Éles kanyar: párból szülővé válás

cool parentsA párból szülővé válás volt legutóbbi Anyacsavar Klub témája, ami ezúttal az apáknak is szólt. Beszélgetőpartnernek Halmos Gábor pszichológus trénerkollégámat, A férfi útja férfikör vezetőjét, az Apa megint jó fej lesz blog íróját, Bacsó Flóra mediátort, aki kisgyerek mellett is dolgozó anya és Szél Dávid pszichológust, az Apapara blog és könyv szerzőjét hívtam meg. Azért őket, mert mindhárman olyan különlegesen kiváló szakemberek, akik a szaktudásukat folyamatosan tesztelik önmagukon, és nem restellnek nap, mint nap kíváncsian kérdezni, alázatosan újat tanulni önmagukról a szülői szerepben is.

Készülni a szülőszerepre?

A klubra sok pár érkezett, olyanok is szép számban, akik az első babájukat várják. Jó volt látni, hogy van, aki nem csak a szülésre készül, hanem a szülővé válásra is. Minden tiszteletem az ő bölcs öngondoskodásuké és előre tervezésüké.

A szülővé válással kapcsolatban nap mint nap látom, tapasztalom, mekkora hatalma van az otthonról hozott mintáknak, éppen ezért leginkább két kérdés izgatott:

Hogyan lehet az otthonról hozott rossz szülői mintáktól szabadulni?

És hogyan lehet jó példa híján valamilyen saját, jól működő, új családi szokást kinöveszteni?

 

A legfontosabb tanulságok:

1) Gábor arról számolt be, hogy neki az volt egy fontos felismerés, hogy a folyamatos viták elkerüléséhez mennyire fontos felosztani a feladatokat és hatásköröket a párjával egymás között, majd kibírni, tiszteletben tartani azt, ha a felesége talán másképpen csinálja, mint ahogyan ő csinálná. Náluk a családi munkamegosztás úgy alakult, hogy ő a fő pénzkereső, és az idő 80%-ban a felesége van a gyerekekkel, ezért a feladatok mellé azt a döntést is átadta a feleségének, hogy a saját legjobb belátása szerint tegye mindezt, és ne a partvonalról osztogasson tanácsokat neki arról, hogyan nevelje a gyerekeket, vagy menedzselje a háztartást.

cool daddy32) Ennek kapcsán került szóba, hogy mennyire fontos megtanulni delegálni. Amikor egy feladatot nem csak átruházunk valakire, hanem delegáljuk neki, akkor a feladattal együtt bizalmat és felelősséget is adunk neki. Megengedjük, hogy a kitűzött célt a maga módján, a saját maga által választott eszközökkel oldja meg.

 

3) Fontos megismerni egymás hozott mintáit, és beszélni arról, hogy egy-egy helyzetben ezek hogyan mutatkoznak meg, milyen érzelmi terheket rónak a szülőpárra. Annak a nőnek, akinek az apja korán meghalt, és egész gyerekkorában azt a mintát látta, hogy az anyja egyedül küzd, nem könnyű kilépni a hozott szerepmintából egy olyan férjjel, aki azt hozza otthonról, hogy őt kiszolgálják. És a férjnek sem könnyű paradigmát váltania, hiszen ez a két szerep oly magától értetődően egészítené ki egymást.

 

4) Mondjuk ki együtt, hogy mit (nem) szeretnénk, hogy legyen esély közösen kialakítani a saját családi szokásainkat, munkamegosztásunkat, értékekeinket, hagyományainkat. Annának meghatározó gyerekkori élménye például, hogy az anyukája sosem ér rá vele játszani, mert a konyhában sürgölődik, ezért ő minden nap a munkahelyi menzáról hozza haza a vacsorát, hogy a lányával minőségi időt tölthessenek együtt.

 

cool mama5) Gyerekek mellett változik a fontossági sorrend is. Segít, ha tudatosan engedünk el korábban fontosnak tartott dolgokat, és nem érzünk állandó bűntudatot, vagy veszekszünk a párunkkal olyasmin, ami igazából lényegtelen. Ahogyan Vekerdy fogalmazott nagyon találóan: „Aludj, amikor a gyerek alszik, egyél, amikor a gyerek eszik, vasalj, amikor a gyerek vasal.”

 

6) Merjünk hozzányúlni a „szent tehenekhez” is, a családban generációk óta élő hagyományokhoz is, ha azok már nem szolgálják a családi egységet, sőt feszültséget hoznak a hétköznapjainkba, és ünnepeinkbe. Erre jó példa, hogy nálunk nincs – nem hogy napokig tartó, de semmilyen – karácsonyi sütés-főzés, és a Szenteste reggel van, hogy a gyerekek egész nap játszhassanak a játékaikkal. De erre jó példa Gáboréké is, akik a kizárólag gyerekekkel közös nyaralások helyett külön-külön is elmennek pár napokra feltöltődni, mert introvertált szülőpárosként erre van a legnagyobb igényük.

 

7) Nem kell a gyerekvállalásba becsavarodni! Lehet elfogadni, sőt kérni külső támogatást bármihez. A „szüleim is meg tudták csinálni, én is meg tudom” megközelítés helyett érdemes belátni, hogy „meg tudom csinálni, de lehet, hogy nem szeretném”. Nem kell, hogy a szülővé válás feltétlenül egyet jelentsen a mártíromsággal, és a saját életünk, kiteljesedésünk, önmegvalósításunk, és jóllétünk feladásával. Ez néha borzasztóan nehéz tud lenni. Kérni ugyanúgy meg kell tanulnunk, mint delegálni.

 

cool daddy8) Nem „kell” a gyereknek kötelezően örülni, ahogyan azt a környezetünk elvárja. Lehet kezdetben ambivalensen érezni a gyerekünk iránt, vagy nyomorúságosan a saját bőrünkben, vagy új identitásszeletünkben. Szabad a saját ritmusunkban megérkezni a kötődésbe, a szülői szerepbe, ami bizony akár hónapokig is eltarthat. Ettől még értékes és szerethető emberek vagyunk.

 

9) Nem csak szülők vagyunk, csomó minden más is vagyunk – ahogyan Dávid fogalmazott. Például szeretők, akiknek szükségük van az intim együttlétekre, barátok, akik szeretnék ápolni a felnőtt kapcsolataikat, vagy szakemberek karrierambíciókkal. És mindezekről nem szeretnénk lemondani csupán azért, mert szülők lettünk. A család egy rendszer, amelyben minden családtagnak jól kell magát éreznie – a szülőknek is -, és mindegyiknek kell alkalmazkodnia is – a gyereknek is. Erről sokat ír az általam korábban is előszeretettel hivatkozott Nem harap a spenót című gyereknevelési alapmű.

 

10) Amikor a környezetünk – a szüleink, párunk, távolabbi rokonok – nem támogatja a döntéseinket, nem erősít meg a választott utunkban, nagyon könnyen esünk bűntudatba. A saját családi szokásaink kialakításánál sokat segítenek mások jó példái és támogatóktól jövő külső megerősítések addig is, amíg belül meg nem erősödünk annyira, hogy lerázzuk a bűntudatot, és a külső nyomásgyakorlás kényszerítő erejét. Jó esetben a szülőpár képes párként összezárni a kívülről jövő nyomás felé, rossz esetben komoly párkapcsolati konfliktussal szembesülhet a két családból hozott minták mentén.

 

cool daddy2+1) A szüleid jó szülőnek tartanak Téged? És Te saját magadat? Erősítsük meg magunkat a „jó szülő” szerepben. Tudatosítsuk, mi mindent csinálunk szülőként máris jól. A pozitív megerősítés nem csak kívülről jöhet, mi magunk is tehetünk az önelfogadással saját magunkért, és szülői kompetenciaérzésünkért.

 

Coaching kérdések

Végül álljon itt néhány gondolatébresztő kérdés azoknak, akik szeretnének önmagukon dolgozni ebben a témában:

A szüleidet miben tartod példaképnek?

Mi az, amit szeretnél másképpen csinálni, mint a szüleid?

Milyen mintát hozol otthonról a családi munkamegosztásról?

Te milyen neked leosztott szerepekben érzed magad jól? És mikben nem?

A pároddal mik azok a tevékenységek, helyzetek, amikben jól működtök együtt, és hol vannak rendszerint konfliktusok?

Mik azok a feladatok, szerepek, amelyekért mindketten benyúltok, és mi az, aminek nincs gazdája?

Aminek nincs gazdája, akit kinek lehetne esetleg delegálni, (ahelyett, hogy egymásra nyomnátok, vagy önmagatokat erőszakolnátok meg)?

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

 

 

A bejegyzés kategóriája: Mamabarát, Testi-Lelki, Új családi szokások, Uncategorized
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.