Anyai feladat vagy szülői feladat?
Ha megkérdeznénk az utca emberét, vagy csak saját magunkat, erre a kérdésre minden bizonnyal jönnének olyan válaszok, hogy az anyák hatáskörébe tartozik a csecsemők és gyerekek gondozása, ellátása, az „otthon melegének” biztosítása, a betegekről gondoskodás, a háztartásvezetés, az ovival, iskolával való kapcsolattartás…stb.
De mi lenne, ha ezeket a feladatokat nem az anyaszerephez kapcsolnánk, hanem a szülői/gondviselői szerephez, amit kortól és nemtől függetlenül a család bármely felnőtt tagja tulajdonképpen el tudna látni. Erről beszélgettünk az Anyacsavar Klubban, ahol a témánk a Karrierépítés gyerek mellett volt.
Hogyan változtass?
Fogas kérdés, hogy amikor megszületik egy párnál az a felismerés, hogy nem fenntartható a férj-feleség kapcsolatban az a dinamika, hogy a háztartás és a gyerekgondozás oroszlánrészét a nő viszi a vállán automatikusan, sokszor a saját szükségletei és igényei (pl. karrierje) kárára, akkor mi segít a változtatásban. Noha a szerepek összehangolása mindig küzdelmes dolog, és sokszor nincsenek ideális, csak az adott helyzetben optimális megoldások, a következő segítő tényezőket azonosítottuk be az Anyacsavar Klubon közösen, ki-ki a saját működő gyakorlatából:
- Rengeteget segít a jó férj-feleség együttműködésben az otthonról hozott minta. Azok a fiúk, akiknek dolgozó anyja volt, és az apjuk is részt vállalt a háztartási és gyerekgondozási teendőkben, ezt veszik természetesnek, és velük sokkal könnyebb megugrani a független férfi-független nő viszonyból a váltást a felelős szülő-felelős szülő szerepekbe.
- Ugyanakkor van, ahol éppen az apánál látott rossz példa – szinte nem is volt kapcsolata a gyerekeivel annyit volt távol – segíti az újdonsült férjet abban, hogy eltökélten akarjon másmilyen apa lenni.
- Anyaként segít a változtatni akarásban annak az újra és újra tudatosítása, hogy fontos, milyen mintát lát a gyerekem. Úgy élek most, ahogyan szeretném, hogy a gyerekem éljen 30 év múlva? Milyen nőnek, férfinek, anyának, apának szeretném őt látni? Én és a férjem jó példák vagyunk erre?
Ha változást szeretnénk a családi munkamegosztásban, rettenetesen fontos, hogy bírjuk ki, hogy NEM nyúlunk be egy feladatért csak azért, mert azt olyan gyorsan, jól, rutinosan meg tudnánk oldani. Nehéz megállni, de bírjuk ki, hogy nem vesszük át a pelenkázással szerencsétlenkedő, a rántást kondérban készítő, az altatással rendre kudarcot valló férj kezéből a feladatot. Mert ha kiveszem a kezéből, azzal csak arra kondicionálom, hogy ő úgysem jó ebben, és arra, hogy majd én úgyis megcsinálom. Ez rövid távon kényelmes, hosszú távon nem jó neki sem, nekem sem. Helyette végig gondolhatjuk, hogyan tudjuk támogatni abban, hogy ugyanolyan profi legyen benne, mint mi. Biztatással? Békén hagyással? A nekünk bevált trükkök megmutatásával?
- Segít még a változtatásban a környezetünk – nagyszülők, barátok, bébiszitter – edukációja, hogy a segítség akkor és abban a formában érkezzen, ahogyan szeretnénk. Gondolok itt arra, hogy szeretnénk-e, ha az anyósunk rendet rakna a ruhásszekrényünkben, a nagypapa gumicukrot adna a kicsiknek vacsorára, vagy a bébiszitter a telefonján mutatna-e videókat…stb. Ehhez Csilla szerint meg kell tanulnunk a delegálás módszertanát, mert az otthoni feladatokat éppen úgy kell delegálnunk, mint a munkahelyieket. Mottó: a többiek nem gondolatolvasók!
- Amikor mi magunk is tanuljuk a változást, segít, ha „helyzetben hagyjuk a másikat”. Elmegyünk otthonról kora reggel a másikra hagyva a reggeli elindulást, vagy nem megyünk haza fektetésre, bízva abban, hogy a másik – talán nem pont úgy, ahogyan mi szoktuk csinálni, de a maga módján – megoldja. És tényleg! Egy-egy ilyen helyzet megoldódása dupla hasznot hoz: mi megbizonyosodhatunk róla, hogy nélkülözhetőek vagyunk, a másik félnek pedig nő a kompetenciaérzése, „ezt is meg tudom csinálni!”
- Flóra módszere az érzékenyítés: tételesen elmeséli egy-egy otthon, gyerekgondozással töltött nap végén, hogy mi mindent csinált aznap, hogy a férje fejében lévő gyakori „te egész nap csak otthon vagy, pihengetsz” tévképzet átértékelődjön.
- Zsófi az elcsúszott, rosszul sikerült helyzeteket használja fel arra, hogy kezdeményezze, legközelebb legyen másképpen. Hiszen az senkinek nem jó, ha a kapcsolatban az egyik, vagy mindkét fél túlterhelt, frusztrált. Ahogyan Zsófi fogalmazott, „minden megbeszélés kérdése”.
Van, akik saját módszert fejlesztettek ki az egyenlőtlenségek ellen. A naptármódszer lényege, hogy egy közös családi naptárban aki befoglalt egy időpontot saját programra – például céges vacsora, továbbképzés, orvosi vizit…stb. – azé az elsőbbség, és ilyenkor vitán felül áll, hogy a másik dolga mondjuk elhozni a gyerekeket az óvodából.
- Juditéknál az vált be, hogy minden évben gyerekes baráti társasággal mentek el nyaralni. Ennek nagy előnye, hogy egyszerre ad lehetőséget a gyerekekkel minőségi időtöltésre, elégíti ki a felnőtt társaságra való igényt, és ad lehetőséget a felnőtteknek egy kis saját szabadidőre, vagy a barátok segítségével kettesben töltött időre, amiből a hétköznapokban komoly hiány, és így feszültség lehet.
Érdekelnek a további tapasztalatok?
Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?
Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!
