Ezt a levelet kaptam nem rég egy ügyfelemtől, amit szeretnék Veletek megosztani a hozzá tartozó tanulságokkal:
“Kedves Dóra!
Még márciusban jártam Nálad személyes coachingon.
Már korábban is akartam írni Neked, hogy beszámoljak a fejleményekről. Márciusban arról beszéltünk, hogy elegem van a munkámból és valami mást szeretnék csinálni és nem bírom a napi 8+ órás robotot a 2 kisgyerekem mellett. Örömmel jelentem, hogy augusztus végén (azért még további jó néhány hónap tipródás után 
) felmondtam, és november 13 óra itthon pihenek, töltődök! SZENZÁCIÓS!!! De tényleg. Adtam magamnak (és ami még fontosabb, a férjem is támogatott ebben!) 2 hónap feltöltődési időt, így azt gondoltam, január közepén kezdek nézelődni, hogy hogyan tovább.
Ezt az élet annyiban felülírta (pozitívan), hogy már több állásajánlatot is kaptam, ezek közül pedig egy olyat, amilyenre vágytam: azt csinálom majd, amit eddig (adótanácsadás), de maximálisan rugalmas feltételekkel! Így lehetőségem lesz részmunkaidőben dolgozni, tehát a családra és magamra is jut időm a munka mellett!“
Ezt nevezem!
Ez a levél esszenciája annak, amit a megoldásközpontú coaching ad újra és újra azoknak – többnyire kisgyerekes anyáknak és egyre több apának is -, akik hozzám fordulnak:
– saját igények felismerése
– azok bevállalása saját magunk előtt
– belső engedélyek adása önmagunknak a változtatásra
– a céljaink, igényeink bevállalása a környezetünk előtt
– konkrét tervek kovácsolása
– a környezetünk támogatói hálójának mozgósítása
– a tervek megvalósítása lépésről-lépésre a saját utunkon
– a célok elérése kisebb-nagyobb kacskaringók után.
Köszönöm, hogy a támogatója, kísérője, tanúja lehettem! 
