Egy coaching folyamat tanulságai 1. rész

naplóSokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas  coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!

Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, és teljesen kilátástalannak érezte, hogy meg tud vele birkózni. Arra kért, ajánljak neki pszichológust. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Íme!

Coaching napló 1. rész

A BALESET

Kata keze1Kezdetben egy pszichológust akartam felkeresni, hogy segítsen feldolgozni az engem ért traumát: egy apró sérülésen keresztül húsevő baktérium támadta meg a bal kézfejemet. Kevesebb, mint egy nap leforgása alatt már komoly kórházi ellátásra szorultam. Végül egy kétórás altatásos műtét során sikerült megállítani a fertőzést, majd egy következő műtéttel nagyjából helyrehozták, amit a baktérium meghagyott az érintett ujjamból és kézfejemből. Mindez 3. gyermekemmel 24 hetes terhesen. A balesetet követően nagyon sok és aggasztó információt kellett feldolgoznom. Hiszen nem lehetett tudni, hogy sikerül-e megmenteni a kezem/ujjam. Az szerencsére hamar kiderült, hogy gyermekünknek nem lesz/lett baja, de nyilván az altatások és a gyógyszerek nem tesznek túl jót neki. Továbbá az már biztos volt, hogy bárhogy is alakul a kezem sorsa, hónapokig fog tartani a fájdalmakkal járó felépülés. Ez idő alatt szinte semmire sem fogom tudni használni az érintett kezemet.

 

A NEHÉZSÉGEK, AMIKKEL MEG KELLETT KÜZDENEM

kata keze2Szóval itt volt ez a “sokk élmény”, amit meg kellett valahogy emészteni. De mivel otthon 2 gyerkőc (4,5 éves és 21 hónapos) várt rám, nem sok időm volt nyalogatni a sebeimet. Ez okozta a következő nehézséget: haza engedtek ugyan a kórházból, de napi szinten jártam kötözésre, állandó fájdalmaim voltak és a bal kezemet egyáltalán nem tudtam használni. Így a háztartásban, gyerekek körüli teendőkben állandó segítségre szorultam. Így esett, hogy jelen voltam ugyan a család és a gyerekek életében, de csak, mint passzív megfigyelő.

Férjem vett át nagyon sok mindent a korábbi feladataimból, tette mindezt a munkája terhére. Ez egy újfajta szerepfelosztást jelentett közöttünk, amit kényszeres volta miatt megint csak nehéz volt elfogadni.

Emellett állandó segítséget is kaptam a nagyszülők személyében, akik kvázi hozzánk költöztek, hogy nekem segítsenek, ha a férjem nincs otthon. (Az elején saját magam ellátása is nehézségekbe ütközött. Próbált már valaki egy kézzel felvenni egy melltartót? Nem egyszerű! Kezdetben egészen lehetetlennek tűnt…) Szóval hálás lehettem, hogy volt segítségem, de egyúttal rengetek konfliktussal is járt a nagyszülők örökös jelenléte.

Kata gyerekei3A legfájóbb pont mégis az volt számomra, amikor kisebbik lányom teljesen elutasított magától. Csak és kizárólag az apja csinálhatott vele mindent. Még akkor is, amikor már-már képes voltam mondjuk egy kabát felsegítésére, sikító frászt kapott tőlem. Nem csodálkoztam, hisz egyik napról a másikra eltűntem az életéből, majd mikor hazajöttem, nem tudtam csinálni vele semmit. Ráadásul mindenki vigyázott rám, mint egy hímes tojásra, így mindig rászólt valaki, ha odajött hozzám, hogy véletlenül se üsse, húzza, fogja stb. meg a kezemet. Aztán az apja szoktatta a bölcsibe is… Majd 39 hetes terhes voltam, amikor tüdőgyulladást kapott és kórházba került, én nem tudtam bent maradni vele. Szóval megértettem az okát az elutasításának, de nagyon nehezen dolgoztam fel. Szomjaztam a szeretetét, a közelségét…

És akkor ezek mellett még várt rám életem harmadik program császára. Úgy, hogy az előző kettő sem volt számomra túl pozitív élmény. A baleset után nem éreztem magamban semmi lelki erőt ahhoz, hogy kihordjak, “megszüljek” még egy gyereket. Néha még az is megfordult a fejemben, hogy minek is nekünk ez a 3. gyerek, nélküle is elég bonyolult az életünk… Ettől a gondolattól meg persze őrült lelkiismeret furdalásom lett.

 

NINCS IDŐ KESEREGNI, HALADNI KELL ELŐRE!

Kata gyerekei2Ebben a helyzetben éreztem azt, hogy valami lelki támogatásra lenne szükségem. Azt viszont határozottan megfogalmaztam magamnak, hogy nem szeretném magam halálra analizálni, megfejteni, hogy mi hogy vezethető vissza a gyerekkoromra. Úgy éreztem, erre most nincs időm, energiám. Sürgették a gyerekek, illetve a szülés várható időpontja. Nincs idő keseregni, haladni kell előre! Azonnali segítségre vágytam, ami már másnap segít megélni a mindennapokat. Ebben nagyon-nagyon hasznos volt a Dóra által alkalmazott megoldás központú módszer.

Eleinte meg se tudtam fogalmazni, hogy mit is szeretnék, csak azt éreztem, hogy nem vagyok jól és nem tudom, merre van az előre. Féltem. Hogy mitől? Attól, hogy nem tudom, mi lesz, hogy lesz. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret mindig mindent jó előre megtervezi. Ha valami bizonytalan, akkor én mindig a lehető legrosszabbra készülök. Dóra támogató kérdései segítettek elgondolkodni, hogy mi az valójában, ami miatt szorongok, illetve, hogy mi az, ami segítségemre lehet ebben a helyzetben.

Érdekel a folytatás? Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!

pd_nevjegy

 

 

 

Túlélőkészlet kisgyerekes anyáknak

segítségArra gondoltam, összeszedem az Anyacsavar csoportok tapasztalatain okulva azokat a legfontosabb tulajdonságokat, (ki)fejleszthető képességeket, amik egy nehéz, vagy váratlan helyzeten átlendíthetnek. Egyfajta túlélőkészlet ijesztő, elkeserítő, vagy bármi miatt hirtelen nehezen elviselhető helyzetben lévő kis- és nagygyerekes anyáknak, apáknak. Meg persze mindenki másnak…

1. Egy lépés hátra: helyzetelemzés

Az egyetlen nálatok lévő lakáskulcsot beleejtette a gyerek a liftaknába. Éppen Karácsonykor kapott a kicsi asztmarohamot, és az ünnepeket most kórházban töltitek. Ellopták a tízéves autótokat, benne a három (!) gyereküléssel. Lekésted az esti londoni járatot, fogalmad sincs, hol fogsz éjszakázni, a család meg vár haza. A gyerekek már megint csúnyán összeverekedtek.

Mit érzel ilyenkor? Eluralkodik rajtad a pánik? Ledermedsz, és cselekvésképtelenné válsz? Elkeseredsz? Dührohamot kapsz? Kapkodsz össze-vissza? És esetleg mindezzel tovább rontasz a helyzeten? Vagy hátra tudsz egy lépést lépni, és józanul ránézni a helyzetre, megkérdezve önmagadat: Mi is történt? (= érzelemáradat helyett a puszta tények számba vétele), Mekkora a baj? (a lehetséges következmények végig futtatása fejben) Megoldható? (a figyelem áthelyezése a problémáról a megoldásra), és az ebből fakadó további építő kérdések: Mennyi idő alatt, és hogyan? Mit tehetek itt és most? Ki tud nekem segíteni?

De mi segít ebben a fókuszváltásban? Az elárasztó rossz érzésekről a gondolkodó üzemmódba átkapcsolásban? Nekem gyakran az, hogy az adott helyzetben elkezdem számba venni, amiért hálás vagyok, és ami megvan, nem veszett el, nem tört el – a gyerekeimre, akik itt vannak velem, az otthonomra, az egészségemre…stb. Elmondom magamban néhányszor, hogy „Ez csak bosszúság, nem igazi baj!”, és tudatosítom, hogy mindez elmúlik, megoldható, nem valódi tesz kárt a testünkben, lelkünkben – hacsak nem katasztrófaként értelmezzük, és mi magunk azzá nem tesszük.

nehéz szituHa sikerül a megoldás perspektívájába helyezni a dolgot, az csökkentheti a pánikot és a tehetetlenség-érzést, és segít a figyelmedet és az energiáidat a problémán rugózásról a megoldásra összpontosítani. Nekem sem mindig sikerül, de amikor mégis, az nagyon felszabadító érzés. Érdemes kitartóan próbálkozni vele! És segít, ha van egy bevált mágikus mondatod ezekre a helyzetekre, amit gondolkodás nélkül elő tudsz húzni. Én F. Várkonyi Zsuzsa pszichológustól kaptam tizenéve azt a nagyon egyszerű mondatot, hogy: „Mindenre van megoldás, és én meg fogom találni ezt a megoldást.” Kiegészítve azzal a mondattal, hogy „és abba sem fogok belehalni, ha nem lesz optimális az a megoldás”. Ezeket a mai napig elő tudom venni a kibillentő helyzetekben, és addig mantrázom magamnak, amíg meg nem nyugszom, és nem vagyok képes ismét józanul gondolkodni.

2. Elengedés

Pedig milyen jól elterveztem (a nyaralást, a Karácsonyt, a munkahelyváltást, a vendégséget, a gyerekáldást, a napi betevő feltöltő 20 percemet)! Mennyi időm, pénzem, munkám, energiám van benne! És most egy hülyeség miatt – lekéstem, elnéztem, elfelejtettem, elrontottam vagy én, vagy valaki más – most minden tervem dugába dől!

Mire következtetsz? Keresed a hibást? Kit/mit okolsz a helyzetért? Másokat? Magadat? A körülményeket? Vádaskodsz, káromkodsz, panaszkodsz, és ezzel a végtelenségig leterheled a környezetedet, és fogyasztod a saját – amúgy is kevés – energiádat?

Megpróbálsz foggal-körömmel ragaszkodni az eredeti tervhez? Ami akkor lett volna, ha nem késitek le a gépet, nem lopják el a kocsitokat, és nem lesz beteg a legkisebb, nem mondja le a bébiszitter, nincs bombariadó a moziműsor alatt? Sürgeted magadat és másokat, lenyomasztasz mindenkit magad körül, és újabb energiákat fektetsz az eredeti elképzelésbe?

Forrás: szabadonebredok.hu

Jobbat tudok: mi lenne, ha most arra figyelnél, hogyan tudod a terveid helyett az energiáidat leginkább megőrizni? Azért, hogy tudjál befelé figyelni, és feltenni magadnak kérdéseket. Hogy tudjál egy lépést hátralépve helyzetet elemezni. Hogy tudjál a saját legjobb megoldásod megtalálására koncentrálni.

Ennek a titka az elengedés. A tökéletesre törekvés elengedése. Az eredeti tervek elengedése. A befektetett idő, pénz, munka elengedése. Nehéz, tudom, de hidd el, legtöbbször még így is ezzel a stratégiával úszod meg a legolcsóbban.

3. Lehetőségek megragadása

Darwin szerint az evolúcióból nem a legerősebbek kerültek ki győztesen, hanem azok, akik a változásokhoz legjobban alkalmazkodtak. Ők a nagy túlélők!

Az eredeti terved borult, ez már világos! Most akkor mi legyen? Mi itt és most és számodra a legjobb megoldás?

Több lehetőséged is van:

  • Kérdezd meg magadtól, mit csinálnál most, ebben a helyzetben a legszívesebben? Beülnél egy kávézóba, amíg meg nem érkezik a szerelő? Megjutalmaznád magad valamivel? Kihasználnád a váratlan – kórházban töltött – ajándék szabadidőt valamire?
  • Nézd meg/kérdezd meg, mások hogy csinálják, és válaszd ki a számodra rokonszenves és könnyen alkalmazható megoldásokat.
  • Kérj segítséget, lelki támogatást, és fogadd is el! Meglátod, sokkal könnyebb lesz!

A lényeg, hogy vedd észre és ragadd meg a kínálkozó lehetőségeket! Ahhoz, hogy észre vegyed a lehetőségeket, szükséged lesz a problémafókuszról a megoldásfókuszra váltani (lásd 1. és 2. pont), ha azonban ez sikerül, utána meg fogsz lepődni, mennyi váratlan lehetőséggel találod magad szembe. Most már csak annyi a dolgod, hogy adj engedélyt magadnak arra, hogy ezeket a lehetőségeket meg is ragadd!

4. Haszondetektálás

változásEgy fenti helyzet könnyen kihozza az embert a sodrából, és amikor benne van, szinte biztosan, de sokszor még utólag is a veszteség-élmény, és az azt kísérő negatív érzések maradnak meg. Vajon meg tudod magadtól kérdezni, amikor ott vagy, benne a helyzetben, de legalább közvetlenül utána, hogy mi volt a haszna számodra mindannak, ami történt?

És nem, nem arra gondolok, hogy „a lényeg, hogy mindenki egészséges”, vagy „fő, hogy nagyobb baj nem történt”. Mert ez nem közvetlen és kézzel fogható haszon, ami a nem várt, nem tervezett, csalódást okozó helyzetből fakad. Most a valódi hasznokra gondolok. Olyasmikre, amiket az újonnan előállt helyzet hozott az életetekbe, és ha nem történt volna meg ez a bosszantó dolog, most a hasznát sem élvezhetnéd…

Például arra gondolok, hogy amikor az egyetlen nálatok lévő lakáskulcsot beleejtette a gyerek a liftaknába, csupa segítőkész szomszéddal találkoztatok, akikkel akkor kezdődött el az életre szóló barátságotok. Vagy arra, hogy amikor Karácsonykor kapott a kicsi asztmarohamot, és az ünnepeket a kórházban töltöttétek, végre rengeteg időt tölthettél együtt csak vele, és a saját gondolataiddal, amire otthon, a hétköznapokban soha nincsen lehetőséged. Vagy arra, hogy amikor ellopták a tízéves autótokat benne a három gyereküléssel, végre belevágtál a titkon dédelgetett álmodba, és biciklivel kezdted oviba hordani reggelente a kicsiket.

Íme néhány témába vágó coaching kérdés Neked:

Mi a legutóbbi váratlan nehézség, ami Veled történt? Hogyan reagáltál? A „túlélőkészlet” fenti négy képessége közül melyiket alkalmaztad?

Ha egyiket sem, most nem késő megfogalmazni saját magadnak: mi volt a haszna ennek a nehéz helyzetnek?

Ha szeretnél havi rendszerességgel más-más témában coaching támogatást kapni, és hozzád hasonló kisgyerekes nők tapasztalataiból építkezni, csatlakozz Te is az Anyacsavar on-line klubhoz!

paizsdora_anyacsavar_alairas

 

“Minden alkalommal egy kis megvilágosodás félével tudok hazatérni”

Használható segítség
Használható segítség

“Három kisgyerek anyukája vagyok. Az elmúlt hét év, amióta anya vagyok, alaposan megváltoztatta a tudatomat és az életformámat. Ennek feldolgozása és egyeztetése a külvilággal, korábbi önmagammal, férjemmel nehezebb feladat, mint amit a világ sugall. Nehéz a továbbélő ambícióimat összeegyeztetni ezzel az új élethelyzettel, és az ehhez szükséges feltöltődést és lendület megszerezni. Idegesít, hogy a világ sokszor nem hogy nem segít ebben, nem is vesz arról tudomást, hogy ez milyen nehéz. Úgy érzem, a „nem ér panaszkodni”, „én is, más is végigcsinálta” attitűd erősen uralkodik. Az Anyacsavar csoport sok mindenben nyújt támaszt. Azon kívül, hogy az önérvényesítésben, kommunikációban, és a gyakorlati életet érintő dolgokban konkrétan használható segítséghez vezet, minden alkalommal egy kis megvilágosodás félével tudok hazatérni, tanulok valamit magamról is, ami nagyon értékes számomra.” (L. D., háromgyerekes anya)