A gyerekvállalással hoztam egyensúlyba a karrieremet és a magánéletemet

Gál Judit, az Auchan kommunikációs igazgatói székéből ment el szülni, majd tért vissza a pozíciójába, jelenleg a második babájával van otthon GYED-en. Arról mesél, ő hogyan hangolja össze a családot, a párkapcsolatot, a saját magas teljesítménymotivációját és a karrierjét. A Karrierépítés Anyacsavar Klub vendégeként még több részletet tudhatunk meg arról, ő hogyan tartja egyensúlyban a számára fontos életterületeket.

 

 

Szerinted mi a titka a karrier és az anyaság összehangolásának?

 

Amikor az iskola elvégzése után hivatást és párt választottunk, barátokat és hobbit, senki nem kérdezte meg, mi a titka a munka és a magánélet összehangolásának. Ment a 12 órázás, munka mellett a suli (nekem az egyetem után a szóvivő képzés, majd az MBA), a magánélet egyre jobban háttérbe szorult. Akkor is ugyanolyan fontos lett volna magunkkal törődni, de nem tettük, nem tettem. Én sem és a munkatársaim sem, így ment ez a húszas éveimben, és a harmincas éveim első felében, egészen első gyermekem megszületéséig.

Akkor nem tehettem többé, hogy fittyet hányok a magánéletemre, innentől a gyerekért menni, a családdal időt együtt tölteni szent és sérthetetlen lett. Ezért minden szakmai megbeszélést, konferenciát és nyilatkozatot úgy szerveztem, hogy a férjemmel és fiammal töltött idő a lehető legkevésbé sérüljön.

Cserébe persze a munkahelyemen már sok éve bizonyítottam, hogy a hatékonyságommal és maximalizmusommal továbbra is minden feladat meg lesz oldva. A munkaidőben pedig még hatékonyabban dolgoztam, mint valaha, minden perc ki lett számolva, nem hagyhattam elúszni egyetlen “kávészünetnyi időt” sem.

A férjem akkoriban, amikor újra munkába álltam, egyik este meg is jegyezte: kár, hogy ahhoz, hogy egyensúlyba hozzam a karrieremet és a magánéletemet, meg kellett várnia a gyermekünk születését. Hogy magamért és érte nem tettem meg korábban. Milyen igaza van!

 

Te hogyan tértél vissza a gyermeked mellől a kommunikációs igazgatói pozíciódba?

 

Szülési szabadságra is úgy mentem, hogy jeleztem, nagyjából mikor érzem úgy, hogy vissza tudok majd térni. A helyettesem kiválasztását még magam oldottam meg, így nyugodt szívvel maradtam otthon. Ő azonban egy év után távozott a vállalattól, így kicsit előbb, mint terveztem, visszatértem a korábbi székembe.

Nem bánom, mert nem hagytam ki túl sok időt és a fiunk is nagyon szociális, nyitott gyermek, élvezte a családi napköziben a többi, vele egykorú gyerek társaságát, nagyon könnyen beszokott a közösségbe. Kiváló helyet választottunk neki, máig hálás vagyok azért a sok odafigyelésért, szakmai hozzáértésért, amit ott kapott, és amit én nem tudtam volna neki megadni otthon.

A munkában kihagyott időt illetően pedig két hét után úgy éreztem, mintha nem is lett volna, olyan gyorsan elröppent az az egy év és olyan távolinak is tűnt hirtelen. Könnyen ment a visszailleszkedés, sok feladat meg is várt. Az otthon töltött órák pedig még tartalmasabbak lettek.

 

Szerinted mitől cool apa valaki manapság?

 

Attól, hogy nem csak látványosan tölti be az apa szerepet, hanem a láthatatlan terheket (házimunkát, éjszakai kelést, beteg gyerek ellátását, munkából gyermekért rohanást) ő éppúgy viseli, mint a párja. Ha ezeket a feladatokat csak az egyik fél látja el, akkor annak több munkahelyi konfliktusa, kevesebb munka- és magánéleti öröme lesz.

A gyereket (jellemzően) két szülő vállalta, és ha hozzánk hasonlóan mindkét félnek fontos a saját szakmai élete is, akkor a családi, láthatatlan munkából éppúgy ki kell vennie az apának is a részét. Enélkül az apai támogatás nélkül én sem tudtam volna visszatérni a fiam mellől dolgozni, majd nem mertem volna egy második gyermeket vállalni.

 

Volt, ami jó ötletnek tűnt a munka és a család összehangolásában, de nektek nem vált be?

 

Igen, például szuper megoldás lehet a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka, de egyiket sem tudjuk a saját, kommunikációs vezetői feladatkörünkben alkalmazni. (Férjem jelenleg hasonló pozícióban dolgozik a KPMG-nél). Nincs olyan, hogy félig elérhető kommunikációs vezető, vagy félig megoldott feladat, esetleg félig vállalt felelősség.

Bár eljátszottam a gondolattal, hogy részmunkaidőben dolgozzak (szerintem egy bölcsődébe/óvodába járó gyermek kb. 20%-át igényli a munkaidőnek, két gyermek kb. 40%-át), be kellett látnom, hogy ebben a feladatkörben ez nem működőképes modell. A rugalmas, bárhol és bármikor végezhető munka sokkal inkább. Egyébként is sok külső megbeszélés, konferencia és esemény van az életünkben, a gyerekvállalástól függetlenül is az állandó összeegyeztetésről szóltak a mindennapok.

 

Gyere, és oszd meg Te is a tapasztalataidat, vagy inspirálódj más, hozzád hasonló kisgyerekes nők egyedi megoldásaiból november 22-én a Karrierépítés Anyacsavar Klubon!

 

Amikor anya nincs otthon, mert dolgozik

Z. Anna őszinte, önreflektív története arról, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a klasszikus társadalmi elvárással szembemenve a GYES-ről vezetői pozícióba tért vissza, és a férje tartotta otthon a frontot. Elmeséli, mik voltak a leghúzósabb helyzetek, és a legjobb bevált megoldások a helyzet lelki és praktikus kezelésére. Megosztja a tapasztalatait arról, hogy a környezetében, ki hogyan vette a kanyart, és milyen váratlan ajándékokat kapott a választott útján. Inspirálódjatok belőle!

 

A gyerekeinkkel otthon töltött éveim után az élet hozott nálunk átmenetileg egy újfajta felállást, miután családi támogatással elfogadtam egy számomra szakmailag motiváló megkeresést. „Gyeses anyukából” hirtelen én lettem a családunkban a munkája miatt legtöbbet távollevő szülő, a férjem pedig a rugalmas munkáját a gyerekek logisztikája köré igazító, mindenben támogató társam. Ennek az időszaknak a szubjektív felismeréseiből, egyszerre feltöltő és időnként kétségbeejtő tapasztalataiból próbáltam visszatekintve szemezgetni.

 

 

Tökéletességen innen, lehetetlenen túl

 

Szárnyakat adott annak a megtapasztalása, hogy ha valami számomra fontos, és ebben a férjem is támogat, a fejemben elsőre leküzdhetetlennek tűnő akadályok és félelmek is képesek lebomlani. Vagyis ha épp az a prioritás, igenis megoldható, hogy kisgyerekes anyaként én legyek többet távol otthonról, csökkentve a jelenlétemet a gyerekek körüli napi feladatokban, és az otthon töltött évek után is képes vagyok a kihívást jelentő munkámat megfelelő szinten elvégezni. Ez a tény önmagában óriási szabadságérzetet, önbizalmat, erőt adott, amire rátettek még egy lapáttal a munkámban szerzett napi sikerélmények, szakmai és emberi visszajelzések. Éppen ezekre a tapasztalásokra voltam már nagyon kiéhezve az otthon töltött évek alatt.

 

Megtapasztaltam ugyanakkor a saját bőrömön, mit jelent az, amit nyilván elméletben addig is tudtam, hogy az időm és az energiáim is korlátozottak. Azaz ha a munkámba több időt és energiát fektetek, kevesebb jut a családomra, de legalábbis sokkal több sakkozásba és erőfeszítésbe kerül, hogy mindenkire és mindenre jusson annyi belőlem, amennyit igényelnénk. Mivel nálunk a munkába állásom után a férjem kevesebbet dolgozott, az ő idejéből, energiáiból többet töltődhettek a gyerekek, bennük így kevésbé, bennem viszont folyamatosan volt minden téren némi hiányérzet.

 

Mind a munkában, mind otthon folyamatosan mérlegelnünk, priorizálnunk kellett, sokszor hoztunk a hétköznapokban olyan döntéseket, amikkel teljes mértékben nem lehettünk elégedettek, mondtunk nemet olyan dolgokra, amikre szívünk szerint igent szerettünk volna, de egyszerűen nem fért bele minden az életünkbe.

 

És akkor még nem beszéltünk azokról az életterületekről, amik prioritásban lecsúsztak a dobogóról, és így itt még a tökéletességre való törekvés minimális látszatát sem sikerült fenntartanunk. (Nálunk ide tartozott különösképp a háztartás.)

 

Időbe tellett elfogadnom azt is, hogy nem jó stratégia, ha mindenhol a száz százalékra törekszem, mert minél többet próbálok kipréselni magamból, annál nagyobb árat kell érte fizessek. Konkrétan ez azt jelentette, hogy ha nem hagytam időt magamra, a pihenésre, töltekezésre is az intenzív munka és a családi élet közt, előbb-utóbb szó szerint vagy lebetegedtem, vagy legalábbis a kimerültségtől a hétvégére erőteljesen lecsökkentek a kapacitásaim. Muszáj volt tudatosan lassítani, minden téren feladatokat csökkenteni, ambíciókból lejjebb adni. Vagyis rájöttem, hogy minden lehetséges, de csak úgy, ha elfogadjuk a tökéletlenséget.

 

 

Minél kevesebb, annál jobban értékelem

 

A vázolt időszűke következtében a napom szinte minden tevékenysége, ami fontos volt nekem annyira, hogy a figyelmemet és az energiáimat ráfordítsam, roppant értékessé és így korlátok közé szorítva feltöltővé is vált számomra. Sosem éltem meg még ekkora ajándéknak azt a napi pár órát és a hétvégéket, amiket a gyerekekkel tölthettem, különleges kiváltságnak, ha sikerült odaérnem értük az oviba-bölcsibe, vagy ha én altathattam őket este. Ugyanígy értékeltem a csendes, elmélyült munkát az irodámban, ami már annyira hiányzott, a felnőtt beszélgetéseket a kollégáimmal, az inspiráló szakmai programokat, együtt gondolkozást. Még az ingázással töltött idő is különleges perceket jelentett, amikor a magam kedvére olvasgathattam, tervezhettem vagy egyszerűen csak bámészkodhattam.

 

Szervezést és lemondásokat igényelt, és ezért szinte ünnepé vált a férjemmel rendszeresített kettesben töltött időnk és a barátos kimenők. Élveztem a csendes magányos tevékenységeimet is, még olyankor is, ha csak ruhateregetésről, főzésről vagy otthoni pakolászásról volt szó.

 

Megtapasztaltam, hogy a munkával töltött idő és az elvégzett munka minősége gyakran nem korrelálnak. Azt hiszem, még életemben nem dolgoztam annyira fókuszáltan, és nem gazdálkodtam ennyire hatékonyan a napom értékes óráival, perceivel a munkahelyemen, mint amikor a gyerekekhez akartam este hazasietni. És ez fordítva is igaz lehet: egyáltalán nem biztos, hogy a túlórák számában mérhető le a munkaerő kiválósága és elkötelezettsége.

 

 

Megfelelni, de most kinek?

 

Ahogyan a kisbabás időszakban, ugyanúgy a munkába visszatérve, gyerekeket bölcsődébe-óvodába beszoktatva is rengeteg okosabbnál okosabb véleményt, tapasztalatmegosztást, kéretlen tanácsot, érzelmi reagálást kapnak az anyák arra vonatkozóan, hogy miért (nem) kellett volna mindent másként csinálni. Én sem úsztam meg a részvétteli sóhajtozásokat („hú, szegények, akkor még naaagyon kicsik!”; „dehát ha nem volt más választásod, és vissza kellett menned dolgozni..”), értetlenkedést („ezt nem is fogom fel, fizikailag hogy lehetséges”) és irigykedést („ja, az más, az én férjem három év alatt össz kétszer hozta el a gyerekeket az óvodából”). Sőt, női vezetőként számos olyan megjegyzés is szíven ütött, amit egy férfi sosem kapna meg. („Akkor ezek szerint a karriert választottad.”) Rájöttem, hogy még a saját magunkkal szemben állított elvárásoknak is nagyon nehéz szülőként megfelelnünk, nemhogy még a környezetünk (rokonság, kollégák, ismerősök, óvónők, szomszédok, boltos néni..) felől érkező nyomásnak is kitegyük magunkat. Valahogy olyan könnyeden kellene ilyenkor reagálni, ahogyan Palya Bea énekli a Megmondókban: „Én erre csak nevetek, megvonom a vállam, és azt mondom szelíden, hogy csináld utánam.”

 

Másrészről persze dolgozó anyaként egyáltalán nem mindegy, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról a munkahelyünkön, mennyire tekintenek minket a korlátozott elérhetőségünk mellett is megbízható, kompetens munkaerőnek. A saját tapasztalatom az, hogy először nekem kellett bizonyítanom, eloszlatni a kétségeket azzal kapcsolatban, hogy akkor is igényesen végzem a munkám és lehet rám számítani, ha azon vagyok, hogy az estéimet ne töltsem bent a munkahelyemen. Amikor ez a bizalom minden irányban kialakult, onnantól kezdve én is kérhettem a többiek együttműködését: sikerült a munkatársaimmal közösen kialakítanunk egy olyan rendszert, ami alapvetően tiszteletben tartotta a magánéletünk határait is. Fontos tanulság volt az is, hogy ezeket a határokat helyettem senki más nem fogja meghúzni, senki nem fog hazaküldeni a munkából a gyerekeimre való tekintettel. Viszont mikor sikerült elengedni a feltételezett külső elvárásokat, kiderült, hogy egyáltalán nem dől össze a világ, ha a saját igényeimmel is igyekszem összhangba hozni a feladatok elvégzésének ütemezését.

 

 

A tökéletlenség szerethető

 

Tökéletlen vagy épp abszurd helyzetekből bőségesen jutott nekünk ebben az időszakban. Ilyenkor nagyjából két lehetőség közül választhattunk: vagy kellemetlenül érezhettük és felhúzhattuk magunkat, elkezdve egymás hibáztatását, vagy egy lépés távolságból néztünk rá magunkra, és szívből nevethettünk a kínunkon és a helyzetek komikumán.

 

Ilyen volt például, amikor kijött elém a férjem a munkahelyemre a gyerekekkel, és kitört belőlem a nevetés, mikor megláttam a kisfiamat a mintás fürdőnadrágjában, a lányom meg egy bő éve kinőtt, derekáig érő kis ruhácskájában, amit fogalmam sincs, hogyan sikerült még rá rángatnia. Állítólag csak ezeket találta a szekrényükben. Hasonlóan emlékezetes volt, mikor az ovis fotózás képeit láttuk meg, ahol minden gyerek élére vasalt ingben, csokornyakkendővel, illetve fodros ruhában, gyönyörűen megalkotott frizurákkal pózolt, leszámítva a mi fiunkat, a kitérdelt, pecsétes játszónadrágjában. (Ezek a logisztikai részletek, mint az aktuális ovis fotózás, már nem mentek át nálunk a szűrőn, de legalább őszintére sikerültek a képek..)

 

Aztán olyan is volt, amikor szerda magasságában már sem tiszta tányér, sem energia nem volt bennünk a mosogatáshoz, így stílusosan előkerült az addig sosem használt aranyozott szélű esküvői porcelánkészlet a szekrény mélyéről a vajas kenyeres vacsorához. De volt improvizált, gyertyával díszített fél almánk is születésnapi köszöntésképp, amikor épp nemhogy emeletes torta sütésére, de még bevásárlásra sem jutott az időnkből. Voltak, vannak és lesznek is ilyen helyzetek, és milyen jó, hogy évek múlva is lesz min mosolyognunk.

 

 

 „Szerepcserében”

 

A sűrű mindennapi ritmusban folyamatos kihívást jelentett, hogy a férjemmel a kapcsolatunk is dobogós helyen maradhasson a prioritások körében, és a napi, gyerekek körüli logisztikai interakciókból kilépve, más kontextusban is „találkozzunk” időnként egymással. Hosszabb távon mégis meglepő, hogy ez a szűk két évnyi tapasztalat nem várt módon milyen sokat épített a kettőnk kapcsolatán, és azon, ahogy a kisgyermekes mindennapokat kezeljük.

 

Számomra az, hogy a férjem támogatott a kezdetektől abban, hogy elvállaljam az elsőre mély víznek tűnő munkát, és ahogyan ehhez aztán napi szinten a hátteret biztosította, felért egy szerelmi vallomással. Nagyjából azt jelentette és jelenti ma is nekem: tisztellek, értékesnek tartom a munkádat, és ne aggódj, együtt bármit meg tudunk oldani. Mai napig óriási hála és csodálat tölt el, ha erre az időszakra gondolok. A csodálat arra vonatkozik, hogy ebben az új felállásban én is új képességeit, oldalát ismertem meg a férjemnek, ami a maga tökéletlenségeivel együtt is még vonzóbbá tette őt a szememben.

 

Azóta újra én vagyok itthon gyesen, de az én magatartásomon is formált ez az időszak. Például kevésbé érzem helyét a mártírkodásnak a gyerekek körüli és a háztartási terhek miatt, mert tudom, hogy pontosan tisztában van vele a párom is, milyen az, amikor egyedül kell reggel mindenkit összekészíteni, időben mindenhova beérni, vagy éppen egyszerre gondoskodni a gyerekek napközbeni szórakoztatásáról, a bevásárlásról, vacsoráról, fektetésről. Plusz igyekszem leszokni arról is, hogy munka után már a küszöb átlépésekor a férjemre tuszkoljam valamelyik akut feladatot, vagy épp egy (vagy több) gyereket, ugyanis voltam már a másik bőrében. Megéltem egypárszor, milyen érzés az, amikor a napi feladatoktól zsongó fejjel, fáradtan és éhesen átlépem az otthonunk küszöbét, ahol a kis hangos, imádni való energiavámpírok várnak. Tudom, mennyit jelentett, ha ilyenkor még kaptam egy csepp időt, amíg leülhettem, szusszanhattam egyet, mielőtt „átvettem a stafétabotot”. És igen, most már azt is tudom, hogy ha az ember átenged egy feladatot a másiknak, legjobb, ha a „hogyan” kérdésében szabad kezet ad – még ha mint láttuk, öltöztetés esetén esetleg kinőtt ruha és fürdőnadrág lesz is a „végeredmény” –,  mert a mikromenedzsment rengeteg energiát szív el és ráadásul mindkét felet frusztrálja.

 

Bízom benne, hogy nem csak minket, de a gyerekeinket is gazdagította a nézőpontváltás, és hogy nekik a világ legtermészetesebb dolga, bármelyik szülőjük is tölt velük több időt, vagy van többet távol a munkában. Meglepő és nekem néha szívszorító is volt megtapasztalni, milyen könnyeden és rugalmasan reagálnak a gyerekek a változásokra, és mennyire valós tükröt tartanak elénk. Miután az apjukkal a korábbinál lényegesen több és intenzívebb időt töltöttek együtt, az ő kapcsolatuk, kötődésük elmélyült, megerősödött, ami évekkel később is tapintható. A magam részéről pedig úgy éreztem, nekem ismét valamivel több időt és energiát kellett rájuk fordítanom ahhoz, hogy újra azt lássam a tükörben, amit szívemből szeretnék.

 

Ez a történet 2018-ban az Anyacsavar második Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

 

Önmegvalósítás újratöltve

Sokan vitatják, hogy lehet kisgyerekes szülőként is önmegvalósítani. Se szeri se száma azoknak a cikkeknek, amelyek azt erősítik bennünk, hogy a család és a karrier, a szülővé válás és az alkotó önmegvalósítás összeegyeztethetetlen egymással. Sőt, aki az ellenkezőjét állítja, hazudik… Pedig vannak jó példák, egyedi megoldások, erőt adó jó gyakorlatok. Nem ajándékba, hanem sok tudatos önmunka és erőfeszítés árán. Érdekel, mások hogy csinálják?

 

Karrier vagy család? Karrier ÉS család!

Magyarországon kulturálisan beágyazott ez utóbbi meggyőződés, és többedik női generáció nő fel, akinek azt sulykolják, hogy bár lehet valaki jó anya, vagy jó szakember, de ezek közül legfeljebb egyet választhat. És ha már egyet választ, az inkább legyen az anyaság. Ha pedig sikeres vagy a karrieredben, elkötelezett a munkádban, az mások szemében egyet jelent azzal, hogy anyaként elégtelen vagy. Férfiak és nők szemében egyaránt.

Apa-e vagy?

A férfiaknál ez fel sem merül. Vagyis másképpen merül fel: feléjük az a kimondott, vagy kimondatlan elvárás, hogy legyenek sikeresek a munkájukban, és talicskázzanak haza ennek megfelelően egyre több és több pénzt. Ha emellett (ehelyett) szeretnének jó apák is lenni, és ennek időt és energiát szentelni – akár a munka rovására is -, akkor kapják a beszólásokat, az értetlenséget, megbélyegzést és a kiközösítést. Nőktől és férfiaktól egyaránt.

 

Tuti receptek helyett egyedi megoldások

Én viszont hiszek benne, hogy a szülői szerepeket az alkotó, önmegvalósító élettel össze lehet egyeztetni. Személy szerint egyszerűen nem akarok beletörődni abba, hogy valamelyik számomra fontos dolgot – a szülőséget, vagy az önmegvalósítást – fel kelljen áldoznom. Ezért az Anyacsavar alapítójaként tudatosan kutatok jó gyakorlatok után. Az egyik misszióm éppen az, hogy sok jó példát mutassak arra, hogyan lehet összeegyeztetni ezeket az én-szeleteket, feladatokat, felelősségeket egymással, és inspiráljak még több kisgyerekes nőt és férfit arra, hogy keresse meg erre a saját jó megoldását, ne adja fel semelyik fontos célját.

 

Tabumentes tapasztalatmegosztás

A Future Work Festival kerekasztal beszélgetésére olyanokat hívtam, akik éppen erre élő példák. Velük beszélgetünk a megküzdési stratégiákról, egyedi, tudatosan keresett, és sok munkával önmagukra szabott megoldásokról.

Kíváncsi vagy, kik lesznek a vendégeim?

Zvolenszky Zsófia, filozófus, aki nemzetközi tudományos karriert épít töretlenül a kislánya születése után is.

Érdekel, hogy tud elmélyülten dolgozni, külföldi konferenciákra járni családanyaként?

 

Békéssy Olga PR szakember, aki húsz év televíziós tapasztalat birtokában váltott önálló vállalkozásra két kisgyerek mellett, hogy rugalmas körülmények között dolgozhasson a szakmájában családanyaként.

Érdekel, hogyan zsonglőrködik az idővel?

 

Halmos Gábor pszichológus, háromgyerekes apa, aki szervezetfejlesztői karrierjét teszi mérlegre az apai szereppel. Az apai önismereti útjáról, saját dilemmáiról és megoldásairól blogot is vezet, férficsoportokat tart.

Érdekelnek a tapasztalatai?

 

Felismerések, kínzó dilemmák, jó és rossz döntések, és tanulságok

Sok saját példán keresztül arról is fogunk beszélgeti, hogy a szülővé válással hogyan változik az, hogy az öndefiníció szempontjából mi a fontos egy nőnek és egy férfinak. Felismerésekről, kínzó dilemmákról, jó és rossz döntésekről, és tanulságokról a saját egyéni útjainkon.

 

Például arról, hogy mibe fektetek időt, energiát és pénzt és honnan várom a sikereket magas teljesítménymotivációjú értelmiségi nőként amíg nincsenek gyerekeim, és amikor anyává válok? És ez vajon hogy néz ki a férfiaknál? Van-e ebben általános trend? Vannak-e tipikus fázisok, amiken szinte mindenki keresztülmegy, amire érdemes és lehet is tudatosan készülni, nem csak elszenvedni?

 

Szereted a munkádat?

Amiről még biztosan fogunk beszélgetni, hogy milyen mintát mutatunk a gyerekeinknek apaként és anyaként.

A munka nyűg és teher? Vagy öröm- és flowforrás, mint gyermekednek a játék? A munka kényszer, vagy önmegvalósítási lehetőség? A munkában a szabadságomban korlátoznak kívülről, vagy a belső szabadságomat élhetem meg? A gyerekeimért dolgozom, vagy önmagamért? Mivel teszek jót a gyerekeimnek igazán?

 

Update! A beszélgetésről készült videót ide kattintva te is megnézheted!

 

Karrier ÉS család élesben, a napi gyakorlatban

hr-festPár hete azt hiszem, újabb mérföldkőhöz érkeztem: konferencián adtam elő – gyerekkel! Nos, ez nem volt benne az A tervben, de – mint azt minden kisgyerekes naponta többször is megtapasztalja – életbe lépett a B terv. Az ideálisnak hitt helyett az adott helyzetben optimális megoldás.

 

Hogyan támogathat egy munkahely?

Egészen pontosan az történt, hogy lehetőséget kaptam a HR Festtől, Magyarország első HR konferenciájától, hogy arról meséljek, hogyan tudja egy munkahely támogatni a kisgyerekes anyákat a munkaerő-piacra visszatérésben. Erre nagyon sok különböző jó és rossz példát látok magam körül, mert a coaching ügyfeleim jelentős része fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy mikor és hová térjen vissza a kisgyereke(i) mellől dolgozni.

A rendelkezésre álló 15 percben Zétényi Annával (Monster) és Szalay Zsolttal (BP) egy-egy konkrét és valódi, megtörtént eseten keresztül mutattunk tipikus rossz és egyedi jó gyakorlatokat. Erről is mesélek majd egy másik cikkben, mert nagyon fontos üzenetük van, de most azt szeretném elmesélni, hogy került a gyerekem velem együtt a színpadra.

 

Kié a délutánom?

normafa2Az egész napos konferencián a délutáni szekcióban kaptam helyet, amikor általában két kicsivel vagyok egyedül, és minden figyelmemet arra fókuszálom, hogy négy órán keresztül mindenkit jókedvénél tartsak. A délután a gyerekeké. Ide soha nem szervezek munkát, magán programot. Ez a sáv a napban az övék, az ő ritmusukban, és az ő igényeikről szól, ez szent és sérthetetlen.

 

A kecske és a káposzta összehangolása – elméletben

Tudtam, hogy a Monsternek hála lesz a konferencián gyereksarok, ami Magyarországon egy szakmai programon sajnos még mindig különlegesnek számít. Tudtam, hogy lesznek a gyereksarokban önkéntes animátorok, akik a gyerekekkel foglalkoznak majd, amíg én beszélek. Tudtam, hogy a gyerekeim szeretnek új helyeket felfedezni, új játékokat kipróbálni. Tudtam azt is, hogy ez a meghívás különleges lehetőség arra, hogy az értelmiségi kisgyerekes nők tapasztalatairól meséljek. És szerettem volna ezzel a lehetőséggel élni. Úgy ítéltem meg, hogy ebben a helyzetben a kecske – szakmai inspirációm – is jóllakhat és a káposzta – a gyerekeim jó hangulata – is megmaradhat.

 

A klasszikus kisgyerekes dilemma

dilemmaMinden jól ment egészen addig, míg az előadás kezdete előtt 15 perccel a másfél évesem egyszer csak megérzett valamit a kis antennáival, és onnantól belém csimpaszkodott, minden módon jelezte, hogy velem akar maradni.

A klasszikus dilemmával szembesültem, amivel a kisgyerekes ismerőseim naponta találkoznak:

VAGY előadok, amíg a gyerekem kint sír utánam,
VAGY kint maradok a gyerekemmel, hogy ne zavarjak másokat, és az ő kis lelke is rendben legyen, de akkor nem tudok előadni.

 

Kecske és káposzta a gyakorlatban

És akkor úgy döntöttem, hogy nem választok, hanem megpróbálom a két célt továbbra is összehangolni. Fogtam a kicsit, és vele mentem ki elmesélni a történetet. És Anna és Zsolt végig nagyon támogató volt velem ebben a döntésben, és a konferencia összes szervezője is a világ legnagyobb természetességével vette a kanyart, amiért nagyon hálás vagyok. Ugyanis egy ilyen tapasztalat megerősít abban, hogy a karrier VAGY család kényszerválasztás sokszor a saját fejünkben van, és ennek a felülírása is fejben dől el.

hrfest2Isten ujja, hogy az előadásaink Zétényi Annával és Szalay Zsolttal is éppen erről szóltak.

Ez pár hete történt velem, és azért szeretném veletek megosztani, mert szerintem egy klasszikus “téthelyzet”, amiben hiába készülök az ideális forgatókönyvre, a gyerekek közbeszólnak. És ez minden lelkiismeretesen dolgozó kisgyerekes szülővel megtörténik nap mint nap.

Karrier ÉS család

Én gyakran nem vagyok jó az azonnali és spontán változások kezelésében. Éppen ezért végiggondoltam, minek köszönhetem, hogy sikerült a klasszikus „karrier VAGY család” paradigmát „karrier ÉS családdá” alakítani spontán, a hétköznapi gyakorlatban.

Ami nekem segített:

tervezek1)Előző este elképzeltem azt a forgatókönyvet, hogy a gyerekek nem akarnak majd szépen játszani a gyereksarokban, hanem velem akarnak maradni még akkor is, ha emiatt fel kell velem jönniük a színpadra. Így aztán nem ért készületlenül, amikor valóban így alakult. Mondjuk én arra tippeltem, hogy a nagyobbik nem akar majd elengedni, de végül a kisebbik bizonyult nehéz ügynek. A lényeg, hogy a tervezés, előre gondolkodás itt is segített.

 

2) Amikor elképzeltem az összes forgatókönyvet, magamba néztem, megengedtem magamnak az ezekkel kapcsolatos érzéseimet, és úgy döntöttem, nekem fontosabb, hogy a gyerekeim hogy vannak, mint az, hogy mások mit szólnak. Bárkik legyenek is ezek a mások, és bármit szóljanak is. Pedig ismeretlenül ezek az arctalan mások néha annyira ijesztő tekintélyszemélyek bírnak lenni a képzeletemben, és olyan megszégyenítő tud lenni a képzelt bírálatuk. De onnantól kezdve, hogy a saját érzéseim mellé tudtam állni, és meghoztam ezt a döntést, már nem tudott befolyásolni mások véleménye, jó szándékú tanácsai, és csak a saját intuícióimra hagyatkoztam abban a spontán alakult helyzetben.

 

3) Zvolenszky Zsófi filozófussal beszéltem tegnap délután, aki amint megtudta, hogy konferenciára megyek gyerekekkel, amiben ő rutinos versenyző, azt mondta, semmiképpen ne kérjek bocsánatot, hanem köszönjem meg a megértést. Ez nagyon hasznos tanácsnak bizonyult, mert azt hiszem, magamtól automatikusan elnézést kértem volna mindenkitől azt feltételezve, hogy gyerekkel zavarok, a részvételem nem teljes értékű, és egyébként is valamilyen íratlan szabályt, ki nem mondott konszenzust rúgok fel, ami arról szól, hogy gyereket NEM hozunk el egy munkahelyre. Ahogyan az öreg maffiózó magyarázza a fiatalnak az egyik klasszikus kedvenc filmemben: „Barátság és üzlet = olaj és víz, nem jár együtt!”

Vagy mégis?

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Hogyan támogatja a munkahely az anyák karrierjét?

USA, New Jersey, Jersey City, Mother with baby boy (2-5 months) working from homeEzt a kérdést úgy is feltehetném, hogy hogyan támogatja az anya a saját karrierjét egy munkahelyen? A Karrierépítés gyerekek mellett témában megrendezett Anyacsavar Klubban elhangzott tapasztalatok kivétel nélkül mind egy irányba mutatnak. Azok a kisgyerekes nők, akik jó pozíciókba tudtak visszatérni a munkaerőpiacra, minden esetben egyedileg egyeztettek a munkáltatóval.Érdekel, mik a bevált gyakorlatok?

A sikeres visszatérés feltételei

  • a munkavállaló korábbi munkájával kiérdemelt és a munkaadó által megelőlegezett bizalom, és
  • a saját feltételek és igények – például a rugalmas munkaidő, ami lehetővé teszi, hogy a délután a családé lehessen – őszinte megbeszélése a főnök habitusához és igényeihez alkalmazkodva.

Grósz Judit a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója az Anyacsavar Klub vendége annak idején például nem rejtette véka alá, hogy amíg kicsik a gyerekei, nem akar munkavacsorákra és üzleti utakra járni, sőt, amikor beteg a gyereke, otthonról fog dolgozni, és minden iskolai anyák napi ünnepély prioritást élvez majd a munkahelyi jelenléttel szemben. Cserébe viszont a munkáját a tőle megszokott magas minőségben fogja ellátni, időre, megbízhatóan, ha kell éjszaka.

Szerencsére az eredményorientált szemlélet elterjedőben van Magyarországon is, ezért egyre több az olyan munkahely, ahol a lényeg az, hogy a munka el legyen végezve, és ahhoz elég nagy szabadságot kap a munkavállaló, hogy megoldja, mikor és hogyan teszi ezt.

Zvolenszky Zsófia filozófus, az Anyacsavar Klub másik vendége szerint ennek többek között az is az oka, hogy az elmúlt évszázadban sokat változott a munkahely koncepciója. Ma már nem feltétlenül gondoljuk azt, hogy a „komoly” munkát hagyományos munkaidőben, irodákban, íróasztalnál végzik férfiak, akik a háztartást delegálják valakinek. Egyre explicitebben jelen van a munkahelyeken annak a tudomásulvétele, hogy a főnöknek és a munkatársaknak is van gyereke.

A női vezetők és mentorok támogatásának ereje

Ennek kapcsán jegyezte meg Grósz Judit, hogy sok fiatal tehetséges nőt mentorál, akik úgy gondolják a karrierjük egy pontján, hogy nem pályáznak meg magasabb pozíciót, mert nem hiszik, hogy később helyt tudnának állni benne anyaként. Judit és számos más jelenlévő anya azonban megerősítette, hogy magasabb pozícióból egyáltalán nem nehezebb gyereket vállalni, mint egy alacsonyabból. Sőt, a tapasztalat az, hogy a munka mennyisége nem csökken attól, hogy valaki alacsonyabb pozícióban dolgozik. Ami csökken, az a fizetés, és a szabadság, hogy eldönthesd, mikor és hogyan végzed el a munkát.

Zvolenszky Zsófia ehhez kapcsolódva mesélte el, mennyit segített neki egy idősebb, tapasztaltabb női kolléga, aki a gyerekvárás idején azzal biztatta, hogy a szülés utáni első 6 hónapban könnyen fog tudni otthonról, a gyereke mellől is dolgozni (kutatni, tanulmányokat írni), mert a baba még rengeteget alszik. És valóban! „Persze később is a gyerek életkorával folyamatosan változik, hogy milyen fajta munkát tudok hatékonyan megcsinálni akkor is, amikor a gyerek velem van (például a közös konferencia-részvétel két éves korig egészen egyszerűen megoldható volt, viszont most már fokozatosan egyszerűbbé fog válni az az alternatíva, hogy egyedül utazzam el)”.

A tudatos tervezés előnyei

A hallgatóságban volt olyan is, aki tudatosan készült arra legjobb és legrosszabb forgatókönyvvel, hogy a babája különböző életkori szakaszaiban mit fog tudni csinálni otthonról, gyerekek mellől, majd a terveket kipróbálta a gyakorlatban, és a valóságra szabta, amikor annak eljött az ideje. Ezekről a tapasztalatokról egyébként rengeteget hasznosat ír Jónás Anna otthonról dolgozó értelmiségi anya Kicsivel könnyebben című könyvében.

A tudatos tervezésnek nagy előnye első sorban éppen az, hogy az anyaságba eleve beleképzeljük, beletervezzük a saját igényeinket is, mint intellektuális kihívások, szakmai fejlődés, karrier…stb., és megpróbálunk nekik lehetőséget, időt és az életünkben helyet teremteni. Fontos, hogy ezek az igények ne a legutolsó helyeken szerepeljenek majd a feladatok és teendők rangsorában, mint az oly gyakori sok kisgyerekes anya életében.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Karrierépítés gyerek mellett

egy Anyacsavar klub tapasztalatai I.

helloanyu karrier klubEbben a megoldásközpontú beszélgető körben arra kerestünk bevált gyakorlatokat, és arról cseréltünk tapasztalatokat, hogyan lehet összehangolni két olyan női szerepigényt, mint a karrierépítés és az anyává válás. Mint a Sziget Fesztiválon évente egyszer a punkok, előrajzottak a karrierépítő anyák a HellóAnyuba, és jó volt megtapasztalni, hogy ezzel az igénnyel senki nincsen egyedül, ráadásul milyen szuper láthatatlan klub tagjai lehetünk. A negyven gyereket, meg a HellóAnyu kávéfőzőjét túlkiabálva rengeteg saját megoldást, felismerést és megküzdési stratégiát osztottunk meg egymással. Ezen az Anyacsavar Klubon vendégeink voltak Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója, aki két gyerek mellett építi a karrierjét a versenyszférában, és Zvolenszky Zsófia filozófus, egyetemi docens, aki nemzetközi tudományos karriert épít anyaként.

Miért jó gyerek mellett karriert építeni?

Első körben erre kerestük a választ közösen, a saját tapasztalatainkra alapozva, mert a csapból is az folyik, hogy ez eleve lehetetlen vállalkozás, vagy ha lehetséges is, akkor hatalmas szívás, és egyébként is borzasztóan önző dolog, amivel rosszat tesz az anya a család minden tagjának. Lássuk, mit mondtak azok, akik ezt az utat választották és nekik jól működik.

Anyaként karriert építeni jó, mert:

  • Fantasztikusan jó érzés, amikor valaki annyira szereti a munkáját, hogy az más életterületen meg nem tapasztalható flow-élményhez és sikerélményhez juttatja, az identitása része. Miért is akarná hát abbahagyni ezt a munkát azért, mert gyereke született? Azok a nők, akik töltekeznek a munkájuk során, az ott termelődő pozitív energiát türelem, humor és odafordulás formájában haza is viszik a gyerekeiknek, férjüknek. (Egyébként érdemes belegondolni, hogy férfiak milyen furcsán is hatna, ha egy férfihoz intéznének olyan megjegyzést, hogy „Tudom, hogy meghatározó számodra a munkád, de nem értem, miért akarod folytatni most, hogy szülő leszel.”)
  • A kereső munka anyagi függetlenséget nyújt, és ezzel egyidejűleg megszünteti a sok kisgyerekes nőt érintő anyagi kiszolgáltatottságot. Lehetővé teszi fizetett segítség kérését azokhoz a feladatokhoz, amik nem szorosan vett „anyai feladatok”, mint részt venni egy anyák napi ünnepélyen, virrasztani a beteg gyerek mellett, aki az anyjához ragaszkodik…stb. Példaként említették a résztvevők a házimunkát, és a gyerekekkel töltött „nem minőségi” időt arra, amikor az anya igenis pótolható. Ahogyan azt Kati megfogalmazta, „péntek esténként bébiszitter őrzi a gyerekeim álmát, amíg én és a férjem viszont minőségi időt tölthetünk végre kettesben”.
  • A kétkeresős családokban más az otthoni hatalmi dinamika – jegyezte meg Zvolenszky Zsófia, filozófus. Általában demokratikusabb a döntéshozatal – fel sem merül a sajnos sok családban klasszikus „én keresem a pénzt, én döntöm el, mire költünk, nekem jár a búvárkodás, neked nem jár a jógaóra…stb.” okfejtés a férjtől. Emellett az a tapasztalat, hogy nagyobb a férjek részvétele a házimunkában és a gyereknevelésben, hiszen a feleség is dolgozik, akárcsak ők. Ahogyan Zsófi fogalmazott, „csomó mindent elvárhatok a férjemtől. Férfi-nő dimenzió helyett könnyebben tudjuk emberi dimenzióban nézni a napi együttműködést. Ami őt elfárasztaná, az engem is éppen úgy elfáraszt, ezt nem kell elmagyarázni.”
  • Amikor kétkeresős a család, a férfi válláról hatalmas teher kerül le – tapasztalja Grósz Judit. Ki ne látott volna abba a felelősségbe beleroppanni férfiakat, és házasságokat is, hogy egyetlen emberen múlik az egész család egzisztenciája. Ennek a lelki tehernek a viselése hatalmas stressz, és igazságtalan és felesleges is, hogy egyetlen ember viselje – ahogyan az is igazságtalan és felesleges, hogy a háztartási és gyermekgondozási feladatokat egyetlen ember – tipikusan az anya – vigye a vállán.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

A kitűzött célom az volt, hogy munkába álljak!

akadálypályaCsaládommal éppen nagy változások közepette voltunk, amikor elkezdtem a “Vissza a munkába” Anyacsavar csoportba járni. Épphogy túl voltunk egy költözésen, férjemnek új munkahelye, gyerekeknek új közösségbe való beilleszkedése, otthonunk belakása volt a feladat, ami minden percemet kitöltötte. A kitűzött célom az volt, hogy a kisgyerekkel otthon töltött éveket lezárva legkésőbb négy hónap múlva munkába álljak, és erre fejben, lelkileg felkészüljek, a családomat felkészítsem, a “kialvatlan anya” identitást a “szakértő kolléga” identitásra cseréljem.

A csoport legelső előnye és szerepe az volt, hogy végre volt egy konkrét, ismétlődő, “kötelező” időszelet, amikor kizárólag a saját a céljaimmal foglalkozhattam. Ez mind a családom felé, mind saját magamnak is adott egy keretet, motivációt. Az első ülésen döbbentem rá, hogy ugyan majd’ féléve kerestem már munkát, még nem ültem le két órára egyhuzamban, hogy csak a saját gondolataim társaságában, mások kívánságai és kérdései által nem megzavarva kitaláljam, mi a fontos számomra, milyen munkát keresek, mit szeretnék, és ebben hol tartok.

Nagyon sokat jelentett Dóra elfogulatlan, nem ítélkező, nem tanácsokat osztogató, nyugodt, érzékeny figyelme. Sokszor látott meg olyan összefüggéseket, mintákat, amik a számomra konfliktusos helyzetekben a megoldás lehetséges terepét jelentették. Például sok bosszúságom akadt azzal, hogy úgy éreztem, minden rám marad, mindent én végzek el, miközben valójában annyi történt, hogy én végeztem el leghamarabb őket a családom tagjainak eltérő időkezelése, temperamentuma miatt. Kiderült, hogy ha több időt adok nekik, és a feladatokat tudatosan delegálom, akkor nem elém kerülnek ezek a dolgok. Így ma már mindenki tudja, mi reggel a dolga, az ötéves lányom megterít a reggelihez, a férjem pelenkázza a kicsit, én befonom a lányom haját, stb.

A későbbi üléseken olyan technikákat, visszajelzéseket, kérdéseket kaptam és ismertem meg, amiket bármikor használni tudok majd, amikor némi reflexióra van szükségem, vagy arra, hogy kitörjek a saját gondolataim által kialakított “ördögi körből”, és új szempontokat is képes legyek felismerni. A csoportban felismertem, mennyi mindennel rendelkezem már: készségek, erőforrások, tudás, amivel az élet kisebb-nagyobb kihívásait eddig is sikeresen, ám egyáltalán nem tudatosan oldottam meg; ez önbizalmat adott. Megtanultam türelmesebben, “egy lépéssel hátrébbról” szemlélni a családom dinamikáját és benne a saját szerepemet, és megtanulni belehelyezni magam az ő helyükbe, illetve megoldásközpontú technikákat alkalmazni a problémákra, konfliktusokra. Nálunk például a reggeli elindulásból szokott idegőrlő káosz és veszekedés kerekedni, ezért kicsit át kellett szervezni a teendőket: amit lehetett, kikészítettünk előző este, felosztottuk férjemmel a reggeli feladatokat, kicsit korábban fektettünk, kicsit korábban keltünk… Nem állítom, hogy ma már zenközeli állapotban libbenünk fel a négyeshatosra, de legalább senki sem borul ki vagy késik el…

Az egyik legfelemelőbb, amit igyekeztem elsajátítani, az a belső engedélyek megadása volt. Erre nem láttam eddig példát, a családomban inkább az számít erénynek, ha mindenki látástól vakulásig, erején felül dolgozik, majd otthon is előbb jön a házimunka, mint a pihenés. Láttam, hogyan vezet ez bűntudathoz, kiégéshez, keserűséghez. Pedig egyszerű a képlet: egy halálosan fáradt, frusztrált szülő nem tud eléggé türelmes, jófej, strapabíró lenni… Megadtam a belső engedélyeket magamnak a pihenéshez, a feltöltődéshez, a munkába való visszatéréshez, az energiavámpír emberek leépítéséhez.

A negyedik ülésre két állásajánlatom is volt, ráadásul a kettőt ugyanaznap kaptam, hónapokkal a saját határidőm előtt. Mivel az első ülésen már végigböngésztem magamban, mi lenne az ideális munkahely, nem voltam nagyon zavarban, amikor választanom kellett. Az utolsó alkalomra már dolgozó anyaként mehettem el…

(Nádas Rita, kétgyerekes, immár újra dolgozó anya)

Családbarát munkahely

Kiss Katalin:
Kiss Katalin: Fontos, hogy megértsék a nők a tudatos tervezés és a saját felelősségük szerepét.

Mitől családbarát egy munkahely? Az Anyacsavaron Kiss Katalin, HR specialista mesél a Magyar Telekom családbarát gyakorlatáról, és a kisgyerekes anyák sikeres munkába visszatérésének titkáról annak alkalmából, hogy a vállalat különdíjat nyert a Családbarát Vállalat 2014. pályázaton. Tapasztalatok és jó ötletek a tudatos döntésekhez.

A Telekom viszonyulása igazán különleges a kisgyerekes dolgozókhoz…

Számos választható eszközzel teszi élhetőbbé a vállalat a gyermekesek mindennapjait. Évek óta működtetünk gyerekbarát irodákat, és országos szinten már hat telephelyünkön hoztunk létre ilyet. A célja az, hogy a kollégáknak lehetőségük nyíljon egy-egy napra behozni magukkal a gyereküket, ha úgy adódik, hogy nem tudják máshogy megoldani – jellemzően óvoda- vagy iskolaszüneti napokon – az elhelyezésüket. Mindezt úgy, hogy egy alternatív munkaállomáson tud dolgozni, miközben a gyereke egy számára is izgalmas és barátságos környezetben tudja magát lefoglalni, miközben a többi dolgozót nem zavarva. A játékok nagyobb részét a dolgozók otthonról hozták be, a falon látható képeket az idelátogató gyerekek rajzolták. A német anyavállalatnak annyira megtetszett az ötlet, hogy már ők is beemelték a gyerekbarát irodákat a hétköznapi gyakorlatukba. De segítünk megoldani a dolgozók gyerekeinek év közbeni, napközbeni – pl. nyári tábori – elhelyezését. Ki ne ismerné a két és fél hónapos nyári szünetek okozta fejtörést, amihez hozzájönnek a karácsonyi, tavaszi, őszi, és még ki tudja, milyen szünetek – a szabadnapok száma pedig véges. Sokak számára lehetőség van atipikus foglalkoztatási formákra is.

A kötetlen munkaidő jog és lehetőség, de teljesítmény elvárás is

Milyen atipikus foglalkoztatási formák vannak a Telekomnál?

Gyerekbarát iroda a budapesti Telekom székházban
Gyerekbarát iroda a budapesti Telekom székházban

Van példa távmunkára, – amikor valaki rendszeresen vagy akár esetenként otthonról dolgozik – és van példa részmunkaidős – 4, és 6 órás – foglalkoztatásra is. Létezik rugalmas munkaidő, ami azt jelenti, hogy nincsen kőbe vésve, hogy valaki minden nap 8-tól 4-ig dolgozzon, hanem lehetnek hosszabb és rövidebb munkanapok is, a munkaidő eleje illetve vége változó lehet. Kötetlen munkaidő a vezető beosztásban dolgozóknál jellemző, és lényege az, hogy az elvárt munkamennyiséget kiváló minőségben teljesítse, azonban az idejét teljes mértékben ő osztja be. Ha hétköznap kora délután mondjuk el szeretne menni a gyereke ballagására, ezt valószínűleg meg tudja tenni, cserébe azonban lehet, hogy otthon az esti órákban válaszol majd az elmaradt levelekre. Ez egy jog és lehetőség egyik részről, másik részről pedig egy nagyon magas teljesítmény elvárás.

Az atipikus munkaforma nem mehet a minőség rovására

Úgy tudom, a Telekomnál az atipikus foglalkoztatás nem egy szociális juttatás, hanem egy nem pénzbeli motivációs juttatás. Mit jelent ez?

Az, hogy valamilyen atipikus formában foglalkoztasson valakit a vállalat, nem alanyi jogon jár. Ehhez több tényezőnek is együtt kell lennie. Nagyon fontos, hogy az atipikus foglalkoztatási forma ne menjen a munka minőségének a rovására. Értelemszerűen például, nem minden munkakör végezhető távmunkában. Ha egy ügyfél kiszolgálása közben egy kisgyermek időnként belesír otthonról dolgozó mellett a telefonba, az bizony nem az a nyugodt környezet, ahol hatékonyan és magas színvonalon teljesítve lehet dolgozni. De számos feladatot, megfelelő informatika hozzáféréssel, gond nélkül tud otthonról is kiválóan el lehet végezni. Fontos, hogy az illető személye és addigi teljesítménye ismeretében a munkavállaló vezetője jó szívvel tudja támogatni ezt a kérést. Az is fontos, hogy ez a lehetőség motiváló legyen a dolgozó számára. A távmunka lehetősége és gyakorlata egyre jobban terjed, és erre a tendenciára lehet számítani a jövőben nálunk is.

Természetes, hogy valaki munkavállaló és szülő egyszerre

A Telekom büszke az egyedülálló Kismama programjára. Mi tartozik bele?

Igyekszünk folyamatosan tartani a kapcsolatot a kismamákkal a huzamos távollét alatt. Nálunk természetes, hogy valaki munkavállaló és szülő egyszerre. Ez nagyon sok módon megnyilvánul a hétköznapokban. Rengeteg családi rendezvényünk van, például a gyereknap, ahová a dolgozókat az egész családjukkal szívesen látjuk, beleértve a GYED-en, GYES-en lévőket is, ahol lehetőség nyílik a folyamatos kapcsolattartásra azoknak is, akik hosszabb időre kiesnek a munkából. Igyekszünk őket is képben tartani, informálni erről a viharosan változó világról és technológiai fejlődésről, ami a cégünket is érinti. Akár egy év kihagyás után is sokkolóan hathatnak az idő közbeni személyi, technológiai, vagy munkafolyamatokat érintő változások. Rendszeresen tájékoztatjuk őket hírlevélben, van kismama oldalunk, ahol nyomon követhetik a változásokat, a belsős álláshirdetéseket, a szervezett programokat. Szervezünk évente több alkalommal is mamazsúrokat, ahol a programban mindig szerepel valami fontos aktuális céges infó, személyes konzultációs lehetőség az adott témában, és igyekszünk figyelmet fordítani az anyukák lelkében zajló változásokra. Szerveztünk már workshopot az elengedésről pszichológus bevonásával. A GYED-en, GYES-en lévő kismamák részt vehetnek az új belépőknek szervezett egynapos orientációs programokon, ahol olyan keresztmetszetet kaphatnak a vállalat jelenlegi működéséről, az üzletágakról, a HR juttatásokról, ami nagyon hasznos az ő visszatérésükkor is. A mamazsúrok szervezésében a kismamáink maguk is részt vesznek önkéntesként, és nagyon szeretném elérni egy kismamák közötti mentori rendszer létrejöttét, ahol a legalább féléve visszatért kisgyerekesek támogatják a frissen visszatérőket a tapasztalataikkal, bevált gyakorlataikkal.

Mi a tapasztalat, hogyan fogadják ezeket a lehetőségeket a dolgozók?

Egy ekkora vállalatnál már csak a létszám miatt is mindenféle viselkedésre van példa. Vannak olyan kismamák, akik rendkívül tudatosan tervezik a gyerekvállalás és a karrier összeegyeztetését, és tisztában vannak azzal, hogy ez a mai világban nagyrészt a saját érdekük és felelősségük is. Úgy tapasztalom, egyelőre ők vannak kisebbségben. Gyakran látunk olyat is, hogy valaki anélkül, hogy tenne bármi erőfeszítést a szaktudása és a kapcsolati hálója karbantartásáért, reméli, hogy a dolgok majd maguktól jól alakulnak. Olyanok is vannak, akik pedig eleve nem hisznek abban, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és a céghez közelítve azon tűnődnek, hogy mennyi végkielégítést kaphatnak majd.

Fontos, hogy megértsék a nők a tudatos tervezés és a saját felelősségük szerepét

Hogyan próbáljátok meg támogatni a kisgyerekes anyákat a reintegrációban?

Fontosnak tartom, hogy megértsék a nők a tudatos tervezés és a saját felelősségük szerepét. Nincs az a családbarát cég, vagy kormányzat, ami a kisgyerekes szülő számára, az ő egyéni hozzájárulása nélkül , piacképes módon hosszútávon fenn tudja tartani az ő megüresedett helyét. Ha valaki teljes szerepkörű anya szeretne maradni, és mellette verseny- és piacképes szeretne maradni, ahhoz nagyon sok tudatosság, idő- és energia-befektetés szükséges. A mai világban a statisztika azt mutatja, hogy sajnos elavult a hároméves GYES rendszer: 1 év távolmaradás után már kimutathatóan romlanak annak az esélyei, hogy valaki vissza tud integrálódni munkahelyére. Az otthon töltött idő alatt is elengedhetetlen, hogy fejlessze magát egy kismama: fontos, hogy képben maradjon a szervezeti, és szakmai változásokat illetően. Arra szoktuk kérni a kismamákat, hogy a tervezett visszatérés időpontja előtt lehetőleg fél évvel jelezzék a szándékukat a vezetőjüknek, hogy legyen lehetőség arra, hogy együtt gondolkozzanak a lehetőségekről. Fontos a rugalmasság is: lehet, hogy az derül ki, hogy egy szuper pozíciót ajánlhat számára a szervezet, de 6 hónap helyett 2 hónap múlva kellene kezdenie. Fontos szerintem az is, hogy a munkába visszatérés előtt jóval hamarabb kezdjék meg a kisgyermekek közösségbe szoktatását, hogy legyen ideje testben és lélekben a család minden tagjának – beleértve a mamákat is – felkészülni arra, hogy egyszer csak az anya nap, mint nap dolgozni jár majd. Onnantól ugyanis teljes intenzitással kapja majd a feladatokat, és ha minden váltás egyszerre zajlik a család életében, könnyen bekövetkezhet, hogy az anya összeroppan, vagy nem képes megfelelően teljesíteni minden életterületen. Ezek „övön aluli” üzenetek, amiket én szándékosan igyekszem a negyedévente szervezett mamazsúrokon megosztani a kismamákkal, hogy a tudatos és a vállalat szempontjait is megértő hozzáállásra sarkalljam őket.

 

Céges kismama program a Nestlénél

Kispál Márta a kismama program legfiatalabb résztvevőjével
Kispál Márta a kismama program legfiatalabb résztvevőjével

Az Anyacsavarnak Kispál Márta elhivatott HR szakember mesélt arról, milyen a céges kismama program a Nestlénél, és milyen lehetőségekkel támogatják a kismamák visszatérését a munkába, amelynek egyik célja az, hogy a tehetséges női dolgozók anyaként is befuthassanak vezetői karriert a cégnél.

“komoly erkölcsi és anyagi hátrányt jelent ha nem tudjuk visszaintegrálni a kismamánkat a munkatársaink közé”

  1. Milyen módon segíti a Nestlé a kisgyerekes dolgozók visszaintegrálását?

Két fontos területre sorolhatók az akcióink: Egyrészt naprakész nyilvántartást vezetünk nem csak arról, hogy melyik kismamánk mikor tervezi a visszatérést, de arról is, hogy milyen területre lenne nyitott és milyen atipikus lehetőségre tartana igényt. Így tudunk előre tervezni, és könnyebben össze tudjuk párosítani a munkára kész kismamákat és az éppen megüresedő pozíciókat. Másik fontos dolog a kapcsolattartás, e-mailben tájékoztatjuk őket az aktuális híreinkről, de elküldjük nekik a tájékoztatóinkat a személyi változásokról és az aktuális kereséseinkről is. De a kismama- és kispapa találkozók célja is a kapcsolattartás ösztönzése.

  1. Mióta van a Nestlénél kismama program, is mi indította útjára ezt a kezdeményezést?

2008-ban kezdtük el a programot a nyilvántartás és az ehhez szükséges kismama-interjúk bevezetésével. Egyrészt a központi nemek közötti esélyegyenlőség kezdeményezés ösztönzött bennünket a program beindítására: nemzetközi irányelv a nők arányának növelése a vezetőségben – erre mi leghatékonyabb akciónak a kismamaprogramot találtuk. Másrészt komoly erkölcsi és anyagi hátrányt jelent ha nem tudjuk visszaintegrálni a kismamánkat a munkatársaink közé, ezért kezdtünk el azon ötletelni, hogyan támogathatnánk a kismamák visszatérését.

“lesz számukra jövő a szülés után is”

  1. HR szakemberként miben látod a legnagyobb hasznát a programnak?

Mint HR-es, meggyőződésem, hogy az újra munkába álló anyukák nem csak hatékonyabb és koncentráltabb munkára képesek, de nagyon elkötelezettek is. Ezen kívül egy olyan cégnél, ahol a vásárlóink nagy része családanya, fontos a célcsoportunk legjobb ismerői, az anyukák jelenléte üzleti döntéseink során. Mint ember semmihez sem fogható az érzés, amikor látok egy kolléganőt – aki pár hónapja kétségbeesetten mesélte, hogy fogalma sincs, hogy lesz képes a gyereknevelés mellett dolgozni, főleg így, hogy megszűnt évek óta az osztálya, és alig ismer már valakit a cégnél – újra a csapat tagjaként élni és sikereket elérni a munkahelyén.

  1. Mik a visszajelzések a dolgozók részéről?

A munkatársaink nagyon örülnek, rengeteg köszönetet kapunk az anyukáktól, de az idősebb kollégák is rendszeresen bejönnek a kismama találkozókra, hogy megnézzék a babákat. Sőt, egyre többször hallom a fiataloktól, hogy jó ilyen helyen dolgozni ahol törődünk a munkatársainkkal és biztonságérzetet nyújt számukra, hogy ha majd családot terveznek, a Nestlénél lesz számukra jövő a szülés után is.

 

 

Vissza a munkába – de hová, mikor és hogyan?

Vissza a munkába kisgyerekes anyaként, ez a legtöbb nőnek komoly fejtörést okoz. Leginkább az, hogy pontosan hová is menjen vissza dolgozni – a korábbi cégéhez, máshová, esetleg vállalkozásba fogjon -, mikorra időzítse mindezt, és legfőképpen hogyan találja meg a számára ideális, családbarát, jól fizető, szakmailag kihívó és érdekes munkahelyet?

A sikeres munkába visszatérés záloga

EU-s parlamenti képviselőnő Mikorra időzítsük a munkába visszatérést?
EU-s parlamenti képviselőnő
Mikorra időzítsük a munkába visszatérést?

Tudtad, hogy az 5 év alatti gyereket nevelő magyar nőknek mindössze 30%-a, a háromgyerekesek mindössze 10%-a dolgozik? A döbbenetesen alacsony számok mögött meghúzódó okok több tényezőből állnak össze.

Nézzük legelőször is a kulturális tényezőt: azoknak a kisgyerekes magyar nőknek, akik nem tértek vissza, vagy nem szándékoztak visszatérni a munkaerőpiacra több, mint 85%-a úgy nyilatkozott, hogy a GYES idejét csak a gyermeknevelésre akarja fordítani (forrás: a Munka Kisgyermekkel (MuKi) kétéves kísérleti projekt). Azaz úgy gondolkodik, hogy él a törvény adta lehetőségével, és a picikkel otthon tölti a lehető legtöbb időt, ami jelenleg gyerekenként 3 év, majd amikor muszáj lesz, visszamegy valahova dolgozni lehetőleg 4-6 órában, és jó fizetésért. Ez a megközelítés azonban sajnos kudarcra van ítélve, mégpedig azért, mert figyelmen kívül hagyja a munkáltatók szempontjait. A sikeres munkába visszatérés záloga pedig az, hogy mind a munkavállaló, mind a munkáltató kölcsönösen jó üzletet kössön egymással.

De mik a munkáltató szempontjai?

A MUKI kutatási projektje 100 munkáltatót kért meg arra, hogy egy ötfokú skálán értékeljen különböző tényezőket a vállalat működése szempontjából. A legmagasabb értéket (4,43) a munkaerő megbízhatósága kapta! De nagyon magas pontszámot kapott a munkaerő képzettsége és a munkaerő rugalmassága is. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

Például azt, hogy ma Magyarországon egy kétgyerekes álláskereső dupla eséllyel kap munkát, mint egy háromgyerekes. A munkáltatók ugyanis sajnos azt gondolják, hogy a kisgyerekes anyák nem megbízható munkaerők – noha a tények nem ezt igazolják, de erről később még írok. Ráadásul a kis- és középvállalatoknál, amelyek költségérzékenyek és túlterheltek, és ahol nincsen külön HR osztály, nincs kapacitás a kisgyerekesek extra igényeivel külön foglalkozni.

Mi számít extra igénynek?

Minden, ami atipikus foglalkoztatást jelent: például a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő, a gyerekek betegsége esetén az otthonról is megoldható feladatoknál az automatikus home-office.

Így nem csoda, hogy amíg az EU 27 tagállamában a nőknek mindössze a fele gondolja úgy, hogy nehéz a munka és a magánélet összeegyeztetése, Magyarországon a nők 77%-a! Ennek bizony a fenti sztereotípiák és az atipikus foglalkoztatási formákkal szembeni rugalmatlanság fontos okai.

Mit tehet akkor egy kisgyerekes anya, hogyha szeretne sikeresen visszatérni a munkaerőpiacra?

1) 1, maximum 2 év kihagyást javasolnak a sokat látott HR szakemberek. Noha elvileg Magyarországon a gyerekek 3 éves koráig adott a lehetőség, hogy otthon maradjanak az anyák, ha valaki szeretne visszatérni a korábbi munkahelyére, vagy legalábbis klasszikus bejelentett állást szeretne, ráadásul a karrierjébe illeszkedően, és normális fizetésért, akkor fontos szempont lesz a jelentkezése elbírálásánál, hogy minél kevesebb időre essen ki a céges, illetve a tágabb értelemben zajló szakmai folyamatokból.

2) Éppen ezért fontos az is, hogy ameddig valaki GYED-en, GYES-en van, addig is igyekezzen képben maradni a cégénél zajló strukturális, folyamatok szintjén megjelenő, vagy éppen személyi változásokat illetően. Ennek legkézenfekvőbb formája a rendszeres kapcsolattartás a volt kollégákkal, főnökkel. Nem árt időnként személyesen megjelenni az informális (pl. családi nap, céges Karácsony), és a szakmai rendezvényeken, vagy akár személyes találkozót kezdeményezni egy-egy kollégával, vagy a közvetlen főnökkel, hogy képbe kerüljünk, milyen változások történtek az elmúlt időkben, és a megváltozott környezetben nekünk hol lehet a helyünk. Ez a saját lelki és szakmai felkészülésünk szempontjából is fontos, és jelzi a cég felé az elköteleződésünket is.

3) 1-2 év alatt is rengeteg változás történik bizonyos szakmákban. Az otthon töltött idő, a hétköznapi mókuskerékből kiszakadás remek lehetőség arra, hogy valamilyen rég óta vágyott és halogatott szakmai továbbképzésen vegyünk részt. Ez pedig a munkaerő-piaci értékünket növelheti, ami tetszik, vagy sem, bizony fontos szempont lesz az álláskeresésnél, majd a sikeres felvételi esetén a bértárgyalásnál.

4) Amikor az anya újra munkába áll, fel kell készülnie a változásra az egész családnak, hiszen minden tagját érinteni fogja. A család minden egyes tagjának új szerepeket, feladatokat, új helyzeteket hoz majd ez a változás: az anya több pénzt hoz majd haza, viszont fáradtabb is lesz, kevesebb ideje lesz háztartási és gyerekgondozási feladatokra, amikből a férjnek, vagy a nagyszülőknek, esetleg külső segítségnek kell majd nagyobb részt vállalnia, a gyerekek esetleg közösségbe szoknak, változik a napirend, és az együtt töltött idő mennyisége és minősége. Ki kell találni megoldásokat a gyerekek betegségének és a szünidők idejére. Minderre bizony érdemes konkrét tervezéssel készülni, hogy a lehető legkevesebb stresszel, a lehető legzökkenőmentesebben történjék ez a néhány hetes-hónapos folyamat.

5) A profi önéletrajz ma már alap, ami nélkül neki se kezdhetünk az álláskeresésnek. Ugyanez vonatkozik az állásinterjúra való felkészülésre: vannak tipikus kérdések, amikre számíthatunk kisgyerekes anyaként, és ezekre végig gondolt, meggyőző válaszokkal kell érkeznünk. Manapság már természetes, hogy professzionális támogatást kérünk a CV megírásához, és az interjúkra való felkészüléshez, ahogyan az is, hogy profi fotós készíti és retusálja az önéletrajzban szereplő fotónkat.

paizsdora_anyacsavar_alairas