Kisgyerekes anyák egyedül a gáton – tapasztalatok II.

egyedülálló anya6Fantasztikus volt a legutóbbi Anyacsavar nyílt Klub a HellóAnyuban! Izgalmas témát dolgoztunk fel: „Kisgyerekes anyák egyedül a gáton!” Rengeteg ötlet, innovatív saját megosztás, és őszinte, meleg kölcsönös támogatás volt a spontán kialakult női körben. Ez úttal a meghívott beszélgetőtárs Timár Noémi volt, aki maga is 2 gyerekét egyedül nevelő, teljes életet élő értelmiségi, dolgozó nő. Ellátogatott a tabumentes beszélgetésre az Anyahajó Anyaközpont Félpárevezős Klubjának vezetője is zseniális gyakorlatokról mesélve. A hathónapos kisebbik fiam, Ádám egy angyal volt, értőn figyelt az ölemből, és még jegyzetelni is hagyott.

Akik eljöttek, mindannyian hasonló cipőben járnak, bár más-más egyéni helyzetük, körülményeik vannak. Közös vonás, hogy mindenki gyakran találja magát teljesen egyedül a gyereknevelés és a háztartás összes feladatával és felelősségével, noha teljesen eltérő okokból. Volt, aki várandósan érkezett azzal a tudással, hogy a babáját már a születésétől kezdve egyedül fogja nevelni. Volt, akit cserbenhagyott a társa, és volt, aki maga kezdeményezte a válást egy, vagy több gyerek után. Voltak olyanok is, akik kapcsolatban, vagy házasságban élnek, a párjuk mégsem vesz részt a közös feladatok elvégzésében, vagy csak nagyon keveset tud – vagy akar – vállalni, vagy a munkabeosztása, vagy a neveltetéséből fakadó szemléletmódja miatt.

Íme, az összefoglaló második része az Anyacsavar Klub legfontosabb tanulságaiból azoknak, akik nem tudtak eljönni! Az elsőt tíz tanulságot itt olvashatod el.

11) A gyerekekkel csomó mindent meg lehet beszélni. Felelősséget, önállóságot lehet a gyerekekre ruházni sokkal korábban, mint azt hinnénk, anélkül, hogy ez a kárukra lenne. Sok gyereket büszkeséggel és kompetencia-érzéssel tölt el, ha képes segítséget nyújtani a felnőtteknek a korának megfelelő feladatokban.

együtt alvó gyerekek12) A gyerekek jól érzik magukat másokkal. Nem csak az anya az egyetlen, aki az öröm, biztonság, megnyugvás forrása lehet. Az Anyahajó Félpárevezős Klubjának vezetője, Papp Rita megosztott egy bevált gyakorlatot a kis közösségükből, mégpedig, hogy a gyerekek egymásnál alszanak alkalmanként. Ez a gyerekeknek buli már egészen kicsi korban – olyanoknak is, akik otthon 5-6 alkalommal is felkelnek, másutt nyugodtan végigalusszák az éjszakát -, az anyáknak pedig egy nyugodt éjszaka, vagy kimenő, amikor ők is töltekezhetnek, ismerkedhetnek.

13) Egyik kisgyerekes anyuka úgy fogalmazta meg az egyik aggodalmát: „Félek, hogy hozzászokom a jóhoz, ha elkezdek segítséget kérni”. A rutinos segítségkérők egybehangzó válasza az, hogy bátran hozzászokhatunk, a nők közötti kölcsönös támogatás működik. Hosszú távon is, spontán is, extrém körülmények között is, sokszor ismeretlenül is!

14) Bűntudatkeltésnek, külső nyomásnak, társadalmi elvárásoknak nem szabad engedni! Ezt persze könnyű mondani, de a megvalósításhoz már integritás kell, amihez viszont én-idő, ami csak és kizárólag a sajátmagunkról, a saját céljainkról szól. Szerencsés esetben van közös halmaz a saját célok és a család értékrendje között. Az egyik anyuka arról számolt be például, hogy az ő családjukban a munkának van létjogosultsága, ezért, amikor elkezdett 2 gyerek mellett újat tanulni, ezzel saját időt is nyert, de pénzt is fog hozni a konyhára, ami segít elfogadtatni ezt a döntést a családtagokkal.

otthonról dolgozó anya15) Ismeritek azt a viccet, amikor a nyuszika leiratkozik a medve halállistájáról? Ez jutott eszembe arról a megosztott tapasztalatról, hogy a főnökünket meg lehet kérdezni arról, támogatná-e a rugalmas munkaidőt, home-office-t. Ehhez persze először bizonyítanunk kell, és nem árt összeszedni néhány dolgot, ami a főnökünknek előnyös ebben a helyzetben.

16) Lehet otthonról dolgozni, otthonról vállalkozni gyerekek mellől is. Ennek a mikéntjéről Jónás Anna mesél hosszasan rengeteg jó ötlettel és paradigmaváltó megközelítéssel.

17) Az autó szabadságot ad, mert bárkitől és bármitől függetlenül el tudunk jutni oda, ahová szeretnénk. Ez a sok kontrollvesztett helyzet mellett nagy napi energiaforrás lehet. Arról nem is beszélve, amit egy kisgyerekes barátnőm mondott, amikor az autóvezetésre akart rábeszélni, hogy az autó menedék, amikor rossz idő van, millió csomag van, elfáradtak, nyűgösek a gyerekek, vagy mi magunk is. Mamabarát autósiskoláról bővebbe itt olvashattok.

18) Felmerült a kérdés, hogy ha gyakran van távol a férj, és jön a 2. gyerek, hogyan lehet megúszni a kapcsolati konfliktusokat és biztosítani a minőségi együtt töltött időket? Erre két általános stratégiát találtunk: 1. még több külső segítséget bevonni, hogy ne csússzunk bele a mártír szerepbe, 2. tervezetten és tudatosan együtt tölteni kettesben minőségi időt. Egy barátnőm hasonló cipőben azt csinálta a férjével, hogy hetente kétszer a fektetés után együtt vacsoráztak asztalnál ülve, gyertyafénynél, pohár borral, egymásra figyelve, a telefonokat, tévét szigorúan mellőzve, mintha kimenőjük lenne.

19) Felmerült a kérdés, lehet-e elébe menni a hullámoknak? Fel lehet-e készülni előre az újabb nehézségekre, változásokra, vagy ez egy folyamatos stresszforrás lesz a kisgyerekek növekedése során. Kétféle stratégia körvonalazódott a tapasztaltabb anyukáktól, és a kettő remekül alkalmazható együtt is. Az egyik a rugalmas tervezés. Mert igenis vannak események, amelyek előre tervezhetőek, mint egy gyermekágy, egy óvodába kerülés…stb. Ilyenkor jó van A, B és C tervünk is, mert gyakran borul az ideális forgatókönyv. A másik a rugalmas alkalmazkodás, ami a tökéletességre törekvés könnyű szívvel elengedését jelenti. Ehhez nagy segítséget nyújt Novák Jula szülősulijában tanult megközelítés: mindig mérlegeljük, mi a fontosabb, a „dolog” – pl. elérni a buszt -, vagy a kapcsolat (a gyerekünkkel, anyukánkkal, barátokkal, bárkivel)?

20) A nehéz időszak nem tart örökké. Ez egy vigasztaló bölcsesség azoktól, akik túl vannak rajta azoknak, akik éppen ki sem látnak belőle.

És végül egy nagyon fontos dolog, ami újra és újra előkerül szinte minden téma kapcsán: az anyák/apák nevelik a gyerekeiket ilyen felnőtteknek: mártír anyáknak és felelősséget nem vállaló apáknak. Hatalmas felelősség és persze kérdések és kételyek özöne: hogyan lehetne önmegvalósító anyákat nevelni a lányainkból és másokért is felelősséget vállaló apákat a fiainkból?

paizsdora_anyacsavar_alairas

Kisgyerekes anyák egyedül a gáton – tapasztalatok I.

egyedülálló anya3Fantasztikus volt a legutóbbi Anyacsavar nyílt Klub a HellóAnyuban! Izgalmas témát dolgoztunk fel: Kisgyerekes anyák egyedül a gáton! Rengeteg ötlet, innovatív tapasztalatmegosztás, és őszinte, meleg kölcsönös támogatás volt a spontán kialakult női körben. Akik eljöttek, mindannyian hasonló cipőben járnak, bár más-más egyéni helyzetük, körülményeik vannak. Közös vonás, hogy mindenki gyakran találja magát teljesen egyedül a gyereknevelés és a háztartás összes feladatával és felelősségével, noha teljesen eltérő okokból.

Volt, aki várandósan érkezett azzal a tudással, hogy a babáját már a születésétől kezdve egyedül fogja nevelni. Volt, akit cserbenhagyott a társa, és volt, aki maga kezdeményezte a válást egy, vagy több gyerek után. Voltak olyanok is, akik kapcsolatban, vagy házasságban élnek, a párjuk mégsem vesz részt a közös feladatok elvégzésében, vagy csak nagyon keveset tud – vagy akar – vállalni, vagy a munkabeosztása, vagy a neveltetéséből fakadó szemléletmódja miatt.

Ez úttal a meghívott beszélgetőtárs Timár Noémi volt, aki maga is 2 gyerekét egyedül nevelő, teljes életet élő értelmiségi, dolgozó nő. Ellátogatott a tabumentes beszélgetésre az Anyahajó Anyaközpont Félpárevezős Klubjának vezetője is zseniális gyakorlatokról mesélve. A hathónapos kisebbik fiam, Ádám egy angyal volt, értőn figyelt az ölemből, és még jegyzetelni is hagyott.

Íme, az összefoglaló első része az Anyacsavar Klub legfontosabb tanulságaiból azoknak, akik nem tudtak eljönni!

egyedülálló anya41) A régi motorosok, akik az egyedül boldogulást már évek óta űzik, mind beszámoltak arról a felismerésről, hogy – idézem – „a rendszer egyensúlya rajtam múlik. Ha én kibillenek az egyensúlyból, kibillennek a gyerekek is. Ezért kell egy tudatosság, hogy mi billent ki, és mi tart egyensúlyban.”

2) Abban is nagy egyetértés volt a gyakorló anyák között, hogy segítséget kell keresni. A segítségkérés nem szégyen, sőt, az egyensúlyban maradás egyik alapfeltétele.

3) Ahhoz, hogy ebbe az irányba megtegyük az első lépést, mindenekelőtt tudatosítani kell azt, hogy egyedül vagyunk. Addig, amíg számítunk a másikra, aki ezért, vagy azért, de végül még sincsen jelen a hétköznapi terhek bevállalásánál, addig napról-napra dupla műszakot végzünk végkimerülésig, majd a kiborulások alkalmával a másik szemére vetjük, hogy nincs jelen, nem segít…stb., ami csak a kapcsolatot rombolja, a saját nehéz helyzetünkre nem hoz megoldást. Volt, aki arról számolt be, hogy náluk sokáig azért nem történt meg a válás, mert ő maga AKARTA görcsösen, hogy működjön a házasság („az én szüleim elváltak, én nem fogok!”)

4) Ha megtörtént annak a belátása, hogy csak saját magunkra számíthatunk a gyerekek és a háztartás terén, ki kell alakítani egy rendszert, ami önjáró – ki, mikor, mit és hogyan csinál majd , és magában foglalja a külső segítséget is.

5) A segítségkérés kapcsán az egyik leggyakoribb kérdés, hogy van-e belső engedélyed segítséget kérni? Úgy gondolod, jár neked segítség, vagy belsővé tetted azt a társadalmi elvárást, hogy más is megoldotta, te is tudsz egyedül boldogulni? Tovább megyek: spontán is kérhetsz segítséget? Vagy csak jó előre megbeszélve? Csak a családtól? Vagy barátoktól is? Csak neked lekötelezett ismerősöktől, vagy akár idegenektől is?

egyedülálló anya56) Felmerült a kérdés „kezdő” egyedülálló anyáknál, hogy ha valakinek nincsen belső engedélye kérni vadidegenektől, akkor honnan lesz? Erre remek módszer az, ha például egy Facebook közösség új tagjaként először Te segítesz számodra idegeneknek, aztán szép lassan ezekből az idegenekből ismerősök lesznek, és máris sokkal könnyebb elfogadni a támogatásukat, hiszen az kölcsönös.

7) A „profi” segítségkérők ennél is tovább mentek. Szerintük fontos, hogy Te szabd meg, kitől fogadsz el segítséget. És meg kell tanulni nemet mondani a kéretlen segítségre, ami inkább tolakodás, mint támogatás. Volt, aki egyenesen arról számolt be, hogy hosszú hónapok alatt sikeresen megtanította a családját arra, hogy neki mi a segítség, és együtt alakították ki azt a támogatási rendszert, ami a családtagok mindegyikének legjobban megfelel. (Csak egy példa: hasznos, ha van egy heti rend, amelyben előre tervezhető a látogatás, segítség.)

8) Amikor nincs otthon senki, akinek át lehetne adni fél órára a stafétabotot, és már nem is számítunk rá, akkor érdekes módon sokkal jobban mennek a hétköznapok. A rutinosak szerint ennek az a titka, hogy ilyenkor az ember eleve úgy kalibrálja az energiáit, hogy nem számít a társa segítségére.

9) A sorsközösségből fakadó kölcsönös támogatásnak hatalmas ereje van. Sokan számoltak be arról, hogy remekül működik a „játszótéri összefogás” más anyukákkal. Amíg a gyerekek hancúroznak, egy-egy anyuka el tud szaladni ügyintézni, amíg a kicsik barátkoznak, a felnőttek is tudnak valami jó és feltöltő dolgot csinálni, például közösen befőzni, ruhacsere-bulit csinálni, beszélgetni, nyelvet gyakorolni…stb. Volt, aki ovis anyukákból, barátnőkből, kolléganőkből kis kört szervezett maga köré kikapcsolódásra. 2-3 havonta találkoznak, együtt bulizás, évente egyszer pedig 3 napos biciklitúrára mennek, immár tíz éve.

10) Ha nincs kire számítani, könnyebben feladjuk a belső ideálhoz való ragaszkodásunkat, hogy mit hogyan és mikor kellene meglépni. Sok önállósodási etap kényszerből születik meg, de végül teljesen jól működik a gyakorlatban. (Példaként mesélte el valaki, hogy egy térdműtét hetekig ágyhoz kötötte, és mivel nem tudta megoldani semmilyen módon, a gyerekek ekkor kezdtek el egyedül járni iskolába – méghozzá bármiféle gond nélkül). Az ehhez hasonló kényszerhelyzetek külső lökések, amelyek átsegítenek a saját határainkon.

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 1.

szülő veszekszikÉn is azok közé tartozom, akik addig voltak tökéletes szülők, amíg meg nem születtek a gyerekei. Máig emlékszem a szüleim fájó mondataira, a rosszul lekezelt helyzetekre, a türelmetlenségekre, igazságtalanságokra, és már gyerekként megfogadtam, hogy én másképpen csinálom. Aztán jött a kisgyerekes valóság: a kialvatlanságban, végletes kimerültségben, stresszes helyzetekben, lelki szétesettségben, és a határhelyzetekben rendre elcsúszott a jó szándék.

Azon kaptam magam, hogy kiabálok a kétévessel, amit korábban elképzelni sem tudtam volna magamról. Szégyen, bűntudat, bocsánatkérés, kibékülés, fogadkozások, és erőimen felüli igyekezet következett, majd újabb elcsúszások. Rá kellett jönnöm, hogy sokszor utólag végig gondolva sem tudom, hogyan kellett volna helyesen kezelnem a helyzetet, csak abban voltam biztos, hogy nem jól csinálom, és mindenki – én és a gyerekem is – rosszul érzi magát. Azt is tudtam, hogy mivel a gyerekeimmel való kapcsolatban én vagyok a felnőtt, nekem áll hatalmamban új eszközöket tanulni, és a nehéz helyzeteket kezelni.

Megkönnyebbülés volt szembesülni azzal, hogy már van Magyarországon is tréning, ahol tanulhatóak gyakorlati módszerek. Már alig vártam, hogy a sok elolvasott könyv és elmélet után konkrét eszközöket kapjak a kezembe, amivel kezelni tudom majd azokat a hisztiket, dühkitöréseket, irreális kívánságokat és makacskodásokat, amikkel a hétköznapokban sokszor nem tudok mit kezdeni.

Az első alkalomra érkezve nem voltam meglepődve, hogy 6 anyuka és csupán egy szülőpár érkezett a Beszélj úgy, hogy érdekelje szülői kommunikációs tréningre. Hiszen ki ér rá hétköznap délelőttönként? Nyilván első sorban a csecsemővel otthonlévő anyák. De vajon hogy jut el az apákhoz a módszer, a tapasztalat?
A tréner, Turáni Szabolcs szerint általában az apák szkeptikusak, de amikor látják, hogy a módszer a gyakorlatban működik, belelkesednek, és szívesen alkalmazzák a tanultakat. Állítólag volt, aki nem csak a gyerekkel, hanem a párjával is sikeresen alkalmazta az ellesett kommunikációs megoldásokat. Hm, ez egyre inkább érdekel!

durcás gyerekHogy miért jöttek el ezek a szülők a tréningre? Volt, aki meghittebb családi életet szeretne, kevesebb veszekedéssel, több jó hangulatú pillanattal. Volt, aki több értékes időt szeretne eltölteni a családjával, mert „a fegyelmezés rengeteg időt vesz el” – milyen igaz! Volt, aki arra kereste a választ, hogyan tud türelmesebb lenni időnyomás alatt. Volt, aki a dackorszak és a féltékenység kezelésére keresett jó eszközöket. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy nem akar lemaradni arról, ami a gyerekével történik, szeretné érteni és nyomon kísérni a lelkiéletét, érzéseit. Volt, aki olyan készségekre szeretné megtanítani a gyerekét, amelyek hosszútávon biztosítják a jóllétét, mint az érzelmi intelligencia. Volt, aki a hétköznapi „megoldhatatlan” helyzetekre keres megoldást.

A bemutatkozásnál rögtön megkaptam az egyik anyukától a klasszikus kérdést: Te miért vagy itt, ha coach vagy? Imádom ezt a kérdést! Azért mert nem vagyok tökéletes, én is ember vagyok. Attól, hogy jó szakember vagyok, nem vagyok mintaszülő, sőt! Ahogy egy jó sebésznek is lehet vakbélgyulladása, és akkor ő maga is sebészhez fordul, nekem is vannak elakadásaim, amikor én is coachhoz fordulok, vagy elmegyek újat tanulni egy tréningre. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én újra és újra megerősödöm a tapasztalatomban, hogy nem tökéletesnek lenni nem ciki, kérdezni, kételkedni, segítséget kérni, tanulni sem ciki. Sőt!

A tréner egy egyszerűnek tűnő kérdéssel indít: Mik a legfontosabb szülői tulajdonságok? Rövid tűnődés után konszenzusosan bekiabálják többen is, hogy a türelem, majd egy-két kósza tipp jön, mint rugalmasság, következetesség, empátia. Majd megtudjuk a kutatási eredményt is, amelyben dobogós helyezett a kreativitás egy-egy konkrét helyzet megoldásához. Hm, ha belegondolok, ebben tényleg van igazság. Mondhatni, hétről-hétre változik, hogy milyen barbatrükk működik a lurkóknál, is mi az, amivel többé felesleges próbálkozni.

Az első alkalom legfontosabb hozadéka annak a megközelítésnek a megértése, hogy a gyerekeinkkel való együttélés alapja a bizalom kiépülése. Ehhez szavahihetőség, partneri viszony kell a szülő és a gyerek között. Az érzelmi biztonság azt jelenti, hogy tudom, nehéz helyzetben is megmutatkozhatom előtted, és nem fogsz megsebezni elbagatellizálással, kritikával, a saját elképzeléseid rám erőltetésével, kéretlen tanácsok adásával, kioktatással, büntetéssel. Ez nem csak a gyerekeknél van így, hanem bárkinél.

hisztiEgyszerű helyzetgyakorlatokban próbáljuk ki a saját bőrünkön, mik a zsigeri szülői reakciók egy-egy klasszikus helyzetben – sajnos szinte mindig az érzések tagadása: „Ugyan már, biztos nem fáj annyira!”, „És te vajon mivel váltottad ki ezt?” „Százszor megmondtam, hogy ne mássz fel, mert leesel!” „Fejezd már be, elég volt!” És megtapasztalhattuk azt is, mi az a reakció, ami jól esik és segít egy nehéz helyzetben megtalálni a saját megoldásunkat: az érzéseink elfogadása. Pont. A vigasztalás, értelmezés, jó szándékú tanácsadás sem segít ilyenkor. Csak a puszta odaforduló jelenlét, és a meghallgatás, elfogadás. Ennek a ki nem mondott üzenet az: értem, amit érzel, melletted vagyok! Az érzések elfogadását addig kell folytatni, amíg ki nem alakult a bizalmi légkör.

Ami számomra igazán szemfelnyitó volt, az az a felismerés, hogy ha sikerült jól tennem a dolgomat, és egy nehéz helyzetben a bizalmi légkör kialakítani a gyerekemmel, – de ugyanez igaz a férjemre is – azt éppen az jelzi, ha a másik elkezdi ventilálni a rossz érzéseit. Pedig sokszor azt szeretnénk, hogy nyugodjon már meg, hagyja abba a sírást, a dühöngést, a hisztit. Mert nekünk fárasztó ezt kísérni ezeket az érzelemkitöréseket. Szóval a ventilálás jó jel, azt jelenti, hogy közel a megoldás! A saját megoldása. Most vajúdik, mindjárt megszüli, türelem!

vigasztalásHa elkezdett a gyerekünk ventilálni, akkor lehet elkezdeni segíteni őt a szempontváltásban. Például elmondani a saját érzéseinket, rámutatni arra, hogy ő hogyan járulhatott hozzá a helyzet kialakulásához, vagy mit szeretnénk kérni tőle, hogy legközelebb másképpen csináljon. Mert elfogadni az érzést nem ugyanaz, mint elfogadni a cselekedetet! Az érzések nem racionálisak. Attól, hogy én vagyok a hibás, mert leestem a bicikliről, még lehetek frusztrált, dühös, vagy érezhetek bárhogyan. Ha azonban kiengedhettem a gőzt, sokkal nagyobb eséllyel tudom belátni, mi az én részvényem a történtekben, és mit tehetnék azért, hogy mindez legközelebb ne fordulhasson elő.

Szóval még egyszer a sorrend:

  1. Érzelmek elfogadása addig, ameddig ki nem alakul a bizalmi légkör
  2. A ventilálás után lehet szempontváltásra kérni a másikat.

A házi feladat az volt, hogy otthon gyakoroljuk a tanultakat. Na, majd mesélek…

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112