Embernek, nőnek maradni kisgyerekek mellett is

Dórát először a blogjáról ismertem. Nagyon tetszett az őszinte stílusa, a témák, amiket felvet, a gondolkodásra késztető írásai. Jó volt, hogy kisgyermekes anyaként írt, engem is elsősorban ebben a minőségemben szólított meg, mégsem az ezzel kapcsolatban megszokott témákat érintette, inkább arra koncentrált, hogyan lehet embernek, nőnek maradni kisgyerekek mellett is. Aztán 2019. elején részt vettem …

A gyerekvállalással hoztam egyensúlyba a karrieremet és a magánéletemet

Gál Judit, az Auchan kommunikációs igazgatói székéből ment el szülni, majd tért vissza a pozíciójába, jelenleg a második babájával van otthon GYED-en. Arról mesél, ő hogyan hangolja össze a családot, a párkapcsolatot, a saját magas teljesítménymotivációját és a karrierjét. A Karrierépítés Anyacsavar Klub vendégeként még több részletet tudhatunk meg arról, ő hogyan tartja egyensúlyban a …

Maminti Kuckó – új közösségi tér nyílt Budán!

Nyáron új mamabarát helyet fedeztem fel Buda szívében, és le vagyok tőle nyűgözve! Ismerjétek meg Ti is a Maminti Kuckót, egy újabb, kisgyerekes anyák által megálmodott és létrehozott vállalkozást! Tóth Viktória, aki két igazán ebatta fiú édesanyja, korábban marketing és jogi/pénzügyi kommunikáció terén dolgozott. Keresztesi Andrea, egy kislány és egy kisfiú boldog anyukája, tőzsde férfias …

Több a belső engedélyem saját célokat megvalósítani!

“Nekem az Önmegvalósítás csoport kiszabadulást jelentett a bezártságból. Nagyon jó volt hozzám hasonló kisgyerekes vállalkozónőkkel közösen ötletelni, tőlük visszajelzést kapni. Nagyon sok szuper javaslatot kaptam a többiektől, és mindig volt 2 hetem az alkalmak között előrelépni. Ez a csoport a férjemtől is vállalkozástámogatást kér, ami egy új családi szokás kialakítását is jelentette. Már az év …

Itt mindig támogatást kapok!

“Nekem az Önmegvalósítás csoport abban segített, hogy fókuszált jelenléttel gondolkozhassam az elakadásaimon, a többieket látva megerősödhessek, és tudatosíthassam, hogy amit szeretnék elérni, azt máris csinálom! Itt nem lehet hibázni, mindig támogatást kapok. Dóra remekül mederben tartja a csoportot, mégis jó a hangulat. Nekem különösen tetszett, hogy mindig utána nyúlt azoknak, akik valamiért nem tudtak eljönni …

Ki merek állni a világ elé

“Jó, hogy az Önmegvalósítás Anyacsavar csoport 3 hónapig tart, mert a folyamatosság segít a vállalkozásom fejlesztésében. Amikor itt vagyok, a fókuszt a vállalkozásomon tartja. Jók a kérdések, amiket végig gondolhatok a vállalkozásom bármely szakaszában. Jól esik az erősségeim tudatosítása, és a hiányok konkrét kezelése. Az önismeret fejlesztésén túl itt egy újabb támogató network-öt is kaptam. …

Amikor anya nincs otthon, mert dolgozik

Z. Anna őszinte, önreflektív története arról, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a klasszikus társadalmi elvárással szembemenve a GYES-ről vezetői pozícióba tért vissza, és a férje tartotta otthon a frontot. Elmeséli, mik voltak a leghúzósabb helyzetek, és a legjobb bevált megoldások a helyzet lelki és praktikus kezelésére. Megosztja a tapasztalatait arról, hogy a környezetében, …

Alkotóidő gyerekek mellett

Hogyan dolgozik egy művész kisgyerekek mellett? Hogyan hangolja össze a hosszabb egybefüggő időket kívánó alkotómunkát a 0-24 órás kisgyerekes “készenléti” üzemmóddal? Öt Mome, animáció szakon végzett illusztrátor kisgyerekes anya meséli el a saját egyedi megoldását.

Felkészítés állásinterjúra

Dóra tanácsai, kérdései nyomán 30%-kal magasabb bért és többféle, pénzben ki nem fejezhető extra juttatásokat sikerült kialkudnom ahhoz képest, amit magamban először elképzeltem.