Miért szólnak be, amikor terhes vagyok?

 – személyes kirohanás, vagy levél a nem terhes környezetemnek

A hatodik hónapban a hasam hétről hétre növekszik, érzékelhetően, és jól láthatóan. De köszönöm, jól vagyok: aktívan dolgozom, naponta új terveket kovácsolok, biciklivel közlekedem a városban, sportolok. Olvasom a híreket, véleményt formálok az eseményekről, ápolom a lázas gyereket, kíváncsi vagyok a barátaimra, reflektálok önmagamra, szeretek nevetni, néha elvágyódom, teljes életet élek.

Azonban amikor ismerősökkel futok össze, gyakran ledermeszt, hogy kb. köszönés helyett a következőkkel indítanak „Nőtt a pocak!”. „Neked is jó reggelt!” – gondolom magamban, és próbálok úgy csinálni, mint aki nem hallja a testére tett megjegyzést.

 

Puszta jó szándék?

„Nem is tudtam! Mikorra várod?” és amikor mondom, mikorra, az újabb standard kérdés: „És nem kettő véletlenül?”. Ők az intellektuális beszólók, akik ötletesen és frappánsan tesznek rám nyilvánosan megjegyzést. Puszta jó szándékból természetesen.

„Egyre dagadtabb vagy!” Na, ez kicsapja a biztosítékot, ezt MOST szeretném lekeverni. Megkérem, lehetne-e, hogy nem az én hasam a fő téma, mert engem zavarnak ezek a beszólások. Jaj, de ő nem úgy gondolta, ő csak az örömét (!) szerette volna kifejezni a hasam láttán, hiszen a gyerek az egy örömteli dolog, vagy nem?

 

Vagy egyszerű bunkóság?

Fejben tudom, hogy ezeket a beszólásokat nem rossz szándékból teszik, hanem valóban puszta spontán érdeklődés-megnyilvánulásokról van szó. És a téma adja magát, mindenkinek majd’ kiüti a szemét, ugye. De könyörgök, hogy van az, hogy amíg ezek az emberek soha, de soha nem szólnának be egy másik felnőtt embernek azért, mert előnytelenül öltözik, vagy szájszaga van, nekem gondolkodás nélkül és azonnal, mert babát várok. De vegyünk pozitív példát: azt sem tennék szóvá, hogy valakinek feltűnően szép műfogai vannak, vagy örömteli módon sikerült a ronda bőrhibáit elkendőznie. Mindeközben a várandós nők teste társasági téma, amiről a jelenlétemben, a fejem fölött beszélgetnek, vagy egyenesen tőlem is elvárják, hogy bájcsevegjek róla.

 

Esetleg kulturális/társadalmi elvárást tükröz?

Miért van az, hogy az a társas norma, hogy a másik emberhez, mint személyhez viszonyulok, mint gondolkodó-érző lényhez, a maga komplexitásában, az szőrén-szálán eltűnik, ha valaki egy terhes nővel találkozik. A terhes nő onnantól egyenlővé válik a gyereket hordozó testével, és az anyai identitás-szeletével a többiek szemében, és még tőle magától is elvárják, hogy saját magára így tekintsen.

 

Felkínált/leosztott szerep

Kétszer volt életemben hasonló élményem: először, amikor fiatal lány voltam, és hirtelen tiszteletben tartandó ember helyett izgalmas prédává váltam a krokodil-tekintetű férfiak között. Nem hozzám, emberhez beszéltek, hanem hozzám, lehetséges lefektethető nőhöz, és ugyanúgy elcsodálkoztak azon, ha ezt a nekem felkínált szerepet szűknek éreztem, vagy nem kértem belőle: nem nevettem a hülye vicceken, nem vettem fel a szexista „bókokat”, nem tekintettem én is saját magamra az ő szexuális tárgyukként.

A másik hasonló élményem az volt, amikor gyerekként a jelenlétemben beszélgettek a felnőttek rólam. Mindig borzasztóan kínosan éreztem magam, még akkor is, ha dicsértek, vagy viccesnek gondolt történeteket meséltek rólam. Miért nem hozzám beszél, ha egyszer ott vagyok? Ha hozzám szól, miért kérdez olyasmiket, amit egy felnőttől sosem kérdezne? Ha már rólam beszélgetnek, miért nem várják ki, amíg egyszer nem vagyok jelen? Miért ér hozzám (paskolja meg a karom, nyom barackot a fejemre)?

 

Ha tényleg jó szándékú vagy…

Tisztelettel kérhetem-e, hogy az anyaságra való testi-lelki felkészülést támogassa meg mindenki azzal, hogy nem tesz megjegyzést rám, és nem tesz fel indiszkrét kérdéseket. Most éppen nem szeretném megérteni ezt, empatizálni ezzel, és gyógypedagógiai eszközökkel kezelni. Most azt szeretném kérni, hogy egy kicsit Ti legyetek tekintettel rám. Előre is, és tényleg komolyan köszönöm!

 

Ami jól esik és nem határsértő

Nem közönyre van szükségem. Nem arról van szó, hogy nem lehet hozzám szólni. Nekem is jól esik az odafordulás… tisztelettel. Egy kedves mosollyal szavak nélkül is tudatod velem az utcán szembe jőve, hogy a terhességet, és a babám érkezését örömteli dolognak gondolod, akárcsak én.

Ha megkérdezed, hogy vagyok, tudni fogom, hogy érdeklődsz irántunk, és hidd el, annyit fogok megosztani, amennyit szeretnék a magánügyeimről. Felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy a helyzet és a kérdezővel való személyes kapcsolatom függvényében, miről esik jól beszélni. És előre is köszönöm az osztatlan figyelmedet, az ítélkezés nélküli meghallgatást. Nagyon sokat segít az anyává válás sorsfordító változásában, és hálás vagyok minden támogatásért ebben a folyamatban.

 

Mi az anya feladata?

Anyai feladat vagy szülői feladat?

dolgozó anya 2Ha megkérdeznénk az utca emberét, vagy csak saját magunkat, erre a kérdésre minden bizonnyal jönnének olyan válaszok, hogy az anyák hatáskörébe tartozik a csecsemők és gyerekek gondozása, ellátása, az „otthon melegének” biztosítása, a betegekről gondoskodás, a háztartásvezetés, az ovival, iskolával való kapcsolattartás…stb.

De mi lenne, ha ezeket a feladatokat nem az anyaszerephez kapcsolnánk, hanem a szülői/gondviselői szerephez, amit kortól és nemtől függetlenül a család bármely felnőtt tagja tulajdonképpen el tudna látni. Erről beszélgettünk az Anyacsavar Klubban, ahol a témánk a Karrierépítés gyerek mellett volt.

Hogyan változtass?

Fogas kérdés, hogy amikor megszületik egy párnál az a felismerés, hogy nem fenntartható a férj-feleség kapcsolatban az a dinamika, hogy a háztartás és a gyerekgondozás oroszlánrészét a nő viszi a vállán automatikusan, sokszor a saját szükségletei és igényei (pl. karrierje) kárára, akkor mi segít a változtatásban. Noha a szerepek összehangolása mindig küzdelmes dolog, és sokszor nincsenek ideális, csak az adott helyzetben optimális megoldások, a következő segítő tényezőket azonosítottuk be az Anyacsavar Klubon közösen, ki-ki a saját működő gyakorlatából:

  • Rengeteget segít a jó férj-feleség együttműködésben az otthonról hozott minta. Azok a fiúk, akiknek dolgozó anyja volt, és az apjuk is részt vállalt a háztartási és gyerekgondozási teendőkben, ezt veszik természetesnek, és velük sokkal könnyebb megugrani a független férfi-független nő viszonyból a váltást a felelős szülő-felelős szülő szerepekbe.
  • Ugyanakkor van, ahol éppen az apánál látott rossz példa – szinte nem is volt kapcsolata a gyerekeivel annyit volt távol – segíti az újdonsült férjet abban, hogy eltökélten akarjon másmilyen apa lenni.
  • Anyaként segít a változtatni akarásban annak az újra és újra tudatosítása, hogy fontos, milyen mintát lát a gyerekem. Úgy élek most, ahogyan szeretném, hogy a gyerekem éljen 30 év múlva? Milyen nőnek, férfinek, anyának, apának szeretném őt látni? Én és a férjem jó példák vagyunk erre?
  • apa segítHa változást szeretnénk a családi munkamegosztásban, rettenetesen fontos, hogy bírjuk ki, hogy NEM nyúlunk be egy feladatért csak azért, mert azt olyan gyorsan, jól, rutinosan meg tudnánk oldani. Nehéz megállni, de bírjuk ki, hogy nem vesszük át a pelenkázással szerencsétlenkedő, a rántást kondérban készítő, az altatással rendre kudarcot valló férj kezéből a feladatot. Mert ha kiveszem a kezéből, azzal csak arra kondicionálom, hogy ő úgysem jó ebben, és arra, hogy majd én úgyis megcsinálom. Ez rövid távon kényelmes, hosszú távon nem jó neki sem, nekem sem. Helyette végig gondolhatjuk, hogyan tudjuk támogatni abban, hogy ugyanolyan profi legyen benne, mint mi. Biztatással? Békén hagyással? A nekünk bevált trükkök megmutatásával?
  • Segít még a változtatásban a környezetünk – nagyszülők, barátok, bébiszitter – edukációja, hogy a segítség akkor és abban a formában érkezzen, ahogyan szeretnénk. Gondolok itt arra, hogy szeretnénk-e, ha az anyósunk rendet rakna a ruhásszekrényünkben, a nagypapa gumicukrot adna a kicsiknek vacsorára, vagy a bébiszitter a telefonján mutatna-e videókat…stb. Ehhez Csilla szerint meg kell tanulnunk a delegálás módszertanát, mert az otthoni feladatokat éppen úgy kell delegálnunk, mint a munkahelyieket. Mottó: a többiek nem gondolatolvasók!
  • Amikor mi magunk is tanuljuk a változást, segít, ha „helyzetben hagyjuk a másikat”. Elmegyünk otthonról kora reggel a másikra hagyva a reggeli elindulást, vagy nem megyünk haza fektetésre, bízva abban, hogy a másik – talán nem pont úgy, ahogyan mi szoktuk csinálni, de a maga módján – megoldja. És tényleg! Egy-egy ilyen helyzet megoldódása dupla hasznot hoz: mi megbizonyosodhatunk róla, hogy nélkülözhetőek vagyunk, a másik félnek pedig nő a kompetenciaérzése, „ezt is meg tudom csinálni!”
  • Flóra módszere az érzékenyítés: tételesen elmeséli egy-egy otthon, gyerekgondozással töltött nap végén, hogy mi mindent csinált aznap, hogy a férje fejében lévő gyakori „te egész nap csak otthon vagy, pihengetsz” tévképzet átértékelődjön.
  • Zsófi az elcsúszott, rosszul sikerült helyzeteket használja fel arra, hogy kezdeményezze, legközelebb legyen másképpen. Hiszen az senkinek nem jó, ha a kapcsolatban az egyik, vagy mindkét fél túlterhelt, frusztrált. Ahogyan Zsófi fogalmazott, „minden megbeszélés kérdése”.
  • határidőnaplóVan, akik saját módszert fejlesztettek ki az egyenlőtlenségek ellen. A naptármódszer lényege, hogy egy közös családi naptárban aki befoglalt egy időpontot saját programra – például céges vacsora, továbbképzés, orvosi vizit…stb. – azé az elsőbbség, és ilyenkor vitán felül áll, hogy a másik dolga mondjuk elhozni a gyerekeket az óvodából.
  • Juditéknál az vált be, hogy minden évben gyerekes baráti társasággal mentek el nyaralni. Ennek nagy előnye, hogy egyszerre ad lehetőséget a gyerekekkel minőségi időtöltésre, elégíti ki a felnőtt társaságra való igényt, és ad lehetőséget a felnőtteknek egy kis saját szabadidőre, vagy a barátok segítségével kettesben töltött időre, amiből a hétköznapokban komoly hiány, és így feszültség lehet.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Intenzív Anyacsavar csoport Debrecenben!

Jön! Jön! Jön!

Végre, közkívánatra Debrecenben is lesz Anyacsavar csoport!

A női közösség ereje
A női közösség ereje

Miről szól az Anyacsavar csoport? Rólunk, kisgyerekes anyákról. Minden olyan kérdésről, problémáról, felnőtt női témáról, amit a sokféle női szerep megélése, egymásnak feszülése és összehangolása vet fel.

Mi a célja? Létrehozni egy egymást kölcsönösen inspiráló női támogató csoportot, ahol mindenki a saját legégetőbb problémái megoldásához, legfontosabb céljai megvalósításához kaphat zavartalan időt, inspiráló közeget, ötleteket, együttgondolkodást, vagy akár konkrét segítséget.

Mi történik az Anyacsavar csoporton? Barátságos, otthonos környezetben, egy csésze tea mellett, és jó hangulatú, támogató közegben végre csak saját magadra figyelhetsz. Nézd meg, mit mondtak róla mások.

Minden kisgyerekes anyát érintő témákkal foglalkozunk, mint az időkezelés, szerepkonfliktusok, nőiség, pénzügyi kihívások, a környezet felől jövő nyomás kezelése, a családi feladatmegosztás, a munkába állás…stb.

Lesznek önálló gondolkodásra szánt idők, ahol ki-ki a saját kérdésein, témáin, céljain tud dolgozni, és van lehetőség a megosztásra, a tapasztalatcserére. Gondolatébresztő eszközöket, technikákat kölcsönzünk a készségfejlesztő tréningek és a megoldásközpontú coaching területéről is.

Miről nem szól az Anyacsavar csoport? Gyerekgondozási kérdésekről. Ez a program az anyák lelkét hivatott gondozni…

Mit nem nyújt a csoport? Pszichológiai tanácsadást. Kész megoldásokat, tuti recepteket.

Ki vezeti?

Paizs Dóra tréner, coach, egy kétéves kisfiú anyukája. Több infóért kattints ide.

Hányan és kik lesznek ott? Hozzád hasonló kisgyerekes anyák lesznek ott, akik szeretnének visszatalálni önmagukhoz. Közülük lehet, hogy néhányan már ismerik egymást, de mindenki számára lesznek ismeretlenek a csoportban. A csoport zárt, tehát végig ugyanazok lesznek ott, és 6-9 fővel indul el.

Mikor válaszd a coaching csoportos formáját?

Ha te is csak hajszolod magad, és úgy érzed, semmire nem jut elég időd.
Ha úgy érzed, sosem tudsz egyszerre “elég jó” anya, feleség, munkaerő…stb. lenni.
Ha fogalmad sincs, mikor fogod végre igazán kipihenni magad.
Ha szeretnéd anyaként is boldogabban élni az életedet.
Ha szeretnéd újra megtalálni önmagadat, és megvalósítani a céljaidat.
Ha feltölt és motivál a hozzád hasonló nők közössége.
Ha szívesen tanulsz mások példáiból, megoldásaiból.
Ha mások fejlődése neked is erőt ad a választott utadon.
Ha a rendszeresség segít a céljaid elérésében.
Ha hatékony, de költségtakarékosabb támogatási formát keresel.

Mennyibe kerül?

Az intenzív Anyacsavar csoport ára 15.000 Ft, amely átutalással, a jelentkezést követően tudsz kiegyenlíteni.

Mikor és hol?

2014. július 26-án, szombaton 10.00-18.00 között a Babamosoly Bababoltban. Cím: Debrecen, Ceglédi utca 16.

Kérdésed van?

Írj egy e-mailt az info@anyacsavar.com címre!

Szeretnél jelentkezni?

A csillaggal * jelölt mezők kitöltése kötelező!

“Kicsit letehetem minden szerepemet”

100%-osan jelen vagyok
100%-osan jelen vagyok

Mit is ad nekem az Anyacsavar? Rendszeres kikapcsolódási lehetőséget, ahol velem hasonló helyzetben lévő felnőttekkel beszélgethetek, inspirálódhatok az élet komolyabb, mélyebb dolgairól. Ahol kicsit letehetem minden szerepemet (anya, feleség, nő, barátnő stb.) és csak magam lehetek, minőségi időt töltve saját magammal 🙂 Pár alkalom is elég volt hozzá, hogy elinduljon bennem valami új, valami változás, ami segít másképp ránézni az életemre, az aktuális problémáimra. Az Anyacsavar – és Dóra személye is – nagyon jó katalizátor, ami segít nekem megfogalmazni a céljaimat, megoldásközpontúan tekinteni a problémáimra. Egy olyan módszert tanulhatok itt meg, ami nemcsak a foglalkozásokon alkalmazható, hanem könnyen elsajátítható, és a későbbiekben bármikor használható. Velem már többször is előfordult, hogy úgy éreztem, nincs értelme elmenni az aznapi találkozóra, mert úgy sem tudnék aktív tagja lenni a csoportnak, hiszen ki sem látszom a mindennapi apró-cseprő teendőkből, gondjaimból, amik annyira lekötik az energiáimat, hogy nem tudok majd igazán jelen lenni. Aztán végül mindig azt veszem észre, hogy kb 5-10 perc alatt teljesen kikapcsolok minden zavaró tényezőt, és 100%-osan jelen vagyok. Köszönöm Dóra! (Soós-Lakos Katalin, kétgyerekes, GYED-en lévő anyuka)

“Fantasztikus önismeret segítő”

Fogalmam sem volt, hogy pontosan mi a coaching, mi történik majd pontosan velem. Annyit sejtettem és olvastam is róla, hogy egy irányt mutat, valahogy segít majd a helyes utat választanom. Belevágtam, mert tudni akartam, hogy mik a gyengeségeim és az erősségeim, mi az, amin dolgoznom kell és mi az, amire büszke lehetek. Egyértelmű volt, hogy Dórát választom, mert az első találkozásunkkor éreztem, megvan a közös hang, valahogy jó ott lenni, vele. A vállalkozásom fejlesztése volt a cél. Tudni akartam, hogy mit és hogyan fejleszthetek magamon és mi az, ami úgy van jól bennem, ahogy van. Mindezt azért, hogy a lehető legjobban átadjam az édesanyáknak magamból azt, amit tudok. És kiderült, hogy minden úgy van jól, ahogy van, csak tudni kell használni és tudni kell, hogy mit, hol és hogyan lehet legjobban használni. Dóra tökéletesen kérdezett és tartotta a tempót, ami szükséges volt ahhoz, hogy túl sokat ne gondolkodjak a válaszokon, hanem az első, mélyről jövő, őszinte válasz legyen a kimondott. Néhány válaszon magam is elcsodálkoztam, kijöttek olyan dolgok, amit néha magamnak is nehezen ismernék be. A legfontosabb tanulságom, hogy tudni kell meghúzni a vonalat vállalkozás és a család között. Tudni kell megállni, pihenni, kikapcsolni és nem csak kimondani, hogy „most pihenek”, valóban megállni egy időre, feltöltődni és azzal foglalkozni, ami segít, hogy a holnap újra sikeres legyen. Ez azért jó, mert akkor a pozitív dolgok előtérbe kerülnek és egyből más lesz minden érzés, minden tapasztalat. Valahogy felgyúltak a fények, olyan jó dolog azt nézni, hogy mi a jó, és nem állandóan arra koncentrálni, hogy mi lenne a jó. Tudom azt, hogy a gyors tempómat és az ambíciómat akkor tudom a legjobban hasznosítani, ha meg tudok állni és pihenni. Azt is tudom, hogy milyen az a pihenés, ami igazán segít, és miből tudok töltekezni. Rájöttem, hogy ha néha kiengedem a szervezés a kezem közül, attól még minden jól működik, sőt más is ugyanolyan jól meg tudja csinálni, mint azt én tenném. Azt is tudom, hogy nem kell egyszerre mindent megvalósítani, hanem holnap is nap van és holnap is lesz lehetőségem a teljesítésre. Ez volt a legfontosabb felismerés. Olyanoknak ajánlanám, akik tudják, hogy van egy cél, ami felé el akarnak indulni. Fantasztikus önismeret segítő. Amellett, hogy rájöttem, elég sok mindent másképp kell csinálnom, vannak olyan dolgok, amire büszke vagyok. Anyaként nagyon fontos, hogy magamra, befelé is figyeljek, mert így tudok a gyerekeimmel is kiegyensúlyozott lenni. Ez egy jó mókuskerék. Kibékülsz magaddal, megszereted magad, büszke leszel magadra, ezért az igazán jót adod magadból, kiegyensúlyozott leszel, a mérleged nyelve helyreáll, így sikeres leszel abban, amiben sikeres szeretnél lenni, ezért büszke leszel magadra, lesz önbizalmad és így tovább… (László Ágnes Imola vállalkozó, az Ecobaby tulajdonosa, 2 gyerek édesanyja)

Találkozás a következő szülőgenerációval

andragógia_előadás
Előttük az élet

Meghívást kaptam, hogy az ELTE Andragógia mester képzésén tartsak előadást az Anyacsavarról azoknak a huszonéves hallgatóknak, akik még a gyermekvállalás és a karrierépítés előtt állnak.  Számomra is tanulságos volt.

 

 

Mivel nem szeretem az előadást, mint műfajt, ahol az előadó a tudás egyedüli letéteményeseként mondja a tutit, ezért inkább egy interaktív, gondolatébresztő szemináriumi formát választottam.

Miután bemutatkoztam, rögtön feltettem néhány egyszerűnek tűnő kérdést:

Milyen a jó munkaerő? A válaszok záporoztak: rugalmas, megbízható, naprakész tudással rendelkezik, folyamatosan fejleszti magát, jó problémamegoldó.

Milyen a jó barát? Megbízható, ott van a bajban, lehet rá számítani, rugalmas, elfogadó – mondták.

Milyen a jó szerető? Vad, figyelmes, gyengéd, vonzó – jöttek a különféle elvárások.

Milyen a jó társ? Őszinte, becsületes, megbízható, azonos érdeklődésű, egyenrangú partnerként kezel – szerintetek a legutolsót a fiúk, vagy a lányok mondták? J

Milyen a jó anya? Megbízható, mindig lehet rá számítani, türelmes, odafigyelő, elfogadó – mondták a fiatalok kórusban.

andragógia_ea
Mi segít dönteni?

Összegeztem a hallottakat: ha jól értem, közös vonás a megbízhatóság, az, hogy amikor szükség van rá, jelen van, lehet rá számítani. A fogós kérdés, amit feltettem a hallgatóknak az volt: Ha ezek a szerepek halmozódnak, mert egyszerre várja a türelmetlen főnököm, hogy határidőre teljesítsek, a zokogó barátnőm, hogy támogassam az akut párkapcsolati konfliktusában, a férjem, hogy két hét után ma végre tényleg bújjunk össze, a gyerekem viszont belázasodik, akkor mi a prioritási sorrend? Ki, vagy mi dönti ezt el?

Néhány fiú kijelenti, hogy az első, az anyaszerepben megfelelés, minden egyéb ezután következik. A többség azonban valóban elgondolkodik, szemmel láthatóan élik bele magukat a helyzetbe, és futtatják végig magukban a lehetőségeket, és azok következményeit.

Hogy segítsek nekik még jobban beleélni magukat a sokféle női szerepben egyszerre megfelelni vágyók helyzetébe, felolvastam néhány részletet kisgyerekes anyák vallomásaiból:

„Azok a férfiak, akikkel egy asztalnál ülök a management team-ben, arra érnek haza, hogy a gyerekeik leckéje kész, be van pakolva a táskájuk másnapra…stb., miközben engem egy második műszak vár otthon. (…)Rosszul esett, amikor az első gyerekem születése után a GYED-ről visszatérve azt mondta egy kolléga a fülem hallatára, hogy „milyen ember az, aki otthagyja a gyerekét!” (Grósz Judit a Nő, anya, vezető c. interjúban)

„Úttörő munka volt a tágabb családdal elfogadtatni, hogy én két diploma után újra tanulni akarok, de ezúttal nem a megélhetésért, hanem hivatástudatból. Édesanyám egyenesen le akart beszélni róla, féltett, hogy a tanulás csak a családi élet rovására mehet, mert ő úgy élte le az életét, hogy az ambícióit a gyereknevelés alá rendelte. Nem volt tapasztalata arról, hogy a kettőt együtt is lehet, csak vagy család, vagy önmegvalósításban tudott gondolkodni. Így szembe kellett néznem a bűntudattal, mert a mi családunkban generációk óta a női értékek a szerénység, alkalmazkodás, tip-top háztartás voltak. Ezekkel nyíltan szembe kellett mennem, úgy éreztem, eljött az idő, hogy döntsek: másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?” (Egyházyné Tóth Andrea a Női sorsok, női mesék sorozatban)

andragógia_szétszakadás

„Amikor azonban visszatértem a munkához, azzal a folyamatos lelki konfliktussal szembesültem, hogy sehol nem tudok igazán megfelelni, és ebben szétszakadok. (…)Lujza már négyéves volt, amikor eljutottam a saját határaimra. Minden percben úgy éreztem, valami dolgom van, jól szeretnék teljesíteni a munkában és otthon is, de ez lehetetlen. Eltűnt az életemből a szabadság élménye, amikor üres a fejem, és csak úgy felnézek az égre, van relaxáció a napjaimban. Fizikai tünetek is kísérték ezt a folyamatos belső feszültséget: a bal oldalamon minden ízületem elkezdett fájni, amire egyetlen orvos sem talált magyarázatot. Mivel minden tevékenységem energiát kért, és semmi nem töltött, az életem elkezdett örömtelen, és belül megélt kudarcélményekkel teli lenni.” (Szabó Réka az Alkotómunka család mellett? c. interjúban)

„mivel nálunk én vagyok a fő pénzkereső, a második gyerekem születése után hónapokkal észleltem, hogy noha bejöttek új költségek, ettől azonban nem lett hirtelen több bevételünk. Ettől megrémültem, és szembesültem azzal, hogy kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem, mint eddig, hiszen felelős vagyok azért, hogy milyen életkörülményeket tudok biztosítani a családomnak.” (Hankovszky Katalin az Egy coach reflexiói az anyává válásról c. interjúban)

Ezek az önvallomás részletek elkezdték felhozni a saját élményeket és tapasztalatokat: az egyik lány felidézte, hogy mennyire megbotránkoztak a kollégái, és milyen elutasítóan bántak azzal a nővel, aki a szülés után 4 hónappal vissza akart menni dolgozni; egy fiúnak eszébe jutott, hogy az édesanyja azért utasított vissza egy előléptetést, hogy a családnak ne kelljen másik városba költöznie, és így tovább.

A fiúk és a lányok szinte teljesen egybehangzóan egyetértettek abban, hogy igazságtalan az egyenlőtlen részvállalás a közös feladatokban, hogy nem jó, ha egy nő ekkora stressz alatt van, és hogy támogatni kell ezeket az anyákat. A fiúk mind úgy tekintettek magukra, mint leendő támogató partnerre, azonban azt tudjuk, mi a különbség a szóbeli „én mindenben támogatlak, drágám!” és a gyakorlati szerepvállalás között.

andragógia_együttműködés

Ezért utaltam Sheryl Sandberg Dobd be magad! című könyvében olvasottakra: Míg a férfiak többsége úgy gondolja, lehet egyszerre sikeres a munkában és boldog családapa, a nők folyamatosan arra látnak példákat a környezetükben, és arról olvashatnak történeteket, hogy képtelenség egyszerre jó anyának, jó feleségnek és jó munkaerőnek lenni. A társadalom pedig nem csak elnézi, egyenesen bátorítja a nőket arra, hogy helyezzék a családanya szerepet a sikeres szakember szerepe elé. Ennek következtében, ha úgy érzik, választaniuk kell a családalapítás és a karrier között, az egyetemisták körében dupla annyi lány választja a családot, mint fiú! 2006-os felmérés szerint az egyetemista fiúk 46%-a számított arra, hogy a párja majd lemond a karrierjéről a gyermekvállalás miatt, míg a lányoknak csupán 5%-a. (Sheryl Sandberg: Dobd be magad! – Nők több szerepben – könyvajánló)

Tettem egy merész kísérletet, és megkérdeztem szándékosan a fiúkat, és nem a lányokat, hogyan döntenének, ha választaniuk kellene a családalapítás és a karrier között. A válasz döbbenetes volt, ugyanis értelmezni sem tudták a kérdést. Egyszerűen nem tudtak a családalapításra és a karrierre, mint vagy-vagy helyzetre tekinteni. Mindnyájan úgy képzelték, hogy építik a karrierjüket kb. 30 éves korukig, majd családot alapítanak, és utána 1-2 év múlva tovább építik a karrierjüket onnan, ahol abbahagyták. Percekig kellett újra és újra feltenni a kérdést, hogy megértsék, vagy az egyiket, vagy a másikat választhatják, a kettőt együtt nem, de ezt a választási kényszert egyszerűen elutasították. Nagyon helyesen! Éppen úgy, ahogyan a nőknek is kellene.

Végül kis csoportokban azt a feladatot kapták a hallgatók, hogy vitassák meg, mi segíthet a fenti stresszes helyzetben lévő kisgyerekes anyáknak, és javasoljanak 3 eszközt, amivel nekifognának a támogatásnak. Meglepetésemre a gyermektelen huszonévesek javarészt olyan ötletekkel jöttek, amelyeket anyaként és szakemberként magam is alkalmazok az Anyacsavar csoportokban: lelki támogatás, energizálás, erőforrások feltérképezése, tudatos tervezés, hasonló tapasztalatokkal rendelkező nők társaságának keresése.

Végül nem álltam meg, és felolvastam Sheryl Sandbergnek, a Facebook alelnökének tanácsát útravaló gyanánt ezeknek a szépreményű lányoknak, és talán nem hétköznapi példaként a fiúknak: „A nőnek a karrierje során a legeslegfontosabb döntése az, hogy választ-e magának párt, és ha igen, kit. (…) Olyan férfit válasszunk, aki egyenrangú társra vágyik, szereti, ha egy nő okos, ambiciózus, saját véleménnyel, értékeli a méltányosságot, és számít rá, hogy ki kell vennie a részét, vagy ami még jobb, ki akarja venni a részét az otthoni teendőkből.”

Mik lehettek ennek a látogatásnak a lehetséges hasznai? Talán az „anyának lenni a legnagyobb boldogság” tabutörése, talán egy gondolatébresztő a fiataloknak a gyermekvállalásra és a karrierépítésre való tudatos készülődésre, talán a szempontváltás és érzékenyítés a tapasztalatok híján sarkos sztereotípiákban gondolkodóknak. Nekem pedig az a jó érzés, hogy mennyire nyitottak, kíváncsiak, okosak és érzékenyek ezek a huszonévesek, a következő szülőgeneráció, akik talán még tudatosabban és magától értetődőbben jobban csinálják majd a szülői idő- és szerepzsonglőrködést, mint mi.

paizsdora_anyacsavar_alairas

 

 

 

Sheryl Sandberg: Dobd be magad! – Nők több szerepben

Sandberg_könyvajánlóSheryl Sandberg a Facebook alelnöke, két gyerek édesanyja arról írt könyvet, hogyan lehet családanyaként is sikeres karriert befutni, és milyen akadályokat kell átugrania – még a XXI. században, egy nyugati demokráciában is – egy nőnek, ha vezetői ambíciói vannak.

– könyvajánló

A HVG kiadásában, Garamvölgyi Andrea remek fordításában megjelent könyv, nem csak a közismert nemi sztereotípiákat és diszkriminációs formákat taglalja, hanem sok személyes megfigyelés, tapasztalat, és néhány általam még sosem hallott mélyebb összefüggés teszi igazán izgalmas olvasmánnyá a könyvet. A magas teljesítmény motivációval rendelkező diplomás kisgyerekes anyáknak garantáltan tartogat néhány A-HA élményt.

A szerző már a könyv elején leszögezi, hogy olyan világban élünk, amelyet még mindig a férfiak irányítanak: a világ 195 független országa közül 2012-ben csupán 17-nek volt női vezetője. Ez azt is jelenti, hogy a mindenkit érintő legfontosabb döntésekben a nők véleménye kevesebb teret kap, mint a férfiaké. „A valódi egyenlőséget az jelentené, ha olyan világban élnénk, ahol az országok és a cégek felét nők irányítják, a háztartások felét férfiak vezetik.” –mondja Sheryl Sandberg. Őszintén, el tudja ezt bárki is képzelni?

Valójában a szerző sem. A könyv egyik fele azokról a saját tapasztalatokról, megfigyelt jelenségekről és vonatkozó kutatásokról számol be, amelyek alátámasztják, milyen nehézségekkel szembesülnek a nők a karrierépítés során, a könyv másik fele a lehetséges megküzdési stratégiákról és az önmegvalósítást támogató tényezőkről.

Vegyük sorra, melyek azok a tényezők, amelyek nehezítik a nők karrierépítését:

A sikeres karrierépítéshez hozzátartozik a kockázatvállalás és önmagunk menedzselése (pl. bátor véleménynyilvánítás), két olyan tulajdonság, amit a fiúknál születésüktől kezdve jó szemmel néz és támogat a környezet – beleértve a családot és az iskolákat -, és amit lányoknál nyíltan, vagy burkoltan tiltanak és büntetnek. Az a korai szocializáció a legfontosabb oka annak, hogy a legtöbb nőből hiányzik a vezetői ambíció, és kerülik azokat a pozíciókat, amelyek hatalommal, versengéssel, komoly kihívásokkal járnak. Azt, hogy az egyén a saját megítélése szerint mit tud, vagy képes elérni, javarészt társadalmi elvárások alakítják.

Ha felnőtt korára mégsem ölték volna ki az összes karrier-ambíciót egy nőből, akkor szembe kell néznie azzal, hogy a környezete ugyanazért a viselkedésért, amiért egy férfit csodál és ünnepel – sok pénzt keres, határozott, motivált -, őt agresszívnek, keménynek, manipulatívnak, „nem csapatjátékosnak”…stb. bélyegzi, értsük ez alatt, nőietlennek, így elfogadhatatlannak. Gyakori negatív sztereotípia, hogy a sikeres nőt olyan karrieristának skatulyázzák be, akinek nincs is magánélete.

A fenti társadalmi nyomás hatására a nők döntő többsége interiorizálja, azaz saját mély meggyőződésévé teszi, milyen az illendő nőies viselkedés – együttérző, gondoskodó, csendes…stb., és önként elnémul, és a háttérbe húzódik, passzív megfigyelővé válik, hogy elnyerje a környezete elfogadását. Hogy elkerüljék a környezetük negatív reakcióit, sokan inkább lemondanak szakmai ambícióikról. A nők felé irányuló sztereotípiák önbeteljesítő jóslattá válnak: már maguk sem hisznek abban, hogy elérhetnek vágyott célokat, képesek irányítani a saját életüket, saját teljesítményüket rendre rosszabbul értékelik a valóságosnál. Ha a teljesítményükért, tehetségükért dicséretet kapnak, zavarba jönnek, úgy érzik, nem érdemlik meg, és emiatt bűntudatuk lesz – ez az úgynevezett szélhámos-szindróma.

Míg a férfiak többsége úgy gondolja, lehet egyszerre sikeres a munkában és boldog családapa, a nők folyamatosan arra látnak példákat a környezetükben, és arról olvashatnak történeteket, hogy képtelenség egyszerre jó anyának, jó feleségnek és jó munkaerőnek lenni. A társadalom pedig nem csak elnézi, egyenesen bátorítja a nőket arra, hogy helyezzék a családanya szerepet a sikeres szakember szerepe elé. Ennek következtében, ha úgy érzik, választaniuk kell a családalapítás és a karrier között, az egyetemisták körében dupla annyi lány választja a családot, mint fiú! 2006-os felmérés szerint az egyetemista fiúk 46%-a számított arra, hogy a párja majd lemond a karrierjéről a gyermekvállalás miatt, míg a lányoknak csupán 5%-a.

Megfigyelték, hogy a nők az esetleg csak évek múlva megvalósuló gyermekáldás előtt elkezdenek készülődni úgy, hogy a karrierjükben apránként meghoznak olyan áldozatokat, amelyeket szerintük mindenképpen meg kell hozni, ha családot szeretnének – így nem vállalnak el vezetői pozíciót, ingázást, külföldi kiküldetést…stb., amivel tulajdonképpen már azelőtt feladják a karrierjüket, hogy kilépnének a munkahelyükről. Így pár év alatt eljutnak oda, hogy alacsonyabb pozícióban, alacsonyabb fizetés mellett, kevésbé vonzó, vagy izgalmas szakmai munkát végeznek, ahonnan akár megváltás is lehet szülési szabadságra menni, és nem túl csábító a visszatérés gondolata.

Noha az elmúlt években több lány végez egyetemet, mint fiú, a magasan kvalifikált nők tömegesen lépnek ki a munkaerőpiacról, miután gyereket vállalnak – a férfiaknál nem csökken a munkaerő-piaci részvétel. A munka teljes embert kíván, az anyaság – főleg, amíg picik a gyerekek – szintén, és ahol nem érkezik külső támogatás a munkahely, a társ, a tágabb család részéről, ott a kisgyerekes anya azon veszi észre magát, hogy két főállásban kell egyszerre megfelelnie. A közös gyerek felnevelése magától értetődően az anya feladata, ami igazságtalanság. A gyereknevelés éppen olyan fárasztó és stresszes, mint bármely fizetett munka, csak ráadásul 24 órás a műszak.

Kutatási adatok szerint, ha a férj jobban keres, és legalább heti 50 órát dolgozik, a nő 44%-kal nagyobb valószínűséggel nem megy vissza dolgozni szülés után felsőfokú végzettsége ellenére sem, mint akkor, ha a férj kevesebb időt tölt a munkahelyén. Ez magával hozza az egyenlőtlen munkamegosztást a házimunkák és a gyereknevelés – ingyenesen végzett – feladatai között. Egy 2007-es felmérés szerint a karrierjét feladó diplomás nők 60%-a úgy nyilatkozott, hogy a férjének döntő szerepe volt abban, hogy otthagyta a munkahelyét, mivel nem vett részt a háztartási, gyereknevelési feladatokban, és el is várta, hogy a felesége adja fel a hivatását.

A nők súlyos árat fizetnek azért, ha egy időre – Magyarországon akár gyerekenként 2-3 évre is – elhagyják a munkaerőpiacot. A fizetésük egy év kihagyás után átlagosan 20%-ot csökken, 2-3 év kihagyás esetén ez eléri a 30 %-ot, ami kihat a jövőbeni nyugdíjuk összegére, és nehéz helyzetbe hozhatja őket egy esetleges válás esetén is.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők kivonulása a munkaerő-piacról azt eredményezi, hogy jóval kevesebb nő kerül vezető pozícióba. Talán ennek is a következménye az, hogy kevés munkahely kezeli rugalmasan a szülési szabadságot és a munkába visszatérést.

Ezen kívül megfigyelhető, hogy az emberek általában szeretnek hasonszőrűekkel dolgozni: ha közvetlen munkatársat kell választaniuk a férfiak és a nők is szívesebben döntenek egy azonos nemű kolléga mellett. Ha a felsővezetők döntően férfiak, érthető, miért olyan nehéz a tehetséges nőknek magas teljesítményük ellenére is nagy számban vezető pozícióba kerülni. Ezt erősíti, ha a kiválasztásnál hagyományos szerepleosztású házasságban élő férfi dönt: ők kevésbé támogatják a nők teljes jogú munkaerő-piaci jelenlétét, és „jó szándékú”, ám szexista nézeteket hangoztatnak. (pl.: „Az erkölcsi prédikáció jobban megy a nőknek, ezért is alkalmasabbak a gyereknevelésre – és talán ezért kevésbé alkalmasak üzleti pályára”.)

Összefoglalóan, ha egy nőnek nincsen támogató férje, társa, családja és nincsen egy támogató szemléletű munkahelye – főnöke, és kollégái -, akkor esélye sincs arra, hogy visszatérjen a munkaerő-piacra a tehetsége, teljesítménye, kompetenciái alapján őt megillető pozícióba.

A nők nagy nyomás alatt állnak, hogy jó döntést hozzanak a család versus munka kérdésében, és megfigyelhetők a döntés mentén kialakuló két tábor között feszülő erős elvi ellentétek. Joan Williams, a Kaliforniai Egyetem professzora szerint a főállású anyák és a dolgozó anyák szembenállása mindkét oldalon identitás-sérüléssel járhat. „Az ideális alkalmazott mindig munkáltatója rendelkezésére áll, a „jó anya” pedig a gyerekei rendelkezésére. Tehát az ideális munkaerőnek folyton bizonygatnia kell, hogy – bár nincs mindig velük – a gyerekei jól vannak, nagyon jól vannak. Azoknak a nőknek pedig, akik nem akarnak ideális munkaerők lenni, és alacsonyabb sebességbe kapcsoltak karrierjükben (netán ki is léptek a munkahelyükről), azt kell folyton bizonygatniuk, hogy ezeket a kompromisszumokat igenis meg kellett kötniük a családjuk érdekében. A nők tehát két csoportra oszlanak, és kölcsönösen elítélik egymást, mert egyik csoport sem képes megfelelni az egymásnak ellentmondó ideáloknak.” Mindkét csoport tagjai folyamatosan arra emlékeztetik egymást, hogy bárhogyan döntöttünk is, a másik utat is választhattuk volna, ami bizonytalanságot, és bűntudatot ébreszt bennünk, és önigazolásra kényszerít, emiatt a másik csoport tagjaira neheztelünk. Pedig valójában minden nő arra vágyik, hogy megbékélhessen a döntéseivel és megerősítést kapjon a környezetétől.

A könyvben Sheryl megosztja azokat a – részben saját – tapasztalatokat is, amelyek segíthetik a nőket az önmegvalósítás útján:

Először is, amit útravaló gyanánt hozhatnak a nők otthonról, a szülői házból a hamuban sült pogácsa helyett: az a mély meggyőződés, hogy bármi lehet belőlük, lányként is képesek ugyanarra a teljesítményre, mint a fiúk.

“A nők előtt tornyosuló akadályok nagy része a félelemben gyökerezik. Félünk, hogy nem szeretnek majd. Félünk, hogy rosszul döntünk. Félünk, hogy magunkra vonjuk az emberek haragját, kivívjuk környezetünk ellenszenvét. Félünk, hogy túlvállaljuk magunkat. Félünk, hogy belebukunk. Félünk, hogy ítélkeznek felettünk. És a félelmek netovábbja: félünk, hogy gyerekünknek rossz anyja, férjünknek rossz felesége, szüleinknek rossz gyereke leszünk.(…) Tegyétek fel magatoknak a nagy kérdést: “Mit tennék, ha nem félnék?” Ha pedig megvan a válasz, menjetek, és tegyétek meg!” – bátorít minden nőt Sheryl, tudván, hogy sokan azért nem mernek belevágni valami újba, mert attól tartanak, hogy alkalmatlanok rá, nincs meg a megfelelő tudásuk hozzá. Ismerős? Pedig a legtöbb dolgot éppen munka közben lehet elsajátítani. El kell kezdeni, és majd a gyakorlat teszi a mestert!

A szerző azt tanácsolja, hogy ha szeretnénk a karrierépítést a családalapítással összehangolni, nem szabad nagyon előre tervezni! A gyermekvállalás előtti évek és hónapok arra valók, hogy megalapozzuk a karrierünket, nem arra, hogy megalapozzuk a visszavonulásunkat a családalapításhoz.

Egyik kedvenc mondatom, ami mélyen elgondolkodtatott a következő volt: „A nőnek a karrierje során a legeslegfontosabb döntése az, hogy választ-e magának párt, és ha igen, kit.” A legsikeresebb karriert befutott nők többsége ugyanis támogató párkapcsolatban él, ahol a párja aktívan kiveszi a részét a gyermekgondozási feladatokból, a házimunkából, és hajlandó olyan áldozatokra is, mint a költözködés, ha a nő munkája ezt megkívánja. Azok a férfiak, akiknek az anyja annak idején dolgozott, jobban kiveszik a részüket az otthoni feladatokban, mint más férfiak. Sheryl Sandberg tanácsa a következő: „Olyan férfit válasszunk, aki egyenrangú társra vágyik, szereti, ha egy nő okos, ambiciózus, saját véleménnyel, értékeli a méltányosságot, és számít rá, hogy ki kell vennie a részét, vagy ami még jobb, ki akarja venni a részét az otthoni teendőkből.”

A másik nagy ellenségünk a folyamatos maximalizmus, és önostorozás, ami megmételyezheti az életünket szülőként, dolgozó szülőként pedig pláne. Sheryl ezt így foglalja össze: „Folyamatosan döntenünk, választanunk kell család és munka között, edzés és pihenés között, mások és önmagunk között. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy minden nap alkalmazkodunk, kompromisszumokat kötünk és áldozatokat hozunk. (…) Ha megpróbálunk mindent egyszerre csinálni, és azt várjuk, hogy majd mindent egyszerre jól csinálunk, az egyenes út a csalódottsághoz. A tökéletesség az ellenségünk.” Ezt egy maximalista, magára, és a munkájára igényes embernek nehéz elfogadnia, de fontos megtanulnia, különben folyamatosan frusztrálódik. Csak a legfontosabb dolgokban szabad tökéletességre törekedni, a többiben „a kész jobb, mint a tökéletes” elvet érdemes követni. Idéz Jennifer Aaker-től, aki azt mondja igen bölcsen: „A boldogság titka az, ha elérhető célokat tűzünk ki magunk elé. Ne tökéletességre törekedjünk, hanem elégedettségre és fenntarthatóságra!” és Mary Curtistől, aki arra buzdít, hogy: „Ne engedjenek a bűntudatnak! A titok az, hogy nincs titok. Tegyék meg, amire az adott körülmények közt képesek!”

Mivel a nők felé nagyon erős társadalmi elvárás, hogy kedvesek legyenek, a szerző úgy véli, hogy szakemberként is csak akkor számíthatnak támogatásra férfi, és női kollégáiktól egyaránt, ha azok kedvelik őket. Minden tárgyalás – beleértve az állásinterjút, bértárgyalást…stb. is – akkor lesz sikeres, ha úgy érjük el céljainkat, hogy közben az emberek szimpátiáját is megtartjuk. Nőknél ennek eszköze lehet a kedvesség és az állhatatosság, a lojalitás és mások szempontjaira hivatkozás. „Mosolyogjunk sokat! Rendszeresen adjunk hangot nagyrabecsülésünknek és aggodalmainknak! Hivatkozzunk a felettesünkre, a statisztikai adatokra, a közérdekre és a távlati célokra!” – javasolja Sheryl.

Saját fejlesztése a mindenkori hosszú távú célkitűzés lelkesítő és inspiráló elemekkel, a „merjünk nagyot álmodni” mottó jegyében, és ezzel párhuzamosan egy másfél éves terv konkrét részcélokkal, kijelölt lépésekkel önmagunk számára, és a csapatunk (családunk) számára is, végig gondolva mely szakmai, vagy életterületeken szeretnénk változásokat.

Azt is javasolja a Facebook második embere, hogy aktívan keressünk szakmai támogatókat, mentorokat! Ne passzívan várjuk, hogy „felfedezzenek”, hanem végig gondolt, és személyre szabott kérdésekkel forduljunk szakmai példaképeinkhez. Ha felkeltettük az érdeklődésüket, talán szívesen adnak útmutatást, adnak visszajelzést.

Arra bíztatja a nőket Sandberg, hogy térjenek vissza a munka világába, mert kutatások azt bizonyították, hogy a kétkeresős családokban, ahol a férfiak kiveszik a részüket a gyermeknevelési és háztartási feladatokból is nagyobb az anyagi biztonság, stabilabb a párkapcsolat, kevesebbet vitatkoznak a pénz miatt, a nőkben kevesebb a szorongás és a bűntudat, többet szexelnek (!), és kiegyensúlyozottabb az apa-gyerek kapcsolat, mert a férfi türelmesebbé, empatikusabbá és alkalmazkodóbbá válik. Nem rossz, igaz?

Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az otthoni feladatok megosztásával a felelősséget is meg kell osztani, máskülönben érezheti úgy a másik, hogy szívességet tesz.

A munkába visszatérés mellett szóló érv az is, hogy ha egy nő pénzt keres, akkor állítólag otthon is jobb döntéshozóvá válik, illetve válás esetén, ha önállóan kell új életet kezdenie, anyagilag nagyobb biztonságban lesz, akárcsak idős korában, amelynek az anyagi alapjait a produktív felnőtt évek alatt kell megalapoznia – azt ugye már mindenki tudja, hogy a nyugdíjrendszer épp akkorra mondja be az unalmast, amikor mi mennénk nyugdíjba.

Összefoglalóan arra bátorít mindenkit, hogy „ne féljünk kérni, még akkor se, ha úgy érezzük, túl sokat kérünk!”. Ahelyett, hogy felesleges áldozatokat hoznánk a munkahelyünkön, érdemes kipuhatolni, hol is van a főnökünk alkuzónája. Lehet, hogy simán belemegy abba, hogy korábban menjünk el, és este fejezzük be a munkát, vagy esetenként távmunkában dolgozzunk – de ez csak akkor fog kiderülni, ha fel merjük vállalni saját igényként. Ugyanez igaz a családtagokra, barátokra, kollégákra, ismerősökre. Valószínűleg meg fogunk lepődni, mennyi addig kiaknázatlan erőforrásra fogunk lelni az ő személyükben.

paizsdora_anyacsavar_alairas

 

Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében

Új sorozatot indítunk az Anyacsavar blogon: a Női sorsok, női mesék sorozatban különböző helyzetben lévő, más-más értékrenddel bíró nők mesélik el a saját magukra találásuk történetét. A nehézségekkel, dilemmákkal, kételyekkel, konfliktusokkal és a támogatásokkal, felismerésekkel, helytállásokkal, szerencsés fordulatokkal együtt. Hogy ne csak az eredményeket, de az oda vezető kacskaringós utakat is megmutassuk, amiről olvasva talán te is önmagadra, a saját útkeresésedre ismerhetsz.

Tóth_Andi_Anyacsavar_blogA sorozat első mesélője Egyházyné Tóth Andrea pszichológus, aki arról mesél lebilincselő őszinteséggel, hogyan találta meg a saját útját a segítő szakma felé, és ezért hogyan módosított pályát kisgyerekes anyaként.

„A szülőszobán megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem”

            Egyházyné Tóth Andrea vagyok, pszichológus, egy 6 és egy 4 éves fiú édesanyja. Szeretném elmesélni nektek, hogyan módosítottam pályát 30 éves fejjel, pont az anyává válással egy időben, hátha tanulságos lehet a történetem mások számára is.

…anyaként lehetnek-e saját igényeim?…

            A segítő szakmákat mindig is sokra becsültem, de 18 évesen nem volt elég önbizalmam, hogy felvételizzek pszichológiára a tízszeres túljelentkezés miatt. De humán vonalon tanultam tovább, szociológusként. Hobbi szinten azért ez az érdeklődés megmaradt, jógáztam, ezoterikus könyveket olvastam, önismereti táborokba mentem. Az egyetem után először adminisztratív munkakörben dolgoztam, majd humán erőforrás menedzserként. Pár év után rájöttem, hogy munkaügyesként nem fogom megtalálni azt az örömet a munkámban, amire vágyok. Közvetlenebb kapcsolatot szerettem volna az emberekkel, mint munkaszerződéseket írni. Akkoriban nagyon kevés helyen indítottak levelező képzést pszichológia szakon és annyira benne is voltam a hétköznapi mókuskerékben, hogy nem voltam képes változtatni a sorsomon. De ott volt a gondolat már huszonévesen is, hogy ha én egyszer megtalálom életem párját és családot alapítunk, akkor a GYES alatt én is újrateremtem magam. S így is lett: találkoztam a hozzám illő társsal, és a gyermekáldás is megadatott nekünk. De akkor még sok bizonytalanság volt bennem, hogy le tudom-e küzdeni az előttem álló akadályokat, hogy ki fog engem támogatni a tanulásban, ki vigyáz majd a gyerekre, egyáltalán anyaként lehetnek-e saját igényeim?

            Az elhatározásom a szülőszobán megerősödött meg. Hosszasan vajúdtam, addig ismeretlen intenzív fájdalmakat éltem át. Akkor úgy éreztem, csak akkor bírom ki, ha megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem, és megvalósítom a vágyaimat. Felébredt bennem a fiam iránti felelősségérzet is, hogy nem mindegy milyen mintát mutatok neki: egy fiatalon megkeseredett embert lásson, vagy egy küzdeni képes, életét lelkesedéssel élő anyát? Bálint egy éves volt, amikor elkezdtem a pszichológia szakot levelezőn. Heti egy napon volt konzultációm, akkor a kisfiamat másra bíztam. Végtelenül hálás vagyok a férjemnek, hogy mellém állt, mert látta, hogy mennyire szeretném ezt az egészet.

…másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?…

            Úttörő munka volt a tágabb családdal elfogadtatni, hogy én két diploma után újra tanulni akarok, de ezúttal nem a megélhetésért, hanem hivatástudatból. Édesanyám egyenesen le akart beszélni róla, féltett, hogy a tanulás csak a családi élet rovására mehet, mert ő úgy élte le az életét, hogy az ambícióit a gyereknevelés alá rendelte. Nem volt tapasztalata arról, hogy a kettőt együtt is lehet, csak vagy család, vagy önmegvalósításban tudott gondolkodni. Így szembe kellett néznem a bűntudattal, mert a mi családunkban generációk óta a női értékek a szerénység, alkalmazkodás, tip-top háztartás voltak. Ezekkel nyíltan szembe kellett mennem, úgy éreztem, eljött az idő, hogy döntsek: másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?

…időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is…

A nagymamák még dolgoztak, így tőlük is áldozatot követelt, hogy én iskolába járhassak, de az unokával töltött idő kárpótolta őket a fáradtságért. Meggyőződésem, hogy ha nem lett volna egy határozott célom, és nem kérem rendszeresen a nagyszülőket, hogy vigyázzanak a fiamra, amíg iskolában vagyok, akkor ők is sok kedves közös élménnyel lennének szegényebbek. Időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is. A fiamnak jót tett a nagymamai gondoskodás, és én is lelkesebben foglalkoztam a gyerekemmel, miután inspiráló kikapcsolódásban volt részem.

…rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna

Persze magasabb fokozatra kellett kapcsolnom, több kötelességem lett, rengeteg beadandó dolgozat a baba mellett, de a lelkesedés megsokszorozta az energiáimat. Az évfolyam is egy klassz támogató közeg volt, ott segítettük egymást, ahol tudtuk, felosztva dolgoztuk ki a tételeket. Közben második gyermekem is úton volt, két vizsgaidőszakot csinált végig velem a pocakban.

            Nagymértékben formálta a személyiségemet, hogy az álmom mellett döntöttem, mert rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna. És sok más vagány anyukával ismerkedtem meg itt, akik az egyetemet két, három vagy négy gyerek, és esetleg munka mellett csinálták. Nekik köszönhetően számtalan gondolkodásbeli korlátom dőlt le ebben a közegben. Végül egy évet halasztottam Ábel születése után, férjem kifejezett kérésére. Nem mondom, nehéz volt befékezni, de úgy éreztem, ha az ember családban él, mások szempontjait is figyelembe kell vennie. Egyszer az egyik enged máskor a másik, nekünk ez vált be.

…az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra…

            Két gyerek mellett nehezebb lett a tanulás is, de tudtam, hogy ha akkor nem fejezem be az egyetemet, munka mellett még nehezebb lesz. A végzés félévében „a szakdolgozatírás árnyékában” ismerkedtem meg egy relaxációs technikával, az autogén tréninggel, ami segített az erőimet koncentrálni, és a szorongásaimat leküzdeni ebben a kritikus időszakban. Az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra, egyikben sem akartam gyengén teljesíteni, ezért sokat vívódtam magamban. Úgy éreztem, hogy amikor az egyikkel foglalkozom, a másikat elmulasztom. Ezt a terméketlen önmarcangolást segített leállítani az autogén tréning (ez egyfajta relaxációs technika), egyre kiegyensúlyozottabb lettem. Az egészségemnek is jót tett az autogén tréning, ellensúlyozta a sok éjszakázást és feszültséget. Ezért eldöntöttem, hogy továbbképzem magam ebben a technikában, hogy majd én is megtaníthassam másoknak ezt a módszert. Végül az alapképzésen sikeresen leállamvizsgáztam, az államvizsgán is segített a relaxáció, hogy meg tudjam őrizni a lélekjelenlétem, és sikeresen felidézzem, amit megtanultam.

Ha érdekel, hogy kisgyerekes szülőknek miben segít ez a módszer, bővebben erről itt olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/tanfolyam.php.

igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam

A fiaim közben szépen cseperedtek, óvodába mentek, nekem vissza kellett mennem dolgozni. Nagyon szerettem volna folytatni a mesterképzést, de egyértelmű volt, hogy ez munka és család mellett most erőmön-erőnkön felül van. Legjobb megoldásnak az tűnt átmenetileg, ha visszamegyek a régi munkahelyemre humán erőforrás menedzsernek és közben gyakorlati terápiás módszereket tanulok tanfolyami szinten. Belevágtam hát az autogén tréneri és a családterápiás képzésbe és visszakerültem az ötnapos munkarenddel járó alkalmazotti létbe.

            Azzal kellett szembesülnöm, hogy az öt év alatt, amíg otthon voltam a fiúkkal, addig nagyon sok minden megváltozott a munkahelyemen és a szakmámban; újra kellett tanulnom szinte mindent. A vállalatnál folyamatos leépítések kezdődtek, egy főre egyre több munka jutott, a feladatok pedig egyre kevésbé voltak emberekkel kapcsolatosak, egyre inkább számokról, végtelen mennyiségű kitöltendő űrlapról, gazdaságossági kalkulációkról szóltak. Lelkiismeretes ember lévén igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam, ebben az adminisztratív szalagmunkában. Az adott
feladatokhoz nem illeszkedtek a készségeim, adottságaim. Nehéz volt megfelelni a munkában és a családban is, pontosabban ezt lehetetlennek éreztem. A háztartást tűzoltás szerűen vezettük, noha a férjem is segített. Este kifacsartan értem haza, kevesebb energiám volt a gyerekekre, mint szerettem volna. Ezt az időszakot is segített átvészelni a relaxáció: munka után új erőt tudtam belőle meríteni az esti teendőkhöz.

…letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében…

            Fontolgattam, hogy fölmondok, de a havi fix jövedelem adta biztonságot nehéz lett volna föladni, és féltem, hogy kisgyerekes anyaként nem fognak utánam kapkodni a munkaerőpiacon. De közbelépett a gondviselés, újabb leépítési hullám indult a cégnél, és amit én nem mertem meglépni, megtették helyettem: fölmondtak nekem 2013 tavaszán. Egyrészt megkönnyebbülés volt, másrészt szégyent, megalázottságot éreztem. De úgy fogtam fel, ez egy esély arra, hogy megteremtsek egy hozzám jobban illő életvitelt.

Közben persze féltett a tágabb családom, és arra biztatott, hogy fogadjak el a cégnél alacsonyabb pozíciót, vagy keressek minél hamarabb valami hasonló munkát. Megszívleltem amit mondtak, de az alkalmazotti létből kiábrándítottak a tapasztalataim. Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében. Úgy döntöttem, felépítem a saját vállalkozásomat, ahol végre pszichológiával foglalkozhatok, kiélhetem a kreativitásom, és több energiám marad a családomra is. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy valaki higgyen az álmomban. Hol én hittem benne, hol a férjem hitt helyettem.

…előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges…

            Májusban elmentem egy vállalkozás indítási tanfolyamra, amely megint csak alapjaiban tette rugalmasabbá a gondolkodásomat, egy újfajta szemléletet ismertetett meg velem, cselekvőbbet, kezdeményezőbbet, mint amelyekre az eddigi munkahelyeim szocializáltak. A hasonló helyzetű, vállalkozást tervező nők közössége és visszajelzései segítettek, hogy az elhatározásaimat formába öntsem. Lassan megszületett a képzeletemben a „vállalkozói énem”, és ősszel valósággá vált az álmom, elindítottam a Relaxbirodalmat (www.relaxbirodalom.hu), melynek fő tevékenysége az autogén tréning oktatása kiscsoportban és egyénileg.

            A vállalkozás sok olyan készséget igényelt, amit korábban nem volt alkalmam kifejleszteni: önállóan kellett minden döntést meghoznom, ki kellett állnom idegen emberek elé előadást tartani, és felkelteni az érdeklődésüket a szolgáltatásom iránt, holott korábban kifejezetten kerültem a szereplést, mert izgulós vagyok. Tudtam, hogy előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges, ha kilépek a megszokott kerékvágásból. Fokozatosan nőtt az önbizalmam, mert sok pozitív visszajelzést kaptam a klienseimtől. Éreztem, hogy elememben vagyok a terápiás munka közben, minden más eltűnik számomra, amikor a kliensemre figyelek. Hiszek a tiszta figyelem és az elfogadás gyógyító erejében.

…a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra…

Az AT tanítása mindig új kihívást jelent nekem, lehetőséget ad a kreativitásra, fejlődésre. Noha a gyakorlatok ismétlődnek, az emberi sorsok, történetek mindig egyediek, érdekesek. Fontosnak tartom, hogy az autogén tréninggyakorlatok után mindig felteszünk kitekintő kérdéseket, amelyek mentén a jelenlévők tudatosíthatják saját testi-lelki működésüket, és megvizsgálhatják, hogyan reagál a testük az aktuális problémáikra. Felismerhetik, hogy milyen gondolkodásmódot, érzelmi reakciót, viselkedést ismételnek, amivel rontanak a saját helyzetükön, és ez a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra. Klienseim tapasztalatairól, sikerélményeiről az üzenőfalon olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/kapcsolat.php

Még rengeteg szakmai cél van előttem, amellett, hogy a családomnak is évekig még nagy szüksége lesz rám. A segítő szakember olyan, mint a jó pap: holtig tanul. Folyamatosan továbbképzem magam, hogy több terápiás módszert megismerjek, amivel lelki támaszt lehet nyújtani, és minél több problémában tudjak segíteni az embereknek. Második éve mélyülök el a család- és párterápia rejtelmeiben, ezáltal átfogó képet kaptam arról, hogyan színezik át az egyén problémáit a családi kapcsolatai, és terápiás eszközöket sajátítottam el e kapcsolatok javítására. A képzések során az én egyéniségem is formálódik, úton lévőnek tekintem magam. Folyamatosan egyensúlyoznom kell a szakmai ambícióim, lehetőségeim és körülményeim közt, de megnyugtató érzés, hogy már tudom, hogy hova tartok, van vezérfonala az életemnek.