Október 31-én lesz a Takarékossági Világnap. Ennek alkalmából, a CIB Bank támogatásával egy kétrészes pénzügyi nevelés cikksorozatot indítottam, aminek a célja, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni arról, hogyan viszonyulunk a pénzhez önmagunkért felelős felnőtt emberként, és a gyerekeinkért felelős kisgyerekes szülőként. Az első részben arról írtam, milyen mintát hozunk otthonról, mit szeretnénk, vagy mit muszáj másképpen csinálnunk, mint a szüleinknek. Ebben a részben arról szeretnék írni, milyen értékekre, képességekre, gondolkodás- és működésmódokra taníthatjuk a gyerekeinket a pénzen keresztül, és milyen módszerekkel.
Nem vagyok pénzügyes, nincsenek kész válaszaim, ezért nem is fogom megmondani a frankót. Egy kisgyerekes szülő vagyok, aki felelős döntéseket szeretne hozni, és önismerettel foglalkozó szakember. Ezért most elgondolkodtató kérdéseket szeretnék feltenni, és ezek megválaszolásával közelebb kerülni a saját legjobb megoldásaimhoz egy számomra kevéssé tudatosan művelt területen. Ha van kedved, tarts velem, és válaszold meg Te is azokat a kérdéseket, amelyeket önmagamnak én is feltettem.
A takarékosság előszobája: megtanítani késleltetni
Ismeritek a pillecukor tesztet? A híres stanfordi kísérletben négyéves gyerekeknek kell dönteniük: vagy megeszik azonnal a felkínált pillecukrot, vagy várnak vele 15 percig, és akkor kettőt kapnak. A kísérletvezető kimegy, a gyerekek pedig magukra vannak hagyva a folyamatos kísértéssel, és csak az önuralmukra támaszkodhatnak. A kísérletben résztvevő gyerekeket 18 éven át nyomon követték a kutatók, és azt a meglepő eredményt kapták, hogy azok, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és késleltetni tudták az azonnali kielégülést, később sikeresebbnek bizonyultak az iskolában, és boldogabbnak a mindennapi életben.
Szülőként mit tehetsz, hogy ezt elősegítsd? Talán elsőre furcsán hangzik, de a kiszámítható családi szokások bevezetésével, a következetes határszabással, és a szabályok betarttatásával ülteted el a magját annak, hogy a gyereked később megtanuljon hosszabb távra előre tervezni (például félretenni a zsebpénzt egy komolyabb dologra), a külső nyomásnak (például azonnali költésre csábító reklámoknak) ellenállni. Ezzel már ovis korban, pénz nélkül is megágyazol a gyereked későbbi pénzhez való viszonyának. A pillecukor tesztet otthon akár te is kipróbálhatod, ha kíváncsi vagy, hogy áll most a gyereked az önfegyelemmel. Bevállalod? 😉
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Nálatok mennyire vannak világos szabályok? És kiszámítható családi szokások? És következetes határszabás?
A döntés szabadsága és súlya, avagy véges lehetőségből gazdálkodunk
Nagycsoportos, kisiskolás kortól simán tudod emelni a tétet, ha felelős pénzügyi döntéshozatalra akarod nevelni a gyereked. Bár én pénzt még nem adok neki, a pénzköltésről való döntések egy részét átruházom az ötévesre. Ha valamilyen turista csapda felé igyekszünk családilag, mint nyáron volt egy teljes nap a Művészetek völgyében, előre elmondtam, hogy a nap folyamán 3 dolgot választhat a millió édességárus, a kilométer hosszú kirakodóvásár és a fizetős pluszprogramok között. Tehát véges mennyiségű lehetőségből, vagy később konkrét összegből ő maga gazdálkodik, hoz döntést, majd mérlegel, és hoz helyette inkább másikat. Választ, és ezzel sok más dologról lemond, és sokkal, de sokkal jobban megbecsüli a választott valamit azáltal, hogy rengeteget dilemmázott, mire végre mellette döntött. És az a frusztráció, ami akkor éri, amikor élt a limitált lehetőségeivel, és nem tud egy negyedik vágyott valamit választani, csak majd legközelebb, megtanítja arra is, hogy a következő döntési helyzetben új mérlegelési szempontokat is használjon. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy év elteltével is emlékezett arra, amire tavaly vágyott, és sokkal körültekintőbben választott, mint egy éve (egy finomság, egy élmény, egy kézben elvihető apróság).
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Nálatok minek a megvásárlásáról és hány éves kortól dönthet a gyerek? Hogyan segítitek a felelős döntéshozatalban?
A munka becsülete
Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy gyerekmunkára buzdítok, de szerintem érdemes lecsapni azokat a magas labdákat, amikor a gyerek maga kezdeményezi, hogy szeretne munkával pénzt keresni. Olyan 9-10 éves lehettem, zsebpénzt még nem kaptam, amikor a húgommal kitaláltuk, hogy a rajzainkból kiállítást rendezünk. Meghívtuk a családot (szülőket, nagyszülőket) a „megnyitóra”, beáraztuk a képeket (5-10-20 forintért), és ők nagyon komolyan vették a dolgot, minden alkotás elkelt, a keresményem meg bekerült a gyereknapi aszfaltrajzoló versenyen nyert páncélszekrény alakú perselyembe. A sulinkban meg volt egy srác, aki hétévesen kiírta egy kartonpapírra a lakótelepen, hogy „kocsimosás 5 forint”, és kis vödörrel, ronggyal szépen le is mosta a jófej, vállalkozó szellemű felnőttek Trabantjait és Skodáit ameddig felért, úgy az ablak közepéig.
Az Anyacsavar On-line Klubban is beszélgettünk nem rég erről, és nagyon megérintett Klau példája, akinek deklarált célja, hogy amikortól lehet, a gyerek korának megfelelően arra szoktassák a kisfiukat, hogy munkával keressen pénzt.
„Szüretelni barátnál kiskosárral, szedni ezt-azt és eladni. Sütni sütiket és eladni. Erre a legjobb terep kicsiként a család és a barátok eleinte. A Mihály-napi vásárra sütött meggyes piskótát. Persze, segítettem, de csak kuktaként. Ezt aztán az oviban a társaknak, szülőknek papír tantuszért, petákért adta el. Utána abból “vett” magának másoktól sütit. És utána nagyon boldog volt, mi mindent tudott “venni” abból, ami keresett. Szerintem ezek nagyon jó dolgok. Úgy látom, öröm a gyereknek és az is, hogy a munkájával pénzt keres. Amit leginkább fontosnak tartok, hogy egy védett burokban tanulhassa meg, hogy keresse meg becsületes munkával, kreativitással, tehetséggel a pénzt, hogy használja felelősen.”
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Te hány éves kortól és milyen eszközökkel tanítod a gyerekedet a „munka becsületére”?
A zsebpénz, avagy tapasztalati tanulás élesben
A CIB Bank reprezentatív felmérése szerint a magyar szülők jellemzően 11-12 éves kortól kezdenek el zsebpénzt adni a gyerekeknek, átlagosan heti 1100 forintot. Ez nagyjából egybe esik azzal az életkorral, amikor a szülők példája mellett meghatározó lesz, mi a trendi a kortárs csoportban. Ilyenkor lehet rettegni, hogy mikor állít haza a gyermekünk azzal, hogy ő is szeretne okos telefont, márkás cuccokat, szóval nyilván nagy a kísértés az impulzusvásárlásra.
A túlnyomó többség heti, vagy ritkábban havi rendszerességgel ad zsebpénzt, ami a rendszeresen, és kiszámíthatóan érkező jövedelmet modellezi a majdani felnőtt életből, holott éppen abba az irányba haladunk globálisan, hogy a klasszikus, rendszeres havi jövedelmet adó munkahelyek átalakulóban vannak a kiszervezés, projektekre szerződés irányába, amiről az előző cikkben is írtam.
A zsebpénzzel a top három leggyakrabban megfogalmazott szülői cél egyike, hogy a gyerekek megtanulják a pénz értékét, azaz hétről hétre saját tapasztalatot szerezzenek arról, hogy 100, vagy 1000 forint mire elég, és mire nem. Erre valóban szuper eszköz, bár erre éppen úgy megfelel az is, ha aktívan bevonjuk őt a napi/heti bevásárlásba.
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Te milyen eszközzel segíted, hogy a gyereked megtanulja a pénz értékét?
Célállítás, tervezés, priorizálás, döntés, avagy a pénz beosztása
Fontos elérendő cél, hogy tanulják meg már felső tagozatban a pénzt beosztani. Azaz rövid és hosszabb távú saját célokat kitűzni – „szeretnék egy csokit a büféből, amire van is pénzem, és nagyon vágyom az új Star Wars legóra, amihez hónapokat kell spórolnom”. Ehhez legalább fejben költségvetést kell készíteni, és felállítani egy személyes fontossági sorrendet. Majd ennek alapján dönteni az azonnali kielégülés, vagy a pillanatnyi lemondás között. A hosszabb spórolást igénylő célok elérésére nagyobb esélye van azoknak a gyerekeknek, akik már ovis korukban megtanultak türelmesen várni, de még 10-14 évesen sem késő élesben, valódi pénzzel, ugyanakkor komolyabb tét nélkül, a szülői háttér védett burkában, a hibázás, és rossz döntések megtapasztalásának lehetőségével fejleszteni ezt a skillt. De vajon hagyják-e a szülők a gyerekeket hibázni, és a hibáikból tanulni? Ennek egyértelműen ellentmond a kutatás eredménye, amely szerint bár a szülők több mint kétharmada szerint helyes stratégia bevonni a gyerekeket a család pénzügyi dilemmáiba és döntéseibe, túlnyomó többségük csak akkor szabad zsebpénzt adni a gyereknek, ha már felelősen tudja elkölteni.
Magdi szülei négy gyereket neveltek, és ők úgy ítélték meg, megéri kockáztatni, és a gyerekekre nagyobb összeget és komolyabb felelősséget bízni. Ők egy ingatlan kiadásából befolyó összeget osztottak el a négy gyerek között. „A bérleti díjat megkaptuk azzal, hogy abból kellett bérletet, ruhát, osztálypénzt, szinte mindent finanszíroznunk. Nagyon jó lecke volt a pénz beosztására.”
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Hagyod hibázni, és a hibáiból tanulni a gyerekedet? Hogyan támogatod, ha rossz döntést hozott?
Gyarapodás, vagy megelégedés?
A kutatásból kiderül, hogy a szülők azt is szeretnék elérni a zsebpénzzel, hogy a gyerekek megtanulják megbecsülni a pénzt, ami van. Azaz nem vágyni többre, jobbra, másra, mint amennyi van. Holott ennél szerintem százszor fontosabb lenne arra megtanítani a gyerekeket, hogy hogyan tudnak becsületes módon több pénzt csinálni, hogy jobban, másképp élhessenek, több mindenhez férhessenek hozzá… ha szeretnének. Mondjuk jó befektetéssel, több és minőségibb munkával, lehetőségek megragadásával (pl. pályázati támogatások), másokkal együttműködéssel.
Nekem ezért is tetszenek azok a módszerek, ahol a zsebpénz után a szülők „kamatot” is adnak, ha a gyerek meghatározott ideig nem nyúl hozzá, vagy díjazzák, ha a gyerek benyúl olyan feladatokért, amiért a felnőtteknek is pénz járna. „Anyu sokáig varrt otthon mellékállásban, sokat segítettem neki vasalni meg gombot varrni, ezért viszont meghatározott per darab fizut kaptam.” – meséli Magdi.
Társadalmi felelősségvállalás
Szimpatikus és érthető megközelítés számomra a „Ne több legyen, hanem elég!” családi szlogen is, ami mögött az az üzenet, hogy az állandó pénzhajhászás helyett az időnket és a figyelmünket a kapcsolatainkra, és más fontos dolgokra fordítsuk. Én mégis gyarapodás-párti vagyok, mert úgy gondolom, a több pénz nagyobb szabadságot ad nem csak a saját céljaink elérésében, hanem a „világjobbításban” is. Pénzzel tudok támogatni másokat, számomra fontos ügyeket, hatást gyakorolni a környezetemre az értékrendemnek megfelelően.
Ezért is kedvenc megoldásom a zsebpénzadásra Judit barátnőmé. Náluk alapszabály, hogy a gyerekek bármennyi pénzhez jutnak is bármilyen forrásból (zsebpénz, jutalom, alkalmi összegek rokonoktól), annak 50%-át költhetik el azonnal, arra, amire éppen szeretnék. 25%-át félre kell tenniük egy általuk választott hosszú távú cél elérésére. 25%-át pedig el kell adományozniuk egy általuk választott szervezetnek, egy általuk kijelölt célra. Így a gyerekek pici koruktól megtanulják a pénzt beosztani, hosszú távra is tervezni, és megtapasztalják a társadalmi felelősségvállalás anyagi lehetőségeit.
Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:
Te megelégedés- vagy gyarapodáspárti vagy? Szerinted mennyi idős kortól taníthatunk egy gyereket társadalmi felelősségvállalásra és milyen eszközökkel?
Köszönöm, hogy velem tartottál, és ha van kedved, és oszd meg Te is a tapasztalataidat!
