Hét év után egy hét család nélkül – kikapcsolódás a mókuskerékből, töltekezés, tanulás

Az anyai szükségletpiramisom legalja: a saját időm

 

Amióta gyerekeim vannak a legdrágább erőforrásom az időm. Mindig több tervem, célom, szükségletem és kötelezettségem van, mint amennyire elegendő a rendelkezésemre álló idő. Az elsők mindig a gyerekeim, a második helyért már sok minden szállt versenybe az évek során, és mindig más nyert attól függően, hogy az anyai szükségletpiramisom legalján éppen mi volt.

Általában még az alvást is megelőzték nálam a lelki integritásomat szolgáló tevékenységek: a naplóírás, a mély, megtartó beszélgetések, a támogató csoportok, terápiák.

 

Hét év után egy hét család nélkül

 

Évek óta beírom a bakancslistás terveim közé azt a titkos vágyamat, hogy szeretnék 2 napot a természetben eltölteni egyedül. Na, ez az a tervem, ami eddig még mindig későbbre napolódott. Azt hittem, idén is így lesz – és ha rajtam múlik, ez valószínűleg így is történik.

Most azonban az őrangyalom megelégelte a tökölést, és olyan lehetőséget küldött elém, ami elől nem tudtam elugrani. Így vettem részt a hatnapos “Rewilding consciousness” című angliai kurzuson Embercombe-ban, a Szelíd Szavakkal Alapítvány szervezésében, a Kinn-Benn Erasmus+ program támogatásával. Hét év után egy hét család nélkül : kikapcsolódás a mókuskerékből, töltekezés, tanulás.

 

Belső engedélyek

 

Az Anyacsavar csoportok egyik legfontosabb célja és bátran mondhatom, erénye is, hogy a megoldásközpontú coaching és a támogató sorsközösség együttes erejével képes a végletekig kizsigerelt, alacsony önértékelésű kisgyerekes nőkben elvetni a magját azoknak a hiányzó belső engedélyeknek, hogy nekik is jár a saját idő, a töltekezés, az érdekes munka, a szakmai önmegvalósítás, az anyagi függetlenség…stb. attól még, hogy anyák.

És bár szerintem én már fekete öves vagyok az önmagamnak adott belső engedélyek megadásában, az egy hét távollét gondolata bennem is megnyomta a nagy piros „tilos” gombot.

 

Mi segített?

 

  1. A jó öreg, sokat próbált tervezés. 

Azaz előre gondolkodás, szervezés, mindenki szükségleteinek figyelembe vételével. Mivel minden kisgyerek imádja a kitüntetett figyelmet, arra jutottunk, hogy a nagyobbik arra a hétre az imádott nagymamájához költözik, a kicsi pedig egy héten át az apjával lesz, aki minden nap érte megy az oviba, ami év közben soha nincs, nagy délutáni játszásokkal, együtt alvásokkal.

És persze addig nem jelentkeztem a kurzusra, amíg minden résztvevőtől nem volt meg erre az ötletre a pozitív visszajelzés.

 

2. Kreditpontok beváltása.

A férjem a gyerekek születése után is minden évben elutazott egyedül töltekezni, akkor is, amikor a gyerekek még annyira picik voltak, hogy én még nem tudtam és akartam őket napokra otthon hagyni. Hét év után azonban most már úgy éreztem, én jövök, és „beváltottam” a felgyűlt kreditpontokat.

 

3. Anyukám támogatása.

És most nem csak arra gondolok, hogy ő az az ember, akire minden szempontból bármikor és bármennyire időre rábíznám bármelyik gyerekemet. Aki mellett nem csak a gyerekeim vannak teljes testi és érzelmi biztonságban, hanem én is teljesen nyugodt lélekkel tudom őket vele hagyni, ami azért fontos, hogy a „kimenő” ne azzal teljen, hogy a körmöt rágom és izgulok a gyerekeimért.

Anyu emellett egy fontos útravalót adott nekem most: elmesélte, milyen volt, amikor kisgyerekes anyaként kutatói ösztöndíjat kapott a ’80-as években Hollandiába, és hosszas vívódás után elfogadta. És bár tele volt aggódással és bűntudattal, és az összes napidíját hazatelefonálásra költötte, maga a hathetes ösztöndíj annyira csodálatos, életre szóló élmény volt számára, hogy utólag is úgy érzi a mai napig, hogy megérte. Hogy a kisgyerekes robotpilóta üzemmódból kikapcsolva csak egy felé kellett figyelnie, az inspiráló munkájára, ahol megfürdőzhetett abban, hogy szakértő szerepben van jelen, és alkotó, értékteremtő az intellektuális munkája is. És nem kell élve eltemetkeznie szakmailag azért, mert anya lett.

Anyu azzal, hogy mesélt nekem az akkori dilemmáiról, kétségeiről, a kockázatvállalásról és a megerősítő tapasztalatairól a maga komplexitásában, egy hatalmas engedélyt adott nekem arra, hogy a belső ingadozásom ellenére vágjak bele.

 

4. Páros meghallgatás.

A kapcsolódó nevelés egyik alapmódszere, a szülőpáros meghallgatás a lelki integritásom megőrzésének egyik fontos pillére idén (is). A sok rossz érzés, kétség, félelem és belső bizonytalanság kimosása magamból segített abban, hogy az indulás előtti héten ne essek depresszióba, és visszanyerjem az örömteli várakozás belső lelki állapotát.

 

5. Haszondetektálás.

A megoldásközpontú módszertan eszköztárából ez az egyik kedvencem kétségek esetén, és most magamon is alkalmaztam. Számba vettem, mik a hasznai annak, ha elutazom. Tételesen, hogy jó hosszú legyen a lista.

Saját hasznok, mint a zavartalan alvás, a vágyott egyedüllét, új dolgok tanulása, új emberek megismerése, az új módszerek hazahozatalával sokak gazdagítása…stb.

És a többi érintett hasznai, hogy a férjem és a kisebbik fiam kivételesen sok időt tölthet együtt, amikor lehetőségük van a kapcsolatuk megerősítésére, hogy a gyerekek a külön töltött időben megkülönböztetett figyelmet kaphatnak, hogy a férjem szülői kompetenciái megerősödhetnek…stb.

 

Bűntudat-szkander

 

Ezek a módszerek, eszközök arra voltak jók, hogy elmenjek, de a bűntudat újra és újra visszatért.

(Ez itt a fejem a reptéren, amikor még azt gondolom, hogy tök hülye vagyok, óriási hibát követek el éppen, és visszavonhatatlan károkat fogok okozni a gyerekeimnek.)

 

Aki dudás akar lenni…

 

Ezért szeretném veletek megosztani, hogy ami a legtöbbet segített az irracionális bűntudatom elengedésében, az tulajdonképpen az, hogy végül is megcsináltam, és lett utólag egy tapasztalatom arról, hogy ez valóban jól működik nálunk.

Magyarán kockáztattam, és bevált. A bűntudatot, kételyeket nem tudtam megúszni. Megengedni a rossz érzéseket, kibírni őket, ellenük menni tudtam csak.

Utólag aztán megbizonyosodtam arról, hogy a gyerekeimnek tényleg tök jó volt külön lenni egy kicsit megkülönböztetett figyelemfürdőben. Hogy bár fárasztó volt, ugyanakkor nagyon gazdagító és örömteli is az anyukámnak és a férjemnek. Hogy mindenki képes volt ezt a hetet végig csinálni normálisan nélkülem is. Hogy az elmélyült tanuláshoz igenis idő kell, és jó, hogy hatnapos kurzusra mentem, és nem egy kétnapos worshopra.  Hogy tudok annyira angolul, hogy végig csináljak egy szakmai kurzust anyanyelvi környezetben.

 

Amit ott kaptam

 

Feltöltekeztem egyedülléttel, alvással, csenddel, természettel, a saját ritmusomhoz visszatéréssel, az ellazulás- és az öröm képességének visszanyerésével. Tanultam a tréneri módszereken és az outdoor gyakorlatokon túl egy csomó dolgot önmagamról is.

(Ez itt a bűntudat utáni fejem, amelyik kialudta magát.)

Ezeket a tapasztalatokat a következő elvonulásokon és klubalkalmakon mind meg fogom veletek osztani. Már alig várom!  🙂

 

EMAIL
FACEBOOK0
FACEBOOK