Az első év kétgyerekes anyaként

csaladi fotozas-agiszabo-pd-1816A kisebbik fiam egyéves lett! Tündérien mosolyog, van humora, bárhol is van, örül az életnek, az új, vagy nehéz helyzeteket bizalommal, kíváncsian vagy szemlélődve fogadja. A szép tavaszi időnek hála már ő is homokozik a játszótéren, előszeretettel eszi a felnőttek ételeit, beleértve a finom, ám lábszagú sajtokat, amiket a legtöbben huszonévesen kezdenek el értékelni. Örömteli és könnyű volt vele ez az első év. Olyan gyorsan elrepült, hogy csak kapkodom a fejem! És annyira másképpen éltem meg vele ezeket az első hónapokat, mint az első kisfiammal!

Hogy mi volt más?

1) A békés, háborítatlan, szeretetteli és támogatott születése, – és egyben az én szülésélményem, meg ebből következően a szülést követő örömhormon szintem, fizikai és lelki energiáim a kezdetektől a mai napig. Erről bővebben itt írtam már korábban. Nehéz nem összefüggésbe hozni a kisebbik kiegyensúlyozottságát azzal, ahogyan a világra jött. Könnyen bízik, könnyen nyílik, és könnyen kötődik. Rámosolyog a világra, és a világ visszamosolyog rá.

2) Az, hogy a munkámat, – amit szeretek és ami feltölt – nem hagytam abba, az első naptól kezdve folyamatosan dolgoztam. Bármilyen keveset is eleinte – mondjuk 20-30 percet -, de mégis alkotó, inspiráló tevékenységet végeztem, felnőttekkel voltam párbeszédben, és elkerültem azt a szorongató, önértékelés-csökkentő időszakot, ami intellektuális és társas elszigetelődéssel jár sok kisgyerekes nőnél, és amit átéltem az első szülés után.

3) Más volt az is, hogy nem csak a szülést, hanem a gyermekágyas időszakot, és a teljes évet is előre terveztem, és a terveim megvalósulásáért tettem is. Ehhez bátrabban delegáltam feladatokat, például apukámat is bevontam a segítők körébe, aki remekül helyt is állt a kicsik mellett, pedig ezt korábban valamiért nem is gondoltam volna.

4) A tervezésnél abból indultam ki, hogy mit szeretnék, majd azon munkálkodtam, hogy kitaláljam, hogyan tudom a terveket véghez vinni. És nem fordítva – amit sokszor látok kisgyerekes anyáknál -, hogy a saját önkorlátozó hiedelmeikből kiindulva végig gondolják, hogy szerintük mit „lehet” és eleve lemondanak egy csomó vágyukról.

csaladi fotozas-agiszabo-pd-16295) Más az is, hogy sokkal inkább gondolkodom családi optimumban, és kevésbé jellemző az, ami az első gyereknél, hogy mindnyájan körbe ugráljuk a gyereket, amivel önkéntelenül is rászoktatjuk az önállótlanságra, és arra, hogy a felnőttek majd kiszolgálják. Azon kaptam magam, hogy sok szempontból és önkéntelenül is a „Nem harap a spenót” francia gyereknevelési gyakorlatát követem. Ennek kulcsmozzanata az, hogy ahelyett, hogy folyamatosan azon görcsölnénk, hogy nem vagyunk tökéletes anyák, megtanítjuk a gyerekeknek pici koruktól azt, hogy alkalmazkodjanak a család többi tagjához. Hogy a család minden tagjának vannak igényei, és ezeket összehangolni olykor nem könnyű. Mit jelent ez a baba nyelvére lefordítva? Például azt, hogy néha várnia kell pár percet. És mivel nem ugrom azonnal, ha egyet nyekken, sokszor abban az 1-2 perc várakozásban meg is oldja a problémáját. Addig fészkelődik, amíg megtalálja a kényelmes pózt, előkerül az alvós lolója, mégiscsak kíváncsi lesz, és megkóstolja az áfonyát…stb. Talán ezzel függ össze, hogy a kisebbik fiam 6 hetes kora óta önállóan alszik el, képes önmagát megnyugtatni, szívesen játszik önállóan, nem fél idegenektől, vagy az állatoktól. És ami nagyon fontos: család minden tagja – én is – végig alszom az éjszakát! Ég és föld!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

EMAIL
FACEBOOK0
FACEBOOK