– személyes kirohanás, vagy levél a nem terhes környezetemnek
A hatodik hónapban a hasam hétről hétre növekszik, érzékelhetően, és jól láthatóan. De köszönöm, jól vagyok: aktívan dolgozom, naponta új terveket kovácsolok, biciklivel közlekedem a városban, sportolok. Olvasom a híreket, véleményt formálok az eseményekről, ápolom a lázas gyereket, kíváncsi vagyok a barátaimra, reflektálok önmagamra, szeretek nevetni, néha elvágyódom, teljes életet élek.
Azonban amikor ismerősökkel futok össze, gyakran ledermeszt, hogy kb. köszönés helyett a következőkkel indítanak „Nőtt a pocak!”. „Neked is jó reggelt!” – gondolom magamban, és próbálok úgy csinálni, mint aki nem hallja a testére tett megjegyzést.
Puszta jó szándék?
„Nem is tudtam! Mikorra várod?” és amikor mondom, mikorra, az újabb standard kérdés: „És nem kettő véletlenül?”. Ők az intellektuális beszólók, akik ötletesen és frappánsan tesznek rám nyilvánosan megjegyzést. Puszta jó szándékból természetesen.
„Egyre dagadtabb vagy!” Na, ez kicsapja a biztosítékot, ezt MOST szeretném lekeverni. Megkérem, lehetne-e, hogy nem az én hasam a fő téma, mert engem zavarnak ezek a beszólások. Jaj, de ő nem úgy gondolta, ő csak az örömét (!) szerette volna kifejezni a hasam láttán, hiszen a gyerek az egy örömteli dolog, vagy nem?
Vagy egyszerű bunkóság?
Fejben tudom, hogy ezeket a beszólásokat nem rossz szándékból teszik, hanem valóban puszta spontán érdeklődés-megnyilvánulásokról van szó. És a téma adja magát, mindenkinek majd’ kiüti a szemét, ugye. De könyörgök, hogy van az, hogy amíg ezek az emberek soha, de soha nem szólnának be egy másik felnőtt embernek azért, mert előnytelenül öltözik, vagy szájszaga van, nekem gondolkodás nélkül és azonnal, mert babát várok. De vegyünk pozitív példát: azt sem tennék szóvá, hogy valakinek feltűnően szép műfogai vannak, vagy örömteli módon sikerült a ronda bőrhibáit elkendőznie. Mindeközben a várandós nők teste társasági téma, amiről a jelenlétemben, a fejem fölött beszélgetnek, vagy egyenesen tőlem is elvárják, hogy bájcsevegjek róla.
Esetleg kulturális/társadalmi elvárást tükröz?
Miért van az, hogy az a társas norma, hogy a másik emberhez, mint személyhez viszonyulok, mint gondolkodó-érző lényhez, a maga komplexitásában, az szőrén-szálán eltűnik, ha valaki egy terhes nővel találkozik. A terhes nő onnantól egyenlővé válik a gyereket hordozó testével, és az anyai identitás-szeletével a többiek szemében, és még tőle magától is elvárják, hogy saját magára így tekintsen.
Felkínált/leosztott szerep
Kétszer volt életemben hasonló élményem: először, amikor fiatal lány voltam, és hirtelen tiszteletben tartandó ember helyett izgalmas prédává váltam a krokodil-tekintetű férfiak között. Nem hozzám, emberhez beszéltek, hanem hozzám, lehetséges lefektethető nőhöz, és ugyanúgy elcsodálkoztak azon, ha ezt a nekem felkínált szerepet szűknek éreztem, vagy nem kértem belőle: nem nevettem a hülye vicceken, nem vettem fel a szexista „bókokat”, nem tekintettem én is saját magamra az ő szexuális tárgyukként.
A másik hasonló élményem az volt, amikor gyerekként a jelenlétemben beszélgettek a felnőttek rólam. Mindig borzasztóan kínosan éreztem magam, még akkor is, ha dicsértek, vagy viccesnek gondolt történeteket meséltek rólam. Miért nem hozzám beszél, ha egyszer ott vagyok? Ha hozzám szól, miért kérdez olyasmiket, amit egy felnőttől sosem kérdezne? Ha már rólam beszélgetnek, miért nem várják ki, amíg egyszer nem vagyok jelen? Miért ér hozzám (paskolja meg a karom, nyom barackot a fejemre)?
Ha tényleg jó szándékú vagy…
Tisztelettel kérhetem-e, hogy az anyaságra való testi-lelki felkészülést támogassa meg mindenki azzal, hogy nem tesz megjegyzést rám, és nem tesz fel indiszkrét kérdéseket. Most éppen nem szeretném megérteni ezt, empatizálni ezzel, és gyógypedagógiai eszközökkel kezelni. Most azt szeretném kérni, hogy egy kicsit Ti legyetek tekintettel rám. Előre is, és tényleg komolyan köszönöm!
Ami jól esik és nem határsértő
Nem közönyre van szükségem. Nem arról van szó, hogy nem lehet hozzám szólni. Nekem is jól esik az odafordulás… tisztelettel. Egy kedves mosollyal szavak nélkül is tudatod velem az utcán szembe jőve, hogy a terhességet, és a babám érkezését örömteli dolognak gondolod, akárcsak én.
Ha megkérdezed, hogy vagyok, tudni fogom, hogy érdeklődsz irántunk, és hidd el, annyit fogok megosztani, amennyit szeretnék a magánügyeimről. Felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy a helyzet és a kérdezővel való személyes kapcsolatom függvényében, miről esik jól beszélni. És előre is köszönöm az osztatlan figyelmedet, az ítélkezés nélküli meghallgatást. Nagyon sokat segít az anyává válás sorsfordító változásában, és hálás vagyok minden támogatásért ebben a folyamatban.
