Beszélgetés a HipnoSzülésről

Anyacsavar_HipnoSzülés — Fotó: Kallos Bea

“Mi a szülés kontextusában a siker?”

Az Anyacsavaron Schimcsig Nóra dúla a pár éve Magyarországon is megjelent HipnoSzülés módszeréről beszél.

Hogyan lett a hivatásod a HipnoSzülések kísérése dúlaként?

Hogy honnan indult az utam? Kacskaringós volt az eleje. Főleg az érdekelt, hogy miért úgy szerveződik az emberiség, miért működik úgy az ember, ahogy. Közgazdaságtant, majd pszichológiát tanultam. A végzés idején érkezett a fiam, és egyszerre beszippantott mindaz, amit a szülésről, anyaságról, szoptatásról, gyermeknevelésről meg lehet ma tudni. Minél többet tudtam meg, annál jobban vonzott, annál jobban inspirált, és annál inkább éreztem, hogy nekem itt dolgom van. Dúlává válás, további képzések, aktivista időszak következett. Egy pár éve már dúla voltam, amikor külföldön a HypnoBirthing (HipnoSzülés) módszerre is ráleltem, és másokkal együtt hazahoztam. Tulajdonképpen három hivatásom van, és mind a szüléshez kötődik valahogy. Az egyik a HipnoSzülés, ami inkább szülésfelkészítés, mint szüléskísérés: tanfolyamokat tartok, illetve egyéni konzultációkat. Aztán kísérek családokat dúlaként is, vagyis asszonytársi segítőként a megfoganás-várandósság-szülés-szoptatás úton, információval, érzelmi és kényelmi támogatással. A harmadik hivatásom a szülésélmény feldolgozása, integrálása – olykor örömteli, máskor traumatikus élmények ezek -, személyközpontú segítő beszélgetésekben, önsegítő női körökben, olykor pedig a kliensemet pszichiáterhez továbbirányítva.

…azt gondolják, hogy mi nagyon lilák vagyunk…

Mit érdemes tudni a hipnoszülésről? Egyáltalán, lehet hipnózisban szülni?

A HipnoSzülés kicsit több, kicsit más, mint pusztán szülészeti hipnózis. Marie Mongan ennek a módszernek az “anyja”, szerinte a fókuszban annak kell lennie, hogy egy pár kompetens legyen a saját szülését illetően, hiszen ez elsősorban családi esemény. A szemléletmód mellett, természetesen néhány gyakorlati tippet, készséget is érdemes elsajátítani (erre való a tanfolyamunk), ezek egyike az önhipnózis, amit a várandós kismama hasznosnak találhat a várandósság, szülés, vagy gyermekágy idején. És igen, lehet hipnózisban szülni!

Miben más a hipnoszülésre felkészítő tanfolyam más szülésfelkészítőknél?

A legtöbben, akik először hallanak a HipnoSzülésről, azt gondolják, hogy mi nagyon lilák vagyunk, a hipnózis valami ezoterikus izé. A jógázó feleség által elcipelt mérnök apukák, vagy az agykontrollos férj által elrángatott informatikus kismamák nagyon meg szoktak könnyebbülni, amikor kiderül számukra, mennyire gyakorlatiasak maradunk, noha valóban holisztikus a szemléletmódunk. Az biztos, hogy aggódnivalók sorolása helyett mi a pozitívra összpontosítunk, bátorítunk. Az is tény, hogy rajtunk kívül mások nem nagyon oktatják a mély relaxáció, vizualizáció, önhipnózis technikáit szülésfelkészítés keretein belül – talán csak a kismamajógán. Egy harmadik dolog, hogy nálunk a kísérőtárs (például az apa) kulcsfontosságú szereplő. Kifejezetten javasoljuk, hogy a szülésfelkészítés minden alkalmán vegyen részt, és otthonra is javasolunk olyan közös tevékenységeket, beszélgetéseket a párnak, melyek révén a kísérőtárs a szülőszobán sem a “kispadról”, kívülállóként szemléli majd tanácstalanul aggódva az eseményeket, hanem aktív és kompetens segítő tud lenni.

Bárki el tudja sajátítani a technikát?

Mivel a tanfolyamunk komplex, nem egyetlen technikát tanít csak, és bátorítunk mindenkit, hogy a maga szája íze szerint építkezzen a felkínált tippekből, ezért úgy gondolom, mindenki fog olyat találni, amit hasznosítani tud a gyakorlatban, mindegy milyenek az egyéni adottságai.

Mik a sikeres HipnoSzülés előfeltételei?

Tegyük fel másképpen a kérdést: mi a szülés kontextusában a siker? Ha az elégedett anya a cél, akkor mindenképpen fontos, hogy a környezet legyen támogató, bíztató, és a döntések ne az anya feje fölött, hanem általa történjenek! A HipnoSzülésnél fontos, hogy a kismama és kísérőtársa értsék, ez a módszer elköteleződést igényel, a készségek elsajátításához gyakorlás kell, ahhoz pedig kitartás, rászánt idő. A biciklizés megtanulásához sem elég, ha megmutatják a bringát és elhadarják a KRESZ-t. Nekünk fel kell ülni rá, ráadásul sokszor, és belejönni a tekerésbe, egyensúlyozásba. Utána megy már magabiztosan – akkor is, ha a körülményeink nem is ideálisak!

Mik az eddigi magyarországi tapasztalatok a HipnoSzülésre felkészült nők között? Mennyire sikerül a magyar kórházi gyakorlatban alkalmazni az elsajátított technikát?

Még kevés a visszajelzésünk, így a bíztató statisztikák mind külföldiek. Az anyák történetei változatosak, de általában azt mondják, hasznosnak találták a tanfolyamot, ha végül talán egész másképp is zajlott a szülésük, mint eredetileg elképzelték.

Kinek ajánlanád ezt a technikát?

Azoknak, akik már tudják, milyen jótékonyak a relaxációs technikák – ők a szülés körül is hasznosnak találják majd ezeket. Azoknak, akik magabiztosságra és derűs nyugalomra vágynak, mert aggódnak, félnek, és a környezetük is csak még jobban elbizonytalanítja őket. Azoknak, akiknek magától értetődő, hogy ebben a folyamatban az apának is fontos szerepe van. Azoknak, akik tenni szeretnének a szülésük lehető legjobb kimeneteléért, és nem csak a sors kegyére bíznák, ami történik majd.

A fotót Kallos Bea készítette.

2014-03-042018-04-19

Alkotómunka család mellett?

“az öröm a laza lélekre száll”

Az Anyacsavaron arról faggattuk Szabó Réka matematikust, táncos-koreográfust, a független kortárs Tünet Együttes művészeti vezetőjét, egy ötéves mamáját, hogyan pörgeti egyszerre a munka, önmegvalósítás és magánélet tányérjait, és az anyává válás élettapasztalatai hogyan gazdagították őt magát, és ezeket hogyan osztja meg az alkotásain keresztül.

Tanítasz a Műszaki Egyetem Számítástudományi és Információelméleti Tanszékén, művészként rendezel, és színpadra is lépsz, miközben van egy ötéves kislányod is. A munka-magánélet egyensúlyban tartása hogyan működik nálad?

Azt gondolom, hullámokban. Az egyetemi munkám jól tervezhető mennyiségű, és viszonylag stressz-mentes munka, de egy új színházi bemutatóra készülés teljesen beszippant, ilyenkor nagyon kis szeletem marad bármi másra, beleértve a családomat is. A művészi szempontból nyugodtabb időszakokban pedig ugyanakkora koncentrációval fordulok a család felé, mint az alkotó periódusokban a munka felé.

Ezzel te békében vagy?

Most már igen. Amikor visszatértem az alkotómunkába, Lujza egyéves volt, és az egy nagyon nehéz, feszültségekkel teli időszak volt. Próbáltam egyensúlyozni a munka és a kislányom között, de nem mindig sikerült. Teljes embert igényel egy egyéves gyerek is, és az alkotó folyamat is. Ráadásul egy visszautasíthatatlan, egyszeri felkérés érkezett a Katona József Színházból új koprodukció készítésére, amire nem tudtam nemet mondani. Közben hatalmas felelősség is van a vállamon, hiszen egy társulatot vezetek, amely nem szűnt meg attól, hogy nekem született egy gyerekem, és amelynek a léte függ attól, hogy én végig tudok-e csinálni egy projektet.

…eljutottam a saját határaimra…

Az első egy évben, mielőtt visszatértél volna az alkotáshoz, ezt hogyan oldottad meg?

Volt egy kezdeti időszak, amikor kizárólag a kislányomra tudtam koncentrálni. Nagyon tudatosan készültünk erre a helyzetre: a repertoárjátszó időszakokra a feladataim szét voltak osztva az együttes tagjai között, az új produkciókhoz pedig vendégrendezőket hívtunk. Amikor azonban visszatértem a munkához, azzal a folyamatos lelki konfliktussal szembesültem, hogy sehol nem tudok igazán megfelelni, és ebben szétszakadok. Szerettem volna újra átélni az intenzív munka örömét, de az alkotó folyamat nehézkesebbé vált, mert én magam is megváltoztam, kevésbé érdekelt a színház, mint régen, lelkileg nem voltam teljesen jelen. Ettől persze frusztrált voltam, és ez rányomta az otthon töltött időre is a bélyegét: nem tudtam igazán felszabadult és odafigyelő lenni.

Kik segítettek ebben az időszakban?

Nagyon nagy szerencsém van, mert a szüleim egy nagyon odaadó nagyszülőpáros, és a férjem is nagyon támogató volt: úgy szervezte a munkáját, hogy délelőttönként szinte mindig ő vigyázott Lujzára. Ez nagyon megnyugtató volt.

Mi segített még?

Lujza már négyéves volt, amikor eljutottam a saját határaimra. Minden percben úgy éreztem, valami dolgom van, jól szeretnék teljesíteni a munkában és otthon is, de ez lehetetlen. Eltűnt az életemből a szabadság élménye, amikor üres a fejem, és csak úgy felnézek az égre, van relaxáció a napjaimban. Fizikai tünetek is kísérték ezt a folyamatos belső feszültséget: a bal oldalamon minden ízületem elkezdett fájni, amire egyetlen orvos sem talált magyarázatot. Mivel minden tevékenységem energiát kért, és semmi nem töltött, az életem elkezdett örömtelen, és belül megélt kudarcélményekkel teli lenni. Úgy éreztem, életmódváltásra lenne szükségem, és csináltam egy számvetést. Leírtam a tényeket, hogy mi van most, és csináltam magamnak egy programot, hogy mihez kell magamat tartanom egy napban, egy héten, – egyszerű dolgokat -, hogy ebből a negatív spirálból kikerüljek.

Tudsz példát mondani?

Például elhatároztam, hogy minden napban kell lennie fél órának, ami csak az én örömömet szolgálja. A vicc az, hogy valójában nem csináltam mást, mint korábban, csak a hozzáállásom változott meg. Tudatosan kerestem, és meg is találtam olyan hétköznapi helyzetekben is az örömöt, mint egy munkamegbeszélés. Ettől egy sokkal relaxáltabb állapotban voltam jelen. Felállítottam prioritásokat, ami miatt ma már könnyebben ki tudok szakadni a munkahelyi stresszből, és nem viszem már haza a feszültségeket. Eljártam a Lukács Fürdőbe, ahol kialakítottam magamnak egy rítust; csodálatos volt. Frans Poelstra mondta egyszer, hogy ha valaki elhatároz magában valamit – például hogy minden reggel 7-kor megmossa a fogát -, és azt minden nap megcsinálja, akkor gyökeresen meg fog változni az élete. És ezzel teljesen egyetértek. A legnehezebb ebben az volt, hogy ezt a gesztust megadjam magamnak, helyet csináljak neki az életemben, ráadásul rendszeresen, kitartóan. Addig ilyesmi szóba sem jöhetett – vagy a munka, vagy Lujza. Kicsit azért csaltam, úgy oldottam fel a lelkiismereti részt, hogy ezt az egész folyamatot egy új szóló elkészítésének a tárgyává tettem. Ekkor született meg az „Ez mind én leszek egykor”. Minden nap leírtam, mi van velem. Attól, hogy megadtam erre az időt, és pláne írásban kellett artikulálnom mindezt, sokkal erőteljesebben szembesültem azzal, mi a fontos, és mi mennyire az.

…mintha kaptam volna még egy életet…

Mire jöttél rá?

Olyasmikre, amit addig is tudtam tulajdonképpen, de azáltal, hogy távolabbról néztem rá az életemre, hirtelen világos lett, hogy a munka nem ér annyit, hogy rámenjek, ráadásul ez a feszített tempó nem növeli végső soron a teljesítményemet. Füst Milán: Ez mind én voltam egykor c. könyvében van egy gyönyörű mondat: “Az öröm olyan galamb, amely a laza lélekre száll sokkal szívesebben, mint a feszült lélekre.”

Hogy vagy most?

Nem lettem más ember, de van bennem egy nagyobb tudatosság, és most másképpen élek. Valami megváltozott az életviteli mechanizmusomban, ami nagyon jótékony. Könnyebb lett a lelkem. Vannak napok, hetek, amikor úgy érzem, kezdek visszacsúszni. Ez egy folyamatos küzdelem. Ilyenkor segít, hogy átéltem már azt, hogy ebből ki lehet lépni, és tudok valamelyik bevált technikámhoz nyúlni.

Hogyan hatott rád, mint művészre az anyává válás?

A darabjainkra mindig is jellemző volt a pszichologizálás, a személyes használata, de a témaválasztásaimban erősen elkezdett foglalkoztatni az, hogy honnan jövünk, a nevelés, a neveltetés, a gyerekkor, a szülő-gyerek kapcsolat. Margitai Ági, miután látta a szólómat, azt mondta, látszik a színpadi jelenlétemben, hogy szültem: sokkal puhábbnak, árnyaltabbnak, kiteljesedettebbnek látott – és én is érzem ezt saját magamon. Csináltunk egy gyerekelőadást, ami valószínűleg nem jött volna létre, ha nem születik meg a gyerekem. Nekem a szülés rengeteget adott: egy új világ nyílt ki előttem, ami nélkül szegényebben halnék meg. Úgy érzem, mintha kaptam volna még egy életet. Engem folyamatosan foglalkoztat a dimenzióváltás: élünk egy életet, és vajon ki tudunk-e lépni, tudunk-e valami olyasmit csinálni, ami miatt másnaptól másképpen élünk. Szerintem ez a szüléssel óhatatlanul megtörténik az életünkben, és ez elképesztően jó dolog.

Mik a legmeghatározóbb tapasztalataid az anyává válással kapcsolatban?

A terhesség élménye egészen döbbenetes volt, hiszen tizenhat éves korom óta a testemmel ilyen drámai változás addig nem történt. Számomra a terhesség egy rég óta várt jó dolog volt, ezért maga a testi tapasztalás és a hozzá tartozó lelki állapot minden nehézségével együtt is egy izgalmas, és csodálatos élmény volt. Mélyen belém égett az a pillanat is, amikor a születése után a kislányom felsírt, majd amikor a szemembe nézett, elhallgatott. És meghatározó élmény számomra az a fizikális szimbiózis és az a mély kötődés, ami a gyerekemmel jelen volt a kezdetekkor. Meglepő volt a gyermeki intenzitású világfelfedező kíváncsiság is, ahogy a figyelmemet teljesen lekötötte a gyerekem; hogy a világból valaki annyira érdekeljen, hogy akármennyi ideig lekössön pusztán csak az, hogy nézem. Ülök, nézem, csak telik az idő, és boldog vagyok. Mélyen érint az a tapasztalat is nap, mint nap, hogy a gyermekem viselkedése mennyire tükröt tart számomra: egy az egyben viszont látom rajta a saját működésem jó és árnyoldalait is, hogy mennyire vagyok következetes, nyitott, vagy szorongó. Nem vagyok egy agitáló ember, úgy szeretem szemlélni a világot, hogy minden emberi sorsnak más az igazsága, tudom, hogy ami rám igaz, az nem biztos, hogy másra is igaz, de arra jól emlékszem, hogy a szülés után, amikor mentem az utcán, szerettem volna azt mondani az embereknek, hogy „Figyelj, szüljél! Ne hagyd ki!”

(A felvételeket Dusa Gábor, Mészáros Csaba és Egyed Péter készítették.)

2014-02-132014-06-26

Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával

…kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet…

Lénárd Orsi dúla, mentálhigiénés szakember, háromgyerekes anya, a dulablog.hu szerzője arról mesél az Anyacsavarnak, hogy milyen változásokat hozott az életébe az anyává válás, mik voltak a legszebb és legnehezebb pillanatai, és mit csinálna ma másképp…

Hogy emlékszel vissza az anyává válás időszakára? Milyen változásokat hozott az életedbe?

Mielőtt az első gyerekem megszületett, dolgoztam, egyetemre jártam. A baba születésével megszakadt ez a munkás, „felnőtt” életem, helyette babás hétköznapok következtek.

Mi volt a legnehezebb?

Talán a sok egyedüllét, a bezártság. A baba gondozása rengeteg időt elvett, és hiányzott, hogy felnőtt társaságban legyek. A barátságaim, kapcsolataim „kiritkultak”, ill. áthelyeződtek a kisgyermeket nevelő anyatársakra. Szerencsére a legjobb barátnőm éppen hasonló élethelyzetben volt, csak kicsit nagyobbacska gyerekkel, így sok mindenben előttem járt. Konkrét tanácsokkal segített, mindent meg tudtam vele beszélni, és jó példaként is szolgált számomra. Nap mint nap láttam nála, hogyan lehet sikeresen megoldani az új élethelyzet eseményeit. Később kialakult egy barátnői kör hasonló gondolkodású kisgyerekes anyákból, akikkel a templomba együtt jártunk. Néhányan elkezdtünk rendszeresen összejárni: hetente egyszer vetésforgószerűen mindig másnál szerveztünk közös reggelit, ahol gyönyörű, terített asztallal várt bennünket a háziasszony. Az „anyareggelikre” ki-ki hozta a gyerekeit is. Ők jól eljátszottak egymással, mi reggeliztünk és jókat beszélgettünk. Felnőtt programokat is rendszeresen szerveztünk magunknak. Ilyenkor a gyerekeket másra bíztuk, és megnéztünk egy-egy kiállítást vagy elmentünk moziba. Másik fontos és jó hagyomány az egyházközségünkben, hogy a frissen szült édesanyák tehermentesítésére 2-3 hétig komatálat viszünk annak a családnak, ahol kisbaba született. Minden nap más főz és viszi el az ebédes csomagot a megadott címre. Ilyet én is kaptam: máig a számban érzem a finomabbnál finomabb fogások ízét, amit István fiam születés után az anyatársak szívvel-lélekkel készítettek nekünk. Ennek a támogató közösségnek sokat köszönhetek, anyaként sok megerősítést adott, mintával szolgált és támogatott.

Ki segített még a gyermekágyas időszakban?

Első és második fiam születésekor édesanyám segített a legtöbbet. A szülés után a kórházból a szüleim házába Pomázra mentünk haza. Édesanyám akkoriban a hét több napján is otthonról dolgozott, így az első hat hétben például minden nap tálcán kaptam az ebédet tőle. Rengeteget segített a háztartási és gyerekgondozási feladatokban, és mindig nagyon tapintatosan volt jelen az életünkben.

Mi segített még?

A második gyerekem születése után kerestünk egy gyerekőrző nénit, aki sok terhet levett a vállamról, sőt a mai napig is segít a háztartási feladatokban.

Sokan úgy gondolják, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak…

Ebben kreatívnak kell lenni. Ha valakinek nincsen pénze, valamit adhat a segítségért cserébe, vagy munkával is viszonozható a segítség. A legfontosabb szerintem az, hogy az anya a hétköznapokban kiegyensúlyozott legyen. Ha valaki nehezen bírja el a terheket az új élethelyzetben, ne szégyelljen segítséget kérni.

Volt-e olyasmi, ami meglepetésként ért, amire nem voltál felkészülve?

Azt hiszem, kicsit rózsaszínűbbnek képzeltem magamban a kisbabás létet, és a nehézségekre kevésbé voltam felkészülve. Dúlaként gyakran ugyanezt tapasztalom a hozzám forduló édesanyáknál is. A legtöbben inkább csak a szülésre fókuszálnak, és kevesebb figyelem esik az azt követő gyermekágyas időszakra. A kisbaba megszületését követő időszak „asszonypróbáló”, hiszen 24 órás testi-lelki szolgálatot jelent, ráadásul sok változást is hoz magával (párból család lesz, lányból anya, fiúból apa stb.).

A mai fejeddel mit csinálnál másképpen?

Azt hiszem, hamarabb kezdeném el keresni a baráti, támogatói kört, akikkel a kisbabás hétköznapok jobban teltek. Akár már várandósan elkezdeném átgondolni, hogy a családon túl kik lennének azok a segítők, akikre a gyermekágyas időszakban támaszkodhatok.

Vannak új családi szokások, amiket a gyerekek érkezése alakított?

Igen, ilyen például a nyaralás. Amíg egészen picik voltak a gyerekek, lemondtunk az utazásokról, a tengerparti nyaralásokról, helyette inkább Balatonra mentünk a szüleimhez. A gyerekeknek így hosszabb nyaralás jutott, a férjem pedig a hét közbeni munka után a hétvégére le tudott jönni hozzánk. A balatoni nyaralások alatt a szüleim játszótérre vagy fürödni vitték a gyerekeket, így nekem is mindig jutott egy kis saját idő, amikor pihenhettem.

Hogyan változott a munkához való viszonyod?

Eredeti végzettségem szerint nyelvtanár vagyok. Az első kisfiam születése után 1 évig nem dolgoztam, de azután újra nyelvórákat adtam. Édesanyám heti egy napra átvállalta a gyereket, amíg én megtartottam az óráimat. A második gyerek születése után a tanítás már egyre kevésbé fért bele az időmbe és energiámba, aztán a harmadik születése után papíron is főállású anyává váltam. Ekkortájt hallottam először a dúlaságról egy rádióműsorban, és nagyon tetszett, amit hallottam. A várandósság és a szüléseim nagyon pozitív és megerősítő élmények voltak a számomra. Szerettem volna másokat is hozzásegíteni hasonlóan szép élményekhez, ill. ahhoz, hogy ebben a kiemelkedően fontos életszakaszban megtalálják a saját útjukat és a számukra legjobb megoldásokat. A legkisebb fiam kétéves volt, amikor elvégeztem a dúlaképzést, illetve a mentálhigiéné szakot.

Hogyan próbálsz egyensúlyt tartani a család, munka és önmegvalósítás hármasa között?

Nem könnyű az egyensúlyt megteremteni. Nem is szeretem az önmegvalósítás szót, mert úgy érzem, nem „önmegvalósítok”, hanem azt csinálom, amit szeretek, és amire igény is van; a dúlaság a hivatásom lett. A munkám másrészt pénzkereseti forrás is a családban. Ha úgy érzem, hogy az egyensúly felborul, tudatosan visszaveszek a munkából, és ezt vállalkozóként, saját időbeosztással hál’ Istennek megtehetem.

Mindig a munkából veszel vissza ilyenkor?

Igen. Első sorban édesanyának tartom magam, ez számomra az első, ezt követi a másik kettő: a munkám és a háztartás. Ez utóbbi kettő között sem tudnék igazándiból rangsort felállítani, mert a hivatásom is fontos, és az legalább annyira, hogy például a hét több napján meleg vacsorával várhassam haza a családomat.

A férjed mennyire veszi ki a részét a közös feladatokból?

Amikor az első gyerekünk megszületett, a férjem még egy multinál dolgozott, és rendszeresen nagyon későn és fáradtan érkezett haza. Se a háztartásra, se a gyerekekre nem maradt energiája. Az egész heti kemény munka után ő csendet és nyugalmat szeretett volna, én pedig GYES-en lévő anyukaként az egész heti „bezártság” után élményekre, programokra vágytam. Amióta vállalkozóként dolgozik, hozzám hasonlóan rugalmasan tudja beosztani az idejét, és sokkal több energiája marad a gyerekekre és olyan dolgokra is, amiket szeret. Ez ugyanakkor azzal is jár, hogy mindkettőnk keresetére szükség van, azaz mi is a kétkeresős családmodellre váltottunk. A közös otthoni feladatokból mostanra már a gyerekek is kiveszik a részüket.

Mi az, ami téged tölt a hétköznapokban?

A szabadidős tevékenységek, mint a kézimunka, az olvasás, programok a férjemmel vagy barátokkal. De ilyen a munkám is, ami közben teljesen elfeledkezem a hétköznapi problémákról. A hitem is nagyon fontos szerepet játszik a lelki egyensúlyom megtartásában, mivel látom a Gondviselés működését az életemben és családunk életében.

Anyaként mire vagy a legbüszkébb?

Nagyon jó dolog anyának lenni. Azt gondolom, jól sikerült ez az egész kisgyermekes időszak – a nehézségei ellenére, amelyekre mind találtam megoldást és a sok-sok szépségével és örömével, amivel együtt járt. Úgy érzem, hogy az anyává válás a számomra nagyon megerősítő és pozitív élményt jelent.

Háromgyerekes anyaként és dúlaként mit tanácsolnál egy leendő, vagy újdonsült anyának?

A szülésen kívül fontos a gyermekágyas időszakra is készülni. Jó, ha az újdonsült szülők előre tájékozódnak arról, hogy kihez fordulhatnak, ha magukkal vagy a kisbabájukkal kapcsolatosan valamilyen fizikai vagy lelki nehézséggel, problémával találják szembe magukat. Sokat segít az is, ha a házaspár a gyerek születése előtti időszakban igyekszik lelkileg is ráhangolódni a szülővé válásra: beszélgetnek gyermeknevelés kérdéseiről, vagy arról például, hogy hogyan változik meg a a házasságuk a kisbaba érkezésével, eljárhatnak a szülésre, illetve a szülőségre felkészítő programokra. A baba megszületése után is nagyon fontos, hogy a házaspár férfi és nő is maradjon, ne csak apa és anya, azaz figyelmet fordítani a házastársi kapcsolatra. Mi például alkalmanként egy-egy estére hívtunk segítséget a gyerekek mellé, és elmentünk valahova kettesben töltekezni. Az is fontos, hogy az anyának legyen minden nap saját ideje – mondjuk, amíg a gyerek alszik – olyasmit csinálni, amit szeret. Dúlai munkám során fontosnak tartom, hogy ezekről a témákról is beszélgessünk a hozzám forduló párokkal.

Az anyaság mit tanított neked?

Jó szervezőképességet nyertem általa, hiszen gyakran egy csomó dolgot kell egyidejűleg átgondolnom vagy csinálnom. Megtanultam jó szívvel lemondani vagy késleltetni a saját igényeimet a gyermekeim javára: a baba, a kisgyermek gyakran nem tud várni, ha éppen rám van szüksége. A gyerekeimtől is sokat tanultam, például azt, hogy hogyan tudnak őszintén rácsodálkozni vagy belefeledkezni egy-egy számukra jelentős dologba.

“Beszélgetés Lénárd Orsi dúlával” bővebben