A megbízásaim 200 %-kal gyarapodtak

“Azzal a céllal és reménnyel vágtam bele az Önmegvalósítás Anyacsavar csoportba, hogy a tervezett vállalkozásomhoz kapok inspirációt. Kezdetben inkább csak a vágyak szintjén “tervezgettem”, de lépéseket nemigen tettem érte. Valahogy elérhetetlennek tűnt az egész, vártam az optimális élethelyzetre, vagy magam sem tudom, mire. Nem is sejtettem, hogy az életem több területen is 180 fokos fordulatot vesz.
Az első találkozón – látva a többiek elszántságát és máris konkrét és határozott terveit – kicsit kívülállónak éreztem magam. Furdalt a lelkiismeret, hogy Dorka sokkal többet tesz bele ebbe a munkába, mint én magam. Nehéz szívvel mentem a következő találkozóra, de végül erőt vettem magamon, és megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni. Szépen dolgoztak bennem az ott kapott benyomások, konkrét ötletek, és hamarosan azon kaptam magam, hogy valahogy beindult, a megálmodott tevékenységem elkezdte felépíteni önmagát, én pedig hagytam, hogy megtörténjen. A megbízásaim néhány hét alatt 200 %-kal gyarapodtak, az önbizalmam és kompetenciaérzésem szépen növekedett.

 

Ami azonban számomra a legmeglepőbb volt, az a mindennapi élet szintjén is elindult határozott átalakulás, fejlődés. Sokkal hatékonyabb lettem otthon a háztartás-szervezéssel, a gyerekek logisztikájával, és a családon belüli kommunikációt is hatékonyabban tudom segíteni. A teherbírásom és a stressztűrő képességem látványosan javult. Könnyebben figyelek másokra, empatikusabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, tele tetterővel, tettvággyal az élet minden területén és a vállalkozásommal kapcsolatban is.

 

Az Anyacsavar csoportokat szeretettel ajánlom mindenkinek, aki inspirációra vágyik, aki elakadt vagy nem talál vissza az útjára, annak, akinek önértékelési gondjai vannak, és annak is, akinek csak egy kis pöccintésre van szüksége a továbblépéshez. Mindenkinek, aki nem fél a pozitív változásoktól, vagy éppen aggódik, hogy kibillen a biztonságosnak vélt egyensúlyából.

Kedves Dorka, köszönök mindent!”

Tokodi Veronika, négygyerekes anya, kezdő vállalkozó

Pályára kerültem!

bolygo“Az első alkalomtól nagyon sokat kaptam a csoporttól. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy mások is hasonló (és persze mégis más) problémákkal és mumusokkal küzdenek, de még többet jelentett olyan társaságban lenni, ahol önzetlen, támogató környezetben lehet megosztani a kétségeket és a sikereket egyaránt.

Az első üléstől kezdve villámgyorsan elkezdtek helyre kerülni a már hosszú ideje emésztett dolgok, úgy érzem, pályára kerültem. Igazából a kihagyott két alkalom ellenére is megkaptam azt a csoporttól, amiért mentem: A már említett pályára állítást, azt, hogy sikerült kipillantani és ki is lépni a magam körül pörgő gondolatspirálból, és végre előre nézni. Disszonáns módon még az utolsó (kihagyott) alkalom is sokat segített: Rádöbbentett, hogy a rossz zsigeri működések nem múltak/múlnak el maguktól, és szuper a megtapasztalt hurrá optimizmus, de nem kellene azzal eltolni a kecsegtető jövőképet, hogy egy csomó rossz sémát hagyok még tombolni magamban 🙂

A kezdeti lendületet követően nehézségekkel szembesültem (betegségek, feszültségek). Mindez felemésztette azt a lendületet, amit az új inspirációk eredményeztek és azt a minimális megnyerhető időt, amit magamra és a változásokra fordíthatok. Így most egy elhúzódó hullámvölgyben tapasztalom meg azt, hogy az nem segít, ha türelmetlen vagyok… 🙂 A fiúk meg fognak gyógyulni, a szülési szabim első napja el fog érkezni, és közben lépésenként felépítem, amit kitaláltam. És persze, ha szingli lennék, akkor a nagy része kész lenne a jövő hónap végére, de így is kész lesz a jövő év végére. Végül is nem rohanunk 🙂

Kardos Zsuzsanna a Változáskezelés csoportról

Kezdeményeztem a változást és élvezem

nezopont-valtas“Amit célul tűztem ki magamnak hirtelen mind a nyakamba zuhant, nem épp az elképzelt sorrendben. De nagy segítségemre volt, amit az Anyacsavar csoportban tanultam, például hogy kimondtam az igényeimet. Ennek köszönhetem, hogy egy szuper 8 órás állást sikerült az első adandó alkalommal 6 órásra lealkudnom. Nem mondom, még akadnak a szervezésben bökkenők így is, mégis rendre pozitívan csalódok a segítőimben. Kezdeményeztem a változást és élvezem, ahogy ez másokban is tudatosul. Amikor a csoport elindult, egyedül éreztem magam a helyzetemmel, és tele voltam kétségekkel. Azzal, hogy más perspektívába sikerült helyeznem a dolgot, sok felesleges terhet el tudtam engedni, és vélt problémát pozitívumként értékelni. Köszönöm én is, hogy együtt dolgozhattunk önmagunkon :)”

Szilvi a Változáskezelés csoportról

Hogy minél több örömem leljem a munkámban

“Kétszer voltam Dóránál coachingon, két teljesen különböző helyzetben. Az első alkalom rengeteg sokat adott, nemcsak gyakorlati tanácsokat kaptam arra, hogy az akkor merőben új és egyébként is zavaros helyzetet hogyan kezeljem a munkámban, de egy kis léleksimogatást is kaptam, méghozzá azáltal, ahogy kristálytisztán segített rávilágítani a saját erősségeimre, amikkel utána tudtam tovább dolgozni.

A másik alkalom bár hónapokkal ezelőtt volt, de az életkörülményeim most érték utol az ott kapott tanácsokat.

Ez a két helyzet megtanított nekem egy olyan szemléletet, ami segít abban, hogy bármennyire is átláthatatlannak vagy megoldhatatlannak látszik egy helyzet, keressem meg benne azt, ahogy nekem. Álljak ki magamért – magammal szemben is. Úgy alakítsam ki a vállalkozásom feltételeit, hogy minél több örömem leljem benne, hiszen kreatív “munkásként” akkor tudok csak színvonalas munkát végezni, ha élvezem is. Megtanított arra is, hogy a vállalkozó anyukákra jellemző totális káoszra hajazó napi- és hetirendemben szigorúbbnak kell lennem magammal, mert csak akkor tudok minden olyanra időt szánni, ami fontos nekem, ami feltölt, amiből erőt tudok meríteni.

Jelenleg éppen egy egészen új munkarendet és vállalási feltételeket alakítok ki a vállalkozásomban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a sok gyötrődés és toporgás közben a legfontosabbat felejtettem el megkérdezni magamtól: nekem hogyan lesz jó?

És képes vagyok kimondani, hogy igenis ezt kell legelőre venni, mert csak akkor tudok örömmel dolgozni és ezt az örömet átadni a fotózásaim során, ha a munkám minden részterületén komfortosan érzem magam.

(Szabó Ági, kisgyerekes vállalkozó anya, családi- és portré fotós)

Rendszeres flow-élmény anyaként is

Egy coaching alkalom előélete és eredményei két levélből

 

Ritkán van alkalom arra, hogy az elért eredményeket bemutató lelkendező ajánlásoknál betekintést nyerjetek abba is, honnan indultunk el. Most erre nyílik lehetőségetek, hála egy kisgyerekes anya ügyfelemnek, aki hozzájárult, hogy közzétegyem két levelét.

Ezzel a levéllel keresett meg júniusban:

 

Kedves Dóra!

Egy ideje figyelemmel követem a munkásságodat, egy ismerősöm ajánlotta anno a figyelmembe a weboldaladat, később az online klubnak is tagja voltam. Felmerült bennem, hogy talán Te tudnál nekem segíteni egyéni (online) coaching formájában, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ajtón kopogtatok, ezért röviden vázolom, miről van szó, s majd Te eldöntöd 🙂

depresszió2012 augusztusa óta vagyok itthon, a nagyfiam most lesz 4 éves, még itthon van velem, a kislányom idén januárban született. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, itthon maradok a gyerekekkel, amíg csak lehet – anyagilag megengedhetjük magunknak, a törvény szabja a határt, azaz mindkét gyerek közel 4 éves koráig itthon lesz. Ez ugye azt jelenti, hogy én 2019 szeptemberéig még itthon leszek. Ez összesen 7 év, aminek most tartok a felénél – és most lett elegem. Tudom, a “legjobbkor”, hiszen a kislányom még nincs féléves…

Kezdek felőrlődni a “csakanyukaságban”. Kérlek, ne értsd félre, imádom őket, és nagyon hálás vagyok a férjemnek azért, mert lehetővé teszi, hogy itthon lehessek velük. Ennek ellenére úgy érzem, én lassan megszűnök. Mostanában van egy hülye kis “szlogenem”, Boncsér Orsolya versikés könyvéből loptam: “nem firkálok, nem eszem, hiszen nem is létezem”. Ez megy a fejemben reggel, este, éjszaka, miközben próbálom lenyelni a gombócot a torkomból, ami ott van már hetek, hónapok óta.

Felmerült bennem, hogy esetleg vállalkoznom kellene itthonról (egyébként is vidéken élünk most már), sőt, volt is egy (nem korszakalkotó, de reális) ötletem. Két ponton bukott el: idő (két gyerek itthon, épp egy költözés közepén voltunk stb.) és önbizalom (ááá, én ezt úgyse tudnám megcsinálni). A férjem azt javasolta, hogy pihentessem a vállalkozás ötletét 4 évig. Végül nagyjából elfogadtam, beletörődtem. Oké. Viszont mégis ott maradt az űr, hogy valamit csinálnom kell. Nekem nincs különösebb csodálatos döntés2képességem, mint jó kézügyesség vagy fantasztikus humor. Amihez papíron értek, nem akarom csinálni, amihez értek vagy jó vagyok, az nem “eladható”, és még hobbi szinten sem űzhető. Így tulajdonképpen nincs is hobbim. Imádok olvasni, de ez egy passzív hobbi, ami jó annak, aki amúgy aktív, és éli az életét. Én élem az anyuka életemet, de a kétdiplomás, intelligens felnőtt életem eltűnt. Szeretnék valamit – legyen az hobbi, vállalkozás, akármi -, ami rólam szól. Szeretnék valamiben flow-élményre lelni, valamit létrehozni, valamiben elmélyedni – szeretnék ilyen értelemben is élni. Most csak küzdök ezzel az űrrel (és persze a lelkiismeret furdalással, amiért így érzek…), és toporgok egy helyben.

Szóval a problémám többrétű. Azt sem tudom, mit kellene csinálnom, és azt sem, hogy mikor, hogyan, mennyit. Csak azt érzem, hogy valaminek történnie kell, valamerre lépnem kell, különben valamilyen formában rámegyek, és ez mindannyiunkra nézve elég problémás lehet.

Szerinted kihez forduljak? Hozzád? Egy pszichológushoz? Egy varázslóhoz? 🙂 Saját magamhoz? Vagy szégyelljem magam, és bújjak vissza a konyhába? Mi a megoldás? Van megoldás?

Előre is köszönöm a válaszod!

B.

 

Mindig van megoldás!

 

Azért szeretem a megoldásközpontú coachingot, mert segít kilépni abból a csapdahelyzetből, amikor úgy érezzük, a mi problémánkra nincs megoldás, vagy ha van is, mi képtelenek leszünk azt megtalálni. Egyszerre segít a figyelmünket a problémák helyett a megoldási lehetőségek felé irányítani, és energiát teremteni a változtatáshoz.

B.-től ezt a levelet kaptam augusztusban:

 

Kedves Dóra!

on-line klubJúniusban volt egy online coaching alkalmam veled. Itthon ülő anyukaként kerestem a megoldást arra, hogy legyen kis “gyerekeken kívüli”, saját örömem, flow-élményem is, ebben kértem a segítségedet. Végül közösen arra jutottunk, hogy a hobbimból, ami a minimalizmus, hatékonyság, tudatos vásárlás stb. témakör, indítsak egy blogot. Kérted, ha belevágok, majd jelezzek vissza, úgyhogy itt a visszajelzés:

https://paretolanya.wordpress.com

Nagyjából minden ötletedet megfogadtam (ne vacakolj sokat a dizájnnal, vágj bele; állíts fel magadnak szabályokat – nekem csütörtök posztnap, ez most már két hónap után szent és sértetetlen stb.). Jelenleg ott tartok, hogy 6-8 ember olvassa a posztjaimat, ami nyilván nem sok, azonban már kaptam több pozitív visszajelzést – és nem a családomtól vagy a barátaimtól. Egyre bátrabb vagyok, így mostanában valószínűleg lesz egy vendégposztom is egy nagy olvasottságú blogon. Egyelőre mindez inkognitóban zajlik, de most (még) így könnyebb. A projekt elérte máris az eredeti célját: rendszeres flow-élményem van, egy újabb “csáp” a külvilág felé, és egy kevés, de talán egyre több sikerélmény. Emellett sokkal jobban állok a mindennapokhoz, több örömöt lelek a gyerekekkel töltött időben, sőt a velük járó teendőkben is. Számomra nagy segítséget jelentett a beszélgetésünk, köszönöm az “engedélyadást”, hogy igenis, megtehetem, hogy csak magamért csináljak valamit, és köszönöm a lökést is, hogy vágjak bele.

B.

 

Szeretnéd Te is megtalálni a számodra legjobb megoldást egy nehéz helyzetben?

Szeretnél túllendülni egy elakadáson?

Jó döntést szeretnél hozni egy döntési helyzetben?

Várlak egyéni coachingra!

Bejelentkezni a dora@anyacsavar.com címen tudsz!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

 

Egy coaching folyamat tanulságai 2. rész

kata keze2Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni.

Coaching napló 2. rész

MEG KELL TANULNI SEGÍTSÉGET KÉRNI ÉS KAPNI

Kata gyerekei5Sikerült megfogalmaznom, hogy utálom, hogy szinte mindenben mástól függők, hogy kell, hogy valaki mindig mellettem legyen, hisz a saját ebédemet képtelen voltam egyedül elkészíteni, de még gyakran megenni is. Pedig introvertáltként néha igazán jól jött volna egy kis magány ahelyett, hogy a nagyszülőkhöz igazodjak folyton. Egyik alkalommal Dóra segített átgondolni egy átlagos napomat, hogy mik is azok a kritikus pontok, amikor tényleg kell, hogy valaki segítsen és mik azok a helyzetek, amiket – másképpen ugyan, mint a baleset előtt, de magam is meg tudok valahogy oldani. Korábbi példáknál maradva ekkor fejlesztettem ki az egykezes melltartó felvételt, illetve tértem át az egy kézzel is fogyasztható „főzelékekre” a felszeletelést igénylő kaják helyett. Jó volt látni Dóra hozzáállását. Azt, hogy elfogadja, látja, megérti, hogy vacak helyzetben vagyok, de nem hagyott ebbe belesüllyedni. És ahelyett, hogy végeláthatatlan elemzésbe kezdtünk volna, inkább azt támogatta a kérdéseivel, hogy magam találják rá azokra a gyakorlati megoldásokra, amik élvezhetőbbé teszik a felépülés mindennapjait. Felszabadító érzés volt vele beszélgetni.

 

Kata családja1A másik nehézség, amivel szembesülnöm kellett, hogy én, aki nagyon nehezen kérek segítséget, most állandó segítségre szorulok. Férjemtől kapott támogatás hihetetlenül jól esett, olyan törődésben volt részem, amiben már nagyon régen nem. Ezt is Dóra világította meg számomra: az elmúlt években elsősorban szülők voltunk és a gyerekeinkre koncentráltunk, a baleset viszont előhozta a férj-feleség szerepeinket is, és a gyerekek helyett egymásra, egymás igényeire kezdtünk figyelni. Egyik beszélgetésünk során Dóra arra kért, hogy gyűjtsem össze, hogy miket profitáltam a balesetből (a konkrét megfogalmazására már nem emlékszem, de az elején nagyon meglepett a kérése, hiszen ez a pozitív szemlélet nagyon távol állt tőlem). A gyűjtés felnyitotta a szemem: nincs az a helyzet, amiben nem lehetne valami jót találni, hiszen élek, megvan a kezem, a csöppség épségben megúszta, hazamehettem a családomhoz, a férjem a tenyerén hordoz…! Ilyen és ehhez hasonló pozitív gondolatok segítettek erőt meríteni egy-egy nehezebb pillanatomban. Örök pesszimistakent kicsit fura volt ez a gondolkodásmód, de elég nagy pofont kaptam az élettől ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és változtassak. Hirtelen mindenért hálás tudtam lenni, ami korábban természetes volt. A balesetem lehetséges negatív következményei mellett minden korábbi problémám eltörpült.

Visszatérve a segítségkérésre: Hihetetlen jó érzés volt a párom hozzáállása a helyzetünkhöz. De Dóra óvatosságra intett: ne hagyjam, hogy minden teher az ő nyakába szakadjon, mert idővel nem fogja bírni. Ezért arra ösztönzött, hogy gondoljam végig, miben tudok én az újonnan kialakult életmódunkban az ő segítségére lenni. Ezek megint gyakorlatias dolgokról szóltak, pl: korábban ő intézte a bevásárlást, ezután pedig én rendeltem minden létező dolgot házhoz, hiszen vezetni, cipekedni nem tudtam, de egy kézzel online rendelni igen.

Kata gyerekei2Aztán eljött az idő, amikor már megpróbáltam volna egy-két dolgot magam is elintézni otthon, de amit meglátta valaki, hogy valamivel bénáskodom, rögtön kivette a kezemből és megcsinálta helyettem. Én meg hihetetlen dühös lettem, majd lelkiismeret furdalás öntött el, hogy hogy lehetek minden segítségemre ilyen ideges, hiszen mindenki az én kívánságomat lesi. Ezt is Dóra segített megfejteni: Egyértelművé kellett a környezetem számára tennem, hogy ki miben tud segíteni. Támogatásával a következő kulcsmondatot tudtam megfogalmazni a segítőim felé: “Arra kérlek, hogy várd ki türelmesen, míg én megcsinálom, mert ettől érzem magam hasznosnak, ettől érzem, hogy képes vagyok megcsinálni valamit, és gyakorolni szeretném, hogy minél jobban menjen.”

Hát igen, szörnyen haszontalannak éreztem magam ebben a helyzetben. Úgy éreztem, velem is csak többen vagyunk itthon, de semmi hasznomat nem veszik. A Dórával folytatott beszélgetések elején csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy frusztrált vagyok, fáradt, dühös… Aztán ő segített megtalálni, hogy mik is rejlenek ezen érzések mögött valójában. Pl: haszontalannak éreztem magam. Aztán miután rátaláltunk a probléma valódi okára, ezekre segített gyakorlati megoldásokat találni. Ilyen volt ez a fent említett kulcsmondat megfogalmazása is a segítőim felé.

Egy markáns példa: Reggeli készülődés, gyerekek öltöztetése ovi-bölcsibe indulás előtt. Mivel az öltöztetéshez kevés a rendelkezésemre álló egy kéz, abban tudok csak részt venni, hogy kikészítem a gyerekek ruháit, illetve mindent összepakolok, amiket vinniük kell. Gondos anyaként megnézem az időjárás előrejelzést, és annak megfelelően készítek ki mindent, immár lassan 6 éve… Gyerekeket férjem és anyósom öltözteti. Majd elhangzik a kérdés: „Tényleg kell bodyt adni a gyerekre a póló alá?”Igen, – válaszolom, – mert szoktunk, illetve megnéztem, kicsit hűvös lesz az idő.” „Oh, dehogy, biztos, ma is szép idő lesz, mint tegnap!” És a gyerekre nem került fel a body. Mindenki útjára indult, én pedig összeroskadok. Most miért? Mi bajom? Egy hülye öltözködési kérdés miatt zuhantam meg ennyire? Aztán Dórától tanult módszerrel szép lassan rájöttem, hogy mi is a probléma forrása: Az elmúlt években az én feladatom volt a háztartás vezetése, a gyerekek gondozása, ápolása, nevelése. Ezekben a kérdésekben elsősorban én döntöttem. Most pedig meg kell élnem, hogy ezekkel kapcsolatos gyakorlati teendőket nem tudom ellátni. De mindez nem elég, még a döntés sem lehet az enyém! Úgy éreztem anyai Kata gyerekei 7kompetenciáimat kérdőjelezik meg, vagyis inkább veszik a semmibe. Nem az volt a fontos, hogy aznap milyen is lesz az idő, kap-e bodyt a gyerek a póló alá vagy sem. Hanem, hogy ki vagyok én a családban. Mihez van jogom, lehetőségem, mint családanya. Így máris egyszerűbb volt a Férjemmel megbeszélni, hogy mi volt számomra bántó, és hogy legközelebb mivel tudjuk a hasonló helyzeteket elkerülni. Ha ezt nem tisztázom előbb magammal, akkor tudom, hogy egy véget nem érő vita indult volna időjárás-előrejelzésről, öltözködési szokásokról, bodykról, pólókról. Azóta minden alkalommal, amikor felhúzom magam valami apró-cseprő dolgon magam, megkérdezem magamtól: most mi is van a haragom/dühöm/tehetetlenségem stb. mögött?

 

Aztán miután a szüleim hetekig nálunk laktak, előkerült anyukámmal is egy régi játszma helyzetünk. Na, ennek elemzése valóban messzire vitt volna, de nem éreztem magamban lelki erőt, hogy ezt most gyökereinél fogva oldjuk meg. Örök mártír anyukám játszmái elől igyekeztem kitérni nap, mint nap. De így is rengetegszer képes volt hihetetlen lelkiismeret-furdalást okozni nekem. Többször úgy megbántódott, hogy nekem kellett őt vigasztalni… Aztán egy Dórával folytatott beszélgetést követően erőt vettem magamon és egyik kiborulása közben nem vettem fel az ilyenkor szokásos gyerek szerepemet, hanem felnőtt-felnőtt kommunikációt igyekeztem megtartani. Az elején nagyon rosszul éreztem magam, de aztán felszabadítóan hatott rám, hogy meg tudtam neki fogalmazni, amit valójában éreztem: Hálás vagyok nagyon a segítségéért, de nehéz tőle úgy segítséget kérnem, hogy közben azt látom rajta, hogy nehezére esik megtenni, amit kérek, vagy felülírja a kéréseimet, csak mert ő másképpen csinálná. Ezért arra kértem, hogy inkább mielőtt jobban elmérgesedik közöttünk a helyzet, menjen haza. Furcsa mód, nem lett belőle nagy dráma, pedig arra számítottam. Lehiggadt, úgy tűnt érti, amit mondok, maradtak még egy kicsit…

Kata családja2Dóra felhívta a figyelmemet egy olyan dologra is, ami nekem sajnos eszembe sem jutott: Tudom-e kit hogy lehet motiváltá tenni a segítésben? Ez megint egy kulcsmozzanat volt abban, hogy rájöjjek miért olyan feszült mindenki körülöttem. Mindig mindenkinek elmondtam ugyan, hogy mennyire hálás vagyok és hogy köszönöm a segítséget, de ennél többre nem gondoltam. Dóra által sikerült a segítőim helyzetet is kicsit jobban megértenem. Végig gondoltam, hogy nekik mi lehet komfortosabb ebben a helyzetben. Van, akinek kell az azonnali visszacsatolás, van, aki szereti előre tudni, hogy mikor miben tud segíteni stb. stb…

Egyik meghatározó emlékem pl, amikor első nap ment bölcsibe a kisebbik lányom. Az apja szoktatta be (én nem tudtam emelni, öltöztetni…meg el is utasított magától). Szóval reggeli készülődés során szerettem volna a legnagyobb szeretetben elindítani az én pici lányomat az első bölcsis napjára, amikor is a buzgó apósom felkapta a gyereket, beültette a kocsiba és annyit mondott neki, hogy integessél anyának. Na, neeeem! Meg akarom szeretgetni, legalább az autóhoz had én kísérjem már el! Ez had legyen csak a mi kettőnk pillanata, nem kell mások jelenléte! De mindezeket csak utólag tudtam megfogalmazni magamban miután az egész napom el volt cseszve emiatt a reggel miatt. Pedig az apósom csak segíteni próbált… 🙁

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

Egy coaching folyamat tanulságai 1. rész

naplóSokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Íme!

Coaching napló 1. rész

A BALESET

Kata keze1Kezdetben egy pszichológust akartam felkeresni, hogy segítsen feldolgozni az engem ért traumát: egy apró sérülésen keresztül húsevő baktérium támadta meg a bal kézfejemet. Kevesebb, mint egy nap leforgása alatt már komoly kórházi ellátásra szorultam. Végül egy kétórás altatásos műtét során sikerült megállítani a fertőzést, majd egy következő műtéttel nagyjából helyrehozták, amit a baktérium meghagyott az érintett ujjamból és kézfejemből. Mindez 3. gyermekemmel 24 hetes terhesen. A balesetet követően nagyon sok és aggasztó információt kellett feldolgoznom. Hiszen nem lehetett tudni, hogy sikerül-e megmenteni a kezem/ujjam. Az szerencsére hamar kiderült, hogy gyermekünknek nem lesz/lett baja, de nyilván az altatások és a gyógyszerek nem tesznek túl jót neki. Továbbá az már biztos volt, hogy bárhogy is alakul a kezem sorsa, hónapokig fog tartani a fájdalmakkal járó felépülés. Ez idő alatt szinte semmire sem fogom tudni használni az érintett kezemet.

 

A NEHÉZSÉGEK, AMIKKEL MEG KELLETT KÜZDENEM

kata keze2Szóval itt volt ez a “sokk élmény”, amit meg kellett valahogy emészteni. De mivel otthon 2 gyerkőc (4,5 éves és 21 hónapos) várt rám, nem sok időm volt nyalogatni a sebeimet. Ez okozta a következő nehézséget: haza engedtek ugyan a kórházból, de napi szinten jártam kötözésre, állandó fájdalmaim voltak és a bal kezemet egyáltalán nem tudtam használni. Így a háztartásban, gyerekek körüli teendőkben állandó segítségre szorultam. Így esett, hogy jelen voltam ugyan a család és a gyerekek életében, de csak, mint passzív megfigyelő.

Férjem vett át nagyon sok mindent a korábbi feladataimból, tette mindezt a munkája terhére. Ez egy újfajta szerepfelosztást jelentett közöttünk, amit kényszeres volta miatt megint csak nehéz volt elfogadni.

Emellett állandó segítséget is kaptam a nagyszülők személyében, akik kvázi hozzánk költöztek, hogy nekem segítsenek, ha a férjem nincs otthon. (Az elején saját magam ellátása is nehézségekbe ütközött. Próbált már valaki egy kézzel felvenni egy melltartót? Nem egyszerű! Kezdetben egészen lehetetlennek tűnt…) Szóval hálás lehettem, hogy volt segítségem, de egyúttal rengetek konfliktussal is járt a nagyszülők örökös jelenléte.

Kata gyerekei3A legfájóbb pont mégis az volt számomra, amikor kisebbik lányom teljesen elutasított magától. Csak és kizárólag az apja csinálhatott vele mindent. Még akkor is, amikor már-már képes voltam mondjuk egy kabát felsegítésére, sikító frászt kapott tőlem. Nem csodálkoztam, hisz egyik napról a másikra eltűntem az életéből, majd mikor hazajöttem, nem tudtam csinálni vele semmit. Ráadásul mindenki vigyázott rám, mint egy hímes tojásra, így mindig rászólt valaki, ha odajött hozzám, hogy véletlenül se üsse, húzza, fogja stb. meg a kezemet. Aztán az apja szoktatta a bölcsibe is… Majd 39 hetes terhes voltam, amikor tüdőgyulladást kapott és kórházba került, én nem tudtam bent maradni vele. Szóval megértettem az okát az elutasításának, de nagyon nehezen dolgoztam fel. Szomjaztam a szeretetét, a közelségét…

És akkor ezek mellett még várt rám életem harmadik program császára. Úgy, hogy az előző kettő sem volt számomra túl pozitív élmény. A baleset után nem éreztem magamban semmi lelki erőt ahhoz, hogy kihordjak, “megszüljek” még egy gyereket. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy minek is nekünk ez a 3. gyerek, nélküle is elég bonyolult az életünk… Ettől a gondolattól meg persze őrült lelkiismeret furdalásom lett.

 

NINCS IDŐ KESEREGNI, HALADNI KELL ELŐRE!

Kata gyerekei2Ebben a helyzetben éreztem azt, hogy valami lelki támogatásra lenne szükségem. Azt viszont határozottan megfogalmaztam magamnak, hogy nem szeretném magam halálra analizálni, megfejteni, hogy mi hogy vezethető vissza a gyerekkoromra. Úgy éreztem, erre most nincs időm, energiám. Sürgették a gyerekek, illetve a szülés várható időpontja. Nincs idő keseregni, haladni kell előre! Azonnali segítségre vágytam, ami már másnap segít megélni a mindennapokat. Ebben nagyon-nagyon hasznos volt a Dóra által alkalmazott megoldás központú módszer.

Eleinte meg se tudtam fogalmazni, hogy mit is szeretnék, csak azt éreztem, hogy nem vagyok jól és nem tudom, merre van az előre. Féltem. Hogy mitől? Attól, hogy nem tudom, mi lesz, hogy lesz. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mindig mindent jó előre megtervezi. Ha valami bizonytalan, akkor én mindig a lehető legrosszabbra készülök. Dóra támogató kérdései segítettek elgondolkodni, hogy mi az valójában, ami miatt szorongok, illetve, hogy mi az, ami segítségemre lehet ebben a helyzetben.

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

pd_nevjegy

 

 

 

Életem legjobb befektetése

pénz2Dórával a coaching, komolyan mondom, életem legjobb befektetése volt!

Na jó, az egyik legjobb. Bár, ha átszámoljuk, hogy gyökeres változások indultak el 90 röpke perc hatására olyan területeken, amikkel hónapok, vagy évek óta küzdöttem… akkor mégis valószínűleg a legjobb.

Nem vagyok amúgy egy ilyen méregetős-számolgatós arc. Eredendően szociológiát is végzett kortárs táncművész vagyok, dolgoztam táncosként, koreográfusként, tanárként. Hosszú, merengő, intuitív beszélgetésekhez szokott lélekként mindig is szívesen analizáltam magam vagy mások Problémáit, nagy- nagy hajlamom van az adott helyzet szálazgatására, elemezgetésére, megoldásokon töprengésre, szeretek barátokkal lefutni egy kört amíg szomorkodunk a Probléma meglétén egy bor/ kávé mellett, majd ezt megtenni újra és újra…. Azt hittem, ez jó, mert éljen az önismeret (ez eddig oké) és emellett hatékony is, mert lassan-lassan közelebb kerülök valamiféle megoldáshoz.

Sajnos be kellett látnom, hogy ez nem így van. Az analizálás és egy probléma egyre mélyebb megértése vajmi kevéssé indít el egy megoldás felé. Ó, az a sok kávé és bor milyen hiába folyt el…

A coachingon viszont jön Dóra egy teával, és a jól irányzott kérdéseivel. Sajnálkozásra, érzékenykedésre, hosszas mélylélektani elemzésekre nincs idő, hanem kirobbant az eddigi nézőpontból, lökdös előre hogy TE MAGAD ki tudod találni a megoldást, ha arra figyelsz, és nem a problémára, na gyerünk, mit lehet csinálni, és még, és még, és még…?

Hihetetlen élmény volt, hogy mennyire lehet máshonnan is látni a helyzeteket, ha elhisszük, hogy van megoldás. Csodás, hogy egyszer csak megváltoznak a keretek. De a legjobb, hogy nem csak egy inspirálót beszélgettünk, hurrá, hanem tervekkel, szempontokkal, konkrét, gyakorlati feladatokkal távoztam, amiket szépen sorban leírva és lépésenként az életembe beépítve tényleg megtörténik a változás.

(Kulcsár-Vajda Enikő, 2 gyerek mellett vállalkozást indító anya)

 

Női erővel megtámogatva meglelhetem a saját utamat

Kicsit túl sok doloútravalóg van körülöttem, amiről már úgy éreztem, hogy ezt nem lehet bírni. Túl sok, túlságosan beterít és elveszek benne. Éreztem már egy jó ideje, hogy rendet kell vágni, vissza kell billenteni az egyensúlyt, meg kell találni a harmóniát, és el is kezdtem a magam erejéből. Ez persze egy kedves, ám de naiv elképzelés volt. Visszatérek a majomhoz, aki megpróbálja saját magát a hajánál fogva kihúzni a mocsárból. Hát, ahogy neki – úgy nekem sem megy egyedül. Így aztán nagy levegőt vettem, és felhívtam Dórát.

Hogy miért pont Dóra? Úgy érzem, hogy anyaként, nőként megérti, hogy miről beszélek, mi a bajom, mit is akarok, mit keresek. Kicsit nekem is elegem van a megmondókból, a bölcsek kövét villogtatókból és a tuti megoldásokat lobogtatókból. Valahol mélyen érzem, hogy itt másról van szó.

Voltam már többször is coachingon. Azt feltételeztem magamról, hogy tudom, mi ez. De erre nem számítottam. Megoldásközpontú coaching! Igen, megoldás kell, nem módszerek, nem valamilyen újabb kísérlet, vagy eltöltött órák, amíg elemezgetjük, hogy mit is kéne másképp.

És a coaching alatt, lélekben hirtelen ott találom magam a mezőn, ahol asszonyokkal körülvéve, női erővel megtámogatva meglelhetem a saját utamat, az alapkövet, amit a helyére kellett tenni. Amit egyedül nem találtam volna meg, akárhonnan is nézem a lapokat és keverem újra a paklit.

Ezért kell Dóra, aki azt mondja – nagyon szelíden, de határozottan – hogy tedd le a paklidat, amivel jöttél. Nem a kártyáidra vagyok kíváncsi, hanem az életedre, a belsődre, a Te saját megoldásodra. És könyörtelenül szembesít – csak tartja a tükröt és segít belenézni. Segít, hogy erőt merítsek, segít, hogy megtaláljam a kifelé vezető utat. Segít abban, hogy anya legyek, hogy feleség legyek, hogy vállalkozónő és karitatív munkát végző nő.

A prioritásai, az elvei erősek és nem engedi, hogy eltérjek az egészséges úttól. A szakmai alázata nekem nagyon sokat számít. Nem csak utat kapok, amit sajátomnak érzek, hanem prioritásokat is és konkrét feladatok, összefoglalást és segítőket, akikhez a továbblépésért, a konkrét megvalósításért fordulhatok.

Így hát egy szép télutói délutánon, a coaching után kiléptem a Dunapartra, beszippantottam az új élet leheletét, és nekiindultam új életem első napjának.

Köszönöm, és hálás vagyok, hogy megtaláltam Dórát, akinek a nő, az anya támogatása mélyéből fakad. Hálás vagyok, hogy nem hagyott elveszni a részletekben, hanem az út végén állt és mutatta merre menjek. Hogy meddig jutok el, és milyen útvonalon érek el hozzá, az már az enyém. Hogy mennyit vagyok képes egyszerre elvinni, lerakni, kihozni a másfél órámból, az tőlem függ. Ő azért van ott, hogy eljuthassak a célomhoz.

Próbáld ki Te is, kapsz egy társat, aki nőként, anyaként a legmélyebben megért és úgy támogat, hogy megkapod a saját utadat, saját megoldásodat.

Csomóné Lindmayer Katalin vállalkozónő és kisgyerekes anya

“Annyi energiát kaptam az Anyacsavar coachingtól, hogy elkezdtem cselekedni”

“Nagakadálypályayon kíváncsian vártam az Anyacsavar coachingot, sosem voltam coach-nál, de úgy éreztem, van bennem egy elakadás, amit inkább olyan emberrel beszélnék meg, aki kívülről lát, és érzelmileg nem kötődik hozzám. Még csak pár órája beszéltünk, de már most a legtöbb kérdés letisztult bennem, és annyi energiát kaptam, hogy elkezdtem cselekedni. Segített rávilágítani arra, hogy amiket dilemmának éltem meg, ott igazából már megszületett a döntés bennem, és a kérdés már az, hogyan valósítsam meg a célomat. Odafigyelő, fókuszált, lényegre törő. Igazi megoldásközpontú coach. 🙂 “(Lipták Nóra)