Egy coaching folyamat tanulságai 3. rész

Kata keze3Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? És mi történik egy jóvátehetetlen veszteségnél? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni a másodikat pedig itt.

Coaching napló 3. rész

SZÜLÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS

Szép lassan (hetek-hónapok) gyógyulásnak indult a kezem, de így is örökké orvoshoz, gyógytornára kellett járnom. Terhességi cukrom is volt, így a diéta mellett, belgyógyász kontrollra is jártam minden héten. Így minden napra jutott legalább egy orvosi kezelés, vagy kontroll, kötözés… Közeledett a kitűzött szülés napja, amit legszívesebben a végtelenségig toltam volna magam előtt: Szerettem volna, ha minél jobb állapotba kerül a kezem, amire megérkezik a pici, hogy el tudjam rendesen látni. Féltem a szüléstől, hiszen tudtam a korábbi program császárokból, hogy kb mire számíthatok. Kezem miatti műtéti élmények még nagyon frissek voltak, nem akartam újra műtő közelébe se menni. Rettegtem, hogy kisebbik lányom a szülést követően még jobban elutasít majd. Nem éreztem magamban erőt se fizikait se lelkit, hogy világra hozzak, majd gondozzak egy újszülöttet. Közben ettől iszonyú lelkiismeret-furdalásom is volt. Emellett csak remélni tudtam, hogy a 3 gyerek ellátását már megoldjuk a férjemmel és a nagyszülők nem lesznek a mindennapjaink része. Szóval, ha rajtam múlott volna, még biztos halogatom a szülést, de közeledett a 40. hét.

 

SEGÍTSÉGET KÉRNI

Kata gyerekei 6Kértem Dórát, hogy segítsen, mert úgy érzem, nem vagyok rá kész. Hihetetlen “kutatómunkába ” kezdett, hogy megtalálja a rengeteg aggályom mellett azt, ami a segítségemre lehet. Végig beszéltük, hogy mire számíthatok, mi tenné könnyebbé számomra a kórházi napokat, a gyermekágyas időszakot. Segített megfogalmazni az igényeimet, átgondolni, hogy mitől is tartok, felkészülni a szülésre. Azt hiszem, a beszélgetései nélkül egy lelki roncs feküdt volna a szülő/műtő ágyon. A szülésre való készülődés idejében is alkalmazni tudtam, amit a korábbi időszakában megtaláltam a segítségkéréssel kapcsolatban. Azaz előre végig gondoltam, mikor kitől milyen segítséget várok. Majd igyekeztem ezt mindenkinek idejében a tudomására hozni.

 

HOSSZÚ TÁVÚ HASZNOK

Sajnos korán sem voltak ideálisak a szülés körülményei, és a felépülésbe is sok “hiba csúszott”. Nagyon vacakul voltam jó pár napig. Nem is értettem, hogy korábbi szülések után hogy tudtam bárkit is jó szívvel látni a kórházban látogatóként. Ekkor már nem tudtam Dórával rendszeresen találkozni, de egy-egy elgondolkodtató kérdését, gyakorlatát mindig felelevenítek, amikor valamilyen elakadás van az életemben. Mivel utóbbi években elsősorban anyai szerepem a legerősebb, illetve egyébként is önfeláldozó típus vagyok, nekem nagy kihívást jelent, hogy a saját érdekeimet képviselni tudjam. Már-már annyira, hogy saját vágyaimat teljesen szőnyeg alá söpröm. Ezért nagyon hasznos számomra Dóra azon gyakorlata, ami azt kéri, hogy időnként állják meg, és gondoljam végig, hogy éppen akkor mi esne, jól, mi tenne boldoggá. Bármi apróság… És ha tehetem, tegyem is meg azonnal. Felszabadító érzés és hihetetlen energiákat mozgósított számomra ez a gyakorlat: meg tudtam fogalmazni, hogy mit szeretnék, sőt tenni is tudtam érte. Ez már önmagában dicséretes, ráadásul valami olyat is megteszek, ami önmagában boldoggá tesz! A nehéz gyermekágyas időszakban ezt próbáltam alkalmazni. (Volt olyan, amikor a nap közepén beültem egy kád meleg vízbe kiengedni a fáradt gőzt! Az elmúlt 6 évben, amióta családanya vagyok, erre még nem igazán volt példa, főleg nem lelkiismeret-furdalás nélkül!)

 

HÁLÁS VAGYOK

Lassan 1 év telt el a balesetem óta, legkisebb gyermekünk elmúlt fél éves, középső lányunk újra anyás (is) lett :-). Ugyan még mindig gyógytornára járok a kezemmel, de szinte már fel sem tűnik, hogy korlátozottan tudom csak mozgatni az egyik ujjamat, illetve kézfejem érzéketlensége sem zavaró már. Felmerült a plasztikai műtét lehetősége, hogy az egész kezemet borító seKata gyerekei8bhelyet eltüntessék. Én azonban nem szeretném. Hiszen minden alkalommal, amikor rápillantok a kezemre, eszembe jut, hogy milyen hálás lehetek azért, hogy egy ilyen komoly dolgot, mint a húsevő baktérium, ilyen könnyen megúsztam! És még egy csomó más gondolat is eszembe jut a kezemre nézve: Megtanultam pozitívan – na, jó pozitívabban – szemlélni a világot. Megtanultam hálásnak lenni olyan dolgokért, amiket korábban teljesen természetesnek vettem. Megtanultam segítséget kérni, ha szükséges. Megtanultam segítséget elfogadni, ha felajánlják. Megtanultam jobban hangot adni az igényeimnek.

 

AZ IGAZÁN FONTOS DOLGOK AZ ÉLETBEN

Pár hete a jegygyűrűmet is újra a helyén viselem, a sebes kezemen, ami egy újabb jelkép a számomra: Párkapcsolati nehézségeink során arra emlékeztet, hogy férjem mennyire a társam, segítőm, támaszom volt a nehéz napokban. Ezért igyekszem a szürke hétköznapok során felülemelkedni azokon az apróságokon, amik fel tudnak őrölni egy kapcsolatot, és igyekszem az élet lényeges dolgaira koncentrálni.

Összességében hálás lehetek a balesetemnek, mert boldogabb és teljesebb életet élek ma már, mint a baleset nélkül éltem volna. Abban pedig, hogy a baleset után a „lelki felépülésem” ilyen irányt vett, vitathatatlanul központi szerepe volt Dórának. Örök hálám érte!

Érdekelnek más anyák tapasztalatai, bevált megoldásai?

Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Ingyenes közösségi iroda várja a vállalkozó anyákat Budapesten

Clusterhaus3A Moments 365 vállalkozó anyákból álló közösségének tagjaként szeretném felhívni a figyelmeteket egy szuper lehetőségre. Éljetek vele! 🙂

A nemzetközi Clusterhaus proworking irodahálózat budapesti irodája a MOMents 365,  közösség számára felajánlott egy saját, térítésmentesen igénybe vehető közösségi irodát. Így azok a kezdeti fázisban lévő vállalkozások, amelyek költségvetésébe nem fér bele egy iroda bérlése és az anyukák így eddig főként otthonról dolgoztak, kávézókban tárgyaltak, most élhetnek az iroda adta nyugalommal és infrastruktúrával is. Az iroda egy igazi különlegesség, hiszen a MOMents közösség tagjai gyermekbarát irodát rendeztek be maguknak, játékokkal, könyvekkel, gyerekbútorokkal, így akár családias környezetben, kisgyermekeik társaságában is intézhetik a vállalkozásuk ügyeit.

Természetesen van lehetőség arra is, hogy egy anya gyermeke nélkül vegye igénybe az irodát és érkezhet akár a tárgyalópartnere a kisgyermekével együtt a megbeszélésre.

Clusterhaus1A budapesti Clusterhaus vezetője, Asztalos Dávid tapasztalt vállalkozóként és háromgyermekes családapaként tisztában van azzal, mit jelent gyerekek mellett, otthonról dolgozni, ezért kezdeményezte a nemzetközi hálózat nonprofit felajánlását a MOMents 365 közösség számára. “Ahogy a többi, nálunk már jelenlévő vállalkozásnak is, a gyermekes anyukáknak is próbálunk abban segíteni, hogy ha nincs is mögöttük nagy cég és legtöbbször egyedül dolgoznak, attól még tudnak professzionálisak lenni. Ehhez adunk mi eszközt, melynek nyilvánvalóan elsődleges közege a zárható iroda, de emellett fontos a tárgyalóhasználat, valamint a közösségi terek adta networking lehetősége is.” – mondta Asztalos Dávid.

A MOMents 365 közössége és a Clusterhaus iroda most új lehetőségként kitárja kapuit az új vállalkozó anyák befogadására. Az iroda használatának feltétele, hogy a vállalkozónő járuljon hozzá a MOMents 365 küldetéséhez. Ehhez egy pályázatban kell Clusterhaus2megírnia, hogy milyen személyes története van vállalkozásának, melyek a céljai és hogyan működteti azt. A mozgalom jelenlegi tagjai szívesen veszik az újonnan érkező vállalkozó anyáktól a közösség munkájához való hozzájárulást és az irodahasználatról szóló, személyes beszámolókat, hogy a továbbiakban is képesek legyenek motiválni egymást.

Csatlakozz Te is a MOMents365 közösségéhez, és próbáld ki tét nélkül a Clusterhaus gyerekbarát közösségi irodáját!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

 

 

 

 

Egy coaching folyamat tanulságai 2. rész

kata keze2Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni.

Coaching napló 2. rész

MEG KELL TANULNI SEGÍTSÉGET KÉRNI ÉS KAPNI

Kata gyerekei5Sikerült megfogalmaznom, hogy utálom, hogy szinte mindenben mástól függők, hogy kell, hogy valaki mindig mellettem legyen, hisz a saját ebédemet képtelen voltam egyedül elkészíteni, de még gyakran megenni is. Pedig introvertáltként néha igazán jól jött volna egy kis magány ahelyett, hogy a nagyszülőkhöz igazodjak folyton. Egyik alkalommal Dóra segített átgondolni egy átlagos napomat, hogy mik is azok a kritikus pontok, amikor tényleg kell, hogy valaki segítsen és mik azok a helyzetek, amiket – másképpen ugyan, mint a baleset előtt, de magam is meg tudok valahogy oldani. Korábbi példáknál maradva ekkor fejlesztettem ki az egykezes melltartó felvételt, illetve tértem át az egy kézzel is fogyasztható „főzelékekre” a felszeletelést igénylő kaják helyett. Jó volt látni Dóra hozzáállását. Azt, hogy elfogadja, látja, megérti, hogy vacak helyzetben vagyok, de nem hagyott ebbe belesüllyedni. És ahelyett, hogy végeláthatatlan elemzésbe kezdtünk volna, inkább azt támogatta a kérdéseivel, hogy magam találják rá azokra a gyakorlati megoldásokra, amik élvezhetőbbé teszik a felépülés mindennapjait. Felszabadító érzés volt vele beszélgetni.

 

Kata családja1A másik nehézség, amivel szembesülnöm kellett, hogy én, aki nagyon nehezen kérek segítséget, most állandó segítségre szorulok. Férjemtől kapott támogatás hihetetlenül jól esett, olyan törődésben volt részem, amiben már nagyon régen nem. Ezt is Dóra világította meg számomra: az elmúlt években elsősorban szülők voltunk és a gyerekeinkre koncentráltunk, a baleset viszont előhozta a férj-feleség szerepeinket is, és a gyerekek helyett egymásra, egymás igényeire kezdtünk figyelni. Egyik beszélgetésünk során Dóra arra kért, hogy gyűjtsem össze, hogy miket profitáltam a balesetből (a konkrét megfogalmazására már nem emlékszem, de az elején nagyon meglepett a kérése, hiszen ez a pozitív szemlélet nagyon távol állt tőlem). A gyűjtés felnyitotta a szemem: nincs az a helyzet, amiben nem lehetne valami jót találni, hiszen élek, megvan a kezem, a csöppség épségben megúszta, hazamehettem a családomhoz, a férjem a tenyerén hordoz…! Ilyen és ehhez hasonló pozitív gondolatok segítettek erőt meríteni egy-egy nehezebb pillanatomban. Örök pesszimistakent kicsit fura volt ez a gondolkodásmód, de elég nagy pofont kaptam az élettől ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és változtassak. Hirtelen mindenért hálás tudtam lenni, ami korábban természetes volt. A balesetem lehetséges negatív következményei mellett minden korábbi problémám eltörpült.

Visszatérve a segítségkérésre: Hihetetlen jó érzés volt a párom hozzáállása a helyzetünkhöz. De Dóra óvatosságra intett: ne hagyjam, hogy minden teher az ő nyakába szakadjon, mert idővel nem fogja bírni. Ezért arra ösztönzött, hogy gondoljam végig, miben tudok én az újonnan kialakult életmódunkban az ő segítségére lenni. Ezek megint gyakorlatias dolgokról szóltak, pl: korábban ő intézte a bevásárlást, ezután pedig én rendeltem minden létező dolgot házhoz, hiszen vezetni, cipekedni nem tudtam, de egy kézzel online rendelni igen.

Kata gyerekei2Aztán eljött az idő, amikor már megpróbáltam volna egy-két dolgot magam is elintézni otthon, de amit meglátta valaki, hogy valamivel bénáskodom, rögtön kivette a kezemből és megcsinálta helyettem. Én meg hihetetlen dühös lettem, majd lelkiismeret furdalás öntött el, hogy hogy lehetek minden segítségemre ilyen ideges, hiszen mindenki az én kívánságomat lesi. Ezt is Dóra segített megfejteni: Egyértelművé kellett a környezetem számára tennem, hogy ki miben tud segíteni. Támogatásával a következő kulcsmondatot tudtam megfogalmazni a segítőim felé: “Arra kérlek, hogy várd ki türelmesen, míg én megcsinálom, mert ettől érzem magam hasznosnak, ettől érzem, hogy képes vagyok megcsinálni valamit, és gyakorolni szeretném, hogy minél jobban menjen.”

Hát igen, szörnyen haszontalannak éreztem magam ebben a helyzetben. Úgy éreztem, velem is csak többen vagyunk itthon, de semmi hasznomat nem veszik. A Dórával folytatott beszélgetések elején csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy frusztrált vagyok, fáradt, dühös… Aztán ő segített megtalálni, hogy mik is rejlenek ezen érzések mögött valójában. Pl: haszontalannak éreztem magam. Aztán miután rátaláltunk a probléma valódi okára, ezekre segített gyakorlati megoldásokat találni. Ilyen volt ez a fent említett kulcsmondat megfogalmazása is a segítőim felé.

Egy markáns példa: Reggeli készülődés, gyerekek öltöztetése ovi-bölcsibe indulás előtt. Mivel az öltöztetéshez kevés a rendelkezésemre álló egy kéz, abban tudok csak részt venni, hogy kikészítem a gyerekek ruháit, illetve mindent összepakolok, amiket vinniük kell. Gondos anyaként megnézem az időjárás előrejelzést, és annak megfelelően készítek ki mindent, immár lassan 6 éve… Gyerekeket férjem és anyósom öltözteti. Majd elhangzik a kérdés: „Tényleg kell bodyt adni a gyerekre a póló alá?”Igen, – válaszolom, – mert szoktunk, illetve megnéztem, kicsit hűvös lesz az idő.” „Oh, dehogy, biztos, ma is szép idő lesz, mint tegnap!” És a gyerekre nem került fel a body. Mindenki útjára indult, én pedig összeroskadok. Most miért? Mi bajom? Egy hülye öltözködési kérdés miatt zuhantam meg ennyire? Aztán Dórától tanult módszerrel szép lassan rájöttem, hogy mi is a probléma forrása: Az elmúlt években az én feladatom volt a háztartás vezetése, a gyerekek gondozása, ápolása, nevelése. Ezekben a kérdésekben elsősorban én döntöttem. Most pedig meg kell élnem, hogy ezekkel kapcsolatos gyakorlati teendőket nem tudom ellátni. De mindez nem elég, még a döntés sem lehet az enyém! Úgy éreztem anyai Kata gyerekei 7kompetenciáimat kérdőjelezik meg, vagyis inkább veszik a semmibe. Nem az volt a fontos, hogy aznap milyen is lesz az idő, kap-e bodyt a gyerek a póló alá vagy sem. Hanem, hogy ki vagyok én a családban. Mihez van jogom, lehetőségem, mint családanya. Így máris egyszerűbb volt a Férjemmel megbeszélni, hogy mi volt számomra bántó, és hogy legközelebb mivel tudjuk a hasonló helyzeteket elkerülni. Ha ezt nem tisztázom előbb magammal, akkor tudom, hogy egy véget nem érő vita indult volna időjárás-előrejelzésről, öltözködési szokásokról, bodykról, pólókról. Azóta minden alkalommal, amikor felhúzom magam valami apró-cseprő dolgon magam, megkérdezem magamtól: most mi is van a haragom/dühöm/tehetetlenségem stb. mögött?

 

Aztán miután a szüleim hetekig nálunk laktak, előkerült anyukámmal is egy régi játszma helyzetünk. Na, ennek elemzése valóban messzire vitt volna, de nem éreztem magamban lelki erőt, hogy ezt most gyökereinél fogva oldjuk meg. Örök mártír anyukám játszmái elől igyekeztem kitérni nap, mint nap. De így is rengetegszer képes volt hihetetlen lelkiismeret-furdalást okozni nekem. Többször úgy megbántódott, hogy nekem kellett őt vigasztalni… Aztán egy Dórával folytatott beszélgetést követően erőt vettem magamon és egyik kiborulása közben nem vettem fel az ilyenkor szokásos gyerek szerepemet, hanem felnőtt-felnőtt kommunikációt igyekeztem megtartani. Az elején nagyon rosszul éreztem magam, de aztán felszabadítóan hatott rám, hogy meg tudtam neki fogalmazni, amit valójában éreztem: Hálás vagyok nagyon a segítségéért, de nehéz tőle úgy segítséget kérnem, hogy közben azt látom rajta, hogy nehezére esik megtenni, amit kérek, vagy felülírja a kéréseimet, csak mert ő másképpen csinálná. Ezért arra kértem, hogy inkább mielőtt jobban elmérgesedik közöttünk a helyzet, menjen haza. Furcsa mód, nem lett belőle nagy dráma, pedig arra számítottam. Lehiggadt, úgy tűnt érti, amit mondok, maradtak még egy kicsit…

Kata családja2Dóra felhívta a figyelmemet egy olyan dologra is, ami nekem sajnos eszembe sem jutott: Tudom-e kit hogy lehet motiváltá tenni a segítésben? Ez megint egy kulcsmozzanat volt abban, hogy rájöjjek miért olyan feszült mindenki körülöttem. Mindig mindenkinek elmondtam ugyan, hogy mennyire hálás vagyok és hogy köszönöm a segítséget, de ennél többre nem gondoltam. Dóra által sikerült a segítőim helyzetet is kicsit jobban megértenem. Végig gondoltam, hogy nekik mi lehet komfortosabb ebben a helyzetben. Van, akinek kell az azonnali visszacsatolás, van, aki szereti előre tudni, hogy mikor miben tud segíteni stb. stb…

Egyik meghatározó emlékem pl, amikor első nap ment bölcsibe a kisebbik lányom. Az apja szoktatta be (én nem tudtam emelni, öltöztetni…meg el is utasított magától). Szóval reggeli készülődés során szerettem volna a legnagyobb szeretetben elindítani az én pici lányomat az első bölcsis napjára, amikor is a buzgó apósom felkapta a gyereket, beültette a kocsiba és annyit mondott neki, hogy integessél anyának. Na, neeeem! Meg akarom szeretgetni, legalább az autóhoz had én kísérjem már el! Ez had legyen csak a mi kettőnk pillanata, nem kell mások jelenléte! De mindezeket csak utólag tudtam megfogalmazni magamban miután az egész napom el volt cseszve emiatt a reggel miatt. Pedig az apósom csak segíteni próbált… 🙁

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

Egy coaching folyamat tanulságai 1. rész

naplóSokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Íme!

Coaching napló 1. rész

A BALESET

Kata keze1Kezdetben egy pszichológust akartam felkeresni, hogy segítsen feldolgozni az engem ért traumát: egy apró sérülésen keresztül húsevő baktérium támadta meg a bal kézfejemet. Kevesebb, mint egy nap leforgása alatt már komoly kórházi ellátásra szorultam. Végül egy kétórás altatásos műtét során sikerült megállítani a fertőzést, majd egy következő műtéttel nagyjából helyrehozták, amit a baktérium meghagyott az érintett ujjamból és kézfejemből. Mindez 3. gyermekemmel 24 hetes terhesen. A balesetet követően nagyon sok és aggasztó információt kellett feldolgoznom. Hiszen nem lehetett tudni, hogy sikerül-e megmenteni a kezem/ujjam. Az szerencsére hamar kiderült, hogy gyermekünknek nem lesz/lett baja, de nyilván az altatások és a gyógyszerek nem tesznek túl jót neki. Továbbá az már biztos volt, hogy bárhogy is alakul a kezem sorsa, hónapokig fog tartani a fájdalmakkal járó felépülés. Ez idő alatt szinte semmire sem fogom tudni használni az érintett kezemet.

 

A NEHÉZSÉGEK, AMIKKEL MEG KELLETT KÜZDENEM

kata keze2Szóval itt volt ez a “sokk élmény”, amit meg kellett valahogy emészteni. De mivel otthon 2 gyerkőc (4,5 éves és 21 hónapos) várt rám, nem sok időm volt nyalogatni a sebeimet. Ez okozta a következő nehézséget: haza engedtek ugyan a kórházból, de napi szinten jártam kötözésre, állandó fájdalmaim voltak és a bal kezemet egyáltalán nem tudtam használni. Így a háztartásban, gyerekek körüli teendőkben állandó segítségre szorultam. Így esett, hogy jelen voltam ugyan a család és a gyerekek életében, de csak, mint passzív megfigyelő.

Férjem vett át nagyon sok mindent a korábbi feladataimból, tette mindezt a munkája terhére. Ez egy újfajta szerepfelosztást jelentett közöttünk, amit kényszeres volta miatt megint csak nehéz volt elfogadni.

Emellett állandó segítséget is kaptam a nagyszülők személyében, akik kvázi hozzánk költöztek, hogy nekem segítsenek, ha a férjem nincs otthon. (Az elején saját magam ellátása is nehézségekbe ütközött. Próbált már valaki egy kézzel felvenni egy melltartót? Nem egyszerű! Kezdetben egészen lehetetlennek tűnt…) Szóval hálás lehettem, hogy volt segítségem, de egyúttal rengetek konfliktussal is járt a nagyszülők örökös jelenléte.

Kata gyerekei3A legfájóbb pont mégis az volt számomra, amikor kisebbik lányom teljesen elutasított magától. Csak és kizárólag az apja csinálhatott vele mindent. Még akkor is, amikor már-már képes voltam mondjuk egy kabát felsegítésére, sikító frászt kapott tőlem. Nem csodálkoztam, hisz egyik napról a másikra eltűntem az életéből, majd mikor hazajöttem, nem tudtam csinálni vele semmit. Ráadásul mindenki vigyázott rám, mint egy hímes tojásra, így mindig rászólt valaki, ha odajött hozzám, hogy véletlenül se üsse, húzza, fogja stb. meg a kezemet. Aztán az apja szoktatta a bölcsibe is… Majd 39 hetes terhes voltam, amikor tüdőgyulladást kapott és kórházba került, én nem tudtam bent maradni vele. Szóval megértettem az okát az elutasításának, de nagyon nehezen dolgoztam fel. Szomjaztam a szeretetét, a közelségét…

És akkor ezek mellett még várt rám életem harmadik program császára. Úgy, hogy az előző kettő sem volt számomra túl pozitív élmény. A baleset után nem éreztem magamban semmi lelki erőt ahhoz, hogy kihordjak, “megszüljek” még egy gyereket. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy minek is nekünk ez a 3. gyerek, nélküle is elég bonyolult az életünk… Ettől a gondolattól meg persze őrült lelkiismeret furdalásom lett.

 

NINCS IDŐ KESEREGNI, HALADNI KELL ELŐRE!

Kata gyerekei2Ebben a helyzetben éreztem azt, hogy valami lelki támogatásra lenne szükségem. Azt viszont határozottan megfogalmaztam magamnak, hogy nem szeretném magam halálra analizálni, megfejteni, hogy mi hogy vezethető vissza a gyerekkoromra. Úgy éreztem, erre most nincs időm, energiám. Sürgették a gyerekek, illetve a szülés várható időpontja. Nincs idő keseregni, haladni kell előre! Azonnali segítségre vágytam, ami már másnap segít megélni a mindennapokat. Ebben nagyon-nagyon hasznos volt a Dóra által alkalmazott megoldás központú módszer.

Eleinte meg se tudtam fogalmazni, hogy mit is szeretnék, csak azt éreztem, hogy nem vagyok jól és nem tudom, merre van az előre. Féltem. Hogy mitől? Attól, hogy nem tudom, mi lesz, hogy lesz. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mindig mindent jó előre megtervezi. Ha valami bizonytalan, akkor én mindig a lehető legrosszabbra készülök. Dóra támogató kérdései segítettek elgondolkodni, hogy mi az valójában, ami miatt szorongok, illetve, hogy mi az, ami segítségemre lehet ebben a helyzetben.

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

pd_nevjegy

 

 

 

Mamakör

mamakör2Képzeljétek, létezik egy kezdeményezés, ahol az Anyacsavar csoportokhoz hasonló támogatást kapnak a kisgyerekes nők, de a közvetlenül az anyává válást követően! Ha én ezt tudtam volna! Minden anyának receptre írnám fel! 🙂

A Mamakört hárman, Roszik Linda, Köhler Kata és Takácsy Márta pszichológusok és gyakorló anyák hívták életre. Ez egy frissen szült anyáknak szóló babás támogatócsoport, ahol nem csak az anyaság örömeiről, hanem kétségekről, kihívásokról is szabadon lehet beszélni, anélkül, hogy szégyellni kellene vegyes érzéseinket. A Mamakörön hét héten át hét különböző témát dolgoznak fel elfogadó és támogató közegben szakemberek vezetésével. Most ők mesélnek erről a fantasztikus kezdeményezésről az Anyacsavaron.

Mi hívta életre a Mamakört?

Amikor Linda külföldön várta babáját, különösen intenzíven élte át, amit a gyerekszületés kapcsán sokan átélünk, hogy a korábbi, megszokott kapcsolati hálónk átalakul, eltűnik. Sokan csupán a szülésig készülnek fel, hogy utána milyen buktatók vannak, mi segít és mi nem, arról már nincsenek információik. Ezen szeretnénk változtatni. Azt gondoljuk, az első pár hónap az egyik legérzékenyebb időszak egy újonnan alakuló család életében és nagyon fontos, hogy ekkor minél kevesebb bűntudattal tudjanak együtt lenni, megteremthessék alakuló – változó kapcsolatuk biztonságos alapjait.

 

Miben más ez, mintha az anyukák a játszótéren beszélgetnének az őket foglalkoztató témákról?

mamakör1Egyrészt zárt csoportokat vezetünk, vagyis a mamák végig ugyanazokkal oszthatják meg gondolataikat, érzéseiket. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy sokkal intimebb, őszintébb beszélgetések bontakoznak ki, s a hét alkalom végére igazán összeforrott csoporttá kovácsolódnak a résztvevők, akik még sokáig találkoznak ezután is. Talán még ennél is fontosabb, hogy olyan témákra fókuszálunk, amelyek mindenkiben motoszkálnak ilyenkor, mindenkit érintenek, de nincs idő, lehetőség, motiváció átbeszélni ezeket valakivel. Az egyes alkalmakon a várandósság, szülésélmény, egyéni és társadalmi anyai minták, a párkapcsolat változásai, apai minták, a baba temperamentuma, babasírás, külső és belső elvárások témáit, mindezek belső megélését beszéljük át, hogy ki hogyan éli meg ezeket. Az egyik legfontosabb alapelvünk, hogy nem szavazunk semmi mellett vagy ellen – mi nem mondjuk, hogy hordozz vagy babakocsizz – inkább ahhoz próbáljuk hozzásegíteni csoporttagjainkat, hogy felfedezzék, mi az, ami újdonsült családjuknak igazán jó, működőképes megoldás, mert leginkább ez segít ahhoz, hogy egészséges, mély kötődés alakulhasson ki anya, baba és papa között.

 

Mi az, amit a tapasztalataitok szerint leginkább igényelnek a kisgyerekes anyák?

Ebben az érzékeny időszakban, a változások közepette természetes módon erősödnek a szorongások. Nagyon felszabadító, hogy ezekről szabadon lehet nálunk beszélni, nem kell feltétlenül  átélni a „gondtalan anyaság” kötelező érzéseit.

A másik fontos élmény, hogy a mamák a csoportban megtapasztalják, nem csak nekik vannak nehézségeik. Csoporttagjaink közvetlenül átélik, hogy nincsenek egyedül nehézségeikkel, sőt azt is, hogy van, akinek éppen az okoz nehézséget, ami nekik könnyen megy és fordítva.

Azt is tapasztaljuk, mennyire fontos a szülés – gyakran fájdalmas – élményének megosztása. Sokaknak épp a csoport hitelesíti a szülés alatt átélt érzéseit, ami az eltagadott, elfojtott érzések felszabadulásához, a fájdalmas élmények oldódásához vezet.

 

Mi az eddigi legnagyobb sikeretek?

mamakör3Talán eddigi legnagyobb sikerünknek azt tartjuk, hogy számos csoportunk akár évekkel később is rendszeresen találkozik, és társaságot, olykor támaszt nyújtanak egymásnak. Ahogy azt is, hogy az első csoporttagjaink visszajönnek hozzánk második babájukkal Tesós körbe, egy – egy nehezebben megélt helyzet kapcsán pedig egyéni vagy családi konzultációra.

Az is igazi siker nekünk, amikor a csoporttagok visszajelzik, párjukkal otthon “Mamaköröznek”, átbeszélik az általunk felvetett témákat. Sőt, szívesen járnának ők is Mama-, illetve Papakörbe. És erre már nem is kell sokat várniuk!

 

Mi a hosszú távú célotok?

Azt szeretnénk elérni, hogy a babák születése után ugyanolyan természetes legyen Mamakörbe járni, mint akár pelenkát venni. Mindez együtt jár azzal, hogy idővel más városokban és nemzetközi színtéren is legyenek Mamakörök, hogy minden frissen s(z)ült anyának és babának megkönnyítsük e vegyes érzésekkel teli, kezdeti időszak megélését.

 

Mikor lehet legközelebb csatlakozni Mamakörhöz?

Június 21-én indítunk legközelebb Mamakört, majd rövid nyári szünet után szeptembertől újra indulnak első babás és tesós csoportjaink, egyéni – és páros konzultációink.

(Fotók: Cziglán Tamás és Fema Fotó)

Új közösségi tér Budán: megnyílt az Odú!

Bohm Siska Mariann1Hamarosan új közösségi tér nyílik a kisgyerekes szülők nagy örömére Budán, a Széll Kálmán tér közelében terasszal, kertkapcsolattal. Az Odú megálmodójával és létrehozójával, Bőhm-Siska Mariannal beszélgettem a nonprofit vállalkozás ötletéről és a jövőbeni terveiről az Anyacsavaron. Megcsodálni, inspirálódni, erőt meríteni ér! 🙂

Minden mamabarát megoldásnak nagy híve vagyok. Hogy jött az Odú közösségi tér ötlete?

Sok éve formálódik bennem egy közösségi hely képe…
Szociálpedagógusként végeztem, világ életemben szerettem szervezni, összehozni embereket, alkalmat teremteni együttlétre, ünneplésre, beszélgetésre.
Sokáig működtettünk egy kis művészeti galériát a Várfok utcában, Anyukám és művész barátai voltak az alapítók…non-profitok voltunk ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyon szerethető hely volt, sokan jártak hozzánk amiatt mert mások voltunk…valami hasonlóról ábrándozom azóta is azzal a különbséggel, hogy közben született két fiam, úton Odu1a harmadik és azt tapasztalom, hogy nincsenek “helyek”, ahova csak úgy be tudnánk menni, rossz idő esetén mégis kimozdulni itthonról, találkozni másokkal. 5 és fél éve vagyok itthon és azt érzem, ha az ember nem veszi minden nap a nyakába a várost vagy nem szervez állandóan találkozókat ismerősökkel akkor kisgyerekes anyaként kicsit elszigetelődik. A drága játszóházak ebben a élethelyzetben nehezen megfizethetőek, főleg több gyerekkel és nem is adják azt a “közösségi érzést” amire én személy szerint vágyom. Hát valahogy így jött…nincs ilyen hely, de miért nincs?, még mindig nincs, de miért nincs még mindig?…akkor csinálok 🙂

Manapság hála Istennek egyre több közösségi tér van Budapesten. Miben más az Odú, mint a többi hely?

Itt a mi környékünkön eddig nem találtam ilyen helyet, messzebbre ritkán megyünk (nincs autónk) így nincs sok naprakész infóm a most futó közösségi helyekről…ha egy játszóházhoz kéne hasonlítanom, akkor nagyjából mindenben más.
Arra törekszem, hogy más jellegű tevékenység várja itt a gyerekeket mint ami otthon is van, hiszen az otthon is van 🙂
Krétafal, hatalmas babzsákok, elég tér a szaladgáláshoz, állandó festési- gyurmázási lehetőség…nem lesz gond a koszolás, olyat is csinálhatnak amire otthon mi anyukák esetleg nehezebben vesszük rá magunkat napi szinten. Kevés tárgyi játék, az is fa. Önkiszolgáló teakonyha becsületkasszával. A programok, nyitvatartás, stb. igények szerinti alakítása…remélem nem nagyképűség azt mondani, hogy életszerű lesz.

Mi a célod ezzel a hellyel?

odu2Próbáltam már megfogalmazni, mit jelent számomra, hogy valami “családbarát”, az ODU tekintetében leginkább azt, hogy becsületkasszával fogunk működni. Ez egy kicsit waldorfos szemlélet, hogy aki éppen tud többet tesz be, aki nem tud az kevesebbet vagy épp semmit, de mindenki be tud jönni akinek szüksége van rá…akár egy fél órára amíg a gyerek elfoglalja magát és ő meg tud írni egy-két e-mailt, akár arra hogy megihasson egy kávét más anyukákkal és beszélgethessen kicsit, akár arra hogy szoptathasson és pelenkázhasson(persze ezt ésszerű keretek között, ez nem szociális ellátás, hanem magánkezdeményezés, a fenntartás egyedül engem terhel anyagilag, nem kapok és nem is kérek hozzá semmilyen önkormányzati vagy pályázati támogatást).
Nem szeretném órára, gyerek darabszámra, kilóra mérni a “szolgáltatást”, inkább úgy határoznám meg, hogy ez egy klub, amibe mindenki beletesz és mindenki kivesz, mikor mennyit. Persze ez akkor működik ha a kettő arányban van, de én a szülői kompetenciában és annak támogatásában hiszek…ezt nagyon nehéz megélni ha állandóan anyagi vonzatai vannak és az ember úton-útfélen anyagi korlátokba ütközik. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb időszakai, amit esetleg nem akar mindenkivel megbeszélni viszont sokat számít  hogy van egy hely ahova mindezektől függetlenül betérhet.

Mi mindent lehet (majd) Nálatok csinálni? 

odu3Nyáron főleg táborokat szervezünk, a nyári szünet miatt nem lesz állandó nyitvatartásunk. Ezeken kívül lesznek szervezett programok kicsiknek és nagyoknak is.
Szerves részünk lesz a babahordozással való foglalkozás, így lesznek ilyen témájú találkozók ill. lehetőség készítőkkel találkozni, eszközöket próbálni, hordozási tanácsadóval konzultálni.
Mivel a családomban nagyon erős a művészeti vonal, sok képző-és iparművészeti tevékenység, kézműves dolog is lesz, alkalmi és tanfolyam jelleggel is, valamint lesznek mozgásos dolgok.Ami biztos, hogy gyermek capoeira és jóga (gyerek és felnőtt) indul már a nyáron táborként, de ősztől biztosan lesznek heti rendszerességű foglalkozások.
Ősztől tervezem a coworking funció beindítását is, azaz lesznek idősávok amikor be tudnak jönni az anyukák dolgozni vagy akár ügyfélell, tanítvánnyal találkozni úgy hogy addig a gyerkőc/ök játszanak. Ezek mellett…megpihenni, inni egy limonádét, pelenkázni, szoptatni, játszani, beszélgetni, együtt lenni vagy épp egy kicsit külön 🙂

Legmerészebb vágyaid szerint hová fejlődik az Odú?

odu4Azt hiszem a vágyaim a mai világ elvárásaihoz képest egyáltalán nem merészek.
Szeretnék egy kedves, otthonos helyet, ami olyan mintha a saját nappalim kiterjesztése lenne, ahol szívesen látok vendégül másokat, akik szívesen jönnek hozzám.
Mi otthontanulók vagyunk/leszünk, így ez egy otthontanulós kis központ is lesz, ahol a saját gyerekeim is közösségben tudnak lenni. Augusztusban szülni fogok, majd ugye babázni. A létező legmerészebb vágyam, hogy a 3 gyerek és háztartás mellett képes leszek működtetni ezt a helyet, ami nekünk és másoknak is sokat ad majd, ahol egymásnak is tudunk adni, segíteni és ami hosszabb távon nekem munkahelyet jelent és lehetővé teszi hogy a választott utunkon járhassunk. 🙂