásról, a mosható pelenkákról és még sorolhatnám… Ugyanakkor nagyon keveset arról, milyen is az élet a gyakorlatban egy újszülöttel, vagy egy totyogóval.
Főképp arra nem voltam felkészülve, hogy ez a feladat és felelősség tényleg napi 24 órában tart, a hét minden napján. Nem szűnik meg teljesen még akkor sem, ha épp sikerült „lepasszolni” a gyereket néhány órára… Azzal sem voltam tisztában, milyen sokat leszek majd itthon egyedül a babával, hogy az életem teljesen más ritmusban zötyög majd tovább, mint a legtöbb barátomé és néha a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokat is nehézségbe ütközik majd elintézni, vagy legalábbis nem akkor és nem úgy, ahogy én szeretném (tusolás, hajmosás, bevásárlás a boltban,stb…)
Becsavarodás vagy öngondoskodás?
De ami legjobban „kiverte nálam a biztosítékot” az az volt, hogy egy idő után úgy éreztem, többé már nem én irányítom az életemet, nem vagyok a magam ura. Életünk egyre inkább az újonnan érkezett kis lény igényeihez igazodott. Bár egyre fáradtabb lettem, feszültebb és ingerültebb, mégis jó sok időbe beletelt, mire változtattam a helyzeten.
A változást leginkább az késleltette, hogy nehéz volt felismerni és tudatosítani a saját igényeimet, szükségleteimet. Általában csak akkor esett le a tantusz, amikor már „betelt a pohár”, amikor késő volt. Amikor már tajtékzottam a dühtől és körülbelül fél nap kellett ahhoz, hogy legalább nagyjából megnyugodjak.
Nem kell “kibírni”, lehet megelőzni!
Ezen egyébként azóta sem sikerült változtatnom. Most is csak akkor veszem észre, hogy baj van (kimerültem, lemerültem), amikor már nagy baj van. Nem tudom miért, de nálam ez úgy működik, hogy a frusztráció csak gyűlik és gyűlik, és nem tűnik fel a folyamatból szinte semmi, csak a legvégén.
Ezért azt találtam ki, hogy folyamatosan szinten kell tartanom a jó állapotomat, így elkerülhetőek lesznek a nagy kitörések. Rájöttem, hogy ehhez pedig mindenképp szabadidőre van szükségem, ami alatt feltöltődhetek. Mégpedig rendszeresen és előre kiszámítható módon.
Zavartalanul a saját otthonomban
Az egyik nagyi és az unokahúgom már korábban is besegítettek hetente egyszer-kétszer, de teljesen kiszámíthatatlanul. Bármikor előfordulhatott és elő is fordult, hogy akár az utolsó percben is lemondták, mert valami más fontos elintéznivalójuk akadt. Rendszertelenségük miatt ezekre az alkalmakra nem tudtam biztosan számítani, se programot szervezni.
Továbbá rájöttem, hogy azért sem tudok igazán jól kikapcsolni ilyenkor, mert mindig Emma és az aktuális felvigyázó maradtak otthon, nekem pedig el kellett mennem valahová. Pedig legbelül arra vágytam, hogy végre én maradhassak otthon egyedül. Talán furán hangzik, de azt vettem észre, hogy számomra a legtökéletesebb pihenés és kikapcsolódás az, ha végre zavartalanul egyedül otthon lehetek. Bőven elég, ha egy könyvet olvashatok, válaszolhatok a leveleimre, böngészhetek az interneten. De még az is feltöltően hat, ha takarítok, vagy mosogatok, de azt végre egyedül, nyugodtan, a saját tempómban és terveim szerint tehetem. És nem zavar meg közben senki.
A kulcs a rendszeres és kiszámítható én-idő
Így végül az esetek egy részében inkább elkezdtem én vinni a nagyihoz a babát és nem a mama jön mindig hozzánk. Továbbá a rendszeresség és kiszámíthatóság kedvéért 18 hónaposan heti két délelőtt családi napközibe kezdett járni Emma, hogy végre előre tervezhető szabadidőhöz jussak.
Nem véletlen, hogy fontosnak tartottam leírni az életkorát.
Akkor most sz@ranya vagyok?
Ezt a lépést elég nehéz volt megtenni. Nagyon féltem idegenekre bízni a gyerekünket. Jó sokáig húztam is az időt a „tökéletes” hely megtalálásával. Annyira elvesztem a részletekben, hogy végül fel is kellett adnom a lakhelyünktől elérhető távolságban lévő valamennyi intézmény megvizsgálásának tervét. Amikor megint azt éreztem, hogy nem bírom tovább, inkább gyorsan kiválasztottam egy elég közel lévő és számunkra megfizethető helyet, ami elsőre úgy tűnt, messze van a tökéletestől, de azért még elfogadható. Idővel szerencsére Emma is és én is nagyon megszerettük a napközit, ma már nagyon megbízom a gondozókban.
Amellett, hogy nehéz volt másokra bízni a lányunkat egy jókora adag lelkiismeret furdalással és önváddal is meg kellett küzdenem. És persze féltem, hogy mit szólnak majd mások, a család, a barátok, az ismerősök.
Azt gondolják majd, hogy akkor én most szar anya vagyok? És lusta? Nem ciki, hogy bár főállásban itthon vagyok, mégis lepasszolom a gyereket heti kétszer és ez még pénzbe is kerül?
Amit az anya feltöltődése ad a családnak
De aztán gyorsan túltettem magam ezeken a kételyeken. Mert hamar megéreztem, hogy a terv működik! Tényleg sokkal kiszámíthatóbbá vált minden azáltal, hogy egy intézménybe kezdett járni Emma, ami a megbeszélt időpontban mindig tárt karokkal várta őt. Én pedig végre tényleg előre tervezhettem, szervezhettem. Itthon lehettem egyedül, nyugodtan találkozhattam a barátaimmal, elmehettem jógára, vagy elintézhettem valamit, amit a gyerekkel nehezen tudtam volna.
És azáltal, hogy végre időt (és teret!) nyertem saját magam számára, tényleg nyugodtabb és türelmesebb lettem és jóval ritkábban jutok el addig a bizonyos robbanáspontig. Ezért mindenképp úgy érzem, jó döntést hoztam, amivel az egész család egyértelműen nyer. Van, aki időt, van, aki pedig egy jobb kedvű anyát, társat.
Nyakó Maya
Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!
Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?
Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!
