Megoldásközpontú coaching (nem csak) kisgyerekes nőknek
Noémi története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról szól, milyen a élmény anyaként, amikor hiába érzed, hogy baj van, a környezeted hülyének néz és nem segít. Amikor kiderül, hogy beteg a gyereked és teljesen tehetetlen vagy, miközben erősnek kellene lenned. Amikor összeomlasz, és a környezeted és a saját bűntudatod versenyben ostoroz …
“Amikor káosz uralkodik kívül-belül, avagy egy dühös nő másfél éve” bővebben
A kislányom születése utáni második és harmadik évben tanultam meg merni vállalni azokat az érzéseimet is, amiket a társadalom és a családom bizonyos tagjai szerint egyáltalán nem vagy másképp kell(ene) éreznem. Majdnem egy éven keresztül mardosott a bűntudat, legtöbbször önzőnek és tipikus ”szaranyának” éreztem magam a sok automatikus hasonlítgatás miatt, a romboló ”bezzeg az én időmben”, ”nézd meg a szomszéd gyerekét”, ”dédanyám még a krumpliföldön szült, aztán kapált tovább” sztereotípiáktól. Vagyis egy 15 hónapos gyerek anyjaként újra meg kellett tanulnom kiállni önmagamért (mert egyetemistaként valahogy ez természetes volt), és kezembe venni az életem.
Barbara írása az anyák közötti segítségkérésről, segítségnyújtásról az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.
…apró konyhában apró rozoga asztalnál kinyitom a gépem, még teát főzni is sajnálom a drága perceket: nyolctól tízig ez az én időm, nem számlabefizetés, nem kottanyomtatás, nem szoptatás, Bóbita, csörgő, csak én vagyok, Sofia, a gépem és a tanfolyamom, amivel kitörök a világból…
Legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta az a bennem történő változás, ami már lassan 5 éve tart, mióta anya lettem. Számomra a legnagyobb nehézséget az én-idő szinte teljes hiánya jelentette. A túlélés, és a saját testi-lelki egészségem érdekében sikerült pár stratégiát illetve megoldást találnom, amit több-kevesebb sikerrel alkalmazok a mindennapokban. Ehhez számos hiedelmet kellett leépítenem magamban…
Nincs fotelben kuckózó olvasgatás. Nincs átaludt éjszaka. Nincs minden nap több óra játszótéren csellengés. Nincs két egyforma nap. Nincs a közelben segíteni tudó nagymama, nincs ugrasztható bébicsősz. Nincs menza, nincsenek estig tartó szakkörök. Nincs kettesben kimenő Apával. Nincs lakkozott köröm. Nincs rend.
Rajtad múlik, hogyan éled meg az eseményeket. Ne menj el az élet apró örömei mellett, amiből energiát meríthetsz. A pozitív hozzáállás mindent más színben láttat: az élet napos és lapos oldala között néha alig van különbség. A félig teli poharat válaszd!
Tíz napja született meg a kisfiam. Kendőben alszik, a nyakamba szuszog. Én a gép előtt ülök és pályázatot írok. Nem a megélhetésem múlik rajta, önkéntes vagyok egy alapítványnál, mediációs kampányt tervezünk. Nem vagyok fanatikus. Csak így félórára elfelejthetem, mennyire fáj a sebes mellem, mennyire kimerült vagyok, mekkora sokk az, hogy lett egy gyerekünk. A férjemmel jól informáltan, elvárások nélkül néztünk a családdá válás elé, de erre nem lehet felkészülni. Flóra története a Női sorsok, női mesék sorozatban.
Rájöttem, hogy a kulcs mindig az, hogy én magamban dűlőre jussak. A helyzetek számomra addig igazán gyötrőek, amíg meg nem találom a megoldást és nem hozom meg az ott és akkor legjobbnak tűnő döntést. Ami utána jön, az nekem már „csak” logisztika.
