Muszáj az anyának is töltődnie

E. története arról, hogy a vágyott anyaság, a támogató férj, az otthonról hozott jó minták, az önmagunkba vetett hit és kitartás mellett is muszáj az anyának is töltődnie és saját célokat állítania. Rendszeresen. És ehhez először önmaga előtt kell ezt az igényt bevállalnia, majd ezt képviselnie kifelé. Kérni. És közben megharcolni a belülről jövő bűntudattal és tökéletlenség érzéssel és akár a környezet ellentartásával.

Anyaság, amire vágytam

T.E. vagyok, három gyermek anyukája.

Ha magamat meg akarom határozni, ez a legfontosabb: a nevem és gyermekeim. Furcsa ezt bevallani magamnak. Pedig annyira nyilvánvaló, és régről, valahonnan nagyon régről és mélyről érzett önazonosság. Állítólag, mikor ovisként megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam: anyuka. Soha mást. Ez persze így vicces, de azért elgondolkodtató, hogy már 4-5 évesen is úgy gondoltam – nyilván anyukám mintája munkálkodott olyan nagyon bennem ­, nincs más az életben, ami fontosabb lehetne. És igen, ezt most is így érzem.

 

Miért nincs két életem?

Miközben huszonévesként nagyon „pörögtem”, egyszerre mindig több dolgot műveltem. Én, aki egyetem alatt már továbbképzéseket végeztem, majd munka mellett még tanultam két helyen, még dolgoztam mást is, máshol is. Én, aki ha otthon maradtam egy este, már azon aggódtam, valami nagyon fontos dologról maradtam le. Fiúk, szerelmek, munkák, tanulás, mindenről tudni akarás. Állandó szlogenem a „miért nincs két életem, vagy akár több” lett. Hogy mi változott? Nem tudom.

 

Nem fog örökké tartani

Első gyermekem megszületése után nyilván anyaként is a maximalizmusom dominált, de ne olyan görcsösen tökéletes anyaként képzeljetek el, inkább egy olyan nőként, aki számára a legfontosabb a gyermeke lett, és valahogy tudtam, nagyon átmeneti ez az egész. Kezdettől az a „tudás” segített át minden mások által nehezebbnek gondolt perióduson, hogy ez csak átmenet. Azaz nem tart örökké semelyik probléma. Az éjszakázás, a fognövés, a leszakadó derékkal járni tanítás, az ovis beszoktatás, na meg a többi. Második gyermekemnél még könnyebb volt, hiszen láttam a nagyobbnál, hogy valóban nem kell örökké ülni mellette a bilinél, nem fog örökké éjjel akár ötször felkelni, nem kell életem végéig változatos pépes ételeket kotyvasztanom. És így valahogy könnyebben mentek az amúgy néha vészes napok is.

 

Személyzet lettem a saját házamban

Aztán valahogy elfogytak a lelki tartalékaim. No meg a fizikaiak is. Jól elfeledkeztem a tervszerű öntöltekezésről. Nem tudok konkrét példát kiemelni, de valahogy úgy emlékszem vissza erre az időre, hogy én magam eltűntem. Nem voltak igényeim, néha lázadoztam, hogy így meg úgy, de segítséget senkitől nem kértem. Az nem fért volna a magamról kialakított képbe, miszerint két gyönyörű, egészséges gyerek anyukájaként mit akarhatnék többet. És ahogy terveztük, jött a harmadik babánk. Vele is gyönyörű első hónapok voltak, de jóval fáradtabb voltam, jóval elégedetlenebb az otthonléttől. A nagyok elég programot adtak, kicsit úgy éreztem, ó, dehogy, nagyon úgy éreztem, személyzet lettem saját házamban. Pedig férjem segített mindenben, de míg ő pénzt keresett, én megbecsületlennek éreztem a munkámat, amivel ráadásul még én magam is elégedetlen voltam. A kicsi és a nagyobbak mellett abszolút nem maradt időm magamra, a kevés alvás, a sok szoptatás, a kevés testmozgás, a se szellemileg, se lelkileg ki nem elégített vágyaim megtették a hatásukat. Nem éreztem magam boldognak.

 

Felismerések

Tudtam, hogy muszáj valamit tennem, mert helyettem senki nem léphet. Pedig vágytam volna rá, hogy valaki kézen fogjon, hogy gyere, csináld ezt meg azt. Ördögi körbe kerültem, nem volt energiám arra, hogy feltöltsem magam energiával. Visszatekintve látom, hogy túl sokáig vártam, eddig nem szabadott volna eljutni, és a lényeg, hogy igenis segítséget kellett volna valakitől kérnem.

 

Saját célok és segítségkérés

Végül nem kevés morfondírozás után jelentkeztem jó pár éve halasztott szigorlatomra. Tudtam, mivel jár, főleg úgy, hogy teljesen kiestem a tanulásból. Beszéltem férjemmel, anyukámmal, akik vállalták a heti pár nap segítséget. Végre határidőim voltak, amik mindig is inspiráltak, nyolc hét kemény tanulás után nagyon sikeresen vizsgáztam le. Persze százszor megbántam közben: kellett ez nekem? De már látom, igen, kellett. Nagyon érdekes volt, hogy éppen ez alatt az idő alatt egy ismerős anyuka épp azt mesélte, kamasz gyereke a fejéhez vágta, milyen nő ő, nem ért el semmit, évek óta csak otthon ül. Bár ismerem a kamaszkor jellegzetességeit, de azért ez is megerősített abban, hogy igenis az én gyermekeimnek is jót teszek, ha felnézhetnek rám. Az újra boldog, gyermekeire büszke anyukára, akinek saját élete is van, és lesz is. Mert most már nagyon figyelek magamra!

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett.

Olvasd el az összes Női sorsok, női mesék történetet, és meríts belőlük erőt a saját utadhoz!

 

Elég jó

Sok éve hallottam egy pszichológustól azt a bölcs mondatot, hogy “az önértékünket belül tartjuk”. Kata története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék sorozatban a sokunknak annyira ismerős tökéletességre törekvés elengedéséről szól. Arról, hogy legalább mi magunk fogadjuk el és értékeljük önmagunkat valamennyi szerepünkben. Mert ha ez megvan, egyszerre minden könnyedebbé és örömtelibbé válik függetlenül attól, hogy a környezetünk támogató-e, vagy sem.

 

Az anyukáknak annyi szerepnek kell megfelelniük, hogy szinte lehetetlen feladat, magam is küzdök vele. Az a tapasztalatom, hogy minden a fejben dől el. Ha sikerül megváltoztatni a gondolkodásunkat és lebontani a megfelelési kényszerünket, akkor jó úton haladunk.

 

Az évtizedek során súlyos megfelelési kényszer rakódott rám és képtelen vagyok megfelelni ezeknek a belső elvárásoknak, különféle szerepeknek, így folyamatosan rosszul érzem magam.

 

Egyszer vendégeket vártam, de a lakás romokban állt. Az anyósomtól reméltem segítséget, talán együtt a vendégek érkezéséig fel tudunk készülni. A férjem azonban elutasította az anyósom felajánlását azzal, hogy Kata majd megoldja. Bőgtem egy sort, mert úgy éreztem, hogy képtelen vagyok rá, majd szépen elkezdtem takarítani és rendet rakni. Ugyan szeretek főzni, de arra már nem jutott időm, mirelit desszertet szedtem elő, és kompótot nyitottam ki a gyerekeknek.

 

Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy pontosan elég volt az, amit nyújtottam. Egyszerűen értelmetlen és fölösleges lett volna a tökéletességre való törekvés. Azzal, hogy az anyósom jött volna nekem segíteni, rám rakódott volna egy nagy adag feszültség, még nagyobb hajtás és túllihegett megfelelés, hogy minden tökéletes legyen, mire a vendégek megérkeznek. Így büszke voltam rá, hogy egyedül megcsináltam, megoldottam a problémát és egy kellemes este volt a jutalmam.

 

Múlt héten egy retorika klubban tartottam beszédet, amely nagyon erős hatással volt rám. Életem első beszéde volt a klubban, rettentően izgultam és bele is sültem, de összeszedtem magam és befejeztem, lekerekítettem a történetet.

 

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ott „elbuktam”, mert végre alkalmam volt megtapasztalni, hogy ebben a szerepben is értelmetlen a tökéletességre való törekvés. Óriási tapsot, felém áradó szeretetet és biztatást kaptam aznap. Az előadásom a maga tökéletlenségével sokakat megérintet és mélyen meghatott. Büszke voltam magamra. A legnagyobb ajándék az az érzés volt, hogy épp elég volt ez a nyilvános szereplésem. A vállalkozónői szerepemben többször megjelenek a médiában, hasznos dolog a fejemben elrendezni, hogy csak elég jó legyek, ne tökéletes, és ugyanúgy elég jó anya legyek, ne tökéletes, és elég jó feleség, nő, barát, oktató …

Zentai Kata

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Tetszett Kata története? Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

Vállalkozónői együttműködés: a siker egyik kulcsa

Dévényi Ága, 2-gyermekes anyaként vállalkozó, “újrakezdő fonalaktivista”, az OVERknits alapítójának történetét szeretném megosztani veletek. Székesfehérváron volt alkalmunk egyszer találkozni, amikor a KreAlba design vásár meghívására érkeztem Anyacsavar Klubot tartani a kisgyerekek mellett vállalkozó, vagy vállalkozást fontolgató érdeklődőknek. Ága most azt osztja meg Veletek, hogy a kezdeti szorongását legyőzve hogyan sikerült a látszólag lehetetlen helyzetből egy mindenki számára gyümölcsöző együttműködést kezdeményeznie, ami a sikeres vállalkozás egyik alappillére. Fogadjátok szeretettel és merítsetek belőle Ti is erőt!

Termékfotózásra volt szükségem, nem is akármilyenre: ízléssel berendezett belső terekben! Termékem van (legalábbis az utolsó pillanatra tutira lesz), fotós is van, dolgoztunk már együtt többször, csodákra képes; lakberendező blogger is van, álomkecóval. Mindketten vállalkozó anyukák.

Sokat hezitáltam, hogy megkérjem-e őket? Kérhetek egyáltalán ilyet? Nem akartam pofátlan lenni, én is pénzből élek.

Aztán egy “mibajomlehet” pillanatban, bekérdeztem: mit szólnátok egy közös munkához úgy, hogy a díjatok ezúttal a lógótok megjelenése lenne?

BEVÁLLALTÁK!

Vállalkozó anyukaként sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy a racionális mérlegelés miatt nem tudok élni lehetőségekkel: egyszerűen nem fér bele a büdzsébe. Tudván tudva, hogy potenciális fejlődési esélyek hullanak porba. Ez is így indult.

Mindenki hozta a tudását, tapasztalatát, lelkesedését, ötleteit, sziporkáit és jól beleadta a közösbe. Hihetetlen ösztönző volt és olyan biztonságosan megnyugtató, hogy ők is, hozzám hasonló célokkal és küzdésekkel együtt, ott állnak mellettem, az én céljaimért. Közben a pici 5 hónapos alszik, a kicsi 2,5 éves felfedez; vállalkozóanyuk pedig suttogva, lábujjhegyen pörögnek a megoldásokon. A világ rendje ott, arra a 2 órára a helyére került.

Nagyra becsülöm a vállalkozó anyukákat összetartó kezdeményezéseket, legyen az klub, oktatás, konferencia, miegymás. Hiszem, hogy támogató, pozitív hozzáállással kialakítható win-win együttműködés.

enteriőrstylist: DekorZóna fotó: dEZSavufoto kötött takaró: OVERknits

A mi eredményes termékfotózásunkból, a kiváló minőségű fotókon túl, lett egy blogbejegyzés, így Fb-poszt és Instagram megjelenések is, kereszthivatkozások,  taggelések, referencia bővítés, portfólió kiegészítés. Mindez pénzmozgás nélkül, az egyéni kvalitások alkalmazásával.

Minden vállalkozó anyukát arra biztatok, hogy támogassátok egymást, keressetek közös pontokat és merjetek kérni! Aztán adni is persze.

Megmozgatta a fantáziádat Ága története?

Szívesen olvasnál még tapasztalatokat a kisgyerekek mellett indított vállalkozásokról?

Akkor ajánlom Neked ezt és ezt a cikket az Anyacsavar blogról!

 

Önismeret a testen keresztül

Az utóbbi években a hétköznapi gondolkodásban is kezd átalakulni a testhez való viszonyunk. A test kezd végre több lenni annál, mint amit táplálni, öltöztetni, fogyasztani, mutogatni (vagy éppen eltakarni) kell.  Érzéseink, vágyaink, szükségleteink, frusztrációink és egyéb állapotaink testélményekben is rögzülnek. Testünk és mozdulataink nemcsak tükrözik pillanatnyi állapotunkat, megtestesült élettörténetünket, hanem lehetőséget is adnak a változtatásra.

A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia módszerére alapozva dolgozik több éve a Testbe Nyitva Önismereti- és mozgásműhely. Interjú az Anyacsavaron Nagy Orsolya és Arnóth Eszter mozgásterapeutákkal a testi önismeretről.

 

„Amikor a testemre viszem a figyelmemet, azonnal összekapcsolódom magammal. Belépek a jelen pillanatba. Érzem a szívverésemet, érzem, ahogy beáramlik a levegő a tüdőmbe, érzem hol feszülnek és hol nyúlnak az izmaim. Érzem, ahogy az élet lüktet bennem. Magamra figyelek teljesen. Ebben az állapotban sokkal tisztábban érzem, mi az, amire szükségem van, mi az, amit szeretnék. Képes vagyok meghallani a saját belső hangomat.”

 

Miben segíthet a táncterápia?

Orsi: Saját bőrünkön is tapasztaljuk, ahogy a mozgás- és táncterápia segít a kiteljesedésben. A testi érzeteinkre, folyamatainkra fordított figyelem azt eredményezi, hogy megtanuljuk rábízni magunkat a testünkre olyan fontos életterületeken és helyzetekben, mint a szexualitás, a szülés és az anyaság. Megérezzük, ha a régi élményekben gyökerező gondolati sémák és kulturális minták nem férnek össze azzal, amik-akik zsigerből igazán lenni szeretnénk. A kezdeti időkben az anyaság például nagyon erős testi-élmény, és ezzel az új szereppel számos olyan élmény költözik az életünkbe, melyek mind konkrétan a testi, és kevésbé kézzelfoghatóan, ám nagyon is jól érzékelhetően lelki-szellemi határainkat feszegetik.

 

Kinga arról számolt be, hogy nehezen megy neki az, hogy figyeljen egyszerre a saját igényeire, miközben másokra is tekintettel van. Úgy érezte, hogy ha a saját elképzeléseit követi az életben, akkor egyedül marad, támasz nélkül. Egy gyakorlatban végre átélte, hogy milyen érzés egyszerre megélni a támogatottságot és a szabadságot.

 

Mik a legfontosabb hasznai a testi önismereti munkának?

Eszter: A táncterápiás folyamat során egyre jobban megtanulunk figyelni a testünk jelzéseire. Könnyebben észrevesszük a szükségleteinket, igényeinket és megtanuljuk kifejezni őket. Egy elfogadóbb, szeretetteli viszony alakul ki a testünkkel, és megtanulunk figyelni, és ráhangolódni a másikra, szeretetteli érintéseket adni és elfogadni. Ez lehetőséget ad, hogy gyógyuljanak az intimitással kapcsolatos félelmeink, sérüléseink. Ezek a tapasztalatok hatással vannak nőiségünkre és az anyaságra is: több nő is beszámolt arról, hogy a táncterápia hatására sokkal felszabadultabb lett a szexuális élete, hogy könnyebben tud kapcsolódni másokhoz, kevésbé, vagy egyáltalán nem fél az intimitástól, jobban elfogadja a testét és önmagát.

 

Nóra sokszor úgy érezte, hogy a férfiak kihasználják és csak azért érintik meg, mert szexelni akarnak vele – ezért a saját testével, nőiségével és az érintésekkel való viszonya nem volt felhőtlen: mindig benne volt az a félelem, hogy csak azért ér hozzá valaki, mert akar tőle valamit. A táncterápia során megtapasztalta, hogy milyen jó érzés figyelmet kapni egy érintésen keresztül. Azt érezte, hogy minden porcikája szeretve van anélkül, hogy ezért bármit kellene tennie. Ez a gyakorlat abban is segített neki, hogy elkezdje szeretni a testét, úgy, ahogy van.

 

Mi történik táncterápiás foglalkozásokon?

Orsi: A táncterápiás foglalkozásainkon, rövid verbális hangolódást követően a mozdulatainkra támaszkodunk: egyszerű, sokszor játékos gyakorlatok segítségével ismerkedünk és kapcsolódunk a térhez, benne önmagunkhoz és egymáshoz. Játszunk a határainkkal, támaszokkal, lendülettel, közelséggel-távolsággal, súllyal és egyensúllyal. Dolgozunk csenddel, zenével- igazodva a csoport élményeihez és dinamikájához. A testünkre irányított figyelem segítségével monitorozzuk érzeteinket, érzéseinket és próbáljuk megtalálni azt a jelenlétet, ami leginkább illeszkedik aktuális állapotunkhoz és szükségleteinkhez. Az is lehet, hogy „csupán” jól érezzük magunkat, élvezzük a saját idő, a szabad mozgás és tánc jótékony hatásait.

Szívesen kipróbálnád a megoldásközpontú coachingot és a táncterápiát együtt?

Május 12-én a Testbe nyitva és az Anyacsavar közös műhelymunkáján erre nyílik lehetőséged!

Várunk Téged is szeretettel a Vissza a belső szabadsághoz workshopon!