Gyermekágyi terv: készülj tudatosan a szülés UTÁNI időszakra!

gyermekágyA felvilágosult nők manapság tudatosan készülnek életük nagy eseményére, a kisbabájuk születésére. Jobban mondva leginkább csak a szülésre. Orvost, szülésznőt, dúlát választanak, kismama jógára járnak, intimtornáznak, fórumokat olvasnak, szülési tervet készítenek. Arra, ami a szülés után jön, csak kevesen készülnek fel. Pedig sok stresszt meg lehetne spórolni egy tudatosan végig gondolt gyermekágyi tervvel.

Nyakó Maya dúla írása az Anyacsavar blogban

Mit gondolj végig?

Gyermekágy alatt a szülést követő első hat hetet értjük, azon belül is elkülönül az első hét-tíz nap, a korai gyermekágy. Nagyon fontos erre az időszakra kiemelt figyelmet fordítani, és előre tervet készíteni, mivel ez egy nagyon érzékeny periódus, ami jó esetben lehetővé teszi, hogy az anya és az újszülött baba minél zavartalanabbul egymásra hangolódhasson, ebbe a folyamatba az apa is bekapcsolódhasson és létrejöhessen az új család.

Amikor még a várandósság során az első közös napokra, hetekre gondolunk a babával, érdemes végig gondolni a következőket:

– Mitől éreznénk magunkat a lehető legjobban?

– Mitől tudnánk minél zavartalanabbul a babánkra figyelni?

– Milyen terheket szeretnénk, ha levennének a vállunkról? (pl. rokonok vendégül látása, háztartási feladatok, nagyobb gyerekekről gondoskodás, hivatali ügyintézés)

– Mi segíti testi és lelki regenerálódásunkat? (egy kis egyedüllét, vagy éppen ellenkezőleg: egy kis együttlét barátokkal?, egy illóolajas masszázs, egy jó zuhany, a kedvenc ételeink ágyba hozatala?…stb.)

– Ki az, akinek a jelenléte valóban támogatást jelent és ki az, aki inkább csak zavarna?

– Mennyi szabadsága van az apának, meddig tud ő is otthon maradni? (a törvényi előírás szerint 5 munkanap mindenképp jár, de 2-3 hét együttlét nagyon sokat segít a kezdeti összekovácsolódásban!)

– Mi az, ami lehetővé teszi, hogy az újdonsült apa is minél inkább bevonódhasson a baba körüli teendőkbe? (Miben venne részt ő maga is szívesen? Ki az, aki az újdonsült apát tudná támogatni a kompetencia-érzése növekedésében?)

– Mi segíti elő az új család összekovácsolódását? (Érdemes akár mások tapasztalatait meghallgatni, és végig gondolni, vajon számunkra melyik működés a szimpatikus, és a saját gyakorlatunkba könnyen beilleszthető?)

Az, hogy kinek mi jelenti a legmegfelelőbb környezetet, a legnagyobb nyugalmat és biztonságot, mindenkinek más és más. Ezért fontos a saját válaszainkat megtalálni a fenti kérdésekre.

Néhány általános érvényű szempont, aminek alapján bárki elkészítheti a számára ideális gyermekágyi tervet

1.Háztartás: ki és miben segít majd?
baba és mamaA korai gyermekágy, az első hét-tíz nap idején nagyon fontos, hogy az anya lehetőleg csak pihenjen, azon belül is minél többet feküdjön. Így kipihenheti a szülés fáradalmát és a vízszintes testhelyzettel a méh összehúzódást is támogatja (ez többedszer szülőknél kiemelten fontos), illetve az esetleges gátsérülés gyógyulására is jótékony a pihenés, az összezárt lábak. Kezdetben sok időt és energiát kívánhat a helyes szoptatási gyakorlat kialakítása is, igényi szerinti szoptatás esetén ez az elején napi 6-8 órát is igénybe vehet.

Hogy mindezek zavartalanul megvalósulhassanak fontos átgondolni és megszervezni, ki fogja az anyát tehermentesíteni és ellátni a háztartási körüli teendőket, a bevásárlást, a főzést. Gondos előre tervezéssel ezeknek legalább egy része külső segítség bevonása nélkül is megoldható, ha :

– nagyobb készleteket halmozunk fel tartós élelmiszerekből,

– több napra előre megfőzünk és lefagyasztjuk az ételeket, vagy

– házhoz szállíttatjuk a készételt valamilyen jól bevált cégtől.

Ha van külső segítség, főzhet ránk más is. Nagymamák, közeli rokonok és barátok örülni szoktak ennek a lehetőségnek, és boldogan hozzák a komatálat, mert így legalább az újdonsült család közelébe kerülhetnek. Fontos, hogy ezek a látogatások ne tartsanak túl sokáig és az újdonsült család igényeihez alkalmazkodjanak. Semmiképp se arról szóljanak, hogy a gyermekágyas anya jó házigazdaként próbálja lesni a látogatók igényeit. Ez nem a vendéglátás ideje. Nyugodtan megbeszélhetjük előre ezeknek a találkozásoknak a kereteit. Gondoljunk most csak magunkra és a babánk igényeire, arra, hogy nekünk mi és mennyi esik jól. Bátrabbak akár készíthetnek egy listát a tennivalókról és megkérhetik a látogatókat, hogy segítsenek. Ha meg merünk bízni bennük és pontos instrukciókat adunk, mások is meglepően hatékonyan boldogulnak, olyan feladatokkal, amikről sokszor azt hisszük, csak mi tudunk ellátni, mint például bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, teregetés, porszívózás, háziállatok gondozása (ha vannak).

Ha rokonokra és barátokra nem számíthatunk, érdemes megfontolni fizetett külső segítség bevonását is (ez lehet például egy gyermekágyi dúla), főleg, ha az apának hamar vissza kell menni dolgozni és az anya egyedül marad otthon a babával. Eleinte még a legapróbb, leghétköznapibb teendőkre is nehéz lehet módot találni egy újszülött baba mellett, például, hogy az anya a mosdóba vagy zuhanyozni elmehessen, ételt melegíthessen magának, ezért nem célszerű napi 8-10 órát teljesen egyedül maradni a babával.

2.Tökéletes helyett optimumra törekvés
Mindemellett alapvető fontosságú tudatosítani, hogy a háztartás körüli teendők most csak azért és addig fontosak, amíg a baba és a mama kényelmét, ellátást szolgálják. Ne aggódjunk feleslegesen egy kis rendetlenség miatt. Ez az időszak nem a lakás rendben tartásáról szól. Ilyen jellegű maximalizmusunkat érdemes – akár tartósan is – félretenni.

Hasznos megbékélni annak a gondolatával, hogy egy ideig nem akkor végezhetünk el bizonyos dolgokat (például a fent említett zuhanyzást vagy étkezést), amikor szeretnénk, hanem, amikor lehet, amikor babánk engedi vagy rendelkezésre áll a segítség, aki minket felvált. Talán szerencsénk lesz és gyermekünk a kezdetektől sok időt hagy nekünk a feltöltődésre, de könnyen előfordulhatnak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor intenzíven igényli a törődést és fizikai közelségünket és ilyenkor a saját igényeink erőteljesen háttérbe szorulhatnak. Ez meglepő érzéseket generálhat egy elsőgyermekes anyában, aki független felnőttként ahhoz volt hozzászokva, hogy ideje nagy részével maga rendelkezik.

3. Az élet hordaléka: bürokratikus feladatok
Az első hetekben néhány hivatalos elintéznivaló is vár ránk, többek között például a baba születési anyakönyvi kivonatának, TAJ-, adó-, vagy lakcímkártyájának beszerzése, családi pótlék, egyszeri anyasági támogatás vagy a TGYÁS igénylése. Érdemes tájékozódni ezek aktuális és helyi ügyintézési módjáról, az igényléshez szükséges papírokról és átgondolni, ki és mikor tudja elintézni őket, akár megfelelő meghatalmazással.

4. A helyes szoptatási gyakorlat kialakítása
szoptatásSok időt és energiát kívánhat a helyes szoptatási gyakorlat kialakítása is. Ha szoptatni szeretnénk kisbabánkat, érdemes előre tájékozódni és összegyűjteni a szoptatással kapcsolatos alapvető tudnivalókat (például a www.lll.hu vagy a www.szoptatasert.hu oldalakon). Arra is bátorítok mindenkit, hogy lehetőleg már a szülés előtt keressen magának egy baba-mama klubot, szoptatást támogató csoportot a lakhelye közelében, ahová még a várandóssága alatt ellátogat. Így ha bármi kérdés, bizonytalanság, nehézség adódik a szoptatás körül, egy már ismert szoptatási tanácsadóhoz fordulhat segítségért, ami sokszor könnyebb, mint egy vadidegent felkeresni. De ha ez az előzetes ismerkedés nem történt meg, akkor is mindenképp kérjünk segítséget, ne őrlődjünk egyedül az esetleg felmerülő kétségekkel. Általában annál könnyebben és gyorsabban lehet megoldást találni a szoptatással kapcsolatos problémákra, minél kevesebb ideig vár valaki a megfelelő segítség és információ megkeresésével.

A szoptatáshoz jól jön egy kényelmes karosszék, vagy egy zug az ágyban, a kanapén, különböző méretű és keménységű párnák. Próbálgassuk és váltogassuk bátran a különböző testhelyzeteket, így könnyebben megtalálhatjuk a számunkra ideálisakat és elkerülhetjük, hogy mindig ugyanabban a pozícióban szoptassunk és „beálljanak az izmaink”. Nagyon fontos, hogy az anya mindig kényelmesen érezze magát szoptatás közben, és el tudjon lazulni. Készítsünk a közelünkbe innivalót, egy kézzel is fogyasztható, tápláló harapnivalókat, mobiltelefont, olvasnivalót, távirányítót, stb. Megéri időt és energiát fordítani a megfelelő körülmények megteremtésére, hisz napi több órát fogunk ezzel a feladattal eltölteni.

Saját tapasztalatom szerint nem fontos, főleg nem előre speciális eszközöket beszerezni, mint például szoptatós párna vagy mellszívó, mert lehet, hogy nem is lesz rá szükségünk. Ezeket később is bármikor megvehetjük, ha tényleg szükségessé válnak. Mellszívót például gyógyszertárban is lehet venni, tehát gyakorlatilag éjjel-nappal hozzáférhető.

5. A lelki támasz
Hasznos lehet tudni arról is, hogy a „hormonok játéka” a szüléssel nem ér véget. A gyermekágy időszaka alatt továbbra is bonyolult hormonális folyamatos zajlanak az anya testében, melyek például a méh összehúzódásáért vagy a tejtermelés beindulásáért felelősek és a frissen szült nő hangulatára is kihathatnak. Előfordulhatnak váratlan és intenzív érzelmi reakciók, sírások, elbizonytalanodások. A megváltozott testkép is okozhat nehéz napokat. Legyünk megértőek és elnézőek önmagunkkal és biztassuk erre környezetünket is. Jó, ha ezt a férj is tudja, és elsősorban az anya érzelmi támogatásával törődik, a praktikus teendők háttérbe szorításával. Fontos, hogy legyen néhány valódi támogató az anya mellett, aki kéretlen tanácsok, és tuti-megmondás helyett meghallgat, odafigyel, megerősít s vigasztal.

6. Gondoskodás önmagunkról
striákUgye nem szeretnénk anyaként mártír szerepben tetszelegni? Pedig ebbe a szerepbe sajnos sokan belecsúsznak. Már az elején tehetünk azért, hogy anyaként is teljes életet élhessünk. A gyermekágyi időszak alatt ennek érdekében a következőket tehetjük:

Gondoljunk hálával testünkre, értékeljük azt a hatalmas munkát, amit elvégzett és továbbra is végez.

– Próbáljuk meglátni a szépséget külsőnk átalakulásában és adjunk időt a regenerálódásnak.

– Ha véget ért a korai gyermekágy és kicsit már megerősödtünk, kényeztessük magunkat egy kellemes masszázzsal, illatos zuhannyal vagy finom és tápláló, tejtermelést segítő italokkal.

Egy új életet hoztunk a világra, úgyhogy igazán megérdemeljük!

 

 

 

 

 

 

Sorstársi közösség segíthet egy baba elvesztésének gyászában

gyászcsoportAz Anyacsavaron Pintér Ilona dúlával, négygyerekes anyával beszélgettünk a karitatív missziójáról: a babájukat elvesztett nőknek, és pároknak tartott önsegítő gyászcsoportok tapasztalatairól, valamint a magyar kórházi gyakorlatról, a férfiak és nők gyászában megmutatkozó különbségekről, a feldolgozatlan veszteségről és a poszttraumás növekedésről.

Hogy jutott eszedbe a gyász témájával foglalkozni?

Egyrészt a családunkban volt egy tragédia: az édesanyám nővére meghalt tízéves korában. Ezt a nagymamám sosem dolgozta fel; még az én kamasz koromban is állandóan temetőbe jártunk. A három generáció egy fedél alatt élt, és más családokkal ellentétben nálunk a betegség, a halál nem volt tabu téma: beszéltünk róla, és másoknak talán szokatlan módon a gyerekek is részt vettek a temetéseken. Számomra emiatt a halál sosem volt félelmetes dolog, inkább természetes. Másrészt viszont a nagymamám veszteségének feldolgozatlansága oda is vezetett, hogy amikor én megszülettem, ő úgy tekintett rám, mint aki az ő meghalt kislánya helyett született. Gyerekként számtalanszor hallottam tőle, hogy mennyire örül annak, hogy én vagyok, mert az ő kislánya visszajött.

Ez rád milyen hatással volt?

Ez sokáig rányomta a bélyegét az életemre: nagyon magányos gyerek voltam, nem voltak barátaim, sokáig alacsony volt az önbizalmam, állandóan megkérdőjeleződött bennem, hogy az élethez van-e jogom, a boldogsághoz van-e jogom, hiszen nem engem vártak, mit is keresek hát itt. Haragudtam anyukámra emiatt. De csak negyvenéves koromra jöttem rá, hogy ez így nem stimmel, és akkor kezdtem el az önismereti munkát, amelynek során feldolgoztam a történteket, és ma már megértem az édesanyám és a nagymamám akkori döntéseit. Negatív érzések már nincsenek bennem, és mára megerősödtem abban a tudatban, hogy én saját jogomon születtem ebbe a világba, nem pedig valaki helyett. Ezt a feldolgozott tapasztalatot jól tudom hasznosítani a gyászcsoportokkal folytatott munkámban is.

Miért pont a babájukat elvesztett nőknek és pároknak tartasz csoportot?

Dúlaként eleve nőkkel és párokkal dolgozom, őket kísérem a várandósság és a születés folyamatában, ezért úgy érzem, őket tudom a leghitelesebben kísérni a várandósság és a születés közbeni veszteség feldolgozásának folyamatában is. Az egyik dúla-továbbképzésen Singer Magdolna beszélt arról, mennyire mostoha körülmények között kell elszenvedniük a veszteségüket azoknak a nőknek, akik kórházi körülmények között veszítik el a babájukat. Mivel az orvosok és az egészségügyi személyzet számára is egy tabutéma ez, ezért nem tudnak vele mit kezdeni. A nem megfelelő hozzáállás egy plusz traumát jelent a veszteségen túl ezeknek az asszonyoknak. Puszta jó szándékú hozzá nem értésből jönnek azok a sablon mondatok, hogy „lépjen túl”, „felejtse el, majd az idő megoldja”, „majd jön másik”.

Mi lenne a megfelelő segítség?

Sokszor a legegyszerűbb, de legjótékonyabb hatású segítség a puszta jelenlét: csak odaülni a másik mellé, jelen lenni, csak megfogni a kezét, csak hallgatni, hagyni sírni a gyászoló anyát. Nagy probléma az is, hogy a babákat a mamáknak meg se mutatják, sőt, ha szeretné megnézni, óva intik ettől, mert „nem szép látvány”. Noha lenne joguk hozzá, a halva született babákat csak nagyon ritkán kapják karba az édesanyák, leginkább rögtön elviszik őket, így nem tudnak elbúcsúzni tőlük. Mivel nem marad semmilyen konkrét emlék az elvesztett babáról, ez megnehezíti az elgyászolását. Németországban létezik egy olyan szolgáltatás, hogy az elvesztett babákról emlékdobozt készítenek: benne egy talplenyomat, egy fénykép, egy hajtincs, a kis cédula a kezéről. Ezt a dobozt hónapokig tárolja a kórház arra az esetre, hogy ha közvetlenül az elvesztést követő órákban, napokban nem is, de később az édesanyában megérik az igény arra, hogy a babájára ilyen módon is emlékezzen.

Mi történik a gyász csoportokban?

Ősszel indítom a csoportokat, és a 12 alkalmas folyamat fél évet ölel fel, így tavasszal ér véget. Minden jelentkezővel van előtte egy személyes beszélgetés, amelynek során tisztázódik, hogy az illetőnek vajon a csoport lenne-e a leghasznosabb segítség, és előfordulhat, hogy másik feldolgozási formát javaslok, például egyéni terápiát, vagy családállítást. Az első alkalom után zárttá tesszük a csoportot, hiszen nagyon mély témákat érintünk, így fontos az állandóság, és a csoporttagok között kialakuló bizalom. A csoportban egy tematika mentén haladunk, igazodva a gyász természetes fázisaihoz, de ettől el is térhetünk, ha a csoportdinamika megkívánja. Írásos, rajzos, mozgásos gyakorlatokat végzünk, amelyek előhozzák azokat az érzéseket – mint a szégyen, fájdalom, keserűség, harag -, amelyek az elvesztést kísérik, majd ezeket igény szerint megbeszéljük, de semmiben sem kötelező a részvétel. Gyakori, hogy irracionális érzelmek is felbukkannak: például haragszanak más kismamákra, irigyek rájuk, elkerülik őket, és nem tudják ezeket az érzéseiket kezelni. Ezeket az érzéseket senkivel nem tudják megosztani, de a csoportban mindenki más érti, átérzi ezeket, így nem kell szégyenkezniük, itt senki sem fogja elítélni őket. De azzal is foglalkozunk a feldolgozás vége felé, hogy kinek hogyan sikerül megerősödve, nem ritkán az addigi életet is más szemmel nézve, kijönni ebből a tapasztalatból, amit úgy hívnak, hogy poszttraumás növekedés.

Kik jönnek a csoportba?

Vannak a babájukat a terhesség korai, vagy későbbi szakaszában elvetélt anyák, vannak halva született, vagy babájukat csecsemőként elveszített gyászolók, és van olyan is, aki abortuszon esett át. A csoportban a nők hihetetlenül elfogadóak és támogatóak egymással szemben, mert mindenki átérzi azt, hogy függetlenül attól, hogy valaki mikor és milyen körülmények között veszíti el a babáját, a szívében, lelkében már anya volt. Sokszor párok is érkeznek, aminek nagyon örülök, mert a gyerekek elvesztését általában a párkapcsolat is megsínyli, a csoport viszont segíti megérteni mindkét félnek, hogyan gyászolnak másképpen a férfiak és a nők.  Noha a férfiak általában kísérőként érkeznek, és nekik gyakran nem is komfortos a veszteséggel foglalkozni, pláne mások előtt, a csoport egy olyan közeg, ahol ők is lehetnek „gyengék”, ők is sírhatnak, kifejezhetik azokat az érzéseiket, amelyeket máshol nem szeretnek felvállalni, ami számukra mindenképpen terápiás hatású.

Hogyan?

A férfiaknak gyakran nem komfortos a veszteséggel foglalkozni, pláne csoportban, és sokszor úgy próbálják támogatni a párjukat, hogy „tartják a frontot”, nem borulnak ki nyilvánosan, nem is beszélnek a bennük kavargó érzésekről, inkább a megoldandó feladatokra koncentrálnak, próbálnak erősnek mutatkozni, amit a párjuk úgy él meg, mint érzéketlenséget, közönyt. A nőknek arra lenne igényük, hogy a férjük velük együtt sirassa a gyereket, kifejezze fájdalmát. Amikor egy-másfél év elteltével a nők gyásza kezd csendesedni, és a férfinak már nem kell megtartaniuk a nőt, általában   akkor omlanak össze, lesznek depressziósak, mutatnak fizikai tüneteket. A párkapcsolatot azért teheti tönkre a feldolgozatlan gyász, mert a harag, a feszültség mindkét félben ott van, és ezt a párok tehetetlenségükben gyakran egymáson vezetik le.

Milyen eredményeket tapasztaltál azoknál, akik részt vettek a gyászcsoporton?

Kivétel nélkül mindenki arról számolt be, hogy nagyon sokat segített neki a csoport összetartó ereje, a közeg, ahol értik egymás rezdüléseit is. Van, akinek abban segít a csoport, hogy túlélje a következő napokat, van, akit elindít a gyógyulást útján, és ki tud a depresszió és önvád mókuskerekéből szállni, és olyan is van, aki a fél év alatt nagymértékben képes feldolgozni a veszteségét, és erőt merít ahhoz, hogy egy új babát vállaljon, vagy visszatérjen dolgozni.

 

 

 

 

 

Beszélgetés a HipnoSzülésről

Anyacsavar_HipnoSzülés
Fotó: Kallos Bea

“Mi a szülés kontextusában a siker?”

Az Anyacsavaron Schimcsig Nóra dúla a pár éve Magyarországon is megjelent HipnoSzülés módszeréről beszél.

Hogyan lett a hivatásod a HipnoSzülések kísérése dúlaként? 

Hogy honnan indult az utam? Kacskaringós volt az eleje. Főleg az érdekelt, hogy miért úgy szerveződik az emberiség, miért működik úgy az ember, ahogy. Közgazdaságtant, majd pszichológiát tanultam. A végzés idején érkezett a fiam, és egyszerre beszippantott mindaz, amit a szülésről, anyaságról, szoptatásról, gyermeknevelésről meg lehet ma tudni. Minél többet tudtam meg, annál jobban vonzott, annál jobban inspirált, és annál inkább éreztem, hogy nekem itt dolgom van. Dúlává válás, további képzések, aktivista időszak következett. Egy pár éve már dúla voltam, amikor külföldön a HypnoBirthing (HipnoSzülés) módszerre is ráleltem, és másokkal együtt hazahoztam. Tulajdonképpen három hivatásom van, és mind a szüléshez kötődik valahogy. Az egyik a HipnoSzülés, ami inkább szülésfelkészítés, mint szüléskísérés: tanfolyamokat tartok, illetve egyéni konzultációkat. Aztán kísérek családokat dúlaként is, vagyis asszonytársi segítőként a megfoganás-várandósság-szülés-szoptatás úton, információval, érzelmi és kényelmi támogatással. A harmadik hivatásom a szülésélmény feldolgozása, integrálása – olykor örömteli, máskor traumatikus élmények ezek -, személyközpontú segítő beszélgetésekben, önsegítő női körökben, olykor pedig a kliensemet pszichiáterhez továbbirányítva.

…azt gondolják, hogy mi nagyon lilák vagyunk…

Mit érdemes tudni a hipnoszülésről? Egyáltalán, lehet hipnózisban szülni?

A HipnoSzülés kicsit több, kicsit más, mint pusztán szülészeti hipnózis. Marie Mongan ennek a módszernek az “anyja”, szerinte a fókuszban annak kell lennie, hogy egy pár kompetens legyen a saját szülését illetően, hiszen ez elsősorban családi esemény. A szemléletmód mellett, természetesen néhány gyakorlati tippet, készséget is érdemes elsajátítani (erre való a tanfolyamunk), ezek egyike az önhipnózis, amit a várandós kismama hasznosnak találhat a várandósság, szülés, vagy gyermekágy idején. És igen, lehet hipnózisban szülni! :)

Miben más a hipnoszülésre felkészítő tanfolyam más szülésfelkészítőknél?

A legtöbben, akik először hallanak a HipnoSzülésről, azt gondolják, hogy mi nagyon lilák vagyunk, a hipnózis valami ezoterikus izé. A jógázó feleség által elcipelt mérnök apukák, vagy az agykontrollos férj által elrángatott informatikus kismamák nagyon meg szoktak könnyebbülni, amikor kiderül számukra, mennyire gyakorlatiasak maradunk, noha valóban holisztikus a szemléletmódunk. Az biztos, hogy aggódnivalók sorolása helyett mi a pozitívra összpontosítunk, bátorítunk. Az is tény, hogy rajtunk kívül mások nem nagyon oktatják a mély relaxáció, vizualizáció, önhipnózis technikáit szülésfelkészítés keretein belül – talán csak a kismamajógán. Egy harmadik dolog, hogy nálunk a kísérőtárs (például az apa) kulcsfontosságú szereplő. Kifejezetten javasoljuk, hogy a szülésfelkészítés minden alkalmán vegyen részt, és otthonra is javasolunk olyan közös tevékenységeket, beszélgetéseket a párnak, melyek révén a  kísérőtárs a szülőszobán sem a “kispadról”, kívülállóként szemléli majd tanácstalanul aggódva az eseményeket, hanem aktív és kompetens segítő tud lenni.

Bárki el tudja sajátítani a technikát?

Mivel a tanfolyamunk komplex, nem egyetlen technikát tanít csak, és bátorítunk mindenkit, hogy a maga szája íze szerint építkezzen a felkínált tippekből, ezért úgy gondolom, mindenki fog olyat találni, amit hasznosítani tud a gyakorlatban, mindegy milyenek az egyéni adottságai.

Mik a sikeres HipnoSzülés előfeltételei?

Tegyük fel másképpen a kérdést: mi a szülés kontextusában a siker? Ha az elégedett anya a cél, akkor mindenképpen fontos, hogy a környezet legyen támogató, bíztató, és a döntések ne az anya feje fölött, hanem általa történjenek! A HipnoSzülésnél  fontos, hogy a kismama és kísérőtársa értsék, ez a módszer elköteleződést igényel, a készségek elsajátításához gyakorlás kell, ahhoz pedig kitartás, rászánt idő. A biciklizés megtanulásához sem elég, ha megmutatják a bringát és elhadarják a KRESZ-t. Nekünk fel kell ülni rá, ráadásul sokszor, és belejönni a tekerésbe, egyensúlyozásba. Utána megy már magabiztosan – akkor is, ha a körülményeink nem is ideálisak!

Mik az eddigi  magyarországi tapasztalatok a HipnoSzülésre felkészült nők között? Mennyire sikerül a magyar kórházi gyakorlatban alkalmazni az elsajátított technikát?

Még kevés a visszajelzésünk, így a bíztató statisztikák mind külföldiek. Az anyák történetei változatosak, de általában azt mondják, hasznosnak találták a tanfolyamot, ha végül talán egész másképp is zajlott a szülésük, mint eredetileg elképzelték.

Kinek ajánlanád ezt a technikát?

Azoknak, akik már tudják, milyen jótékonyak a relaxációs technikák – ők a szülés körül is hasznosnak találják majd ezeket. Azoknak, akik magabiztosságra és derűs nyugalomra vágynak, mert aggódnak, félnek, és a környezetük is csak még jobban elbizonytalanítja őket. Azoknak, akiknek magától értetődő, hogy ebben a folyamatban az apának is fontos szerepe van. Azoknak, akik tenni szeretnének a szülésük lehető legjobb kimeneteléért, és nem csak a sors kegyére bíznák, ami történik majd.

A fotót Kallos Bea készítette.

Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával

Lenard_Orsi_dula…kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet…

Lénárd Orsi dúla, mentálhigiénés szakember, háromgyerekes anya, a dulablog.hu szerzője arról mesél az Anyacsavarnak, hogy milyen változásokat hozott az életébe az anyává válás, mik voltak a legszebb és legnehezebb pillanatai, és mit csinálna ma másképp…

Hogy emlékszel vissza az anyává válás időszakára? Milyen változásokat hozott az életedbe?

Mielőtt az első gyerekem megszületett, dolgoztam, egyetemre jártam. A baba születésével megszakadt ez a munkás, „felnőtt” életem, helyette babás hétköznapok következtek.

Mi volt a legnehezebb?

Talán a sok egyedüllét, a bezártság.  A baba gondozása rengeteg időt elvett, és hiányzott, hogy felnőtt társaságban legyek. A barátságaim, kapcsolataim „kiritkultak”, ill. áthelyeződtek a kisgyermeket nevelő anyatársakra. Szerencsére a legjobb barátnőm éppen hasonló élethelyzetben volt, csak kicsit nagyobbacska gyerekkel, így sok mindenben előttem járt. Konkrét tanácsokkal segített, mindent meg tudtam vele beszélni, és jó példaként is szolgált számomra. Nap mint nap láttam nála, hogyan lehet sikeresen megoldani az új élethelyzet eseményeit. Később kialakult egy barátnői kör hasonló gondolkodású kisgyerekes anyákból, akikkel a templomba együtt jártunk. Néhányan elkezdtünk rendszeresen összejárni: hetente egyszer vetésforgószerűen mindig másnál szerveztünk közös reggelit, ahol gyönyörű, terített asztallal várt bennünket a háziasszony. Az „anyareggelikre” ki-ki hozta a gyerekeit is. Ők jól eljátszottak egymással, mi reggeliztünk és jókat beszélgettünk. Felnőtt programokat is rendszeresen szerveztünk magunknak. Ilyenkor a gyerekeket másra bíztuk, és megnéztünk egy-egy kiállítást vagy elmentünk moziba. Másik fontos és jó hagyomány az egyházközségünkben, hogy a frissen szült édesanyák tehermentesítésére 2-3 hétig komatálat viszünk annak a családnak, ahol kisbaba született. Minden nap más főz és viszi el az ebédes csomagot a megadott címre. Ilyet én is kaptam: máig a számban érzem a finomabbnál finomabb fogások ízét, amit István fiam születés után az anyatársak szívvel-lélekkel készítettek nekünk. Ennek a támogató közösségnek sokat köszönhetek, anyaként sok megerősítést adott, mintával szolgált és támogatott.

Ki segített még a gyermekágyas időszakban?

Első és második fiam születésekor édesanyám segített a legtöbbet. A szülés után a kórházból a szüleim házába Pomázra mentünk haza. Édesanyám akkoriban a hét több napján is otthonról dolgozott,  így az első hat hétben például minden nap tálcán kaptam az ebédet tőle. Rengeteget segített a háztartási és gyerekgondozási feladatokban, és mindig nagyon tapintatosan volt jelen az életünkben.

Mi segített még?

A második gyerekem születése után kerestünk egy gyerekőrző nénit, aki sok terhet levett a vállamról, sőt a mai napig is segít a háztartási feladatokban.

Sokan úgy gondolják, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak…

Ebben kreatívnak kell lenni. Ha valakinek nincsen pénze, valamit adhat a segítségért cserébe, vagy  munkával is viszonozható a segítség. A legfontosabb szerintem az, hogy az anya a hétköznapokban kiegyensúlyozott legyen. Ha valaki nehezen bírja el a terheket az új élethelyzetben, ne szégyelljen segítséget kérni.

Volt-e olyasmi, ami meglepetésként ért, amire nem voltál felkészülve?

Azt hiszem, kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet, és a nehézségekre kevésbé voltam felkészülve. Dúlaként gyakran ugyanezt tapasztalom a hozzám forduló édesanyáknál is. A legtöbben inkább csak a szülésre fókuszálnak, és kevesebb figyelem esik az azt követő gyermekágyas időszakra. A kisbaba megszületését követő időszak „asszonypróbáló”, hiszen 24 órás testi-lelki szolgálatot jelent, ráadásul sok változást is hoz magával (párból család lesz, lányból anya, fiúból apa stb.).

A mai fejeddel mit csinálnál másképpen?

Azt hiszem, hamarabb kezdeném el keresni a baráti, támogatói kört, akikkel a kisbabás hétköznapok jobban teltek. Akár már várandósan elkezdeném átgondolni, hogy a családon túl kik lennének azok a segítők, akikre a gyermekágyas időszakban támaszkodhatok.

Vannak új családi szokások, amiket a gyerekek érkezése alakított?

Igen, ilyen például a nyaralás. Amíg egészen picik voltak a gyerekek, lemondtunk az utazásokról, a tengerparti nyaralásokról, helyette inkább Balatonra mentünk a szüleimhez. A gyerekeknek így hosszabb nyaralás jutott, a férjem pedig a hét közbeni munka után a hétvégére le tudott jönni hozzánk. A balatoni nyaralások alatt a szüleim játszótérre vagy fürödni vitték a gyerekeket, így nekem is mindig jutott egy kis saját idő, amikor pihenhettem.

Hogyan változott a munkához való viszonyod?

Eredeti végzettségem szerint nyelvtanár vagyok. Az első kisfiam születése után 1 évig nem dolgoztam, de azután újra nyelvórákat adtam. Édesanyám heti egy napra átvállalta a gyereket, amíg én megtartottam az óráimat. A második gyerek születése után a tanítás már egyre kevésbé fért bele az időmbe és energiámba, aztán a harmadik születése után papíron is főállású anyává váltam. Ekkortájt hallottam először a dúlaságról egy rádióműsorban, és nagyon tetszett, amit hallottam. A várandósság és a szüléseim nagyon pozitív és megerősítő élmények voltak a számomra. Szerettem volna másokat is hozzásegíteni hasonlóan szép élményekhez, ill. ahhoz, hogy ebben a kiemelkedően fontos életszakaszban megtalálják a saját útjukat és a számukra legjobb megoldásokat. A legkisebb fiam kétéves volt, amikor elvégeztem a dúlaképzést, illetve a mentálhigiéné szakot.

Hogyan próbálsz egyensúlyt tartani a család, munka és önmegvalósítás hármasa között?

Nem könnyű az egyensúlyt megteremteni. Nem is szeretem az önmegvalósítás szót, mert úgy érzem, nem „önmegvalósítok”, hanem azt csinálom, amit szeretek, és amire igény is van; a dúlaság a hivatásom lett. A munkám másrészt pénzkereseti forrás is a családban. Ha úgy érzem, hogy az egyensúly felborul, tudatosan visszaveszek a munkából, és ezt vállalkozóként, saját időbeosztással hál’ Istennek megtehetem.

Mindig a munkából veszel vissza ilyenkor?

Igen. Első sorban édesanyának tartom magam, ez számomra az első, ezt követi a másik kettő: a munkám és a háztartás. Ez utóbbi kettő között sem tudnék igazándiból rangsort felállítani, mert a hivatásom is fontos, és az legalább annyira, hogy például a hét több napján meleg vacsorával várhassam haza a családomat.

A férjed mennyire veszi ki a részét a közös feladatokból?

Amikor az első gyerekünk megszületett, a férjem még egy multinál dolgozott, és rendszeresen nagyon későn és fáradtan érkezett haza. Se a háztartásra, se a gyerekekre nem maradt energiája. Az egész heti kemény munka után ő csendet és nyugalmat szeretett volna, én pedig GYES-en lévő anyukaként az egész heti „bezártság” után élményekre, programokra vágytam. Amióta vállalkozóként dolgozik, hozzám hasonlóan rugalmasan tudja beosztani az idejét, és sokkal több energiája marad a gyerekekre és olyan dolgokra is, amiket szeret. Ez ugyanakkor azzal is jár, hogy mindkettőnk keresetére szükség van, azaz mi is a kétkeresős családmodellre váltottunk. A közös otthoni feladatokból mostanra már a gyerekek is kiveszik a részüket.

Mi az, ami téged tölt a hétköznapokban?

A szabadidős tevékenységek, mint a kézimunka, az olvasás, programok a férjemmel vagy barátokkal. De ilyen a munkám is, ami közben teljesen elfeledkezem a hétköznapi problémákról. A hitem is nagyon fontos szerepet játszik a lelki egyensúlyom megtartásában, mivel látom a Gondviselés működését az életemben és családunk életében.

Anyaként mire vagy a legbüszkébb?

Nagyon jó dolog anyának lenni. Azt gondolom, jól sikerült ez az egész kisgyermekes időszak – a nehézségei ellenére, amelyekre mind találtam megoldást és a sok-sok szépségével és örömével, amivel együtt járt. Úgy érzem, hogy az anyává válás a számomra nagyon megerősítő és pozitív élményt jelent.

Háromgyerekes anyaként és dúlaként mit tanácsolnál egy leendő, vagy újdonsült anyának?

A szülésen kívül fontos a gyermekágyas időszakra is készülni. Jó, ha az újdonsült szülők előre tájékozódnak arról, hogy kihez fordulhatnak, ha magukkal vagy a kisbabájukkal kapcsolatosan valamilyen fizikai vagy lelki nehézséggel, problémával találják szembe magukat. Sokat segít az is, ha a házaspár a gyerek születése előtti időszakban igyekszik lelkileg is ráhangolódni a szülővé válásra: beszélgetnek gyermeknevelés kérdéseiről, vagy arról például, hogy hogyan változik meg a a házasságuk a kisbaba érkezésével, eljárhatnak a szülésre, illetve a szülőségre felkészítő programokra. A baba megszületése után is nagyon fontos, hogy a házaspár férfi és nő is maradjon, ne csak apa és anya, azaz figyelmet fordítani a házastársi kapcsolatra. Mi például alkalmanként egy-egy estére hívtunk segítséget a gyerekek mellé, és elmentünk valahova kettesben töltekezni. Az is fontos, hogy az anyának legyen minden nap saját ideje – mondjuk, amíg a gyerek alszik – olyasmit csinálni, amit szeret. Dúlai munkám során fontosnak tartom, hogy ezekről a témákról is beszélgessünk a hozzám forduló párokkal.

Az anyaság mit tanított neked?

Jó szervezőképességet nyertem általa, hiszen gyakran egy csomó dolgot kell egyidejűleg átgondolnom vagy csinálnom. Megtanultam jó szívvel lemondani vagy késleltetni a saját igényeimet  a gyermekeim javára: a baba, a kisgyermek gyakran nem tud várni, ha éppen rám van szüksége. A gyerekeimtől is sokat tanultam, például azt, hogy hogyan tudnak őszintén rácsodálkozni vagy belefeledkezni egy-egy számukra jelentős dologba.

“Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával” bővebben