Az idei nyár tanulságai

Már-már fekete öves családi nyaralástervezőnek érzem magam az elmúlt öt év kisgyerekes nyaralásainak tapasztalataival, mégis minden nyár hoz meglepetéseket, új tanulságokat. Íme az idei nyár tanulságai a kétévessel és az ötévessel.

“És tényleg évről-évre könnyebb…”

 

Az első, és legfontosabb tanulság, hogy:

A bevált gyakorlatokat évről-évre újra kell tesztelni.

 

Ami tavaly bevált, és amiről úgy gondoltam, nyilván idén is működik majd – sőt, egyre jobban működik – annak a feléről kiderült, hogy idén nem, vagy teljesen másképpen működik. Cserébe egy csomó minden, ami tavaly még gázos volt, idén zökkenőmentesen alakult.

 

Amik korábban – és idén is – jól működtek:

 

  • Én-idő a felnőtteknek

 

Azaz lehetőleg minden áldott nap 2 óra egyedül, és saját ritmusban eltöltött idő bármivel, ami éppen jól esik. Mivel idén mindkét fiam ödipális fázisban van, és gyakorlatilag non-stop csak velem szeretne lenni, a zavartalan én-időhöz nekem muszáj elmennem otthonról. Hogy mire volt elég két óra? Ilyenkor tudtam kedvenc zenéket hallgatni a kocsiban, hosszan (!) beszélgetni telefonon, ülve meginni egy kávét, naplót írni, valamilyen kreatív, önjutalmazó munkát végezni, sőt egyszer még szétnéztem egy ruha-árleszállításon is. A férjemnek én-idő gyanánt idén a rendszeres délutáni szunyókálás és az esti futás jött be.

 

  • Nekünk a Balaton a riviéra

 

Amikor nem Budapesten voltunk, akkor szinte kizárólag abban a balatoni nyaralóban voltunk, amit még a nagyszüleim építettek, és most már mi gondozunk és élvezünk évről-évre. Nem utaztunk ezen kívül sehová, mint a gyerekek előtt mindig. A gyerekek odavoltak a kertért, a vadon termő saját szőlőért, a tavaly csináltatott óriási homokozóért, a tóért, és a kétgyerekes életünk impulzusáradata mellett ennél többre mi sem vágytunk. Annak pedig külön örültem, hogy a kánikulában kocsiban aszalódást feleslegesen nem erőltettük.

 

Ami tavaly bejött, idén sajnos nem

 

  • Nyaralás nagyszülőkkel

 

Tavaly az anyukámmal és a gyerekekkel közösen eltöltött hét nekem is adott igazi pihenős pillanatokat, amikor megéltem, hogy valaki végre rólam gondoskodik. Mennyei volt! Ehhez idén is nagy reményeket fűztem, de az említett ödipális ragaszkodás miatt az egyébként imádott nagyszülőkkel sokszor szóba sem akartak állni a gyerekek, ha én is ott voltam. A közös nyaraláson hajnaltól késő estig mindenhez csak én voltam jó, amitől én kikészültem, a nagymama megbántódott. Igazi vesztes-vesztes helyzet 🙁

Ami tavaly még nem ment, de idén már igen

 

  • Nyári ovis tábor

 

Ami elképzelhetetlen lett volna a négyévessel, nevezetesen, hogy számára új helyszíneken egy csomó vadidegen gyerekkel – hétről-hétre változó összetételben jól érezze magát, idén kisebb zökkenőkkel már jól tudott működni. A kulcs sikerfaktorok között tartom számon, hogy:

  • ügyeltem arra, hogy mindegyik táborban legyen ismerős felnőtt és ismerős gyerekek,
  • hogy úgy intéztem, hogy minden reggel én vihessem a kisfiamat a táborba, és ezek ráérős, beszélgetős közös idők voltak,
  • és szinte minden héten ellógtunk 1-1 napot, amiket ajándékként élt meg, és nagyon is számon tartott.

 

  • Nyaralás kettesben

 

Mármint a férjemmel! 4 teljes napon át csak azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt hála a szupertámogató nagyszülőknek, első sorban is anyukámnak, akik addig otthon kényeztették a kicsiket. Úsztunk a Balatonban, belegyalogoltunk az aranyhídba, stégen olvastunk, vendégül láttuk a barátainkat, okos sorozatokat néztünk, és akkor beszélgettünk, amikor akartunk, nem akkor, amikor végre lehetett. Nagyon jól esett, és gyorsan elrepült…

 

Amire odafigyeltünk:

  • A kettesben nyaralást a gyerekek 30 napos nyári vakációjának a közepére tettük, hogy a gyerekek előtte és utána is töltekezhessenek belőlünk.
  • Nem zsúfoltuk tele ezt a 4 napot programmal, élveztük, hogy csak úgy történnek a dolgok.

 

  • Egyedül a gyerekekkel

 

Idén is két napot egyedül voltam a gyerekekkel, mint tavaly. De amíg a tavalyit két hétig hevertem ki, idén teljesen simán ment az egész. Hogy mi kellett ehhez? Például az, hogy a kétéves és az ötéves már örömmel játszik együtt, és képes az igényeit és ritmusát olyan dolgokban összehangolni, mint egy közös fürdés a Balatonban, egy közös séta kismotorral és biciklivel, vagy a közös meseolvasás élvezete. Micsoda könnyebbség!

 

  • Gyerekek közös szobába szoktatása

 

Sok fáradtságot és stresszt spóroltunk meg azzal is, hogy az évindító terveinknek megfelelően a nyaralás első napján vettünk egy nagy levegőt, meg az ikeában egy új gyerekágyat, és elkezdtük a gyerekeket közös szobába szoktatni, amivel visszanyertük a közös felnőtt estéinket, az oldalba rúgás-mentes alvásokat, és bónusznak egy olyan napról-napra erősödő testvérkapcsolatot a két gyerekünk között, amiért minden nap hálás vagyok. Nagyon megható, amikor éjjel felriadok arra, hogy a kicsi felsír álmában, majd azonnal azt hallom, hogy a nagyobbik nyugtatgatja „Nincsen semmi baj”, majd mindketten álomba szenderülnek. Ide is eljutottunk, el sem hiszem!

 

  • Nulla program

 

Tavaly a nem rég járni megtanult 15 hónapos sarkában szaladgálva úgy próbáltunk a négyéves kedvében járni, hogy minden áldott napra változatos programokkal készültünk. Állandó vendégjárás és egy strandtáskányi új játék és mesekönyv kellett ahhoz, hogy a kényes családi dinamikát egyensúlyban tudjuk tartani, és minden gyerek azt érezze, kap elegendő figyelmet. Idén egyszerűen jó volt együtt. Nem hiányzott senki és semmi ahhoz, hogy jól érezzük magunkat mindnyájan. Töltekeztünk a laza, tervezetlen napokból, a közös fürdésekből, sétákból és nagy olvasásokból. Mindenkinek mindenkivel voltak nagyon jó közös pillanatai, és elérkeztünk egy mérföldkőhöz: idén először megfordult az arány, és több volt a feltöltő és örömteli, mint a stresszes, vagy fárasztó közösen töltött idő.

 

Vajon mit hoz a következő év?

 

A tavalyi nyári tervekről, a legfontosabb tanulságokról, és a legnagyobb flashekről is olvashatsz a blogon.

Ha a közösség és a programok is érdekelnek, hírlevélre itt tudsz feliratkozni.

 

Nyaralás a családdal – új felismerésekkel gazdagodtam!

nyaralás2Idén is előre féltem a családi nyaralástól. Millió tervvel készültem arra, hogyan élem majd túl a „nyaralást”- ezekről itt írtam – , ami a gyerekeknek nagy élmény ugyan, de nekünk, szülőknek általában testileg-lelkileg embert próbáló tapasztalat. Jó előre programokat terveztem, vendégségeket szerveztem, rengeteg játékot és mesekönyvet vettem, amik majd remélhetőleg lekötik és jókedvüknél tartják a gyerekeket, hogy mi, felnőttek is pihenhessünk olykor egy-egy félórát, és ne 0-24 órás szolgálat legyen számunkra a szabadságunk.

A nyaralás dinamikája: új felismerések

És eljött az idei nyaralás, és egy új – valójában régi – felismeréssel gazdagodtam.

nyari bongeszoA helyzet az, hogy tavaly óta elfeledkeztem arról, hogy a hosszú – értsd: legalább 1-2 hetes – családi nyaralások dinamikája az, hogy a gyerekek az első napokban semmi mást nem akarnak, csak velünk lenni. Minden programszervezés, és a rakás új játék ellenére/mellett. Egyszerűen belőlünk töltekeznek: a folyamatos együttlétből, a ráérős, összebújós reggelekből, a nagy kerti kergetőzésekből, és kézen fogva bandukolásokból, az új dolgok közös felfedezéséből, szinte mindegy is, mik azok az új dolgok.

 

Fárasztó, de megéri

Az az állandó testi-lelki jelenlét, és szakadatlan figyelem, amit tőlünk követelnek ilyenkor, nagyon fárasztó, mégis érezhetően, napról-napra mélyíti a köztünk lévő kapcsolatot. És ahogyan mélyül a kapcsolat, észrevétlenül és szép lassan elkezd egyre örömtelibb lenni az együttlét, és csökken a fárasztósága, nyűgössége. Ez a mély kötődés, ez a jó kapcsolat elkezd egyszerre csak mindnyájunkat tölteni. Szinte tapintható, szemmel látható, ahogyan kinek-kinek a maga módján elkezd megtelni a félig üres szeretettankja.

 

A titok nyitja: a jelenlét átlényegül kapcsolati minőséggé

vizipisztolyozásSzóval a titok az, hogy ne akarjak ez ellen a dinamika ellen dolgozni. Ne akarjam megúszni az első napok fárasztóságát, energialeszívását. Értsem meg, hogy a nyaralás nem úgy lesz töltő, ahogyan régen, a gyerekek előtti időkben volt: nem lesz benne zavartalan szemlélődés, végtelen reflexiós idő, ráérős reggelizések, délutáni olvasgatások, utazás ismeretlen tájakra, mély baráti beszélgetések, extrém sportok, és sok spontán kapcsolódás idegenekkel. És legfőképpen nem lesz állandó saját ritmusban létezés.

 

Folyamatos jelenlétgyakorlat

Most másból lehet töltekezni, feltéve, ha jelen vagyok, és nem szalasztom el a pillanatot: megcsodálhatom a gyerekeimet ebben az életkorukban a világ felfedezése közben, lehet néhány bevillanó Aha-élményem, ahogyan ráébredek néhány összefüggésre a gyerekeimmel, vagy saját magammal kapcsolatban. Olykor kivételesen ülve meg tudok inni egy kávét, vagy tudok pár szót váltani a váratlan látogatóba érkező barátokkal. kalandparkÉjszaka, ha felébredek, végre szabadon gondolkodhatok, és végezhetek egy-egy meditációt, vagy jelenlétgyakorlatot, hiszen tudom, másnap nem kell időre menni sehová, nem kell teljesíteni. És a folyamatos éber figyelem és talpon lét a gyerekek körül ad egy lehetőséget arra, hogy pár nap után úgy kapcsolódjunk egymáshoz, ahogyan egész évben soha nincsen rá alkalom. Ez a jelenlét egy ponton átlényegül kapcsolati minőséggé, de csak akkor, ha nem akarom megúszni, nem szeretnék állandóan kikacsingatni, fél szemmel máshová figyelni, valahogy lerázni magamról a csimpaszkodást bármennyire elvágyódom a saját ritmusban töltött sok – és még több – idő felé.

 

Ha sikerül: beindul a pozitív spirál

Ha sikerül testben, lélekben és mentálisan is egyszerre jelen lennem, megtörténik a varázslat: a mélyülő kapcsolat és bizalom és szeretet önmagában örömforrássá válik, és megtörténik, amire végképp nem számítottam: a gyerekeimmel való együttlétből tudok töltekezni, mert egyre többször, és egyre hosszabban egyszerűen jó velük lenni.

És az egész egy öngerjesztő folyamattá tud válni, ahol egyre kevesebb a veszekedés, a játszma és hatalmi harc, hogy kinek az igényei és ritmusa szerint legyünk együtt. Valahogy elkezdünk organikusan egyre többet alkalmazkodni egymáshoz – még a gyerekek is hozzánk, felnőttekhez-, és a kezdeti tudatosan gyakorolt jelenlét és türelem helyét fokozatosan felváltja a természetes és spontán energiaáramlás közöttünk.

 

És a buktatók

A fenti tapasztalathoz azonban van egy fontos kulcs: az önuralom!

kimenő2

Hogy az első – általam csak vérszívó napoknak nevezett – időszakban NE türelmetlenkedjek, NE sürgessek, NE öntsem ki a frusztráltságomat, fáradtságomat a gyerekekre, mert az elbizonytalanítja őket, rontja a bimbózó mélyebb kapcsolódást közöttünk, és összességében meghosszabbíthatja a nehéz napokat mindnyájunk számára.

 

Tulajdonképpen arra kellene felkészülnöm Nekem lelkileg, hogy álljam a sarat az első stresszesebb együtt töltött napokban. Előre töltekezni, jól kipihenni magam, és szellemi munícióval megtámogatni ezt az időszakot, hogy tudatosan szem előtt tudjam tartani az egész nyaralás lényegét, ami nem más, mint hogy jó, és még jobb legyen együtt.

 

Coach, ami elfér a női táskában

békés szülőAz én szellemi munícióm Laura Markham: Békés szülő, boldog gyerek című könyve volt, amit éjszakánként forgattam, amikor a gyerekek már aludtak, és végre valóban zavartalan saját időm volt, ahol szabadon átgondolhattam a napunkat, és mindazt, amit a könyvből magunkra nézve tanulságosnak találtam. Nagyon megerősítő volt olvasni, hogy a szerző pszichológusként is alátámasztja azt, amit a nyaralás alatt a gyerekeimmel megtapasztaltam, és ugyanakkor megoldásközpontú és a szülői gyarlóságaimmal szemben megértő, ugyanakkor támogató útmutatást nyújt azokon a pontokon, ahol éppen elakadtam. Nulla frankómegmondás, maximális megoldásfókuszú segítségnyújtás. Coach, ami elfér egy női táskában is, és magaddal viheted a nyaralásra! 🙂

 

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121