Arra gondolok, úgysem fog sikerülni. Aztán arra, hogy talán mégis.

kendő“Tíz napja született meg a kisfiam. Kendőben alszik, a nyakamba szuszog. Én a gép előtt ülök és pályázatot írok. Nem a megélhetésem múlik rajta, önkéntes vagyok egy alapítványnál, mediációs kampányt tervezünk. Nem vagyok fanatikus. Csak így félórára elfelejthetem, mennyire fáj a sebes mellem, mennyire kimerült vagyok, mekkora sokk az, hogy lett egy gyerekünk. A férjemmel jól informáltan, elvárások nélkül néztünk a családdá válás elé, de erre nem lehet felkészülni.” Flóra története a Női sorsok, női mesék sorozatban.

Kinézek az ablakon, a szél a fák rügyező ágát lengeti. A mediációs gyakorlati képzés vezetője jut eszembe. Látszott rajta, hogy abból él, amit igazán szeret csinálni. Tréningeket tart, kutat és mediál. Az egyik óra után megkérdeztem tőle, hogy csinálja. Nyitott szemmel jár, és nem fél lépni, mondja. Azóta nem ő keresi a lehetőségeket, hanem azok találják meg őt. Könnyű neki, férfi, gondolom. Nem, nem könnyű neki, két gyereke van, felelősséggel tartozik a családjáért, messze nem csak anyagilag. Nem nyerünk a pályázaton. Sajnálom, de most nem is lenne kapacitásom kampányeseményeket szervezni. A célom, hogy szabadúszóként mediációból és nyelvtanításból éljek, emellett jusson időm néha az írásra is. A férjem szintén vállalkozást tervez, emellett zenél. Arra gondolok, hogy úgysem fog sikerülni. Aztán azt, hogy talán mégis.

Ez a szabadság

Az autóban légkondi, odakint harminckét fok. Autózunk, mostohaapám vezet, anyám mellette. Hátul ülök, egyik kezemben a számítógép, másikkal az alvó gyerek kezét fogom. Már öt hónapos. A kerek ujjhegyei, mint a borsók. Nem a kezét kellene nézegetnem, negyven percem van befejezni a szövegemet, ennyi egy alvásciklusa. Írótáborba megyünk. Kómásan ülök a foglalkozásokon. Néha elkések, mert szoptatok vagy altatok. Egy régi szövegemet hoztam el. Tudom, hogy nem smakkol, altatás közben, egy kézzel javítgattam, és közben dúdoltam. Tényleg vannak benne hibák, de jó szöveg lesz, mondják. Délutánonként leviszem a gyereket a többiekhez, idén csak lányok vannak. Terhességről, szülésről, gyerekekről, beszélgetünk, mindenki elmondja a saját sztoriját. Megállapítjuk, hogy a szülés a nőknek az, ami régen a férfiaknak a katonaság volt, de most már a férfiaknak is a szülés a katonaság. Néha elhallgatunk, hogy hátha jön más téma, de nem. A lányok közül majdnem mindenkinek van gyereke. Az egyik szabad délutánon a hátamra vettem Mót, és felmentünk a kilátóba. Csúszott az út és meredek volt, bokáig agyagos lettem. Féltem, nehogy elessek a gyerekkel. látom magam, ahogy imbolygok, süllyedek a sárban. Végül nem estem el. Szeretném, ha eszembe jutna ez a túra, amikor azt érzem, elakadtam és nem tudok tovább menni, de attól tartok, nem jut majd eszembe, a kétségbeeséstől elfelejtek erre gondolni. Hazafelé, a völgyben beleálltam a patakba, lesikáltam az agyagot a cipőmről, hideg volt a víz, Mó a hátamról figyelte, ahogy csobog. Hazafelé cuppogott a cipőm. Nem is cuppogott, slattyogott. Azt éreztem, ez a szabadság, patakba állni cipőstül, aztán csak úgy hazaslattyogni, gyerekkel a hátamon.

Valahogy fejlesztenem kell a tudásomat

Egyik kezemmel pötyögök, a másikban Mó, az ő kezében a telefonom. Odakint a nyárfa egyre kopaszabb. Fújja a szél a sárga leveleket. Egy sor után abbahagyom, mert a gyerek elejti a telefont és a billentyűzet után nyúl. Kimegyünk inkább hintázni, süt a nap. Majd befejezem a kérdőívet, ha elaltattam. Vagy majd holnap. Vagy hétvégén. Vagy sose. Egy online felmérést szeretnék készíteni a párkapcsolati konfliktuskezelési szokásokról. Amíg nincs lehetőségem mediációs üléseket tartani vagy tréningekre eljutni, valahogy családfejlesztenem kell a tudásomat. Eddig, amíg Mó aludt, mediációs tanulmányokat és irodalmi folyóiratokat olvasgattam a telefonomon. Most azt érzem, kicsit több az erőm, elég a passzív tevékenységekből. A kérdőívet útnak indítom, tíz nap alatt kétszázhetven választ kapok. Jól van, menni fog ez. Szeretném egy hónap alatt kiértékelni és összefésülni a szakirodalommal. Nem sikerül. Csalódott vagyok. Miért nem megy ez gördülékenyebben. A családom Debrecenben él, a férjem este hétre ér haza munkából, de mindenki segít, amikor tud. Október végére elkészülök. Büszke vagyok magamra.

El akarom mesélni

Mó alszik, van negyven percem. A Litera irodalmi portál szabadnapló pályázatot hirdet. Aki bekerül, attól egy héten át minden nap közölnek szöveget. Be akarok kerülni. El akarom mesélni, milyen, amikor először oltásra viszed a gyereked, vele sírsz, és az orvos kicsit hülyének néz. Amikor megfázik a kicsi, takonybuborékot fúj, és ha kipukkan, nevet. Amikor elmész egy esküvőre, végre táncolhatnál egyet, anyádék vigyáznak a gyerekre, de te olyan kimerült vagy, hogy vacsora után hazamész aludni, és közben haragszol magadra. Amikor jönnek a rokonok, a gyerek kézről kézre jár, szeretgetik, nyúzzák, elfárad és sírni kezd, te félreteszed minden udvariasságodat, kiveszed a kezükből, magadra kötöd és elviszed sétálni. Kicsit tipródsz, majd amikor látod, milyen békésen szuszog az alvó gyerek, egyszerre leszarod, ki mennyire sértődött meg. Utána visszamész, mosolyogsz, visszaadod a kipihent gyereket egy félórára, és felmész a férjeddel táncolni a tetőre. E-mailt kapok a Literától. A főszerkesztőnek nagyon tetszik a naplóm, jövő héten megjelenik. Örömömben felkiáltanék, de azzal felkelteném Mót, tíz perc múlva úgyis ébred, addig címet kell találnom a szövegeknek.

Nem hagyhatom, hogy sírjon, ne haragudjatok

Az alapítványtól, ahol önkéntes vagyok, lehetőséget kapok egy szimulációs gyakorlaton való részvételre. A három napos tréning egészén nyilvánvalóan nem tudok részt venni, Mó nyolc hónapos, igény szerint szopik, nappal még kétszer alszik. Csak én, a férjem vagy anyám tudja elaltatni, de a férjem és az anyám dolgoznak. A tréning utolsó két órájára bejelentkezem, ennyi csak belefér. Gondosan megtervezem, mi mindent viszünk, laptop, játékok, pelenka, uzsonna. A délutáni alvás után egyből indulunk, a testvérem barátnője eljön velünk, a szomszéd irodában játszik majd Móval, amíg tart a foglalkozás. A gyerek későn alszik el, ónos eső esik, persze, hogy elkésünk. Nem baj, még nem maradtam le a gyakorlatról. A tréner kiadja az instrukciókat. Mó felsír a szomszéd szobában. Elnézést kérek, átmegyek. Megvigasztalom. Visszamegyek a terembe, újra sírni kezd. Az ajtóban állok, a tréner rám néz, nem tudnak tovább várni. Szégyellem magam, amiért megvárakoztatom őket, a vállam görcsbe áll. Nem hagyhatom, hogy sírjon, ne haragudjatok. Átmegyek a szomszéd szobába, a gyerek mosolyog, kicsit még játszunk a gurulós székkel, aztán hazamegyünk. Talán csak meg kellett volna kérdeznem a résztvevőktől, zavarná-e őket, ha a gyerek is a teremben lenne. Eljátszott volna a sarokban a segítőmmel, csak annyi kellett neki, hogy egy légtérben legyen velem, hogy láthasson. Nem mertem megkérdezni, lehet, csak udvariasságból mondták volna, hogy nem zavarja őket. A tanítványomat például nem zavarta, Előfordult már, hogy nem volt segítségem, és úgy tartottam angolórát. Közben ugyanis egy ismerősöm beajánlott az egyik kliensének, aki nyelvvizsgázni szeretne, így heti egy-két órát is tartok. Többnyire azért inkább este, amikor a férjem már otthon van.

Nem tudok koncentrálni, tetőzik a fáradtság

Kinézek az ablakon. A szél a fák pucér ágait rángatja. Pánikolok, próbálom összeszedni magam. Egy hét múlva le kell adnom a mesét, indulok az Aranyvackor pályázaton. Nem haladok. Nem tudok koncentrálni, tetőzik a fáradtság. Mó születése óta nagyon éber alvó, az éjjeli ébredések száma mindig tíz fölött van. Egy hétig számoltuk. A férjemmel ketten visszük az éjszakákat. Elengedem most ezt, majd pályázok a legközelebbin, mondom a férjemnek. Ne izélj, az csak két év múlva lesz, mondja, elviszem Mót sétálni, ülj le a géphez. Magára köti, elmennek. Nagyon hálás vagyok a csendért. A mese alakulni kezd. Határidőre elkészül, a pályázatot viszont elhalasztják. Legalább lesz időm még javítani rajta. A férjem közben youtube-ról kitanulja a honlapszerkesztést, és csinál nekem egy mediációs oldalt. Szöveget kell írnom rá és blogbejegyzéseket.

Fogalmam nincs, hogy tudom kivitelezni gyerek mellett, de elvállalom

Január elején behívnak az alapítványba egy megbeszélésre. Szívesen megyek, de csak gyerekkel tudok, azt mondják nem gond. Amíg beszélgetünk, a tíz hónapos Mó a szőnyegen játszik, kapott egy netkábelt és egy használaton kívüli egeret, azokat kivégzi egy percen belül, és a könyvespolcra támad. Mellé ülök, amit lepakol, azonnal teszem vissza. Közben kiderül, azért hívtak be, mert azt szeretnék, hogy tartsak egy előadást az őszi felmérésem eredményeiből, és vigyem én az esemény kommunikációját. Fogalmam nincs, hogy tudom kivitelezni gyerek mellett, de elvállalom. Lendületet kapok, a férjem biztat. Amikor csak lehet, ő csinálja a fürdetést és az altatást. Kiderül, hogy a szervezetem annyira hozzászokott a kevesebb alváshoz, hogy altatás után újabban nem dőlök ki. Lassan, de haladok. A facebook posztjaimat egyre többet nézik, és a jelentkezők száma is nő. Az előadás előtti héten Mó megbetegszik. Lázas, csak rajtam bír létezni. Rázza a hideg, nyöszörög. Vele sírok, együtt ülünk a hűtőfürdőbe. A férjem üzleti úton, anyámék szintén elutaztak, anyósomék Felvidéken laknak. A barátnőim kisgyerekesek, nem tudnak segíteni. A férjem egyik barátja itt alszik, ennivalót hoz, és segít beadni a lázcsillapítót, amit Mó rendre kiköp. Az ötödik napra lemegy a láza és elalszik. Kisírom magam, és leülök a prezentációmhoz. Este hazajön a férjem, átveszi a gyereket. Amíg eteti, elgyakorlom előttük a prezentációt. Az utolsó pillanatig javítom, mégis marad benne hiba. Az előadás napján anyám vigyáz a gyerekre. Nagy pelyhekben esik a hó, mint a filmekben karácsonykor. Tudom, hogy nem lesz tökéletes a prezim, de ennyi idő alatt ennyire sikerül felkészülni. A teremben sokan vannak. Figyelnek rám. A közönség szerint lehetett volna pörgősebb, de az alapítványosok nagyon elégedettek, számítanak a munkámra továbbra is. Új feladatot bíznak rám. Fogalmam nincs, hogy csinálom meg, de valahogy sikerülni fog. Otthon minden rendben, anyám mosolyogva meséli, milyen jól telt nap, Mó nem is hiányolt.

Két nappal később. Ma van az anyacsavaros pályázat leadási határideje. Még bele se kezdtem, de olyan nincs, hogy nem lesz kész.

Bacsó Flóra

Flóra története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

Kisgyerekes nőként Te is vágysz az inspiráló, támogató környezetre? Kíváncsi vagy mások őszinte és tabumentes tapasztalatmegosztására? Szeretnéd fejleszteni az önismeretedet, megvalósítani a céljaidat, kiteljesíteni önmagadat anyaként is?

Várunk az Anyacsavar On-line Klubban Téged is!

Gyermekágyi terv többedik gyereknél – készülj tudatosan! II. rész

kistesó érkezikMár azt hitted rutinos szülő vagy a 2. gyerek érkezésekor, hiszen egyszer már végig csináltad a gyermekágyat? Vagy gyanút fogtál, amikor a barátaidtól azt hallottad, két gyerekkel a feladatok nem duplázódnak, hanem hatványozódnak? Mire érdemes készülni a többedik testvér születésekor? A cikk I. részét itt találod. Praktikus szempontok Lénárd Orsi dúla, mentálhigiénés szakember ötletei alapján azoknak, akik inkább a kellemes meglepetéseket szeretik…

A testvérekkel kapcsolatos feladatok megszervezése

Ez kemény dió tud lenni, és érdemes néhány dolgot előre végig gondolni:

• Ki viszi, hozza a bölcsiből, oviból, suliból a nagyobb gyereket?
• Ha iskolás, mikor és kivel tanul majd?
• A különóráit, a zsúrokat, egyéb programokat mikor és hogyan bonyolítjátok?
• A játszás, levegőzés, séta mikor és kivel történik majd?
• Ezeknél a kérdéseknél célszerű rögtön végig gondolni több alternatívát mozgósítható segítségre (akár vészhelyzet esetére is, amikor egy felnőttnek kétfelé, vagy kettőnek háromfelé kellene szakadnia mondjuk egy rozsdás szögbe lépés utáni baleseti sebészet látogatás alkalmával).
• Az esti fürdetéseket hogyan egyeztetitek össze? (Itt megjegyzem, hogy szerintem a kicsi fürödhet akár nap közben is, neki teljesen mindegy, mikor van a napi tisztálkodás, így felesleges estére tenni, és egy probléma meg is van oldva. De van, akinél kiválóan működik az együtt fürdetés is, ami egy közös családi programmá nőtte ki magát.)
• Az etetések, közös étkezések összehangolása, főleg, ha nálatok bevett rituálé a reggeli, vagy esttesók2i közös asztalhoz ülés, hiszen kétismeretlenes egyenlettel van dolgunk, két különböző igénnyel, ritmussal, amit egymáshoz és a ti szülői igényeitekhez is hozzá kell hangolni. Türelem rózsát terem!
• Fektetés, altatás felosztása (apával, esetleg nagyszülőkkel). Az egyedülálló nőknél, vagy ahol az apa nem bevonható gyakran hallok olyan megoldásokat, hogy amíg a csecsemőt ringatja, cicin altatja, közben a nagyobbiknak mesét olvas. Éljenek ezek a hős anyák!
• Rendrakás a gyerekszobában: mi egyszerűsíti? Gondolok itt az “ápol és eltakar” ikeás dobozokra például, ahová elég beszórni este a játékokat, hogy az éjszaka botorkálós útvonalakon elkerüljük a gyanútlan “legóbalépést” – akinek már megvan a tapasztalat, tudja, miről beszélek…
• Napirend összeállítása, feladatmegosztás lehetőségei a pároddal, és a nagyobb testvérekkel! Bizony, ne felejts el készülni ez utóbbi lehetőségre is, hiszen hihetetlen könnyebbség, ha a nagyobbik reggel hiszti nélkül készül el, és maga is részt vesz a teendőkben. Nálunk a 2 éves már önállóan kidobta a pelusát a szemetesbe, kivitte a holmiját a szennyesbe, és irigykedve figyelem az önállóan reggeliző és öltözködő hasonkorúak szüleit, hiszen ezek szerint még ezt is meg lehet a kicsit nagyobbaknak tanítani. A nagyobbak önállóságra neveléséhez sokat tudnak segíteni a Gyereketető ingyenesen letölthető anyagai, és a Plukkido társasjátéka, a Benefitto is.
• Forgatókönyv influenza szezonra, vagy bármilyen fertőző betegségre: amikor a kis bioterrorista nagytesók hozzák haza a bacikat a bölcsiből, oviból, Te pedig otthon figyelsz egy érzékeny immunrendszerrel, és egy pár hetes csecsemővel, akinek még egyáltalán nem fejlődött ki az immunrendszere. Megoldható-e a kicsik szeparálása úgy, hogy a beteg nagyobbik kapjon megfelelő törődést ebben a testileg és nyilván lelkileg is elesett állapotban?
• Együfektetéstt alszanak majd a testvérek, vagy külön? Ha együtt, mikortól és hogyan? Át kell ehhez rendezni a szobát? Hogy van ez tálalva a nagyobbiknak? És az, hogy a kicsi a szülőkkel alszik, amíg a nagy külön? Ebben a témában nagyon fontos a fokozatos felkészítés a változásra, és a nagy testvér bevonása, amibe csak lehet a zökkenőmentes váltás érdekében! Túsztárgyaló diplomaták előnyben…
• Hogyan tölt mindkét szülő minőségi időt minden gyerekkel? Ez megint csak olyan kérdés, amelyre a választ legkönnyebben egy tudatos heti tervezéssel tudjátok majd megadni. Ez lehet az együtt villamosozás és közben meseolvasás az oviba menet, egy közös bevásárlás, vagy főzés, ha az élmény a gyereknek, és nem igazán megoldható a közös, csak egy gyerekkel játszás, vagy külön program.

Általános (újra)racionalizálás többedik testvér érkezésekor

Érdemes végiggondolni egy családi kupaktanács keretében ezeket a témákat, kérdéseket még a baba érkezése előtt:

apa és gyerek• Mit intézhetünk el már a baba születése előtt? – Ide tartozik a babaszoba berendezése, átrendezése, a nagytesók lelki felkészítése, a gyermekágyi időszak háztartási feladatainak előrehozása, például napi meleg étel előre lefőzése, lefagyasztása. Ide tartozhat, ha például vállalkozó vagy, némi előre dolgozás, hogy ne hirtelen váljál elérhetetlenné az ügyfeleid számára, vagy akár egy helyettes munkatárs betanítása.
• Szükséges-e mosogatógép, szárítógép, nagyobb mélyhűtő beszerzése? Vagy bármilyen egyéb bútoré, akár kölcsönbe?
• Anyagilag hogyan fogjuk kigazdálkodni? Pár költséget biztosan nem lehet megúszni, de érdemes végig gondolni, mi az, amit lehet kölcsönbe kérni, elcserélni, esetleg barter keretében intézni a kezdeti – és későbbi – költségek csökkentése érdekében. Ajánlom még ebben a témában a Pénzügyi Őrangyal tanulmányát.
• Ki lesz az anyával az első hetekben? Állandó vagy alkalmi segítséget igényel-e? Ezt babávallehet, hogy előre nehéz elképzelni, ezért érdemes A és B tervvel készülni.
• Mi az, amit másra tudunk bízni? Itt biztosan fel fog merülni pár paradigmaváltó ötlet, amit korábban el sem tudtál volna képzelni. Például érdemes barterben gondolkodni más szülőkkel, és az úszóedzésre felváltva vinni 2-3 család csemetéit. A gyerekek imádni fogják, rátok pedig fele annyi feladat jut a kezdeti időhiányos életszakaszban.
• Kik tudnak segíteni, mikor és miben? Ha elkészítetted a támogatói hálót, akiknek a segítségére számítasz, időt kell szakítanod arra, hogy megbeszéld velük, pontosan miben is kéred a segítségüket, esetleg a leendő feladatokat együtt be is gyakorolhatjátok. Nálunk például a nagyobbik testvér bölcsibe fuvarozása ilyen, de akár a heti piaci nagybevásárlás lebonyolítása is.
• Mi az, amit a háztartási feladatok, vagy családi kötelezettségek közül feltétlenül el kell végezni majd ugyanúgy, mint eddig? Mi az, amit elég az eddigieknél ritkábban végezni? Nyilván ízlések és pofonok, de klasszikus idetartozó témák a lakásban tartott rend, tisztaság, napi főzés…stb. kérdése.
• Mi az, ami leegyszerűsíthető, átalakítható? Például lehet, hogy nem akarsz lemondani a rendszeres bevásárlásról, de átmenetileg tökéletesen megfelel, ha a napi piacozás helyett valamelyik on-line házhoz szállítós céggel intézed ezt hetente egyszer megspórolva az időt, fáradtságot.
• Melyik nap milyen tevékenységet végzünk? Érdemes végig gondolni, hogy a még mindig temérdek feladatot hogyan osztod el a hét napjaira úgy, hogy a család minden tagjának testi és lelki igényei kielégülhessenek legalább hellyel-közzel, beleértve a Tiédet is.

Sok sikert a tervek megvalósításához, és várom a bevált gyakorlatokról a tapasztalataitokat!

paizsdora_anyacsavar_alairas

Óvodaválasztás: a 10 leggyakoribb szempont

ovi2Szeptembertől ovis lesz a gyereked? Már most izgulsz, hogy jó döntést hozol-e, a lehető legjobb óvodát találod-e meg a számára? Íme a 10 leggyakoribb szempont, amelyek figyelembe vételével a számotokra legmegfelelőbb döntést hozhatod.

  1. Személyes szimpátia a pedagógusok és az óvodai személyzet iránt

Itt fontos, hogy Te magad is bízni tudj bennük szülőként, de legalább ennyire fontos, hogy a gyerekednek rokonszenvesek-e, és ez nem feltétlenül esik egybe. A nyílt napokra ezért érdemes magaddal vinned a kicsit, és figyelned, kialakul-e valamiféle szimpátia, elkezdődnek-e az egymásra hangolódás első lépései, vagy éppen ellenkezőleg.

  1. Milyen napközbeni extra fejlesztő tevékenységeket kínál az óvoda (úszás, logopédia, idegen nyelv… stb.)

Manapság már a „mezei” önkormányzati ovikban is nagy kínálat van különórákból, és ezek egy része még ingyenes is lehet. Ha költségtérítéses, érdemes rákérdezni az árára, hogy ne érjenek meglepetések…

  1. Táplálkozás (hányszor és mit esznek, az ételallergiák, érzékenységek esetén milyen megoldásokat kínál az intézmény)

Szempont lehet, hogy helyben főznek-e, és ha igen, mit, vagy központilag érkezik-e a zellerfőzelék és a lebbencsleves. Kapnak-e elegendő friss zöldséget és gyümölcsöt, vagy az olcsó szénhidrát dominál. Nem egyszer belefutottam abba, hogy a gyerek szinte egész nap nem evett annyira rossz volt a koszt, és hisztéria-közeli állapotban vettem át délután.

  1. oviA lakhely és az óvoda közötti távolság (általában max. 20-30 perc utazási távolságot vállalnak a szülők)

Ez azért is kardinális kérdés, mert ha sétatávolságra van az ovi, könnyebben felosztható a szülők, nagyszülők, egyéb segítők között a gyerekkísérés feladata, ami fontos szempont lehet számos élethelyzetben. A naponta utazással eltöltött időről, és pénzről már nem is beszélve.

  1. Milyen családok gyerekei választják az óvodát, mennyire rokonszenves a leendő szülői és a gyerekközösség

Aki tartozott már magához hasonlókból álló, összetartó közösségbe, az tudja, mekkora kincs ez, és milyen zavaró tud lenni az az ufó-érzés, ami akkor fogja el az embert, amikor szinte lehetetlenség szót érteni a többi szülővel alapvető értékrendbeli kérdésekben, nevelési elvekben.

  1. Az óvoda környezete (zöldövezet, jó levegő)

Van az óvodának saját udvara, kertje? És ha igen, mekkora? Odasüt a nap legalább néha? És nyáron van elegendő árnyék, magyarán vannak fák? Milyen a forgalom a környéken, és ebből következően a levegő minősége és a zajszennyezés?

  1. Az intézmény szellemisége, pedagógiai programja (elérhetőerdei ovi minden intézmény honlapján), vegyes vagy tiszta korcsoportokkal dolgoznak

Erről a témáról lásd még ezt a cikket.

  1. Óvoda fizikai környezete, az épület, az udvar, a berendezés és a játékok állapota, felszereltsége, higiénéje

Akár egy munkahelyen, ahová nap, mint nap bemész, nem mindegy itt sem, hogy a zánkai úttörőtábor hangulata köszön vissza az intézményben, vagy ízléses, szemgyönyörködtető, léleknyugtató a látvány, ahogy az sem mindegy, hogy egy steril műtőhöz hasonlítanak-e a folyosók, vagy a gyerekek rajzai és alkotásai tarkítják…stb.

  1. Ismerősök ajánlásai

Ez talán az egyik legfontosabb szempont, hiszen itt konkrét történeteken keresztül kaphatsz betekintést hús-vér szülők és gyerekek tapasztalataiba. Megtudhatod, melyik oviban melyik a tuti csoport, és a legjobb óvónénik, mire érdemes figyelni, és honnan kell „menekülni”.

  1. Az óvodai ellátás költségei

Az „ingyenes” ellátás már a múlté. Eddig sem volt ritka, hogy a szülők vitték be a friss gyümölcsöt tízóraira, mára azonban intézményenként változó tarifa lehet „gondozási” költségekre, ezen kívül az étkezésre, a külön foglalkozásokra, mint Zenekuckó, és erre jön még az egyéb alkalmi pénzbeszedés, pl. Télapó ünnepély, Nyuszi…stb. Érdemes a havi családi büdzsébe előre tervezni ezekkel a meglepetések elkerülése végett.

Tippek az óvodapedagógustól:

beszoktatásFontos a személyes találkozás az óvónőkkel a szülőknek és a gyereknek is. Sok minden kiderül abból, milyen zsigeri érzései vannak a szülőnek azzal kapcsolatban, ahogyan az óvónő viszonyul a gyerekéhez, és viszont. Sokat elárul az is, hogy az óvónő egyenrangú partnernek kezeli-e a szülőt, vagy tekintélyszemélyként viselkedik, aki megmondhatja, hogyan helyes, vagy nem helyes a gyereket nevelni.

Intézményenként eltér, milyen formában és mikor van alkalom találkozni az óvónőkkel, a dajkákkal, az intézményvezetővel. Van, ahol közös, nagy rendezvényt szerveznek, így a családok is találkozhatnak egymással, van, ahol egyénileg egyeztetnek időpontot az érdeklődőkkel, és olyan is akad, ahol meghirdetett fogadónapokon, egymás után fogadják a szülőket.

Elkerülendő: a nagyon teljesítmény-centrikus hozzáállású intézmények, ahol nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szülők napi szinten követhessék, milyen fejlesztőtevékenységek történtek az intézményben. Ez inkább a szülőknek szól, és kevésbé azt helyezi előtérbe, mitől érzik jól magukat a gyerekek az óvodában.

És íme 3 coaching kérdés, hogy a számotokra legjobb döntést hozhasd:

1. Nálad mi a fontossági sorrend a fenti szempontoknál?

2. Milyen lenne szerinted a gyerekednek az ideális intézmény?

3. Mi az, amiben tudsz kompromisszumot kötni, és miben nem?

paizsdora_anyacsavar_alairas

Óvodaválasztás: korosztályos vagy vegyes csoport?

ovisokHa óvodaválasztás előtt állsz, szülőként valószínűleg belefutottál már a dilemmába: korosztályos vagy vegyes csoportba írasd a gyerekedet? Íme néhány összegyűjtött érv és ellenérv, tapasztalat hús-vér szülőktől és óvodapedagógusoktól.

A korosztályonként elkülönített csoportokra szavazók érvei:

  • „Az én gyerekem félne a nagyobbaktól a vegyes csoportban.”
  • „A vegyes csoport így a harmadik (nekünk utolsó) évben már nem annyira tetszik. Kevés a csoportban a lányommal egykorú (csoport egyharmada talán), és mivel ő a nagyobb, már sokszor unja, ami bent zajlik. Ráadásul a mi ovinkban sajnos kevés az iskola-előkészítő feladat a nagyoknak. A nagycsoportosoknál mindenképpen az elkülönített csoport a jó az iskolára való felkészítés miatt.”
  • „A vegyes csoportokat csak logisztikai megfontolásokból használják, hogy feltöltsék a létszámot a csoportokban.”
  • „A vegyes csoport csak a kis létszámú csoportok esetén ( max. 16 fő/csoport), az erre vonatkozó szakmai ajánlást betartva vállalható, működtethető jól.”
  • „A vegyes csoportokkal működő oviknál nem lehetett tudni, ki lesz az óvónő. Ha korosztályos csoportba jelentkezünk, akkor előre tudom, melyik óvónőkhöz kerül a gyerekem.”
  • „A nagyokat helyenként túl sokszor fogják be a kicsit segítésébe, amiért egyszer szóltam is, amikor úgy láttam, a nagyra ráerőltetik a kicsit, így a nagy ezt teherként élte meg, és a kapcsolatukra rossz hatással volt.”
  • „Az nem tetszik a vegyes csoportban, hogy sokkal kisebb a szociális mozgástér, mert ugye kevesebben vannak egy korosztályban. Pláne azonos neműek.”
  • „Nem akartam, hogy a kisfiam összeszokott közösségbe érkezzen, ez volt az ellenérvem magamban.”
  • „A vegyes csoportban a két óvónő nem bír a nagyobbakkal, állandó az üvöltözés, a kicsik kivannak.”
  • A vegyes csoportban kiderült a gyerekemről, hogy komolyan fél sok gyerektől, és nem ért dolgokat (ez persze természetes is), amit kudarcként él meg és amitől frusztrált, fáradt .

tesókA vegyes csoportokat pártolók tapasztalatai:

  • „A vegyes csoportokban is van külön iskolára felkészítő foglalkozás a nagyobbaknak.”
  • „Életszagúbb: igaz, suliba úgyis korcsoport szerint járnak, de milyen klassz, ha ismered az alattad-feletted járókat is. Rengeteg mindent tanulnak a nagyoktól (igaz, a rosszat is), és a nagyok megtanulnak bánni a kicsikkel.”
  • „A kicsik es a nagyok is tanulnak egymástól. Más szabályok vonatkoznak a kis-, középső- és nagycsoportosokra. A nagyok feladata, hogy bizonyos helyzetekben segítsék a kicsiket. pl. a fogkrémnyomás a fogmosás előtt az ő feladatuk.
    A kiscsoportos korosztálynak a legjobb. Rájuk nemcsak az óvónénik és a dadusok vigyáznak, hanem minden gyerek. A nagyok minden évben lelkesen készülnek a kicsik érkezésére. Sokszor láttam, hogy egy másik csoport nagyjaitól mennyire védik a kicsiket a saját csoporttársaik.”
  • „Mi vegyesbe jártunk, és ráadásul egy évig tesópárral. A kicsinek nagyon jó volt, hamar beszokott a nagy miatt.”
  • „Ha várhatóan 4 évig fog oviba járni a gyerek, én vegyesbe vinném, mert ott nem tűnik el mellőle az egész csoport, csak néhány gyerek, és az óvónők is maradnak.”
  • „Különösen fontos most, hogy van már kistesó, mert nem csak mi mondjuk neki, hogy a kicsinek segíteni kell,hanem az oviban is ezt hallja, gyakorolja. Mi amúgy szubjektív okból kerestünk vegyes csoportot: a gyerek a saját korosztályával nem haverkodott, csak nagyobbakkal (mostanra ez persze megváltozott, kis-, középső- es nagycsoportos barátnők is vannak).”
  • „Ha az első két évben kérdezel, akkor azt mondom, hogy szuper a vegyes csoport, mert a nagyok miatt sokkal gyorsabban fejlődnek a kicsik.”
  • „Nem hiányzik a sok iskola-előkészítő feladat, tök jó, hogy még mindig sok a játék/mese.”

A Te gyerekeidnek vajon melyik lenne a jobb választás?

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Női erővel megtámogatva meglelhetem a saját utamat

Kicsit túl sok doloútravalóg van körülöttem, amiről már úgy éreztem, hogy ezt nem lehet bírni. Túl sok, túlságosan beterít és elveszek benne. Éreztem már egy jó ideje, hogy rendet kell vágni, vissza kell billenteni az egyensúlyt, meg kell találni a harmóniát, és el is kezdtem a magam erejéből. Ez persze egy kedves, ám de naiv elképzelés volt. Visszatérek a majomhoz, aki megpróbálja saját magát a hajánál fogva kihúzni a mocsárból. Hát, ahogy neki – úgy nekem sem megy egyedül. Így aztán nagy levegőt vettem, és felhívtam Dórát.

Hogy miért pont Dóra? Úgy érzem, hogy anyaként, nőként megérti, hogy miről beszélek, mi a bajom, mit is akarok, mit keresek. Kicsit nekem is elegem van a megmondókból, a bölcsek kövét villogtatókból és a tuti megoldásokat lobogtatókból. Valahol mélyen érzem, hogy itt másról van szó.

Voltam már többször is coachingon. Azt feltételeztem magamról, hogy tudom, mi ez. De erre nem számítottam. Megoldásközpontú coaching! Igen, megoldás kell, nem módszerek, nem valamilyen újabb kísérlet, vagy eltöltött órák, amíg elemezgetjük, hogy mit is kéne másképp.

És a coaching alatt, lélekben hirtelen ott találom magam a mezőn, ahol asszonyokkal körülvéve, női erővel megtámogatva meglelhetem a saját utamat, az alapkövet, amit a helyére kellett tenni. Amit egyedül nem találtam volna meg, akárhonnan is nézem a lapokat és keverem újra a paklit.

Ezért kell Dóra, aki azt mondja – nagyon szelíden, de határozottan – hogy tedd le a paklidat, amivel jöttél. Nem a kártyáidra vagyok kíváncsi, hanem az életedre, a belsődre, a Te saját megoldásodra. És könyörtelenül szembesít – csak tartja a tükröt és segít belenézni. Segít, hogy erőt merítsek, segít, hogy megtaláljam a kifelé vezető utat. Segít abban, hogy anya legyek, hogy feleség legyek, hogy vállalkozónő és karitatív munkát végző nő.

A prioritásai, az elvei erősek és nem engedi, hogy eltérjek az egészséges úttól. A szakmai alázata nekem nagyon sokat számít. Nem csak utat kapok, amit sajátomnak érzek, hanem prioritásokat is és konkrét feladatok, összefoglalást és segítőket, akikhez a továbblépésért, a konkrét megvalósításért fordulhatok.

Így hát egy szép télutói délutánon, a coaching után kiléptem a Dunapartra, beszippantottam az új élet leheletét, és nekiindultam új életem első napjának.

Köszönöm, és hálás vagyok, hogy megtaláltam Dórát, akinek a nő, az anya támogatása mélyéből fakad. Hálás vagyok, hogy nem hagyott elveszni a részletekben, hanem az út végén állt és mutatta merre menjek. Hogy meddig jutok el, és milyen útvonalon érek el hozzá, az már az enyém. Hogy mennyit vagyok képes egyszerre elvinni, lerakni, kihozni a másfél órámból, az tőlem függ. Ő azért van ott, hogy eljuthassak a célomhoz.

Próbáld ki Te is, kapsz egy társat, aki nőként, anyaként a legmélyebben megért és úgy támogat, hogy megkapod a saját utadat, saját megoldásodat.

Csomóné Lindmayer Katalin vállalkozónő és kisgyerekes anya

Segített, hogy a gyerekeim felé nagyobb megértéssel, elfogadással forduljak

Milyen életet szeretnék élni MOST?Mit is adtak nekem az Anyacsavar csoportok?

Az elmúlt időszakban – utána számolva több mint egy évtizedben – begyűjtöttem egy csomó „papírt”: van papírom arról, hogy egyetemre jártam, van egy papírom arról, hogy házasságban élek és nem utolsó sorban papírom van arról, hogy anya lettem. De a papír megszerzése még nem minden. Azt érzem, hogy a tanulás igazán csak a papír megszerzése után kezdődik/kezdődött. És ebben a tanulásban – elsősorban önmagamról – segítettek az Anyacsavar foglalkozások. Rácsodálkozások, felismerések, segítség ahhoz, hogy a gyerekeim felé nagyobb megértéssel, elfogadással forduljak.

Mérhetetlen kíváncsisággal vetettem bele magam minden alkalommal a foglalkozásokba: mit fogok ma tanulni, megtudni magamról, a szűkebb és tágabb környezetemről?
Az időkezelés csoportnak köszönhetem, hogy már nem szakadok bele a sok szerepembe, a feladatok nem temetnek magam alá. Fel tudom tenni azt a kérdést, hogy „ez a dolog most akkor kinek is fontos”? És ha nekem nem fontos, akkor könnyebben mondok nemet, elengedem a problémát: a lego darabokat bámulatos ügyességgel kerülgetem a nappaliban, a vasalnivaló jól elvan a ruháskosárban…. Keresem, hogy mivel lehetne leegyszerűsíteni, kiváltani egy-egy berögződött megoldási módot, amivel megkönnyítem a saját életem: pl. nem kell mindig házi süti, remek pogácsát lehet kapni a közeli cukrászdában; nem kell ötfogásos családi ebéd, ha a végére idegroncs leszek.
A szeretetnyelvek csoport hozadéka volt számomra, hogy megerősített abban, hogy a három gyerekem más-más szeretetformát igényel, és nekem kell azon dolgoznom, hogy rájöjjek arra, hogy ki igényli a sok-sok ölelést, melyikük szomjazik az elismerésre, és ki szeretne velem értékes közös időt tölteni, és segítséget kaptam abban, hogy ezt a tudást apró pénzre tudjam váltani.
Az Anyacsavar csoportokról általában feltöltődve, elszántan indultam neki az előttem álló két hétnek. Mások történetei, kisebb-nagyobb sikerei inspiráltak, jó érzés volt, hogy részese lehettem mások sikereinek. Olyan ötleteket, megoldási módokat tanultam el a többiektől, amiket utána alkalmazni tudtam a mindennapjaimban. Megtanultam, hogy nem kell mérföldeset lépnem ahhoz, hogy elérjem a céljaim, tyúklépésben is odaérhetek, ha elég kitartó vagyok.
Köszönet minden anyacsavaros társamnak, és külön köszönet Dórának, hogy megosztották velem az életük egy szeletét, és hogy segítettek abban, hogy fejlődjek, hogy tanuljak! Köszönet a pozitív visszajelzésekért, amik megerősítettek abban, hogy az irány amerre elindultam, az jó!

Deák Henrietta jogász, 3 kisgyerek édesanyja

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

munka terhesenHiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Eszter vagyok, lassan közel a 40-hez. Jelenleg a második babámat várom, de most az első terhességem megéléséről szeretnék írni.

Víg szingli élet: munka, önmegvalósítás, függetlenség

A történetem a víg szingli életemben kezdődött. Tipikus munkamániás, önmegvalósítós, háromdiplomás független nőként éltem. Rengeteget dolgoztam és szerencsés is voltam, hiszen úgy éreztem, nekem van a legjobb munkám a világon: csupa érdekes alkotó feladat, rengeteg kihívás, szakmai siker és olykor egy-két botlás, ami belefér. Mindezt bearanyozta, hogy mindig szép autókkal járhattam, beutaztam a világot, megfelelő anyagi megbecsülés révén végre megengedhettem magamnak, hogy megvásároljam azokat a szolgáltatásokat, amiket szerettem volna, illetve annyi időt, energiát, pénzt költsek a külsőmre és a belső jólétemre, amennyit csak akarok. Ruhatáramat havonta frissítettem, rengeteget sportoltam, sokat foglalkoztam önismerettel, meditációval és valóban a legjobb formámban voltam. Főleg, mert az utóbbi időben azt is meg tudtam oldani, hogy számomra elfogadható összhang és harmónia legyen a munka és magánélet terén.

A szakadék hatalmas volt, ma is az

Ugye jól hangzik? Ma már tudom, hogy az anyasággal bevett fordulat az életem egyik legnehezebb időszaka volt, amiről most őszintén szeretnék mesélni nektek. A szakadék hatalmas volt, ma is az, de most már nem aggódom miatta.

Minden ott kezdődött, hogy azt hittem a boldogságom már csak tetézhetem azzal, ha megtalálom az igazit és családom lesz. A jóllétnek köszönhetően nem is kellett sokat várnom, eljött az az ember, akivel először az életemben úgy éreztem, hogy annyira szeretjük egymást, hogy én tőle kisbabát is szeretnék. Rá sem kellett sokat várni, néhány hónap ismeretség után már érkezett is a kis jövevény, amit álomesküvő követett, gyönyörű, azóta is tartó boldogsággal.

Régebben millió módját elképzeltem annak, ahogy majd a nagy hírt bejelentem a barátok és munkatársak körében. Azonban az élet mást hozott. A terhesség a nap 24 órájában erős hányingerrel és rengeteg sírással járó 3 hónappal indult, iszonyatos hormonális hullámvasúton ültem, úgy éreztem önmagamból szinte teljesen kifordultam. Mintha nem én irányítanám magam körül az eseményeket.

Reggelente órákat küzdöttem a mosdóban, hogy végül falfehéren egy hányózacskóval a kezemben autóba üljek és valahogy bevonszoljam magam a munkahelyemre, ahol egész nap citromot ettem, és a mosdóba rohangáltam. Emlékszem, hogy a velem szemben, a tárgyalóasztalnál ülő mind az öt embernek külön éreztem a szájszagát és gyakorlatilag minden nap a fizikai túlélésre játszottam. Azzal tetőzve a dolgokat, hogy mindezt próbáltam titokban tartani, hiszen gondoltam, az én koromban ki tudja, valóban megmarad-e még a baba. Ilyen rossz fizikai állapotban még esküvőt szerveztem, ami szintén sok stresszel járt.

Mire letelt a három hónap, már olyannyira fáradt, kimerült voltam, hogy a környezetemben jó néhány embert magamra haragítottam, hiszen a stratégia szerint, akit tudtam elkerültem, akit és amit nem, ott megpróbáltam helytállni, de nyilván nem tudtam ugyanazzal a teljesítménnyel és türelemmel ezt megtenni. A kollégák értetlenül álltak a változások előtt. Az átkozott babona és a sok társadalmi elvárás, hogy ezt, meg azt kell tenni ebben és abban a hétben nagy hatással volt rám, emiatt szóba sem jöhetett, hogy idő előtt felfedjem az állapotomat.

A mélypont: a régi élet elgyászolása

Végre eljött az idő, amikor megtehettem a nagy bejelentést. Talán ez volt a mélypont. Azt hittem, boldog és büszke leszek, de e helyett minden egyes alkalommal mintha a fogamat húzták volna. Magam sem értettem mi van velem, teljesen össze voltam zavarodva. Leültem, hogy átengedjem magam ezeknek a negatív érzéseknek és megfigyeljem, mit érzek pontosak. Megdöbbentem magam is, de boldogság helyett iszonyatos szégyent éreztem, gyakran a hangom is elcsuklott, amikor valakinek elmondtam, hogy várandós vagyok. A szégyen után jött a szomorúság, a birtoklási vágy és az elengedési nehézség, amit a karrierem és ezzel a régi életem gyászában éreztem. Hiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Megfelelni az utolsó pillanatig

A jó kedélyű, magabiztos, precíz vezetőből és munkatársból hamarosan egy igazi hárpia vált,képtelen voltam ezt a rengeteg és hirtelen változást a mindennapok sűrűjében megemészteni. Türelmetlen voltam, fáradt és bevallom őszintén, csak a baba forgott a fejemben.

A munkát nem tudtam abbahagyni, mert a vezetőm, aki szintén nő volt egy olyan külföldi kultúrából érkezett, ahol minden nő a terhessége utolsó pillanatáig dolgozott, majd hamarosan pár hónapon belül vissza is tért a munka világába. Persze én az utolsó pillanatig meg akartam neki felelni. Abszolút nem volt elfogadó és megértő velem szemben, hiába mondtam el neki, hogy a folyamatos rosszullétek a rossz fizikai állapotom miatt szeretném abbahagyni a munkát. Azt kérte, hogy várjam meg az utódomat, akit aztán rajtam kívül szinte senki sem keresett.

Közben a mindennapokban iszonyúan szégyelltem magam, amikor 10-20 férfi közé kellett bemennem egy meetingre, ahol vagy iszonyúan fáztam, vagy borzalmasan melegem volt és megmondom őszintén az egyetlen túlélési stratégiám az volt, ha nem figyeltem oda, hanem titokban a babakelengye listát írogattam. Sajnálom, hogy becsaptuk egymást, hiszen ők sem számítottak már rám, de a játék folytatódott. Reggelente küzdöttem azzal, hogy mit vegyek fel, ami még business like, hogyan palástoljam, amikor a sexy push up helyett már a szopis melltartóban kellett járnom, mert csak az nem volt kényelmetlen. Én nem voltam az a csinos kismama, a testem teljesen átalakult, sokat híztam és iszonyú hamar vizesedtem a rengeteg ülés miatt is. Szégyelltem, hogy ellógtam a problémás meetinget, mert úgy éreztem nem tudom befogadni és megoldani a helyzetet. Volt, hogy a nap végére mindkét cipőm elszakadt, a lábaim akkorára dagadtak. Megtörtnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Dühös voltam, mert úgy éreztem senki sincs tekintettel rám, péntek este 7-kor sem érzik egyesek, hogy egy kismamának ilyenkor talán már otthon a helye, a stressztől pedig végképp nem kíméltek, kaptam a pofonokat jobbról balról, amelyekhez már előre odatartottam az arcom, hiszen nem volt erőm többé megküzdeni velük. Egyébként ez a cég életében egy nehéz, változásokkal teli időszak volt, egyértelmű, hogy nem kismamának való terep.

Centivágás a szülésig, avagy fenntartani a látszatot

Uralkodott rajtam a birtoklási vágy, hiszen sokáig ott dolgoztam, sok mindent én hoztam létre az én gyerekem volt. Nehéz volt így olyan utódot találnom, akitől nem féltettem az állásomat, amiről persze a józan eszemmel már lemondtam.

Eljött az a nap, amikor nem bírtam már többé bemenni dolgozni, otthonról próbáltam a látszatot fenntartani. Maximum egy órát tudtam ülni, mert olyan mértékű gerincfájdalmam alakult ki, hogy lábra állni is nehezen tudtam. Hiába maradtam már végre otthon, ekkor nem tudtam már kismamatornára járni, jógára vagy masszázsra, semmivel sem tudtam kényeztetni magam, csak a centit vágtam a szülésig.

Amikor végre meglett az utód és belépett a céghez még egy napra valahogy bementem egy gyors átadásra, ami miatt a főnököm kifejezte a neheztelését és innentől kezdve éreztem a lemondást minden szavában. Az új söprű jól söpör, az utódom nagyon jól szerepelt, vele én is jóban voltam, gyakran beszéltünk főleg az elején a folyó ügyek és a fejlemények tekintetében.

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

Végül a kisbabám születése után nem egészen egy évvel megszüntettem a munkaviszonyomat. Amióta nem jöttek a telefonomra céges e-mailek, nem kellett szembekerülnöm ilyen-olyan céges üggyel, nagyon megnyugodtam és a felszabaduló energiát magamra tudtam fordítani.

Utólag tudom már, hogy a fenti érzések természetesek voltak, bár ezekről így talán senki soha nem beszélt velem. Tabuként tartja ezeket sok nő és asszony magában, akit különféle okok visznek bele abba, hogy akaratuk ellenére végig dolgozzanak. Merthogy most egyébként is ez a divat, aki otthon ül, azt gyakran megbélyegzik az álláspiacon, hogy régimódi vagy lusta. Az elvárás pedig inkább az, hogy ha otthon is vagy, képezd magad, tanulj nyelveket, alapíts vállalkozást.

Sok olyan kismamával találkoztam, aki azért dolgozott végig, mert anyagi okok vezérelték, mások attól féltek, a túl nagy kihagyás miatt elveszítik a munkájukat, de olyan is akad, aki úgy érezte otthon befordulna egyedül.

Természetesen biztosan vannak olyan nők is, akik boldogan és könnyedén csinálják mindezt, hiszen nem vagyunk egyformák, mint ahogyan várandósságunk és gyermekeink sem egyformák.

Most már ismerem önmagam és tudom, nekem mi a jó

Most már ismerem önmagam és tudom, hogy nekem mi a jó, így legközelebb biztosan nem fogok hasonló helyzetbe keveredni. A második terhességem alatt kismamatornára járok, sütök főzök, odafigyelek a pihenésre és a párommal együtt töltött minőségi időre is. Úgy gondolom, merni kell felvállalni az érzéseket, mert a várandósság, majd az anyaság sem jár mindig rózsaszínben. A társadalmi elvárásokat pedig félre kell tenni, a legfontosabb ilyenkor Te legyél önmagadnak.

 

Eszter története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

24 óra mire elég?

– egy Anyacsavar Klub tanulságai

heti tervezőAz Anyacsavar Klub márciusi témája az idővel való zsonglőrködés volt kisgyerekek mellett. Ezen az interaktív tabumentes női tapasztalatmegosztón olyan témákról beszélgettünk, mint hogy anyaként ki mikor és hogyan biztosítja magának a szabadidőt, milyen bevált módszerek vannak a családtagok szabadidejének tervezésére, és mi történik, ha a családon belül ütköznek a prioritások: ki dönt abban, hogy kinek és mikor „jár” a szabad idő?

Panaszkórus helyett a bevált gyakorlatok megosztása

Az Anyacsavar Klubokon összesen két norma betartására szoktunk törekedni. Az egyik, hogy nem adunk egymásnak kéretlen tanácsokat, hiszen anyaként így is épp elegen mondják meg a frankót a szomszéd nénitől kezdve a postáson át a védőnőig arról, hogyan neveljük a gyerekünket és miért is nem vagyunk elég jó anyák. A másik, amire figyelünk, hogy egy-egy téma kapcsán ne fulladjon a beszélgetés egy panaszkórusba, hanem inkább arra használjuk ezt a rövid együttlétet, hogy a legjobb ötleteinket, saját megoldásainkat osszuk meg egymással, hogy mindenki valami hasznos gondolattal gyarapodhasson ebben a kis közösségben.

anyacsavar klub időkezelésTöbb mint 20 kisgyerekes nő érkezett a HellóAnyuba erre a lassan hagyományteremtő női beszélgető körre nagyjából 20 lurkóval, akiket a Budai Fonó hangosításának és mikrofonjának segítségével sem mindig sikerült túlkiabálni, mégis nagyon jó hangulatban és sok hasznos tapasztalattal gyarapodva távoztunk. Ezeket szeretném összefoglalni azok számára, akik nem tudtak eljönni.

Hogyan teremts én-időt?

Ez talán a legkeményebb dió, minél kisebb gyerekei vannak valakinek, annál inkább. A kulcsa egyfajta belső engedély megadása önmagunk számára, ami segít támogatást kérni és elfogadni ahhoz, hogy a gyerekeinket néhány órára másra bízzuk, és csak sajátmagunkra, a saját töltekezésünkre figyelhessünk. De mi segít kezdetben megadni önmagunknak ezt a belső engedélyt, amikor erre nem láttunk otthon példát a saját anyukánktól, sőt, gyakran hozzuk magunkkal a „más is kibírta, én is kibírom!” belső parancsot, és egy idealizált tökéletes anya képét, ami miatt állandó bűntudattal küzdünk?

A beszélgetés alatt 4 féle példa – ebből kettő kifejezetten konstruktív, egy pedig igencsak romboló – merült fel arra, hogyan születtek meg ezek a belső engedélyek:

  1. dolgozó mamiValamilyen kényszerítő körülmény, ami jó ürügy, hogy a környezetünk is – és a „bennünk élő kötözködő anyós” is – elfogadja legitimnek a segítségkérést: pl. „visszamentem dolgozni 8 órában”, vagy „betegség miatt kórházba kell mennem”.
  2. Az összes testi és lelki tartalék felélése után a teljes kiborulás – pl. „megütöm a gyerekemet, amit sosem hittem volna, hogy képes vagyok megtenni” -, ami a környezetemet és engem is – nagyon zavar, és azonnali beavatkozásra szólít fel.
  3. Mások jó példája: amikor szerencsés esetben a családban, vagy a közvetlen baráti körben látunk olyan kisgyerekes anyákat, akik már rendelkeznek belső engedéllyel arra, hogy segítséget kérjenek, és önmagukra – a saját feltöltődésükre, önmegvalósításukra – is szánjanak időt, pénzt és energiát, ne csak mások szolgálatára.
  4. Saját megerősítő tapasztalat arról, hogy a gyerekemnek is jó, amikor a nagymamával, nagynénivel, apukájával – egy szóval nem csak az anyjával – van. Ebből jó esetben levonhatjuk azt a következtetést, hogy ami az anyának jó, az lehet egyidejűleg a gyereknek is jó, nem szükségszerű, hogy valaki rosszul járjon, áldozatot hozzon.

Hogyan lehet rendszeresíteni a szabad időt a hétköznapokban?

életterületekAz kiderült, hogy ennek minden esetben a gondos tervezés a kulcsa, ezt nem lehet megúszni. Aki szeretne magának én-időt, annak le kell mondania a szingli életében megszokott spontaneitásról, hogy akkor csinál programot, amikor úri szeszélye úgy diktálja. Több jó ötletet, bevált gyakorlatot is hallottunk a jelenlévőktől:

  1. Sokan hetente előre terveznek – mondjuk minden vasárnap délután a következő hétre -, amikor a feladatok megosztása mellett végig beszélik a párjukkal, ki mikor szeretne szabad, saját magára fordítható idősávot.
  2. A rutinosabb, többgyerekes anyukák, ahol több a váratlan beeső feladat, ami boríthatja a terveket, gyakran gondolkodnak előre B tervben – sőt, C és D tervben is. Előre végig gondolják, és megbeszélik az érintettekkel, hogy ha lebetegszik valamelyik gyerek, és plusz segítség kell, ki lesz hadra fogható, nem bízzák a saját heti betevő feltöltődésüket a véletlenre.
  3. Van, aki egyszer vívja meg azt a csatát a környezetével, hogy neki „járjon” szabad idő, és onnantól a család elfogadja, és rutinszerűen veszi a kanyart, hogy anyu minden kedden tornázni megy, és péntek este barátnős kimenője van. Ez a kiszámíthatóságot kedvelő segítőknek és a gyerekeknek is jobb, és energiát spórol meg az anyának is.
  4. A kedvenc történetem azé az anyáé, aki a felsővezető férjének céges naptárjába interneten keresztül szokta befoglalni azt az idősávot, amikor apukás délután van, hogy az elfoglalt férj véletlenül se felejtsen el elmenni a gyerekért az oviba, keresztülhúzva az ő szabadidős programját. Bevált! 🙂
  5. Van, ahol lehetetlen előre tervezni, mert mondjuk a férj munkaideje szabadúszó lévén napról napra változhat. Ők egy falra kitűzött közös naptárba írják be hét közben is az elfoglaltságokat, feladatokat és szabadidő igényeket, egymáshoz alkalmazkodva.
  6. Jól működik, ha az egész évre előre nézünk, és 6-8 hetente betervezünk egy lazulós hosszú hétvégét – férjjel kettesben, családi kirándulósat, vagy baráti családokkal közöset -, amit lehet várni a nehéz időszakokban is.

Ütköző prioritások: kinek a szava dönt?

konfliktus_kep1Mi van olyankor, amikor mindenki fáradt, kimerült, és mindkét szülő szeretne töltekezni, de egymás segítségére vannak ebben utalva? Kinek jár inkább a szabadidő? Mi a bevett gyakorlat a családokban?

  1. Sajnos még mindig nem ritka az a felállás, hogy azé az elsőbbség, aki a pénzt hozza haza. Ami, mint tudjuk, 90%-ban a férfit jelenti. Ez a klasszikus női ingyen munka – a háztartásvezetés és gyerekgondozás 24 órás szolgálatának – széles körben bevett társadalmi szintű el nem ismerése. Mivel a kulturális, társadalmi és otthonról hozott normáink nem támogatnak bennünket, kisgyerekes anyákat ezeknek az elismertetésében, magunkra vagyunk utalva abban, hogy a párunkkal új alapokra helyezzük az ezzel kapcsolatos gondolkodást és hozzáállást. Ez sokaknak nehéz feladat lehet, ilyenkor jól jön minden pozitív példa és támogatás a környezetünkből.
  2. Gyakori az a játszma is, hogy elindul egyfajta versengés az anya és az apa között, hogy ki mutatja be meggyőzőbben a „hattyú halálát”, azaz hogy ő mennyire fáradt, stresszes, beteg…stb., és zsarolja ki magának a másik kárára a figyelmet, szabad időt. A gyermekágyi időszakban például, ahol mindenki valóban az ereje végén van, alváshiányos, feszült….stb., jól bevált gyakorlat ennek a játszmának az elkerülésére, ha nem egymástól kér és vár a pár szívességet, plusz figyelmet, hanem külső segítséghez folyamodik. Ha a családból nem tud jönni ez a segítség, simán meg lehet kérni barátokat is. Szép példa volt egy barátnők közötti barter, ahol az egyik fél saját készítésű sütivel honorálta a gyerekvigyázást. Noha ez nem egy elterjedt gyakorlat, remekül tud működni. Te például milyen segítségnek örülnél, és mit tudnál cserébe felajánlani.
  3. Követendő példa annak az értetlenkedő kisgyerekes apának a hozzáállása, akinek a szájából az hangzott el, hogy náluk „nincsenek férfi és női szerepek, hanem megosztás van”.
  4. De sokat lehet tanulni azoktól a pároktól is, ahol noha az otthonról hozott értékrendek ütköznek, és más-más módon látják, kinek mi a „kötelessége” és a „joga” egy családban, képesek ezen felülemelkedve egyfajta kölcsönösségre törekedni. Mindkét fél dolgozik, mindketten hozzájárulnak a családi kasszához, és mindkettejüknek egyformán jár a szabadidő – mondjuk hetente kétszer.

Nálunk bevált

idő2A beszélgetés végén számba vettük, mik azok a jól működő gyakorlatok, praktikus időkezelési, szervezési ötletek, amik valakinek beváltak – hátha egy-egy tippet, trükköt el lehet lesni egymástól.

  1. Maximalizmus helyett priorizálás. Tipikus női csapda, hogy mindenkinek igyekszünk szívességet tenni, mindenkit végig hallgatunk, igyekszünk támogatni – aztán éppen a számunkra fontos dolgokra nem jut idő. Ezért egy-egy bennünket megtaláló feladatnál érdemes megállni egy pillanatra, és megkérdezni önmagunktól, hogy „ez most nekem fontos, vagy másnak?”, és megtanulni nemet mondani.
  2. Nem lehet mindent egyszerre! Noha sok minden jó lenne, egy fontossági sorrendet kell kialakítanunk a célkitűzéseink között is. Csecsemő mellett lehet, hogy arra kell minden szabadidőnket használnunk, hogy kialudjuk magunkat, később jöhet el a rendszeres én-idő, majd a munkába állás feladata, és ha még ez is sikeresen ment, jöhet a sport az életünkbe, vagy egyéb célkitűzés. (Természetesen ez a fontossági sorrend mindenkinél más és más.)
  3. Megtervezni az étkezéseket! Konkrétan azt, hogy ki, mikor és mit fog enni. Ez hasznos azokban a háztartásokban, ahol egészen pici baba van, és az anya néha elfeledkezik önmagáról gondoskodni a csecsemő mellett, de jól jön azokban a családokban is, ahol mindkét szülő dolgozik, a háztartás pedig úszik.
  4. Tematikus napokat tervezni! Van, akinek a picikkel otthon töltött temérdek időnél bejön, ha a hetét előre megtervezi úgy, hogy minden napnak van egy fő fókusza. Például van piacos, bevásárlós nap, van takarítós nap, van én-idős nap. Ez garantálja, hogy semmi fontos nem marad el a héten, és azt is, hogy nem lesz túlságosan sok minden betervezve egy adott napra.
  5. Este előkészülni a reggelre. Zseniális módszer arra, hogy megelőzzük a reggeli kapkodás-idegbetegség-összeveszés klasszikus forgatókönyvét. Olyan apróságokból áll, mint a ruhák előkészítése, a reggeliző asztal megterítése…stb., hogy a lehető legkevesebb felé kelljen figyelni félig kómásan.
  6. Reggeli rutin képekben! A gyerekek imádják a kiszámíthatóságot, ezért jól napirend kártyákműködik, ha a reggeli rutin – peluscsere, öltözködés, reggeli…stb. – rajzos ikonok formájában fel van rakva egy jól látható helyre, ahová csak oda kell mutatnunk „Na, és most mi következik?”, és a gyerek boldogan kooperál. A másfél órás idegtépő készülődés ezzel a módszerrel a negyedére csökkenthető.
  7. Mit mikor csinálok hatékonyan? Ez egy önismereti kérdés, mindenkinek egyedi válasza van erre, szóval érdemes alaposan megfigyelni, mert időt és energiát spórolhatunk meg ezáltal. Ha például tudom, hogy délelőtt vagyok a munkámban a leghatékonyabb, reggel sportolok a legszívesebben, vagy este tudok a legjobban töltődni a barátokkal, érdemes mind a feladatidőket, mind az én-időket, és hozzájuk a támogatókat, külső segítséget ennek mentén szervezni.

Ha szeretnéd befolyásolni, mi legyen a következő Anyacsavar Klub témája, szavazz ezen a kérdőíven, és mondd el, mi az, ami Téged a leginkább foglalkoztat. A legtöbb szavazatot kapott téma lesz a következő havi klub témája, amire gyerekeddel, barátnőddel, anyukáddal, férjeddel, vagy nélkülük várlak szeretettel!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

 

 

 

 

A gyermek az anyához tartozik

Csomóné Lindmayer Katalin dúlát személyesen az általa tartott szülésfeldolgozó csoporton ismertem meg. 10 éve dolgozik szülés körüli segítőként, 2010 óta a szülélindmayer Katis utáni időszak élettani folyamatait kutatja, tanulmányozza és tanulja napi szinten. Mind a személye, mind a módszertana nagy hatással volt rám, ezért szeretném bemutatni Nektek őt, és egy kis ízelítőt mutatni abból, hogyan gondolkodik néhány fontos, mindnyájunkat érintő témáról.

Sokunknak nem adatott meg

Miért kezdtél el szülésélmény-feldolgozó csoportokat tartani?

Több helyre hívtak, hogy dúlaként meséljek a szülés-születés természetes, egészséges folyamatairól, támogatásáról, és arról, hogy ebben hogy tud jól részt venni a család. Ezeken az alkalmakon, az előadások, műhelymunkák folyamán a szülés után lévő nők, és az őket támogató férfiak rendszerint beszámoltak a saját szüléshez kapcsolódó tapasztalataikról, fájdalmaikról, hiányérzetükről, és többen kérték, hogy tartsunk olyan alkalmat is, ahol ezekben a kérdésekben lehetne továbblépni. Én pedig kerestem a módját annak, hogyan lehetne a születő kisbabát is felhangosítani, elmondani, hogy vele mi történik, mire van szüksége, mire számít, mire vágyik.

Pontosan mire gondolsz?

Nagy tanítómesteremtől, Michaela Mrowetz cseh pszichoterapeutától és törvényszéki szakértőtől tanultam a szeparáció következményeiről: a szülés-születés élettani folyamata nem áll le akkor, amikor a kisbaba kibújik. Az anya szervezete tökéletesen dolgozik tovább, hogy neki biztonságos helyet adjon, amikor erre a világra érkezik, és minden annak van alárendelve, hogy az újszülött gyermek megérkezhessen, és a legtökéletesebben kezdhesse meg az életét az anyaméhen kívül. A kisbaba tökéletesen fel van készülve arra, hogy az édesanyja testét, a benne zajló élettani folyamatokat használja továbbra is, és ebből merítkezve erőre kapjon, és elinduljanak benne is azok a folyamatok, amik a világhoz való alkalmazkodását elősegítik. Képes megtalálni saját erejéből az élelem forrását, az anyamellet, megmelegedni, észlelni a külvilágot és finoman megérkezni. Ha ezt a folyamatot jól ismerjük, támogatjuk és tiszteletben tartjuk, akkor mérhetetlen erőtgyengéd születés találunk benne, ami képes erőt adni mind az anyának, mind a babának a túléléshez. Ez sokunknak nem adatott meg, hiányzik az életünkből, mivel el voltunk választva az édesanyánktól vagy gyermekeinktől, és ezt az erőt, ami ebben az időszakban hiányzott nekünk, keressük, kutatjuk az életünk folyamán, igyekszünk pótolni, pótlékokat találni, de semmi mással nem fogjuk tudni kitölteni az űrt, csak azzal, ha ide visszaérkezünk és megtöltjük. Erről szólnak a szülésfeldolgozó alkalmak.

…akár egészséges, akár beteg, akár élő, akár halott…

Hogyan alakult ki a csoport tematikája?

A tematika alapját Michaela Mrowetz traumafeldolgozó lépései határozzák meg, valamint az elmúlt évtized tanulmányai a szülés körüli időszak természetes folyamatairól, és rengeteg olyan elem van beleépítve, amit különböző csoportdinamikai módszerekből válogattam, tanultam az évek során. Hogy ezek közül intuitívan mit veszek elő, azt az adott csoport összetétele, dinamikája határozza meg. A feldolgozás alapja az a kiindulási pont, hogy a gyermek az anyához tartozik – akár egészséges, akár beteg, akár élő, akár halott. A gyermek a szüleihez tartozik. Minden körülmények között.

Mik az eddigi tapasztalatok: hogyan segít a csoport?

Nagyon izgalmasan alakultak a csoportok. Kiderült, hogy ezek az alkalmak mi minden mást is képesek gyógyítani. Van, aki a szülését hozta be többször, majd egy következő alkalommal a saját születését. Volt, aki a veszteségét tudta így feldolgozni, és volt, akinél meddőségi problémák oldódtak meg. A legfontosabb, hogy megerősíti az anyákban az anyaságot, a szülői kompetenciákat, megerősödnek nőként, és ami a legfontosabb számomra, a gyermekükkel való kapcsolat átíródik. Sokan számolnak be arról, hogy végre szívből jövően tudják megölelni a gyermeküket, a gyerekei szagát finomnak, illatosnak érzi, és amit eddig kötelességtudatból tettek, az immár valahonnan mélyről, belülről jön, és valódi örömet lelnek az anyaságukban. Van, akinek megváltozott a kapcsolata a saját édesanyjával, férjével. Sok nő éli azt meg a csoportban egy új babával várandósan, hogy képes lesz megszülni a kisbabáját. Nagy erőt érez, ami képessé teszi arra, hogy szüléséhez megtalálja a magában rejlő Utat, és ehhez a megfelelő támogatókat találja meg. Majd képes lesz arra, hogy kisbabáját az egészséges, élettani folyamatokban segítse, és megérezhetik azt a gyönyörű összjátékot, amit a szülés utáni időszak ajándékoz nekik.

A traumából fel lehet gyógyulni

A csoporton beszéltél a transzgenerációs traumaátadásról. Mit jelent ez?

sir_csecsemo1A szülés-születés utáni szeparáció – a kisbaba és édesanyja elválasztása – széles körben bevett kórházi gyakorlat sajnos a mai napig, és mély nyomokat hagy mindkettőjükben. Ezen a fájdalmas és egyben félelmetes tapasztalaton majdnem mindenki átesett a ma élő társadalomban, és nagyjából a harmadik, negyedik generáció születik így. Mivel elértük azt a tömeget, ami már a többséget érinti, ezért kollektív traumáról beszélünk. Bár norma, attól még patológia. Mivel immár teljes generációkat érint, ezért transzgenerációsnak mondható. Ezt a folyamatot a szülésfeldolgozással meg lehet állítani, a traumából fel lehet gyógyulni. Meg nem történtté soha nem fogjuk tenni, de ha a sebeket elkezdjük gyógyítani és a heg már erős lesz és emlékeztetni fog, hogy soha, semmilyen módon nem szabad egy újszülöttet az édesanyjától eltávolítani.

Mi az oka annak, hogy a szüléskor a nőket körülvevő sok segítő gyakran a legjobb szándékkal is kárt okoz?

Ez a szeparációs trauma az orvosokat, szülésznőket, segítő szakembereket is érinti, ők maguk is többnyire így születtek. Amíg valaki ebben nem kap számára gyógyító támogatást, nem tudja ezeket a nagyon mélyen lévő fájdalmait letenni, addig ezt adja tovább. Nem képes másra, mert ez a társadalmi norma, ezért fel sem merül benne, hogy lehetne másképp, vagy ha felmerül, akkor is hamar hatnak a tudatos énjére, ami kibillenti a természetes, egészséges folyamatok támogatásából. Ezért nagyon fontos, hogy minden szülés körüli támogató, segítő megismerje a természetes, élettani folyamatokat, saját traumáit feldolgozza és így támogassa az édesanyákat és a kisbabákat.

Az apák kudarcként élik meg

A traumatikus szülésekkor az apák is sérülnek. Mi ennek az oka, és mi hozhat számukra gyógyulást?

A férfiak úgy vannak kitalálva, hogy védelmezzék a szeretett nőt, gyermeket, családot. Apás szülésSokszor azt látják egy-egy szülésnél, hogy olyan dolgok történnek, aminek, ha a tizedét csinálná valaki a falakon kívül, már előtörne belőlük a vadász. Itt ezt nem tehetik meg, ezt sokan kudarcként élik meg, úgy érzik, mintha cserben hagyták volna a szeretteiket. Sok férfi ebből a helyzetből csak úgy talál megoldást, ha kimenekül belőle. Ezért is nagyon fontos a család egységként kezelése, és a szülésnél a családdá, anyává, apává válás transzformációjának támogatása.

Mit tehetünk azért, hogy kevesebb traumatikus szülésélmény legyen?

Első sorban a családok egységének támogatását tartom fontosnak, az édesanya különösen sok figyelmet, törődést kapjon, érezhesse, hogy ő egy új élet hordozója, egy kegyelmi állapot, egy megszentelt pillanat részese, amiben ő és a kisbaba főszereplő az édesapa közreműködésével. Ez mindannyiukra kihat, a testvérekre is. Ha az édesanyát és édesapát jól támogatjuk, saját traumánkon túllépve, akkor a bennük lévő erő képes lesz megnyilvánulni és gyógyítani. Őket és a körülöttük lévőket.

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

Egy tízhónapos baba mellől vállalkozást építeni

Vállalkozás kisgyerek mellett
Vállalkozás kisgyerek mellett

Egy tízhónapos baba mellől vállalkozást építeni nehéz. Egy napot tízszer tervezek újra, hogy mindenkinek kielégüljenek az igényei. Ez nagyon stresszes és fárasztó, de ezt egyik anyának, apának, dolgozó, tanuló embernek vagy nagyszülőnek sem kell elmagyaráznom. Mindenkinek nehéz, mindenki a legtöbbet akarja kihozni a napjaiból. Vállalkozásom-hivatásom középpontjában az alternatív konfliktuskezelés, azon belül is mediáció áll, amelynek célja a személyek közötti konfliktusok feloldása. Azonban a személyen belül zajló konfliktusokat nem kevésbé fontos feloldani. Régóta dolgozom azon, hogy a hétköznapokat könnyebben, jobban éljem meg. Tíz éve foglalkozom önismerettel. Jártam egyéni terápiába, pszichodráma csoportba, pároknak szóló csoportos mozgásfolyamatba, tanultam autogén tréninget. Amikor megnyertem az Anyacsavar pályázaton az egyéni coachingot, dupla jutalomnak éreztem: egyrészt ezt a módszert még csak hallomásból ismertem, és nagyon örültem, hogy kipróbálhatom, másrészt annak is örültem, hogy megismerhetem Dórát, aki nekem az egyik személyes példaképem azzal, amit és ahogyan képvisel az Anyacsavarral.

A coachingról annyit tudtam, hogy a problémát nem a múltbeli események felől, hanem a jövőben elérni kívánt célok felől közelíti meg, és speciális kérdezéstechnikával dolgozik. Eddig jó, gondoltam, a módszertan ennyiből kicsit hasonlít a mediációra. Gondolatban előre felkészültem: megfogalmaztam, hogy abban szeretnék változást elérni, hogy a nehéz napokat is könnyebben vegyem, hogy ne mindent feladatnak éljek meg, és hogyha bejön egy nem tervezett elem, az első reakcióm ne a pánik legyen. Mert az olyan fárasztó. És különben, is mindent meg szoktam oldani, sőt, sokszor többet is elvégzek mint az aznapra kitűzött feladatok, jó lenne végre ezzel a megerősített tudással nekimenni a napoknak.

Az első meglepetés akkor ért, amikor megérkeztem. A megbeszélt helyen várakoztam, amikor biciklijével megállt egy erősen a harmadik trimeszterben lévő kismama, lelakatolta a járgányt, majd kiderült, ő Paizs Dóra. Én utoljára öt hónapos terhesen ültem biciklin, és már nem volt őszinte a mosolyom. Pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. A második meglepetés az volt, amikor nem azt kérte a beszélgetés elején, hogy meséljem el, milyen problémát, történetet, fejlesztenivalót hoztam. Hanem hogy arra válaszoljak, mikor érezném azt, hogy megérte eljönni erre a beszélgetésre. Ezek után sem kérdezett rá a konkrét problémára, mégsem mentünk el mellette. Egyszerűen csak nem dagonyáztunk benne, hanem konkrét eszközöket kerestünk azokra az esetekre, amikor azt érzem: ezt most túl sok. Jól irányzott kérdésekkel végül öt olyan mondatot találtunk ki, amelyek segítenek egyensúlyba rántani, ha kibillenek. Nagyon személyes mondatok ezek, hiszen saját munka eredményei, és kifejezetten nekem szólnak, de a két legjobbat mégis megosztom. „Dráma nélkül sem rosszabb a helyzet” és „A most lenne tökéletes, de a mindjárt is megfelel”. Dóra nagyon érezte, mivel tud megszólítani, pillanatok alatt értette a helyzeteket, amikről beszélek, ennek köszönhetően azt éreztem, hogy másfél óra alatt hihetetlen sokra jutottunk. Arra is jutott időnk, hogy kicsit feltérképezzük, hogyan tudnám úgy strukturálni a napot a teendők szempontjából, hogy rövid pihenőket iktassak be, mielőtt túlfáradnék vagy túlpörögnék. Lendületesen szeretem végezni a feladatokat, és hajlamos vagyok túltolni. Nincs meg az egyensúly a „pörgetem a feladatokat, nézem az órát, pipálom a listát” és az „időtlen, belefeledkezős, pihentető tevékenységek” között. Végül közösen arra jutottunk, hogy kipróbálom, hogy másfél-két óra pörgés után mindig beiktatok egy kis időtlenséget, amikor felengedhetek. Nekem például időtlen tevékenység, ha leülök a gyerek mellé játszani, ha táncolok vele, ha becsukom a szemem egy picit, mikor alszik, vagy ha jógázom. Amikor a végén felálltunk, azt éreztem, valódi, használható eszközöket kaptam, amelyek pontosan az én igényeimre reagálnak.

Mielőtt visszajeleztem volna Dórának, adtam magamnak két hetet, hogy élesben teszteljem a mondatokat és az új napi ritmust. A coachingon kapott dolgok kezdenek beépülni az életembe. A drámás mondat működik a legjobban. Meg a kis pihenők. Nem történt csoda, de nem is ezt vártam. Igyekszem. Gyakorolom. És az öcsém a diplomaosztójára szintén egy coaching alkalmat kapott tőlem ajándékba…

Bacsó Flóra, mediátor, kisgyerekes anya