Hét év után egy hét család nélkül – kikapcsolódás a mókuskerékből, töltekezés, tanulás

Az anyai szükségletpiramisom legalja: a saját időm

 

Amióta gyerekeim vannak a legdrágább erőforrásom az időm. Mindig több tervem, célom, szükségletem és kötelezettségem van, mint amennyire elegendő a rendelkezésemre álló idő. Az elsők mindig a gyerekeim, a második helyért már sok minden szállt versenybe az évek során, és mindig más nyert attól függően, hogy az anyai szükségletpiramisom legalján éppen mi volt.

Általában még az alvást is megelőzték nálam a lelki integritásomat szolgáló tevékenységek: a naplóírás, a mély, megtartó beszélgetések, a támogató csoportok, terápiák.

 

Hét év után egy hét család nélkül

 

Évek óta beírom a bakancslistás terveim közé azt a titkos vágyamat, hogy szeretnék 2 napot a természetben eltölteni egyedül. Na, ez az a tervem, ami eddig még mindig későbbre napolódott. Azt hittem, idén is így lesz – és ha rajtam múlik, ez valószínűleg így is történik.

Most azonban az őrangyalom megelégelte a tökölést, és olyan lehetőséget küldött elém, ami elől nem tudtam elugrani. Így vettem részt a hatnapos “Rewilding consciousness” című angliai kurzuson Embercombe-ban, a Szelíd Szavakkal Alapítvány szervezésében, a Kinn-Benn Erasmus+ program támogatásával. Hét év után egy hét család nélkül : kikapcsolódás a mókuskerékből, töltekezés, tanulás.

 

Belső engedélyek

 

Az Anyacsavar csoportok egyik legfontosabb célja és bátran mondhatom, erénye is, hogy a megoldásközpontú coaching és a támogató sorsközösség együttes erejével képes a végletekig kizsigerelt, alacsony önértékelésű kisgyerekes nőkben elvetni a magját azoknak a hiányzó belső engedélyeknek, hogy nekik is jár a saját idő, a töltekezés, az érdekes munka, a szakmai önmegvalósítás, az anyagi függetlenség…stb. attól még, hogy anyák.

És bár szerintem én már fekete öves vagyok az önmagamnak adott belső engedélyek megadásában, az egy hét távollét gondolata bennem is megnyomta a nagy piros „tilos” gombot.

 

Mi segített?

 

  1. A jó öreg, sokat próbált tervezés. 

Azaz előre gondolkodás, szervezés, mindenki szükségleteinek figyelembe vételével. Mivel minden kisgyerek imádja a kitüntetett figyelmet, arra jutottunk, hogy a nagyobbik arra a hétre az imádott nagymamájához költözik, a kicsi pedig egy héten át az apjával lesz, aki minden nap érte megy az oviba, ami év közben soha nincs, nagy délutáni játszásokkal, együtt alvásokkal.

És persze addig nem jelentkeztem a kurzusra, amíg minden résztvevőtől nem volt meg erre az ötletre a pozitív visszajelzés.

 

2. Kreditpontok beváltása.

A férjem a gyerekek születése után is minden évben elutazott egyedül töltekezni, akkor is, amikor a gyerekek még annyira picik voltak, hogy én még nem tudtam és akartam őket napokra otthon hagyni. Hét év után azonban most már úgy éreztem, én jövök, és „beváltottam” a felgyűlt kreditpontokat.

 

3. Anyukám támogatása.

És most nem csak arra gondolok, hogy ő az az ember, akire minden szempontból bármikor és bármennyire időre rábíznám bármelyik gyerekemet. Aki mellett nem csak a gyerekeim vannak teljes testi és érzelmi biztonságban, hanem én is teljesen nyugodt lélekkel tudom őket vele hagyni, ami azért fontos, hogy a „kimenő” ne azzal teljen, hogy a körmöt rágom és izgulok a gyerekeimért.

Anyu emellett egy fontos útravalót adott nekem most: elmesélte, milyen volt, amikor kisgyerekes anyaként kutatói ösztöndíjat kapott a ’80-as években Hollandiába, és hosszas vívódás után elfogadta. És bár tele volt aggódással és bűntudattal, és az összes napidíját hazatelefonálásra költötte, maga a hathetes ösztöndíj annyira csodálatos, életre szóló élmény volt számára, hogy utólag is úgy érzi a mai napig, hogy megérte. Hogy a kisgyerekes robotpilóta üzemmódból kikapcsolva csak egy felé kellett figyelnie, az inspiráló munkájára, ahol megfürdőzhetett abban, hogy szakértő szerepben van jelen, és alkotó, értékteremtő az intellektuális munkája is. És nem kell élve eltemetkeznie szakmailag azért, mert anya lett.

Anyu azzal, hogy mesélt nekem az akkori dilemmáiról, kétségeiről, a kockázatvállalásról és a megerősítő tapasztalatairól a maga komplexitásában, egy hatalmas engedélyt adott nekem arra, hogy a belső ingadozásom ellenére vágjak bele.

 

4. Páros meghallgatás.

A kapcsolódó nevelés egyik alapmódszere, a szülőpáros meghallgatás a lelki integritásom megőrzésének egyik fontos pillére idén (is). A sok rossz érzés, kétség, félelem és belső bizonytalanság kimosása magamból segített abban, hogy az indulás előtti héten ne essek depresszióba, és visszanyerjem az örömteli várakozás belső lelki állapotát.

 

5. Haszondetektálás.

A megoldásközpontú módszertan eszköztárából ez az egyik kedvencem kétségek esetén, és most magamon is alkalmaztam. Számba vettem, mik a hasznai annak, ha elutazom. Tételesen, hogy jó hosszú legyen a lista.

Saját hasznok, mint a zavartalan alvás, a vágyott egyedüllét, új dolgok tanulása, új emberek megismerése, az új módszerek hazahozatalával sokak gazdagítása…stb.

És a többi érintett hasznai, hogy a férjem és a kisebbik fiam kivételesen sok időt tölthet együtt, amikor lehetőségük van a kapcsolatuk megerősítésére, hogy a gyerekek a külön töltött időben megkülönböztetett figyelmet kaphatnak, hogy a férjem szülői kompetenciái megerősödhetnek…stb.

 

Bűntudat-szkander

 

Ezek a módszerek, eszközök arra voltak jók, hogy elmenjek, de a bűntudat újra és újra visszatért.

(Ez itt a fejem a reptéren, amikor még azt gondolom, hogy tök hülye vagyok, óriási hibát követek el éppen, és visszavonhatatlan károkat fogok okozni a gyerekeimnek.)

 

Aki dudás akar lenni…

 

Ezért szeretném veletek megosztani, hogy ami a legtöbbet segített az irracionális bűntudatom elengedésében, az tulajdonképpen az, hogy végül is megcsináltam, és lett utólag egy tapasztalatom arról, hogy ez valóban jól működik nálunk.

Magyarán kockáztattam, és bevált. A bűntudatot, kételyeket nem tudtam megúszni. Megengedni a rossz érzéseket, kibírni őket, ellenük menni tudtam csak.

Utólag aztán megbizonyosodtam arról, hogy a gyerekeimnek tényleg tök jó volt külön lenni egy kicsit megkülönböztetett figyelemfürdőben. Hogy bár fárasztó volt, ugyanakkor nagyon gazdagító és örömteli is az anyukámnak és a férjemnek. Hogy mindenki képes volt ezt a hetet végig csinálni normálisan nélkülem is. Hogy az elmélyült tanuláshoz igenis idő kell, és jó, hogy hatnapos kurzusra mentem, és nem egy kétnapos worshopra.  Hogy tudok annyira angolul, hogy végig csináljak egy szakmai kurzust anyanyelvi környezetben.

 

Amit ott kaptam

 

Feltöltekeztem egyedülléttel, alvással, csenddel, természettel, a saját ritmusomhoz visszatéréssel, az ellazulás- és az öröm képességének visszanyerésével. Tanultam a tréneri módszereken és az outdoor gyakorlatokon túl egy csomó dolgot önmagamról is.

(Ez itt a bűntudat utáni fejem, amelyik kialudta magát.)

Ezeket a tapasztalatokat a következő elvonulásokon és klubalkalmakon mind meg fogom veletek osztani. Már alig várom!  🙂

 

Hogyan tettem szert heti két szabad délelőttre?

én-időMaya története a Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról a legtöbb kisgyerekes anya számára ismerős folyamatról ír, ami a saját igények felismerésén és bevállalásán keresztül – sokszor a környezet aktív ellenállása közepette – elvezet ahhoz a belső engedélyhez, hogy az anyának is jár én-idő. Meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik anyaként még csak vágyakoznak én-időre, és a kisgyerekes nők összes családtagjának, hogy könnyebben tudják támogatni ezt a jogos igényt.

 

Felkészülünk a szolgálatra, de nem készülünk a változáskezelésre

Lányunk, Emma születése részben nagyon felkészülten, részben nagyon felkészületlenül ért utol engem… Viszonylag sokat tudtam előre a szülésről, és más dolgokról, amiket fontosnak hittem, például az igény szerinti szoptatásról, a kötődő nevelésről, a hordozásról, a mosható pelenkákról és még sorolhatnám… Ugyanakkor nagyon keveset arról, milyen is az élet a gyakorlatban egy újszülöttel, vagy egy totyogóval.

Főképp arra nem voltam felkészülve, hogy ez a feladat és felelősség tényleg napi 24 órában tart, a hét minden napján. Nem szűnik meg teljesen még akkor sem, ha épp sikerült „lepasszolni” a gyereket néhány órára… Azzal sem voltam tisztában, milyen sokat leszek majd itthon egyedül a babával, hogy az életem teljesen más ritmusban zötyög majd tovább, mint a legtöbb barátomé és néha a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokat is nehézségbe ütközik majd elintézni, vagy legalábbis nem akkor és nem úgy, ahogy én szeretném (tusolás, hajmosás, bevásárlás a boltban,stb…)

 

Becsavarodás vagy öngondoskodás?

De ami legjobban „kiverte nálam a biztosítékot” az az volt, hogy egy idő után úgy éreztem, többé már nem én irányítom az életemet, nem vagyok a magam ura. Életünk egyre inkább az újonnan érkezett kis lény igényeihez igazodott. Bár egyre fáradtabb lettem, feszültebb és ingerültebb, mégis jó sok időbe beletelt, mire változtattam a helyzeten.

A változást leginkább az késleltette, hogy nehéz volt felismerni és tudatosítani a saját igényeimet, szükségleteimet. Általában csak akkor esett le a tantusz, amikor már „betelt a pohár”, amikor késő volt. Amikor már tajtékzottam a dühtől és körülbelül fél nap kellett ahhoz, hogy legalább nagyjából megnyugodjak.

 

Nem kell “kibírni”, lehet megelőzni!

Ezen egyébként azóta sem sikerült változtatnom. Most is csak akkor veszem észre, hogy baj van (kimerültem, lemerültem), amikor már nagy baj van. Nem tudom miért, de nálam ez úgy működik, hogy a frusztráció csak gyűlik és gyűlik, és nem tűnik fel a folyamatból szinte semmi, csak a legvégén.

Ezért azt találtam ki, hogy folyamatosan szinten kell tartanom a jó állapotomat, így elkerülhetőek lesznek a nagy kitörések. Rájöttem, hogy ehhez pedig mindenképp szabadidőre van szükségem, ami alatt feltöltődhetek. Mégpedig rendszeresen és előre kiszámítható módon.

 

Zavartalanul a saját otthonomban

Az egyik nagyi és az unokahúgom már korábban is besegítettek hetente egyszer-kétszer, de teljesen kiszámíthatatlanul. Bármikor előfordulhatott és elő is fordult, hogy akár az utolsó percben is lemondták, mert valami más fontos elintéznivalójuk akadt. Rendszertelenségük miatt ezekre az alkalmakra nem tudtam biztosan számítani, se programot szervezni.

Továbbá rájöttem, hogy azért sem tudok igazán jól kikapcsolni ilyenkor, mert mindig Emma és az aktuális felvigyázó maradtak otthon, nekem pedig el kellett mennem valahová. Pedig legbelül arra vágytam, hogy végre én maradhassak otthon egyedül. Talán furán hangzik, de azt vettem észre, hogy számomra a legtökéletesebb pihenés és kikapcsolódás az, ha végre zavartalanul egyedül otthon lehetek. Bőven elég, ha egy könyvet olvashatok, válaszolhatok a leveleimre, böngészhetek az interneten. De még az is feltöltően hat, ha takarítok, vagy mosogatok, de azt végre egyedül, nyugodtan, a saját tempómban és terveim szerint tehetem. És nem zavar meg közben senki.

 

 

A kulcs a rendszeres és kiszámítható én-idő

Így végül az esetek egy részében inkább elkezdtem én vinni a nagyihoz a babát és nem a mama jön mindig hozzánk. Továbbá a rendszeresség és kiszámíthatóság kedvéért 18 hónaposan heti két délelőtt családi napközibe kezdett járni Emma, hogy végre előre tervezhető szabadidőhöz jussak.

Nem véletlen, hogy fontosnak tartottam leírni az életkorát.

 

Akkor most sz@ranya vagyok?

Ezt a lépést elég nehéz volt megtenni. Nagyon féltem idegenekre bízni a gyerekünket. Jó sokáig húztam is az időt a „tökéletes” hely megtalálásával. Annyira elvesztem a részletekben, hogy végül fel is kellett adnom a lakhelyünktől elérhető távolságban lévő valamennyi intézmény megvizsgálásának tervét. Amikor megint azt éreztem, hogy nem bírom tovább, inkább gyorsan kiválasztottam egy elég közel lévő és számunkra megfizethető helyet, ami elsőre úgy tűnt, messze van a tökéletestől, de azért még elfogadható. Idővel szerencsére Emma is és én is nagyon megszerettük a napközit, ma már nagyon megbízom a gondozókban.

Amellett, hogy nehéz volt másokra bízni a lányunkat egy jókora adag lelkiismeret furdalással és önváddal is meg kellett küzdenem. És persze féltem, hogy mit szólnak majd mások, a család, a barátok, az ismerősök.

Azt gondolják majd, hogy akkor én most szar anya vagyok? És lusta? Nem ciki, hogy bár főállásban itthon vagyok, mégis lepasszolom a gyereket heti kétszer és ez még pénzbe is kerül?

 

Amit az anya feltöltődése ad a családnak

De aztán gyorsan túltettem magam ezeken a kételyeken. Mert hamar megéreztem, hogy a terv működik! Tényleg sokkal kiszámíthatóbbá vált minden azáltal, hogy egy intézménybe kezdett járni Emma, ami a megbeszélt időpontban mindig tárt karokkal várta őt. Én pedig végre tényleg előre tervezhettem, szervezhettem. Itthon lehettem egyedül, nyugodtan találkozhattam a barátaimmal, elmehettem jógára, vagy elintézhettem valamit, amit a gyerekkel nehezen tudtam volna.

És azáltal, hogy végre időt (és teret!) nyertem saját magam számára, tényleg nyugodtabb és türelmesebb lettem és jóval ritkábban jutok el addig a bizonyos robbanáspontig.  Ezért mindenképp úgy érzem, jó döntést hoztam, amivel az egész család egyértelműen nyer. Van, aki időt, van, aki pedig egy jobb kedvű anyát, társat.

Nyakó Maya

 

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

 

A családi nyaralás legfőbb tanulságai

Az előző évek tapasztalatai alapján idén sem bíztam a véletlenre azt, hogy a családi nyaralás – az óvodának köszönhetően – négy egybefüggő hetét hogyan bírom majd fizikailag és lelkileg. Nagyon szerettem volna, ha a 0-24 órás együttlét erősíti a gyerekekkel a kötődést, gyarapítja a jó közös élmények sorát, és engem sem szipolyoz ki teljesen. Konkrét tervekkel készültem a kihívásra. Íme a családi nyaralás legfőbb tanulságai.

 

Ami a tervekből bevált

 

Én-idő

naplóKb. kétnaponta jött össze a saját magamnak kihasított 1,5 óra szabadidő, ami a lelki integritásom megőrzésének alappillére volt ezen a nyaraláson. Általában elmentem egy kávézóba valamikor a nap közepén és gondolkodtam, írtam csendben, egyedül egy kávé mellett. Egyszerűen fantasztikus volt! Az introvertált én-szeletemet mindenképpen megdédelgette minden egyes alkalom, és megéreztem – de a család is – amikor ez valami miatt kimaradt.

A másik felnőttnek azonban, aki ez idő alatt tartotta a frontot, az én kimenőim terhesek voltak, ezért nagyon fontos volt, hogy ezt előre elhatároztam, megbeszéltem minden segítőmmel, és így megvolt a belső engedélyem „ellenszélben” is kipréselni magamnak ezt a töltődést.

 

Főzés kiszervezve

beach foodEleinte négyen négyfélét ettünk a nyaralás alatt, és ezt elkészíteni napi 1,5 óra nettó időt és rengeteg stresszt jelentett. Az ételrendelést valamiért most mégsem próbáltuk ki, de egy hét után áttértünk a strandon lévő kifőzdében evésre, ami hatalmas könnyebbséget hozott a mindennapjainkba. Végül ezt kombináltuk 1-1 saját örömünkre beiktatott „wellness” főzőcskével, és megtaláltuk a kettő között jó arányt.

 

Homokozó

homokozóA kötelező kalandtól eltekintve, hogy a vállalkozó nem azt a homokozót hozta és nem akkor, amikorra ígérte, a gyerekeknek nagyon bejött a dolog. Szuper ötletnek bizonyult a hatalmas, fedett terasz alá beépített homokozó, amiben egyszerre 3-4 gyerek is el tudott játszani 40 fokban és szakadó esőben is, amikor egyébként meglehetősen nagy kihívás outdoor szórakoztatást kitalálni a kis örökmozgóknak.

 

Egy zsák újdonság

bébi pötyiSzó szerint egy hatalmas strandtáskányi új játékkal és mesekönyvvel mentünk nyaralni, hogy bármikor bevethető legyen valami érdekes, ami leköti az elszabadulni készülő energiákat. Vittünk bogárlesőt, walkie talkie-t, kártyát, óriás pötyit, logikai játékot, színezőt, matricás fejlesztőfüzeteket és vagy 20 könyvet a nyugodt 20 percekért.

 

Barátokkal nyaralás

nyaralás3Először próbáltuk, és kicsit tartottam tőle, hogy fog-e működni, de nagyon bejött! A barátnőm a kislányával töltött nálunk 3 napot. A 3 gyerekre így ketten voltunk felnőttek, mégis minden nap volt én-időm, a gyerekek nagyon jól kijöttek egymással, és még egy esti fektetés utáni felnőtt beszélgetés is belefért. Szinte hihetetlen!

 

Anyukámmal nyaralás

BalcsiAnyu megérkezett, és hirtelen minden kisimult: a gyerekek folyamatos odafordulást, és figyelmet és türelmet kaptak, a házban tisztaság és rend lett, és végre rólam is gondoskodott valaki. Amire én nagyon figyeltem, az az, hogy vigyázzak a határaira és teherbíró képességére. Tudom, hogy bármennyit bevállalna, mert nagyon szereti a gyerekeket és szeretne segíteni, de 5 nap éppen elég ebből az intenzív adásból. A kevesebb több!

 

Masszőr

Szuper jól esett idén is! Budapestről családi kirándulásra érkező masszőrünk minket is útba ejtett. Remélem, lassanként ebből hagyományt tudunk csinálni! 🙂

 

 

Amit nem terveztünk, de kipróbáltuk, és működött!

 

Felnőtt programok

paloznakMár majdnem két hete nyaraltunk, és igyekeztünk jó fej szülőként különféle gyerekprogramokkal szórakoztatni a csemetéket, amikor rájöttünk, hogy bár a négyéves üdvözült mosollyal ül a pónin 10 percen át, és tényleg boldog tőle, minket nem tesz boldoggá, hogy 40 fokban a tűző napon álldogálunk a lószarszagban, és a listát bátran sorolhatnám, de minek, szerintem, tudjátok, mire gondolok. Ehelyett elkezdtünk magunknak felnőtt programokat szervezni: elmentünk Kapolcsra, kipróbáltuk a Paloznaki Jazz Pikniket, megnéztük a káptalantóti bio piacot…stb. És a gyerekek, láss csodát, mindig élvezték! Nem azt, amit mi, hanem a kompozást, az új helyeket, a kikönyörgött egy kör ringlispílt, viszont egész nap nem veszekedtünk, a nap végre mindenki töltekezett és átéltünk egy közös élményt úgy, hogy az mindenkinek jó volt!

 

Csillagtúrázás autóval

nyaralás2A fix szállásról ide-oda kirándultunk, barátokat látogattunk, és idén először rengetegszer. Ebben komoly szerepet játszott, hogy tavaly végre lett autónk. És most el is kezdtük használni mindenre: például azonnali kajabeszerzésre, de arra is, hogy megfelelő időzítéssel autózás közben altassuk a gyerekeket. A sok kirándulás, kiruccanás a megszokottból nagyon jót tett mindnyájunknak.

 

 

Amit jövőre másképpen csinálok

 

Turnusok

pihenésAz egyik legfontosabb tanulságom saját magam számára, hogy minden erőfeszítés ellenére a 4 hét egyhuzamban a gyerekekkel sok. Nem a gyerekeknek, ők bármeddig folytatnák, nekem sok! Jövőre talán még többet nyaralunk majd együtt, mert összességében klassz volt, de a családi nyaralást párnapos, vagy egyhetes turnusokra fogom bontani közte pár nap szusszanási lehetőséggel, amikor nekem is van összefüggő 3-4 órám magamra. Amikor tudok zavartalanul dolgozni, sportolni, orvoshoz vagy fodrászhoz menni, barátokkal találkozni, és nem utolsó sorban a férjemmel kettesben lenni.

 

Egyedül a gyerekekkel

nyaralás a gyerekekkelVolt 2 teljes nap egyedül a két kicsivel. Na, ezt körülbelül 10 napba tellett kiheverni, és nem csak nagyon fárasztó volt, hanem a hangulat sem volt jó, mert többször elveszítettem a türelmemet és a gyerekeknek sem tudtam azt a megkülönböztetett figyelmet adni, amit szerettek volna. Ez a megosztott figyelem mindnyájunkat teljesen szétzilált. Kibírtam, megcsináltam, ez is megvolt, de utólag a felesleges erőfeszítés kategóriába sorolom. Jövőre nem szeretnék egyedül nyaraltatni gyerekeket. Több segítséget fogok kérni! Bármennyire cukik is, a könnyedséget és a széles mosolyt csak úgy tudom adni, ha közben van honnan feltölteni az aksit.

 

Érdekelnek más anyák tapasztalatai?

Szívesen hallanál arról, ki hogyan csinálja?

Iratkozz fel  az Anyacsavar hírlevelére hogy mindig időben értesülj az interaktív klub beszélgetésekről!

pd_nevjegy

Újratervezés

meg tudom csinálniTimi írása a saját önkorlátozó hiedelmeinek újragondolásáról az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy álom, hogy egy örömteli és kiegyensúlyozott családban élek a férjemmel és a gyerekeimmel (“minél több, annál jobb” alapon) boldogan, amíg csak lehet. Az álom maradt, de egészen más módon, mint ahogy megálmodtam. A férj és a két gyerek adott, de szinte minden más az álomból újratervezést igényelt. Sokszor napi szintű harcot és küzdelmet jelentett a belső és külső elvárásokkal szemben a kisgyermekes anya lét. Legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta az a bennem történő változás, ami már lassan 5 éve tart, mióta anya lettem. Számomra a legnagyobb nehézséget az én-idő szinte teljes hiánya jelentette. A túlélés, és a saját testi-lelki egészségem érdekében sikerült pár stratégiát illetve megoldást találnom, amit több-kevesebb sikerrel alkalmazok a mindennapokban. Ehhez számos hiedelmet kellett leépítenem magamban, melyek a következőképpen alakultak át:

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a nap 24 óráját kizárólag hasznos tevékenységgel töltöm.”

Újratervezés: Amikor a gyerek alszik délben (jobb esetben másfél-két órát ) magamra szánok min. 45 percet, amiben kizárólag olyan dolgokat teszek amelyek csak rólam és az én feltöltődésemről szólnak : zuhanyozok és hajat mosok, kávét iszom, elolvasok egy érdekes cikket, kreatívkodom, vagy csak egyszerűen belevetem magam a virtuális baráti életbe.

 

  1. “Akkor vagyok jó családanya, ha ragyog minden a lakásban, még ha ez más, egyébként értékes dolgoktól veszi el az időt.”

Újratervezés: Az önmagában monoton és mindennapos háztartási teendőimet (mosogatás, főzés, teregetés, stb.) igyekszem összekapcsolni intellektuális tevékenységgel. Az ötlet nem az enyém, de nagyon jól szórakoztam a felismerésen. Történt még egyedülálló koromban, hogy vendégségben voltam egy többgyermekes fiatal anyánál és megdöbbenve láttam a hűtőszekrény ajtajába beépített TV-t (vagy valami ilyesmi lehetett). Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy valaki miért nem bírja ki azt a kis időt, amit a konyhában tölt a TV nézése nélkül. Azóta rájöttem, hogy egy anya általában a napja kb.70%-át a konyhában, illetve annak közelében tölti. Számomra felszabadító és egyben inspiráló volt az a gyakorlat, hogy a konyhában töltött időmbe belefér egy Ted talk meghallgatása vagy egy film megnézése egy megfelelő helyre elhelyezett laptop segítségével.

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a gondolataimat, az időmet és a pénzemet teljesen a gyerekek szükségletei határozzák meg.”

Újratervezés: Nem kell, sőt nem szabad mindennek a gyerekekről szólnia. Ez a felismerésem már régóta létezik, de a gyakorlatba még csak most kezdem átültetni. Tipikus helyzet, amikor elmegyek vásárolni magamnak egy ruhadarabot, hogy az üzlet női részlegére el sem jutok, de a kosaram tele van a gyerekeknek vásárolandó cukiságokkal, aminek egészen biztosan örülnek kb. 5 percig, de az én boldogságmutatóm nem fog javulni, amikor reggel a szekrény előtt állok tanácstalanul, hogy melyik nemszeretem ruhámat vegyem fel. Vagy az összes havi szabadidős programra szánt összeget bábszínházra és játszóházra költöm és hónap végén szomorúan nyugtázom, hogy az én feltöltődésemet szolgálandó masszázs  vagy a torna sajnos megint elmaradt. Ezeket elkerülendő tudatosan figyelek arra, hogy a testi-lelki jólétemet kielégítő programokra szintén engedélyt adjak magamnak és ezt befektetésként fogjam föl. Befektetést jelent, amiből az egész család profitálhat és nem pedig a gyerekeimnek sokszor csak vélt szükségleteiről való lemondás. Ezzel a gondolkodásmóddal egyébként sokat lehet faragni a családi kiadásokon is. Mióta nem veszem meg automatikusan az újabb játékot, könyvet, ruhát a gyerekeimnek, mert másodszor végiggondolva már nem is olyan nélkülözhetetlenek, sokkal tudatosabban rá tudok hangolódni a valóban fontos dolgokra.

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a gyerekeimet biztosítom az állandó jelenlétemről”

Újratervezés: négy év folyamatos otthonlét, szoptatás, vagy babavárás után gondoltam egy számomra merészet, és elutaztam egy hétvégére egyedül. Teljesen katartikus élmény volt. Sok-sok alvással, csenddel, olvasással, semmittevéssel, nyugodt étkezésekkel és legfőképpen befelé fordulással töltött elvonulásom rengeteg energiát szabadított fel bennem, melynek létezéséről nem is tudtam. A gyerekeknek pedig volt egy fantasztikus hétvégéje apával, amit azóta is emlegetnek.

Remélem az újratervezések továbbra is a mindennapjaim részét fogják képezni, hogy a gyerekeim számára egy boldog, örömteli anya lehessek.

 

Kisgyerekes nőként Te is vágysz az inspiráló, támogató környezetre? Kíváncsi vagy mások őszinte és tabumentes tapasztalatmegosztására? Szeretnéd fejleszteni az önismeretedet, megvalósítani a céljaidat, kiteljesíteni önmagadat anyaként is?

Várunk az Anyacsavar On-line Klubban Téged is!

 

Nekem ez nem jár!

bűntudat
Nincs jogom kérni!

Ismerős az érzés: nekem ez nem jár!? Lehet, hogy senki sem mondja ezt Neked, belül mégis ezt érzed. Nem jár a pihenés, nem jár a külön program – főleg nem akkor, ha pénzbe kerül. Nem jár a segítség, a támogatás, a könnyebb megoldás. Mások is kibírják, én is kibírom! Az anyámék idejében még sokkal nehezebb volt, nincs jogom panaszkodni! Nincs jogom kérni!

…örökös bűntudat figyelmeztet az „anyai kötelességekre”…

Sokszor elgondolkozom azon, miért van az, hogy önálló, értelmes, a szakmájukban elismert, széles baráti hálóval rendelkező, kiegyensúlyozott személyiségű, független nők amint anyává válnak, szépen lassan elveszítik a belső engedélyüket arra, hogy teljes életet éljenek. Alattomosan, napról napra mélyül el bennük az a meggyőződés, hogy anyaként csak kötelezettségeik vannak, és ameddig azokat nem végezték el tökéletesen (!), addig nincsen joguk pihenni.

Hogy mik az „anyai kötelességek”? Mindenek előtt a gyerekek és a férj ellátása, gondoskodás mások testi-lelki jóllétéről, és a háztartásról, esetleg hozzájárulás a családi kasszához valamilyen pénzkeresettel, természetesen szigorúan nem elhanyagolva a többi kötelességet. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Gyakorlatilag azt, hogy onnantól, hogy valaki anya lett, többet a büdös életben nem szabadul a feladattengerből, és örökös bűntudat figyelmeztet az „anyai kötelességekre”már csak a puszta gondolatra is, hogy az illető kisgyerekes nő másképpen szeretne élni.

…csak ha már nagyon padlón vagyok, akkor szabad segítséget kérnem…

csak, ha már padlón vagyok...
csak, ha már padlón vagyok…

Az Anyacsavar csoportokon visszatérő eset, amikor valaki lelkendezve osztja meg a többiekkel, milyen jól sikerült feltöltődnie a hétvégén, amikor néhány órára valaki segített a gyerekvigyázásban, és ő egyedül, vagy férjjel, barátokkal valamilyen felszabadító, valódi felnőtt programot csinált. Amikor megkérdezem, hogyan sikerült erre engedélyt adnia magának, rendre kiderül, hogy az ilyen alkalmakat megelőzte valamilyen testi-lelki összeomlás, rettenetesen fárasztó időszak, idegőrlő családi krízis. Vagyis egy olyasfajta dinamika zajlik le belül, hogy csak ha már nagyon padlón vagyok, akkor szabad segítséget kérnem. Előbb valami komoly áldozatot kell hozni, csak akkor van jogom arra, hogy feltöltődjek. Csak akkor van jogom az igényeimet kielégíteni, vagy magamról gondoskodni, ha ezért valami hatalmas árat fizetek, vagy ezzel is másokat szolgálok.

Például felöltözhetek szépen, a lehányt melegítőalsó helyett húzhatok csinos szoknyát és kisminkelhetem magam, de ezt persze csak azért teszem, mert elvárják a munkahelyen (nem magam miatt), csak ez az egy dolog indokolhatja, hogy az öltözködésre és sminkelése mertem időt fordítani a gyerekgondozási és háztartási feladataim helyett. Egészségesen étkezhetek, de csak azért, mert cukorbeteg, rákos…stb. lettem. Ez már feljogosít arra, hogy önmagamról gondoskodjam.

A női fórumokon átsüt a bűntudat, kihallatszik a mentegetődés valahányszor valaki segítséghez folyamodik. De miért? És sokszor tapasztalom, hogy az áldozathozatalba belefásult anyák húzzák le a másra vágyókat talán irigységből, lelkifurdalást generálva, ítélkezve. Néha ez a nyomasztó közeg a családtagoktól jön, ami még borzasztóbb, és a szememben felér egyfajta lelki bántalmazással, ami személyiség deformáló.

…Kinek akarunk bizonyítani?…

Milyen modellt mutatunk a gyerekeinknek? Forrás: arcanum.ca
Milyen modellt mutatunk a gyerekeinknek?
Forrás: arcanum.ca

Tényleg ki kell várni a testi-lelki szétesést? A depressziót? A férjünk elidegenedését? A baráti kapcsolataink leépülését? Az anyagi függést? A lehetőségeink beszűkülését? Kinek a kedvéért csináljuk ezt? Kinek akarunk bizonyítani? Nem hiszem, hogy ez a sok áldozat valóban annyira jót tenne a gyerekeinknek. Sőt, éppen az ellenkezőjét gondolom. Az pedig egyenesen elrémít, hogy ezt a modellt látják otthon a gyerekeink. Vajon milyen nő válik abból a kislányból, aki ezt látja otthon? És azok a fiúk, akik ilyennek látják az anyukájukat, milyen partnerek és apák lesznek majd?

…az első lépés a belső engedély megadása…

Hogy lehet leállítani ezt a mókuskereket, ezt a beszippantó, és lefelé húzó örvényt, amit az áldozat-szerep jelent? Azt tapasztalom, hogy az első lépés az engedély megadása arra, hogy valaki jól érezhesse magát. Csak úgy. Mindenféle kompenzáció nélkül. Ezeknek a legelső önmagunknak adott engedélyeknek a forrása és segítője lehet egy olyan támogató női csoport, ahol mindenki hasonlóképpen gondolkodik, tehát lehet ezekről az igényekről tabuk nélkül beszélni, és nyomon lehet kísérni mások szívmelengető, erőt adó példáit. Nagy segítség, ha a családban, vagy a baráti körben van pozitív női példa az öngondoskodásra. És rengeteget számít egy támogató férj, aki nem csak szóban, hanem tettekkel is segíti a párját – és önmagát is – kilépni abból a torz családmodellből, ahol a férfié a pénzkeresés feladata és felelőssége, a nőé pedig a „családi tűzhely” és a háztartás menedzselése.

Ma kaptam ezt a visszajelzést az egyik Anyacsavar csoport résztvevőjétől, egy fiatal kétgyerekes anyától:

Gondoskodom magamról
Gondoskodom magamról

„Nekem nagyon sokat jelentett ezen a héten arra visszaemlékezni, ami múlt kedden zajlott le bennem. Belső engedély: lehet, szabad, sőt a túlélésemhez elengedhetetlen. Élvezem, hogy engedélyeket adok magamnak és talán kezd múlni a bűntudat, lelkiismeret-furdalás is, ha egy picit én is jól érzem magam. Próbálok egyre többet figyelni magamra és résen lenni, amikor a görcsösség kezd eluralkodni rajtam, hogy jó anya legyek, de leginkább tökéletes, és a gyermekeim, családom igényeit maximálisan betöltsem, egészen eltiporva a saját igényeimet. Energiát adnak azok a céljaim, amit meg tudtam fogalmazni az elmúlt két alkalommal magamnak. Valahogy egyre inkább kezd összeállni a kép, hogy akkor vagyok felelősségteljes anya, ha felelősséget vállalok magamért és a saját jólétemért. Ennek egyik első konkrét lépése, hogy a hétvégén elutazom két napra EGYEDÜL és olyan dolgokkal tervezem feltölteni magam, amire már 4 éve nem igazán kerülhetett sor. Alvás, csend, láblógatás. Jelenleg tele vagyok reményekkel és kezdem látni az alagút végét.”

Ahány ember, annyi tapasztalat. Minden jó példa inspirációt adhat másoknak, hogy elinduljanak a saját útjukon. Örömmel vesszük, ha megosztod, Neked mi segít megadni a belső engedélyt az öngondoskodásra?

paizsdora_anyacsavar_alairas

Rájöttem, hogyan lehet a dolgokat elengedni…

Szükséges néha a pihenés
Szükséges néha a pihenés

“A férjemre maximálisan számíthatok, mindenben támogat és aktívan segít. A nagymama is röpül bármikor, ha szükség van rá. Szerencsés vagyok. Mégis, valahogy csak gyötrődtem. Mert nem adtam magamnak belső engedélyt ahhoz, hogy ne legyek „tökéletes” (ami lehetetlen), csak „elég jó”. Állandóan furdalt a lelkiismeret, hogy a gyerekemmel nem foglalkozom eleget, a férjemmel se, mellesleg magammal se, a vállalkozásom terveinek megvalósításával folyamatosan lemaradok, a lakás romokban, képtelen vagyok rendet tartani stb. Ami ebben a mókuskerékben segít, az a gondolkozás megváltoztatása. Az Anyacsavar coaching során jöttem rá, hogyan lehet a dolgokat elengedni és az igazán lényegesre koncentrálni, hogy mennyire szükséges a feltöltődés, pihenés is.” (Zentai Kata, sikeres vállalkozást vezető családanya)

Egy coach reflexiói az anyává válásról

Hankovszky_KatiAz Anyacsavaron Hankovszky Kati Svájcban élő magyar megoldásközpontú coach mesél arról, milyen coach szemüvegen keresztül megtapasztalni az anyaságot,  és hogyan működik a családi munkamegosztás náluk, ahol ő a fő pénzkereső, míg a férje vállalja a gyermekgondozási feladatok oroszlán részét.

…hülye lennék, ha kihagynám!

Milyen változást hozott az életedben, hogy anyává váltál?

Az életem első 40 évében is úgy éreztem, teljes vagyok, akár mint nő, akár mint ember, és mégis, amikor Emília, az első gyermekem megszületett, valahogy kerekebb lett a világ. Azt vettem észre magamon, hogy úgy érzem, jól van ez így, és átjárt a hála azért, hogy egy ilyen ember, mint a gyerekem, a közvetlen közelemben van, és rálátásom van a dolgaira. Izgalmas meglátni a gyerekeimben a férjemet, akit szeretek, és a felmenőimet, meg saját magamat is, a hasonlóságokat és különbségeket; ez újra és újra a pelenkázás, vagy almahámozás nyugodt rutinja közben szemlélődésre ad lehetőséget: hogyan változnak, mikben mutatnak erős jelenlétet, hogyan érvényesítik az ötleteiket, mit tűrnek el a többiektől.

Mi volt a legutóbbi megfigyelésed?

Ma reggel történt, hogy Emília elkezdte ütni Anton, az öccse fejét, amire a férjemmel mindketten azonnal ugrottunk, majd Anton sírva fakadt. És mivel ez ebben a sorrendben történt, ahogyan most mesélem, rá kellett ébrednem, hogy Anton a mi reakciónkat látva sírta el magát, nem azért, mert ütötték a fejét. Ez arra intett, hogy a helyzetekben próbáljam meg különválasztani a saját aggodalmaimat a tényektől. Így ma már, ha meglátjuk őt éles késsel, vagy valamilyen értékes, kényes tárggyal a kezében, tudjuk, hogy legtöbbször jobban járunk azzal, ha megkérjük, hogy adja oda, vagy tegye le, mint ha megpróbálnánk elvenni tőle.

Irigylésre méltó a szemlélődés és reflexió jelenléte az életedben kisgyerekes anyaként. Sok kisgyerekes anyának van erre nagy igénye, de annál kevesebb ideje, lehetősége. Te hogy csinálod?

Talán, mint coach, gyakorlatom van abban, hogy reflektáljak arra, ami velem és körülöttem történik. Ha megkérdeznek, hogy „Hogy vagy?”, azt is kihasználom arra, hogy egy pillanatra megállok, és valóban végig gondolom, hogyan is vagyok, és azt mondom el, ami akkor éppen nekem is izgalmas, és nem arról mesélek, hogy ma a bébiszitter késett, vagy ehhez hasonlókról. Ez fenntartja annak a frissességét, hogy éppen mit élek meg. A szeretteim közül a gyerekeim az egyedüliek, akiket születésük óta ismerek, és tanúja lehetek a felnövekedésüknek, ami fantasztikusan izgalmas dolog, hülye lennék, ha kihagynám!

…kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem…

Hogyan készültél a gyermekágyas időszakra?

A szülés körüli és az azt követő hetekre a férjemmel mindketten lemondtuk a munkáinkat. A férjem a gyerekágy időszaka alatt rengeteget segített, szeretetteli, és figyelmes volt velem, soha nem várt tőlem többet, mint amennyire képes voltam. A második gyerekem születését fizikailag inkább megsínylettem, és azon vettem észre magam, hogy hiába is lett volna rá időm, vagy lehetőségem, nem tudtam csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek, mert túl fáradt, energiavesztett, alváshiányos voltam.

Volt olyasmi a szülővé válásban, ami váratlan nehézséget okozott, és új családi szokások kialakítására sarkallt?

A férjemmel mindketten szabadúszók vagyunk, de mivel nálunk én vagyok a fő pénzkereső, a második gyerekem születése után hónapokkal észleltem, hogy noha bejöttek új költségek, ettől azonban nem lett hirtelen több bevételünk. Ettől megrémültem, és szembesültem azzal, hogy kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem, mint eddig, hiszen felelős vagyok azért, hogy milyen életkörülményeket tudok biztosítani a családomnak. Például terveznem kell a pénzügyeket, takarékoskodnom kell, meg kell vizsgálnom a lehetőségét, hogy állást vállaljak-e anyagi megfontolásokból. Elkezdtem az árakat összehasonlítani a boltban, amit addig sosem csináltam. Deklaráltan fontosabb szempont lett az életünkben a pénzkeresés, ezért törekszünk arra, hogy inkább pénzért dolgozzunk, és kevésbé gyakran vállalunk ingyenes projekteket.

Hogyhogy te vagy a fő pénzkereső a családban?

Nem sokkal a megismerkedésünk után a férjem egyszer mondott valami olyasmit, hogy ha egyszer lesz gyerekünk, akkor ő szívesen otthon marad majd vele. Innen volt meg bennem a bátorság, hogy egy ilyen forgatókönyvet el tudjak képzelni, és ne kelljen attól tartanom, hogy egy ilyen feladatot ő a férfiassága megkérdőjelezésének értelmez-e. Amikor Emília megszületett, akkor úgy terveztük, hogy mindig csak az egyikünKati_es_csaladjak dolgozik majd, a másik pedig a kicsivel van addig. Úgy képzeltük, hogy ez a feladatváltogatás majd nagyjából arányosan alakul közöttünk. A gyakorlat azonban úgy alakult, hogy mivel én gyakrabban tartok képzéseket, amiknek az időpontja jó előre kialakul, a férjem pedig inkább tanácsadással foglalkozik, ami egy akut felkérésre történik, az én naptáram hamarabb betelt, mint az övé, és én dolgoztam többet, ő pedig többet maradt otthon a kicsivel.

…annak könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról…

Mennyire érzed azt, hogy ez „jár neked”?

Azt érzem, hogy hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent csinálhatok, és tisztában vagyok azzal, hogy annak a félnek könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról, ebben az esetben tehát nekem. Ha férjemben nem lenne meg a hajlandóság, és az igenlése minden gyerekneveléssel és a háztartással kapcsolatos dolognak, akkor nem élhetném ezt az életet. A férjemnek volt egy olyan terve, hogy könyvet szeretne írni, ezért ideálisnak tűnt, hogy ezt otthon írja, miközben vigyáz a gyerekre. A könyvírásból persze nem lett semmi, és ma már nem vagyunk olyan naivak, hogy azt képzeljük, hogy egy baba mellett bármilyen komoly, elmélyült munkát el lehet végezni. Sőt, tudatosan elkezdtünk arra törekedni, hogy a férjemnek is legyen több szabad ideje, amikor azt csinál, amit akar, még ha nem is mindig produktív, annak érdekében, hogy vissza tudjon találni a produktív énjéhez a gyerekek mellől. Úgy érzem, neki ez jár.

Ti milyen arányban osztjátok el a feladatokat egymás között?

A pénzkeresést 8:2 arányban az én javamra, a gyerekgondozást 3:7 arányban a férjem javára, a háztartási teendőket fele-fele arányban, az ügyintézésben pedig talán 7:3.

Mivel járultál te hozzá ahhoz, hogy nálatok így működik a családi munkamegosztás?

Viszonylag spontán alakultak ki ezek az arányok, de ügyelünk arra, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk, komfortos-e ez még mindig mindkettőnknek. Amióta megvannak a gyerekeink, félévente leülünk a férjemmel, és megbeszéljük, mi működik jól az életünkben, és még mit szeretnénk a következő félévre. Rendszeresen elismerem és megköszönöm azt, amit ő beletesz a közösbe, és rákérdezek, oké-e ez így neki. Arra törekszem, hogy élvezzük közösen is, ami történik, és ha valami öröm ér, igyekszem bevonni őt ebbe az élménybe. Nem várom azt, hogy boldoggá tegyen, hanem megnézem, mi az, amit én megtehetek a boldogságomért, és mindabban, amiben rá kell hagyatkoznom, bizakodom, hogy még mindig elég vonzónak talál ahhoz, hogy megtegye értem, hiszen tudom, hogy ez egy működő szerelmi kapcsolat. Talán egyedül az ügyintézés az, ahol észrevettem magamon, hogy bizonyos helyzetekben azt hiszem, én jobban tudok a férjemnél dolgokat megoldani, és tudatosan kellett arra törekednem, hogy ne mindent én vállaljak magamra, és bízzak benne, hogy ő is képes lesz elintézni bármit a maga módján. Meg kellett tanulnom rákérdezni magamnál, hogy „biztos, hogy ennyire fontos, hogy ez pont így legyen?”, és elengedni a kevésbé fontos dolgokat, hagyni, hogy azokat a férjem másképpen csinálja. És persze a férjemmel tudatosan törekedtünk arra a gyerekek születésétől kezdve, hogy rendszeresen legyen kettesben töltött időnk, ezért ünnepekkor is élményt ajándékozunk egymásnak.