Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 4.

reggeli elindulás2A “Beszélj úgy, hogy érdekelje” szülői kommunikációs tréning legnehezebb témája számomra talán a büntetés nélküli konfliktuskezelés. Merthogy ugye a rosszalkodás idegesítő, olykor vérlázító, és noha lélekben bölcs és belátó, következetes és igazságos szülő szeretnék lenni, a hétköznapokban ez nem mindig sikerül, amikor éhes és fáradt vagyok, a gyerek pedig a kifejezett kérésem ellenére dobálja a nappaliban a teniszlabdát, majd kajánul vigyorogva figyeli a hatást. Ami nem marad el: már kiabálok is, hogy azonnal hagyja abba, és csak arra vagyok büszke, hogy káromkodás helyett egy nyomatékos „macskabajusz” hagyja el a számat. Majd félelmetesnek hangzó fenyegetőzésbe kezdek: „Bezárjalak a szobádba?” Hallom magam kívülről, tök gáz, mondjuk nincs is kulcs a szobájában, bezárni, ha akarnám se tudnám, de a fenyegetés, akkor is fenyegetés. A gyerek azonnal abbahagyja a labdázást, és boldogan mondja: „Igen, zárjál be, és gyere is be velem a szobába, és beszéljük meg!”, és elindul a szobájába.

Ó, szóval innen fúj a szél! Szeretne csak velem lenni egy kicsit, és az ölembe bújva beszélgetni. Belemegyek a játékba, leteszem a kezemből a konyhai akármit, amivel éppen foglalkoztam, bemegyünk a szobába, becsukom az ajtót, leülök a földre, ő azonnal az ölembe kucorodik, és mondja „Bocsánat, mama, megígérem, hogy máskor nem csinálok ilyet!” és élvezi az osztatlan figyelmet és testi kontaktust. És én is.

A tréningen sok szó esik arról, hogy ezekben a türelmet próbáló, határfeszegető helyzetekben büntetés helyett próbáljunk meg a rosszalkodás mögé látni.

A gyereknek motiváció, nekem időnyerés, a családnak jó hangulat

reggeli elindulásVajon mi lehet a minden reggeli cirkusz mögött, amikor a gyerek nem akar elindulni az oviba, és bojkottálja az egész készülődést, amitől az másfél órára nyúlik, és hihetetlen stressz lesz? Nálunk hamar kiderült, hogy a testvérféltékenység áll mögötte: a kicsi – 10 hónapos – miért maradhat otthon a mamával? Ő – a 3,5 éves nagy – miért van kiközösítve a jóból? Végül rájöttünk, hogy neki nagyon sokat segít, ha minél pontosabban érti a helyzetet: ki mit csinál egészen pontosan, amíg ő az oviban van. Az egyik barátnőm minden nem elmeséli a napját a hároméves kislányának. És nem csak azt, hogy mivel tölti a napját, hanem azt is, hogy éppen mi foglalkoztatja, milyen jó és rossz élmények érték, minek örül, miket tervez. Ugyanúgy egyenrangú félként kezelni a – természetesen korának megfelelő köntösbe bújtatott – információ megosztásban, mint a férjét.

A tréningen hallottam egy másik tanulságos történetet arról, milyen fontos az ellenállás mögé látni. Egy kisgyerek szintén nem akart oviba menni, amit a szülők úgy értelmeztek, hogy a kicsi hozzájuk ragaszkodik, és ezért egyre később vitték óvodába, hogy minél több időt lehessen velük. Hónapokba tellett, mire kiderült, hogy a gyerek azért utasította vissza egyre hisztérikusabban az oviba indulást, mert ott az volt a szokás, hogy az utolsónak érkező szedi le az asztalt és hajtogatja össze a terítőt, ami neki sosem sikerült. És mivel a szülei jó szándéka miatt mindig ő érkezett utoljára, naponta érte kudarcélmény a terítő összehajtásban. Valójában kompetenciaprobléma húzódott meg a hiszti mögött, és a gyerek boldog volt, amikor a szülei korábban kezdték bevinni, és elsőnek érkezett az oviba.
A tréningen tanultam meg azt is, hogy reggeli készülődésnél időnyomás alatt tapasztalható ellenállás kisebbeknél szavak helyett cselekedetekkel jobban kezelhető. Például jobban járunk időben és stresszmentességben is akkor, ha leülünk a kicsi mellé, és együtt fejezzük be a legóvárat, majd gond nélkül el tudunk indulni, mint ha meg akarjuk szakítani a neki oly kedves és fontos tevékenységben.
Az egyik résztvevő megjegyezte, hogy ezek a módszerek vasárnap működnek, hétköznap nem. Ebbe van némi igazság, hiszen téthelyzetben, amikor időben muszáj elindulni, az ember nem szívesen húzza az időt legóvárépítéssel, vagy más belefeledkezős játékkal. Én azért kipróbáltam ezt, és működött. A legfontosabb azonban szerintem a lelki felkészítés: „Ezt a várat most segítek neked befejezni, utána indulunk. Rendben?” És meggyőződöm róla, hogy hallotta, érti, mert így sokkal valószínűbb az együttműködés. Nálunk gyakran működik az, hogy az egyik játékot kihozzuk magunkkal az előszobába, amíg öltözködünk. Így nincs éles határ a játék és az elindulás között. A gyereknek motiváció, nekem időnyerés, a családnak megőrzött jó hangulat a reggelben.

Szeretem őket, és szeretném, hogy jó legyen együtt

Fontos, hogy a büntetés nélküli konfliktuskezelés sokkal több türelmet igényel, és sokszor segít valami „varázsmondat”, vagy mantra az önuralmam megtartásában, amikor érzem, hogy kezd felmenni a pumpa. Mondjuk, emlékeztetem magam arra, hogy „szeretem a gyerekemet”, vagy rápillantok a heti tervezőmre az előszobában, amire felírtam a hét mottójának, hogy „Türelem, kedvesség, egymásra figyelés!” Mert, hogy nekem ez az igazán fontos. Hogy szeretem őket, és szeretném, hogy jó legyen együtt. Ez pedig a hétköznapokon múlik, a reggeli elindulásokon, a hideg és sötét téli délutánokon hazabandukolásokon, a közös uzsonnázásokon, a fürdés utáni ölelkezős törölközéseken, a spontán odafordulásokon „Nézd, mama, daruautó! Láttad? Egy igazi daruautó!”

Érdekel Téged is a téma?

Szeretnéd Te is elsajátítani a büntetés nélküli konfliktuskezelés alapjait?

Akkor most megéri csatlakoznod az Anyacsavar On-line klubhoz, mert havi 1 tejeskávé áráért minden hónapban más témában kapsz coaching támogatást, és partneri kedvezményeket! Márciusban többek között 4500.- kedvezménnyel vehetsz részt az Értsünk szót Érzelmi iránytű tanfolyamán is! Várunk Téged is szeretettel!

Jelentkezz MOST!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 3.

kommunikáció gyerekekkel2Szülőként állítólag a legtöbb időt a gyerekeinkkel azzal töltjük el, hogy megpróbáljuk a őket együttműködésre bírni. Hogy milyen eszközökkel? Mindenki másfélékkel – szerintem én már szinte mindennel próbálkoztam.

Az Értsünk szót tréningjének résztvevői között elhangzik néhány zsigerből gyakran használt módszer, mint a szabályok felállítása, és az azokra való hivatkozás, a lekenyerezés – mondjuk étellel, ajándékkal -, a „nemszeretem” program jó színben feltüntetése – „Megyünk vendégségbe a Juci nénihez, de nagy buli lesz!”, és az üzletkötés – „Ha felöltöztél, megjavítom a kisautódat.” Aztán jönnek az extrémebb módszerek, amikor a helyzet fokozódik: a rimánkodás, parancsolgatás, és az „Azonnal…” kezdetű mondatok, a zsarolás, és fenyegetőzés „Ha nem hagyod abba, hazamegyünk!”, és a felemelt hang, amitől a gyerek megijed és/vagy dühös lesz, és ezzel még lelkifurdalós órákat is szerezhetünk önmagunknak.

Pedig csak arról álmodozunk, hogy idilli hangulatban játszunk együtt, hogy a gyerekeinkkel őszinte és bizalomteli viszonyunk legyen, hogy megossza velünk az élményeit, vágyait, hogy együtt érezzen másokkal – velünk is.

Helyzetfüggő, és a gyerek korától, temperamentumától is függ, mi működik. Nincsenek doboz módszerek, az odafordulást és a türelmet nem lehet kispórolni a kapcsolatból.

OLYMPUS DIGITAL CAMERANyáron éppen Balatonra mentünk, amikor a 3 éves elkezdett a hátsó ülésen fejhangon követelőzni, hogy azonnal álljunk meg. 130-cal mentünk épp a belső sávban, kint 40 fok, a kocsiban rajtunk kívül még a három hónapos csecsemő, körülöttünk a szokásos sztrádai átokfutók. Semmi mást nem akartam, csak minél hamarabb épségben megérkezni. Ja, és még valamit: hogy a hároméves azonnal hagyja abba a hisztit.

Szerencsére éppen jön egy benzinkút, kapva-kapok az alkalmon. Úgy döntök, kimutatom a nagyobbik felé, hogy figyelek továbbra is az ő igényeire attól még, hogy – áruló módon – három hónappal ezelőtt lett egy testvére. Lassítok, lehajtok, beállok az egyetlen szabad helyre, leállítom a motort, és épp kezdeném magam a türelem és jófejség szobrának érezni, amikor a gyerek elkezd magából kifordulva üvölteni, ne álljunk meg, és hogy azonnal induljunk el.

Viszonylag gyorsan kapcsoltam, hogy az egész semmi másról nem szól, mint, hogy az legyen, amit ő akar. Most azonnal. És mindig. Teszteli, hogy eléggé fontos-e még ő nekünk, és vajon még ezt is kibírja-e a szülői türelem. Folyamatosan feszegeti a határokat, mint egy bizalmát vesztett megcsalt szerető. És értem, hogyne érteném, de ez tarthatatlan. Hol van így a család többi tagjának összes igénye? Hol van egyfajta családi optimum?

Az Értsünk szót tréningen ez a jelenet villant be, amikor arról tanultunk, hogyan lehet együttműködésre rávenni a gyerekeinket. Arról már korábban volt szó, hogy minden probléma megoldása az érzelmek elfogadásával kezdődik, ugyanakkor az érzelmek elfogadása nem egyenlő a cselekedet elfogadásával. Dühösnek lenni szabad, az autópályán megállás nélkül a sofőr fülébe üvölteni nem. Na de hogyan lehetne ezt úgy kommunikálni egy mondatban, hogy ennek az üzenetét egy hároméves is megértse?

kommunikáció gyerekekkel1Erre nagyon jó eszköz a tréningen tanult eszköz, a „bárcsak” vágyteljesítő szóval kezdődő mondat. „Bárcsak meg tudnánk állni most azonnal!” Mert ennek a mondatnak az az üzenete, hogy: „Fontos vagy nekem és komolyan veszem az igényedet, szeretném is teljesíteni, de most nem tudom.”

És ez remekül működik szinte bármilyen helyzetben. Például akkor is, ha toporzékolva követeli a fagyit záróra után a cukrászda előtt „Bárcsak nyitva lenne!”. Ilyenkor el lehet képzelni, milyen lenne, ha nyitva lenne, és a fantázia lehetősége sokszor helyettesíti a valóságot. Gondolatban fagyizott egyet, mehetünk tovább.

És persze ezzel a mondattal azt is kommunikálom a gyerek felé, hogy az ő oldalán állok, egy csapatban focizunk, és ezért az egymásnak feszülés okafogyottá válik. A 20-40 perces hisztik, másodpercek alatt elhalnak. Noha a szakirodalom azt írja, hogy a belátás képessége jóval későbbi életkorban alakul ki, állítom, hogy már egészen kicsi korban megértik a gyerekek, hogy ezt most nem lehet.

Meleg szívvel ajánlom ezt az egyszerű eszközt, én szinte minden nap használom már, és eddig mindig segített!

A Beszélj úgy, hogy érdekelje szülői kommunikációs tréning tapasztalatairól korábban már írtam itt és itt. Hamarosan jön a folytatás! 🙂

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 1.

szülő veszekszikÉn is azok közé tartozom, akik addig voltak tökéletes szülők, amíg meg nem születtek a gyerekei. Máig emlékszem a szüleim fájó mondataira, a rosszul lekezelt helyzetekre, a türelmetlenségekre, igazságtalanságokra, és már gyerekként megfogadtam, hogy én másképpen csinálom. Aztán jött a kisgyerekes valóság: a kialvatlanságban, végletes kimerültségben, stresszes helyzetekben, lelki szétesettségben, és a határhelyzetekben rendre elcsúszott a jó szándék.

Azon kaptam magam, hogy kiabálok a kétévessel, amit korábban elképzelni sem tudtam volna magamról. Szégyen, bűntudat, bocsánatkérés, kibékülés, fogadkozások, és erőimen felüli igyekezet következett, majd újabb elcsúszások. Rá kellett jönnöm, hogy sokszor utólag végig gondolva sem tudom, hogyan kellett volna helyesen kezelnem a helyzetet, csak abban voltam biztos, hogy nem jól csinálom, és mindenki – én és a gyerekem is – rosszul érzi magát. Azt is tudtam, hogy mivel a gyerekeimmel való kapcsolatban én vagyok a felnőtt, nekem áll hatalmamban új eszközöket tanulni, és a nehéz helyzeteket kezelni.

Megkönnyebbülés volt szembesülni azzal, hogy már van Magyarországon is tréning, ahol tanulhatóak gyakorlati módszerek. Már alig vártam, hogy a sok elolvasott könyv és elmélet után konkrét eszközöket kapjak a kezembe, amivel kezelni tudom majd azokat a hisztiket, dühkitöréseket, irreális kívánságokat és makacskodásokat, amikkel a hétköznapokban sokszor nem tudok mit kezdeni.

Az első alkalomra érkezve nem voltam meglepődve, hogy 6 anyuka és csupán egy szülőpár érkezett a Beszélj úgy, hogy érdekelje szülői kommunikációs tréningre. Hiszen ki ér rá hétköznap délelőttönként? Nyilván első sorban a csecsemővel otthonlévő anyák. De vajon hogy jut el az apákhoz a módszer, a tapasztalat?
A tréner, Turáni Szabolcs szerint általában az apák szkeptikusak, de amikor látják, hogy a módszer a gyakorlatban működik, belelkesednek, és szívesen alkalmazzák a tanultakat. Állítólag volt, aki nem csak a gyerekkel, hanem a párjával is sikeresen alkalmazta az ellesett kommunikációs megoldásokat. Hm, ez egyre inkább érdekel!

durcás gyerekHogy miért jöttek el ezek a szülők a tréningre? Volt, aki meghittebb családi életet szeretne, kevesebb veszekedéssel, több jó hangulatú pillanattal. Volt, aki több értékes időt szeretne eltölteni a családjával, mert „a fegyelmezés rengeteg időt vesz el” – milyen igaz! Volt, aki arra kereste a választ, hogyan tud türelmesebb lenni időnyomás alatt. Volt, aki a dackorszak és a féltékenység kezelésére keresett jó eszközöket. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy nem akar lemaradni arról, ami a gyerekével történik, szeretné érteni és nyomon kísérni a lelkiéletét, érzéseit. Volt, aki olyan készségekre szeretné megtanítani a gyerekét, amelyek hosszútávon biztosítják a jóllétét, mint az érzelmi intelligencia. Volt, aki a hétköznapi „megoldhatatlan” helyzetekre keres megoldást.

A bemutatkozásnál rögtön megkaptam az egyik anyukától a klasszikus kérdést: Te miért vagy itt, ha coach vagy? Imádom ezt a kérdést! Azért mert nem vagyok tökéletes, én is ember vagyok. Attól, hogy jó szakember vagyok, nem vagyok mintaszülő, sőt! Ahogy egy jó sebésznek is lehet vakbélgyulladása, és akkor ő maga is sebészhez fordul, nekem is vannak elakadásaim, amikor én is coachhoz fordulok, vagy elmegyek újat tanulni egy tréningre. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én újra és újra megerősödöm a tapasztalatomban, hogy nem tökéletesnek lenni nem ciki, kérdezni, kételkedni, segítséget kérni, tanulni sem ciki. Sőt!

A tréner egy egyszerűnek tűnő kérdéssel indít: Mik a legfontosabb szülői tulajdonságok? Rövid tűnődés után konszenzusosan bekiabálják többen is, hogy a türelem, majd egy-két kósza tipp jön, mint rugalmasság, következetesség, empátia. Majd megtudjuk a kutatási eredményt is, amelyben dobogós helyezett a kreativitás egy-egy konkrét helyzet megoldásához. Hm, ha belegondolok, ebben tényleg van igazság. Mondhatni, hétről-hétre változik, hogy milyen barbatrükk működik a lurkóknál, is mi az, amivel többé felesleges próbálkozni.

Az első alkalom legfontosabb hozadéka annak a megközelítésnek a megértése, hogy a gyerekeinkkel való együttélés alapja a bizalom kiépülése. Ehhez szavahihetőség, partneri viszony kell a szülő és a gyerek között. Az érzelmi biztonság azt jelenti, hogy tudom, nehéz helyzetben is megmutatkozhatom előtted, és nem fogsz megsebezni elbagatellizálással, kritikával, a saját elképzeléseid rám erőltetésével, kéretlen tanácsok adásával, kioktatással, büntetéssel. Ez nem csak a gyerekeknél van így, hanem bárkinél.

hisztiEgyszerű helyzetgyakorlatokban próbáljuk ki a saját bőrünkön, mik a zsigeri szülői reakciók egy-egy klasszikus helyzetben – sajnos szinte mindig az érzések tagadása: „Ugyan már, biztos nem fáj annyira!”, „És te vajon mivel váltottad ki ezt?” „Százszor megmondtam, hogy ne mássz fel, mert leesel!” „Fejezd már be, elég volt!” És megtapasztalhattuk azt is, mi az a reakció, ami jól esik és segít egy nehéz helyzetben megtalálni a saját megoldásunkat: az érzéseink elfogadása. Pont. A vigasztalás, értelmezés, jó szándékú tanácsadás sem segít ilyenkor. Csak a puszta odaforduló jelenlét, és a meghallgatás, elfogadás. Ennek a ki nem mondott üzenet az: értem, amit érzel, melletted vagyok! Az érzések elfogadását addig kell folytatni, amíg ki nem alakult a bizalmi légkör.

Ami számomra igazán szemfelnyitó volt, az az a felismerés, hogy ha sikerült jól tennem a dolgomat, és egy nehéz helyzetben a bizalmi légkör kialakítani a gyerekemmel, – de ugyanez igaz a férjemre is – azt éppen az jelzi, ha a másik elkezdi ventilálni a rossz érzéseit. Pedig sokszor azt szeretnénk, hogy nyugodjon már meg, hagyja abba a sírást, a dühöngést, a hisztit. Mert nekünk fárasztó ezt kísérni ezeket az érzelemkitöréseket. Szóval a ventilálás jó jel, azt jelenti, hogy közel a megoldás! A saját megoldása. Most vajúdik, mindjárt megszüli, türelem!

vigasztalásHa elkezdett a gyerekünk ventilálni, akkor lehet elkezdeni segíteni őt a szempontváltásban. Például elmondani a saját érzéseinket, rámutatni arra, hogy ő hogyan járulhatott hozzá a helyzet kialakulásához, vagy mit szeretnénk kérni tőle, hogy legközelebb másképpen csináljon. Mert elfogadni az érzést nem ugyanaz, mint elfogadni a cselekedetet! Az érzések nem racionálisak. Attól, hogy én vagyok a hibás, mert leestem a bicikliről, még lehetek frusztrált, dühös, vagy érezhetek bárhogyan. Ha azonban kiengedhettem a gőzt, sokkal nagyobb eséllyel tudom belátni, mi az én részvényem a történtekben, és mit tehetnék azért, hogy mindez legközelebb ne fordulhasson elő.

Szóval még egyszer a sorrend:

  1. Érzelmek elfogadása addig, ameddig ki nem alakul a bizalmi légkör
  2. A ventilálás után lehet szempontváltásra kérni a másikat.

A házi feladat az volt, hogy otthon gyakoroljuk a tanultakat. Na, majd mesélek…

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112