Indítottam egy egynapos kihívást az Anyacsavar on-line klubtagok körében.
A lényege az volt, hogy egy teljes napon át ébredéstől elalvásig lejegyzeteltük az összes láthatatlan ingyen munkát, feladatot, amit nőként, anyaként végeztünk. Kicsit Jónás Anna vendégcikkéhez hasonlóan, de azt egy picit kitágítva.
Szóval minden háztartási feladatot, a gondoskodói feladatokat, érzelmi háztartási munkát. A fejben tartandókat, a napi szintűeket és az aznap beesőket. Mindet.
Előre szólok, hogy zsibbasztóan hosszú, egyhangú és unalmas. Ami érdekes, az az egész jelenség elemzése. Mert az én napom lehetne sok más kisgyerekes nő egy napja. És bár a tartalmi elemek kicsit módosulhatnak, a sorrend talán kicsit más itt-ott, sok dolog hasonló.
Ezt onnan (is) tudom, hogy kijelöltünk egy átlagos csütörtöki napot, és mindnyájan ugyanarról a napról készítettünk feljegyzéseket. A kihívással kapcsolatos tapasztalatokat a klub titkos csoportjában és szóban az Egy nap közös mozinézés utáni beszélgetésen osztottuk meg egymással.
Íme az én napom: 2018. november 8. csütörtök
Figyelem! Az alábbi tartalom agyzsibbasztásra alkalmas, amiért semmilyen felelősséget nem vállalok. Ha inkább érdekel az ezzel kapcsolatos elemzés, azt itt találod.
5.50-kor átjön az ágyunkba a hároméves egy rakás kisautóval, hogy autózzunk. Megpróbálom újra elaltatni és rábírni, hogy ne ébressze fel az apját, amikor látom, hogy nem fog menni, kikísérem a nappaliba, hogy ott autózzon, és én meg persze már nem fekszem vissza.
Kibotorkálok a fürdőszobába, és beindítom a mosógépet. Megpróbálom megsaccolni, kell-e venni mosóport, de úgy döntök végül, hogy még nem.
Arra megyek ki, hogy a nappaliból kiabálja a kicsi, hogy „mama, kinyitottam az erkélyajtót, hogy bejöjjön a friss levegő!”. Odarohanok, erkélyajtó tárva-nyitva, kint még sötét, szerencsére a gyerek nem ment ki a sötétbe és hidegbe. Becsukom az erkélyajtót, és megpróbálom nyugodt hangon elmagyarázni, miért nem nyitjuk most ki az erkélyajtót.
Odateszek egy teavizet.
Letörlöm a konyhapultot. Beteszem a pulton hagyott mosatlant a mosogatóba. A pulton heverő vászontáskát összehajtogatom és beteszem a kézitáskámba, hogy ha majd nap közben vásárolok, azt környezetbarát módon tudjam tenni.
Bepakolok a mosogatógépbe. Látom, hogy tegnap az új takarítónő betette a gépbe a fakanalakat is. Megpróbálom megjegyezni, hogy amikor legközelebb jön, figyelmeztessem, hogy a facuccokat nem tesszük a mosogatógépbe, mert tönkremennek tőle.
Leforrázom a teafiltert.
Közben a kicsi behív, és meg kell csodálnom, hogyan mozgatható a kisautója fényszórója.
Amint tovább indulnék, hallom, hogy a nagyobbik kijön a szobájából. Megpuszilgatom, megölelgetem.
Most, hogy üres a gyerekszoba, bemegyek, felhúzom a redőnyt, kiszellőztetek.
Közben a kicsi megint hív, valamiben segítenem kell a kisautójával kapcsolatban. Mire odaérek, megoldódik.
Bemegyek a dolgozó szobába. A tegnap még nedves, mára megszáradt ruhákat leszedem a szárítóról, és megnézem, elég nagy-e a ruhakupac ahhoz, hogy ideje legyen összehajtogatni. Úgy döntök, még nőhet.
A kisebbiket megtanítom csavarhúzóval csavart betekerni.
Bemegyek a gyerekszobába, becsukom az ablakokat, hogy nehogy kihűljön az egész szoba, és végre megpróbálom felhúzni a bugyimat.
Ha már bementem a hálószobába a bugyimért, felébresztem a férjemet kedvesen, viccesen, és felhúzom ott is a redőnyt.
Rápillantok a telefonomra, és csak most látom a barátnőm tegnapi sms-ét, akire negyed 11-ig vártam, hátha tudunk skype-olni, aztán beájultam a fáradtságtól. Azt írja, ne haragudjak, de nagyon sokáig tartott neki az altatás, próbáljuk ma. Visszaírok, hogy próbáljuk ma, és beírom a határidőnaplómba is, nehogy elfelejtsek fennmaradni.
Ha már kinyitottam a naptáramat, megnézem, mi vár rám ma, és konstatálom, hogy millió feladatom van, nagyon kevés időre. A naptáromban heverő nyugtát összetépem, és beteszem a szelektív szemetesbe.
A földön heverő szennyeseket összeszedem, kiviszem a szennyestartóba, közben hallom, hogy a gyerekek csúnyán köhögnek, elhatározom, hogy adok nekik Flavont.
Végig gondolom, hogy a család melyik tagjának mire van szüksége a nap folyamán, és megpróbálom NEM elfelejteni, hogy NEKEM mire van szükségem a nap folyamán, és azokat gyorsan bepakolom a táskámba, mielőtt otthon hagyom.
Megkérdem a nagyobbikat, mit kér reggelire: Semmit. Közben megpróbálok elsimítani egy konfliktust a gyerekek között többé-kevésbé sikeresen. Elhatározom, hogy most már a zoknimat is felhúzom.
Zokni mission completed. Kifelé jövet benézek a hűtőbe, hogy kitaláljam, mi a francot adjak a gyerekeknek reggelire. Ahogy benézek, látom, hogy a nagyobbik tegnap este elkészített uzsonnája ott van. Gyorsan beteszem a táskájába, mielőtt elfelejtem. Látom, hogy az iskolatáskáján tárva-nyitva az a zseb, ahol a tolltartója szokott lenni, tolltartó sehol. Körülnézek: meglátom az étkezőasztalon a tolltartót nyitva, benne egy csomó tompa ceruzával. Gyorsan kihegyezem őket és beteszem a helyére.
3 percet beszélgetek a férjemmel, hogy egymáshoz is szóljunk 2 jó szót. Megemlítem neki, hogy szerintem a gyerekek éjszakai átmászkálása azt jelzi felénk, hogy kevés minőségi kettesben töltött időt szánunk rájuk.
Odamegyek a nagyobbikhoz, és a fülébe súgom, hogy ha most felöltözik, akkor még lesz arra időnk, hogy a reggel 7-kor nyitó kis kávézóban együtt megreggelizzünk, mielőtt elmegyünk a suliba. Rögtön el is indul öltözködni.
A kicsi odahív, és mutat nekem egy „lányautót”, azzal játszom én, ő pedig egy csomó „fiúautóval” jön és mutatja, hogy azok milyen gyorsak, ügyesek, bátrak. Mindegyiket megcsodálom. Közben a nagyobbik visszatér az öltözködésből, és odabújik mellém, őt csak simogatom. Aztán összevesznek és elsimítom a veszekedést.
Megkérem a nagyobbikat, hogy pakolja be a táskáját.
Amikor a gyerekek végképp kezdenének összeveszni azon, hogy a kétszáz kisautó közül mindketten pont ugyanazzal a hárommal akarnánk játszani, akkor különválasztom őket úgy, hogy a nagyobbiknak elmegyünk beragasztani két jutalom matricát, amit még a tegnapi és tegnapelőtti jó viselkedésért adtam neki.
Elkezdünk öltözködni az elinduláshoz a nagyobbikkal. A kicsi kiakad, szeretné, ha őt is én vinném. Elmondom neki, hogy ezen a héten a nagyot viszem reggelente, de jövő héten őt fogom, és ma érte megyek ebéd után.
Öltözködésre buzdítás közben drámai búcsúzkodás a többiektől. Próbálok kijutni az ajtón, hogy még jusson időnk kettesben a nagyobbikkal. Végül nem találunk parkolóhelyet a kis kávézó mellett, csak jóval távolabb. Viszont ha már ott vagyunk, megpillantom a pékséget. Szuper, napok óta nincs időm kiflit venni és lemélyhűteni a reggelikhez. Gyorsan berongyolunk kifliért. Megpillantjuk, hogy van kakaó, és úgy döntünk, ott reggelizünk. Megveszem délutánra is az uzsonnát, hogy amikor a suliba és az oviba a kiéhezett gyerekekért megérkezem, legyen nálam valami, amikor kaját követelnek.
Elmagyarázom a nagyobbiknak, hogy délután a nagypapával lesznek, amíg én szülői értekezleten leszek, és hogy pénteken a nagymama fog érte menni, és nála is fog aludni.
A kocsiban, úton a suliba zenét hallgatunk, beszélgetünk. Amikor megérkezünk, még van arra időnk, hogy egy számot úgy hallgatunk meg, hogy a nagyobbik előremászik, és beül az ölembe. Ölelgetem, simogatom, és játszunk egy piros pacsit, aztán a szám végeztével bemegyünk a suliba. Még van arra idő, hogy az iskolai kerti hintán hintázzon pár percet.
Váltok pár szót a tanító nénivel, kiderül, hogy a nagy szépen dolgozott a héten. Megdicsérem, kiveszem az uzsonnáját, és felkísérem az étkezőbe a hűtőszekrényhez, hogy a kakaóját meg oda tegye be. Utána elbúcsúzunk, és végre én is elindulok a saját dolgomra a 2,5 órás reggeli kör után.
A kocsiból megpróbálom felhívni anyut, nem sikerül. Megpróbálom felhívni a barátnőmet, akinek tegnap ígértem, hogy felhívom, de akkor nem sikerült. Dumálunk egy kicsit, felveti, hogy találkozzunk valamelyik este. Hamar kiderül, hogy ebben a hónapban már nem fog összejönni, annyira sűrű. Végül abban maradunk, hogy több mint egy hónap múlva találkozunk a szülinapján.
Egyik ügyfelem lemondja a coachingot. A talált időben egyből elkezdek B tervet kovácsolni, hogy mi mindenre tudnám használni ezt az értékes megnyert másfél órát. Gyorsan hazajövök, leparkolok a bringával a ház előtt. Szerencsére ott parkol a kocsi, kiveszem a reggel vásárolt kifliket, hogy betegyem a mélyhűtőbe, hogy holnap reggel legyen friss kifli, amit csak 2 perc alatt megsütünk.
Kipakolom a reggel berakott mosást.
Írok az óvodapszichológusnak, hogy egy időpontot kérjek.
Ebéd közben felhívom anyut, hogy megkérdezzem, hogy van.
Biciklire pattanok, és elmegyek a kisebbikért az óvodába, mert ezen a héten ez az egyetlen nap, amikor nem egész nap dolgozom, és korábban érte tudok menni, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. Út közben eszembe jut, hogy nem állíthatok be üres kézzel, ezért megállok egy zöldségesnél, és veszek egy Balaton szeletet.
Amíg várok az óvoda folyosóján, egy kislány sírva kiszalad, akit az apukája vár. Kiderül, hogy tegnap született meg a kistesója, és most fognak bemenni meglátogatni őt és az az anyukáját. Beszélgetek egy kicsit a kislánnyal, aki meg is nyugszik, és az apukájával is, aki kifejti, hogy eddig irigyelte a feleségét, aki egész nap csak otthon van, de ez a három nap, amióta egyedül van a nagyobbikkal, átértékelt benne sok mindent.
A kicsivel elmegyünk a piacra, fölveszem a jövő évi parkolási matricát a közterületesektől. Utána elmegyünk a postára befizetni a csekkeket. Utána veszünk darált húst, mert azt tippelem, hogy ma talán lesz időnk arra, hogy meleg vacsorát készítsünk.
Megpróbálok enni egy szendvicset, de közben a kicsinek kakilnia kell, úgyhogy leteszem a kaját, és segítek neki felülni a wc-re.
Elkezdem bepakolni a mosogatót, de szól a kicsi, hogy kakis a keze, rohanok letörölni nedves törlővel, majd vissza, hogy befejezzem a mosogatógép bepakolását.
Összebújunk a kicsivel, elolvasok neki 4 Bogyó és Babócát, utána birkózunk, majd autózni szeretne. Én vagyok a „lányautó”, ő pedig 4 „fiúautóval” versenyez.
Összekészítek valami kaját, felöltöztetem a kicsit, és elindulunk a nagyobbikért a suliba. Útközben beszélgetünk, zenét hallgatunk. Út közben a dugóban elolvasom az sms-eket. Egy ismerősöm ajánlást kér, hogy milyen bluetoothos hadsetet vegyen, megígérem, hogy utána nézek. Eszembe jut, hogy ma kell figyelmeztetnem egy ismerőst, akinél a Halloween-i csokikat a gyerekek ott felejtették, hogy hozza el nekünk holnap, írok sms-t.
Amikor megérkezem a sulihoz, látom, hogy még nincs itt az apósom, akivel itt beszéltem meg találkozót. Rácsörgök, már közeledik. Viszont a kicsi út közben elaludt, így nem tudok bemenni a nagyobbikért, meg kell várnom, amíg az apósom megérkezik.
Apósom megérkezik, gyorsan eligazítom, berohanok a nagyobbikért éppen iskolazárásra. Épp a legjobb barátjával hancúrozik. A kis barát mamája is megérkezik. A kis barát elújságolja, melyik játszótérre mennek, a nagyobbik is szeretne, a másik kisfiú anyukája felajánlja, hogy elviszi a nagyobbikat is a sajátjával, amíg apósom vigyáz az alvó kisebbikre, én meg szülőin vagyok. Telefonszámot cserélünk, ők játszóra el, apósom beül a kocsiba a kicsi mellé, én be a szülőire.
A szülői előtt összefutok egy másik anyukával, akinek a gyerekével az enyém rendszeresen összeverekedett. Megbeszéljük, milyen jó, hogy most már barátkoznak és megosztják egymással az uzsonnájukat is.
Másfél órányi szülőit végig hallgatok és végig jegyzetelek.
Utána felhívom apósomat. Amikor visszaérnek a kocsihoz, kiderül, hogy a nagyobbik otthagyta a tök sötét játszótéren a kisautóját, ami miatt teljesen kétségbe van esve. Megígérem, hogy visszamegyünk megkeresni. Apósomtól elbúcsúzunk, kocsiba be, mindenkit megitatok, a hozott uzsonnával megetetek, ettől kisimul a hangulat. Vissza a játszóra, de hiába keressük a kisautót, az már nincs meg.
Hazafelé úton szomorkodik a nagy, arról beszélgetünk, hol lehet a kisautó, felhívom az osztálytárs anyukát is, látta-e. Közben megbeszéljük, hogy valamikor átugrunk vendégségbe a gyerekekkel.
Mire hazaérünk, nincs parkolóhely, nagyon hosszasan körözünk, mire le tudunk parkolni. Addigra a kicsi annyira fáradt, hogy már nem hajlandó a saját lábán jönni, karban viszem hazáig.
Otthon mindenkivel megpróbálok kezet mosni, elérni, hogy átöltözzenek, majd indul a szabad játék a kisautókkal amíg én elkezdek vacsorát főzni. A nagyobbik wc-re megy, a főzés kellős közepén mehetek kitörölni a fenekét. Utána edukációs kurzust és bemutatót tartok neki a wc kefe használatáról.
A nagyobbik előáll azzal, hogy a játszón kiszedett egy tüskét a szemöldökéből. Megnézem, fel van szakadva a szemöldöke, gyorsan lefertőtlenítem alkohollal, aztán főzök tovább.
Hiába főztem, semmit nem vacsoráztak. Nem baj, legalább én ettem ma meleg kaját.
Eresztek vizet a fürdéshez, ügyesen levetkőznek, kiválogatjuk, mi megy a szennyesbe, mi jó még holnapra.
Fürdés közben jönnek a filozofikus kérdések. „Mama, a műanyag káros? Mikor fogják a világon megszüntetni a műanyagot?”…stb. Próbálok végiggondolt válaszokat adni.
Külön fürdetem őket, hogy ne legyen min összeveszni a kádban. Amíg a nagy fürdik, a kicsi kakil. Újabb popsitörlés. Amikor a kicsi beszáll, a nagy kiszáll. Amíg törölközik, öltözködik, még beszélgetünk a játszón felejtett kisautóról, amit nagyon gyászol, megölelgetem.
A nagyot elküldöm fogat mosni, amíg a kicsi autózik a kádban. A kicsit is megtörölgetem, felöltöztetem.
Lekapcsolom a lámpát, csak éjszakai fény világít. Fejből mesélek a fiúknak 2 kisfiúról, meg az elcsatangolt és megkerült kiscicájukról. Énekelek pár altató dalt, és mindenkit simogatok közben. A kicsi átmászik mellém a babzsákra, hagyom, hadd bújjon, amikor elálmosodik, visszamászik az ágyba.
Közben hallom, hogy halkan hazajön a férjem. Amint elaludtak én is bealszom. Felriadok, kikecmergek a babzsákról, még elintézek egy munkatelefont, aztán a férjemmel beszélgetek egy kicsit, akinek éppen migrénje van.
Nagyon elfáradtam, de most tudok végre egyedül kinézni a fejemből, úgyhogy egy kicsit még fenn maradtok, mielőtt ágyba bújok éjfél körül.
Ez egy átlagos nap. Kihagytam a felsorolásból szándékosan a pénzkereső munkámat és a feltöltődést, pihenést, pedig az is volt benne, mint minden más napomban is. Mégis szíven ütött a láthatatlan munka mennyisége. És még inkább mindaz, amire jutottam, amikor visszaolvastam a saját napomat. Erről itt olvashatsz.
