Pénzügyi nevelés: Te mire tanítod a gyerekedet?

Október 31-én lesz a Takarékossági Világnap. Ennek alkalmából, a CIB Bank támogatásával egy kétrészes pénzügyi nevelés cikksorozatot indítottam, aminek a célja, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni arról, hogyan viszonyulunk a pénzhez önmagunkért felelős felnőtt emberként, és a gyerekeinkért felelős kisgyerekes szülőként. Az első részben arról írtam, milyen mintát hozunk otthonról, mit szeretnénk, vagy mit muszáj másképpen csinálnunk, mint a szüleinknek. Ebben a részben arról szeretnék írni, milyen értékekre, képességekre, gondolkodás- és működésmódokra taníthatjuk a gyerekeinket a pénzen keresztül, és milyen módszerekkel.

 

Nem vagyok pénzügyes, nincsenek kész válaszaim, ezért nem is fogom megmondani a frankót. Egy kisgyerekes szülő vagyok, aki felelős döntéseket szeretne hozni, és önismerettel foglalkozó szakember. Ezért most elgondolkodtató kérdéseket szeretnék feltenni, és ezek megválaszolásával közelebb kerülni a saját legjobb megoldásaimhoz egy számomra kevéssé tudatosan művelt területen. Ha van kedved, tarts velem, és válaszold meg Te is azokat a kérdéseket, amelyeket önmagamnak én is feltettem.

 

 

A takarékosság előszobája: megtanítani késleltetni

 

Ismeritek a pillecukor tesztet? A híres stanfordi kísérletben négyéves gyerekeknek kell dönteniük: vagy megeszik azonnal a felkínált pillecukrot, vagy várnak vele 15 percig, és akkor kettőt kapnak. A kísérletvezető kimegy, a gyerekek pedig magukra vannak hagyva a folyamatos kísértéssel, és csak az önuralmukra támaszkodhatnak. A kísérletben résztvevő gyerekeket 18 éven át nyomon követték a kutatók, és azt a meglepő eredményt kapták, hogy azok, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és késleltetni tudták az azonnali kielégülést, később sikeresebbnek bizonyultak az iskolában, és boldogabbnak a mindennapi életben.

Szülőként mit tehetsz, hogy ezt elősegítsd? Talán elsőre furcsán hangzik, de a kiszámítható családi szokások bevezetésével, a következetes határszabással, és a szabályok betarttatásával ülteted el a magját annak, hogy a gyereked később megtanuljon hosszabb távra előre tervezni (például félretenni a zsebpénzt egy komolyabb dologra), a külső nyomásnak (például azonnali költésre csábító reklámoknak) ellenállni. Ezzel már ovis korban, pénz nélkül is megágyazol a gyereked későbbi pénzhez való viszonyának. A pillecukor tesztet otthon akár te is kipróbálhatod, ha kíváncsi vagy, hogy áll most a gyereked az önfegyelemmel. Bevállalod? 😉

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Nálatok mennyire vannak világos szabályok? És kiszámítható családi szokások? És következetes határszabás?

 

 

A döntés szabadsága és súlya, avagy véges lehetőségből gazdálkodunk

 

Nagycsoportos, kisiskolás kortól simán tudod emelni a tétet, ha felelős pénzügyi döntéshozatalra akarod nevelni a gyereked. Bár én pénzt még nem adok neki, a pénzköltésről való döntések egy részét átruházom az ötévesre. Ha valamilyen turista csapda felé igyekszünk családilag, mint nyáron volt egy teljes nap a Művészetek völgyében, előre elmondtam, hogy a nap folyamán 3 dolgot választhat a millió édességárus, a kilométer hosszú kirakodóvásár és a fizetős pluszprogramok között. Tehát véges mennyiségű lehetőségből, vagy később konkrét összegből ő maga gazdálkodik, hoz döntést, majd mérlegel, és hoz helyette inkább másikat. Választ, és ezzel sok más dologról lemond, és sokkal, de sokkal jobban megbecsüli a választott valamit azáltal, hogy rengeteget dilemmázott, mire végre mellette döntött. És az a frusztráció, ami akkor éri, amikor élt a limitált lehetőségeivel, és nem tud egy negyedik vágyott valamit választani, csak majd legközelebb, megtanítja arra is, hogy a következő döntési helyzetben új mérlegelési szempontokat is használjon. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy év elteltével is emlékezett arra, amire tavaly vágyott, és sokkal körültekintőbben választott, mint egy éve (egy finomság, egy élmény, egy kézben elvihető apróság).

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Nálatok minek a megvásárlásáról és hány éves kortól dönthet a gyerek? Hogyan segítitek a felelős döntéshozatalban?

 

 

A munka becsülete

 

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy gyerekmunkára buzdítok, de szerintem érdemes lecsapni azokat a magas labdákat, amikor a gyerek maga kezdeményezi, hogy szeretne munkával pénzt keresni. Olyan 9-10 éves lehettem, zsebpénzt még nem kaptam, amikor a húgommal kitaláltuk, hogy a rajzainkból kiállítást rendezünk. Meghívtuk a családot (szülőket, nagyszülőket) a „megnyitóra”, beáraztuk a képeket (5-10-20 forintért), és ők nagyon komolyan vették a dolgot, minden alkotás elkelt, a keresményem meg bekerült a gyereknapi aszfaltrajzoló versenyen nyert páncélszekrény alakú perselyembe. A sulinkban meg volt egy srác, aki hétévesen kiírta egy kartonpapírra a lakótelepen, hogy „kocsimosás 5 forint”, és kis vödörrel, ronggyal szépen le is mosta a jófej, vállalkozó szellemű felnőttek Trabantjait és Skodáit ameddig felért, úgy az ablak közepéig.

 

Az Anyacsavar On-line Klubban is beszélgettünk nem rég erről, és nagyon megérintett Klau példája, akinek deklarált célja, hogy amikortól lehet, a gyerek korának megfelelően arra szoktassák a kisfiukat, hogy munkával keressen pénzt.

„Szüretelni barátnál kiskosárral, szedni ezt-azt és eladni. Sütni sütiket és eladni. Erre a legjobb terep kicsiként a család és a barátok eleinte. A Mihály-napi vásárra sütött meggyes piskótát. Persze, segítettem, de csak kuktaként. Ezt aztán az oviban a társaknak, szülőknek papír tantuszért, petákért adta el. Utána abból “vett” magának másoktól sütit. És utána nagyon boldog volt, mi mindent tudott “venni” abból, ami keresett. Szerintem ezek nagyon jó dolgok. Úgy látom, öröm a gyereknek és az is, hogy a munkájával pénzt keres. Amit leginkább fontosnak tartok, hogy egy védett burokban tanulhassa meg, hogy keresse meg becsületes munkával, kreativitással, tehetséggel a pénzt, hogy használja felelősen.”

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te hány éves kortól és milyen eszközökkel tanítod a gyerekedet a „munka becsületére”?

 

 

A zsebpénz, avagy tapasztalati tanulás élesben

 

A CIB Bank reprezentatív felmérése szerint a magyar szülők jellemzően 11-12 éves kortól kezdenek el zsebpénzt adni a gyerekeknek, átlagosan heti 1100 forintot. Ez nagyjából egybe esik azzal az életkorral, amikor a szülők példája mellett meghatározó lesz, mi a trendi a kortárs csoportban. Ilyenkor lehet rettegni, hogy mikor állít haza a gyermekünk azzal, hogy ő is szeretne okos telefont, márkás cuccokat, szóval nyilván nagy a kísértés az impulzusvásárlásra.

A túlnyomó többség heti, vagy ritkábban havi rendszerességgel ad zsebpénzt, ami a rendszeresen, és kiszámíthatóan érkező jövedelmet modellezi a majdani felnőtt életből, holott éppen abba az irányba haladunk globálisan, hogy a klasszikus, rendszeres havi jövedelmet adó munkahelyek átalakulóban vannak a kiszervezés, projektekre szerződés irányába, amiről az előző cikkben is írtam.

 

A zsebpénzzel a top három leggyakrabban megfogalmazott szülői cél egyike, hogy a gyerekek megtanulják a pénz értékét, azaz hétről hétre saját tapasztalatot szerezzenek arról, hogy 100, vagy 1000 forint mire elég, és mire nem. Erre valóban szuper eszköz, bár erre éppen úgy megfelel az is, ha aktívan bevonjuk őt a napi/heti bevásárlásba.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te milyen eszközzel segíted, hogy a gyereked megtanulja a pénz értékét?

 

 

Célállítás, tervezés, priorizálás, döntés, avagy a pénz beosztása

 

Fontos elérendő cél, hogy tanulják meg már felső tagozatban a pénzt beosztani. Azaz rövid és hosszabb távú saját célokat kitűzni – „szeretnék egy csokit a büféből, amire van is pénzem, és nagyon vágyom az új Star Wars legóra, amihez hónapokat kell spórolnom”. Ehhez legalább fejben költségvetést kell készíteni, és felállítani egy személyes fontossági sorrendet. Majd ennek alapján dönteni az azonnali kielégülés, vagy a pillanatnyi lemondás között. A hosszabb spórolást igénylő célok elérésére nagyobb esélye van azoknak a gyerekeknek, akik már ovis korukban megtanultak türelmesen várni, de még 10-14 évesen sem késő élesben, valódi pénzzel, ugyanakkor komolyabb tét nélkül, a szülői háttér védett burkában, a hibázás, és rossz döntések megtapasztalásának lehetőségével fejleszteni ezt a skillt. De vajon hagyják-e a szülők a gyerekeket hibázni, és a hibáikból tanulni? Ennek egyértelműen ellentmond a kutatás eredménye, amely szerint bár a szülők több mint kétharmada szerint helyes stratégia bevonni a gyerekeket a család pénzügyi dilemmáiba és döntéseibe, túlnyomó többségük csak akkor szabad zsebpénzt adni a gyereknek, ha már felelősen tudja elkölteni.

 

Magdi szülei négy gyereket neveltek, és ők úgy ítélték meg, megéri kockáztatni, és a gyerekekre nagyobb összeget és komolyabb felelősséget bízni. Ők egy ingatlan kiadásából befolyó összeget osztottak el a négy gyerek között. „A bérleti díjat megkaptuk azzal, hogy abból kellett bérletet, ruhát, osztálypénzt, szinte mindent finanszíroznunk. Nagyon jó lecke volt a pénz beosztására.”

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Hagyod hibázni, és a hibáiból tanulni a gyerekedet? Hogyan támogatod, ha rossz döntést hozott?

 

 

Gyarapodás, vagy megelégedés?

 

A kutatásból kiderül, hogy a szülők azt is szeretnék elérni a zsebpénzzel, hogy a gyerekek megtanulják megbecsülni a pénzt, ami van. Azaz nem vágyni többre, jobbra, másra, mint amennyi van. Holott ennél szerintem százszor fontosabb lenne arra megtanítani a gyerekeket, hogy hogyan tudnak becsületes módon több pénzt csinálni, hogy jobban, másképp élhessenek, több mindenhez férhessenek hozzá… ha szeretnének. Mondjuk jó befektetéssel, több és minőségibb munkával, lehetőségek megragadásával (pl. pályázati támogatások), másokkal együttműködéssel.

 

Nekem ezért is tetszenek azok a módszerek, ahol a zsebpénz után a szülők „kamatot” is adnak, ha a gyerek meghatározott ideig nem nyúl hozzá, vagy díjazzák, ha a gyerek benyúl olyan feladatokért, amiért a felnőtteknek is pénz járna. „Anyu sokáig varrt otthon mellékállásban, sokat segítettem neki vasalni meg gombot varrni, ezért viszont meghatározott per darab fizut kaptam.” – meséli Magdi.

 

 

Társadalmi felelősségvállalás

 

Szimpatikus és érthető megközelítés számomra a „Ne több legyen, hanem elég!” családi szlogen is, ami mögött az az üzenet, hogy az állandó pénzhajhászás helyett az időnket és a figyelmünket a kapcsolatainkra, és más fontos dolgokra fordítsuk. Én mégis gyarapodás-párti vagyok, mert úgy gondolom, a több pénz nagyobb szabadságot ad nem csak a saját céljaink elérésében, hanem a „világjobbításban” is. Pénzzel tudok támogatni másokat, számomra fontos ügyeket, hatást gyakorolni a környezetemre az értékrendemnek megfelelően.

 

Ezért is kedvenc megoldásom a zsebpénzadásra Judit barátnőmé. Náluk alapszabály, hogy a gyerekek bármennyi pénzhez jutnak is bármilyen forrásból (zsebpénz, jutalom, alkalmi összegek rokonoktól), annak 50%-át költhetik el azonnal, arra, amire éppen szeretnék. 25%-át félre kell tenniük egy általuk választott hosszú távú cél elérésére. 25%-át pedig el kell adományozniuk egy általuk választott szervezetnek, egy általuk kijelölt célra. Így a gyerekek pici koruktól megtanulják a pénzt beosztani, hosszú távra is tervezni, és megtapasztalják a társadalmi felelősségvállalás anyagi lehetőségeit.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te megelégedés- vagy gyarapodáspárti vagy?  Szerinted mennyi idős kortól taníthatunk egy gyereket társadalmi felelősségvállalásra és milyen eszközökkel?

 

Köszönöm, hogy velem tartottál, és ha van kedved, és oszd meg Te is a tapasztalataidat!

 

 

Pénzügyi nevelés: Te milyen mintát hozol otthonról?

Október 31-én lesz a Takarékossági Világnap. Ennek alkalmából, a CIB Bank támogatásával két cikkel jövök nektek egy mostanában engem is sokat foglalkoztató témáról, a pénzügyi nevelésről. A célom az, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni arról, hogyan viszonyulunk a pénzhez önmagunkért felelős felnőtt emberként. És a gyerekeinkért felelős kisgyerekes szülőként. Milyen mintát hozunk otthonról, mit szeretnénk, vagy mit muszáj másképpen csinálnunk, mint a szüleink? És hogyan alakíthatunk ki egészséges viszonyulást a pénzügyekhez a gyerekeinkben?

Nem vagyok pénzügyes, nincsenek kész válaszaim, ezért nem is fogom megmondani a frankót. Egy kisgyerekes szülő vagyok, aki felelős döntéseket szeretne hozni, és önismerettel foglalkozó szakember. Ezért most önreflexiókat szeretnék megosztani és elgondolkodtató kérdéseket feltenni, hogy ezek megválaszolásával közelebb kerüljek magam is a saját legjobb megoldásaimhoz egy számomra kevéssé tudatosan művelt területen. Ha van kedved, tarts velem, és válaszold meg Te is azokat a kérdéseket, amelyeket önmagamnak én is feltettem.

 

 

A szülővé válás egyik legnagyobb (nekem pedig – vessetek a mókusok elé – egyértelműen a legnagyobb) kihívása a gyereknevelés. Ennek egyik méltatlanul mellőzött eleme a pénzügyekre nevelés. Pedig egyáltalán nem mindegy, milyen a viszonyunk a pénzhez. A kurrens boldogságkutatások szerint ugyanis a pénz is olyan tényező, amely ha tetszik, ha nem, fontos szerepet játszik a szubjektív boldogságérzetünk alakulásában. És a gyerekeinkében is.

 

 

Példával nevelünk

 

Mint a gyereknevelés minden területén, a pénzügyekre nevelésnél is a legfontosabb eszköz a példamutatás. Bár sok családban vannak tipikus szülői intelmek, mint „tanuld meg a pénz értékét”, meg „kölcsön nem kérünk és nem adunk”, ezeket a hétköznapi gyakorlat hitelesíti. Még akkor is, ha esetleg nincsenek is önmagunknak megfogalmazott nevelési elveink, tudatos pénzügyi nevelési céljaink, a mindennapi viselkedésünkkel példát mutatunk, értékeket közvetítünk. Büfében veszed a szendvicset, vagy otthon készíted? Az időd drágább, a kényelem fontosabb számodra, vagy a pénz? Megelégszel az alacsonyabb fizuval, csak minél több időt tölthess a családdal? Inkább túlórázol, de a színházba járáshoz ragaszkodsz? A te pozíciódban nem öltözködhetsz akárhogy? Az apádnak sem volt millió játéka, mégis felnőtt valahogy? A fontossági sorrend szavak nélkül is átjön.

 

Mire költünk?

 

Emlékszel, hogy gyerekkorodban mire költöttek a szüleid, és mire nem? Mi élvezett prioritást akár más dolgok kárára is, és mire sajnálták a pénzt? Aminek persze van egy értékrend-közvetítő üzenete is: mi az, ami szerintük az életben igazán fontos, és mi az, ami kevésbé.

Nyilván nem véletlen, hogy simán járok lyukas bugyiban, miközben a gyerekeim fizetős intézménybe járnak, hiszen ezt láttam otthon is, és ez a minta jött át a családi narratívából is. Az apai nagyszüleim kétkezi munkásként dolgoztak nagyon keményen, és roppant szerény körülmények között éltek társbérletben, majd életük végéig albérletben, de az apám a családjából elsőként főiskolát végezhetett, versenysportolt, zongorázni tanult. Amikor a ’80-as években disszidáltak közeli családtagok, az összes családi ékszert pénzzé tették, hogy a gyerekük a legjobb magániskolába járhasson. Bár a legzűrösebb negyedben laktak, és csak pottyantós budi volt a kert végében, ennek ellenére takarítónő járt hozzájuk, ami felesleges luxusköltésnek tűnhet. Az oka az volt, hogy gőzerővel készültek a szakvizsgájukra, hogy a választott új hazájukban is a saját szakmájukban dolgozhassanak. A tanulás, az élethosszig tartó önfejlesztés nálunk olyan érték, amiért nagyon sok – mások által elképzelhetetlen, vagy érthetetlen – kényelmetlenséget bevállaltak a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim… és én is.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Neked mik a fontossági sorrended a pénzköltésben? És mit üzen ez vajon a gyerekeidnek?

 

 

Honnan jön a pénz?

 

A szüleink generációja számos dologban mutathatott nekünk jó, vagy rossz példát a pénzügyek kezelésével kapcsolatban, azonban van jó pár dolog, ami az elmúlt harminc évben globálisan megváltozott a világban, ezért nekünk most minták híján, önerőből kell ezekre adaptív megoldásokat találnunk. Mondok pár példát:

 

Amikor kisiskolás voltam, a ’80-as évek szocializmusában például mindenkinek volt munkája, és havi rendszeres, kiszámítható jövedelme függetlenül attól, mennyit és milyen minőségben dolgozott. Nem voltak nagy bérkülönbségek, és sokan az első munkahelyükről mentek nyugdíjba. Sokszor hallottam a szüleimtől, nagyszüleimtől, hogy „ez egy nyugdíjas állás”. Nekünk, mai kisgyerekes szülőknek szinte biztos, hogy már nem lesz állami nyugdíjunk, és megkockáztatom, hogy államilag támogatott egészségügyi ellátásunk sem, mivel sajnos a jólléti állam bedőlőben van az egész világon. Komoly tartalékokat, passzív jövedelemforrásokat kell kiépítenünk, ha fenn akarjuk tartani az anyagi biztonságunkat.

 

Amikor gimis voltam, az egyik tanárunk azt mondta, hogy aki közülünk ért a számítógéphez (értsd a word és excel kezeléséhez) és tud angolul, annak arany élete lesz. Ehhez képest mára ez alapelvárás a legtöbb munkához, a sikert, megbecsülést, jó jövedelmet messze nem garantálja. Sőt, nem csak az változott meg, hogy milyen szaktudásra van fizetőképes kereslet, hanem úgy fest, hogy tíz-tizenöt éven belül klasszikus, havi fizus munkahelyünk sem nagyon lesz. Abba az irányba haladunk, hogy rövidtávú, konkrét projekteken, több munkáltatónak fogunk dolgozni, így több forrásból érkezik majd a bevételünk is, akárcsak egy kisvállalkozónak. Ez azt jelenti, hogy be kell rendezkednünk a megrendelések és a jövedelmek kiszámíthatatlanságára. Ha pedig öregek vagy betegek leszünk, a saját megtakarításainkra számíthatunk állami segítség helyett. Amit tehát a jövedelemszerzéssel kapcsolatban a szüleimnél láttam, manapság egyre kevésbé használható, és arról végképp gőzöm sincs, mi lesz a helyzet húsz év múlva, amikor az én gyerekeim lépnek ki a munkaerőpiacra. Valami olyasmire kellene tehát felkészítenem őket, amiről annyit lehet csak sejteni, hogy teljesen másmilyen lesz, mint most.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te hogyan készülsz a jövőre? Honnan lesz nyugdíjad? Mit teszel a jövőbeni anyagi biztonságodért ma?

 

 

Amire az élet tanított

 

És jöhetnek meghatározó minták a családon kívülről is. Egyetemista koromban nyelvtanításból egészítettem ki a kevéske ösztöndíjamat. Az egyik tanítványom jól menő vállalkozó volt, aki egyszer azt mondta nekem, hogy „Ha kevés a pénzed, nem kevesebbet kell költeni, hanem többet kell keresni.” Emlékszem, mennyire leesett az állam ezen a megközelítésen. A szüleim arra tanítottak, hogy addig nyújtózkodjak, ameddig a takaróm ér. Fantasztikusan megtanítottak takarékoskodni, a pénzt jól beosztani, de azt nem tanultam meg, hogyan tudok az értékteremtő munkámért több pénzt kérni, és a bevételeimet a személyes céljaimhoz igazítani. Merészet léptem, és a piaci ár fölé elemeltem az óradíjamat. Tudjátok mi történt? Kevesebb tanítványom lett DE többet kerestem kevesebb idő alatt. Nőtt az önértékelésem, és a következő helyzetben, amikor önmagamért kellett kiállnom, kevésbé izgultam, jobban mertem kockáztatni.

 

Inkább cél, vagy inkább eszköz?

 

Mára már rengeteg tapasztalatom van arról, hogy nagyon sokféle tevékenységgel lehet pénzt keresni. Kiléptem abból a paradigmából, hogy a munka egy fárasztó és stresszes kényszer kell hogy legyen, amiért jutalmul pénzt kapok, és ami pihentet, vagy örömet okoz, azért én fizetek. Ma már abból indulok ki, hogy mi az, amit szenvedélyesen és örömmel csinálok, és amiben szívesen fejlődöm, tanulok újat. És ha ez megvan, kitalálom, hogyan lehet ezzel pénzt keresni. A gyerekem is tudja, hogy imádok dolgozni, és nekem a munka olyan, mint neki a játék. A pénz első sorban nem egy vágyott, elérendő cél, amiért bármit megteszek, hanem egy eszköz, amit használok. Nem csak arról döntök, mire költöm, hanem arról is, honnan folyjék be.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Neked milyen (jó, vagy rossz) tapasztalatok változtatták meg felnőttként a pénzhez való viszonyodat?

 

 

A következő részben többek között arról olvashatsz, mik a pénzügyi nevelés lehetséges céljai, és milyen – méltán népszerű, vagy egészen különleges – módszereket használnak ezek elérésére más szülők. Olvass, inspirálódj, és oszd meg Te is a tapasztalataidat!