Családommal éppen nagy változások közepette voltunk, amikor elkezdtem a “Vissza a munkába” Anyacsavar csoportba járni. Épphogy túl voltunk egy költözésen, férjemnek új munkahelye, gyerekeknek új közösségbe való beilleszkedése, otthonunk belakása volt a feladat, ami minden percemet kitöltötte. A kitűzött célom az volt, hogy a kisgyerekkel otthon töltött éveket lezárva legkésőbb négy hónap múlva munkába álljak, és erre fejben, lelkileg felkészüljek, a családomat felkészítsem, a “kialvatlan anya” identitást a “szakértő kolléga” identitásra cseréljem.
A csoport legelső előnye és szerepe az volt, hogy végre volt egy konkrét, ismétlődő, “kötelező” időszelet, amikor kizárólag a saját a céljaimmal foglalkozhattam. Ez mind a családom felé, mind saját magamnak is adott egy keretet, motivációt. Az első ülésen döbbentem rá, hogy ugyan majd’ féléve kerestem már munkát, még nem ültem le két órára egyhuzamban, hogy csak a saját gondolataim társaságában, mások kívánságai és kérdései által nem megzavarva kitaláljam, mi a fontos számomra, milyen munkát keresek, mit szeretnék, és ebben hol tartok.
Nagyon sokat jelentett Dóra elfogulatlan, nem ítélkező, nem tanácsokat osztogató, nyugodt, érzékeny figyelme. Sokszor látott meg olyan összefüggéseket, mintákat, amik a számomra konfliktusos helyzetekben a megoldás lehetséges terepét jelentették. Például sok bosszúságom akadt azzal, hogy úgy éreztem, minden rám marad, mindent én végzek el, miközben valójában annyi történt, hogy én végeztem el leghamarabb őket a családom tagjainak eltérő időkezelése, temperamentuma miatt. Kiderült, hogy ha több időt adok nekik, és a feladatokat tudatosan delegálom, akkor nem elém kerülnek ezek a dolgok. Így ma már mindenki tudja, mi reggel a dolga, az ötéves lányom megterít a reggelihez, a férjem pelenkázza a kicsit, én befonom a lányom haját, stb.
A későbbi üléseken olyan technikákat, visszajelzéseket, kérdéseket kaptam és ismertem meg, amiket bármikor használni tudok majd, amikor némi reflexióra van szükségem, vagy arra, hogy kitörjek a saját gondolataim által kialakított “ördögi körből”, és új szempontokat is képes legyek felismerni. A csoportban felismertem, mennyi mindennel rendelkezem már: készségek, erőforrások, tudás, amivel az élet kisebb-nagyobb kihívásait eddig is sikeresen, ám egyáltalán nem tudatosan oldottam meg; ez önbizalmat adott. Megtanultam türelmesebben, “egy lépéssel hátrébbról” szemlélni a családom dinamikáját és benne a saját szerepemet, és megtanulni belehelyezni magam az ő helyükbe, illetve megoldásközpontú technikákat alkalmazni a problémákra, konfliktusokra. Nálunk például a reggeli elindulásból szokott idegőrlő káosz és veszekedés kerekedni, ezért kicsit át kellett szervezni a teendőket: amit lehetett, kikészítettünk előző este, felosztottuk férjemmel a reggeli feladatokat, kicsit korábban fektettünk, kicsit korábban keltünk… Nem állítom, hogy ma már zenközeli állapotban libbenünk fel a négyeshatosra, de legalább senki sem borul ki vagy késik el…
Az egyik legfelemelőbb, amit igyekeztem elsajátítani, az a belső engedélyek megadása volt. Erre nem láttam eddig példát, a családomban inkább az számít erénynek, ha mindenki látástól vakulásig, erején felül dolgozik, majd otthon is előbb jön a házimunka, mint a pihenés. Láttam, hogyan vezet ez bűntudathoz, kiégéshez, keserűséghez. Pedig egyszerű a képlet: egy halálosan fáradt, frusztrált szülő nem tud eléggé türelmes, jófej, strapabíró lenni… Megadtam a belső engedélyeket magamnak a pihenéshez, a feltöltődéshez, a munkába való visszatéréshez, az energiavámpír emberek leépítéséhez.
A negyedik ülésre két állásajánlatom is volt, ráadásul a kettőt ugyanaznap kaptam, hónapokkal a saját határidőm előtt. Mivel az első ülésen már végigböngésztem magamban, mi lenne az ideális munkahely, nem voltam nagyon zavarban, amikor választanom kellett. Az utolsó alkalomra már dolgozó anyaként mehettem el…
(Nádas Rita, kétgyerekes, immár újra dolgozó anya)
