A megbízásaim 200 %-kal gyarapodtak

Azzal a céllal és reménnyel vágtam bele az Önmegvalósítás Anyacsavar csoportba, hogy a tervezett vállalkozásomhoz kapok inspirációt. Kezdetben inkább csak a vágyak szintjén “tervezgettem”, de lépéseket nemigen tettem érte. A megbízásaim néhány hét alatt 200 %-kal gyarapodtak, az önbizalmam és kompetenciaérzésem szépen növekedett.

Pályára kerültem!

Az első üléstől kezdve villámgyorsan elkezdtek helyre kerülni a már hosszú ideje emésztett dolgok, úgy érzem, pályára kerültem. Sikerült kipillantani és ki is lépni a magam körül pörgő gondolatspirálból, és végre előre nézni.

Hogy minél több örömem leljem a munkámban

Megtanított nekem egy olyan szemléletet, ami segít abban, hogy bármennyire is átláthatatlannak vagy megoldhatatlannak látszik egy helyzet, keressem meg benne azt, ahogy nekem jó. Álljak ki magamért – magammal szemben is. Úgy alakítsam ki a vállalkozásom feltételeit, hogy minél több örömem leljem benne.

Rendszeres flow-élmény anyaként is

“Rendszeres flow-élményem van, egy újabb “csáp” a külvilág felé, és egyre több sikerélmény. Emellett sokkal jobban állok a mindennapokhoz, több örömöt lelek a gyerekekkel töltött időben, sőt a velük járó teendőkben is. Számomra nagy segítséget jelentett a beszélgetésünk, köszönöm az “engedélyadást”, hogy igenis, megtehetem, hogy csak magamért csináljak valamit, és köszönöm a lökést is, hogy vágjak bele.”

Egy coaching folyamat tanulságai 2. rész

Most kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig! Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk!

Egy coaching folyamat tanulságai 1. rész

Most kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig! Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk!

Életem legjobb befektetése

Hihetetlen élmény volt, hogy mennyire lehet máshonnan is látni a helyzeteket, ha elhisszük, hogy van megoldás. Csodás, hogy egyszer csak megváltoznak a keretek. De a legjobb, hogy nem csak egy inspirálót beszélgettünk, hurrá, hanem tervekkel, szempontokkal, konkrét, gyakorlati feladatokkal távoztam, amiket szépen sorban leírva és lépésenként az életembe beépítve tényleg megtörténik a változás.

Női erővel megtámogatva meglelhetem a saját utamat

Segít, hogy erőt merítsek, segít, hogy megtaláljam a kifelé vezető utat. Segít abban, hogy anya legyek, hogy feleség legyek, hogy vállalkozónő és karitatív munkát végző nő. Nem csak utat kapok, amit sajátomnak érzek, hanem prioritásokat is és konkrét feladatok, összefoglalást és segítőket, akikhez a továbblépésért, a konkrét megvalósításért fordulhatok.