Beküldve:

Nő, anya, vezető…

Anyacsavar_Grósz_Judit

Az Anyacsavaron arról mesélt Grósz Judit, a Microsoft Fejlesztési és Platform Üzletág Igazgatója, mi nehezíti, és mi segíti azoknak a nőknek az útját ma Magyarországon, akik az anyaságban és a munkájukban is szeretnének kiteljesedni.

“Anyaként karriert befutni egy kőkemény dolog…”

Azt mesélted egyszer, hogy a gyerekvállalásra te pénzügyi tervvel is készültél…

Általában igyekszem elég tudatosan tervezni a jövőt, még ha tisztában is vagyok vele, hogy nem minden tervezhető. Van egy excel táblám azokról a fontos hosszú távú célokról, amiket szeretnék az életemben elérni, hogy lássam, azokhoz mennyi pénz kell majd, mennyit kell félretennem most. Ide tartozik a gyerekeim majdani egyetemi taníttatása, vagy a saját időskori öngondoskodásom. Kiszámoltam, hogy körülbelül mennyi ideig fogok dolgozni, az alatt mennyit fogok tudni keresni, és mennyit kell félretennem ahhoz, hogy olyan életszínvonalon élhessek, ahogyan szeretnék. A gyerekvállalás előtt is terveztem a kieső jövedelemmel és a várható költségekkel, tudva azt, hogy vissza szeretnék térni a munkahelyemre.

“…akkor leszek jó anyja a gyerekeimnek, ha azt csinálom, amit szeretek…”

Mennyi idő után tértél vissza dolgozni, és mi segített ebben a döntésben?

8 hónapot töltöttem otthon a kislányommal, majd fokozatosan, először fél állásba, majd teljes munkaidőbe tértem vissza. Hittem abban, hogy a munkába visszatérés nem fog meggátolni abban, hogy jó anya legyek, és abban is, hogy akkor leszek jó anyja a gyerekeimnek, ha azt csinálom, amit szeretek. Én szeretek dolgozni, jól érzem magam munka közben, és szükségem van arra, hogy kiteljesedjek. És mérlegeltem annak a kockázatát is, hogy ha túl sokáig maradok otthon, esetleg nem tudok visszamenni abba a pozícióba, ahonnan eljöttem. Úgy gondoltam, ez a kockázat nem érte volna meg. Egyrészt anyagilag is megrázott volna bennünket, ha három évre kiesek a munkából, és a saját karrier ambícióimmal is szembe ment volna egy ilyen döntés.

Hogyan tudtál helyt állni egy vezető pozícióban kisgyerekes anyaként?

Ez volt fizikailag és lelkileg is a legnehezebb időszak a gyerekeim születése óta, hiszen a gyerekem attól még nem aludta át az éjszakát, hogy én elkezdtem dolgozni, és arról sem volt még tapasztalatom, hogy a kislányom hogyan viseli majd, ha reggelente munkába megyek. A családom – a férjem és az anyukám is – szerencsére támogatott a döntésemben. Anyukám egy elég felvilágosult nő, aki egyedül nevelt fel bennünket, így tisztában volt azzal, hogy nem akkor működik jól egy család, ha valamilyen külső mintát követ, hanem akkor, ha a saját lehetőségeiből hozza ki a legtöbbet. A mi családunkban mindenki úgy alakíthatja az életét, ahogyan jónak látja; a munkába visszatérés sem egy elvárt, hanem inkább egy elfogadott dolog. A húgom például otthon maradt a gyerekeivel, mert ő így látta jónak.

A cégvezetés részéről milyen hozzáállást tapasztaltál?

Hálás vagyok az akkori főnökömnek, mert tudták, hogy nekem fontosak a gyerekeim, és elfogadták, hogy az estéket, a hétvégéket a családommal akarom tölteni. Ezért megállapodtunk, hogy az esetek jelentős részében „fel voltam mentve” az üzleti vacsorák és külföldi üzleti utak alól. Ha a gyerekem beteg volt, mindig dolgozhattam otthonról. Ezekhez az igényeimhez eddig minden munkahelyemen alkalmazkodtak. Úgy gondolom, hogy ennek a hozzáállásnak az alapja egy kölcsönös bizalom és teljesítmény.

Hogyan tartasz egyensúlyt munka és magánélet között?

Tudatosan törekszem az egyensúly megtartására, és arra, hogy az igazán fontos pillanatokban jelen legyek a családom számára: ki nem hagynék soha egy anyák napi ünnepséget! Igyekszem 5-fél 6 körül eljönni a munkahelyemről azért, hogy minden nap minőségi együtt töltött időnk legyen a lányaimmal, majd miután lefeküdtek, én éjszaka befejezem a munkámat. A gyerekeken pedig azt tapasztalom, hogy nagyon rugalmasak, ha azt tapasztalják, hogy számíthatnak rám, szeretem őket. Igyekszem mindig őszintén felkészíteni őket arra, mikor és mennyi időt tudunk együtt tölteni.

…a megoldás a férfiak és a nők felelőssége egyaránt…

Te írtad Sheryl Sandberg Dobd be magad! című könyvének előszavát. Mik voltak a legfontosabb gondolatok, amiket ebben a könyvben olvastál?

Tudtam azonosulni azzal a törekvésével, hogy egy nő egy vállalati közegben is akarhasson karriert befutni úgy, hogy közben gyerekeket nevel, fiatalos és vonzó marad, és minderre lelkileg sem megy rá. Megérintett az, hogy viszontláttam leírva azokat a kutatási adatokkal is igazolt tapasztalatokat, hogy egy nő hogyan próbál és tud érvényesülni egy férfias munkahelyi környezetben. Anyaként karriert befutni egy kőkemény dolog, és ebben ma sajnos nem kapnak elegendő támogatást a nők. Azok a férfiak, akikkel egy asztalnál ülök a management team-ben, arra érnek haza, hogy a gyerekeik leckéje kész, be van pakolva a táskájuk másnapra…stb., miközben engem egy második műszak vár otthon. Nagyon ritka az a családmodell, ahol a nő a fő pénzkereső, és a férfi marad otthon a kis gyerekekkel. Döbbenetes mértékben belénk van nevelve a tradicionális nemi szerepleosztás, és még a felvilágosultabb férfiak és nők sem tudnak ezzel mit kezdeni. Még a kétkeresős családokban is széles körben elterjedt szokás, hogy a háztartási és gyermeknevelési feladatokat a nő viszi, ami sokszor ellehetetleníti a karrierépítést.

Mi lehet erre a megoldás?

Én még nem láttam erre igazán jól működő mintát. Mégis úgy gondolom, hogy a megoldás a férfiak és a nők felelőssége egyaránt. Fontos lenne, ha a férfiak fele-fele arányban részt vállalnának a háztartás és a gyereknevelés nem fizetett, de annál keményebb munkájában, a nőknek pedig meg kell tanulniuk felvállalni, mit szeretnének, és támogatást kérni.

Találkoztál nemi alapú diszkriminációval a karriered során?

Soha nem tapasztaltam olyasmit, hogy egy állást azért ne kaptam volna meg, mert nő vagyok, úgy gondolom, mindig a magas teljesítményem volt a döntés alapja. Azzal azonban találkoztam, hogy ha egy éles helyzetben ugyanolyan asszertíven léptem fel, mint egy férfi, akkor ezt a viselkedést a környezetem elítélte, míg ugyanezért a fellépésért és szóhasználatért egy férfit korrekt, jó főnöknek tartottak volna. Nem az a társadalmi elvárás egy nővel szemben, hogy asszertívan viselkedjen: ha egy nő egy kicsit is határozottabban kiáll a véleménye mellett, akkor könnyen rásütik, hogy agresszív, vagy férfias. Gyűlölöm azokat a szexista előítéleteket, amelyek azt sugallják, hogy csak férfias nőkből lesznek vezetők. Sajnos ezt a nők épp úgy hangoztatják, mint a férfiak.

Mi a saját megküzdési stratégiád ez ellen?

Azt hajtogatom magamnak, hogy elég, ha a barátaim szeretnek, de közben nyilván rosszul esik. Ahogyan az is rosszul esett, amikor az első gyerekem születése után a GYED-ről visszatérve azt mondta egy kolléga a fülem hallatára, hogy „milyen ember az, aki otthagyja a gyerekét!”

…az életben minden, ami miatt érdemes élni, sok munkával jár…

Mit üzennél azoknak a nőknek, akiknek fontos az anyaság és a karrier is, és nem szeretnének egyikről lemondani a másik javára?

Nagyon erős előítélet az, hogy a karrier és az anyaság nem tud együtt jól működni, és ez sokakat eltántorít. Az én női példaképeim mind olyanok, akik az élet több területén megpróbáltak helytállni, és valami kimagaslót véghezvinni.Nekem meggyőződésem, hogy lehet kiegyensúlyozott gyerekeket nevelni attól még, hogy az anya karriert épít közben. Rengeteg munkával jár – erre fel kell készülni -, de meg lehet csinálni! És ehhez nem szégyen segítséget kérni!

Milyen értékrend szerint neveled a gyerekeidet?

Nem divat manapság, de én hiszek benne, ezért arra nevelem őket is, hogy mindenért becsületesen meg kell dolgozni. Arra bátorítom őket, hogy merjenek nagyot álmodni, és higgyék el, hogy bármi lehet belőlük. Azt is fontosnak tartom, hogy minden embert a cselekedetei alapján ítéljenek meg.

Szerinted mi a sikeres élet titka?

Egyszer megálmodtam, de mire felébredtem, elfelejtettem… Minden esetre azt gondolom, hogy az életben minden, ami miatt érdemes élni, sok munkával jár: sok gondolkodással, sok felismeréssel, sok hibával, sok útkereséssel. A siker az, amikor visszanézve úgy érezhetjük, megérte! Ez a büszkeség érzés tölt el, ha a gyerekeimre nézek, és látom, mennyire jó fejek.

 

Beküldve:

Sheryl Sandberg: Dobd be magad! – Nők több szerepben

Sandberg_könyvajánlóSheryl Sandberg a Facebook alelnöke, két gyerek édesanyja arról írt könyvet, hogyan lehet családanyaként is sikeres karriert befutni, és milyen akadályokat kell átugrania – még a XXI. században, egy nyugati demokráciában is – egy nőnek, ha vezetői ambíciói vannak.

– könyvajánló

A HVG kiadásában, Garamvölgyi Andrea remek fordításában megjelent könyv, nem csak a közismert nemi sztereotípiákat és diszkriminációs formákat taglalja, hanem sok személyes megfigyelés, tapasztalat, és néhány általam még sosem hallott mélyebb összefüggés teszi igazán izgalmas olvasmánnyá a könyvet. A magas teljesítmény motivációval rendelkező diplomás kisgyerekes anyáknak garantáltan tartogat néhány A-HA élményt.

A szerző már a könyv elején leszögezi, hogy olyan világban élünk, amelyet még mindig a férfiak irányítanak: a világ 195 független országa közül 2012-ben csupán 17-nek volt női vezetője. Ez azt is jelenti, hogy a mindenkit érintő legfontosabb döntésekben a nők véleménye kevesebb teret kap, mint a férfiaké. „A valódi egyenlőséget az jelentené, ha olyan világban élnénk, ahol az országok és a cégek felét nők irányítják, a háztartások felét férfiak vezetik.” –mondja Sheryl Sandberg. Őszintén, el tudja ezt bárki is képzelni?

Valójában a szerző sem. A könyv egyik fele azokról a saját tapasztalatokról, megfigyelt jelenségekről és vonatkozó kutatásokról számol be, amelyek alátámasztják, milyen nehézségekkel szembesülnek a nők a karrierépítés során, a könyv másik fele a lehetséges megküzdési stratégiákról és az önmegvalósítást támogató tényezőkről.

Vegyük sorra, melyek azok a tényezők, amelyek nehezítik a nők karrierépítését:

A sikeres karrierépítéshez hozzátartozik a kockázatvállalás és önmagunk menedzselése (pl. bátor véleménynyilvánítás), két olyan tulajdonság, amit a fiúknál születésüktől kezdve jó szemmel néz és támogat a környezet – beleértve a családot és az iskolákat -, és amit lányoknál nyíltan, vagy burkoltan tiltanak és büntetnek. Az a korai szocializáció a legfontosabb oka annak, hogy a legtöbb nőből hiányzik a vezetői ambíció, és kerülik azokat a pozíciókat, amelyek hatalommal, versengéssel, komoly kihívásokkal járnak. Azt, hogy az egyén a saját megítélése szerint mit tud, vagy képes elérni, javarészt társadalmi elvárások alakítják.

Ha felnőtt korára mégsem ölték volna ki az összes karrier-ambíciót egy nőből, akkor szembe kell néznie azzal, hogy a környezete ugyanazért a viselkedésért, amiért egy férfit csodál és ünnepel – sok pénzt keres, határozott, motivált -, őt agresszívnek, keménynek, manipulatívnak, „nem csapatjátékosnak”…stb. bélyegzi, értsük ez alatt, nőietlennek, így elfogadhatatlannak. Gyakori negatív sztereotípia, hogy a sikeres nőt olyan karrieristának skatulyázzák be, akinek nincs is magánélete.

A fenti társadalmi nyomás hatására a nők döntő többsége interiorizálja, azaz saját mély meggyőződésévé teszi, milyen az illendő nőies viselkedés – együttérző, gondoskodó, csendes…stb., és önként elnémul, és a háttérbe húzódik, passzív megfigyelővé válik, hogy elnyerje a környezete elfogadását. Hogy elkerüljék a környezetük negatív reakcióit, sokan inkább lemondanak szakmai ambícióikról. A nők felé irányuló sztereotípiák önbeteljesítő jóslattá válnak: már maguk sem hisznek abban, hogy elérhetnek vágyott célokat, képesek irányítani a saját életüket, saját teljesítményüket rendre rosszabbul értékelik a valóságosnál. Ha a teljesítményükért, tehetségükért dicséretet kapnak, zavarba jönnek, úgy érzik, nem érdemlik meg, és emiatt bűntudatuk lesz – ez az úgynevezett szélhámos-szindróma.

Míg a férfiak többsége úgy gondolja, lehet egyszerre sikeres a munkában és boldog családapa, a nők folyamatosan arra látnak példákat a környezetükben, és arról olvashatnak történeteket, hogy képtelenség egyszerre jó anyának, jó feleségnek és jó munkaerőnek lenni. A társadalom pedig nem csak elnézi, egyenesen bátorítja a nőket arra, hogy helyezzék a családanya szerepet a sikeres szakember szerepe elé. Ennek következtében, ha úgy érzik, választaniuk kell a családalapítás és a karrier között, az egyetemisták körében dupla annyi lány választja a családot, mint fiú! 2006-os felmérés szerint az egyetemista fiúk 46%-a számított arra, hogy a párja majd lemond a karrierjéről a gyermekvállalás miatt, míg a lányoknak csupán 5%-a.

Megfigyelték, hogy a nők az esetleg csak évek múlva megvalósuló gyermekáldás előtt elkezdenek készülődni úgy, hogy a karrierjükben apránként meghoznak olyan áldozatokat, amelyeket szerintük mindenképpen meg kell hozni, ha családot szeretnének – így nem vállalnak el vezetői pozíciót, ingázást, külföldi kiküldetést…stb., amivel tulajdonképpen már azelőtt feladják a karrierjüket, hogy kilépnének a munkahelyükről. Így pár év alatt eljutnak oda, hogy alacsonyabb pozícióban, alacsonyabb fizetés mellett, kevésbé vonzó, vagy izgalmas szakmai munkát végeznek, ahonnan akár megváltás is lehet szülési szabadságra menni, és nem túl csábító a visszatérés gondolata.

Noha az elmúlt években több lány végez egyetemet, mint fiú, a magasan kvalifikált nők tömegesen lépnek ki a munkaerőpiacról, miután gyereket vállalnak – a férfiaknál nem csökken a munkaerő-piaci részvétel. A munka teljes embert kíván, az anyaság – főleg, amíg picik a gyerekek – szintén, és ahol nem érkezik külső támogatás a munkahely, a társ, a tágabb család részéről, ott a kisgyerekes anya azon veszi észre magát, hogy két főállásban kell egyszerre megfelelnie. A közös gyerek felnevelése magától értetődően az anya feladata, ami igazságtalanság. A gyereknevelés éppen olyan fárasztó és stresszes, mint bármely fizetett munka, csak ráadásul 24 órás a műszak.

Kutatási adatok szerint, ha a férj jobban keres, és legalább heti 50 órát dolgozik, a nő 44%-kal nagyobb valószínűséggel nem megy vissza dolgozni szülés után felsőfokú végzettsége ellenére sem, mint akkor, ha a férj kevesebb időt tölt a munkahelyén. Ez magával hozza az egyenlőtlen munkamegosztást a házimunkák és a gyereknevelés – ingyenesen végzett – feladatai között. Egy 2007-es felmérés szerint a karrierjét feladó diplomás nők 60%-a úgy nyilatkozott, hogy a férjének döntő szerepe volt abban, hogy otthagyta a munkahelyét, mivel nem vett részt a háztartási, gyereknevelési feladatokban, és el is várta, hogy a felesége adja fel a hivatását.

A nők súlyos árat fizetnek azért, ha egy időre – Magyarországon akár gyerekenként 2-3 évre is – elhagyják a munkaerőpiacot. A fizetésük egy év kihagyás után átlagosan 20%-ot csökken, 2-3 év kihagyás esetén ez eléri a 30 %-ot, ami kihat a jövőbeni nyugdíjuk összegére, és nehéz helyzetbe hozhatja őket egy esetleges válás esetén is.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők kivonulása a munkaerő-piacról azt eredményezi, hogy jóval kevesebb nő kerül vezető pozícióba. Talán ennek is a következménye az, hogy kevés munkahely kezeli rugalmasan a szülési szabadságot és a munkába visszatérést.

Ezen kívül megfigyelhető, hogy az emberek általában szeretnek hasonszőrűekkel dolgozni: ha közvetlen munkatársat kell választaniuk a férfiak és a nők is szívesebben döntenek egy azonos nemű kolléga mellett. Ha a felsővezetők döntően férfiak, érthető, miért olyan nehéz a tehetséges nőknek magas teljesítményük ellenére is nagy számban vezető pozícióba kerülni. Ezt erősíti, ha a kiválasztásnál hagyományos szerepleosztású házasságban élő férfi dönt: ők kevésbé támogatják a nők teljes jogú munkaerő-piaci jelenlétét, és „jó szándékú”, ám szexista nézeteket hangoztatnak. (pl.: „Az erkölcsi prédikáció jobban megy a nőknek, ezért is alkalmasabbak a gyereknevelésre – és talán ezért kevésbé alkalmasak üzleti pályára”.)

Összefoglalóan, ha egy nőnek nincsen támogató férje, társa, családja és nincsen egy támogató szemléletű munkahelye – főnöke, és kollégái -, akkor esélye sincs arra, hogy visszatérjen a munkaerő-piacra a tehetsége, teljesítménye, kompetenciái alapján őt megillető pozícióba.

A nők nagy nyomás alatt állnak, hogy jó döntést hozzanak a család versus munka kérdésében, és megfigyelhetők a döntés mentén kialakuló két tábor között feszülő erős elvi ellentétek. Joan Williams, a Kaliforniai Egyetem professzora szerint a főállású anyák és a dolgozó anyák szembenállása mindkét oldalon identitás-sérüléssel járhat. „Az ideális alkalmazott mindig munkáltatója rendelkezésére áll, a „jó anya” pedig a gyerekei rendelkezésére. Tehát az ideális munkaerőnek folyton bizonygatnia kell, hogy – bár nincs mindig velük – a gyerekei jól vannak, nagyon jól vannak. Azoknak a nőknek pedig, akik nem akarnak ideális munkaerők lenni, és alacsonyabb sebességbe kapcsoltak karrierjükben (netán ki is léptek a munkahelyükről), azt kell folyton bizonygatniuk, hogy ezeket a kompromisszumokat igenis meg kellett kötniük a családjuk érdekében. A nők tehát két csoportra oszlanak, és kölcsönösen elítélik egymást, mert egyik csoport sem képes megfelelni az egymásnak ellentmondó ideáloknak.” Mindkét csoport tagjai folyamatosan arra emlékeztetik egymást, hogy bárhogyan döntöttünk is, a másik utat is választhattuk volna, ami bizonytalanságot, és bűntudatot ébreszt bennünk, és önigazolásra kényszerít, emiatt a másik csoport tagjaira neheztelünk. Pedig valójában minden nő arra vágyik, hogy megbékélhessen a döntéseivel és megerősítést kapjon a környezetétől.

A könyvben Sheryl megosztja azokat a – részben saját – tapasztalatokat is, amelyek segíthetik a nőket az önmegvalósítás útján:

Először is, amit útravaló gyanánt hozhatnak a nők otthonról, a szülői házból a hamuban sült pogácsa helyett: az a mély meggyőződés, hogy bármi lehet belőlük, lányként is képesek ugyanarra a teljesítményre, mint a fiúk.

“A nők előtt tornyosuló akadályok nagy része a félelemben gyökerezik. Félünk, hogy nem szeretnek majd. Félünk, hogy rosszul döntünk. Félünk, hogy magunkra vonjuk az emberek haragját, kivívjuk környezetünk ellenszenvét. Félünk, hogy túlvállaljuk magunkat. Félünk, hogy belebukunk. Félünk, hogy ítélkeznek felettünk. És a félelmek netovábbja: félünk, hogy gyerekünknek rossz anyja, férjünknek rossz felesége, szüleinknek rossz gyereke leszünk.(…) Tegyétek fel magatoknak a nagy kérdést: “Mit tennék, ha nem félnék?” Ha pedig megvan a válasz, menjetek, és tegyétek meg!” – bátorít minden nőt Sheryl, tudván, hogy sokan azért nem mernek belevágni valami újba, mert attól tartanak, hogy alkalmatlanok rá, nincs meg a megfelelő tudásuk hozzá. Ismerős? Pedig a legtöbb dolgot éppen munka közben lehet elsajátítani. El kell kezdeni, és majd a gyakorlat teszi a mestert!

A szerző azt tanácsolja, hogy ha szeretnénk a karrierépítést a családalapítással összehangolni, nem szabad nagyon előre tervezni! A gyermekvállalás előtti évek és hónapok arra valók, hogy megalapozzuk a karrierünket, nem arra, hogy megalapozzuk a visszavonulásunkat a családalapításhoz.

Egyik kedvenc mondatom, ami mélyen elgondolkodtatott a következő volt: „A nőnek a karrierje során a legeslegfontosabb döntése az, hogy választ-e magának párt, és ha igen, kit.” A legsikeresebb karriert befutott nők többsége ugyanis támogató párkapcsolatban él, ahol a párja aktívan kiveszi a részét a gyermekgondozási feladatokból, a házimunkából, és hajlandó olyan áldozatokra is, mint a költözködés, ha a nő munkája ezt megkívánja. Azok a férfiak, akiknek az anyja annak idején dolgozott, jobban kiveszik a részüket az otthoni feladatokban, mint más férfiak. Sheryl Sandberg tanácsa a következő: „Olyan férfit válasszunk, aki egyenrangú társra vágyik, szereti, ha egy nő okos, ambiciózus, saját véleménnyel, értékeli a méltányosságot, és számít rá, hogy ki kell vennie a részét, vagy ami még jobb, ki akarja venni a részét az otthoni teendőkből.”

A másik nagy ellenségünk a folyamatos maximalizmus, és önostorozás, ami megmételyezheti az életünket szülőként, dolgozó szülőként pedig pláne. Sheryl ezt így foglalja össze: „Folyamatosan döntenünk, választanunk kell család és munka között, edzés és pihenés között, mások és önmagunk között. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy minden nap alkalmazkodunk, kompromisszumokat kötünk és áldozatokat hozunk. (…) Ha megpróbálunk mindent egyszerre csinálni, és azt várjuk, hogy majd mindent egyszerre jól csinálunk, az egyenes út a csalódottsághoz. A tökéletesség az ellenségünk.” Ezt egy maximalista, magára, és a munkájára igényes embernek nehéz elfogadnia, de fontos megtanulnia, különben folyamatosan frusztrálódik. Csak a legfontosabb dolgokban szabad tökéletességre törekedni, a többiben „a kész jobb, mint a tökéletes” elvet érdemes követni. Idéz Jennifer Aaker-től, aki azt mondja igen bölcsen: „A boldogság titka az, ha elérhető célokat tűzünk ki magunk elé. Ne tökéletességre törekedjünk, hanem elégedettségre és fenntarthatóságra!” és Mary Curtistől, aki arra buzdít, hogy: „Ne engedjenek a bűntudatnak! A titok az, hogy nincs titok. Tegyék meg, amire az adott körülmények közt képesek!”

Mivel a nők felé nagyon erős társadalmi elvárás, hogy kedvesek legyenek, a szerző úgy véli, hogy szakemberként is csak akkor számíthatnak támogatásra férfi, és női kollégáiktól egyaránt, ha azok kedvelik őket. Minden tárgyalás – beleértve az állásinterjút, bértárgyalást…stb. is – akkor lesz sikeres, ha úgy érjük el céljainkat, hogy közben az emberek szimpátiáját is megtartjuk. Nőknél ennek eszköze lehet a kedvesség és az állhatatosság, a lojalitás és mások szempontjaira hivatkozás. „Mosolyogjunk sokat! Rendszeresen adjunk hangot nagyrabecsülésünknek és aggodalmainknak! Hivatkozzunk a felettesünkre, a statisztikai adatokra, a közérdekre és a távlati célokra!” – javasolja Sheryl.

Saját fejlesztése a mindenkori hosszú távú célkitűzés lelkesítő és inspiráló elemekkel, a „merjünk nagyot álmodni” mottó jegyében, és ezzel párhuzamosan egy másfél éves terv konkrét részcélokkal, kijelölt lépésekkel önmagunk számára, és a csapatunk (családunk) számára is, végig gondolva mely szakmai, vagy életterületeken szeretnénk változásokat.

Azt is javasolja a Facebook második embere, hogy aktívan keressünk szakmai támogatókat, mentorokat! Ne passzívan várjuk, hogy „felfedezzenek”, hanem végig gondolt, és személyre szabott kérdésekkel forduljunk szakmai példaképeinkhez. Ha felkeltettük az érdeklődésüket, talán szívesen adnak útmutatást, adnak visszajelzést.

Arra bíztatja a nőket Sandberg, hogy térjenek vissza a munka világába, mert kutatások azt bizonyították, hogy a kétkeresős családokban, ahol a férfiak kiveszik a részüket a gyermeknevelési és háztartási feladatokból is nagyobb az anyagi biztonság, stabilabb a párkapcsolat, kevesebbet vitatkoznak a pénz miatt, a nőkben kevesebb a szorongás és a bűntudat, többet szexelnek (!), és kiegyensúlyozottabb az apa-gyerek kapcsolat, mert a férfi türelmesebbé, empatikusabbá és alkalmazkodóbbá válik. Nem rossz, igaz?

Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az otthoni feladatok megosztásával a felelősséget is meg kell osztani, máskülönben érezheti úgy a másik, hogy szívességet tesz.

A munkába visszatérés mellett szóló érv az is, hogy ha egy nő pénzt keres, akkor állítólag otthon is jobb döntéshozóvá válik, illetve válás esetén, ha önállóan kell új életet kezdenie, anyagilag nagyobb biztonságban lesz, akárcsak idős korában, amelynek az anyagi alapjait a produktív felnőtt évek alatt kell megalapoznia – azt ugye már mindenki tudja, hogy a nyugdíjrendszer épp akkorra mondja be az unalmast, amikor mi mennénk nyugdíjba.

Összefoglalóan arra bátorít mindenkit, hogy „ne féljünk kérni, még akkor se, ha úgy érezzük, túl sokat kérünk!”. Ahelyett, hogy felesleges áldozatokat hoznánk a munkahelyünkön, érdemes kipuhatolni, hol is van a főnökünk alkuzónája. Lehet, hogy simán belemegy abba, hogy korábban menjünk el, és este fejezzük be a munkát, vagy esetenként távmunkában dolgozzunk – de ez csak akkor fog kiderülni, ha fel merjük vállalni saját igényként. Ugyanez igaz a családtagokra, barátokra, kollégákra, ismerősökre. Valószínűleg meg fogunk lepődni, mennyi addig kiaknázatlan erőforrásra fogunk lelni az ő személyükben.

paizsdora_anyacsavar_alairas

 

Beküldve:

Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében

Új sorozatot indítunk az Anyacsavar blogon: a Női sorsok, női mesék sorozatban különböző helyzetben lévő, más-más értékrenddel bíró nők mesélik el a saját magukra találásuk történetét. A nehézségekkel, dilemmákkal, kételyekkel, konfliktusokkal és a támogatásokkal, felismerésekkel, helytállásokkal, szerencsés fordulatokkal együtt. Hogy ne csak az eredményeket, de az oda vezető kacskaringós utakat is megmutassuk, amiről olvasva talán te is önmagadra, a saját útkeresésedre ismerhetsz.

Tóth_Andi_Anyacsavar_blogA sorozat első mesélője Egyházyné Tóth Andrea pszichológus, aki arról mesél lebilincselő őszinteséggel, hogyan találta meg a saját útját a segítő szakma felé, és ezért hogyan módosított pályát kisgyerekes anyaként.

„A szülőszobán megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem”

            Egyházyné Tóth Andrea vagyok, pszichológus, egy 6 és egy 4 éves fiú édesanyja. Szeretném elmesélni nektek, hogyan módosítottam pályát 30 éves fejjel, pont az anyává válással egy időben, hátha tanulságos lehet a történetem mások számára is.

…anyaként lehetnek-e saját igényeim?…

            A segítő szakmákat mindig is sokra becsültem, de 18 évesen nem volt elég önbizalmam, hogy felvételizzek pszichológiára a tízszeres túljelentkezés miatt. De humán vonalon tanultam tovább, szociológusként. Hobbi szinten azért ez az érdeklődés megmaradt, jógáztam, ezoterikus könyveket olvastam, önismereti táborokba mentem. Az egyetem után először adminisztratív munkakörben dolgoztam, majd humán erőforrás menedzserként. Pár év után rájöttem, hogy munkaügyesként nem fogom megtalálni azt az örömet a munkámban, amire vágyok. Közvetlenebb kapcsolatot szerettem volna az emberekkel, mint munkaszerződéseket írni. Akkoriban nagyon kevés helyen indítottak levelező képzést pszichológia szakon és annyira benne is voltam a hétköznapi mókuskerékben, hogy nem voltam képes változtatni a sorsomon. De ott volt a gondolat már huszonévesen is, hogy ha én egyszer megtalálom életem párját és családot alapítunk, akkor a GYES alatt én is újrateremtem magam. S így is lett: találkoztam a hozzám illő társsal, és a gyermekáldás is megadatott nekünk. De akkor még sok bizonytalanság volt bennem, hogy le tudom-e küzdeni az előttem álló akadályokat, hogy ki fog engem támogatni a tanulásban, ki vigyáz majd a gyerekre, egyáltalán anyaként lehetnek-e saját igényeim?

            Az elhatározásom a szülőszobán megerősödött meg. Hosszasan vajúdtam, addig ismeretlen intenzív fájdalmakat éltem át. Akkor úgy éreztem, csak akkor bírom ki, ha megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem, és megvalósítom a vágyaimat. Felébredt bennem a fiam iránti felelősségérzet is, hogy nem mindegy milyen mintát mutatok neki: egy fiatalon megkeseredett embert lásson, vagy egy küzdeni képes, életét lelkesedéssel élő anyát? Bálint egy éves volt, amikor elkezdtem a pszichológia szakot levelezőn. Heti egy napon volt konzultációm, akkor a kisfiamat másra bíztam. Végtelenül hálás vagyok a férjemnek, hogy mellém állt, mert látta, hogy mennyire szeretném ezt az egészet.

…másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?…

            Úttörő munka volt a tágabb családdal elfogadtatni, hogy én két diploma után újra tanulni akarok, de ezúttal nem a megélhetésért, hanem hivatástudatból. Édesanyám egyenesen le akart beszélni róla, féltett, hogy a tanulás csak a családi élet rovására mehet, mert ő úgy élte le az életét, hogy az ambícióit a gyereknevelés alá rendelte. Nem volt tapasztalata arról, hogy a kettőt együtt is lehet, csak vagy család, vagy önmegvalósításban tudott gondolkodni. Így szembe kellett néznem a bűntudattal, mert a mi családunkban generációk óta a női értékek a szerénység, alkalmazkodás, tip-top háztartás voltak. Ezekkel nyíltan szembe kellett mennem, úgy éreztem, eljött az idő, hogy döntsek: másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?

…időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is…

A nagymamák még dolgoztak, így tőlük is áldozatot követelt, hogy én iskolába járhassak, de az unokával töltött idő kárpótolta őket a fáradtságért. Meggyőződésem, hogy ha nem lett volna egy határozott célom, és nem kérem rendszeresen a nagyszülőket, hogy vigyázzanak a fiamra, amíg iskolában vagyok, akkor ők is sok kedves közös élménnyel lennének szegényebbek. Időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is. A fiamnak jót tett a nagymamai gondoskodás, és én is lelkesebben foglalkoztam a gyerekemmel, miután inspiráló kikapcsolódásban volt részem.

…rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna…

Persze magasabb fokozatra kellett kapcsolnom, több kötelességem lett, rengeteg beadandó dolgozat a baba mellett, de a lelkesedés megsokszorozta az energiáimat. Az évfolyam is egy klassz támogató közeg volt, ott segítettük egymást, ahol tudtuk, felosztva dolgoztuk ki a tételeket. Közben második gyermekem is úton volt, két vizsgaidőszakot csinált végig velem a pocakban.

            Nagymértékben formálta a személyiségemet, hogy az álmom mellett döntöttem, mert rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna. És sok más vagány anyukával ismerkedtem meg itt, akik az egyetemet két, három vagy négy gyerek, és esetleg munka mellett csinálták. Nekik köszönhetően számtalan gondolkodásbeli korlátom dőlt le ebben a közegben. Végül egy évet halasztottam Ábel születése után, férjem kifejezett kérésére. Nem mondom, nehéz volt befékezni, de úgy éreztem, ha az ember családban él, mások szempontjait is figyelembe kell vennie. Egyszer az egyik enged máskor a másik, nekünk ez vált be.

…az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra…

            Két gyerek mellett nehezebb lett a tanulás is, de tudtam, hogy ha akkor nem fejezem be az egyetemet, munka mellett még nehezebb lesz. A végzés félévében „a szakdolgozatírás árnyékában” ismerkedtem meg egy relaxációs technikával, az autogén tréninggel, ami segített az erőimet koncentrálni, és a szorongásaimat leküzdeni ebben a kritikus időszakban. Az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra, egyikben sem akartam gyengén teljesíteni, ezért sokat vívódtam magamban. Úgy éreztem, hogy amikor az egyikkel foglalkozom, a másikat elmulasztom. Ezt a terméketlen önmarcangolást segített leállítani az autogén tréning (ez egyfajta relaxációs technika), egyre kiegyensúlyozottabb lettem. Az egészségemnek is jót tett az autogén tréning, ellensúlyozta a sok éjszakázást és feszültséget. Ezért eldöntöttem, hogy továbbképzem magam ebben a technikában, hogy majd én is megtaníthassam másoknak ezt a módszert. Végül az alapképzésen sikeresen leállamvizsgáztam, az államvizsgán is segített a relaxáció, hogy meg tudjam őrizni a lélekjelenlétem, és sikeresen felidézzem, amit megtanultam.

Ha érdekel, hogy kisgyerekes szülőknek miben segít ez a módszer, bővebben erről itt olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/tanfolyam.php.

…igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam…

A fiaim közben szépen cseperedtek, óvodába mentek, nekem vissza kellett mennem dolgozni. Nagyon szerettem volna folytatni a mesterképzést, de egyértelmű volt, hogy ez munka és család mellett most erőmön-erőnkön felül van. Legjobb megoldásnak az tűnt átmenetileg, ha visszamegyek a régi munkahelyemre humán erőforrás menedzsernek és közben gyakorlati terápiás módszereket tanulok tanfolyami szinten. Belevágtam hát az autogén tréneri és a családterápiás képzésbe és visszakerültem az ötnapos munkarenddel járó alkalmazotti létbe.

            Azzal kellett szembesülnöm, hogy az öt év alatt, amíg otthon voltam a fiúkkal, addig nagyon sok minden megváltozott a munkahelyemen és a szakmámban; újra kellett tanulnom szinte mindent. A vállalatnál folyamatos leépítések kezdődtek, egy főre egyre több munka jutott, a feladatok pedig egyre kevésbé voltak emberekkel kapcsolatosak, egyre inkább számokról, végtelen mennyiségű kitöltendő űrlapról, gazdaságossági kalkulációkról szóltak. Lelkiismeretes ember lévén igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam, ebben az adminisztratív szalagmunkában. Az adott
feladatokhoz nem illeszkedtek a készségeim, adottságaim. Nehéz volt megfelelni a munkában és a családban is, pontosabban ezt lehetetlennek éreztem. A háztartást tűzoltás szerűen vezettük, noha a férjem is segített. Este kifacsartan értem haza, kevesebb energiám volt a gyerekekre, mint szerettem volna. Ezt az időszakot is segített átvészelni a relaxáció: munka után új erőt tudtam belőle meríteni az esti teendőkhöz.

…letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében…

            Fontolgattam, hogy fölmondok, de a havi fix jövedelem adta biztonságot nehéz lett volna föladni, és féltem, hogy kisgyerekes anyaként nem fognak utánam kapkodni a munkaerőpiacon. De közbelépett a gondviselés, újabb leépítési hullám indult a cégnél, és amit én nem mertem meglépni, megtették helyettem: fölmondtak nekem 2013 tavaszán. Egyrészt megkönnyebbülés volt, másrészt szégyent, megalázottságot éreztem. De úgy fogtam fel, ez egy esély arra, hogy megteremtsek egy hozzám jobban illő életvitelt.

Közben persze féltett a tágabb családom, és arra biztatott, hogy fogadjak el a cégnél alacsonyabb pozíciót, vagy keressek minél hamarabb valami hasonló munkát. Megszívleltem amit mondtak, de az alkalmazotti létből kiábrándítottak a tapasztalataim. Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében. Úgy döntöttem, felépítem a saját vállalkozásomat, ahol végre pszichológiával foglalkozhatok, kiélhetem a kreativitásom, és több energiám marad a családomra is. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy valaki higgyen az álmomban. Hol én hittem benne, hol a férjem hitt helyettem.

…előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges…

            Májusban elmentem egy vállalkozás indítási tanfolyamra, amely megint csak alapjaiban tette rugalmasabbá a gondolkodásomat, egy újfajta szemléletet ismertetett meg velem, cselekvőbbet, kezdeményezőbbet, mint amelyekre az eddigi munkahelyeim szocializáltak. A hasonló helyzetű, vállalkozást tervező nők közössége és visszajelzései segítettek, hogy az elhatározásaimat formába öntsem. Lassan megszületett a képzeletemben a „vállalkozói énem”, és ősszel valósággá vált az álmom, elindítottam a Relaxbirodalmat (www.relaxbirodalom.hu), melynek fő tevékenysége az autogén tréning oktatása kiscsoportban és egyénileg.

            A vállalkozás sok olyan készséget igényelt, amit korábban nem volt alkalmam kifejleszteni: önállóan kellett minden döntést meghoznom, ki kellett állnom idegen emberek elé előadást tartani, és felkelteni az érdeklődésüket a szolgáltatásom iránt, holott korábban kifejezetten kerültem a szereplést, mert izgulós vagyok. Tudtam, hogy előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges, ha kilépek a megszokott kerékvágásból. Fokozatosan nőtt az önbizalmam, mert sok pozitív visszajelzést kaptam a klienseimtől. Éreztem, hogy elememben vagyok a terápiás munka közben, minden más eltűnik számomra, amikor a kliensemre figyelek. Hiszek a tiszta figyelem és az elfogadás gyógyító erejében.

…a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra…

Az AT tanítása mindig új kihívást jelent nekem, lehetőséget ad a kreativitásra, fejlődésre. Noha a gyakorlatok ismétlődnek, az emberi sorsok, történetek mindig egyediek, érdekesek. Fontosnak tartom, hogy az autogén tréninggyakorlatok után mindig felteszünk kitekintő kérdéseket, amelyek mentén a jelenlévők tudatosíthatják saját testi-lelki működésüket, és megvizsgálhatják, hogyan reagál a testük az aktuális problémáikra. Felismerhetik, hogy milyen gondolkodásmódot, érzelmi reakciót, viselkedést ismételnek, amivel rontanak a saját helyzetükön, és ez a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra. Klienseim tapasztalatairól, sikerélményeiről az üzenőfalon olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/kapcsolat.php

Még rengeteg szakmai cél van előttem, amellett, hogy a családomnak is évekig még nagy szüksége lesz rám. A segítő szakember olyan, mint a jó pap: holtig tanul. Folyamatosan továbbképzem magam, hogy több terápiás módszert megismerjek, amivel lelki támaszt lehet nyújtani, és minél több problémában tudjak segíteni az embereknek. Második éve mélyülök el a család- és párterápia rejtelmeiben, ezáltal átfogó képet kaptam arról, hogyan színezik át az egyén problémáit a családi kapcsolatai, és terápiás eszközöket sajátítottam el e kapcsolatok javítására. A képzések során az én egyéniségem is formálódik, úton lévőnek tekintem magam. Folyamatosan egyensúlyoznom kell a szakmai ambícióim, lehetőségeim és körülményeim közt, de megnyugtató érzés, hogy már tudom, hogy hova tartok, van vezérfonala az életemnek.

 

 

Beküldve:

“Nincs nehézség, csak tanulnivaló”

Az EcoBabyAnyacsavaron László Ágival, az EcoBaby ötletgazdájával és tulajdonosával beszélgettünk arról, mi egy kezdő vállalkozás sikerének a titka, és hogyan lehet kisgyerekes anyaként vállalkozást vezetni. Ági az EcoBaby-vel 2013-ban az Év Anyavállalata verseny szakmai díjazottja lett, és egy hónapja született meg a második babája.

Miért döntöttél úgy kisbabád születése után, hogy vállalkozásba fogsz?

Visszatekintve olyan természetesen, szinte magától alakult így a helyzet. Szükségem volt valamire, ami kibillent a mindennapi órarendszerű rutinból.  Az első gyerekem 10 hónapos volt, amikor azt éreztem, kellene valami  plusz, amitől kicsit másak, színesebbek lesznek a hétköznapok, valami, ami kizökkent abból az ördögi körből, hogy minden nap várom a délután 5 órát, hogy itthon legyen a férjem, és kicsit valami mással is foglalkozhassak. Szerencsésnek tartom magam, mert rátaláltunk egy csodálatos babahintára, amit szerettünk, nekünk bevált, és innen jött az ötlet, hogy ez talán másnak is tetszene. Online piactéren kezdtük el árulni a hintákat, aztán egy idő után úgy gondoltuk, érdemes lesz vállalkozást építeni köré. Érdemes volt!

…olvasni, tanulni, fejlődni…

Hogyan lett a kósza ötletből jól működő vállalkozás? Minek tulajdonítod a sikeres indulást?

Szinte minden vásárlónk megjegyzi, hogy az oldal kivitelezése miatt választ minket. Valahol itt látom az indulás sikerét: szívvel állítottam össze a legelső honlap verziót, és noha biztosan hibáztam is eleget, de bíztam benne. Minden vásárlót szívesen szolgálunk ki, úgy, ahogyan azt mi is szeretnénk, ez a kezdetek óta változatlan. És azóta is nagyon sokat tanulok, mert mindig változnak a trendek, hogy éppen mit, hogyan és mikor érdemes csinálni. Hiába csináljuk szívvel-lélekkel a vállalkozásunkat, ha nem találnak ránk a vásárlók, vagy ha nem tudjuk meggyőzni őket, hogy tényleg érdemes minket választaniuk. Ehhez nagyon sokat kell olvasni, tanulni, fejlődni. És fontos a napi kitartó munka, amit kisgyerekes anyaként a gyerekek alvásidejében, és sokszor azon túl is végzek azokban a lopott pár percekben, amíg éppen önállóan játszanak. A mindennapokat egy gyerekkel egyszerűbb volt megoldani, most, hogy már ketten vannak, kicsivel bonyolultabb a helyzet. A pici még sűrűn szopizik, nagyon igényli a közelségem, ezért most egy ideig csak a megrendelések kiszolgálása és a mindennapi kommunikáció fér bele a munkámba. Ha úgy alakul, hogy este 8-kor még nem csukódik le a szemem, akkor picit mással is foglalkozom, de az anyaság és a munka mellett feleségnek is meg kell maradnom. Minden nap más prioritások vannak, ezt követjük, és igyekszünk fenntartani az egyensúlyt az életterületek között.

Kik segítettek az indulásnál, és hogyan?

Én vagyok az ötletgazda, de nagyon sokat köszönhetek a férjemnek, aki nem csak bátorít és támogat napi szinten, de a döntések meghozatalában is mindig részt vesz, amivel nagyon sokat segít. Én egy született optimista vagyok, aki olykor talán túl merész, ő egy megfontoltabb, kockázatkerülőbb típus, amivel jól kiegészítjük egymást. A vállalkozás csak úgy tud működni, ha a magánélet is rendben van, kiegyensúlyozott. Ha a férjemmel kikapcsolódni szeretnénk, a családból mindig segít valaki vigyázni a picikre.

Voltak-e váratlan nehézségek, amelyekkel szembesültél?

Ilyenre nem emlékszem. Most az időbeosztásom alakul kicsit nehezebben, de tudom, hogy kialakul idővel, beletanulok. Nincs nehézség, csak tanulnivaló. Minden helyzetből levonom a következtetést, és megyek tovább.

…mindig legyen egy következő lépcső…

A sikeres vállalkozóvá válás folyamatában mik azok a tapasztalatok, amelyekre fontos tanulságokként tekintesz vissza?

Minden helyzet tanulságos, minden vásárlás más, minden megbízás más és minden nap másképp alakul.  Meggyőződtem arról is, mennyire fontosak az üzleti kapcsolatok. A vásárlóink és az együttműködő partnereink is szinte mind anyatársak, akikkel közös nyelvet beszélünk, és nagyon jó érzés, hogy tudom, kölcsönös a megértés, ha a gyerek felsír a háttérben. Úgy gondolom, hogy bátran kell elkezdeni az álmokat megvalósítani, és nem kell félni a kudarctól, mindenképp csak nyernivalónk van belőle, ha ezekre is, mint tanulságokra tekintünk.

Milyen hatással van a családi életetekre, párkapcsolatotokra az, hogy vállalkozásba fogtatok?

Jobban kell figyelnünk otthon egymásra, hogy ne minden szabadidőnket a vállalkozással töltsük. A feladatmegosztás közöttünk azonban nem változott: szerintem, ha nem lenne vállalkozásunk, a férjem akkor is segítene este fürdetni, akkor is játszana a gyerekekkel, és akkor is kivinné a nagyobbat a játszótérre néha, hogy megfürödjek, egyedül, csendben… Annyiban talán más az életünk, hogy elég sokat beszélünk arról, hogyan tovább, mi legyen a következő lépés a fejlődés felé, de ezek építő jellegű beszélgetések, és nyitva tartják a szemünket a világ felé.

Mit tanácsolnál más kisgyerekes anyáknak, akiknek van vállalkozási ötletük, de nem éreznek magukban kellő önbizalmat, hogy belevágjanak a megvalósításába?

Ha van ötlet, az már nagyon jó, mert nagyon sok ember csak annyit tud, hogy valamit kéne csinálni, mert nem elég a GYED, és a GYES – ők vannak többségben. Tehát az ötlet már nagy előny. Következő lépésben olvasnék, olvasnék és olvasnék, aztán elkezdeném a megvalósítást. Már nagyon sok ingyenes anyag is elérhető az induláshoz, megtanítják, hogy hogyan és mivel érdemes elindulni. Ez elég egy „anyás” kezdő vállalkozásnak, úgy gondolom. Egy biztos, tervezni kell, hogy mindig legyen egy következő lépcső, ahova fel lehet mászni és merni kell felmászni! Én belevágnék, ha még egyszer kezdhetném és ugyanezt, ugyanígy csinálnám. Ha csak száraz pénzt csinálni akarás vezérel bárkit is, nem hiszem, hogy nagy eredményt lehet elérni vele. Valahol a szívnek is helye van: az a jó, ha szeretjük, amit csinálunk.

Beküldve:

Hogyan lesz az elhatározásból tett?

– jegyzetek egy Anyacsavar csoport naplójából

A legutóbbi Anyacsavar csoport végénAnyacsavar célok rengeteg pozitív energia vibrált a levegőben, tapintható volt az elszántság és tettrekészség a lányokban, hogy valódi változást akarnak a hétköznapjaikban véghezvinni. Egy kétórás Anyacsavar csoport végére rendszerint mindenki tele van célokkal és bizakodással, hogy képes is lesz ezeket a célokat elérni. De vajon hogyan lesz az elhatározásból tett? Mi segíti ezeket az idő- és szerepzsonglőr kisgyerekes anyákat ahhoz, hogy ezt a szárnyaló energiát cselekvésre tudják váltani?

Mert lesz, aki tényleg el is éri az itt és most kitűzött céljait, és lesz olyan is, aki csak egyet-egyet ér el közülük, és azt is jóval később, vagy picit másképpen, mint szerette volna. Másokban pedig, – szerencsére kevesekben – az idő múlásával elkopik a lelkesedés, elkezdenek kételkedni a céljuk realitásában, saját magukban, majd észrevétlenül le is mondanak róla, és visszalépnek a kényelmetlen, sokszor nyomasztó, de otthonos és megszokott mókuskerékbe.

Hogy nyakon csíphessük, mi segít a célok elérésében, arra kértem a csoportban a lányokat, hogy figyeljenek meg két dolgot a következő két hétben, amíg nem találkozunk. A kérdések így hangzottak:

  1. Mi erősíti a belső elhatározásodat, hogy elindulj a célod felé?
  2. Mi segíti, hogy a szándékból konkrét lépés legyen?

Ez tulajdonképpen egy megfigyelése annak, hogyan is működünk – mindenki másképpen -, amikor valami igazán fontos saját célunk van, de elárasztanak a bár nem fontos, de sürgős teendők. És igen, biztosan te is észrevetted már, hogy nem azt figyeljük meg, mi akadályoz, torpant meg és bizonytalanít el, hanem csak arra hegyezzük ki a figyelmünket, mi az, ami segít magasan tartani az energiaszintünket, ami bátorrá és bizakodóvá tesz.

Ez a megoldásközpontú megközelítés hasznos tapasztalatokat hozott minden Anyacsavar csoport résztvevőnek.

Lilla a csoporton nyert lelkesedést és energiát már másnap arra használta fel, hogy a legrégebb óta halogatott, és így a leginkább nyomasztó feladat megoldásába egyszerűen belefogott. Attól, hogy tett egy lépést a feladat megoldása felé, oly mértékben megkönnyebbült és felszabadult, hogy újabb energiákkal szívta fel magát, amit azonnal be is csatornázott egy következő feladat elvégzésébe. Lilla azt figyelte meg, hogy a siker kulcsa nála az energiák azonnali felhasználása volt. Ha várt volna néhány napot, az energiái szétforgácsolódtak volna a három gyerek és a háztartás körüli napi teendőkben. Így azonban tettekre tudta váltani az elhatározását, és ez olyan jóleső személyes hatékonyság érzést adott neki, ami újabb energiafröccs volt a számára, amit újra a célja eléréséhez vezető lépésekbe fektetett, és így tovább, fenntartva az energiák körforgását. Lilla másik fontos megfigyelése volt, hogy elsőnek ösztönösen a legnyomasztóbb feladatot választotta ki, amelynek a megoldódása a legnagyobb megkönnyebbülést hozta. És egyszerre egyetlen feladat megoldására koncentrált, amint azt megoldotta, az abból nyert energiákat a sorban következő feladat megoldásába fektette.

Kriszta teljesen másképpen fogta meg a dolgot. Ő rengeteg célt tűzött ki maga elé, és mindet el is akarja érni. Ő a csoporton nyert lelkesedést arra használta fel, hogy otthon az első adandó alkalommal – a tornyosuló háztartási feladatok elvégzését kicsit elnapolva – egy A3-as méretű éves naptárt készített, amelyben megtervezte, melyik negyedévben mely céljait szeretné elérni, majd elsőként arra készített nagyon konkrét tervet, hogy mikor és hogyan fog az év során testileg-lelkileg töltekezni. Megtervezte a nyári szabadságot, a családi hosszú hétvégéket, kirándulásokat, rendszeres önismereti és sportolási lehetőségeket, figyelembe véve dolgozó anyaként a szabadnapjai számát, a bölcsis szünnapokat, az állami ünnepeket. Ő ösztönösen a legenergizálóbb témával kezdte a feladatok megoldását. Látva egyetlen lapon a teljes évet, és azt, hogy mennyi feltöltődési lehetősége lesz, bizakodva tudott nekiállni az energiazabáló célok betervezésének is.

Anna, akinek a kisebbik babája mindössze öthónapos, így a kialvatlansággal küzdve sokszor a Maslow-i piramis legaljáról igyekszik abszolválni az átlagos kisgyerekes anya napi logisztikai, titkárnői és karbantartói feladatait, nagyon jópofa megoldást talált arra, hogy a saját céljait szem előtt tartsa. Már régóta minden reggel készít magának egy feladatlistát, amin a legsürgősebb aznapi teendők vannak, köztük olyanok, mint lekaparni a nagyobbik cipője talpáról az odakövesedett kutyakakit, és ehhez hasonlók. Anna erre a napi feladatlistára most felírja a saját céljait is, így biztosítva, hogy minden nap eszébe jussanak, és a napi teendők közé beillesszen minden nap egy-egy lépést, ami közelebb viszi őt a céljai eléréséhez.

Ezekre az anyacsavaros történetekre rímel a megoldásközpontú rövid coaching teoretikusainak – Peter Szabó, Dani Meier, Hankovszky Katalin – tapasztalata is: “Mindannyian ismerjük az olyan megbeszéléseket, amelyeken hirtelen fellelkesedve nagy dolgok végrehajtását fogadjuk meg – amíg csak a megbeszélés után egyszer csak úgy nem érezzük, hogy a mindennapi rutin maga alá gyűr bennünket, és kevés időt találunk arra, hogy a nagy projektnek nekilássunk. Annak valószínűsége, hogy terveinket ténylegesen valóra váltjuk, sokkal nagyobb, ha apró dolgokat ágyazunk bele a mindennapi tevékenységünkbe, és ha ezeket a lehető legkorábban kezdjük el megvalósítani.”

paizsdora_anyacsavar_alairas

Beküldve:

“Mindig rácsodálkozom ennek a módszernek az egyszerű nagyszerűségére”

Csendes hegyi tavon ring a csónakom
Csendes hegyi tavon ring a csónakom

„Problémámmal átitatva, dühösen, zaklatottan ültem le Dórával a coachingbeszélgetésre. Olyan volt, mintha egy háborgó tengeren eveznék a csónakommal. A helyzet számomra dühítő és felháborító volt és úgy éreztem, a helyzetet már nem lehet és nem érdemes kezelni, bármennyire tarthatatlan a helyzet. Nincs értelme, hisz már annyiféle kísérlet volt a változásra, változtatásra. Egy „utolsó esélyt” adva azonban elővettem a témát a beszélgetésben. A beszélgetés végére viszont – ami nem volt több egy óránál – egy olyan megoldást találtam, melyet alkalmazva, azóta is problémamentesen tudom kezelni az addig oly nehéz és igen megterhelő helyzetet. Sikerül a könnyedséget és a pozitív működést megvalósítanom. Úgyhogy most egy csendes hegyi tavon ring a csónakom és süt a nap. Mindezt a brief coachingnak és természetesen nem utolsó sorban brief coachomnak, Paizs Dórának köszönhetem. Mindig rácsodálkozom ennek a módszernek az egyszerű nagyszerűségére. Azt a bonyolultságot, melyet sokszor mi magunk viszünk az életünkbe, egy-egy briefcoaching beszélgetéssel nagyon hatékonyan és hosszú távra egyszerűvé lehet változtatni. Óriási ereje van, szétszórt energiáinkat hamar összetereli a jó mederbe. Ráadásul úgy, hogy a saját megoldásunkat kapjuk így teljesen tudunk vele azonosulni és sokáig képesek vagyunk fenntartani az eredményeket.” Lövei Valéria, HR és vállalatirányítási igazgató, 3 gyermek édesanyja

 
Beküldve:

“Egy mindössze egy órás beszélgetés következtében a mindennapjaim megváltoztak”

szabadidő
Szabadidő nekem is jár

„5 év alatt 3 gyerek. Terhesség, szoptatás, terhesség, szoptatás. Rövid szünet, és ismét terhesség, szoptatás. Mind e mellett a folyamatos gondoskodás, törődés, odaadás, háztartás vezetése, család menedzselése. Számomra ennél nincs is nagyobb öröm, jobb „foglalkozás”. Nekem ez jelent mindent, ez életem értelme. Ennek ellenére eljutottam egy pontra, amikor úgy éreztem, hogy megrekedtem. Úgy éreztem, nem jutok előbbre az életemmel, kimerültem, elfáradtam, felemésztenek a mindennapok. Mivel közeli barátaim vagy hasonló cipőben járnak, vagy teljesen más életfázisban vannak, nem tudtak segíteni. Úgy, döntöttem, hogy külső szakértői segítséget kérek. Szerencsémre eljutottam az Anyacsavar tanácsadójához és egy mindössze egy órás beszélgetés következtében a mindennapjaim megváltoztak. Ráébredtem, hogy a szabadidő nekem is jár. És nem a családi élet rovására. Ellenkezőleg, a javukat szolgálja. Ha a motor jól működik, jobban megy a gépezet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, inkább praktikus és ésszerű dolgokra. Talán ez fogott meg a legjobban a beszélgetés alatt. Az ésszerű, célzott kérdések, az odafigyelés, a baráti hangvétel és nem utolsó sorban az eredmény. Remek érzés volt rádöbbeni bizonyos triviális dolgokra a megfelelő kérdések segítségével. Remek érzés volt, bár külső segítséggel, mégis magamnak megválaszolni a kérdéseket, túljutni az akadályokon. Jó szívvel ajánlom az Anyacsavar tanácsadóját mindazoknak, akik egy adott probléma körben nem látnak előrejutást, ám szeretnék maguk leküzdeni az akadályt egy rendkívül kellemes hangulatú, baráti, mégis professzionális beszélgetés során.” (Dezsőfi Dalma, 3 gyerek GYES-en lévő anyukája)

Beküldve:

“A coachingok az életem egészére hatással voltak”

Csak neki készült kulcsokat kap...
Csak neki készült kulcsokat kap…

“Aki egyszerre érzi magát felelősnek a családjáért, a munkatársaiért, a maga és csapata szakmai teljesítményének színvonaláért, miközben képes akar lenni arra, hogy kívülről lássa a helyzetét, rugalmasan reagáljon a változásra és még irányítani is tudja az élete alakulását, az pontosan érti, hogy milyen értékes az, ha ehhez később is bármikor elővehető, csak neki készült kulcsokat kap. Jó hangulatú beszélgetéseken, amelyek ugyanakkor komoly és fárasztó munkát is jelentettek – a megoldásaimért nekem kellett megküzdenem, de megkaptam azt a segítséget, ami nélkül egyedül nem ment volna. Dórával elsősorban a pályaépítés és vezetés problémakörére koncentráltunk – a coachingok mégis az életem egészére hatással voltak: én voltam ugyanis a középpontban. Abban segített óriásit, hogy megtaláljam saját magam közepét, és az általam tapasztalt problémákra az általam kivitelezhető legjobb válaszokat – ezt minden alkalommal tapasztaltam is a gyakorlatban.” (Pritz Helga, kétgyerekes anya, diplomata, misszióvezető-helyettes, Magyarország Párizsi Nagykövetsége)

Beküldve:

“Jó volt érezni a csoport támogató erejét”

kérdések és válaszok“A harmadik gyermekem születése után időnként elkapott a pánik: ennyi év kihagyása után van-e még visszaút a pályámra? Mi történik a gyerekekkel, a családommal, ha számomra valami más is fontossá válik, amire időt, energiát kell szánnom?  Hogy lehet ezt működtetni? Az Anyacsavar csoportban való munka során sok kérdésemre találtam választ, és még több kérdés született meg bennem. Képek formálódtak a jövőmmel kapcsolatban, amik egyre konkrétabbá váltak a félév során. Jó volt érezni  a csoport támogató erejét,  nyitott, pozitív hozzáállását. Jó volt látni, hogy sokféle női út létezik. A társadalmi elvárások pedig olyan abszurdan maximalisták, hogy legjobb, ha mindenki tesz  rájuk magasról, és arra törekszik, hogy a maga és a családja számára megvalósítható megoldásokat válassza. A gyeses évek alatt sokat erősödik az ember, de a szakmai önértékelése, az önmagáról, mint dolgozó, kereső nőről alkotott képe igencsak megkopik. A csoport arra is jó volt, hogy ezt az utóbbi években igen elhanyagolt én-részemet  megerősítse.  (Farkas Melinda, háromgyerekes anya)