Beszélgetés egy expat feleséggel

“mindent a nulláról kellett újrakezdenem”Görög_Viki_portré

Az Anyacsavarnak Görög Viktória közgazdász, kétgyerekes anya mesél az expat feleség szindrómáról, a külföldön beilleszkedés nehézségeiről és fogódzóiról, a külföldi szülésélményeiről.

Te azok közé a nők közé tartozol, akik tudják, milyen expat feleségnek lenni. Milyen változásokat hozott az életedbe a külföldre költözés?

Az egyetem elvégzése után köztisztviselőként az Európai Uniós csatlakozásához szükséges dokumentációk előkészítésén dolgoztam, majd férjhez mentem, és a férjem munkája révén kiköltöztünk Angliába. A környezetemben sokan irigyeltek, hiszen egy izgalmas európai városban éltem, és tengernyi szabad időm volt, a valóságban azonban ez egy nehéz időszak volt számomra. Míg itthon a munkám, a barátok, a sport és a kikapcsolódás kitöltötte a napjaimat, úgy éreztem, teljes életet élek, addig Londonban mindent a nulláról kellett újrakezdenem. Ráadásul a férjem reggeltől estig az új munkahelyén volt, én pedig hirtelen teljesen egyedül maradtam. Azt gondoltam, hogy ügyes, talpraesett, nyelveket beszélő lány vagyok, biztosan könnyen megtalálom majd a helyemet, de azzal szembesültem, hogy nagyon nehéz a végzettségemnek, a tapasztalataimnak és az igényeimnek megfelelő munkát találni. Tele voltam ambícióval, és frusztrált, hogy nem találok az elképzeléseimnek megfelelő munkát.  Pár év elteltével aztán ismét áthelyezték a férjem egy másik országba, és kezdődött minden előlről.

 a vízumomba pecsételték, hogy „dependent”

Az angol nyelvű szakirodalom említi is az expat feleség szindrómát…

Ennek én – a kulturális sokk kivételével – megtapasztaltam a jellemző tüneteit. Volt egy érzelmi sokk, hiszen hiányzott a család, a baráti társaság, és ráadásul nem is tudtam ezt a tapasztalatot a szeretteimmel megosztani: ők nem értették, mi a bajom. Ezt tetézte egy identitás válság: megváltozott az, ahogyan a környezetem látott engem, és amilyennek én érzékeltem saját magamat. Otthon egy diplomás, felelősségteljes pozícióban dolgozó, pénzkereső, független nő voltam, aki társadalmi életet él, családot tervez, hamarosan férjhez megy, Angliában pedig már az ideérkezéskor a vízumomba pecsételték, hogy „dependent”, olyasvalaki, aki a férjétől függ anyagilag, az jogosítja fel az ott tartózkodásra, hogy valakinek a felesége.

Ez nem okozott feszültséget a férjeddel való kapcsolatodban?

Egyáltalán nem, sőt nagyon összekovácsolt bennünket ez a tapasztalat. Mindketten igyekeztünk nem egymásra rázúdítani a napi nyűgeinket, és ügyeltünk arra, hogy minden este csináljunk valami feltöltőt közösen. Esténként sétálni, vagy futni mentünk, hétvégente programokat csináltunk.

Mi segített még a külföldre költözéskor?

Talán furcsán hangzik, de úgy érzem, az édesanyám támogatott engem azzal, hogy érzelmileg elengedett: örült, amikor biztonságban éreztem magam máshol, és mellettem volt, amikor szükségem volt rá, például a szüléskor. De soha nem zsarolt meg érzelmileg, nem keltett bennem bűntudatot amiatt, hogy ritkábban lát engem és az unokáit.

…egyedül kellett boldogulnom…

Az anyává válás milyen változásokat hozott az életedbe?

A kisfiam a kiköltözésünk után egy évvel született meg. Az ő születése számomra azt a kötött napirendet és felelősséget hozta el, amit korábban a munka adott meg: a mindennapoknak rendszert, keretet, értelmet adott. Újra visszataláltam önmagamhoz. A gyerekek születése rengeteg lehetőséget nyitott meg számomra. Egyrészt segített megismerkedni hasonló élethelyzetben lévő kisgyerekes anyákkal; elkezdtem mindenféle tematikus csoportba járni a babával, barátságok születtek. Sokat segített az identitás válságomon is: a deklarált „eltartott feleség” státuszából a felelősségteljes családanya-szerepbe léptem át.

Nem volt nehéz a tágabb családtól, a barátoktól távol megélni a terhességet, a szülést, a gyermekágyas időszakot?

Az első terhességem idején nehéz volt elvonatkoztatni a Magyarországon alkalmazott megközelítéstől. Szembetűnő volt, hogy míg a magyar honlapokon arról olvashattam, melyik héten milyen vizsgálat elengedhetetlen a babára és mamára egyaránt leselkedő megannyi kockázat elkerülése érdekében, addig az angol oldalak arról tájékoztatták a kismamákat, hogy melyik héten mi fejlődik a magzatnál, mit tud már a baba. Az első terhességem idején kifejezetten féltem attól, hogy nem megfelelő ellátásban részesülök külföldön, és két ultrahang vizsgálatra haza is repültem. A második terhességemnél viszont kifejezetten örültem neki, hogy Angliában vagyok, és nem stresszel senki. Magyarországon azt figyeltem meg, hogy burokban tartják a kismamákat, sőt a fiatal anyukákat is. Van egy túlzott óvó szándék, ami anyaként kifejezetten szorongató tud lenni. Angliában a várandósságot egy természetes állapotként kezeli mindenki, beleértve az orvosokat is, ami miatt én sem éreztem magamat tehetetlenebbnek, nem igényeltem különleges bánásmódot. A szülésnél nem is volt bent orvos, hiszen minden rendben zajlott, az ügyeletes szülésznő segített. Egyetlen kórházban töltött éjszaka után hazamehettünk, de aki a délelőtti órákban szül, hat óra elteltével már akár haza is mehet. Édesanyám egy hétig ott volt velem, de onnantól teljesen egyedül kellett boldogulnom. Ez egyébként nagyfokú kompetenciaérzést adott, és ezt a környezetem viselkedése is erősítette. Nagyon jó volt, hogy nem járt a nyakamra senki, egymásnak sokszor ellentmondó tanácsokkal, nem kellett frusztrálódnom amiatt, hogy megfelel-e a kisbabám fejlődése valamilyen grafikonnak. Feltűnt, hogy Magyarországon mennyire sok külső inger éri a szülés utáni sérülékeny lelkiállapotban lévő kismamákat.  A védőnő, a gyerekorvos, a rokonság és a tágabb környezet részéről folyamatosan érkeznek a „jó tanácsok” és a különböző elvárások, ami rettenetesen elbizonytalanító tud lenni, és mind megnehezíti, hogy az újdonsült anya a saját megérzésire, a gyerekével való kapcsolatára figyeljen. Sok kismamát láttam itthon becsavarodni a másoknak megfelelés kényszerétől.

Te hogy élted meg az „eltartott feleség” státuszban a pénzügyi függést?

Azt hiszem, ez olyasmi, amit mindenki más és más módon él meg. Azoknak a nőknek, akik ilyen mintát láttak otthon, talán ez természetes, és őket nem zavarja a főállású családanya státusz. Nekem igényem van arra, hogy én is rendelkezzem önálló munkával és keresettel. Az elmúlt 12 évben azonban három különböző országban éltünk, és mindhárom költözés alkalmával a nulláról kellett felépítenünk mindent: otthont találni, megkeresni a megfelelő házi orvost, oktatási intézményt a gyerekeknek, barátokra lelni, beilleszkedni az adott közösségbe…stb, ami rengeteg feladatot adott nekem. Amikor végre kialakult a napi rutinunk, és elkezdtem munka után nézni, azzal szembesültem, hogy az adott országban szerzett munkatapasztalat, és referencia nélkül az igényeimnek megfelelő munkát lehetetlen találni. Egy akármilyen, kompromisszumos munka miatt pedig nem akartam lemondani a családra szánt és a gyerekekkel töltendő időről. Kicsit eltúlozva talán, de úgy éreztem, hogy az én állandó jelenlétem volt „a biztos pont az életükben”. 2010-ben hazaköltöztünk Magyarországra. Szerencsémre itthon a Magyaroszágon szerzett diplomával és referenciákkal viszonylag gyorsan sikerült találnom egy nekem való félállást: egy egyetemen szerveztem a diákok és a tanárok nemzetközi partnerkapcsolatait. Majd elkezdtem egy másoddiplomás képzést, ahol kognitív viselkedésterápiát tanulok, ami mindig is érdekelt.

 …pozitív, építő tapasztalatként is meg lehet élni…

Most mégis állást keresel…

Átalakult az intézményi struktúra, ami miatt csak teljes állásban tudtam volna folytatni a munkámat, amit nem tudtam, nem akartam bevállalni, mivel én viszem a gyerekeket a délutáni különórákra. A fiam sportolni szeret, a lányom a zongoraóráért és a táncért rajong. Emlékszem, hogy annak idején én is járhattam úszni, zongorázni, táncolni,  – igaz vidéken, ahol nem voltak ilyen távolságok –  így nem volt kérdés, hogy ebben támogatom a gyermekeim, és amíg szükséges, segítségükre leszek a szállítmányozásban. A két gyerek különórái azonban különböző helyszíneken vannak, különböző időpontokban, és ennek a logisztikája egy teljes embert, és egy autót igényel.  Mivel másra nem szívesen bíznám a gyerekek szállítását, nálunk én vagyok a sofőr. Néhány év múlva már el merném őket engedni tömegközlekedéssel, és akkor talán el tudok vállalni egy teljes állást, de jelenleg félállást keresek.

Mi a tapasztalatod az álláskereséssel?

Szeptember óta keresek állást. Más intézményeknél pályáztam a korábbi munkámhoz hasonló meghirdetett pozíciót, multiknál expat-koordinátori állást, amihez sok saját élményű tapasztalatom van, de sokszor még csak nem is válaszoltak, amit tiszteletlen dolognak tartok. Az ember szerintem megért és elfogad egy nemleges döntést is, ha azt megindokolják, és nem bántóan fogalmazzák meg.

Van B terved arra az esetre, ha nem sikerül megfelelő állást találnod?

Hazaköltözésünk óta dédelgetek egy tervet magamban. Az elmúlt tíz évben nagyon sok érzelmi és gyakorlati tapasztalatot szereztem expat feleségként. Biztos vagyok benne, hogy sok külföldi nő él ma Budapesten, akik férjük munkája révén költöztek Magyarországra, hátrahagyva a karrierjüket, barátaikat, szeretteiket. Őket szeretném a tapasztalataimmal és tudásommal segíteni abban, hogy ne „szindrómaként” éljék meg új élethelyzetüket.  Hiszek abban, hogy az idegen országba költözést egy kis támogatással nem csak sokként, hanem pozitív, építő tapasztalatként is meg lehet élni, ami végül egy életreszóló élmény lesz az egész család részére egy új, kibővült perspektívával és világképpel.

Beszélgetés Fa Kinga Pénzügyi Őrangyallal

…a pénz nem minden …Fa_Kinga_portré

Fa Kinga, Pénzügyi Őrangyal, a penzugyiterkep.hu blog szerzője arról mesél az Anyacsavarnak, hogyan sikerült talpra állnia a férje halála után, hogyan menedzseli egyedül is sikeresen a pénzkeresés, háztartás, gyereknevelés összes feladatát, és aranyat érő pénzügyi tanácsokat ad többek között a háztartási naplóvezetéssel, és a gyerekek tudatos pénzügyi nevelésével kapcsolatban.

 Te azon anyukák közé tartozol, aki egyedül nevel két gyereket…

Sajnos a párom három évvel ezelőtt súlyos betegség következtében meghalt, és egyedül maradtam a két kislányommal. Bogi akkor 12, Fruzsi 7 éves volt. Ez olyasmi, amire nem lehet lelkileg felkészülni.

Milyen nehézségeket hozott az életetekbe ez a tragédia?

Amikor már tudtam, hogy a férjem halálos beteg, arra figyeltem, hogy a lányok a lehetőségekhez képest a legtöbb időt tudják az édesapjukkal tölteni. Miután meghalt, próbáltam arra törekedni, hogy a lányokat a lehető legkevésbé viselje meg az édesapjuk elvesztése. Ha gyorsan és könnyen nem is tudtunk túlesni ezen az időszakon, igyekeztem a jövőbe nézni, és új célokat kitűzni magunk elé.

Min kellett változtatnotok a hétköznapokban?

A legnehezebb és legfontosabb változtatás az időbeosztást érintette, hiszen mind a háztartási-, mind a gyerekekkel kapcsolatos feladatokról, mind a pénzkeresetről hirtelen egyedül kellett gondoskodnom. Már akkor is regisztrált pénzügyi tervezőként dolgoztam, és az ügyfeleim gyakran munkaidejük leteltével, a kora esti órákban értek rá, éppen akkor, amikor a lányoknak a családi trauma után a legnagyobb szüksége volt rám. Ezért olyan, a szakmámhoz kapcsolódó tevékenységet kerestem, amit otthonról, rugalmas időbeosztásban tudok végezni, és a kieső jövedelmet is pótolja. Ekkor indítottam el az on-line vállalkozásomat, ahol hétköznapi pénzügyekre tanítok családokat. Indítottam egy blogot, ahol aranyat érő pénzügyi tanácsokat adtam, és elindítottam egy online háztartási naplóíró tanfolyamot.

Azt gondolnám, hogy a háztartási naplóírás olyasmi, amihez mindenki ért…

Sokan vezetnek háztartási naplót, ami abból áll, hogy leírják, mire mennyit költöttek. Attól, hogy ezt leírjuk, sok minden nem változik. A tanfolyamon arra tanítom meg a résztvevőket, hogy ne csak a tényeket rögzítsék utólag, hanem tervezzenek tudatosan előre, majd a terveikhez próbálják meg tartani magukat. Ez egy komoly szemléletváltást igényel. Arra tanítom az ügyfeleimet, hogy egyrészt a rendelkezésükre álló pénzt jobban és hatékonyabban tudják beosztani, másrészt vizsgálják meg, miképpen tudják a bevételeiket növelni. Idáig több mint háromszázan végezték el a tanfolyamot, és eddig mindenki hasznosnak találta. A legnagyobb sikerélményt az adja, amikor hónapok elteltével kapok levelet családoktól, akiknek sikerült addig sosem tapasztalt anyagi stabilitást elérni a pénzügyeikben.

…fel lehet készülni a jóra is, és a váratlan eseményekre is…

Miért fontos a pénzügyi tervezés?

Egy tervben fel lehet készülni a jóra is, és a váratlan eseményekre is. A legfőbb előnye a tervezésnek az, hogy a kockázatokat is be tudjuk tervezni, így ha valami nem úgy megy, mint a karikacsapás, van egy B tervünk, és azonnal tudjuk, mi a következő lépés, amit tennünk kell.

A te életedben a pénzügyi tervezés hogyan jelenik meg?

Én magam is vezetek háztartási naplót. Korábban nagyon részletes tervet készítettem, most már van akkora rutinom, hogy elegendő nagy vonalakban megterveznem a családi költségvetést. De van tervem a gyerekek későbbi továbbtanulási költségeinek fedezésére is. Mivel nekünk is van felvett hitelünk, mint sok más családnak, kötöttem magamra egy kockázati életbiztosítást, hogy ha velem bármi történne, a gyerekeim ne kerüljenek egy hitelcsapdába.

Én eddig csak olyan pénzügyi tanácsadókkal találkoztam, akik befektetéseket ajánlottak. Nem ismerek senki mást, aki hétköznapi emberek hétköznapi pénzügyi problémáira kínál megoldásokat.

Én ezt teljesen tudatosan választottam. A válság kapcsán több olyan családdal találkoztam, akiknek bár voltak közép- és hosszú távú céljaik, mindennapos pénzügyi problémák között vergődtek. Ezért én beiktattam egy nulladik lépést a tervezésbe, ami segíti a napi pénzügyeket kézben tartani, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyenek félretenni a céljaik megvalósítására. A családokkal kezdetben mindig átveszünk bizonyos alapvető pénzügyi szabályokat, és amíg ezek nincsenek rendben, nem is foglalkozunk távlati célokkal.

Tudnál mondani néhány konkrét példát az alapvető szabályokra?

Alapvető, hogy legyen mindig biztonsági tartalék, minden érték legyen biztosítva, mint a lakás és az egyéb vagyontárgyak, és legyen kockázati életbiztosításuk a szülőknek, ami a család anyagi biztonságát szavatolhatja egy váratlan halál esetén.

A blogodon miről írsz?

Igyekszem praktikus, mindenkit érintő témákról írni. Hogy vajon a mosogatás, vagy a mosogatógép a takarékosabb megoldás, hogy milyen szempontok alapján érdemes bankszámlát választani, és mivel az olvasóim többsége családanya, arról, hogy a gyerekeinket miként lehet pénzügyi tudatosságra nevelni. Azt a szemléletet közvetítem, hogy a pénz nem minden, ugyanakkor a legtöbb célunknak van valamilyen anyagi vonatkozása is. Amivel a pénzt gyakran ki lehet váltani, az a kreativitás, az ötletesség, és a rászánt idő.

…a siker az elhatározáson, a tervezésen és a céltudatos megvalósításon múlik…

A gyerekeket hogyan lehet pénzügyi tudatosságra nevelni?

A hétköznapi tevékenységeken keresztül. Bevásárláshoz készítsünk bevásárló listát, – ovisoknak rajzokkal – amiről bizonyos dolgokat neki kell megtalálnia az üzletben, és szoktassuk rá, hogy mást viszont nem teszünk a kosárba, ezzel szoktatva le ideje korán őket a felesleges impulzusvásárlásokról. Az egyik legjobb nevelési eszköz a zsebpénz, amelyen keresztül már akár óvodás kortól lehet a gyerekeket megtakarításra, pénzügyi tudatosságra nevelni.

Hogyan?

A legjobb módszer az, hogy az el nem költött zsebpénzre kamatot adunk. Természetesen rövidebb időtávra, és nagyobb kamattal, mint egy bankban, hogy a gyerek tapasztalja meg azt, hogy a vágyott dolgok azonnali megvásárlásának késleltetése jutalommal, és az ebből fakadó jó érzéssel jár együtt.

Hány éves kortól lehet elkezdeni a pénzügyi tudatosságra nevelést?

Akár már óvodás korban el lehet kezdeni a nyaralás, vagy egy nagy családi rendezvény alkalmával, ahol sok a csábítás: lufi, körhinta, arcfestés, ugrálóvár, pattogatott kukorica. Ilyenkor az elején meg lehet határozni egy keretet, például minden gyerek 3 dolgot kérhet a sok lehetőség közül. Ez pénztárca kímélő megoldás a szülőknek, és a tudatos választásra tanítja a gyerekeket. Amíg nem tudnak még számolni, kaphatnak, mondjuk három kavicsot a kicsik a zsebükbe, amiből minden választás alkalmával egyet át kell adniuk. Nagyobb gyerekeknél ezt a keretet összegszerűen is meghatározhatjuk, az el nem költött pénz után pedig ilyenkor is adhatunk kamatot. Ennek a módszernek egy további nyeresége a jó hangulat, hiszen a gyerekeknek frusztráció és könyörgés helyett választási lehetőségeik vannak, így a szülőknek sem kell folyamatosan idegeskedniük, lelki furdalással vívódniuk és állandóan nemet mondaniuk; ráadásul pénzügyileg tervezhetővé teszi a családi programokat.

 Hogyan tartod egyensúlyban a munkára, családra és a saját feltöltődésedre szánt időt?

Itt is szerepet kap a tervezés. Arra törekszem, hogy amikor dolgozom, csak a munkára koncentráljak, és a gyerekekkel töltött időben, ne kelljen munkával foglalkoznom. Ez különösen az online munkavégzés esetén nehéz, hiszen egy fedél alatt van a munka és a család. Hogy a kettő ne folyjék össze, blokkokat tervezek minden tevékenységnek, a hétvégi munkát pedig havi maximum egy napra korlátozom. A saját feltöltődésemet igyekszem a munkában és a családi programokban meglelni. Összekötöm a kellemest a hasznossal. Például van a facebookon a Gazdagmami oldalán egy női vállalkozókból álló zárt csoport, ahol sokat tanulok az online marketingről, eljárok konferenciákra, szakmai tréningekre, ahol hozzám hasonló érdeklődésű nőkkel beszélgethetek, barátkozhatok. A gyerekek pedig most már elég nagyok ahhoz, hogy közösen is tudunk klassz programokat szervezni.

Sok anya – és apa – neveli egyedül a gyerekeit. Szerinted hogyan lehet valaki ebben a nehéz helyzetben sikeres?

Ez a helyzet folyamatos zsonglőrködést igényel az idővel és a pénzzel. Fontos felismerni, ha segítségre van szükségünk, és nem szégyen segítséget kérni. Össze lehet állni a sorstársakkal, és egymást támogatni a napi logisztikában. Szerencsére a siker nem azon múlik, hogy valaki egyedül, vagy párban neveli a gyermekét. Az a tapasztalatom, hogy a siker az elhatározáson, a tervezésen és a céltudatos megvalósításon múlik.

Beszélgetés Ur Anita önismereti trénerrel

“…dolgoznom kellett azon, hogy örülni tudjak…”

 

Ur_Anita_portréAz Anyacsavar női portré sorozatában Ur Anita tréner, több Anyacsavar csoport vezetője, egy kétéves kisfiú anyukája mesél bátor őszinteséggel arról, hogy az anyává válás útján hogyan segítették a belső erőforrásai, saját megérzései az új, nehéz, vagy elbizonytalanító helyzetekben, a tabuk, és a kényszerítő erejű társadalmi nyomás ellenében. 

“Beszélgetés Ur Anita önismereti trénerrel” bővebben

Elindult az Anyacsavar blog!

Egyensúlyban
Egyensúlyban

Szeretnéd, ha nem kellene választani aközött, hogy jó anya, jó társ vagy jó kolléga legyél, hanem ezeket össze tudnád valamiképpen egyeztetni?

Nem szeretnél lemondani a rendszeres testi-lelki feltöltődésről, a folyamatos intellektuális és szellemi inspirációról?

A gyerekvállalás előtt a szakmádban sikeres voltál? Olyasvalaki, akinek fontos a kiváló teljesítmény, a folyamatos szakmai fejlődés, az alkotó munka?

Fontos értéknek tartod anyaként is a függetlenséget, az önmegvalósítást, a saját magadra és a körülötted lévő világra való reflektálást?

Egész nap egyedül vagy otthon a gyerekekkel, és küzdesz a függőség, az elbutulás, az intellektuális, érzelmi és kulturális izoláció ellen?

Úgy érzed, egyedül nem megy, szükséged van a környezeted támogatására?

Ha bármelyik kérdésre igennel válaszoltál, az Anyacsavar blog Neked szól!

Az Anyacsavar célja egy inspiráló virtuális női közösség létrehozása, ahol minden kisgyerekes anya a saját legégetőbb problémái megoldásához, legfontosabb céljai megvalósításához kaphat támogató közeget, ötleteket, együttgondolkodást, vagy akár konkrét segítséget. A figyelem fókuszában itt első sorban az anya van, mint gondolkodó, érző, a sokféle női szerepében helyét kereső ember.

Az anyává válás hatalmas változás minden nő életében, ami szinte minden életterületen újdonságokat hoz. Az anyaszerepben először mindenki kezdő, útkereső. Hiszünk abban, hogy nincsenek tuti receptek az anyaszerep sikeres megéléséhez, mindenkinek megvan a saját története, a saját útja és a saját legjobb megoldásai, de ezek megtalálásában tudunk egymásnak segítséget adni, és tanulni egymástól.

Reméljük, hogy az Anyacsavar blogon minél többféle mintát, megoldást, helyzetet és megküzdési stratégiát tudunk majd bemutatni, amelyek között Te is megtalálod a számodra rokonszenves, gondolatébresztő, erőt adó példákat.

Szeretnénk tabumentesen, őszintén kérdéseket felvetni az anyaszereppel kapcsolatban, és azokra sokféle választ keresni.

Kíváncsi vagy mások történetére? Megosztanád a saját tapasztalataidat? Tarts velünk Te is és legyél részese egy formálódó női közösségnek!

paizsdora_anyacsavar_alairas

Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával

Lenard_Orsi_dula…kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet…

Lénárd Orsi dúla, mentálhigiénés szakember, háromgyerekes anya, a dulablog.hu szerzője arról mesél az Anyacsavarnak, hogy milyen változásokat hozott az életébe az anyává válás, mik voltak a legszebb és legnehezebb pillanatai, és mit csinálna ma másképp…

Hogy emlékszel vissza az anyává válás időszakára? Milyen változásokat hozott az életedbe?

Mielőtt az első gyerekem megszületett, dolgoztam, egyetemre jártam. A baba születésével megszakadt ez a munkás, „felnőtt” életem, helyette babás hétköznapok következtek.

Mi volt a legnehezebb?

Talán a sok egyedüllét, a bezártság.  A baba gondozása rengeteg időt elvett, és hiányzott, hogy felnőtt társaságban legyek. A barátságaim, kapcsolataim „kiritkultak”, ill. áthelyeződtek a kisgyermeket nevelő anyatársakra. Szerencsére a legjobb barátnőm éppen hasonló élethelyzetben volt, csak kicsit nagyobbacska gyerekkel, így sok mindenben előttem járt. Konkrét tanácsokkal segített, mindent meg tudtam vele beszélni, és jó példaként is szolgált számomra. Nap mint nap láttam nála, hogyan lehet sikeresen megoldani az új élethelyzet eseményeit. Később kialakult egy barátnői kör hasonló gondolkodású kisgyerekes anyákból, akikkel a templomba együtt jártunk. Néhányan elkezdtünk rendszeresen összejárni: hetente egyszer vetésforgószerűen mindig másnál szerveztünk közös reggelit, ahol gyönyörű, terített asztallal várt bennünket a háziasszony. Az „anyareggelikre” ki-ki hozta a gyerekeit is. Ők jól eljátszottak egymással, mi reggeliztünk és jókat beszélgettünk. Felnőtt programokat is rendszeresen szerveztünk magunknak. Ilyenkor a gyerekeket másra bíztuk, és megnéztünk egy-egy kiállítást vagy elmentünk moziba. Másik fontos és jó hagyomány az egyházközségünkben, hogy a frissen szült édesanyák tehermentesítésére 2-3 hétig komatálat viszünk annak a családnak, ahol kisbaba született. Minden nap más főz és viszi el az ebédes csomagot a megadott címre. Ilyet én is kaptam: máig a számban érzem a finomabbnál finomabb fogások ízét, amit István fiam születés után az anyatársak szívvel-lélekkel készítettek nekünk. Ennek a támogató közösségnek sokat köszönhetek, anyaként sok megerősítést adott, mintával szolgált és támogatott.

Ki segített még a gyermekágyas időszakban?

Első és második fiam születésekor édesanyám segített a legtöbbet. A szülés után a kórházból a szüleim házába Pomázra mentünk haza. Édesanyám akkoriban a hét több napján is otthonról dolgozott,  így az első hat hétben például minden nap tálcán kaptam az ebédet tőle. Rengeteget segített a háztartási és gyerekgondozási feladatokban, és mindig nagyon tapintatosan volt jelen az életünkben.

Mi segített még?

A második gyerekem születése után kerestünk egy gyerekőrző nénit, aki sok terhet levett a vállamról, sőt a mai napig is segít a háztartási feladatokban.

Sokan úgy gondolják, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak…

Ebben kreatívnak kell lenni. Ha valakinek nincsen pénze, valamit adhat a segítségért cserébe, vagy  munkával is viszonozható a segítség. A legfontosabb szerintem az, hogy az anya a hétköznapokban kiegyensúlyozott legyen. Ha valaki nehezen bírja el a terheket az új élethelyzetben, ne szégyelljen segítséget kérni.

Volt-e olyasmi, ami meglepetésként ért, amire nem voltál felkészülve?

Azt hiszem, kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet, és a nehézségekre kevésbé voltam felkészülve. Dúlaként gyakran ugyanezt tapasztalom a hozzám forduló édesanyáknál is. A legtöbben inkább csak a szülésre fókuszálnak, és kevesebb figyelem esik az azt követő gyermekágyas időszakra. A kisbaba megszületését követő időszak „asszonypróbáló”, hiszen 24 órás testi-lelki szolgálatot jelent, ráadásul sok változást is hoz magával (párból család lesz, lányból anya, fiúból apa stb.).

A mai fejeddel mit csinálnál másképpen?

Azt hiszem, hamarabb kezdeném el keresni a baráti, támogatói kört, akikkel a kisbabás hétköznapok jobban teltek. Akár már várandósan elkezdeném átgondolni, hogy a családon túl kik lennének azok a segítők, akikre a gyermekágyas időszakban támaszkodhatok.

Vannak új családi szokások, amiket a gyerekek érkezése alakított?

Igen, ilyen például a nyaralás. Amíg egészen picik voltak a gyerekek, lemondtunk az utazásokról, a tengerparti nyaralásokról, helyette inkább Balatonra mentünk a szüleimhez. A gyerekeknek így hosszabb nyaralás jutott, a férjem pedig a hét közbeni munka után a hétvégére le tudott jönni hozzánk. A balatoni nyaralások alatt a szüleim játszótérre vagy fürödni vitték a gyerekeket, így nekem is mindig jutott egy kis saját idő, amikor pihenhettem.

Hogyan változott a munkához való viszonyod?

Eredeti végzettségem szerint nyelvtanár vagyok. Az első kisfiam születése után 1 évig nem dolgoztam, de azután újra nyelvórákat adtam. Édesanyám heti egy napra átvállalta a gyereket, amíg én megtartottam az óráimat. A második gyerek születése után a tanítás már egyre kevésbé fért bele az időmbe és energiámba, aztán a harmadik születése után papíron is főállású anyává váltam. Ekkortájt hallottam először a dúlaságról egy rádióműsorban, és nagyon tetszett, amit hallottam. A várandósság és a szüléseim nagyon pozitív és megerősítő élmények voltak a számomra. Szerettem volna másokat is hozzásegíteni hasonlóan szép élményekhez, ill. ahhoz, hogy ebben a kiemelkedően fontos életszakaszban megtalálják a saját útjukat és a számukra legjobb megoldásokat. A legkisebb fiam kétéves volt, amikor elvégeztem a dúlaképzést, illetve a mentálhigiéné szakot.

Hogyan próbálsz egyensúlyt tartani a család, munka és önmegvalósítás hármasa között?

Nem könnyű az egyensúlyt megteremteni. Nem is szeretem az önmegvalósítás szót, mert úgy érzem, nem „önmegvalósítok”, hanem azt csinálom, amit szeretek, és amire igény is van; a dúlaság a hivatásom lett. A munkám másrészt pénzkereseti forrás is a családban. Ha úgy érzem, hogy az egyensúly felborul, tudatosan visszaveszek a munkából, és ezt vállalkozóként, saját időbeosztással hál’ Istennek megtehetem.

Mindig a munkából veszel vissza ilyenkor?

Igen. Első sorban édesanyának tartom magam, ez számomra az első, ezt követi a másik kettő: a munkám és a háztartás. Ez utóbbi kettő között sem tudnék igazándiból rangsort felállítani, mert a hivatásom is fontos, és az legalább annyira, hogy például a hét több napján meleg vacsorával várhassam haza a családomat.

A férjed mennyire veszi ki a részét a közös feladatokból?

Amikor az első gyerekünk megszületett, a férjem még egy multinál dolgozott, és rendszeresen nagyon későn és fáradtan érkezett haza. Se a háztartásra, se a gyerekekre nem maradt energiája. Az egész heti kemény munka után ő csendet és nyugalmat szeretett volna, én pedig GYES-en lévő anyukaként az egész heti „bezártság” után élményekre, programokra vágytam. Amióta vállalkozóként dolgozik, hozzám hasonlóan rugalmasan tudja beosztani az idejét, és sokkal több energiája marad a gyerekekre és olyan dolgokra is, amiket szeret. Ez ugyanakkor azzal is jár, hogy mindkettőnk keresetére szükség van, azaz mi is a kétkeresős családmodellre váltottunk. A közös otthoni feladatokból mostanra már a gyerekek is kiveszik a részüket.

Mi az, ami téged tölt a hétköznapokban?

A szabadidős tevékenységek, mint a kézimunka, az olvasás, programok a férjemmel vagy barátokkal. De ilyen a munkám is, ami közben teljesen elfeledkezem a hétköznapi problémákról. A hitem is nagyon fontos szerepet játszik a lelki egyensúlyom megtartásában, mivel látom a Gondviselés működését az életemben és családunk életében.

Anyaként mire vagy a legbüszkébb?

Nagyon jó dolog anyának lenni. Azt gondolom, jól sikerült ez az egész kisgyermekes időszak – a nehézségei ellenére, amelyekre mind találtam megoldást és a sok-sok szépségével és örömével, amivel együtt járt. Úgy érzem, hogy az anyává válás a számomra nagyon megerősítő és pozitív élményt jelent.

Háromgyerekes anyaként és dúlaként mit tanácsolnál egy leendő, vagy újdonsült anyának?

A szülésen kívül fontos a gyermekágyas időszakra is készülni. Jó, ha az újdonsült szülők előre tájékozódnak arról, hogy kihez fordulhatnak, ha magukkal vagy a kisbabájukkal kapcsolatosan valamilyen fizikai vagy lelki nehézséggel, problémával találják szembe magukat. Sokat segít az is, ha a házaspár a gyerek születése előtti időszakban igyekszik lelkileg is ráhangolódni a szülővé válásra: beszélgetnek gyermeknevelés kérdéseiről, vagy arról például, hogy hogyan változik meg a a házasságuk a kisbaba érkezésével, eljárhatnak a szülésre, illetve a szülőségre felkészítő programokra. A baba megszületése után is nagyon fontos, hogy a házaspár férfi és nő is maradjon, ne csak apa és anya, azaz figyelmet fordítani a házastársi kapcsolatra. Mi például alkalmanként egy-egy estére hívtunk segítséget a gyerekek mellé, és elmentünk valahova kettesben töltekezni. Az is fontos, hogy az anyának legyen minden nap saját ideje – mondjuk, amíg a gyerek alszik – olyasmit csinálni, amit szeret. Dúlai munkám során fontosnak tartom, hogy ezekről a témákról is beszélgessünk a hozzám forduló párokkal.

Az anyaság mit tanított neked?

Jó szervezőképességet nyertem általa, hiszen gyakran egy csomó dolgot kell egyidejűleg átgondolnom vagy csinálnom. Megtanultam jó szívvel lemondani vagy késleltetni a saját igényeimet  a gyermekeim javára: a baba, a kisgyermek gyakran nem tud várni, ha éppen rám van szüksége. A gyerekeimtől is sokat tanultam, például azt, hogy hogyan tudnak őszintén rácsodálkozni vagy belefeledkezni egy-egy számukra jelentős dologba.

“Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával” bővebben

Mamabarát autósiskola

autó2Az én jogsim tizennyolc éves korom óta a fiókban lapult, és sosem fűlt hozzá a fogam, hogy valóban vezessek autót. Ahogy megszületett a gyerekem, hirtelen elkezdett hiányozni az autó. Már nem esett jól babakocsit tolva hátizsákkal nagybevásárolni, a balatoni nyaraláshoz tartozó öt köbméter cuccot a nagyszülőkkel lefuvaroztatni. Úgy döntöttem, muszáj újra vezetni tanulni, mert már azt sem tudom felidézni, melyik pedál a gáz, melyik a fék, de emlékeztem még a türelmetlen, lekezelő férfi oktatóra, és a stresszre, amit minden vezetés órán átéltem.Egy ismerősöm ajánlotta a figyelmembe a Smink and Drive Autósiskolát, ahol kimondottan nők oktatására szakosodtak. Nem csalódtam! Sosem hittem volna, hogy az autóvezetés örömteli élmény lehet, és én valaha is magabiztosan vezetek majd. Az oktatóm azt mondta, eddig mindenkit megtanított vezetni; a legfiatalabb tanítványa tizenhat, a legidősebb hetvenkét éves volt, szóval sosem késő! Szívből ajánlom őket minden kezdő és újrakezdő nőnek!