Neked mi van a szükségletpiramisod alján?

1123-12-36-17-dsc_8474Amióta anya lettem, folyamatosan egyre több, intenzívebb és gyorsabb változás van az életemben. Néha azt érzem, túlságosan is sok. Még ha hihetetlen logisztikai trükkökkel, és folyamatos multitaskinggal minden konkrét feladatot meg is oldok, a történtek feldolgozása ebben a mennyiségben szinte lehetetlen. Pedig én egy igazi élménykereső típus vagyok, szeretem a sok, új és intenzív tapasztalatot. Szóval csak kapkodom a fejem néha, és azon gondolkodom, mások vajon ezt hogy csinálják?

Az anyák mikor gyászolnak?

gyasz2Amikor pár éve meghalt fiatalon egy egyetemi csoporttársam, a hír teljesen letaglózott. De ott volt a tíz hónapos gyerekem, aki egész nap kérte a figyelmemet. Legszívesebben csak bámultam volna ki a fejemből, és követtem volna a belső mozit, ami folyamatosan pörgött a szemem előtt, de nem tehettem, mert az éppen járni kezdő csetlő-botló gyerekem sarkában kellett lennem egész nap, és őrá figyelni. Akkoriban minden éjjel arra riadtam fel, hogy kavarognak a gondolataim, az elmúlásról álmodok, Istenhez fohászkodom. És azt kérdeztem magamtól, más anyák mikor gyászolnak?

Változáskezelés… de mikor?

esos-napDarwin nagyon találó felismerése az evolúció kapcsán, hogy a természetben nem a legerősebb marad életben, de még csak nem is a legokosabb, hanem az, aki a legrugalmasabban alkalmazkodik a változásokhoz. Azt hiszem, nincs ez másképpen az én hétköznapjaimban sem. Izomból nem megy a változáskezelés, és a puszta ráció sem elég. Rugalmasnak kellene lennem minden értelemben.

 

Csakhogy ahogyan öregszem, egyre rugalmatlanabb vagyok. A testem és a lelkem is egyre lassabban regenerálódik. Ha nem tartom karban az izmaimat, elsorvadnak, ha kimarad pár hét torna, mindenem fáj, és szaporodik fogamban az idegen anyag. Egyre lassabban hegednek be a csalódások okozta sebek. Egyre bizalmatlanabb és türelmetlenebb vagyok a saját – és mások – hülyeségeivel szemben.

 

Ami most is segít

visszaszamlalasAz is igaz, hogy cserébe a korral egyre több integrált tapasztalattal rendelkezem, és mentálisan jobban fel tudok készülni egy-egy változásra.

Például előre tervezéssel, helyzetelemzéssel, az erőforrásaim felmérésével, segítségkéréssel, öncoachinggal. Belső engedélyek adásával, jó példákból erőmerítéssel, új jó szokások bevezetésével.

Az egyetlen bökkenő, hogy mindehhez rengeteg idő kell. Ami tehát a nagy kérdés: hogy mindezt mikor? Hiszen pont a folyamatos intenzív változások, az állandóan szaporodó feladatok miatt az idő a legszűkösebb erőforrásom most, hogy kisgyerekes anya vagyok!

Megváltozott a szükségletpiramisom

maslow-piramisaArra jöttem rá, hogy az anyává válással az saját szükségletpiramisom is megváltozott. A legalján – sokszor a testi szükségleteket is megelőzve – a gyerekeim szükségletei vannak. És azzal versengve, még mindig dobogós helyen a reflexiós idő van. Amikor kikapcsolok a napi darálóból, és újra odafigyelek az érzéseimre. Amikor le is írom a naplómba, hogy érzem magam, és milyen gondolatok foglalkoztatnak. Amikor tervezgethetek, előre nézhetek.

 

Jobban, boldogabban…

onreflexioHa sikerül egy-egy nehéz helyzetben tudatosítani az érzéseimet, elcsendesítenem a dúlt lelkemet, végig gondolni egy épkézláb gondolatot, az mindennél többet ér. Meghatározza a napom hangulatát. Türelmesebb és odafordulóbb tudok lenni a családomhoz. Oda tudok figyelni az igazán fontos dolgokra. Hálás tudok lenni. Értékelem, amim van, és önmagamat is. Hosszabb távon pedig egyszerűen azon veszem észre magam, hogy elégedettebb vagyok. Jobban, boldogabban élek még ebben az intenzív időszakban is.

 

Ezért az első gyerekem születése után 7-8 hónappal a közelgő becsavarodás küszöbén új szokást vezettem be: rendszeres, betervezett reflexiós időt, amikor a figyelmemet a helyzetemre, a legégetőbb kérdéseimre, az ezekkel kapcsolatos érzéseimre, gondolataimra, és legfőképpen a lehetséges megoldások végigzongorázására szánok. Ez fontosabb lett mindennél ahhoz, hogy jól legyek a bőrömben, és azóta is a mindennapjaim része.

 

Anyacsavar Klub: felnőtt közegben gyerekkel

anyacsavar-0617-web-7740Tudom, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyire nehéz picik mellett saját időt kicsikarni. És mennyire tud hiányozni az értelmes, felnőtt társaság, és a sok érzés és gondolat megosztása, feldolgozása. Többek között ezért született az Anyacsavar Klub, ahol havi rendszerességgel más-más témában osztjuk meg a tapasztalatainkat egymással. A HellóAnyu családbarát közösségi térben, ahol minden generáció otthon érezheti magát egy kellemes, befogadó közegben. Ahová lehet gyerekeket is hozni.

 

Ha szeretnél eljönni a következő programra, csatlakozz az Anyacsavar On-line Klubhoz

Várunk Téged is szeretettel!

pd_nevjegy

Rendszeres flow-élmény anyaként is

Egy coaching alkalom előélete és eredményei két levélből

 

Ritkán van alkalom arra, hogy az elért eredményeket bemutató lelkendező ajánlásoknál betekintést nyerjetek abba is, honnan indultunk el. Most erre nyílik lehetőségetek, hála egy kisgyerekes anya ügyfelemnek, aki hozzájárult, hogy közzétegyem két levelét.

Ezzel a levéllel keresett meg júniusban:

 

Kedves Dóra!

Egy ideje figyelemmel követem a munkásságodat, egy ismerősöm ajánlotta anno a figyelmembe a weboldaladat, később az online klubnak is tagja voltam. Felmerült bennem, hogy talán Te tudnál nekem segíteni egyéni (online) coaching formájában, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ajtón kopogtatok, ezért röviden vázolom, miről van szó, s majd Te eldöntöd 🙂

depresszió2012 augusztusa óta vagyok itthon, a nagyfiam most lesz 4 éves, még itthon van velem, a kislányom idén januárban született. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, itthon maradok a gyerekekkel, amíg csak lehet – anyagilag megengedhetjük magunknak, a törvény szabja a határt, azaz mindkét gyerek közel 4 éves koráig itthon lesz. Ez ugye azt jelenti, hogy én 2019 szeptemberéig még itthon leszek. Ez összesen 7 év, aminek most tartok a felénél – és most lett elegem. Tudom, a “legjobbkor”, hiszen a kislányom még nincs féléves…

Kezdek felőrlődni a “csakanyukaságban”. Kérlek, ne értsd félre, imádom őket, és nagyon hálás vagyok a férjemnek azért, mert lehetővé teszi, hogy itthon lehessek velük. Ennek ellenére úgy érzem, én lassan megszűnök. Mostanában van egy hülye kis “szlogenem”, Boncsér Orsolya versikés könyvéből loptam: “nem firkálok, nem eszem, hiszen nem is létezem”. Ez megy a fejemben reggel, este, éjszaka, miközben próbálom lenyelni a gombócot a torkomból, ami ott van már hetek, hónapok óta.

Felmerült bennem, hogy esetleg vállalkoznom kellene itthonról (egyébként is vidéken élünk most már), sőt, volt is egy (nem korszakalkotó, de reális) ötletem. Két ponton bukott el: idő (két gyerek itthon, épp egy költözés közepén voltunk stb.) és önbizalom (ááá, én ezt úgyse tudnám megcsinálni). A férjem azt javasolta, hogy pihentessem a vállalkozás ötletét 4 évig. Végül nagyjából elfogadtam, beletörődtem. Oké. Viszont mégis ott maradt az űr, hogy valamit csinálnom kell. Nekem nincs különösebb csodálatos döntés2képességem, mint jó kézügyesség vagy fantasztikus humor. Amihez papíron értek, nem akarom csinálni, amihez értek vagy jó vagyok, az nem “eladható”, és még hobbi szinten sem űzhető. Így tulajdonképpen nincs is hobbim. Imádok olvasni, de ez egy passzív hobbi, ami jó annak, aki amúgy aktív, és éli az életét. Én élem az anyuka életemet, de a kétdiplomás, intelligens felnőtt életem eltűnt. Szeretnék valamit – legyen az hobbi, vállalkozás, akármi -, ami rólam szól. Szeretnék valamiben flow-élményre lelni, valamit létrehozni, valamiben elmélyedni – szeretnék ilyen értelemben is élni. Most csak küzdök ezzel az űrrel (és persze a lelkiismeret furdalással, amiért így érzek…), és toporgok egy helyben.

Szóval a problémám többrétű. Azt sem tudom, mit kellene csinálnom, és azt sem, hogy mikor, hogyan, mennyit. Csak azt érzem, hogy valaminek történnie kell, valamerre lépnem kell, különben valamilyen formában rámegyek, és ez mindannyiunkra nézve elég problémás lehet.

Szerinted kihez forduljak? Hozzád? Egy pszichológushoz? Egy varázslóhoz? 🙂 Saját magamhoz? Vagy szégyelljem magam, és bújjak vissza a konyhába? Mi a megoldás? Van megoldás?

Előre is köszönöm a válaszod!

B.

 

Mindig van megoldás!

 

Azért szeretem a megoldásközpontú coachingot, mert segít kilépni abból a csapdahelyzetből, amikor úgy érezzük, a mi problémánkra nincs megoldás, vagy ha van is, mi képtelenek leszünk azt megtalálni. Egyszerre segít a figyelmünket a problémák helyett a megoldási lehetőségek felé irányítani, és energiát teremteni a változtatáshoz.

B.-től ezt a levelet kaptam augusztusban:

 

Kedves Dóra!

on-line klubJúniusban volt egy online coaching alkalmam veled. Itthon ülő anyukaként kerestem a megoldást arra, hogy legyen kis “gyerekeken kívüli”, saját örömem, flow-élményem is, ebben kértem a segítségedet. Végül közösen arra jutottunk, hogy a hobbimból, ami a minimalizmus, hatékonyság, tudatos vásárlás stb. témakör, indítsak egy blogot. Kérted, ha belevágok, majd jelezzek vissza, úgyhogy itt a visszajelzés:

https://paretolanya.wordpress.com

Nagyjából minden ötletedet megfogadtam (ne vacakolj sokat a dizájnnal, vágj bele; állíts fel magadnak szabályokat – nekem csütörtök posztnap, ez most már két hónap után szent és sértetetlen stb.). Jelenleg ott tartok, hogy 6-8 ember olvassa a posztjaimat, ami nyilván nem sok, azonban már kaptam több pozitív visszajelzést – és nem a családomtól vagy a barátaimtól. Egyre bátrabb vagyok, így mostanában valószínűleg lesz egy vendégposztom is egy nagy olvasottságú blogon. Egyelőre mindez inkognitóban zajlik, de most (még) így könnyebb. A projekt elérte máris az eredeti célját: rendszeres flow-élményem van, egy újabb “csáp” a külvilág felé, és egy kevés, de talán egyre több sikerélmény. Emellett sokkal jobban állok a mindennapokhoz, több örömöt lelek a gyerekekkel töltött időben, sőt a velük járó teendőkben is. Számomra nagy segítséget jelentett a beszélgetésünk, köszönöm az “engedélyadást”, hogy igenis, megtehetem, hogy csak magamért csináljak valamit, és köszönöm a lökést is, hogy vágjak bele.

B.

 

Szeretnéd Te is megtalálni a számodra legjobb megoldást egy nehéz helyzetben?

Szeretnél túllendülni egy elakadáson?

Jó döntést szeretnél hozni egy döntési helyzetben?

Várlak egyéni coachingra!

Bejelentkezni a dora@anyacsavar.com címen tudsz!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

 

A családi nyaralás legfőbb tanulságai

Az előző évek tapasztalatai alapján idén sem bíztam a véletlenre azt, hogy a családi nyaralás – az óvodának köszönhetően – négy egybefüggő hetét hogyan bírom majd fizikailag és lelkileg. Nagyon szerettem volna, ha a 0-24 órás együttlét erősíti a gyerekekkel a kötődést, gyarapítja a jó közös élmények sorát, és engem sem szipolyoz ki teljesen. Konkrét tervekkel készültem a kihívásra. Íme a családi nyaralás legfőbb tanulságai.

 

Ami a tervekből bevált

 

Én-idő

naplóKb. kétnaponta jött össze a saját magamnak kihasított 1,5 óra szabadidő, ami a lelki integritásom megőrzésének alappillére volt ezen a nyaraláson. Általában elmentem egy kávézóba valamikor a nap közepén és gondolkodtam, írtam csendben, egyedül egy kávé mellett. Egyszerűen fantasztikus volt! Az introvertált én-szeletemet mindenképpen megdédelgette minden egyes alkalom, és megéreztem – de a család is – amikor ez valami miatt kimaradt.

A másik felnőttnek azonban, aki ez idő alatt tartotta a frontot, az én kimenőim terhesek voltak, ezért nagyon fontos volt, hogy ezt előre elhatároztam, megbeszéltem minden segítőmmel, és így megvolt a belső engedélyem „ellenszélben” is kipréselni magamnak ezt a töltődést.

 

Főzés kiszervezve

beach foodEleinte négyen négyfélét ettünk a nyaralás alatt, és ezt elkészíteni napi 1,5 óra nettó időt és rengeteg stresszt jelentett. Az ételrendelést valamiért most mégsem próbáltuk ki, de egy hét után áttértünk a strandon lévő kifőzdében evésre, ami hatalmas könnyebbséget hozott a mindennapjainkba. Végül ezt kombináltuk 1-1 saját örömünkre beiktatott „wellness” főzőcskével, és megtaláltuk a kettő között jó arányt.

 

Homokozó

homokozóA kötelező kalandtól eltekintve, hogy a vállalkozó nem azt a homokozót hozta és nem akkor, amikorra ígérte, a gyerekeknek nagyon bejött a dolog. Szuper ötletnek bizonyult a hatalmas, fedett terasz alá beépített homokozó, amiben egyszerre 3-4 gyerek is el tudott játszani 40 fokban és szakadó esőben is, amikor egyébként meglehetősen nagy kihívás outdoor szórakoztatást kitalálni a kis örökmozgóknak.

 

Egy zsák újdonság

bébi pötyiSzó szerint egy hatalmas strandtáskányi új játékkal és mesekönyvvel mentünk nyaralni, hogy bármikor bevethető legyen valami érdekes, ami leköti az elszabadulni készülő energiákat. Vittünk bogárlesőt, walkie talkie-t, kártyát, óriás pötyit, logikai játékot, színezőt, matricás fejlesztőfüzeteket és vagy 20 könyvet a nyugodt 20 percekért.

 

Barátokkal nyaralás

nyaralás3Először próbáltuk, és kicsit tartottam tőle, hogy fog-e működni, de nagyon bejött! A barátnőm a kislányával töltött nálunk 3 napot. A 3 gyerekre így ketten voltunk felnőttek, mégis minden nap volt én-időm, a gyerekek nagyon jól kijöttek egymással, és még egy esti fektetés utáni felnőtt beszélgetés is belefért. Szinte hihetetlen!

 

Anyukámmal nyaralás

BalcsiAnyu megérkezett, és hirtelen minden kisimult: a gyerekek folyamatos odafordulást, és figyelmet és türelmet kaptak, a házban tisztaság és rend lett, és végre rólam is gondoskodott valaki. Amire én nagyon figyeltem, az az, hogy vigyázzak a határaira és teherbíró képességére. Tudom, hogy bármennyit bevállalna, mert nagyon szereti a gyerekeket és szeretne segíteni, de 5 nap éppen elég ebből az intenzív adásból. A kevesebb több!

 

Masszőr

Szuper jól esett idén is! Budapestről családi kirándulásra érkező masszőrünk minket is útba ejtett. Remélem, lassanként ebből hagyományt tudunk csinálni! 🙂

 

 

Amit nem terveztünk, de kipróbáltuk, és működött!

 

Felnőtt programok

paloznakMár majdnem két hete nyaraltunk, és igyekeztünk jó fej szülőként különféle gyerekprogramokkal szórakoztatni a csemetéket, amikor rájöttünk, hogy bár a négyéves üdvözült mosollyal ül a pónin 10 percen át, és tényleg boldog tőle, minket nem tesz boldoggá, hogy 40 fokban a tűző napon álldogálunk a lószarszagban, és a listát bátran sorolhatnám, de minek, szerintem, tudjátok, mire gondolok. Ehelyett elkezdtünk magunknak felnőtt programokat szervezni: elmentünk Kapolcsra, kipróbáltuk a Paloznaki Jazz Pikniket, megnéztük a káptalantóti bio piacot…stb. És a gyerekek, láss csodát, mindig élvezték! Nem azt, amit mi, hanem a kompozást, az új helyeket, a kikönyörgött egy kör ringlispílt, viszont egész nap nem veszekedtünk, a nap végre mindenki töltekezett és átéltünk egy közös élményt úgy, hogy az mindenkinek jó volt!

 

Csillagtúrázás autóval

nyaralás2A fix szállásról ide-oda kirándultunk, barátokat látogattunk, és idén először rengetegszer. Ebben komoly szerepet játszott, hogy tavaly végre lett autónk. És most el is kezdtük használni mindenre: például azonnali kajabeszerzésre, de arra is, hogy megfelelő időzítéssel autózás közben altassuk a gyerekeket. A sok kirándulás, kiruccanás a megszokottból nagyon jót tett mindnyájunknak.

 

 

Amit jövőre másképpen csinálok

 

Turnusok

pihenésAz egyik legfontosabb tanulságom saját magam számára, hogy minden erőfeszítés ellenére a 4 hét egyhuzamban a gyerekekkel sok. Nem a gyerekeknek, ők bármeddig folytatnák, nekem sok! Jövőre talán még többet nyaralunk majd együtt, mert összességében klassz volt, de a családi nyaralást párnapos, vagy egyhetes turnusokra fogom bontani közte pár nap szusszanási lehetőséggel, amikor nekem is van összefüggő 3-4 órám magamra. Amikor tudok zavartalanul dolgozni, sportolni, orvoshoz vagy fodrászhoz menni, barátokkal találkozni, és nem utolsó sorban a férjemmel kettesben lenni.

 

Egyedül a gyerekekkel

nyaralás a gyerekekkelVolt 2 teljes nap egyedül a két kicsivel. Na, ezt körülbelül 10 napba tellett kiheverni, és nem csak nagyon fárasztó volt, hanem a hangulat sem volt jó, mert többször elveszítettem a türelmemet és a gyerekeknek sem tudtam azt a megkülönböztetett figyelmet adni, amit szerettek volna. Ez a megosztott figyelem mindnyájunkat teljesen szétzilált. Kibírtam, megcsináltam, ez is megvolt, de utólag a felesleges erőfeszítés kategóriába sorolom. Jövőre nem szeretnék egyedül nyaraltatni gyerekeket. Több segítséget fogok kérni! Bármennyire cukik is, a könnyedséget és a széles mosolyt csak úgy tudom adni, ha közben van honnan feltölteni az aksit.

 

Érdekelnek más anyák tapasztalatai?

Szívesen hallanál arról, ki hogyan csinálja?

Iratkozz fel  az Anyacsavar hírlevelére hogy mindig időben értesülj az interaktív klub beszélgetésekről!

pd_nevjegy

Nyaralás a családdal – új felismerésekkel gazdagodtam!

nyaralás2Idén is előre féltem a családi nyaralástól. Millió tervvel készültem arra, hogyan élem majd túl a „nyaralást”- ezekről itt írtam – , ami a gyerekeknek nagy élmény ugyan, de nekünk, szülőknek általában testileg-lelkileg embert próbáló tapasztalat. Jó előre programokat terveztem, vendégségeket szerveztem, rengeteg játékot és mesekönyvet vettem, amik majd remélhetőleg lekötik és jókedvüknél tartják a gyerekeket, hogy mi, felnőttek is pihenhessünk olykor egy-egy félórát, és ne 0-24 órás szolgálat legyen számunkra a szabadságunk.

A nyaralás dinamikája: új felismerések

És eljött az idei nyaralás, és egy új – valójában régi – felismeréssel gazdagodtam.

nyari bongeszoA helyzet az, hogy tavaly óta elfeledkeztem arról, hogy a hosszú – értsd: legalább 1-2 hetes – családi nyaralások dinamikája az, hogy a gyerekek az első napokban semmi mást nem akarnak, csak velünk lenni. Minden programszervezés, és a rakás új játék ellenére/mellett. Egyszerűen belőlünk töltekeznek: a folyamatos együttlétből, a ráérős, összebújós reggelekből, a nagy kerti kergetőzésekből, és kézen fogva bandukolásokból, az új dolgok közös felfedezéséből, szinte mindegy is, mik azok az új dolgok.

 

Fárasztó, de megéri

Az az állandó testi-lelki jelenlét, és szakadatlan figyelem, amit tőlünk követelnek ilyenkor, nagyon fárasztó, mégis érezhetően, napról-napra mélyíti a köztünk lévő kapcsolatot. És ahogyan mélyül a kapcsolat, észrevétlenül és szép lassan elkezd egyre örömtelibb lenni az együttlét, és csökken a fárasztósága, nyűgössége. Ez a mély kötődés, ez a jó kapcsolat elkezd egyszerre csak mindnyájunkat tölteni. Szinte tapintható, szemmel látható, ahogyan kinek-kinek a maga módján elkezd megtelni a félig üres szeretettankja.

 

A titok nyitja: a jelenlét átlényegül kapcsolati minőséggé

vizipisztolyozásSzóval a titok az, hogy ne akarjak ez ellen a dinamika ellen dolgozni. Ne akarjam megúszni az első napok fárasztóságát, energialeszívását. Értsem meg, hogy a nyaralás nem úgy lesz töltő, ahogyan régen, a gyerekek előtti időkben volt: nem lesz benne zavartalan szemlélődés, végtelen reflexiós idő, ráérős reggelizések, délutáni olvasgatások, utazás ismeretlen tájakra, mély baráti beszélgetések, extrém sportok, és sok spontán kapcsolódás idegenekkel. És legfőképpen nem lesz állandó saját ritmusban létezés.

 

Folyamatos jelenlétgyakorlat

Most másból lehet töltekezni, feltéve, ha jelen vagyok, és nem szalasztom el a pillanatot: megcsodálhatom a gyerekeimet ebben az életkorukban a világ felfedezése közben, lehet néhány bevillanó Aha-élményem, ahogyan ráébredek néhány összefüggésre a gyerekeimmel, vagy saját magammal kapcsolatban. Olykor kivételesen ülve meg tudok inni egy kávét, vagy tudok pár szót váltani a váratlan látogatóba érkező barátokkal. kalandparkÉjszaka, ha felébredek, végre szabadon gondolkodhatok, és végezhetek egy-egy meditációt, vagy jelenlétgyakorlatot, hiszen tudom, másnap nem kell időre menni sehová, nem kell teljesíteni. És a folyamatos éber figyelem és talpon lét a gyerekek körül ad egy lehetőséget arra, hogy pár nap után úgy kapcsolódjunk egymáshoz, ahogyan egész évben soha nincsen rá alkalom. Ez a jelenlét egy ponton átlényegül kapcsolati minőséggé, de csak akkor, ha nem akarom megúszni, nem szeretnék állandóan kikacsingatni, fél szemmel máshová figyelni, valahogy lerázni magamról a csimpaszkodást bármennyire elvágyódom a saját ritmusban töltött sok – és még több – idő felé.

 

Ha sikerül: beindul a pozitív spirál

Ha sikerül testben, lélekben és mentálisan is egyszerre jelen lennem, megtörténik a varázslat: a mélyülő kapcsolat és bizalom és szeretet önmagában örömforrássá válik, és megtörténik, amire végképp nem számítottam: a gyerekeimmel való együttlétből tudok töltekezni, mert egyre többször, és egyre hosszabban egyszerűen jó velük lenni.

És az egész egy öngerjesztő folyamattá tud válni, ahol egyre kevesebb a veszekedés, a játszma és hatalmi harc, hogy kinek az igényei és ritmusa szerint legyünk együtt. Valahogy elkezdünk organikusan egyre többet alkalmazkodni egymáshoz – még a gyerekek is hozzánk, felnőttekhez-, és a kezdeti tudatosan gyakorolt jelenlét és türelem helyét fokozatosan felváltja a természetes és spontán energiaáramlás közöttünk.

 

És a buktatók

A fenti tapasztalathoz azonban van egy fontos kulcs: az önuralom!

kimenő2

Hogy az első – általam csak vérszívó napoknak nevezett – időszakban NE türelmetlenkedjek, NE sürgessek, NE öntsem ki a frusztráltságomat, fáradtságomat a gyerekekre, mert az elbizonytalanítja őket, rontja a bimbózó mélyebb kapcsolódást közöttünk, és összességében meghosszabbíthatja a nehéz napokat mindnyájunk számára.

 

Tulajdonképpen arra kellene felkészülnöm Nekem lelkileg, hogy álljam a sarat az első stresszesebb együtt töltött napokban. Előre töltekezni, jól kipihenni magam, és szellemi munícióval megtámogatni ezt az időszakot, hogy tudatosan szem előtt tudjam tartani az egész nyaralás lényegét, ami nem más, mint hogy jó, és még jobb legyen együtt.

 

Coach, ami elfér a női táskában

békés szülőAz én szellemi munícióm Laura Markham: Békés szülő, boldog gyerek című könyve volt, amit éjszakánként forgattam, amikor a gyerekek már aludtak, és végre valóban zavartalan saját időm volt, ahol szabadon átgondolhattam a napunkat, és mindazt, amit a könyvből magunkra nézve tanulságosnak találtam. Nagyon megerősítő volt olvasni, hogy a szerző pszichológusként is alátámasztja azt, amit a nyaralás alatt a gyerekeimmel megtapasztaltam, és ugyanakkor megoldásközpontú és a szülői gyarlóságaimmal szemben megértő, ugyanakkor támogató útmutatást nyújt azokon a pontokon, ahol éppen elakadtam. Nulla frankómegmondás, maximális megoldásfókuszú segítségnyújtás. Coach, ami elfér egy női táskában is, és magaddal viheted a nyaralásra! 🙂

 

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

Felkészülés a családi nyaralásra

Előre tervezés és családi optimumra törekvés

fotóÉn bizony nem adtam fel, hogy anyaként is lehet a nyaralás feltöltő. De azért azt is tudom, hogy a dolog koránt sem magától értetődő, nekem is tennem kell érte. Szerintem a családi nyaralásra felkészülésnek két titka van: a gondos előre tervezés és a tervezésnél a maximalizmus elengedése, ám a családi optimum szem előtt tartása. Idén (is) előre terveztem, jól átgondolva, hogy a család különböző tagjainak milyen igényei vannak, és azokból hogyan lehetne kicsikarni a legnagyobb közös nevezőt.

 

Konkrét tervek

Amikkel konkrétan készülök idén nyáron a két örökmozgó, mindenre kíváncsi két kisfiam, a 15 hónapos és a négyéves mellett:

  • Először is szeretnék minden nap 1,5 óra saját időt, amikor gondolkozhatok, írhatok, olvashatok, vagy bármi mást csinálhatok, ami engem tölt.
  • Azt kérdezed, hogy ezt mégis mikor és hogyan képzeltem véghez vinni? Azt találtam ki, hogy nap közben, amikor a kisebbik még alszik egy nagyot, és csak a nagyobbikat kell lekötni, na, azt nem én fogom csinálni, hanem egy másik hadra fogható felnőtt. Ehhez összevásároltam egy strandtáskányi új mesekönyvet és izgalmas játékot különféle börzéken, ami egy négyéves lázba hozhat. Van benne walky-talky, bogármegfigyelő nagyító, és ami szem-szájnak ingere… 🙂
  • kerti homokozóEzen kívül beruháztam egy hatalmas kerti homokozóba, amit a nyaralónkba építettek az árnyas fedett terasz alá, hogy 11 és délután 4 között is tudjanak a kertben játszani a gyerekek 40 fokban is, amikor napra nem lehet menni. Mindezt úgy, hogy közben a felnőttek a teraszon ülve, jeges limonádét szürcsölve – és nem a homokozó szélén guggolva – szemmel tarthassák az önállóan játszadozó csemetéket. Valahogy így képzelem, és titkon reménykedem benne, hogy bejön…
  • A délelőttünkben szeretnék napi egy órát nyerni azzal, hogy nem főzünk naponta, (és mosogatunk, pakolunk…stb.) hanem kipróbáljuk, hogy házhoz hozatjuk az ételt. Ilyet még sosem csináltam, és kissé bizonytalan is vagyok benne, hogy működik-e majd a dolog, de egy próbát megér
  • Nekem nagyon fontos az inspiráló felnőtt társaság. Ezért amióta gyerekeink vannak, minden évben megpróbáljuk a gyerekes barátainkat elhívni látogatóba, amíg nyaralunk, vagy mi meglátogatni mini-kirándulás gyanánt a közelben nyaraló barátokat. Ez sok telefonálgatás és logisztikázás, de bőven megéri: amíg a gyerekek együtt játszanak, felfedezik egymás játékait…stb., mi felnőttek is tudunk egy jót beszélgetni. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nagyszüleim által épített nyaralónk egy olyan utcában van Balatonon, ahol csupa „őslakos” nyaraló él generációk óta, akiknek a gyerekeivel gyakorlatilag együtt nőttem fel, és akiknek a gyerekeivel most együtt cseperednek a mi gyerekeink is. Így helyben is adott a jó társaság, az összetartó, egymást segítő közösség.
  • Tavaly a látogatóink között tudhattuk a családjával strandolni leruccanó masszőrünket is, aki összekötötte a kellemest a hasznossal a mi legnagyobb örömünkre. Idén a bevált tavalyi jó gyakorlatra alapozva már előre tervezzük a látogatását.
  • alvó apaA nyaralás felénél a férjemet az anyukám, majd egy kisgyerekes barátnőm váltja, így a férjem végre munka után éjjelente az üres lakásban kialhatja magát, a szabad estéken pedig lesz lehetősége barátokkal találkozni, vagy bármi más őt töltő programot szervezni. Nekem meg lesz lehetőségem kipróbálni, hogy működik, ha két kisgyerekes nőre jut három gyerek. Vajon fogunk tudni akár egyetlen mondatot is beszélgetni nap közben? Jól kijönnek majd a gyerekek egymással? Bírjuk majd szusszal és idegekkel?

 

Kicsit izgulok, és augusztusban majd beszámolok róla, mi az, ami sikerült, és mi az, ami újratervezést igényelt.

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

Amit senki nem mondott el az anyaságról

anyacsavar-0617-web-7728Avagy megoldásközpontú tapasztalatmegosztó és tabudöntögetés az Anyacsavar Klubján a Mamakör pszichológusaival és Jónás Anna íróval, a Kicsivel könnyebben szerzőjével, akikkel arról beszélgettünk a HellóAnyuban a lábunk alatt szaladgáló gyerekeink mellől, hogy kinek milyen élmény volt szülővé válni.

Ezen az Anyacsavar Klubon először azt gyűjtöttük össze, mik voltak a szülővé váláskor a leginkább mellbevágó új tapasztalatok, amikről úgy éreztük a millió másoktól hallott történet dacára, hogy erről valahogy soha senki nem beszél.

A legmellbevágóbb tapasztalatok

  • Most már mindig velem lesz a gyerekem! Amíg csak élek. És ez azt is jelenti, hogy a figyelmem mindig meg lesz osztva a bármi és a gyerekem között. És ez a figyelemmegosztás baromira fárasztó, és muszáj kipihenni valahogyan. De ehhez saját idő kell. Amihez egyrészt a férj – ha van – együttműködése is kell, másrészt egy belső, önmagunknak adott engedély arra, hogy „elég jó” anyának érezzük magunkat akkor is, ha a gyerekünk éppen nincs velünk.
  • Nem kötődöm a gyerekemhez! Na, ez az, amire senki nem számít, pedig ez sokaknak egy döbbenetes tapasztalat a szülés után, és borzasztó bűntudattal jár. Noha nem ritka jelenség, mégis tabu még csak beszélni is arról, hogy a kötődés van, akinél hetek, vagy hónapok alatt szép lassan, fokozatosan alakul ki. Ezt a sokkoló élményt oldja, ha van a környezetünkben olyan, aki ezt el tudja fogadni, megérti, akivel ez megosztható.
  • anyacsavar-0617-web-7740Nem fogok aludni! De akár hónapokon, vagy éveken át! A kevés mázlistától eltekintve sokak tapasztalata az, hogy hosszú időn át nem tud egyetlen éjszakát sem végig aludni. A krónikus kialvatlanság pedig hatalmas stressz testnek, léleknek, és persze a szellemnek egyaránt. Erre a helyzetre sokféle megküzdési stratégiát növesztettek ki a jelenlévők az egyszerű „lefejem előre a tejet, és éjszaka a férjem etet cumisüvegből” megoldástól a haladó „rendszeresen betervezek olyan éjszakákat, amikor elmegyek otthonról aludni” módszerig. Wow!
  • Nem fogok egyedül pisilni/kakilni. Mert kb. 4 éves koráig a gyerekem utánam jön a WC-re is, sőt, van, hogy az ölembe is ül közben. Erre a problémára van, aki szem rebbenés nélkül kifejlesztette a hordozóval WC-zést, illetve a kisebbek pihenőszékben szórakoztatását a WC-ről. Erről azt hiszem mindnyájan tudnánk ezt-azt mesélni…
  • Nem fog menni a szoptatás! Mert valljuk be, mindnyájan azt hisszük – és ezt is sugallja mindenki -, hogy a szoptatás egy természetes és magától értetődő dolog, pedig nem: a babának is meg kell tanulnia szopni és a mamának szoptatni. A stresszelés és nyomasztó külső elvárás, hogy sikerüljön, valamint az egymásnak ellentmondó jó tanácsok pedig csak a kudarchoz visznek közelebb. Linda a rengeteg próbálkozás után megfogadta, a második gyerekével nem kínozza magát: ha megy a szoptatás, szuper, ha nem, majd kap tápszert. A hasonló elakadásoknál ma már mindig felteszi magának a kérdést: „Húszéves korában fog ez számítani vajon?”
  • A csapból is az folyik, hogy sz@r anya vagyok! Azaz nem elég a saját folyamatos bizonytalanságom, hogy az új szerepben vajon éppen jól, vagy rosszul csinálom-e az etetést, altatást, fürdetést, öltöztetés, vagy bármi egyebet, a környezetem megállás nélkül összehasonlítja a babámat másokéval „Ennyi idős és még nem máááááászik???”, és azt sugallja, hogy ez valamilyen homályos módon az én nem elég jó anyai teljesítményem számlájára írható. Kivéve, amikor nyíltan meg is mondja, hogy ezt nem így kellene csinálni, és ő annak idején bezzeg…

 

Mi segített?

Fontos kérdés, mert ebben sem vagyunk egyformák, és a szülővé váláskor kinek-kinek rá kell találnia arra az útra, ami neki a leghasznosabb támasz a változások és nehézségek átvészeléséhez. Íme néhány tapasztalat a klub résztvevőitől:

  • Sport a kezdetektől, mindenféle károgás, riogatás ellenére
  • Munka, ami a megroggyant önbizalmat helyreállította. („Anyaként bizonytalan voltam magamban, inkompetensnek érzem magam, a munkámban viszont tudtam, hogy továbbra is kompetens vagyok” – mondta Eszter.)
  • anyacsavar-0617-web-7737Segítségek betervezése a gyermekágyi időszakra a saját igényekre szabva.
  • Olyan programok szervezése, amiket párként korábban is szerettek (pl. zenei koncertek, ahová a bébit hordozóban, speciális füldugóval vitték magukkal.)
  • Tervezett spontaneitás. Azaz olyan rendszeres szabad idősávok szervezése, amikor spontán azt csinálhatnak, amit csak szeretnének, mint a gyerek születése előtti életszakaszban)
  • Igénytelen és hasznonleső vendéglátás. Azaz a szociális élet feladása helyett állandó vendégeskedést szervezni a barátokkal, viszont a vendégek körbeugrálása helyett most csak egyszerű ételekkel készülni, vagy egyenesen a vendégeket megkérni arra, hogy hozzanak kaját, és készítsék is el – nálunk!
  • A gyerekek megtanítása arra, hogy a mamának is van én-ideje, amikor dolgozik, pihen, telefonál, és a gyerekeknek ezt tiszteletben kell tartania. Erről – és sok más hasznos és fontos dologról – Jónás Anna írt is a Kicsivel könnyebben című könyvében.

Új családi szokások kialakítása

anyacsavar-0617-web-7731A legtöbb újdonsült szülő arra sincsen felkészülve, hogy ebben a kezdeti, oly nehéz és sérülékeny állapotban, amikor a testi határtágító tapasztalatokat megfejeli az új identitásszelet integrálásával járó lelki hullámvasút, még azzal is kell foglalkozni, hogy ellen tartsunk a közvetlen környezetből – rokonoktól, nagyszülőktől, de olykor még a barátoktól, nyomulós szomszédoktól is – érkező nyomásnak. Mert a környezetünk sokszor nem érzékeny a bennünk zajló változásokra, és olykor még a legnagyobb jóindulattal is átgázol a határainkon. Ha pedig kitesszük a stoptáblát, azzal konfliktusokat kockáztatunk. Ami nagyon nem hiányzik, főleg az első pár hétben, de sajnos az a tapasztalat, hogy nem megúszható.

 

Lássuk, a klub résztvevők milyen személyes példákat hoztak arra, hogyan alakítottak ki az otthonról jövő családi nyomás, vagy megrögzött hagyományok ellenében saját magukra szabott új szokásokat:

 

  • Ne jöjjön oda a komplett nagycsalád a párnapos újszülött mellé közös nyaralásra. Mert ez zavaróan hangos, ingergazdag, és nem támogatja se a baba, se a szülők nyugalmát.
  • Az ünnep ne legyen ajándékbörze! A nagyszülők, és más rokonok tárgyi ajándékok helyett élményt (bábszínházjegyet, állatkert látogatást….stb.) ajándékozzanak a gyerekeknek.
  • A családi közös idő reggelente van. A szülők kiszámíthatatlan, és gyakran későig húzódó munkája miatt nem biztosított a rendszeres esti együttlét, ezért minden reggel van 45 percnyi önfeledt ágyban hempergés, együtt kakaózás, egymásra figyelés, mielőtt elindul a készülődés, és célra tartós, időnyomásos elindulás.
  • anyacsavar-0617-web-7719Nem megyek az anyósomhoz vasárnapi ebédre. “Mert nem vagyunk jóban, és csak a feszültséget növelné. Ezért ahelyett, hogy mindnyájan mennénk, és konfliktus lenne, vagy egyáltalán nem mennénk, és ezzel a gyereket megfosztanám egy nagymamás élménytől, én inkább itthon maradok, ami nekem én idő, a többieknek pedig egy jó hangulatú találkozás” – mondta Kriszti.
  • Karácsonykor nem megyünk sehova! Mert nem jó kisgyerekekkel ide-oda utazgatva tölteni az ünnepet. Ehelyett hozzánk jönnek látogatóba a nagyszülők, rokonok, akiket szívesen látunk.
  • Az otthoni feladatokat szétosztjuk egymás között. Minden feladatnak van egy piktogramja, és a gyerek épp úgy választ közülük, ahogyan a felnőttek. Így az anya és apa közötti igazságos munkamegosztás mellett a gyerek is részt vállal kicsi korától kezdve a háztartási feladatok végzésében, és magáévá teszi azt a szemléletmódot is, hogy a házimunka közös, és nem az anya feladata.

(Fotók: Szabó Ági)

Tetszett a tapasztalatmegosztó? Szeretnél Te is eljönni a következőre?

Iratkozz fel az Anyacsavar hírlevelére, ahol most ajándék e-bookot is kapsz, és kövesd a Facebookon, hogy minden eseményről időben értesüljél!

pd_nevjegy

 

 

Egy coaching folyamat tanulságai 3. rész

Kata keze3Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? És mi történik egy jóvátehetetlen veszteségnél? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni a másodikat pedig itt.

Coaching napló 3. rész

SZÜLÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS

Szép lassan (hetek-hónapok) gyógyulásnak indult a kezem, de így is örökké orvoshoz, gyógytornára kellett járnom. Terhességi cukrom is volt, így a diéta mellett, belgyógyász kontrollra is jártam minden héten. Így minden napra jutott legalább egy orvosi kezelés, vagy kontroll, kötözés… Közeledett a kitűzött szülés napja, amit legszívesebben a végtelenségig toltam volna magam előtt: Szerettem volna, ha minél jobb állapotba kerül a kezem, amire megérkezik a pici, hogy el tudjam rendesen látni. Féltem a szüléstől, hiszen tudtam a korábbi program császárokból, hogy kb mire számíthatok. Kezem miatti műtéti élmények még nagyon frissek voltak, nem akartam újra műtő közelébe se menni. Rettegtem, hogy kisebbik lányom a szülést követően még jobban elutasít majd. Nem éreztem magamban erőt se fizikait se lelkit, hogy világra hozzak, majd gondozzak egy újszülöttet. Közben ettől iszonyú lelkiismeret-furdalásom is volt. Emellett csak remélni tudtam, hogy a 3 gyerek ellátását már megoldjuk a férjemmel és a nagyszülők nem lesznek a mindennapjaink része. Szóval, ha rajtam múlott volna, még biztos halogatom a szülést, de közeledett a 40. hét.

 

SEGÍTSÉGET KÉRNI

Kata gyerekei 6Kértem Dórát, hogy segítsen, mert úgy érzem, nem vagyok rá kész. Hihetetlen “kutatómunkába ” kezdett, hogy megtalálja a rengeteg aggályom mellett azt, ami a segítségemre lehet. Végig beszéltük, hogy mire számíthatok, mi tenné könnyebbé számomra a kórházi napokat, a gyermekágyas időszakot. Segített megfogalmazni az igényeimet, átgondolni, hogy mitől is tartok, felkészülni a szülésre. Azt hiszem, a beszélgetései nélkül egy lelki roncs feküdt volna a szülő/műtő ágyon. A szülésre való készülődés idejében is alkalmazni tudtam, amit a korábbi időszakában megtaláltam a segítségkéréssel kapcsolatban. Azaz előre végig gondoltam, mikor kitől milyen segítséget várok. Majd igyekeztem ezt mindenkinek idejében a tudomására hozni.

 

HOSSZÚ TÁVÚ HASZNOK

Sajnos korán sem voltak ideálisak a szülés körülményei, és a felépülésbe is sok “hiba csúszott”. Nagyon vacakul voltam jó pár napig. Nem is értettem, hogy korábbi szülések után hogy tudtam bárkit is jó szívvel látni a kórházban látogatóként. Ekkor már nem tudtam Dórával rendszeresen találkozni, de egy-egy elgondolkodtató kérdését, gyakorlatát mindig felelevenítek, amikor valamilyen elakadás van az életemben. Mivel utóbbi években elsősorban anyai szerepem a legerősebb, illetve egyébként is önfeláldozó típus vagyok, nekem nagy kihívást jelent, hogy a saját érdekeimet képviselni tudjam. Már-már annyira, hogy saját vágyaimat teljesen szőnyeg alá söpröm. Ezért nagyon hasznos számomra Dóra azon gyakorlata, ami azt kéri, hogy időnként állják meg, és gondoljam végig, hogy éppen akkor mi esne, jól, mi tenne boldoggá. Bármi apróság… És ha tehetem, tegyem is meg azonnal. Felszabadító érzés és hihetetlen energiákat mozgósított számomra ez a gyakorlat: meg tudtam fogalmazni, hogy mit szeretnék, sőt tenni is tudtam érte. Ez már önmagában dicséretes, ráadásul valami olyat is megteszek, ami önmagában boldoggá tesz! A nehéz gyermekágyas időszakban ezt próbáltam alkalmazni. (Volt olyan, amikor a nap közepén beültem egy kád meleg vízbe kiengedni a fáradt gőzt! Az elmúlt 6 évben, amióta családanya vagyok, erre még nem igazán volt példa, főleg nem lelkiismeret-furdalás nélkül!)

 

HÁLÁS VAGYOK

Lassan 1 év telt el a balesetem óta, legkisebb gyermekünk elmúlt fél éves, középső lányunk újra anyás (is) lett :-). Ugyan még mindig gyógytornára járok a kezemmel, de szinte már fel sem tűnik, hogy korlátozottan tudom csak mozgatni az egyik ujjamat, illetve kézfejem érzéketlensége sem zavaró már. Felmerült a plasztikai műtét lehetősége, hogy az egész kezemet borító seKata gyerekei8bhelyet eltüntessék. Én azonban nem szeretném. Hiszen minden alkalommal, amikor rápillantok a kezemre, eszembe jut, hogy milyen hálás lehetek azért, hogy egy ilyen komoly dolgot, mint a húsevő baktérium, ilyen könnyen megúsztam! És még egy csomó más gondolat is eszembe jut a kezemre nézve: Megtanultam pozitívan – na, jó pozitívabban – szemlélni a világot. Megtanultam hálásnak lenni olyan dolgokért, amiket korábban teljesen természetesnek vettem. Megtanultam segítséget kérni, ha szükséges. Megtanultam segítséget elfogadni, ha felajánlják. Megtanultam jobban hangot adni az igényeimnek.

 

AZ IGAZÁN FONTOS DOLGOK AZ ÉLETBEN

Pár hete a jegygyűrűmet is újra a helyén viselem, a sebes kezemen, ami egy újabb jelkép a számomra: Párkapcsolati nehézségeink során arra emlékeztet, hogy férjem mennyire a társam, segítőm, támaszom volt a nehéz napokban. Ezért igyekszem a szürke hétköznapok során felülemelkedni azokon az apróságokon, amik fel tudnak őrölni egy kapcsolatot, és igyekszem az élet lényeges dolgaira koncentrálni.

Összességében hálás lehetek a balesetemnek, mert boldogabb és teljesebb életet élek ma már, mint a baleset nélkül éltem volna. Abban pedig, hogy a baleset után a „lelki felépülésem” ilyen irányt vett, vitathatatlanul központi szerepe volt Dórának. Örök hálám érte!

Érdekelnek más anyák tapasztalatai, bevált megoldásai?

Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Egy coaching folyamat tanulságai 2. rész

kata keze2Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni.

Coaching napló 2. rész

MEG KELL TANULNI SEGÍTSÉGET KÉRNI ÉS KAPNI

Kata gyerekei5Sikerült megfogalmaznom, hogy utálom, hogy szinte mindenben mástól függők, hogy kell, hogy valaki mindig mellettem legyen, hisz a saját ebédemet képtelen voltam egyedül elkészíteni, de még gyakran megenni is. Pedig introvertáltként néha igazán jól jött volna egy kis magány ahelyett, hogy a nagyszülőkhöz igazodjak folyton. Egyik alkalommal Dóra segített átgondolni egy átlagos napomat, hogy mik is azok a kritikus pontok, amikor tényleg kell, hogy valaki segítsen és mik azok a helyzetek, amiket – másképpen ugyan, mint a baleset előtt, de magam is meg tudok valahogy oldani. Korábbi példáknál maradva ekkor fejlesztettem ki az egykezes melltartó felvételt, illetve tértem át az egy kézzel is fogyasztható „főzelékekre” a felszeletelést igénylő kaják helyett. Jó volt látni Dóra hozzáállását. Azt, hogy elfogadja, látja, megérti, hogy vacak helyzetben vagyok, de nem hagyott ebbe belesüllyedni. És ahelyett, hogy végeláthatatlan elemzésbe kezdtünk volna, inkább azt támogatta a kérdéseivel, hogy magam találják rá azokra a gyakorlati megoldásokra, amik élvezhetőbbé teszik a felépülés mindennapjait. Felszabadító érzés volt vele beszélgetni.

 

Kata családja1A másik nehézség, amivel szembesülnöm kellett, hogy én, aki nagyon nehezen kérek segítséget, most állandó segítségre szorulok. Férjemtől kapott támogatás hihetetlenül jól esett, olyan törődésben volt részem, amiben már nagyon régen nem. Ezt is Dóra világította meg számomra: az elmúlt években elsősorban szülők voltunk és a gyerekeinkre koncentráltunk, a baleset viszont előhozta a férj-feleség szerepeinket is, és a gyerekek helyett egymásra, egymás igényeire kezdtünk figyelni. Egyik beszélgetésünk során Dóra arra kért, hogy gyűjtsem össze, hogy miket profitáltam a balesetből (a konkrét megfogalmazására már nem emlékszem, de az elején nagyon meglepett a kérése, hiszen ez a pozitív szemlélet nagyon távol állt tőlem). A gyűjtés felnyitotta a szemem: nincs az a helyzet, amiben nem lehetne valami jót találni, hiszen élek, megvan a kezem, a csöppség épségben megúszta, hazamehettem a családomhoz, a férjem a tenyerén hordoz…! Ilyen és ehhez hasonló pozitív gondolatok segítettek erőt meríteni egy-egy nehezebb pillanatomban. Örök pesszimistakent kicsit fura volt ez a gondolkodásmód, de elég nagy pofont kaptam az élettől ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és változtassak. Hirtelen mindenért hálás tudtam lenni, ami korábban természetes volt. A balesetem lehetséges negatív következményei mellett minden korábbi problémám eltörpült.

Visszatérve a segítségkérésre: Hihetetlen jó érzés volt a párom hozzáállása a helyzetünkhöz. De Dóra óvatosságra intett: ne hagyjam, hogy minden teher az ő nyakába szakadjon, mert idővel nem fogja bírni. Ezért arra ösztönzött, hogy gondoljam végig, miben tudok én az újonnan kialakult életmódunkban az ő segítségére lenni. Ezek megint gyakorlatias dolgokról szóltak, pl: korábban ő intézte a bevásárlást, ezután pedig én rendeltem minden létező dolgot házhoz, hiszen vezetni, cipekedni nem tudtam, de egy kézzel online rendelni igen.

Kata gyerekei2Aztán eljött az idő, amikor már megpróbáltam volna egy-két dolgot magam is elintézni otthon, de amit meglátta valaki, hogy valamivel bénáskodom, rögtön kivette a kezemből és megcsinálta helyettem. Én meg hihetetlen dühös lettem, majd lelkiismeret furdalás öntött el, hogy hogy lehetek minden segítségemre ilyen ideges, hiszen mindenki az én kívánságomat lesi. Ezt is Dóra segített megfejteni: Egyértelművé kellett a környezetem számára tennem, hogy ki miben tud segíteni. Támogatásával a következő kulcsmondatot tudtam megfogalmazni a segítőim felé: “Arra kérlek, hogy várd ki türelmesen, míg én megcsinálom, mert ettől érzem magam hasznosnak, ettől érzem, hogy képes vagyok megcsinálni valamit, és gyakorolni szeretném, hogy minél jobban menjen.”

Hát igen, szörnyen haszontalannak éreztem magam ebben a helyzetben. Úgy éreztem, velem is csak többen vagyunk itthon, de semmi hasznomat nem veszik. A Dórával folytatott beszélgetések elején csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy frusztrált vagyok, fáradt, dühös… Aztán ő segített megtalálni, hogy mik is rejlenek ezen érzések mögött valójában. Pl: haszontalannak éreztem magam. Aztán miután rátaláltunk a probléma valódi okára, ezekre segített gyakorlati megoldásokat találni. Ilyen volt ez a fent említett kulcsmondat megfogalmazása is a segítőim felé.

Egy markáns példa: Reggeli készülődés, gyerekek öltöztetése ovi-bölcsibe indulás előtt. Mivel az öltöztetéshez kevés a rendelkezésemre álló egy kéz, abban tudok csak részt venni, hogy kikészítem a gyerekek ruháit, illetve mindent összepakolok, amiket vinniük kell. Gondos anyaként megnézem az időjárás előrejelzést, és annak megfelelően készítek ki mindent, immár lassan 6 éve… Gyerekeket férjem és anyósom öltözteti. Majd elhangzik a kérdés: „Tényleg kell bodyt adni a gyerekre a póló alá?”Igen, – válaszolom, – mert szoktunk, illetve megnéztem, kicsit hűvös lesz az idő.” „Oh, dehogy, biztos, ma is szép idő lesz, mint tegnap!” És a gyerekre nem került fel a body. Mindenki útjára indult, én pedig összeroskadok. Most miért? Mi bajom? Egy hülye öltözködési kérdés miatt zuhantam meg ennyire? Aztán Dórától tanult módszerrel szép lassan rájöttem, hogy mi is a probléma forrása: Az elmúlt években az én feladatom volt a háztartás vezetése, a gyerekek gondozása, ápolása, nevelése. Ezekben a kérdésekben elsősorban én döntöttem. Most pedig meg kell élnem, hogy ezekkel kapcsolatos gyakorlati teendőket nem tudom ellátni. De mindez nem elég, még a döntés sem lehet az enyém! Úgy éreztem anyai Kata gyerekei 7kompetenciáimat kérdőjelezik meg, vagyis inkább veszik a semmibe. Nem az volt a fontos, hogy aznap milyen is lesz az idő, kap-e bodyt a gyerek a póló alá vagy sem. Hanem, hogy ki vagyok én a családban. Mihez van jogom, lehetőségem, mint családanya. Így máris egyszerűbb volt a Férjemmel megbeszélni, hogy mi volt számomra bántó, és hogy legközelebb mivel tudjuk a hasonló helyzeteket elkerülni. Ha ezt nem tisztázom előbb magammal, akkor tudom, hogy egy véget nem érő vita indult volna időjárás-előrejelzésről, öltözködési szokásokról, bodykról, pólókról. Azóta minden alkalommal, amikor felhúzom magam valami apró-cseprő dolgon magam, megkérdezem magamtól: most mi is van a haragom/dühöm/tehetetlenségem stb. mögött?

 

Aztán miután a szüleim hetekig nálunk laktak, előkerült anyukámmal is egy régi játszma helyzetünk. Na, ennek elemzése valóban messzire vitt volna, de nem éreztem magamban lelki erőt, hogy ezt most gyökereinél fogva oldjuk meg. Örök mártír anyukám játszmái elől igyekeztem kitérni nap, mint nap. De így is rengetegszer képes volt hihetetlen lelkiismeret-furdalást okozni nekem. Többször úgy megbántódott, hogy nekem kellett őt vigasztalni… Aztán egy Dórával folytatott beszélgetést követően erőt vettem magamon és egyik kiborulása közben nem vettem fel az ilyenkor szokásos gyerek szerepemet, hanem felnőtt-felnőtt kommunikációt igyekeztem megtartani. Az elején nagyon rosszul éreztem magam, de aztán felszabadítóan hatott rám, hogy meg tudtam neki fogalmazni, amit valójában éreztem: Hálás vagyok nagyon a segítségéért, de nehéz tőle úgy segítséget kérnem, hogy közben azt látom rajta, hogy nehezére esik megtenni, amit kérek, vagy felülírja a kéréseimet, csak mert ő másképpen csinálná. Ezért arra kértem, hogy inkább mielőtt jobban elmérgesedik közöttünk a helyzet, menjen haza. Furcsa mód, nem lett belőle nagy dráma, pedig arra számítottam. Lehiggadt, úgy tűnt érti, amit mondok, maradtak még egy kicsit…

Kata családja2Dóra felhívta a figyelmemet egy olyan dologra is, ami nekem sajnos eszembe sem jutott: Tudom-e kit hogy lehet motiváltá tenni a segítésben? Ez megint egy kulcsmozzanat volt abban, hogy rájöjjek miért olyan feszült mindenki körülöttem. Mindig mindenkinek elmondtam ugyan, hogy mennyire hálás vagyok és hogy köszönöm a segítséget, de ennél többre nem gondoltam. Dóra által sikerült a segítőim helyzetet is kicsit jobban megértenem. Végig gondoltam, hogy nekik mi lehet komfortosabb ebben a helyzetben. Van, akinek kell az azonnali visszacsatolás, van, aki szereti előre tudni, hogy mikor miben tud segíteni stb. stb…

Egyik meghatározó emlékem pl, amikor első nap ment bölcsibe a kisebbik lányom. Az apja szoktatta be (én nem tudtam emelni, öltöztetni…meg el is utasított magától). Szóval reggeli készülődés során szerettem volna a legnagyobb szeretetben elindítani az én pici lányomat az első bölcsis napjára, amikor is a buzgó apósom felkapta a gyereket, beültette a kocsiba és annyit mondott neki, hogy integessél anyának. Na, neeeem! Meg akarom szeretgetni, legalább az autóhoz had én kísérjem már el! Ez had legyen csak a mi kettőnk pillanata, nem kell mások jelenléte! De mindezeket csak utólag tudtam megfogalmazni magamban miután az egész napom el volt cseszve emiatt a reggel miatt. Pedig az apósom csak segíteni próbált… 🙁

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

Egy coaching folyamat tanulságai 1. rész

naplóSokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Íme!

Coaching napló 1. rész

A BALESET

Kata keze1Kezdetben egy pszichológust akartam felkeresni, hogy segítsen feldolgozni az engem ért traumát: egy apró sérülésen keresztül húsevő baktérium támadta meg a bal kézfejemet. Kevesebb, mint egy nap leforgása alatt már komoly kórházi ellátásra szorultam. Végül egy kétórás altatásos műtét során sikerült megállítani a fertőzést, majd egy következő műtéttel nagyjából helyrehozták, amit a baktérium meghagyott az érintett ujjamból és kézfejemből. Mindez 3. gyermekemmel 24 hetes terhesen. A balesetet követően nagyon sok és aggasztó információt kellett feldolgoznom. Hiszen nem lehetett tudni, hogy sikerül-e megmenteni a kezem/ujjam. Az szerencsére hamar kiderült, hogy gyermekünknek nem lesz/lett baja, de nyilván az altatások és a gyógyszerek nem tesznek túl jót neki. Továbbá az már biztos volt, hogy bárhogy is alakul a kezem sorsa, hónapokig fog tartani a fájdalmakkal járó felépülés. Ez idő alatt szinte semmire sem fogom tudni használni az érintett kezemet.

 

A NEHÉZSÉGEK, AMIKKEL MEG KELLETT KÜZDENEM

kata keze2Szóval itt volt ez a “sokk élmény”, amit meg kellett valahogy emészteni. De mivel otthon 2 gyerkőc (4,5 éves és 21 hónapos) várt rám, nem sok időm volt nyalogatni a sebeimet. Ez okozta a következő nehézséget: haza engedtek ugyan a kórházból, de napi szinten jártam kötözésre, állandó fájdalmaim voltak és a bal kezemet egyáltalán nem tudtam használni. Így a háztartásban, gyerekek körüli teendőkben állandó segítségre szorultam. Így esett, hogy jelen voltam ugyan a család és a gyerekek életében, de csak, mint passzív megfigyelő.

Férjem vett át nagyon sok mindent a korábbi feladataimból, tette mindezt a munkája terhére. Ez egy újfajta szerepfelosztást jelentett közöttünk, amit kényszeres volta miatt megint csak nehéz volt elfogadni.

Emellett állandó segítséget is kaptam a nagyszülők személyében, akik kvázi hozzánk költöztek, hogy nekem segítsenek, ha a férjem nincs otthon. (Az elején saját magam ellátása is nehézségekbe ütközött. Próbált már valaki egy kézzel felvenni egy melltartót? Nem egyszerű! Kezdetben egészen lehetetlennek tűnt…) Szóval hálás lehettem, hogy volt segítségem, de egyúttal rengetek konfliktussal is járt a nagyszülők örökös jelenléte.

Kata gyerekei3A legfájóbb pont mégis az volt számomra, amikor kisebbik lányom teljesen elutasított magától. Csak és kizárólag az apja csinálhatott vele mindent. Még akkor is, amikor már-már képes voltam mondjuk egy kabát felsegítésére, sikító frászt kapott tőlem. Nem csodálkoztam, hisz egyik napról a másikra eltűntem az életéből, majd mikor hazajöttem, nem tudtam csinálni vele semmit. Ráadásul mindenki vigyázott rám, mint egy hímes tojásra, így mindig rászólt valaki, ha odajött hozzám, hogy véletlenül se üsse, húzza, fogja stb. meg a kezemet. Aztán az apja szoktatta a bölcsibe is… Majd 39 hetes terhes voltam, amikor tüdőgyulladást kapott és kórházba került, én nem tudtam bent maradni vele. Szóval megértettem az okát az elutasításának, de nagyon nehezen dolgoztam fel. Szomjaztam a szeretetét, a közelségét…

És akkor ezek mellett még várt rám életem harmadik program császára. Úgy, hogy az előző kettő sem volt számomra túl pozitív élmény. A baleset után nem éreztem magamban semmi lelki erőt ahhoz, hogy kihordjak, “megszüljek” még egy gyereket. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy minek is nekünk ez a 3. gyerek, nélküle is elég bonyolult az életünk… Ettől a gondolattól meg persze őrült lelkiismeret furdalásom lett.

 

NINCS IDŐ KESEREGNI, HALADNI KELL ELŐRE!

Kata gyerekei2Ebben a helyzetben éreztem azt, hogy valami lelki támogatásra lenne szükségem. Azt viszont határozottan megfogalmaztam magamnak, hogy nem szeretném magam halálra analizálni, megfejteni, hogy mi hogy vezethető vissza a gyerekkoromra. Úgy éreztem, erre most nincs időm, energiám. Sürgették a gyerekek, illetve a szülés várható időpontja. Nincs idő keseregni, haladni kell előre! Azonnali segítségre vágytam, ami már másnap segít megélni a mindennapokat. Ebben nagyon-nagyon hasznos volt a Dóra által alkalmazott megoldás központú módszer.

Eleinte meg se tudtam fogalmazni, hogy mit is szeretnék, csak azt éreztem, hogy nem vagyok jól és nem tudom, merre van az előre. Féltem. Hogy mitől? Attól, hogy nem tudom, mi lesz, hogy lesz. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mindig mindent jó előre megtervezi. Ha valami bizonytalan, akkor én mindig a lehető legrosszabbra készülök. Dóra támogató kérdései segítettek elgondolkodni, hogy mi az valójában, ami miatt szorongok, illetve, hogy mi az, ami segítségemre lehet ebben a helyzetben.

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

pd_nevjegy

 

 

 

Az Anyacsavar története

Dobbantó konferencia2Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy az Anyacsavar alapítójaként meghívást kaptam a Budapest Bank és a Seed Alapítvány szervezésében megvalósuló Dobbantó program 6. születésnapjára. A konferencián én is megoszthattam a Dobbantón végzett társaimmal a történetemet. Azt, hogy hogyan született az Anyacsavar, és mi az, amire a vállalkozásomban eddig a legbüszkébb vagyok.

Hogyan jött létre az Anyacsavar?

Világ életemben emberekkel foglalkoztam, saját magam és mások önismereti útján igyekeztem tapintatos kísérő, motiváló „edző”, támogató társ lenni barátként, és a munkám során pedagógusként, később szervezetfejlesztőként, trénerként, majd megoldásközpontú coachként. A leginkább az érdekelt, hogyan lehet a belső erőforrások segítségével az emberekben rejlő lehetőségeket felszínre hozni.

egyedülálló anya4Az első gyerekem születése után a barátnőkkel beszélgetve azt tapasztaltam, hogy az egyéni tapasztalatok sokfélesége ellenére a legtöbb nőnek ugyanazok a nehézségei, problémái vannak, mint amelyekkel mi is szembesültünk. Ilyen például az állandó időzavar, a küzdelem a környezetünk felől érkező külső elvárásokkal, a saját testi-lelki és önmegvalósítási igények háttérbe szorulása, a kulturális és intellektuális izolálódás, az emberi kapcsolatok átrendeződése, a pénzügyi nehézségek, a másoknak kiszolgáltatottság és függőség, a megnövekedett felelősség, és az ezek miatti rengeteg szorongás…stb.

A megküzdési stratégiáim csődöt mondtak

Sok nagy változás volt addig is az életemben (pályakezdés, nővé serdülés, külföldön próbálkozás, szeretteim elveszítése…stb.), ezért a korábbi krízisek kezelésének bevált gyakorlataihoz igyekeztem nyúlni.  Például inspiráló közösségi programokon részt venni, ezért elmentem egy vállalkozó nőknek szóló reggelire – a nyolchónapos kisfiammal. Sajnos ez nem bizonyult jó ötletnek. Noha a kisfiam minta nyolchónaposként viselkedett, a másfél óra leforgása alatt így is volt egy etetés, egy pelenkázás, és az altatási idő közeledtével egy kiadós hiszti, majd a program vége előtt fél órával távoznunk kellett. Amíg ott voltunk, azt tapasztaltam, hogy zavarjuk a többieket a felnőtt működésükben, a páros gyakorlatoknál egyedül maradok, talán nem vagyok kellően inspiráló mások számára, és én sem tudok osztatlan figyelmet adni másoknak, hiszen fél szemem egy örökmozgó gyereken van. Inspiráció helyett fáradtsággal és frusztráltan távoztam. Vágytam a felnőtt közegre, de kisgyerekkel nem igen találtam magamnak programot.

Saját igény mamabarát programokra

anya kávézikFel kellett tennem a kérdést magamnak, mi segített volna ahhoz, hogy izgalmas, feltöltő legyen számomra ez a program, és jó érzésekkel, inspiráló tapasztalatokkal gazdagodjak? 1. ha engem érdeklő, számomra fontos témákról gondolkozhatok, cserélhetek tapasztalatokat 2. hasonló érdeklődésű és tapasztalatú emberekkel találkozom 3. zavartalanul tudok magamra és másokra figyelni, mert tudom, hogy a gyerekem jó kezekben van. Kisgyerekes anyáknak az őket érintő kérdésekről, problémákról, felnőtt női témákról szóló program? Egymást kölcsönösen inspiráló támogató csoport, ahol mindenki a saját legégetőbb problémái megoldásához, céljai eléréséhez kaphat minőségi időt, ötleteket, együtt gondolkodást, vagy akár konkrét segítséget? A barátaink közül még soha senki nem vett részt ilyenen, de még csak nem is hallott ilyenről. Bababarát programokból sokat találni, ahol ülhetek egy játszószőnyeg szélén népdalokat dúdolgatva, ami egyáltalán nem hoz lázba, de mamabarát programról ki hallott?

 

Az első pilot csoport

Meséltem róla egy tréner barátnőmnek, aki teljesen belelkesedett. Úgy döntöttük, megcsináljuk. Magunknak, a barátainknak, a többi, hozzánk hasonló nőnek, akik szeretnének a saját életük irányítójává válni, a változásokból a lehető legtöbb tapasztalatot leszűrni, áldozatok helyett örömteli, teljes életet élni anyaként is.

Körbe kérdeztük a baráti/ismeretségi körünkben, kit érdekelne egy ilyen csoport? A megkérdezettek 90%-a lelkesedett az ötletért. Kerestünk olyan helyszínt, ami kellemes, inspiráló, segíti a kikapcsolódást, a reflexiót, és játszósarokkal is rendelkezik. Ez volt a Briós Kávézó Újlipótvárosban. Felfogadtunk egy profi bébiszittert, és elkészítettük a meghívót az első és egyben pilot, éppen ezért önköltséges csoportunk részére. Reklámszövegíró barátnőm jóvoltából kifejező nevet is találtunk magunknak: Anyacsavar. Elkészítettük az e-mail címünket, és leszerveztük a segítséget a gyerekeink mellé a felkészülés idejére.

Hogy mit hozott az önköltséges pilot Anyacsavar csoportunk?

DóraMinőségi saját időt, rendszeres intellektuális kihívást, a közös alkotás örömét, tapasztalatcsere és másoktól tanulás lehetőségét, inspirációt, felszabaduló új energiákat, egy ügyet, amit a sajátunknak érzünk, és lehetőséget arra, hogy önmagunk lehessünk, alkalmat arra, hogy adhassunk és hathassunk olyan személyiség szeleteinkkel, amelyeket a szülés óta ritkán használunk. És pár ezer forint veszteséget!

 

Mi a best practice?

Ekkor jelentkeztem a nők pénzügyi tudatosságát fejlesztő 12 napos Dobbantó tanfolyamra. Ez 2013-ban volt. Most pedig meghívást kaptam a 6. születésnapra, hogy a közel 300 végzett közül a 6 kiválasztott egyikeként meséljek, mint „best practice” vállalkozónő, bármit jelentsen is ez…

Valahogy a vállalkozásomra gondolva sosem szokott az eszembe jutni az, hogy best practice. Nem érzem, hogy példaértékűen sikeres vállalkozó lennék. Inkább talán az év legbalf@szabbul marketingelője díjat tudtam volna elképzelni, amikor eszembe jutottak a kezdeti szárnypróbálgatásaim. Maradjunk annyiban, hogy tudnék mesélni…

Aztán mégiscsak elkezdtem végig gondolni, mi az, amiben én magam is követendő példának érzem magam. 4 dolgot találtam:

1. Azt csinálom, amit szeretek. Ezért engem a munka feltölt, és nem kifáraszt. Minden munkával töltött óra boldogabbá tesz. Én vagyok az, aki ha nyer egyszer a lottón, akkor sem fogja abbahagyni a munkát. És ez olyasmi, amire büszke vagyok, amit valóban best practicenek gondolok, mert a saját értékrendemben ez az egyik legfontosabb elérhető cél a teljes, boldog és értelmes élet.

2. A második gyerekemmel már az újszülött mellett is dolgoztam. Azonnal, az első naptól kezdve. Lehet, hogy csak egy fél órát, de az nagyon jól esett. Nem gondolom, hogy mindenki másnak is dolgoznia kell egy csecsemő mellett, azt azonban fontosnak tartom, hogy nem dőltem be annak a széles körben elfogadott paradigmának, hogy NEM lehet csecsemő mellett dolgozni, és választani kell a munka és a család között, ha pedig a munkát választom, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy anyaként megbuktam. Én azt tanultam meg a saját 4 évnyi kisgyerekes tapasztalatommal, hogy egy csomó mindent lehet, és a kérdés az, hogyan. Ebben nekem is rengeteget segített a coaching.

3. Hosszú távon gondolkodom és ügyelek arra, hogy jelen tudjak lenni a pillanatban, meg tudjam élni azt, ami MOST van. Ehhez elfogadom a tökéletlenséget, és megengedem magamnak, hogy most NEM fér bele minden az időmbe, amit szeretnék. Egy csomó ötletet most jegelek, és vannak együttműködések, marketing kampányok és posztok, amik nem születnek meg. Az emlékezetembe idézem, hogy ideje van a vetésnek, és ideje van az aratásnak. Hogy nem a vállalkozásért élek, hanem a vállalkozás van értem, értünk. Nap, mint nap választások előtt állok, és nyugodt szívvel tudok választani. Nem azon kesergek, mit szalasztok éppen el, hanem sokkal inkább azt tudatosítom, amit éppen megélek, és amiért MA hálás lehetek.

4. Folyamatosan tesztelem, mi az, ami éppen most jól működik a munka-magánélet egyensúlyban tartásához. Mert ez folyamatosan változik, és sokszor csak abból derül ki, hogy átmentünk egy határon, és megéljük, hogy most ez már nem jó. Ezekből a tapasztalatokból pedig folyamatos újratervezés következik, és egyfajta családi optimumra törekvés, ahol a család minden tagjának az igényei szem előtt vannak, és nincs minden a gyerekeknek alárendelve. Ez a folyamatos tesztelés, kísérletezés magában hordozza a hibázás lehetőségét, és ezt megengedem magamnak még akkor is, ha olykor nehéz az otthonról hozott bűntudatommal megküzdeni, amiért nem teljesítek mindig és mindenhol tökéletesen.

 

Amit közvetítek

Group Of Mothers With Babies At PlaygroupTalán ezekben hiteles példa vagyok néhány hozzám hasonló kisgyerekes nőnek. Én első sorban ezt a megengedést, ezeket az önmagunknak megadható belső engedélyeket igyekszem közvetíteni a blogomon és a coaching csoportjaimban is más kisgyerekes nők felé. És ezeket hitelesen tudom közvetíteni, mert valóban hiszek abban, hogy

Az anyaság és a munka nem csak szolgálat lehet, hanem örömforrás is!

Lehet dolgozni egészen kicsi gyerekek mellett is!

Nem csak a 4 vagy 8 órás munka számít! Fél óra munka is értékes!

A munkát és a családot össze lehet hangolni!

Mindenre helyzetre van egy optimális megoldás: a Tiédre is!

Elengedheted a tökéletességre törekvést! Lehet hibázni, a tanulságok alapján mindig lehet újratervezni!

A belső engedélyeken túl azt is közvetítem a blogomon keresztül, hogy bármilyen helyzetre, problémára sok és sokféle lehetséges megoldás, jó példa van. Mások bevált gyakorlataiból sok erőt meríthetünk, és a tapasztalataink, megküzdési stratégiáink megosztása másoknak sokat segíthet.

 

A megoldásközpontú megközelítés ereje

gondolkodásA hozzám forduló nőknél visszatérő nehézség az önbizalomhiány. Rengetegszer hallom azt, hogy „Nagyon jó lenne, szeretném, de nem merem/nem tudom…” Noha külső szemlélőként világosan látszanak a megoldási lehetőségek, a rátermettség, a külső és belső erőforrások, ezeket a nőket a saját önkorlátozó hiedelmeik tartják a tanult tehetetlenség állapotában.

Erre a tanult tehetetlenségre kiváló eszköz a megoldásközpontú coaching. Olyan támogatást nyújt, mint amit egy bába nyújt a szülő nőnek. Megkönnyíti a sokszor hosszú és fájdalmas vajúdást a női szerepekben való újjászületésben, és megerősít abban a kompetenciaérzésben, hogy a saját életemnek, saját megoldásaimnak én vagyok a legjobb szakértője.

Ennek a szemléletmódnak a terjesztése az egyik legfontosabb misszióm.

A valóra vált álmok

Minderre büszke vagyok. Úgy érzem, valami fontosat, jót csinálok minden nap, ami nem csak nekem okoz örömet, hanem másoknak is rengeteget ad. Arról azonban mindeddig meg voltam győződve, hogy vállalkozóként nincs különösebben mire büszkének lennem. Egy hete azonban megnéztem a 2013-as Dobbanós üzleti terveimet, és legnagyobb meglepetésemre az akkor megfogalmazott legtöbb terv és álom mára valóra vált! 🙂 Mi több, a vállalkozás nyereséges! Köszönöm ezt többek között a Dobbantónak, ahol inspirációt, és támogató közösséget kaptam ahhoz, hogy az ötletből mára egy sok apró sikert maga mögött tudó, napról napra fejlődő vállalkozás lett.

Érdekelnek a részletek?

Gyere el személyesen valamelyik Anyacsavar klubba, és hallgasd meg más kisgyerekes vállalkozónők tapasztalatait! Korábbi anyagokat a blogon olvashatsz!

Ha szeretnél dolgozni a munkába visszatérés témáján, de személyesen nem tudsz eljönni, csatlakozz az Anyacsavar on-line klubhoz, ahol ehhez a témához is kaphatsz coaching támogatást havi egy tejeskávé áráért!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112