Családi nyaralás 3 és 6 évessel – ami nekünk bevált

Minden évben be kell látnom, hogy az előző év tapasztalataiból nem sokat tudok hasznosítani a családi nyaraláson. A gyerekek nőnek, az igényeik változnak. Ami tavaly a tuti befutó volt, arra idén rá sem bagóznak. Ami tavaly még csak vágyálom volt, idén már természetes. Íme a legfontosabb tanulságaink és az idei legjobb megoldásaink a három- és a hatévessel a családi nyaraláson.

 

 

Egymásból és másból töltekezés

Ami a legfontosabb tanulság, és minden évben elfelejtem, hogy a családi nyaralás a gyerekek számára arról szól első sorban, hogy belőlünk töltekeznek. Abból, hogy négyesben vagyunk, és állandóan elérhetően, napokon keresztül. És minden évben elfelejtem azt is, hogy ez eleinte rettenetesen fárasztó, hiszen nekünk, szülőknek is ez a nyaralásunk, és mi is szeretnénk feltöltődni, csak másképpen, mint ők. Sok is a feszültség mindenki között az első napokban. Idén kb. 10 nap (!) egymásból töltekezés után kezdett érezhető lenni a változás: ennyi idő kellett, hogy a gyerekek már elhiggyék, hogy tényleg sok-sok „hancúrnapot” töltünk együtt, és ne kérjenek megállás nélkül, és néha kétségbeesetten destruktív módon a figyelmet. Ennyi kellett, hogy megtöltsük a feneketlennek látszó figyelem-tankot, és átlépjünk egy élhető arányra a figyelem elosztásban, ahol vannak olyan pillanatok is, amikor a gyerekek egyedül játszanak, mi pedig egymással beszélgetünk, vagy szépirodalmat olvasunk. Nagyon örülök neki, hogy idén három hetet töltöttünk együtt egybefüggően, ezért megtapasztalhattuk ezt a váltást.

 

 

A természet elég, nem kell extra

Semmilyen mesekönyv nem olyan izgalmas, mint lepkehálóval megpróbálni halat fogni a Balatonban. A kert, a homokozó, a víz, a növények, és állatok megfigyelése, a pókok hálószövésének áhítatos figyelése egy órán keresztül, az esőbe kiállás fürdőruhában mindent visz. Tavaly még egy DM-es zacskónyi könyvvel, foglalkoztató füzettel és új játékkal érkeztem a nyaralásra, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű impulzust tudjam adagolni a fiúknak, idén hazavittem a zacskónyi cuccot.

 

 

Napirend szőr mentén

Mi vagyunk este az utolsók a Balaton parton, és reggel elsők a játszótéren. Pár nap alatt beleérkezünk a vakációs “napirendbe”, amibe sok minden belefér a reggel 9-kor fagyizás, és az éjszakai csillaghullás-nézés is, ami máskor soha nincs. Pár sarokkő marad az egyébként teljesen spontán, úszós létben: a meleg kaja ebédre, a kicsinek az ebéd utáni alvás, az én „dolgozós” kimenőm 3-4 naponta pár órára, és hogy az esti fektetés a férjemé, a reggeleket viszont én viszem, amíg ő tovább alhat.

 

 

Kívánt viselkedés pozitív megerősítése

Miközben mindnyájan egyetértünk abban, hogy a nyár a szabadság, az időtlenség és a kapcsolódások elmélyülésére, a közös élmények megélésére van, mindnyájunk életét megkönnyíti, ha a gyerekek viselkedése nem esik szét, és nem folyamatos fegyelmezésből és veszekedésekből áll a családi nyaralás. Végig gondoltam, melyik gyerekemnek milyen viselkedés okoz kihívást, aminek a megugrása nekünk, szülőknek is sokat jelentene, és megbeszéltem a fiúkkal, hogy ki mivel tud matricákat gyűjteni. Idén nyáron nálunk lehetett matricát kapni azért, ha reggel, miután felébredtek, halkan játszanak, és hagynak bennünket, szülőket aludni.  Lehetett még matricát kapni többek között a hangos köszönésért, a rendrakásért, a kicsinek pedig a wc-be pisilésért, kakilásért. A gyerekek imádták, hogy egy kis tudatos odafigyeléssel olyasmit csinálhatnak, amivel nekünk is örömet okozhatnak, és imádták a matricagyűjtést is, mert 10 matricát be lehetett váltani valami vágyott élményre, mint a dodzsemezés, vagy vízi biciklizés. Fontos volt, hogy megtapasztalhatták, mit tehetnek ők maguk a nyári programok alakításáért. Mellesleg pedig nyertünk még egy szobatiszta gyereket, sok plusz átaludt órát…stb.

 

 

Testvérkapcsolat

A nyaraláskor eltöltött extra sok idő olyan váratlan ajándékokat is hozott, mint a folyamatosan a szülői figyelemért versengő tesók közötti kapocs megerősödése. Napról-napra érezhető volt az elmélyült közös játékok és az egymással törődés arányának növekedése. Egyre több az elfelezett kakaós csiga, az együtt elolvasott mesekönyv, a közös bunkerezés, amit nagyon jó volt látni…

 

 

Barátok nekik, felnőtt társaság nekünk

Idén valahogy úgy alakult, hogy szinte minden nap voltak látogatóink a nyaraláson, és volt, aki ott is aludt. Volt a gyerekeknek új és új gyerektársaság, akivel lehetett bandázni, és idén már ez azt jelentette, hogy mi, felnőttek is tudtunk közben beszélgetni a teraszon egy fröccs mellett. Túl vagyunk azon a szakaszon, amikor a kicsi sarkában kell állni, mert önveszélyes, és a nagyokat állandóan fegyelmezni kell, mert közveszélyesek. Fantáziavilágot építenek maguk köré, és órákon át építenek várat, rohangálnak a kertben lovagként, konspirálnak egy sátorban, vagy rajzolnak együtt. Én meg a távolból figyelem őket, és gyönyörködöm bennük.

 

 

Én-idő

Azaz teljesen egyedül töltött idő, ami introvertált szülőként nekem és a férjemnek is napi szükséglet. Ehhez azonban el kell mennünk otthonról, mert a gyerekek ahhoz még kicsik, hogy kibírják, hogy ne újságoljanak el valami izgalmas felfedezést öt percenként. Ezért nálunk azt szokták meg a gyerekek, hogy néha apa fut, anya kávézik (és persze dolgozik), de fektetési idő után már van esti olvasás is, és felnőtt társaság is nyomokban.

 

 

Kirándulás

Beleérkeztünk abba az életkorba, hogy a gyerekek maguk állnak elő egy olyan kéréssel, hogy kirándulni szeretnének, és azt is megmondják, hová, például egy vulkánhoz. És nem öt percig tart a lelkesedés, hanem napokig, sőt, az sem szegi a kedvüket, hogy végül valóban fel kell mászni egy tetejére, és vissza is mindenki a saját lábán megy. Menő!

 

 

 

Felnőtt házibuli

Először vittük magunkkal a gyerekeket egy olyan buliba, ahová minket, felnőtteket hívtak meg a saját barátaink, de voltak ott mások is gyerekekkel. Volt kert, gyerektársaság, közös zenélés, ami a fiúknak nagy élmény volt, és nekünk is jutott mindenből egy kicsi: társaságból, közös zenélésből, kerti ücsörgésből is. Win-win. Talán, mert nem is vártunk tőle sokat, és minden jó pillanat kellemes meglepetés volt.

 

 

Ami nem jött be: fesztiválozás

Idén valahogy átfordultak az arányok abban, mekkora szívás tömegben, kánikulában két gyerekkel mászkálni valahol, ahol nap közben sokszor még a fű sem nő, az érdekes programok meg altatási időben vannak, és/vagy irtó hangosak, mindezt csilliókért cserébe azért a lehetőségért, hogy egy-egy jó programot, vagy pár régi barátot elcsípjünk. Valahogy idén nem érte meg. Ezer más programmal sokkal jobban jártunk.

 

 

És a ráadás: a saját nyaralás

Amikor a három szuper nagyszülő együtt és váltásban 4 napon át bevállalta a fiúkat, és mi kimenőt kaptunk. Életmentő, kapcsolatregeneráló saját ritmusban eltöltött időt. Amikor alapvetően csend van, és csak a madárcsicsergést, lombsusogást, esőkopogást, hullámverést hallgatom. Amikor napokon át a saját tempómban eszem, iszom, alszom és csinálom azt, amihez éppen kedvem van. Amikor zavartalanul és szabadon áramolhatnak a gondolataim és a hozzájuk kapcsolódó érzéseim, ami hozzásegít, hogy hónapok óta bennem kavargó, feldolgozásra váró tapasztalatok hirtelen a helyükre kerülnek.

 

Érdekel, hogyan terveztem a korábbi években, amikor 1 és 4 évesek voltak a gyerekek, és abból mi vált be? Vagy amikor 2 és 5 évesek voltak? 🙂

 

Gyerek gipszben – B terv a hétvégékre, szülinapi bulira és a nyaralásra

Bennünket is elért egy klasszikus gyerekbaleset, minek folytán a hatéves túlmozgásos gyerek minimum három hétre fekvőgipszbe, mi pedig állandó logisztikai és humorérzék-próbák elé kerültünk, ahol nap mint nap újabb új és/vagy váratlan helyzetek elé kerülünk, és azzal kísérletezünk, mi válik be. Kb mindenre kellett B terv. Összegyűjtöttem, a számunkra bejövős megoldásokat.

 

Öröm az ürömben, avagy átkeretezés a gyerekkel

 

Még a baleseti sürgősségire tartva a fájdalomtól sokkos hatévesem azt kérdezte, hogy fog-e tudni valaha járni, amitől összefacsarodott a szívem. Határozottan bizonygattam, hogy még szép, sőt, tökéletesen meg fog gyógyulni, de hozzáfűztem azt is, hogy most egy darabig biztosan nem tud majd se úszni, se focizni, se karatézni, se jógázni. A kisfiam félbeszakított, és arra kért NE mondjam tovább, mert ettől nagyon elszomorodik. Akkor elkezdtem sorolni neki, mi mindent fogunk csinálni, amit egyébként biztosan nem tennénk: először is nem kell oviba mennie egy darabig, hanem sok „hancúrnapot” tartunk majd kettesben otthon, vendégeket fogunk fogadni otthon, és minden nap sütiket fogunk nekik sütni. Na, ezektől egyből felvidult, és már egészen másképp nézett arra, ami történt: egyszerre sikerült látni ugyanannak a dolognak a negatív és pozitív oldalát.

 

 

Változatos programok becsavarodás ellen

 

A kezdeti lelkesedést azonban a hétköznapokban is fenn kell tartani, különben előtérbe kerülnek óhatatlanul a hiányzó dolgok („Mama, mikor tudok újra futni?”) és a kellemetlenségek (fáj, meleg, viszket…stb.). Egy csomó mindent kipróbáltunk, amikből a legnépszerűbbek a következők voltak:

 

  • Összebújós közös olvasás. Mivel a baleset egybe esett a 6. szülinappal, jó pár klassz könyvet kaptunk ajándékba, és a gyerekkönyvtárból is rengeteg jó könyvet hoztunk haza. Íme a kedvenceink a hatéves korosztálynak.

 

  • Süti-sütés. Na, ez olyasmi, amit sosem csináltunk, mert én nem szeretek sütni, ebben a helyzetben viszont egy szuper közös programnak bizonyult. Együtt kiválasztottuk a receptet a netről. Ezután bevásárló listát készítettünk, én diktáltam, ő jegyzetelt cuki ákombákom betűkkel (pl. jokurt), azután lementünk a kölcsön kerekesszékkel a boltba, és a lista alapján bevásároltunk – ő felolvasta, együtt megkerestük a hozzávalókat. Otthon közös keverés, maszatolás, izgatott várakozás a sütő előtt.

 

  • Vendéglátás. A várva-várt és elmaradt szülinap helyett minden délutánra igyekeztem egy-egy barátot meghívni, akivel úgy játszhat, ahogyan velem sosem. Szembeszökő volt, mennyire hiánypótlóak ezek az 1-2 órás látogatások, és mennyit adnak lelkileg a fiamnak. Azt a szintű felhőtlen ökörködést, és gyöngyöző nevetést semmi más nem tudta pótolni.

 

  • Készségfejlesztés. Azt hiszem, soha ebben a dózisban nem fogyasztottunk foglalkoztató füzeteket, oldottunk meg feladványokat, ragasztottunk matricákat és rajzoltunk/színeztünk, mint most. Ugyanez igaz a közös társasozásokra: rengeteg új társast fedeztünk fel, memóriakártyáztunk, kirakóztunk. Annyit, amennyit szerintem egész évben összesen nem csináltunk. Ezek voltak a kedvenc foglalkoztató füzeteink.

 

  • Piknikezés. Valójában ugyanazt a könyvet olvassuk és ugyanazt a tízórait esszük meg, amit otthon szoktunk, viszont ezt a közeli park füvére leterített piknikpélden csináljuk, és a tízórait dobozból lehet elővenni, aminek legalább akkora varázsa van, mint egy ajándékdoboz kinyitásának. Másik előnye, hogy a túlmozgásos kisebbik közben kedvére mászókázhat, csúszdázhat, rohangálhat a parkban található játszótéren, és így a hatéves kecském is jóllakik, de a hároméves káposztám jókedve is megmarad.

 

  • Focizás és kosarazás kerekesszékből. Hiszen azon egyedül én akadtam fenn, hogy fekvőgipszben van a gyerekem, ő veleszületett megoldásközpontú megközelítéssel a maradék egészséges lábára és két kezére koncentrált. Hozzáfűzöm, hogy míg minden felnőtt sajnálkozva nézett rá, az összes többi gyereknek természetes volt, hogy be akar állni játszani, és mindenki csak azzal volt elfoglalva, hogy kipróbálja ő is a mankóját és a kerekesszékét.

 

  • Kirándulás. Ehhez a kedvenc gyerekeknek szóló programajánlómhoz, a Minimatinéhez fordultam ötletekért, akik minden kirándulásajánlónál feltüntetik, hogy babakocsival, illetve kerekesszékkel megközelíthető-e, végigjárható-e az útvonal. Így voltunk például a Szemlőhegyi barlangban, amihez interaktív kiállítás is tartozott, vagy az Állatkertben sokadszorra.

 

  • Filmnézés popcornnal. Mivel nálunk heti 1X10 perc képernyőnézés van, amíg levágom mindenki összes kéz- és lábkörmét, ezért a filmnézés ugyanolyan különleges és ritka alkalom, mint nekünk felnőtteknek a mozizás. Ilyenkor kedvenc Miazaki animéinkből válogatunk előszeretettel.

 

  • Beszélgetés. Ez talán furcsának tűnik egy programfelsorolásban, de az a helyzet, hogy az én gyerekem intorvertált: ahhoz, hogy megossza a gondolatait, bele kell érkeznie egy speciális lelkiállapotba. Ha ez nincs, akkor hiába faggatom, mi történt vele aznap, mi volt a legklasszabb dolog, kivel játszott…stb., maximum tőszavakban válaszol. Neki hosszas, zavartalan együtt töltött idők kellenek. Mivel van egy kistesója, se a hosszas, se a zavartalan nem igazán jön össze a hétköznapokban. Na, a magyar egészségügyi állapotoknak köszönhetően az alkalmanként 2-3 órás kórházi várakozások viszont erre remek alkalmaknak bizonyultak. Filozófiai mélységek és magasságok, igazi keresztkérdések, meghitt megosztások, hangosan gondolkodások jutottak nekem ezek alatt az órák alatt többször is.

 

  • Látogatás az oviban. Mármint maximum egy órára, amíg mindenki rá figyel, őt faggatja, hogy mi történt, és neki kíván gyors felépülést, valamint boldog szülinapot, majd angolos hazahúzás.

 

 

Fenntartani az egyensúlyt

 

Egy ilyen baleset felborítja értelem szerűen a prioritásokat. Hirtelen a család minden tagja átértékeli, mi az, ami igazán fontos az életben. Az egészség, és a kapcsolataink sosem látott fontosságot kapnak, a munka és a pénz időleges a háttérbe szorul. De csak időlegesen, hiszen hosszútávon ezek is nagyon fontos dolgok. Új családi optimumra van tehát szükség. Új heti tervet készítünk, ahol felosztjuk, ki mikor van otthon a beteg gyerekkel.

 

A heti terv elkészítésénél a főbb szempontok:

 

  • A fekvőgipszben lévő gyerek lelki szükségletei. A gyereknek nagyon nagy szüksége van arra, hogy minden nap megkülönböztetett figyelmet kapjon, azaz valamelyik szülővel, vagy nagyszülővel kettesben töltsön el időket.

 

  • A szabad kapacitások. Hétről-hétre felmértük, melyik szülőnek, és melyik nagyszülőnek hogyan van lehetősége úgy alakítani a munkáját, egyéb elfoglaltságait, hogy kettesben tölthessen pár órát a fekvőgipszben lévő nagyobbikkal.

 

  • A másik gyerek lelki szükségletei. Mert a hároméves annyit azért érzékel, hogy a nagyobbikra több figyelem irányul, és ő is szeretné a figyelemből a saját részét, olasz labdarúgókat megszégyenítő műbalhékat produkálva. Ezért különösen odafigyelünk arra, hogy mindkét szülőből kapjon ő is eleget. Konkrétan kettesben töltött időt. Nem lehet rajta spórolni most.

 

  • A fontos munkák. A már elvállalt feladatok, projektek, ahol a munkatársak és ügyfelek számítanak ránk. Mert ezek a kapcsolatok sem hanyagolódhatnak el, ezek az ígéretek sem rúgódhatnak fel. A vis major az egyszeri alkalom, de heteken át nem tarthat. a tervezés arra van, hogy amikor azt gondolom csípőből valamiről, hogy nem fog menni, végig gondolhassam, hogy hogyan fog menni mégis. Az esetek 80%-ban kerül is ezekre a helyzetekre megoldás.

 

  • A szülők, azaz a mi lelki szükségleteink. Például az egyedül töltött időre, alvásra, feltöltődésre, egymással kettesben töltött időre való igényeink bekalkulálása előre. Ezek ugyanis nem múltak el attól még, hogy a baleset felülírta az eredeti terveinket. És tipikusan ez szokott kimaradni az újratervezésből, pedig e nélkül nem fogjuk bírni a hetekig tartó felépülési időszakot mi sem.

 

  • Lemondani, elnapolni, átstrukturálni. És legfőképpen lelkileg elengedni. Az összes olyan előre betervezett programot, ami most/így nem fog beleférni. A nagyobbik kültéri szülinapi buliját, a saját edzéseimet, a baráti találkozóimat, a még le nem fixált munkáimat, az én évek óta vágyott, január óta várt és lefixált utazásomat apukámmal. Mert mindennek megvan a maga ideje, és a jóisten eléggé szájbarágósan leszólt, hogy most ezek helyett valami másnak van itt az ideje. Konkrétan több együtt töltött időnek a nagyobbikkal.

 

 

 

Átkeretezés saját magamban

 

Most, hogy a baleset óta már eltelt 10 nap, azt kell, hogy mondjam, nagyon örülök annak, hogy ez a rendhagyó helyzet rákényszerített arra, hogy extra sok időt töltsek a nagyobbik gyerekemmel. Nagyon sok mély, szeretetteli, kapcsolatgazdagító pillanat született közöttünk, ami mind nem lenne a baleset nélkül. Én biztosan nem engedtem volna meg se neki, se önmagamnak, hogy ennyi időt töltsünk el csak kettesben, most viszont hálás vagyok érte, és várom a következő napok hasonló ajándékait, az introvertált gyerekem különleges megnyílásait. Minden, ami elmaradt, elnapolódott olyasmi, ami elmaradhatott, elnapolódhatott. Ennek meg nagyon itt volt a helye most.

 

Könyvet ajándékba! – 6 éveseknek

Totál szubjektív ajánló tőlem és az Anyacsavar On-line Klub tagjaitól könyvfüggő gyerekeknek és szülőknek, és leendő könyvmolyoknak a kedvenc könyveinkből hatéveseknek (+/- 1-2 év).

 

 

Ez az ajánló azért készült, hogy amikor a különféle családi ünnepek és szülinapok előtt a rokonság és a barátok neked szegezik a kérdést, hogy milyen ajándéknak örülnétek, legyen pár ötlet a tarsolyodban, és ne szirénázó kisautót, Disney szemetet és csörgődobot kapjatok ismét (ha érted, mire gondolok…) Mi akkor vettük a legnagyobb hasznát, amikor a túlmozgásos hatéves fiam három hétre fekvőgipszbe került…

 

A válogatás legfontosabb szempontja nem titkoltan az, hogy olyan könyvekkel gyarapítsuk az otthoni könyvtárat, amit a gyerekek ÉS a felnőttek egyaránt élveznek. A kedvenc böngészőinkről a válogatást itt olvashatod.

 

Kedvenc könyveink hatéveseknek

 

  1. Sen és a száguldó szán. Csodálatos mese egy árva kisfiú és egy imádott, haldokló nagypapájáért aggódó kislány között szövődött barátságról, amibe belefér árulás, nemes és nemtelen versengés, hazatalálás és jetik, Mikulás, valamint 66 mopsz. Nem fogtok unatkozni!

 

2. A boszorkánycica. Harcos Bálintnak a Szofi sorozat óta elkötelezett hívei vagyunk. A boszorkánycicát pedig egyenesen imádjuk, mert egy fordulatos és fantáziadús történetet fantasztikus humorral és ráadásul versbe szedve mesél el. A magyar Julia Donaldson!

 

3. Matyi és Sári az iskolában. Két jó barát egy varázs-telefonkagyló segítségével bárhová el tud utazni térben és időben. Ezek a kalandok abban az életkorban, amikor a gyerek amúgy is örök életet és varázserőt szeretne lehetőleg a Mikulástól is, kész főnyeremény.

 

4. Rumini. Kaland kaland hátán a méltán népszerű magyar meseírótól, Berg Judittól. A sorozat már annyira népszerű, hogy Budapesten tematikus játszótér, szabadulószoba és gyerektábor is van a történethez kapcsolódóan, így a közös olvasást más közös élményekkel is ki tudjátok egészíteni.

 

5. Pate focikönyve. Fociőrülteknek kötelező. Mindenki másnak melegen ajánlott. Az iskolai focibajnokságra készülődés kerettörténete mentén számos érzékeny témát érint elképesztő humorral a kisregény, mint az öregedés, a hajléktalanság, a kóbor állatok, diszfunkcionális családi kapcsolatok. Rákényszerít, hogy elgondolkodjunk, kérdéseket tegyünk fel, együtt érezzünk és állást foglaljunk. Nyomokban Lionel Messit tartalmaz.

 

6. A macskakirály születésnapja Folytatásos regény Moser fantasztikus világában. Minden szereplő állat, akik mind nagyon emberien gyarlóak, és természetesen különleges járművet is készítenek a történetben, ahogyan azt a szerzőtől már megszokhattuk. Vigyázat, addiktív! Én is úgy vártam a következő fejezetet, mint az esti sorozatot.

 

7. Viplala.  Szupervicces mesekönyv egy szerethető, de teljesen zsazsa családról, aminek az amúgy is rendhagyó hétköznapjait dönti káoszba egy kis manó, aki olyan, mint egy dackorszakos, viszont varázserővel bír. Nem is ragozom tovább, el tudjátok képzelni…

 

8. Lengemesék. Kortárs Tüskevár, ami nem uncsi, sőt, felnőttként is izgalmas a szereplők közötti dinamikák miatt. Kalandsorozat gyerekekre szabva, nagyon sokféle helyzettel, kihívással, erkölcsi kérdésekkel, nem banális megoldásokkal, és klasszikus jók/rosszak leosztásokkal. Van róla mit beszélgetni a gyerekekkel. Foglalkoztatófüzet és film is van már hozzá.

 

10. Kisrigók. Megérintő mese három testvérről, akiket három különböző helyről örökbe fogadnak, és végül sok valódi kaland és belső izgalmak után így végre egymásra és szerető új családra találhatnak.

 

12. Mantyusok – Bátorság, Tomi! Bosnyák Viktória könyveire a gyerekkönyvtárnak köszönhetően leltünk rá, és nagy rajongók lettünk rögtön. Úgy izgalmas, hogy kedves és érzékeny, és mindig valami nagyon fontos témát dolgoz fel gyerekeknek is könnyen fogyasztható formában. Jelen esetben a főszereplő egy olyan kisfiú, aki idegenek előtt nem akar megszólalni, amit a társadalmunk épp úgy nehezen tolerál, ahogyan bármilyen másságot.

 

Jó összebújós közös meseolvasásokat kívánok Nektek is! 🙂

 

 

 

 

 

Szex és anyaság

A szexualitás a szülővé válással sok kapcsolatban megváltozik. Néha pozitív irányba, sokszor azonban ellenkezőleg. Sokan önmagukat, vagy a párjukat hibáztatják ezért, és nem tudják, kihez forduljanak az elakadásaikkal.

A szex és anyaság Anyacsavar klub vendége Mester Dóra Djamila szexedukátor volt, aki munkája során azt teszi, ami sokunknak annyira hiányzik: hangosan gondolkodik a szexről. Tabuk nélkül, szabadon tesz fel kérdéseket és keres válaszokat könyvében és a blogján is. Ezen a klubon arról beszélgettünk megtartó, biztonságos körben, hogy ki milyen kérdésekkel, dilemmákkal, nehézségekkel szembesül a szexualitás területén anyaként, és a leggyakrabban felmerülő témáknál ránéztünk arra is, kinek mi vált be. Ez a poszt a leggyakoribb kérdésekről és az egyedi megoldásokról szól.

 

 

Ami most foglalkoztat

 

Ezek azok a témák, amik a nyitókörben elhangzottak. Már az is gyógyító erejű volt, hogy a kihangosított gondolatokban, kérdésekben sokszor felismerhettük a sajátjainkat, és megélhettük, hogy ezekkel nem vagyunk egyedül, ezek bármelyikét gondolni és érezni oké.

 

  • Megyek az utcán, és azt veszem észre, hogy szemüvegben, babakocsival, gyerekkel, a biciklimen gyereküléssel a férfiak nem vesznek észre, mint nő láthatatlanná válok. Szeretnék magamra, mint vonzó nőre gondolni, vajon a külvilág fog-e valaha még annak látni?

 

  • Elmúltam negyven, és a korom előre haladtával egyre inkább érzem, ahogy a külvilág számára láthatatlanná válok. Ha elkezdődik a menopauza, és a termékenységem a végét járja, akkor a szexuális vonzerőm is múlóban van?

 

  • A traumatikus szülésem tönkretett fizikailag és lelkileg is. Olyan sérüléseket szenvedtem el, amik mellett a szex többé nem élvezetes se nekem, se a páromnak. Hiába magas a libidóm, és vágyom a jó szexre, a testem már nem engedelmeskedik a vágyaimnak. A szexualitásom valahogy különvált tőlem. Vissza tudom ezt nyerni valaha?

 

  • Huszonöt kilót felszedtem a terhesség alatt, rajtam maradt tíz, hiába diétázom és sportolok, felborult a hormonháztartásom. Így viszont nem érzem magam elég jó nőnek. Lezuhant az önértékelésem, hiába mondja a férjem, hogy neki így is tetszem, nálam ez valahogy belül dől el.

 

  • A libidóm a volt szeretőimnél van. A tíz évvel ezelőtti szeretőimmel álmodom. Talán oda akarok visszamenni, amikor még nem voltam anya, és azt a feelinget szeretném újraélni, hiába szeretem a férjem, és tudom józan ésszel, hogy nem működne már az a kapcsolat. Nagyon felkavaró azon gondolkodni, hogy vajon leszek-e még valaha mással? Vagy azon, hogy más férfiakat meddig engedhetek be anélkül, hogy veszélybe sodornám a családomat? Hogyan lehet fenntartani a szexualitást a kapcsolatban? Mi lesz 60-70 évesen?

 

  • A terhesség alatt a libidóm sosem látott magasságokban volt, a férjemé viszont sosem látott mélységekbe zuhant. Vagy ugyanez éppen fordítva. Mit lehet ezzel kezdeni?

 

  • Egyáltalán nem vonzódom a férjem iránt. Azt hogyan kezeljem, hogy a szülés után másfél évig nincs libidóm? Hogy fájdalmas a szex a szülés után?

 

  • A férjem egyáltalán nem mutat érdeklődést irántam. A 2. terhesség óta a férj „apuka” üzemmódban van, csak a gyerek érdekli, nem akar párként kapcsolódni. Libidó nélkül egy elcsökevényesedett szexualitást hogyan lehet visszaépíteni? Hogyan jutunk el az aktív, kezdeményező szexig? Kinek a felelőssége visszaépíteni a jó szexet?

 

  • Több szexre lenne igényem, mint a férjemnek. Az elutasítás mélyre megy. Hogyan lehetünk saját magunk a másik határait tiszteletben tartva?

 

  • A személyiségfejlődésem része, hogy végre tudok nemet mondani. Ez a lelki integritásom egyik kulcsa. Amikor a férjem szexet szeretne, de én nem, sarokba szorítva érzem magam. Az a dilemma, hogy a kapcsolatot válasszam, amiben számomra a nem kívánt szex egy megerőszakolás-élmény, vagy a lelki integritásomat, amit viszont a férjem visszautasításként él meg, és a házasságunkat a válás felé sodorja?

 

  • Nagyon erősen belénk van kódolva, hogy mások előtt nem szexelünk. De a gyerekek mindig ott vannak, tehát nagyjából sosem szexelünk. Hogyan lesznek így minőségi együttlétek? Most olyan, mint a kamaszkorunkban, amikor elmentek a szülők és van 20 perc. Logisztika még a fizikai körülmények megteremtése is. Hogyan lehet fenntartani a spontaneitást így?

 

  • Egy klasszikus munkahely mellett mikor van lehetőség szexelni? A napi szexuális csúcspontom akkor van, amikor másokkal vagyok. Ráadásul mire hazaérek, és lefektettük a gyerekeket, mindenki örülhet, ha végre bezuhanhat az ágyba.

 

  • Ha megbánt a férjem, nem akarok szexelni. Tiszta idegbeteg vagyok. Hiába mondja, hogy a szex majd megnyugtat, mert engem nem! Ha tudunk sokat beszélgetni, utána jó a szex, de neki kevesebb beszélgetésre és több fizikalitásra lenne szüksége. Ő fordítva működik: akkor lehet vele beszélgetni, ha volt szex.

 

  • Hogy működnek a pasik? Vajon ezeket a változásokat ők hogyan élik meg? Erről tök keveset tudunk…

 

 

És ami bevált

 

Néhány kihangosított kérdéssel kapcsolatban megosztottuk az egyéni bevált gyakorlatokat ebben a megtartó, bizalomteli női körben a HellóAnyu közösségi térben. Ezek közül mutatok néhány általánosat, a személyesebbeket a csoporttitok védi minden Anyacsavar Klubon.

 

 

A kihűlt szexualitás visszaépítésére bevált megoldások

 

  • Én vagyok az origo. Azt vettem észre, hogy ha nem érzem magam vonzónak, ha alacsony az önértékelésem, az meg fog mutatkozni a szexualitásomban is. Ha magamon dolgozom, gondoskodom a testi-lelki szükségleteimről, nő az önértékelésem, akkor újra szexi vagyok. Ha a kapcsolatra, vagy az új szerepre fókuszálok, de elveszek benne, az sosem lesz kívülről nézve szexi.

 

  • Amikor a párom önértékelése alacsony volt, az ő libidója tűnt el, jól működött a sok dicséret, pozitív megerősítés, akár kívülről is. Ha más nők flörtöltek vele, azt az energiát utána mindig behozta a kapcsolatba.

 

  • Mi úgy tartjuk fenn a kezdeti vonzerőt, hogy időnként egymást szabadon engedjük. Pár havonta mindkettőnknek van egyedül kimenője, ahonnan új impulzusokkal feltöltődve jön haza. Az eltávolodás után mindig izgalmas a másik, amikor hazajön. Én imádok ebben a hajóskapitány-feleség szerepben lenni. Az eltávolodást és az újraközeledést egyaránt élvezem.

 

  • Nálunk az is bevált, hogy alkalmanként csak az egyik fél okozott a másiknak örömet viszonzásvárás nélkül.

 

  • Sokszor vagyunk fáradtak, de peteéréskor mindig kívánós vagyok, ezt tudatosan figyelem, és használom. Ügyelek arra, hogy azokon a napokon ne terheljem túl magam mással, és maradjon energiám a szexre. Ezek az alkalmak így sosem kényszeredettek, és mindig újratöltik a kapcsolatot szexuális energiával.

 

 

  • Nálunk bevált, hogy elutazunk gyerekek nélkül, és olyankor mindig megtapasztaljuk, hogy még működik a szex. Viszont azt figyeltem meg, hogy legalább 2-3 napra kell elmenni, mert az első napon mindig összeveszünk.

 

 

  • Nekünk fontos volt, hogy otthon lehessünk nyugodtan, így az vált be, hogy a gyerekeket vitte el valaki otthonról. Egy időben arra vettünk fel egy dadát, hogy 1-2 órát sétáljon a gyerekekkel. Ebben az is jó volt, hogy előre lehetett várni ezeket az alkalmakat, és már előre készülni rá testben-lélekben.

 

 

  • Rajtunk sokat segített a „home office” mivel a szexualitásunk napi csúcspontja nap közben van, amikor ráadásul a gyerekek sincsenek otthon. A munkát meg boldogan pótoltuk be az esti fektetés után.

 

Szeretnél Te is fontos témákat őszinte és tabumentes, megtartó és bizalomteli légkörben megbeszélni?

Az Anyacsavar On-line klub tagként a titkos facebook csoportunkban és havonta egyszer élőben is találkozunk, és mindig más-más témát dolgozunk fel közösen.

Csatlakozz Te is az Anyacsavar On-line Klubhoz!

Várunk Téged is szeretettel!

 

Megtartó közösségek: a 21. századi nagycsalád

Ki segít egy mai kisgyerekes anyáknak?

 

égen 3-4 generáció élt egy fedél alatt, testvérekkel, nagynénikkel, unokatesókkal. A családi rendszerben mindenkinek meg volt a maga feladata, és a családtagok besegítettek egymásnak. A gyerekgondozás és a háztartás összes feladata pedig biztosan nem egy ember nyakába volt varrva.

A helyi közösség ereje

 

Nem rég történt meg velem, hogy egy hétfő reggel indultam volna az oviba a nagyobbik gyerekkel és három csomaggal, de a ház előtt a biciklim hűlt helyét találtam csak.

Bevillant, hogy a bringát otthagytam egy játszótéren 4 (!) nappal azelőtt, egy fának támasztva, rajta a gyereküléssel. Lélekszakadva, és biztos kudarcra számítva siettem a játszóra, ahol megtaláltam a bicót, ami oda volt lakatolva a kerítéshez, a nyergén egy telefonszám.

 

Ami a legcsodálatosabb a történetben, az pedig az a törődés, odafigyelés, összefogás, ami emögött volt. Az történt, hogy valaki csütörtök este meglátta az ablakából a sötétedő játszótéren a biciklimet, lefotózta, és feltette a helyi Facebook közösség fórumára, amit sokan láttak. Másnap valaki más arra járt, és felismerte a képen látott bicót, ami még mindig ott állt a fának támasztva, és felhívta a közelben lakó ismerősét, aki szólt a férjének, aki aztán lejött és biztonságba helyezte a bringámat. Négy különböző ember összehangolt segítsége – akik közül kettőt még csak nem is ismertem!

 

 

Helyi közösség: törődés, odafigyelés, összefogás

 

Elmondhatatlanul jó érzés, hogy egy olyan környéken lakom, ahol ilyenkor – és bármikor máskor is – figyelnek rám, és egymásra ennek a kis helyi lakóközösségnek a tagjai!

Akkora könnyebbség, hogy nem mindent a saját káromon kell kitapasztalnom, hanem egy közösség tudása támogat, bármiben bizonytalanodom is el, vagy szorulok mások jóindulatára.

Én is adtam már vissza padon hagyott slusszkulcsot és pénztárcát jogos tulajdonosának, vigyáztam más gyerekére a játszón, amíg ő elugrott valamit elintézni, gyűjtöttem aláírást helyi ügyért, tömtem kartonpapírt egy kocsi esőben lehúzva felejtett ablakába, vagy szállítottam autóval adománybútort egy nehéz sorsú közelben lakónak. Ez itt természetes.

 

Építs magadnak falut!

 

Az Anyacsavar csoportokon szinte mindig foglalkozunk azzal a támogatói hálóval, amire kisgyerekes anyaként számíthatunk, bármiről legyen is szó. Nekem ez a helyi közösség a családom és a barátaim mellett a támogatói hálóm fontos része. Amíg nem voltak gyerekeim, egyáltalán nem voltam benne aktív, nem is tudtam, mekkora kincs ez a kis „falu” a nagyvárosban.

Amióta azonban kisgyerekes anya vagyok, nagyra értékelem, hogy biztosan tudhatom, ha este 10-kor egyedül vagyok a gyerekekkel otthon, és egy fejfájás csillapítóra van szükségem, biztosan lesz valaki, aki akár ismeretlenül is felugrik vele. És biztosan lesz valaki, aki felteszi a Facebook csoportba, ha valaki égve hagyta a kocsija fényszóróját, ha új fagyizó nyílt a környéken, ha meleg szívvel ajánlja az általa kipróbált nyári tábort, vagy látott egy jó filmet a moziban.

 

Hogyan születik egy helyi közösség?

 

Bárkinek mesélek is a mi helyi kis közösségünkről, irigykedve és vágyakozva mondja, hogy sajnos náluk nincs ilyen, bárcsak lenne. Engem nagyon izgat, hogy mi az, ami egy ilyen közösséget életre hív, és működtet, mert jó lenne, ha ilyenekből még több lenne országszerte. Megkérdeztem ezért olyan helyi közösségek alapítóit, amelyek számomra példaértékűen működnek.

Kustár Blanka és Paál Rita a József Attila Lakótelepen alapította meg az Anyahajó Anyaközpontot és családi kikötőt, ami a régi sokgenerációs nagycsaládok megtartó funkcióját nyújtja a négy fal között, a család és háztartás összes feladatával egyedül maradt nőknek. „Úgy élünk együtt, amilyen régen egy zárt falu vagy egy nagycsalád lehetett: vigyázunk egymás gyerekére, hozzuk-visszük óvodába, iskolába. Betegség, gyermekágy idején ebédet főzünk egymásnak. Együtt sportolunk, kirándulunk. Segítünk fuvarral, cipekedéssel, kölcsön szerszámmal, ha kell. És azzal, hogy vagyunk egymásnak: van kitől kérdezni,  van, aki meghallgat, van kinek kikiabálni az örömömet.”( Forrás: https://anyahajokozpont.hu/maci-ugy-2-ezzel-a-tortenettel-palyaztam/)

 

Mitől működik jól?

 

A legendás Újlipótvárosi Szülők és Barátaik csoport alapítói – Sára Bernadett és Bugledits Melinda – szerint nagyon fontos, hogy földrajzilag egy viszonylag kicsi és behatárolt terület értékrendben, gondolkodásmódban nagyjából hasonló lakóit tömöríti a közösség. Így nincs meddő vitatkozás mondjuk politikai kérdésekben, és egyértelmű az azonnali civil összefogás, hogy az önkormányzatnál a kisgyerekes családok kilobbizzák a játszóterek esti kivilágítását.

 

Ez a helyi csoport emiatt működik jól Melinda és Detti szerint:

 

  • Bizalom

Azaz biztos lehetek abban, hogy amiről a csoportban beszélek, az bent is marad, a csoporttagok tiszteletben tartják, és diszkréten kezelik a fórumon elhangzottakat.

 

  • Titkos csoport

Azaz olyan Facebook közösség, ahová meghívásos alapon, az adminok jóváhagyásával lehet csak bekerülni. Minden tag valakinek a valakije, külsősök sem a csoportra, sem annak tagjaira, és a benne folyó beszélgetésekre nem tudnak rákeresni.

 

  • Kritikus tömeg

Állítólag 400-500 főnél indul el az a dinamika, amikor minden kérdésre jön válasz, minden problémára akad segítő kéz, és bármilyen programra érkeznek lelkes csatlakozók.

 

  • Lokálpatrióták

A lakóhely szépülése és a helyi közösség védelme különösen fontos azoknak, akik helyben születtek, itt nőttek fel, akik ennek az organikus, állandóan változó szövevényes kapcsolati hálónak rég óta tagjai. A sok személyes ismeretség aktívabb csoportot generál, és segít a kisgyerekes családként betelepülteknek is a virtuális közösségből a valódi, élő közösségbe integrálódni.

 

  • Védőháló és érdekképviselet

Azaz a virtuális közösség összefog közös ügyekért, és a közösség tagjaiért. Az ÚSZB-n sok kezdeményezésnek akadt számos követője: a Tutaj projektben egy bezárt óvoda felújításáért kampányolt a helyi közösség; a Belső kertek pályázaton a háztömbök által körülölelt belső udvarok növényekkel, padokkal, biciklitárolókkal élhetővé tételéért foghattak össze a lakók; a hagyományos szilveszteri felvonuláson a Szent István parktól a Jászai Mari térig vonulnak trombitát fújva a kisgyerekes családok, majd Kárász Eszter énekel és ukulelézik mindenki örömére; a Pozsonyi Pikniken pedig évek óta valamilyen nemes cél javára sütnek és árusítanak sütit a helyi anyák.

 

Mik a kezdeti lépések?

 

Felmerül a kérdés, mi kell ahhoz, hogy egy jól működő helyi csoport létrejöjjön, ha valaki esetleg arra adná a fejét, hogy a saját lakhelyén építsen magának „falut”.

Az ÚSZB úgy alakult, hogy pár játszótéren, a gyerekek révén összeismerkedett családban egy novemberi délutánon felmerült, mi lenne, ha a Facebookon folytatnák a bandázást. Erre akkora igény mutatkozott, hogy 3 hét alatt 200 fősre duzzadt a csoport. Eleinte nagy igény volt sok személyes találkozásra, ismerkedésre, ezért szerveztek a tagok pikniket a parkban, majd egy helyi beteg kisfiú műtétjére gyűjtés nagy lendületet hozott a csoport aktivitásában, és azóta sincs megállás, a csoport nő, formálódik, és születtek belőle újabb kisebb csoportok egy-egy téma mentén (helyi vállalkozókat, a helyi közlekedést megreformálni akarókat, a karitatív hajlamúakat…stb. tömörítő szintén helyi alcsoportok.)

 

És mi a helyzet vidéken?

 

Egy jó példát ismerek, a debreceni Anyahajó Klub születését, aminek a születéséről itt írtam egy szerintem eléggé tanulságos posztot. Jó példa arra, hogyan jön létre egy támogató anyaközösség néhány hasonló helyzetben lévő kisgyerekes nő sorsközösségéből, önzetlen felajánlásaiból, önmagán és másokon segíteni akarásából.

 

 

Integrálódás a csoportba

 

Mint minden közösségben, egy Facebook csoportban is vannak íratlan szabályok, amik támogatják, hogy valaki a valóban tagnak érezze magát. A kulcs az, hogy először adj, csak azután kérj. Ha pár hétig figyelemmel kíséred a csoportot, és ahol tudsz, segítesz – számodra akár idegen – másoknak, valószínűleg előbb-utóbb ezekből személyes találkozások, új élő kapcsolatok lesznek. És minél több személyes kapcsolatod van egy csoportban, annál valószínűbb, hogy a te kérdésed, kérésed is választ kap. Akár olyanoktól is, akiket – még – nem is ismersz.

Ez a folyamatos kölcsönös adás és kapás hatalmas energiákat szabadít fel. Nagy flash, szívből ajánlom Neked is! 🙂

 

 

 

Miért szólnak be, amikor terhes vagyok?

 – személyes kirohanás, vagy levél a nem terhes környezetemnek

A hatodik hónapban a hasam hétről hétre növekszik, érzékelhetően, és jól láthatóan. De köszönöm, jól vagyok: aktívan dolgozom, naponta új terveket kovácsolok, biciklivel közlekedem a városban, sportolok. Olvasom a híreket, véleményt formálok az eseményekről, ápolom a lázas gyereket, kíváncsi vagyok a barátaimra, reflektálok önmagamra, szeretek nevetni, néha elvágyódom, teljes életet élek.

Azonban amikor ismerősökkel futok össze, gyakran ledermeszt, hogy kb. köszönés helyett a következőkkel indítanak „Nőtt a pocak!”. „Neked is jó reggelt!” – gondolom magamban, és próbálok úgy csinálni, mint aki nem hallja a testére tett megjegyzést.

 

Puszta jó szándék?

„Nem is tudtam! Mikorra várod?” és amikor mondom, mikorra, az újabb standard kérdés: „És nem kettő véletlenül?”. Ők az intellektuális beszólók, akik ötletesen és frappánsan tesznek rám nyilvánosan megjegyzést. Puszta jó szándékból természetesen.

„Egyre dagadtabb vagy!” Na, ez kicsapja a biztosítékot, ezt MOST szeretném lekeverni. Megkérem, lehetne-e, hogy nem az én hasam a fő téma, mert engem zavarnak ezek a beszólások. Jaj, de ő nem úgy gondolta, ő csak az örömét (!) szerette volna kifejezni a hasam láttán, hiszen a gyerek az egy örömteli dolog, vagy nem?

 

Vagy egyszerű bunkóság?

Fejben tudom, hogy ezeket a beszólásokat nem rossz szándékból teszik, hanem valóban puszta spontán érdeklődés-megnyilvánulásokról van szó. És a téma adja magát, mindenkinek majd’ kiüti a szemét, ugye. De könyörgök, hogy van az, hogy amíg ezek az emberek soha, de soha nem szólnának be egy másik felnőtt embernek azért, mert előnytelenül öltözik, vagy szájszaga van, nekem gondolkodás nélkül és azonnal, mert babát várok. De vegyünk pozitív példát: azt sem tennék szóvá, hogy valakinek feltűnően szép műfogai vannak, vagy örömteli módon sikerült a ronda bőrhibáit elkendőznie. Mindeközben a várandós nők teste társasági téma, amiről a jelenlétemben, a fejem fölött beszélgetnek, vagy egyenesen tőlem is elvárják, hogy bájcsevegjek róla.

 

Esetleg kulturális/társadalmi elvárást tükröz?

Miért van az, hogy az a társas norma, hogy a másik emberhez, mint személyhez viszonyulok, mint gondolkodó-érző lényhez, a maga komplexitásában, az szőrén-szálán eltűnik, ha valaki egy terhes nővel találkozik. A terhes nő onnantól egyenlővé válik a gyereket hordozó testével, és az anyai identitás-szeletével a többiek szemében, és még tőle magától is elvárják, hogy saját magára így tekintsen.

 

Felkínált/leosztott szerep

Kétszer volt életemben hasonló élményem: először, amikor fiatal lány voltam, és hirtelen tiszteletben tartandó ember helyett izgalmas prédává váltam a krokodil-tekintetű férfiak között. Nem hozzám, emberhez beszéltek, hanem hozzám, lehetséges lefektethető nőhöz, és ugyanúgy elcsodálkoztak azon, ha ezt a nekem felkínált szerepet szűknek éreztem, vagy nem kértem belőle: nem nevettem a hülye vicceken, nem vettem fel a szexista „bókokat”, nem tekintettem én is saját magamra az ő szexuális tárgyukként.

A másik hasonló élményem az volt, amikor gyerekként a jelenlétemben beszélgettek a felnőttek rólam. Mindig borzasztóan kínosan éreztem magam, még akkor is, ha dicsértek, vagy viccesnek gondolt történeteket meséltek rólam. Miért nem hozzám beszél, ha egyszer ott vagyok? Ha hozzám szól, miért kérdez olyasmiket, amit egy felnőttől sosem kérdezne? Ha már rólam beszélgetnek, miért nem várják ki, amíg egyszer nem vagyok jelen? Miért ér hozzám (paskolja meg a karom, nyom barackot a fejemre)?

 

Ha tényleg jó szándékú vagy…

Tisztelettel kérhetem-e, hogy az anyaságra való testi-lelki felkészülést támogassa meg mindenki azzal, hogy nem tesz megjegyzést rám, és nem tesz fel indiszkrét kérdéseket. Most éppen nem szeretném megérteni ezt, empatizálni ezzel, és gyógypedagógiai eszközökkel kezelni. Most azt szeretném kérni, hogy egy kicsit Ti legyetek tekintettel rám. Előre is, és tényleg komolyan köszönöm!

 

Ami jól esik és nem határsértő

Nem közönyre van szükségem. Nem arról van szó, hogy nem lehet hozzám szólni. Nekem is jól esik az odafordulás… tisztelettel. Egy kedves mosollyal szavak nélkül is tudatod velem az utcán szembe jőve, hogy a terhességet, és a babám érkezését örömteli dolognak gondolod, akárcsak én.

Ha megkérdezed, hogy vagyok, tudni fogom, hogy érdeklődsz irántunk, és hidd el, annyit fogok megosztani, amennyit szeretnék a magánügyeimről. Felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy a helyzet és a kérdezővel való személyes kapcsolatom függvényében, miről esik jól beszélni. És előre is köszönöm az osztatlan figyelmedet, az ítélkezés nélküli meghallgatást. Nagyon sokat segít az anyává válás sorsfordító változásában, és hálás vagyok minden támogatásért ebben a folyamatban.

 

Az idei nyár tanulságai

Már-már fekete öves családi nyaralástervezőnek érzem magam az elmúlt öt év kisgyerekes nyaralásainak tapasztalataival, mégis minden nyár hoz meglepetéseket, új tanulságokat. Íme az idei nyár tanulságai a kétévessel és az ötévessel.

“És tényleg évről-évre könnyebb…”

 

Az első, és legfontosabb tanulság, hogy:

A bevált gyakorlatokat évről-évre újra kell tesztelni.

 

Ami tavaly bevált, és amiről úgy gondoltam, nyilván idén is működik majd – sőt, egyre jobban működik – annak a feléről kiderült, hogy idén nem, vagy teljesen másképpen működik. Cserébe egy csomó minden, ami tavaly még gázos volt, idén zökkenőmentesen alakult.

 

Amik korábban – és idén is – jól működtek:

 

  • Én-idő a felnőtteknek

 

Azaz lehetőleg minden áldott nap 2 óra egyedül, és saját ritmusban eltöltött idő bármivel, ami éppen jól esik. Mivel idén mindkét fiam ödipális fázisban van, és gyakorlatilag non-stop csak velem szeretne lenni, a zavartalan én-időhöz nekem muszáj elmennem otthonról. Hogy mire volt elég két óra? Ilyenkor tudtam kedvenc zenéket hallgatni a kocsiban, hosszan (!) beszélgetni telefonon, ülve meginni egy kávét, naplót írni, valamilyen kreatív, önjutalmazó munkát végezni, sőt egyszer még szétnéztem egy ruha-árleszállításon is. A férjemnek én-idő gyanánt idén a rendszeres délutáni szunyókálás és az esti futás jött be.

 

  • Nekünk a Balaton a riviéra

 

Amikor nem Budapesten voltunk, akkor szinte kizárólag abban a balatoni nyaralóban voltunk, amit még a nagyszüleim építettek, és most már mi gondozunk és élvezünk évről-évre. Nem utaztunk ezen kívül sehová, mint a gyerekek előtt mindig. A gyerekek odavoltak a kertért, a vadon termő saját szőlőért, a tavaly csináltatott óriási homokozóért, a tóért, és a kétgyerekes életünk impulzusáradata mellett ennél többre mi sem vágytunk. Annak pedig külön örültem, hogy a kánikulában kocsiban aszalódást feleslegesen nem erőltettük.

 

Ami tavaly bejött, idén sajnos nem

 

  • Nyaralás nagyszülőkkel

 

Tavaly az anyukámmal és a gyerekekkel közösen eltöltött hét nekem is adott igazi pihenős pillanatokat, amikor megéltem, hogy valaki végre rólam gondoskodik. Mennyei volt! Ehhez idén is nagy reményeket fűztem, de az említett ödipális ragaszkodás miatt az egyébként imádott nagyszülőkkel sokszor szóba sem akartak állni a gyerekek, ha én is ott voltam. A közös nyaraláson hajnaltól késő estig mindenhez csak én voltam jó, amitől én kikészültem, a nagymama megbántódott. Igazi vesztes-vesztes helyzet 🙁

Ami tavaly még nem ment, de idén már igen

 

  • Nyári ovis tábor

 

Ami elképzelhetetlen lett volna a négyévessel, nevezetesen, hogy számára új helyszíneken egy csomó vadidegen gyerekkel – hétről-hétre változó összetételben jól érezze magát, idén kisebb zökkenőkkel már jól tudott működni. A kulcs sikerfaktorok között tartom számon, hogy:

  • ügyeltem arra, hogy mindegyik táborban legyen ismerős felnőtt és ismerős gyerekek,
  • hogy úgy intéztem, hogy minden reggel én vihessem a kisfiamat a táborba, és ezek ráérős, beszélgetős közös idők voltak,
  • és szinte minden héten ellógtunk 1-1 napot, amiket ajándékként élt meg, és nagyon is számon tartott.

 

  • Nyaralás kettesben

 

Mármint a férjemmel! 4 teljes napon át csak azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt hála a szupertámogató nagyszülőknek, első sorban is anyukámnak, akik addig otthon kényeztették a kicsiket. Úsztunk a Balatonban, belegyalogoltunk az aranyhídba, stégen olvastunk, vendégül láttuk a barátainkat, okos sorozatokat néztünk, és akkor beszélgettünk, amikor akartunk, nem akkor, amikor végre lehetett. Nagyon jól esett, és gyorsan elrepült…

 

Amire odafigyeltünk:

  • A kettesben nyaralást a gyerekek 30 napos nyári vakációjának a közepére tettük, hogy a gyerekek előtte és utána is töltekezhessenek belőlünk.
  • Nem zsúfoltuk tele ezt a 4 napot programmal, élveztük, hogy csak úgy történnek a dolgok.

 

  • Egyedül a gyerekekkel

 

Idén is két napot egyedül voltam a gyerekekkel, mint tavaly. De amíg a tavalyit két hétig hevertem ki, idén teljesen simán ment az egész. Hogy mi kellett ehhez? Például az, hogy a kétéves és az ötéves már örömmel játszik együtt, és képes az igényeit és ritmusát olyan dolgokban összehangolni, mint egy közös fürdés a Balatonban, egy közös séta kismotorral és biciklivel, vagy a közös meseolvasás élvezete. Micsoda könnyebbség!

 

  • Gyerekek közös szobába szoktatása

 

Sok fáradtságot és stresszt spóroltunk meg azzal is, hogy az évindító terveinknek megfelelően a nyaralás első napján vettünk egy nagy levegőt, meg az ikeában egy új gyerekágyat, és elkezdtük a gyerekeket közös szobába szoktatni, amivel visszanyertük a közös felnőtt estéinket, az oldalba rúgás-mentes alvásokat, és bónusznak egy olyan napról-napra erősödő testvérkapcsolatot a két gyerekünk között, amiért minden nap hálás vagyok. Nagyon megható, amikor éjjel felriadok arra, hogy a kicsi felsír álmában, majd azonnal azt hallom, hogy a nagyobbik nyugtatgatja „Nincsen semmi baj”, majd mindketten álomba szenderülnek. Ide is eljutottunk, el sem hiszem!

 

  • Nulla program

 

Tavaly a nem rég járni megtanult 15 hónapos sarkában szaladgálva úgy próbáltunk a négyéves kedvében járni, hogy minden áldott napra változatos programokkal készültünk. Állandó vendégjárás és egy strandtáskányi új játék és mesekönyv kellett ahhoz, hogy a kényes családi dinamikát egyensúlyban tudjuk tartani, és minden gyerek azt érezze, kap elegendő figyelmet. Idén egyszerűen jó volt együtt. Nem hiányzott senki és semmi ahhoz, hogy jól érezzük magunkat mindnyájan. Töltekeztünk a laza, tervezetlen napokból, a közös fürdésekből, sétákból és nagy olvasásokból. Mindenkinek mindenkivel voltak nagyon jó közös pillanatai, és elérkeztünk egy mérföldkőhöz: idén először megfordult az arány, és több volt a feltöltő és örömteli, mint a stresszes, vagy fárasztó közösen töltött idő.

 

Vajon mit hoz a következő év?

 

A tavalyi nyári tervekről, a legfontosabb tanulságokról, és a legnagyobb flashekről is olvashatsz a blogon.

Ha a közösség és a programok is érdekelnek, hírlevélre itt tudsz feliratkozni.

 

10 +1 jó tanács évközepi újratervezéshez

Idén is tartottam Évközepi újratervező workshopot a fantasztikus Sütit akarok! kávézóban, ahol csupa kisgyerekes anya szánt magára egy önreflexiós délelőttöt és vizsgálta meg, hogyan alakultak az év első hat hónapjában a januárban kitűzött céljaik. Mi valósult meg, és a sikereknek mi volt a titka, mi maradt el, vagy módosult, és mik a legfontosabb tanulságok.

10 +1 jó tanács évközepi újratervezéshez

 

1) Ha úgy érzed, semmi fontosra nem jut időd: a CÉLÁLLÍTÁS a legjobb edző.

Az önmagunknak megfogalmazott napi, heti, havi és éves célok segítenek a kisgyerekes feladat-cunamiban a figyelmünket az apró-cseprő lényegtelen hétköznapi dolgoktól a számunkra igazán fontos értékekre fókuszálni, azokért 1-1 lépést tenni.

 

 

2) Ha elérhetetlenül távolinak tűnik a vágyott cél: SZELETELD FEL részcélokra.

Amikor kész diadal, ha 10 percet ki tudsz magadnak szakítani valamire, akkor érdemes a hosszú távú célokat kisebb projektekre, és heti célokra, napi apró lépésekre bontani. Így „lassú víz partot mos” kitartó munkával az év végére akkor is sikerül szabad szemmel jól látható eredményeket elérni, ha napi szinten úgy érezzük is, hogy csak alig-alig volt alkalmunk a célunkért bármit is tenni. Sok kicsi sokra megy.

 

 

3) Ha úgy érzed, teljesen egyedül vagy: tudatosítsd, hogy a lehetséges SEGÍTŐK NEM GONDOLATOLVASÓK!

A céljaink elérésére dedikált én-idők kellenek. Ha sikerül a céljaink mellé állítani a családtagokat, könnyebben meg tudjuk nyerni őket rendszeres segítségre, így kevésbé frusztrálóan esetleges, hogy 1-1 héten mennyi lehetőségünk van tenni a vágyott céljainkért. „Kommunikálnom kell a megfelelő embereknek, hogy mit szeretnék, ahelyett, hogy magamban forronganék.”

 

 

4) Ha teljesen kimerültél: a CÉLOK VANNAK ÉRTÜNK és nem fordítva.

Fontos, hogy adjunk önmagunknak engedélyt változtatni, újratervezni, és ne bántsuk önmagunkat azért, mert nem az íróasztalnál papíron megtervezett terveink szerint haladunk az év során. A célokat végül is azért tűzzük ki, hogy jobb, örömtelibb életet éljünk. Ha azonban a célok eléréséhez vezető út boldogtalanság és elégedetlenség forrása, akkor megette a fene az egészet.

 

 

5) Ha úgy érzed, túl sokat vállaltál: SZABAD ÚJRATERVEZNI!

A tökéletességre törekvés könnyen a saját céljaink tárgyává tud tenni. Ha azt vesszük észre, hogy már nem okoz örömet a céljainkért munkálkodás, ha izzadság szagú, és fogösszeszorítóssá, örömtelenné válnak a hétköznapok, akkor ideje belül átkattintani a programot, és a tanulságok levonása mellett elengedni az eredeti forgatókönyvet.

 

 

6) Ha nyögvenyelősen haladsz, ne feledd, az IDŐGAZDÁLKODÁS = ENERGIAGAZDÁLKODÁS.

Sokszor a céljaim elérésének a legfontosabb kulcsa, hogy lelkileg egyben legyek. Ha önmagamra több időt fordítok, vagy sok olyan dolgot csinálok nap mint nap, amit szeretek, az annyi energiát ad, hogy jóval hatékonyabban haladok a többi célommal, még ha kevesebb időt is szánok rájuk.

 

7) Izomból teljesítés helyett fontosabb a KITARTÓ TÖREKVÉS.

A mi kultúránkban divat minden célhoz határidőt, konkrét mérőszámokat rendelni, amiket nem tökéletesen teljesítve aztán méltán vagyunk folyamatosan frusztráltak. Ha azonban meghatározott mennyiségek helyett arra figyelünk, hogy valamit minden héten tegyünk a célunkért, a vállalás jobban tartható betegség, vagy más nem várt fennforgás esetén is.

 

 

8) Ha nem látod, hogy fog beleférni, pánik helyett legyen B TERVED.

Sokszor segít a közelgő határidő nyomasztó, vagy egyenesen blokkoló fenyegetése ellen, ha van a tökéletes megvalósulás mellett B (vagy akár C, D…stb.) tervünk is. Ha nem tud megvalósulni az ideális, akkor valósuljon meg az optimális, vagy a minimális. Legrosszabb esetben pedig az elengedés a lelki integritásunk megőrzése érdekében.

 

9) Mielőtt túlterveznéd a következő hónapokat, HAGYJ IDŐT a spontaneitásnak!

Érdemes olyan időszakokat is beletervezni a napokba, hetekbe, hónapokba és az évbe, amikor nincsen semmi konkrét teljesítendő célunk. Ezek az üres járatok lehetőséget adnak a spontán beérkező új dolgoknak (kapcsolatoknak, munkáknak, lelki odafordulást igénylő kríziseknek, változásoknak, új lehetőségeknek, inspiráló céloknak), amiket előre még csak nem is sejtettünk januárban, az év megtervezésekor.

 

 

10) Ha túltoltad, tedd fel a kérdést újra: MI IGAZÁN FONTOS NEKEM?

Ha már egyszer túlvállaltuk magunkat, és arra kényszerülünk, hogy ezzel a hétköznapokban szembesüljünk, nem ciki év közben sem újra priorizálni, és nemet mondani (kapcsolatokra, programokra, feladatokra) annak érdekében, hogy a valóban fontos kapcsolatokban, programokon és feladatokban igazán jelen tudjunk lenni testben és lélekben ahelyett, hogy a múltbeli tökéletlenségeken bosszankodnánk, és a jövőn szoronganánk.

 

+1) Ha úgy érzed, kész csőd vagy, ELEMEZD AZ EREDMÉNYEKET !

A tervekre való rendszeres visszatekintésnek olyan nem várt hozadékai is lehetnek, hogy kiderül, a kaotikusnak tűnő hétköznapok is hoznak izgalmas és értékes eredményeket. Sokszor olyanokat, amiket nem is terveztünk be eredetileg. Az eredményeink számba vétele pedig rengeteg erőt ad a folytatáshoz.

 

 

Szeretnél egy támogató közösséget magad köré, akikkel közösen dolgozhatsz magadon?

Várunk Téged is az Anyacsavar On-line Klubban!

 

Tervek a téli szünetre – anyáknak

Te tudod már hogyan fogsz feltöltődni a téli szünetben?

 

termalviz-telJa, hogy erre nem is gondoltál az előkészületek közepette?

Amióta kisgyerekeim vannak, minden hosszabb szünetet jó előre megtervezek, hogy garantáltan meglegyen a napi betevő saját töltődésem is, mert ha ezt nem teszem meg jó előre, spontán szinte biztos, hogy elmarad. Ez garantálja ugyanis, hogy a két hetes non-stop együttlétben meg tudom etetni az introvertált én-szeletemet is, és nem billenek ki a közepemből, aminek aztán elviselhetetlenné váló belső feszültség lesz az egyenes következménye, majd a családom felé türelmetlenség, elvágyódás és semmiségeken veszekedések.

 

A jó élet a jó hétköznapokból áll

teli-szunetAhhoz, hogy jól éljünk, szerintem az kell első sorban, hogy az egyszerű hétköznapjaink, a reggeleink, és a délutánjaink, a beszélgetéseink és az együttléteink, a közös étkezések és bevásárlások jó hangulatban teljesnek. Legyen elég (de ne túl sok) impulzus, legyen elég saját ritmusban töltött idő, legyen rendszeres pihenés és legyen sok kapcsolódás. Önmagunkhoz is, és egymáshoz is.

 

Ezért aztán több szempontból tervezem meg az egész család számára optimális szünetet ezeknek a szempontoknak a mentén:

 

Milyen gyerekprogramok legyenek?

 

Nekem nagy kedvencem a Minimatiné ajánlója, ahonnan sok ötletet nyertem már eddig is konkrét családi kulturális és kirándulós programokra. Idén is az ő ajánlóik segítségével tervezek előre a szünidőre.

 

mezeskalacsEzen kívül mindenképpen szervezünk vendégségeket a kicsiknek, ahol a barátaikkal játszhatnak a karácsonyra kapott új játékokkal.

 

Szívesen vonom be a gyerekeket az ünnepi előkészületek bármelyikébe, mert nekik szuper program a mézeskalács-sütés is, ami nekem a teendők listáján szerepel, így két legyet ütök egy csapásra.

 

Ezek a gyerekprogramok hogyan legyenek számomra is töltőek?

 

Ebben szőrös szívű vagyok, mert önző módon kiszelektálom azokat a programokat, amik halálra idegesítenek, vagy „feljavítom” őket felnőtt társasággal. Már komplett listát írtam magamnak azokból a barátaimból, akiknek hasonló korú gyerekei vannak, és el lehet velük menni közös programokra.

 

A vendégségnél szintén ügyelek arra, hogy inspiráló felnőtt társaság (is) legyen. Így bármilyen vendégség igazi win-win megoldás.

 

forralt-borElőfordul, hogy valójában felnőtt programra megyünk, mondjuk egy dizájn vásárra, ami nekem önmagában élmény, a gyerekeknek pedig élménnyé teszem azáltal, hogy hozhatják magukkal a kismotort, futóbringát, a tízórait a helyi büfében kapják, és megkeressük a gyereksarkot is, ami szerencsére manapság a legtöbb ilyen helyen alap.

 

 

Milyen felnőtt programok legyenek?

 

Konkrétan kikkel szeretnék találkozni önfeledten pár órára?

 

Nálam a top 10-ben az első helyeken van a férjem, akivel hiába lakom együtt, viszonylag kevés a nyugiban, kettesben eltöltött idő.

 

És itt vannak azok a régi jó barátok is, akik sajnos egyre többen és többen külföldön élnek, és ilyenkor, az ünnepek idején látogatnak haza.

 

 

Mivel jutalmazom meg magam, amire egész évben nem jutott időm?

 

Íme az én listám, amit szeretnék a közel 2 hetes szünidőbe belezsonglőrködni:

 

  • naploiras22 napos elvonulás a férjemmel sok alvással, sétálással, beszélgetéssel, és a szokásos év végi visszatekintéssel és évindító tervezéssel. Anyukámtól és apukámtól évek óta azt kérjük karácsonyra, hogy legyen 2 napunk, amikor a gyerekekkel ők vannak.
  • Fél nap anyukámnál együtt a gyerekekkel, amikor mindnyájan együtt vagyunk, és régi történeteket elevenítünk fel a családi legendáriumból. Ez hagyományosan karácsony másnapján van.
  • 23-án ünnep előtti idegbetegség helyett a zsúfolt és zsezsgő városban este beülni egy moziba barátokkal, mint régen, amikor még nem voltak gyerekeink.
  • Fél nap kettesben az egyik barátnőmmel egy termálfürdőben.
  • Január 1-én egész napos lencsézés, amikor fogadjuk a beeső barátokat az otthonunkban.
  • teli-futasNaplóírós sétálós kétórás fejkiszellőztetés egyedül.
  • Eljutni a kedvenc edzőm órájára, (ami az elmúlt hónapban nem sikerült).

 

És mi a Te listád?

 

És kik azok a családtagok és barátok, akiktől tudok a gyerekek felügyeletében segítséget kérni (akár karácsonyi ajándék gyanánt)?

 

Örömteli tervezgetést, és belefeledkezős közös programokat, valamint minden napra egy gondosan betervezett én-idő sávot kívánok minden kisgyerekes anyának és apának!

 

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

Karrier ÉS család élesben, a napi gyakorlatban

hr-festPár hete azt hiszem, újabb mérföldkőhöz érkeztem: konferencián adtam elő – gyerekkel! Nos, ez nem volt benne az A tervben, de – mint azt minden kisgyerekes naponta többször is megtapasztalja – életbe lépett a B terv. Az ideálisnak hitt helyett az adott helyzetben optimális megoldás.

 

Hogyan támogathat egy munkahely?

Egészen pontosan az történt, hogy lehetőséget kaptam a HR Festtől, Magyarország első HR konferenciájától, hogy arról meséljek, hogyan tudja egy munkahely támogatni a kisgyerekes anyákat a munkaerő-piacra visszatérésben. Erre nagyon sok különböző jó és rossz példát látok magam körül, mert a coaching ügyfeleim jelentős része fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy mikor és hová térjen vissza a kisgyereke(i) mellől dolgozni.

A rendelkezésre álló 15 percben Zétényi Annával (Monster) és Szalay Zsolttal (BP) egy-egy konkrét és valódi, megtörtént eseten keresztül mutattunk tipikus rossz és egyedi jó gyakorlatokat. Erről is mesélek majd egy másik cikkben, mert nagyon fontos üzenetük van, de most azt szeretném elmesélni, hogy került a gyerekem velem együtt a színpadra.

 

Kié a délutánom?

normafa2Az egész napos konferencián a délutáni szekcióban kaptam helyet, amikor általában két kicsivel vagyok egyedül, és minden figyelmemet arra fókuszálom, hogy négy órán keresztül mindenkit jókedvénél tartsak. A délután a gyerekeké. Ide soha nem szervezek munkát, magán programot. Ez a sáv a napban az övék, az ő ritmusukban, és az ő igényeikről szól, ez szent és sérthetetlen.

 

A kecske és a káposzta összehangolása – elméletben

Tudtam, hogy a Monsternek hála lesz a konferencián gyereksarok, ami Magyarországon egy szakmai programon sajnos még mindig különlegesnek számít. Tudtam, hogy lesznek a gyereksarokban önkéntes animátorok, akik a gyerekekkel foglalkoznak majd, amíg én beszélek. Tudtam, hogy a gyerekeim szeretnek új helyeket felfedezni, új játékokat kipróbálni. Tudtam azt is, hogy ez a meghívás különleges lehetőség arra, hogy az értelmiségi kisgyerekes nők tapasztalatairól meséljek. És szerettem volna ezzel a lehetőséggel élni. Úgy ítéltem meg, hogy ebben a helyzetben a kecske – szakmai inspirációm – is jóllakhat és a káposzta – a gyerekeim jó hangulata – is megmaradhat.

 

A klasszikus kisgyerekes dilemma

dilemmaMinden jól ment egészen addig, míg az előadás kezdete előtt 15 perccel a másfél évesem egyszer csak megérzett valamit a kis antennáival, és onnantól belém csimpaszkodott, minden módon jelezte, hogy velem akar maradni.

A klasszikus dilemmával szembesültem, amivel a kisgyerekes ismerőseim naponta találkoznak:

VAGY előadok, amíg a gyerekem kint sír utánam,
VAGY kint maradok a gyerekemmel, hogy ne zavarjak másokat, és az ő kis lelke is rendben legyen, de akkor nem tudok előadni.

 

Kecske és káposzta a gyakorlatban

És akkor úgy döntöttem, hogy nem választok, hanem megpróbálom a két célt továbbra is összehangolni. Fogtam a kicsit, és vele mentem ki elmesélni a történetet. És Anna és Zsolt végig nagyon támogató volt velem ebben a döntésben, és a konferencia összes szervezője is a világ legnagyobb természetességével vette a kanyart, amiért nagyon hálás vagyok. Ugyanis egy ilyen tapasztalat megerősít abban, hogy a karrier VAGY család kényszerválasztás sokszor a saját fejünkben van, és ennek a felülírása is fejben dől el.

hrfest2Isten ujja, hogy az előadásaink Zétényi Annával és Szalay Zsolttal is éppen erről szóltak.

Ez pár hete történt velem, és azért szeretném veletek megosztani, mert szerintem egy klasszikus “téthelyzet”, amiben hiába készülök az ideális forgatókönyvre, a gyerekek közbeszólnak. És ez minden lelkiismeretesen dolgozó kisgyerekes szülővel megtörténik nap mint nap.

Karrier ÉS család

Én gyakran nem vagyok jó az azonnali és spontán változások kezelésében. Éppen ezért végiggondoltam, minek köszönhetem, hogy sikerült a klasszikus „karrier VAGY család” paradigmát „karrier ÉS családdá” alakítani spontán, a hétköznapi gyakorlatban.

Ami nekem segített:

tervezek1)Előző este elképzeltem azt a forgatókönyvet, hogy a gyerekek nem akarnak majd szépen játszani a gyereksarokban, hanem velem akarnak maradni még akkor is, ha emiatt fel kell velem jönniük a színpadra. Így aztán nem ért készületlenül, amikor valóban így alakult. Mondjuk én arra tippeltem, hogy a nagyobbik nem akar majd elengedni, de végül a kisebbik bizonyult nehéz ügynek. A lényeg, hogy a tervezés, előre gondolkodás itt is segített.

 

2) Amikor elképzeltem az összes forgatókönyvet, magamba néztem, megengedtem magamnak az ezekkel kapcsolatos érzéseimet, és úgy döntöttem, nekem fontosabb, hogy a gyerekeim hogy vannak, mint az, hogy mások mit szólnak. Bárkik legyenek is ezek a mások, és bármit szóljanak is. Pedig ismeretlenül ezek az arctalan mások néha annyira ijesztő tekintélyszemélyek bírnak lenni a képzeletemben, és olyan megszégyenítő tud lenni a képzelt bírálatuk. De onnantól kezdve, hogy a saját érzéseim mellé tudtam állni, és meghoztam ezt a döntést, már nem tudott befolyásolni mások véleménye, jó szándékú tanácsai, és csak a saját intuícióimra hagyatkoztam abban a spontán alakult helyzetben.

 

3) Zvolenszky Zsófi filozófussal beszéltem tegnap délután, aki amint megtudta, hogy konferenciára megyek gyerekekkel, amiben ő rutinos versenyző, azt mondta, semmiképpen ne kérjek bocsánatot, hanem köszönjem meg a megértést. Ez nagyon hasznos tanácsnak bizonyult, mert azt hiszem, magamtól automatikusan elnézést kértem volna mindenkitől azt feltételezve, hogy gyerekkel zavarok, a részvételem nem teljes értékű, és egyébként is valamilyen íratlan szabályt, ki nem mondott konszenzust rúgok fel, ami arról szól, hogy gyereket NEM hozunk el egy munkahelyre. Ahogyan az öreg maffiózó magyarázza a fiatalnak az egyik klasszikus kedvenc filmemben: „Barátság és üzlet = olaj és víz, nem jár együtt!”

Vagy mégis?

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112