Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 3.

Szülőként állítólag a legtöbb időt a gyerekeinkkel azzal töltjük el, hogy megpróbáljuk a őket együttműködésre bírni. Hogy milyen eszközökkel? Mindenki másfélékkel – szerintem én már szinte mindennel próbálkoztam.

Az Értsünk szót tréningjének résztvevői között elhangzik néhány zsigerből gyakran használt módszer, mint a szabályok felállítása, és az azokra való hivatkozás, a lekenyerezés – mondjuk étellel, ajándékkal -, a „nemszeretem” program jó színben feltüntetése – „Megyünk vendégségbe a Juci nénihez, de nagy buli lesz!”, és az üzletkötés – „Ha felöltöztél, megjavítom a kisautódat.” Aztán jönnek az extrémebb módszerek, amikor a helyzet fokozódik: a rimánkodás, parancsolgatás, és az „Azonnal…” kezdetű mondatok, a zsarolás, és fenyegetőzés „Ha nem hagyod abba, hazamegyünk!”, és a felemelt hang, amitől a gyerek megijed és/vagy dühös lesz, és ezzel még lelkifurdalós órákat is szerezhetünk önmagunknak.

Pedig csak arról álmodozunk, hogy idilli hangulatban játszunk együtt, hogy a gyerekeinkkel őszinte és bizalomteli viszonyunk legyen, hogy megossza velünk az élményeit, vágyait, hogy együtt érezzen másokkal – velünk is.

Helyzetfüggő, és a gyerek korától, temperamentumától is függ, mi működik. Nincsenek doboz módszerek, az odafordulást és a türelmet nem lehet kispórolni a kapcsolatból.

Nyáron éppen Balatonra mentünk, amikor a 3 éves elkezdett a hátsó ülésen fejhangon követelőzni, hogy azonnal álljunk meg. 130-cal mentünk épp a belső sávban, kint 40 fok, a kocsiban rajtunk kívül még a három hónapos csecsemő, körülöttünk a szokásos sztrádai átokfutók. Semmi mást nem akartam, csak minél hamarabb épségben megérkezni. Ja, és még valamit: hogy a hároméves azonnal hagyja abba a hisztit.

Szerencsére éppen jön egy benzinkút, kapva-kapok az alkalmon. Úgy döntök, kimutatom a nagyobbik felé, hogy figyelek továbbra is az ő igényeire attól még, hogy – áruló módon – három hónappal ezelőtt lett egy testvére. Lassítok, lehajtok, beállok az egyetlen szabad helyre, leállítom a motort, és épp kezdeném magam a türelem és jófejség szobrának érezni, amikor a gyerek elkezd magából kifordulva üvölteni, ne álljunk meg, és hogy azonnal induljunk el.

Viszonylag gyorsan kapcsoltam, hogy az egész semmi másról nem szól, mint, hogy az legyen, amit ő akar. Most azonnal. És mindig. Teszteli, hogy eléggé fontos-e még ő nekünk, és vajon még ezt is kibírja-e a szülői türelem. Folyamatosan feszegeti a határokat, mint egy bizalmát vesztett megcsalt szerető. És értem, hogyne érteném, de ez tarthatatlan. Hol van így a család többi tagjának összes igénye? Hol van egyfajta családi optimum?

Az Értsünk szót tréningen ez a jelenet villant be, amikor arról tanultunk, hogyan lehet együttműködésre rávenni a gyerekeinket. Arról már korábban volt szó, hogy minden probléma megoldása az érzelmek elfogadásával kezdődik, ugyanakkor az érzelmek elfogadása nem egyenlő a cselekedet elfogadásával. Dühösnek lenni szabad, az autópályán megállás nélkül a sofőr fülébe üvölteni nem. Na de hogyan lehetne ezt úgy kommunikálni egy mondatban, hogy ennek az üzenetét egy hároméves is megértse?

Erre nagyon jó eszköz a tréningen tanult eszköz, a „bárcsak” vágyteljesítő szóval kezdődő mondat. „Bárcsak meg tudnánk állni most azonnal!” Mert ennek a mondatnak az az üzenete, hogy: „Fontos vagy nekem és komolyan veszem az igényedet, szeretném is teljesíteni, de most nem tudom.”

És ez remekül működik szinte bármilyen helyzetben. Például akkor is, ha toporzékolva követeli a fagyit záróra után a cukrászda előtt „Bárcsak nyitva lenne!”. Ilyenkor el lehet képzelni, milyen lenne, ha nyitva lenne, és a fantázia lehetősége sokszor helyettesíti a valóságot. Gondolatban fagyizott egyet, mehetünk tovább.

És persze ezzel a mondattal azt is kommunikálom a gyerek felé, hogy az ő oldalán állok, egy csapatban focizunk, és ezért az egymásnak feszülés okafogyottá válik. A 20-40 perces hisztik, másodpercek alatt elhalnak. Noha a szakirodalom azt írja, hogy a belátás képessége jóval későbbi életkorban alakul ki, állítom, hogy már egészen kicsi korban megértik a gyerekek, hogy ezt most nem lehet.

Meleg szívvel ajánlom ezt az egyszerű eszközt, én szinte minden nap használom már, és eddig mindig segített!

A Beszélj úgy, hogy érdekelje szülői kommunikációs tréning tapasztalatairól korábban már írtam itt és itt. Hamarosan jön a folytatás! 🙂