A gyerekvállalással hoztam egyensúlyba a karrieremet és a magánéletemet

Gál Judit, az Auchan kommunikációs igazgatói székéből ment el szülni, majd tért vissza a pozíciójába, jelenleg a második babájával van otthon GYED-en. Arról mesél, ő hogyan hangolja össze a családot, a párkapcsolatot, a saját magas teljesítménymotivációját és a karrierjét. A Karrierépítés Anyacsavar Klub vendégeként még több részletet tudhatunk meg arról, ő hogyan tartja egyensúlyban a számára fontos életterületeket.

 

 

Szerinted mi a titka a karrier és az anyaság összehangolásának?

 

Amikor az iskola elvégzése után hivatást és párt választottunk, barátokat és hobbit, senki nem kérdezte meg, mi a titka a munka és a magánélet összehangolásának. Ment a 12 órázás, munka mellett a suli (nekem az egyetem után a szóvivő képzés, majd az MBA), a magánélet egyre jobban háttérbe szorult. Akkor is ugyanolyan fontos lett volna magunkkal törődni, de nem tettük, nem tettem. Én sem és a munkatársaim sem, így ment ez a húszas éveimben, és a harmincas éveim első felében, egészen első gyermekem megszületéséig.

Akkor nem tehettem többé, hogy fittyet hányok a magánéletemre, innentől a gyerekért menni, a családdal időt együtt tölteni szent és sérthetetlen lett. Ezért minden szakmai megbeszélést, konferenciát és nyilatkozatot úgy szerveztem, hogy a férjemmel és fiammal töltött idő a lehető legkevésbé sérüljön.

Cserébe persze a munkahelyemen már sok éve bizonyítottam, hogy a hatékonyságommal és maximalizmusommal továbbra is minden feladat meg lesz oldva. A munkaidőben pedig még hatékonyabban dolgoztam, mint valaha, minden perc ki lett számolva, nem hagyhattam elúszni egyetlen “kávészünetnyi időt” sem.

A férjem akkoriban, amikor újra munkába álltam, egyik este meg is jegyezte: kár, hogy ahhoz, hogy egyensúlyba hozzam a karrieremet és a magánéletemet, meg kellett várnia a gyermekünk születését. Hogy magamért és érte nem tettem meg korábban. Milyen igaza van!

 

Te hogyan tértél vissza a gyermeked mellől a kommunikációs igazgatói pozíciódba?

 

Szülési szabadságra is úgy mentem, hogy jeleztem, nagyjából mikor érzem úgy, hogy vissza tudok majd térni. A helyettesem kiválasztását még magam oldottam meg, így nyugodt szívvel maradtam otthon. Ő azonban egy év után távozott a vállalattól, így kicsit előbb, mint terveztem, visszatértem a korábbi székembe.

Nem bánom, mert nem hagytam ki túl sok időt és a fiunk is nagyon szociális, nyitott gyermek, élvezte a családi napköziben a többi, vele egykorú gyerek társaságát, nagyon könnyen beszokott a közösségbe. Kiváló helyet választottunk neki, máig hálás vagyok azért a sok odafigyelésért, szakmai hozzáértésért, amit ott kapott, és amit én nem tudtam volna neki megadni otthon.

A munkában kihagyott időt illetően pedig két hét után úgy éreztem, mintha nem is lett volna, olyan gyorsan elröppent az az egy év és olyan távolinak is tűnt hirtelen. Könnyen ment a visszailleszkedés, sok feladat meg is várt. Az otthon töltött órák pedig még tartalmasabbak lettek.

 

Szerinted mitől cool apa valaki manapság?

 

Attól, hogy nem csak látványosan tölti be az apa szerepet, hanem a láthatatlan terheket (házimunkát, éjszakai kelést, beteg gyerek ellátását, munkából gyermekért rohanást) ő éppúgy viseli, mint a párja. Ha ezeket a feladatokat csak az egyik fél látja el, akkor annak több munkahelyi konfliktusa, kevesebb munka- és magánéleti öröme lesz.

A gyereket (jellemzően) két szülő vállalta, és ha hozzánk hasonlóan mindkét félnek fontos a saját szakmai élete is, akkor a családi, láthatatlan munkából éppúgy ki kell vennie az apának is a részét. Enélkül az apai támogatás nélkül én sem tudtam volna visszatérni a fiam mellől dolgozni, majd nem mertem volna egy második gyermeket vállalni.

 

Volt, ami jó ötletnek tűnt a munka és a család összehangolásában, de nektek nem vált be?

 

Igen, például szuper megoldás lehet a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka, de egyiket sem tudjuk a saját, kommunikációs vezetői feladatkörünkben alkalmazni. (Férjem jelenleg hasonló pozícióban dolgozik a KPMG-nél). Nincs olyan, hogy félig elérhető kommunikációs vezető, vagy félig megoldott feladat, esetleg félig vállalt felelősség.

Bár eljátszottam a gondolattal, hogy részmunkaidőben dolgozzak (szerintem egy bölcsődébe/óvodába járó gyermek kb. 20%-át igényli a munkaidőnek, két gyermek kb. 40%-át), be kellett látnom, hogy ebben a feladatkörben ez nem működőképes modell. A rugalmas, bárhol és bármikor végezhető munka sokkal inkább. Egyébként is sok külső megbeszélés, konferencia és esemény van az életünkben, a gyerekvállalástól függetlenül is az állandó összeegyeztetésről szóltak a mindennapok.

 

Gyere, és oszd meg Te is a tapasztalataidat, vagy inspirálódj más, hozzád hasonló kisgyerekes nők egyedi megoldásaiból november 22-én a Karrierépítés Anyacsavar Klubon!

 

Amikor anya nincs otthon, mert dolgozik

Z. Anna őszinte, önreflektív története arról, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor a klasszikus társadalmi elvárással szembemenve a GYES-ről vezetői pozícióba tért vissza, és a férje tartotta otthon a frontot. Elmeséli, mik voltak a leghúzósabb helyzetek, és a legjobb bevált megoldások a helyzet lelki és praktikus kezelésére. Megosztja a tapasztalatait arról, hogy a környezetében, ki hogyan vette a kanyart, és milyen váratlan ajándékokat kapott a választott útján. Inspirálódjatok belőle!

 

A gyerekeinkkel otthon töltött éveim után az élet hozott nálunk átmenetileg egy újfajta felállást, miután családi támogatással elfogadtam egy számomra szakmailag motiváló megkeresést. „Gyeses anyukából” hirtelen én lettem a családunkban a munkája miatt legtöbbet távollevő szülő, a férjem pedig a rugalmas munkáját a gyerekek logisztikája köré igazító, mindenben támogató társam. Ennek az időszaknak a szubjektív felismeréseiből, egyszerre feltöltő és időnként kétségbeejtő tapasztalataiból próbáltam visszatekintve szemezgetni.

 

 

Tökéletességen innen, lehetetlenen túl

 

Szárnyakat adott annak a megtapasztalása, hogy ha valami számomra fontos, és ebben a férjem is támogat, a fejemben elsőre leküzdhetetlennek tűnő akadályok és félelmek is képesek lebomlani. Vagyis ha épp az a prioritás, igenis megoldható, hogy kisgyerekes anyaként én legyek többet távol otthonról, csökkentve a jelenlétemet a gyerekek körüli napi feladatokban, és az otthon töltött évek után is képes vagyok a kihívást jelentő munkámat megfelelő szinten elvégezni. Ez a tény önmagában óriási szabadságérzetet, önbizalmat, erőt adott, amire rátettek még egy lapáttal a munkámban szerzett napi sikerélmények, szakmai és emberi visszajelzések. Éppen ezekre a tapasztalásokra voltam már nagyon kiéhezve az otthon töltött évek alatt.

 

Megtapasztaltam ugyanakkor a saját bőrömön, mit jelent az, amit nyilván elméletben addig is tudtam, hogy az időm és az energiáim is korlátozottak. Azaz ha a munkámba több időt és energiát fektetek, kevesebb jut a családomra, de legalábbis sokkal több sakkozásba és erőfeszítésbe kerül, hogy mindenkire és mindenre jusson annyi belőlem, amennyit igényelnénk. Mivel nálunk a munkába állásom után a férjem kevesebbet dolgozott, az ő idejéből, energiáiból többet töltődhettek a gyerekek, bennük így kevésbé, bennem viszont folyamatosan volt minden téren némi hiányérzet.

 

Mind a munkában, mind otthon folyamatosan mérlegelnünk, priorizálnunk kellett, sokszor hoztunk a hétköznapokban olyan döntéseket, amikkel teljes mértékben nem lehettünk elégedettek, mondtunk nemet olyan dolgokra, amikre szívünk szerint igent szerettünk volna, de egyszerűen nem fért bele minden az életünkbe.

 

És akkor még nem beszéltünk azokról az életterületekről, amik prioritásban lecsúsztak a dobogóról, és így itt még a tökéletességre való törekvés minimális látszatát sem sikerült fenntartanunk. (Nálunk ide tartozott különösképp a háztartás.)

 

Időbe tellett elfogadnom azt is, hogy nem jó stratégia, ha mindenhol a száz százalékra törekszem, mert minél többet próbálok kipréselni magamból, annál nagyobb árat kell érte fizessek. Konkrétan ez azt jelentette, hogy ha nem hagytam időt magamra, a pihenésre, töltekezésre is az intenzív munka és a családi élet közt, előbb-utóbb szó szerint vagy lebetegedtem, vagy legalábbis a kimerültségtől a hétvégére erőteljesen lecsökkentek a kapacitásaim. Muszáj volt tudatosan lassítani, minden téren feladatokat csökkenteni, ambíciókból lejjebb adni. Vagyis rájöttem, hogy minden lehetséges, de csak úgy, ha elfogadjuk a tökéletlenséget.

 

 

Minél kevesebb, annál jobban értékelem

 

A vázolt időszűke következtében a napom szinte minden tevékenysége, ami fontos volt nekem annyira, hogy a figyelmemet és az energiáimat ráfordítsam, roppant értékessé és így korlátok közé szorítva feltöltővé is vált számomra. Sosem éltem meg még ekkora ajándéknak azt a napi pár órát és a hétvégéket, amiket a gyerekekkel tölthettem, különleges kiváltságnak, ha sikerült odaérnem értük az oviba-bölcsibe, vagy ha én altathattam őket este. Ugyanígy értékeltem a csendes, elmélyült munkát az irodámban, ami már annyira hiányzott, a felnőtt beszélgetéseket a kollégáimmal, az inspiráló szakmai programokat, együtt gondolkozást. Még az ingázással töltött idő is különleges perceket jelentett, amikor a magam kedvére olvasgathattam, tervezhettem vagy egyszerűen csak bámészkodhattam.

 

Szervezést és lemondásokat igényelt, és ezért szinte ünnepé vált a férjemmel rendszeresített kettesben töltött időnk és a barátos kimenők. Élveztem a csendes magányos tevékenységeimet is, még olyankor is, ha csak ruhateregetésről, főzésről vagy otthoni pakolászásról volt szó.

 

Megtapasztaltam, hogy a munkával töltött idő és az elvégzett munka minősége gyakran nem korrelálnak. Azt hiszem, még életemben nem dolgoztam annyira fókuszáltan, és nem gazdálkodtam ennyire hatékonyan a napom értékes óráival, perceivel a munkahelyemen, mint amikor a gyerekekhez akartam este hazasietni. És ez fordítva is igaz lehet: egyáltalán nem biztos, hogy a túlórák számában mérhető le a munkaerő kiválósága és elkötelezettsége.

 

 

Megfelelni, de most kinek?

 

Ahogyan a kisbabás időszakban, ugyanúgy a munkába visszatérve, gyerekeket bölcsődébe-óvodába beszoktatva is rengeteg okosabbnál okosabb véleményt, tapasztalatmegosztást, kéretlen tanácsot, érzelmi reagálást kapnak az anyák arra vonatkozóan, hogy miért (nem) kellett volna mindent másként csinálni. Én sem úsztam meg a részvétteli sóhajtozásokat („hú, szegények, akkor még naaagyon kicsik!”; „dehát ha nem volt más választásod, és vissza kellett menned dolgozni..”), értetlenkedést („ezt nem is fogom fel, fizikailag hogy lehetséges”) és irigykedést („ja, az más, az én férjem három év alatt össz kétszer hozta el a gyerekeket az óvodából”). Sőt, női vezetőként számos olyan megjegyzés is szíven ütött, amit egy férfi sosem kapna meg. („Akkor ezek szerint a karriert választottad.”) Rájöttem, hogy még a saját magunkkal szemben állított elvárásoknak is nagyon nehéz szülőként megfelelnünk, nemhogy még a környezetünk (rokonság, kollégák, ismerősök, óvónők, szomszédok, boltos néni..) felől érkező nyomásnak is kitegyük magunkat. Valahogy olyan könnyeden kellene ilyenkor reagálni, ahogyan Palya Bea énekli a Megmondókban: „Én erre csak nevetek, megvonom a vállam, és azt mondom szelíden, hogy csináld utánam.”

 

Másrészről persze dolgozó anyaként egyáltalán nem mindegy, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról a munkahelyünkön, mennyire tekintenek minket a korlátozott elérhetőségünk mellett is megbízható, kompetens munkaerőnek. A saját tapasztalatom az, hogy először nekem kellett bizonyítanom, eloszlatni a kétségeket azzal kapcsolatban, hogy akkor is igényesen végzem a munkám és lehet rám számítani, ha azon vagyok, hogy az estéimet ne töltsem bent a munkahelyemen. Amikor ez a bizalom minden irányban kialakult, onnantól kezdve én is kérhettem a többiek együttműködését: sikerült a munkatársaimmal közösen kialakítanunk egy olyan rendszert, ami alapvetően tiszteletben tartotta a magánéletünk határait is. Fontos tanulság volt az is, hogy ezeket a határokat helyettem senki más nem fogja meghúzni, senki nem fog hazaküldeni a munkából a gyerekeimre való tekintettel. Viszont mikor sikerült elengedni a feltételezett külső elvárásokat, kiderült, hogy egyáltalán nem dől össze a világ, ha a saját igényeimmel is igyekszem összhangba hozni a feladatok elvégzésének ütemezését.

 

 

A tökéletlenség szerethető

 

Tökéletlen vagy épp abszurd helyzetekből bőségesen jutott nekünk ebben az időszakban. Ilyenkor nagyjából két lehetőség közül választhattunk: vagy kellemetlenül érezhettük és felhúzhattuk magunkat, elkezdve egymás hibáztatását, vagy egy lépés távolságból néztünk rá magunkra, és szívből nevethettünk a kínunkon és a helyzetek komikumán.

 

Ilyen volt például, amikor kijött elém a férjem a munkahelyemre a gyerekekkel, és kitört belőlem a nevetés, mikor megláttam a kisfiamat a mintás fürdőnadrágjában, a lányom meg egy bő éve kinőtt, derekáig érő kis ruhácskájában, amit fogalmam sincs, hogyan sikerült még rá rángatnia. Állítólag csak ezeket találta a szekrényükben. Hasonlóan emlékezetes volt, mikor az ovis fotózás képeit láttuk meg, ahol minden gyerek élére vasalt ingben, csokornyakkendővel, illetve fodros ruhában, gyönyörűen megalkotott frizurákkal pózolt, leszámítva a mi fiunkat, a kitérdelt, pecsétes játszónadrágjában. (Ezek a logisztikai részletek, mint az aktuális ovis fotózás, már nem mentek át nálunk a szűrőn, de legalább őszintére sikerültek a képek..)

 

Aztán olyan is volt, amikor szerda magasságában már sem tiszta tányér, sem energia nem volt bennünk a mosogatáshoz, így stílusosan előkerült az addig sosem használt aranyozott szélű esküvői porcelánkészlet a szekrény mélyéről a vajas kenyeres vacsorához. De volt improvizált, gyertyával díszített fél almánk is születésnapi köszöntésképp, amikor épp nemhogy emeletes torta sütésére, de még bevásárlásra sem jutott az időnkből. Voltak, vannak és lesznek is ilyen helyzetek, és milyen jó, hogy évek múlva is lesz min mosolyognunk.

 

 

 „Szerepcserében”

 

A sűrű mindennapi ritmusban folyamatos kihívást jelentett, hogy a férjemmel a kapcsolatunk is dobogós helyen maradhasson a prioritások körében, és a napi, gyerekek körüli logisztikai interakciókból kilépve, más kontextusban is „találkozzunk” időnként egymással. Hosszabb távon mégis meglepő, hogy ez a szűk két évnyi tapasztalat nem várt módon milyen sokat épített a kettőnk kapcsolatán, és azon, ahogy a kisgyermekes mindennapokat kezeljük.

 

Számomra az, hogy a férjem támogatott a kezdetektől abban, hogy elvállaljam az elsőre mély víznek tűnő munkát, és ahogyan ehhez aztán napi szinten a hátteret biztosította, felért egy szerelmi vallomással. Nagyjából azt jelentette és jelenti ma is nekem: tisztellek, értékesnek tartom a munkádat, és ne aggódj, együtt bármit meg tudunk oldani. Mai napig óriási hála és csodálat tölt el, ha erre az időszakra gondolok. A csodálat arra vonatkozik, hogy ebben az új felállásban én is új képességeit, oldalát ismertem meg a férjemnek, ami a maga tökéletlenségeivel együtt is még vonzóbbá tette őt a szememben.

 

Azóta újra én vagyok itthon gyesen, de az én magatartásomon is formált ez az időszak. Például kevésbé érzem helyét a mártírkodásnak a gyerekek körüli és a háztartási terhek miatt, mert tudom, hogy pontosan tisztában van vele a párom is, milyen az, amikor egyedül kell reggel mindenkit összekészíteni, időben mindenhova beérni, vagy éppen egyszerre gondoskodni a gyerekek napközbeni szórakoztatásáról, a bevásárlásról, vacsoráról, fektetésről. Plusz igyekszem leszokni arról is, hogy munka után már a küszöb átlépésekor a férjemre tuszkoljam valamelyik akut feladatot, vagy épp egy (vagy több) gyereket, ugyanis voltam már a másik bőrében. Megéltem egypárszor, milyen érzés az, amikor a napi feladatoktól zsongó fejjel, fáradtan és éhesen átlépem az otthonunk küszöbét, ahol a kis hangos, imádni való energiavámpírok várnak. Tudom, mennyit jelentett, ha ilyenkor még kaptam egy csepp időt, amíg leülhettem, szusszanhattam egyet, mielőtt „átvettem a stafétabotot”. És igen, most már azt is tudom, hogy ha az ember átenged egy feladatot a másiknak, legjobb, ha a „hogyan” kérdésében szabad kezet ad – még ha mint láttuk, öltöztetés esetén esetleg kinőtt ruha és fürdőnadrág lesz is a „végeredmény” –,  mert a mikromenedzsment rengeteg energiát szív el és ráadásul mindkét felet frusztrálja.

 

Bízom benne, hogy nem csak minket, de a gyerekeinket is gazdagította a nézőpontváltás, és hogy nekik a világ legtermészetesebb dolga, bármelyik szülőjük is tölt velük több időt, vagy van többet távol a munkában. Meglepő és nekem néha szívszorító is volt megtapasztalni, milyen könnyeden és rugalmasan reagálnak a gyerekek a változásokra, és mennyire valós tükröt tartanak elénk. Miután az apjukkal a korábbinál lényegesen több és intenzívebb időt töltöttek együtt, az ő kapcsolatuk, kötődésük elmélyült, megerősödött, ami évekkel később is tapintható. A magam részéről pedig úgy éreztem, nekem ismét valamivel több időt és energiát kellett rájuk fordítanom ahhoz, hogy újra azt lássam a tükörben, amit szívemből szeretnék.

 

Ez a történet 2018-ban az Anyacsavar második Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

 

Hogyan támogatja a munkahely az anyák karrierjét?

USA, New Jersey, Jersey City, Mother with baby boy (2-5 months) working from homeEzt a kérdést úgy is feltehetném, hogy hogyan támogatja az anya a saját karrierjét egy munkahelyen? A Karrierépítés gyerekek mellett témában megrendezett Anyacsavar Klubban elhangzott tapasztalatok kivétel nélkül mind egy irányba mutatnak. Azok a kisgyerekes nők, akik jó pozíciókba tudtak visszatérni a munkaerőpiacra, minden esetben egyedileg egyeztettek a munkáltatóval.Érdekel, mik a bevált gyakorlatok?

A sikeres visszatérés feltételei

  • a munkavállaló korábbi munkájával kiérdemelt és a munkaadó által megelőlegezett bizalom, és
  • a saját feltételek és igények – például a rugalmas munkaidő, ami lehetővé teszi, hogy a délután a családé lehessen – őszinte megbeszélése a főnök habitusához és igényeihez alkalmazkodva.

Grósz Judit a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója az Anyacsavar Klub vendége annak idején például nem rejtette véka alá, hogy amíg kicsik a gyerekei, nem akar munkavacsorákra és üzleti utakra járni, sőt, amikor beteg a gyereke, otthonról fog dolgozni, és minden iskolai anyák napi ünnepély prioritást élvez majd a munkahelyi jelenléttel szemben. Cserébe viszont a munkáját a tőle megszokott magas minőségben fogja ellátni, időre, megbízhatóan, ha kell éjszaka.

Szerencsére az eredményorientált szemlélet elterjedőben van Magyarországon is, ezért egyre több az olyan munkahely, ahol a lényeg az, hogy a munka el legyen végezve, és ahhoz elég nagy szabadságot kap a munkavállaló, hogy megoldja, mikor és hogyan teszi ezt.

Zvolenszky Zsófia filozófus, az Anyacsavar Klub másik vendége szerint ennek többek között az is az oka, hogy az elmúlt évszázadban sokat változott a munkahely koncepciója. Ma már nem feltétlenül gondoljuk azt, hogy a „komoly” munkát hagyományos munkaidőben, irodákban, íróasztalnál végzik férfiak, akik a háztartást delegálják valakinek. Egyre explicitebben jelen van a munkahelyeken annak a tudomásulvétele, hogy a főnöknek és a munkatársaknak is van gyereke.

A női vezetők és mentorok támogatásának ereje

Ennek kapcsán jegyezte meg Grósz Judit, hogy sok fiatal tehetséges nőt mentorál, akik úgy gondolják a karrierjük egy pontján, hogy nem pályáznak meg magasabb pozíciót, mert nem hiszik, hogy később helyt tudnának állni benne anyaként. Judit és számos más jelenlévő anya azonban megerősítette, hogy magasabb pozícióból egyáltalán nem nehezebb gyereket vállalni, mint egy alacsonyabból. Sőt, a tapasztalat az, hogy a munka mennyisége nem csökken attól, hogy valaki alacsonyabb pozícióban dolgozik. Ami csökken, az a fizetés, és a szabadság, hogy eldönthesd, mikor és hogyan végzed el a munkát.

Zvolenszky Zsófia ehhez kapcsolódva mesélte el, mennyit segített neki egy idősebb, tapasztaltabb női kolléga, aki a gyerekvárás idején azzal biztatta, hogy a szülés utáni első 6 hónapban könnyen fog tudni otthonról, a gyereke mellől is dolgozni (kutatni, tanulmányokat írni), mert a baba még rengeteget alszik. És valóban! „Persze később is a gyerek életkorával folyamatosan változik, hogy milyen fajta munkát tudok hatékonyan megcsinálni akkor is, amikor a gyerek velem van (például a közös konferencia-részvétel két éves korig egészen egyszerűen megoldható volt, viszont most már fokozatosan egyszerűbbé fog válni az az alternatíva, hogy egyedül utazzam el)”.

A tudatos tervezés előnyei

A hallgatóságban volt olyan is, aki tudatosan készült arra legjobb és legrosszabb forgatókönyvvel, hogy a babája különböző életkori szakaszaiban mit fog tudni csinálni otthonról, gyerekek mellől, majd a terveket kipróbálta a gyakorlatban, és a valóságra szabta, amikor annak eljött az ideje. Ezekről a tapasztalatokról egyébként rengeteget hasznosat ír Jónás Anna otthonról dolgozó értelmiségi anya Kicsivel könnyebben című könyvében.

A tudatos tervezésnek nagy előnye első sorban éppen az, hogy az anyaságba eleve beleképzeljük, beletervezzük a saját igényeinket is, mint intellektuális kihívások, szakmai fejlődés, karrier…stb., és megpróbálunk nekik lehetőséget, időt és az életünkben helyet teremteni. Fontos, hogy ezek az igények ne a legutolsó helyeken szerepeljenek majd a feladatok és teendők rangsorában, mint az oly gyakori sok kisgyerekes anya életében.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Mi az anya feladata?

Anyai feladat vagy szülői feladat?

dolgozó anya 2Ha megkérdeznénk az utca emberét, vagy csak saját magunkat, erre a kérdésre minden bizonnyal jönnének olyan válaszok, hogy az anyák hatáskörébe tartozik a csecsemők és gyerekek gondozása, ellátása, az „otthon melegének” biztosítása, a betegekről gondoskodás, a háztartásvezetés, az ovival, iskolával való kapcsolattartás…stb.

De mi lenne, ha ezeket a feladatokat nem az anyaszerephez kapcsolnánk, hanem a szülői/gondviselői szerephez, amit kortól és nemtől függetlenül a család bármely felnőtt tagja tulajdonképpen el tudna látni. Erről beszélgettünk az Anyacsavar Klubban, ahol a témánk a Karrierépítés gyerek mellett volt.

Hogyan változtass?

Fogas kérdés, hogy amikor megszületik egy párnál az a felismerés, hogy nem fenntartható a férj-feleség kapcsolatban az a dinamika, hogy a háztartás és a gyerekgondozás oroszlánrészét a nő viszi a vállán automatikusan, sokszor a saját szükségletei és igényei (pl. karrierje) kárára, akkor mi segít a változtatásban. Noha a szerepek összehangolása mindig küzdelmes dolog, és sokszor nincsenek ideális, csak az adott helyzetben optimális megoldások, a következő segítő tényezőket azonosítottuk be az Anyacsavar Klubon közösen, ki-ki a saját működő gyakorlatából:

  • Rengeteget segít a jó férj-feleség együttműködésben az otthonról hozott minta. Azok a fiúk, akiknek dolgozó anyja volt, és az apjuk is részt vállalt a háztartási és gyerekgondozási teendőkben, ezt veszik természetesnek, és velük sokkal könnyebb megugrani a független férfi-független nő viszonyból a váltást a felelős szülő-felelős szülő szerepekbe.
  • Ugyanakkor van, ahol éppen az apánál látott rossz példa – szinte nem is volt kapcsolata a gyerekeivel annyit volt távol – segíti az újdonsült férjet abban, hogy eltökélten akarjon másmilyen apa lenni.
  • Anyaként segít a változtatni akarásban annak az újra és újra tudatosítása, hogy fontos, milyen mintát lát a gyerekem. Úgy élek most, ahogyan szeretném, hogy a gyerekem éljen 30 év múlva? Milyen nőnek, férfinek, anyának, apának szeretném őt látni? Én és a férjem jó példák vagyunk erre?
  • apa segítHa változást szeretnénk a családi munkamegosztásban, rettenetesen fontos, hogy bírjuk ki, hogy NEM nyúlunk be egy feladatért csak azért, mert azt olyan gyorsan, jól, rutinosan meg tudnánk oldani. Nehéz megállni, de bírjuk ki, hogy nem vesszük át a pelenkázással szerencsétlenkedő, a rántást kondérban készítő, az altatással rendre kudarcot valló férj kezéből a feladatot. Mert ha kiveszem a kezéből, azzal csak arra kondicionálom, hogy ő úgysem jó ebben, és arra, hogy majd én úgyis megcsinálom. Ez rövid távon kényelmes, hosszú távon nem jó neki sem, nekem sem. Helyette végig gondolhatjuk, hogyan tudjuk támogatni abban, hogy ugyanolyan profi legyen benne, mint mi. Biztatással? Békén hagyással? A nekünk bevált trükkök megmutatásával?
  • Segít még a változtatásban a környezetünk – nagyszülők, barátok, bébiszitter – edukációja, hogy a segítség akkor és abban a formában érkezzen, ahogyan szeretnénk. Gondolok itt arra, hogy szeretnénk-e, ha az anyósunk rendet rakna a ruhásszekrényünkben, a nagypapa gumicukrot adna a kicsiknek vacsorára, vagy a bébiszitter a telefonján mutatna-e videókat…stb. Ehhez Csilla szerint meg kell tanulnunk a delegálás módszertanát, mert az otthoni feladatokat éppen úgy kell delegálnunk, mint a munkahelyieket. Mottó: a többiek nem gondolatolvasók!
  • Amikor mi magunk is tanuljuk a változást, segít, ha „helyzetben hagyjuk a másikat”. Elmegyünk otthonról kora reggel a másikra hagyva a reggeli elindulást, vagy nem megyünk haza fektetésre, bízva abban, hogy a másik – talán nem pont úgy, ahogyan mi szoktuk csinálni, de a maga módján – megoldja. És tényleg! Egy-egy ilyen helyzet megoldódása dupla hasznot hoz: mi megbizonyosodhatunk róla, hogy nélkülözhetőek vagyunk, a másik félnek pedig nő a kompetenciaérzése, „ezt is meg tudom csinálni!”
  • Flóra módszere az érzékenyítés: tételesen elmeséli egy-egy otthon, gyerekgondozással töltött nap végén, hogy mi mindent csinált aznap, hogy a férje fejében lévő gyakori „te egész nap csak otthon vagy, pihengetsz” tévképzet átértékelődjön.
  • Zsófi az elcsúszott, rosszul sikerült helyzeteket használja fel arra, hogy kezdeményezze, legközelebb legyen másképpen. Hiszen az senkinek nem jó, ha a kapcsolatban az egyik, vagy mindkét fél túlterhelt, frusztrált. Ahogyan Zsófi fogalmazott, „minden megbeszélés kérdése”.
  • határidőnaplóVan, akik saját módszert fejlesztettek ki az egyenlőtlenségek ellen. A naptármódszer lényege, hogy egy közös családi naptárban aki befoglalt egy időpontot saját programra – például céges vacsora, továbbképzés, orvosi vizit…stb. – azé az elsőbbség, és ilyenkor vitán felül áll, hogy a másik dolga mondjuk elhozni a gyerekeket az óvodából.
  • Juditéknál az vált be, hogy minden évben gyerekes baráti társasággal mentek el nyaralni. Ennek nagy előnye, hogy egyszerre ad lehetőséget a gyerekekkel minőségi időtöltésre, elégíti ki a felnőtt társaságra való igényt, és ad lehetőséget a felnőtteknek egy kis saját szabadidőre, vagy a barátok segítségével kettesben töltött időre, amiből a hétköznapokban komoly hiány, és így feszültség lehet.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Karrierépítés gyerek mellett

egy Anyacsavar klub tapasztalatai I.

helloanyu karrier klubEbben a megoldásközpontú beszélgető körben arra kerestünk bevált gyakorlatokat, és arról cseréltünk tapasztalatokat, hogyan lehet összehangolni két olyan női szerepigényt, mint a karrierépítés és az anyává válás. Mint a Sziget Fesztiválon évente egyszer a punkok, előrajzottak a karrierépítő anyák a HellóAnyuba, és jó volt megtapasztalni, hogy ezzel az igénnyel senki nincsen egyedül, ráadásul milyen szuper láthatatlan klub tagjai lehetünk. A negyven gyereket, meg a HellóAnyu kávéfőzőjét túlkiabálva rengeteg saját megoldást, felismerést és megküzdési stratégiát osztottunk meg egymással. Ezen az Anyacsavar Klubon vendégeink voltak Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója, aki két gyerek mellett építi a karrierjét a versenyszférában, és Zvolenszky Zsófia filozófus, egyetemi docens, aki nemzetközi tudományos karriert épít anyaként.

Miért jó gyerek mellett karriert építeni?

Első körben erre kerestük a választ közösen, a saját tapasztalatainkra alapozva, mert a csapból is az folyik, hogy ez eleve lehetetlen vállalkozás, vagy ha lehetséges is, akkor hatalmas szívás, és egyébként is borzasztóan önző dolog, amivel rosszat tesz az anya a család minden tagjának. Lássuk, mit mondtak azok, akik ezt az utat választották és nekik jól működik.

Anyaként karriert építeni jó, mert:

  • Fantasztikusan jó érzés, amikor valaki annyira szereti a munkáját, hogy az más életterületen meg nem tapasztalható flow-élményhez és sikerélményhez juttatja, az identitása része. Miért is akarná hát abbahagyni ezt a munkát azért, mert gyereke született? Azok a nők, akik töltekeznek a munkájuk során, az ott termelődő pozitív energiát türelem, humor és odafordulás formájában haza is viszik a gyerekeiknek, férjüknek. (Egyébként érdemes belegondolni, hogy férfiak milyen furcsán is hatna, ha egy férfihoz intéznének olyan megjegyzést, hogy „Tudom, hogy meghatározó számodra a munkád, de nem értem, miért akarod folytatni most, hogy szülő leszel.”)
  • A kereső munka anyagi függetlenséget nyújt, és ezzel egyidejűleg megszünteti a sok kisgyerekes nőt érintő anyagi kiszolgáltatottságot. Lehetővé teszi fizetett segítség kérését azokhoz a feladatokhoz, amik nem szorosan vett „anyai feladatok”, mint részt venni egy anyák napi ünnepélyen, virrasztani a beteg gyerek mellett, aki az anyjához ragaszkodik…stb. Példaként említették a résztvevők a házimunkát, és a gyerekekkel töltött „nem minőségi” időt arra, amikor az anya igenis pótolható. Ahogyan azt Kati megfogalmazta, „péntek esténként bébiszitter őrzi a gyerekeim álmát, amíg én és a férjem viszont minőségi időt tölthetünk végre kettesben”.
  • A kétkeresős családokban más az otthoni hatalmi dinamika – jegyezte meg Zvolenszky Zsófia, filozófus. Általában demokratikusabb a döntéshozatal – fel sem merül a sajnos sok családban klasszikus „én keresem a pénzt, én döntöm el, mire költünk, nekem jár a búvárkodás, neked nem jár a jógaóra…stb.” okfejtés a férjtől. Emellett az a tapasztalat, hogy nagyobb a férjek részvétele a házimunkában és a gyereknevelésben, hiszen a feleség is dolgozik, akárcsak ők. Ahogyan Zsófi fogalmazott, „csomó mindent elvárhatok a férjemtől. Férfi-nő dimenzió helyett könnyebben tudjuk emberi dimenzióban nézni a napi együttműködést. Ami őt elfárasztaná, az engem is éppen úgy elfáraszt, ezt nem kell elmagyarázni.”
  • Amikor kétkeresős a család, a férfi válláról hatalmas teher kerül le – tapasztalja Grósz Judit. Ki ne látott volna abba a felelősségbe beleroppanni férfiakat, és házasságokat is, hogy egyetlen emberen múlik az egész család egzisztenciája. Ennek a lelki tehernek a viselése hatalmas stressz, és igazságtalan és felesleges is, hogy egyetlen ember viselje – ahogyan az is igazságtalan és felesleges, hogy a háztartási és gyermekgondozási feladatokat egyetlen ember – tipikusan az anya – vigye a vállán.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Közösség születik

Antal ZsófiA Debreceni Anyahajó Klubot dr. Antal Zsófia kutatóorvos alapította közösségépítő céllal a  Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ Családbarát munkahely programjának keretében olyan kis- és nagygyerekes anyáknak, kismamáknak, akik valamilyen formában az egyetemhez kötődnek és a gyereknevelés mellett dolgoznak, dolgozni szeretnének, karriert építenek, és keresik a sokféle női szerep összeegyeztetésére a saját megoldásaikat. Az a megtiszteltetés ért, hogy nem rég meghívást kaptam a klubba. Ennek tapasztalatait szeretném most Veletek megosztani.

Egyedül a háztartási és gyerekgondozási feladatokkal

Témánk a klubban az volt, hogyan oldják meg ezek az értelmiségi anyák azokat az időszakokat, amikor a háztartási és gyerekgondozási feladatok oroszlánrésze valamilyen okból náluk landol, és egyedül kell helyt állniuk.

Négy hívókérdéssel készültem:

  • Mi működik? – azaz mik a saját túlélési stratégiáid azokra az helyzetekre, amikor egyedül vagy a gáton.
  • Hogy csinálod?
  • Mit ad Neked? – értem ez alatt, hogy mi benne a nehézségek ellenére is jó, pozitív.
  • Mit tehetnél, hogy jobb legyen?

Útban Debrecen felé a ködös autópályán magam is végig gondoltam a saját válaszaimat ezekre a kérdésekre, hogy a saját példáimmal is gazdagíthassam azt a sok bevált megoldást, amit ilyenkor a nők egymással megosztanak.

Lássuk, milyen válaszok születtek az első két kérdésre:

Változatos megküzdési stratégiák

  • feladatáradatVan, aki a „túlélésre” játszik, vesz egy nagy levegőt, és mentálisan arra koncentrál, hogy egyszer ennek a nehéz időszaknak vége lesz, addig kell türelemmel, testi és lelki energiákkal kibírni.
  • Van, aki ahhoz, hogy átvészelje ezt az energiazabáló időszakot, tudatosan lejjebb adja az igényeit, nem vár el olyan sokat sem magától, sem a gyerekektől, mint egyébként. Például ilyenkor a nagyobbiknak szabad Bogyó és babócát néznie, amíg a kicsi fürdik és elalszik, noha ez egyébként nem része a napi rutinnak. Jelszó: ha nincs magas elvárás, nincs frusztráció.
  • Van, aki a feszesebb időbeosztásra esküszik: ha egyedül van, profi szinten űzi a több feladat párhuzamos végzését.
  • Olyan is akad, aki ilyenkor a saját egyensúlyának megőrzésére ügyel. Egyrészt gyakran ajándékozza meg önmagát (csokival, kávéval…stb.), másrészt a gyerekek alvásidejében ő is lepihen, és olvas, vagy más töltekezős tevékenységet végez. Van, aki nagyon tudatosan megtervezi az altatás alatti szabadidejét, és mindig csak egy tevékenységet választ, amiben viszont el tud mélyülni, így nem áll fenn a veszélye annak, hogy elaprózza az idejét.
  • Van, aki ilyenkor a nagyobb gyerekeket vonja be életkoruknak megfelelően segítségként, amibe csak lehet, akár a zsebpénz külsőleg motiváló eszközével.
  • Van, aki ilyenkor ügyel arra, hogy képes legyen nemet mondani olyan plusz szívességekre, apró-cseprő feladatokra, amik „békeidőben” beleférnek az idejébe, energiájába, ilyenkor azonban nem.
  • Van, aki külső segítséget von be. Bevált megoldás a bölcsis gondozók, óvó nénik bevonása a délutáni időszakokra. És sokaknak az is nagy segítség, ha a saját kisgyerekes barátnőikkel találkozhatnak délután, ahol ők felnőtt társaságban töltekezhetnek, amíg a gyerekek is együtt játszhatnak.

A nehézség, mint ajándék

Az mindig egy meghökkentő kérdés egy nehéz helyzetben, hogy mit ad számodra? Mi az a pozitív hozadék, plusz dolog, ami nem lenne, ha ez a nehéz helyzet nem kényszerített volna rá, vagy nem hozta volna tálcán eléd. Olyan kérdés, amit meleg szívvel ajánlok Neked is, hogy tegyél fel magadnak – akár most is, ha úgy érzed, nehéz helyzetben vagy, és éppen ezért most sajnálod is magad.

autó2A klub résztvevői is hoztak néhány példát arra, mit adtak nekik azok a helyzetek, amikor hosszabb-rövidebb ideig teljesen egyedül tartották a frontot a háztartás és a gyerekgondozás területein. Volt, aki ennek az élethelyzetnek köszönhetően tanult meg alapételeket főzni, vagy autót vezetni, és volt, akinek a kompetenciaérzése nőtt azáltal, hogy két kisgyerekkel egyedül nyomott le egy hosszú repülőutat. (Mielőtt elintéznéd egy vállrándítással, gondold végig, hogy mész el WC-re, és addig mit csinálsz a két kicsivel… Na, ugye!)

A szívességbank ereje

A legizgalmasabb gyakorlat azonban az volt, amikor arra kértem meg a jelenlévőket, hogy válaszoljanak meg írásban két kérdést ott helyben:

  1. Mik azok a tevékenységek, amiket még időszűkében, energiahiányos állapotban is szívesen csinálsz, vagy akár szívesen csinálnál belőle többet?
  2. Mi az, amit nagyon szívesen átruháznál néha valakire, mert fáraszt, és sokszor csak muszájból csinálod?

Revelatív volt látni, hogy már egy 8-10 fős csoportban is – ahol a többség nem is ismerte egymást! – kialakul egy spontán kölcsönös támogatási lehetőség a kisgyerekes anyák között.

Többeknek feltöltő tevékenység a főzés, és van, akinek hatalmas boldogság lenne, ha ennek a nyűgét valaki átvállalná tőle. Volt, aki programszervezésben profi, és szívesen előszűri, hová érdemes gyerekkel, vagy nélkülük elmenni. Más valaki autót vezetni szeretet, és szívesen sofőrködik, megint más pedig szívesen tanít gyerekeket sütögetni. Van, aki tudja, mikor melyik használtruha kereskedésbe érdemes szétnézni a városban, és van, aki szívesen kíséri uszodába mások gyerekeit a sajátjai mellett.

teregetésSzülettek felajánlások és elhangzottak igények, amikhez ki-ki támogatót keresett.

Egyfajta szívességbank, ahová bárki betehet lehetőségei szerint, és ahonnan bárki kivehet az igényei szerint. Mielőtt sietve hazaindultam volna a saját gyerekeimhez, arra kértem a résztvevőket, hogy mindenki beszéljen meg legalább 2 másik anyával valamilyen együttműködést a következő 2 hétre.

Azt hiszem, valahogy így születnek a támogató anyaközösségek. Néhány hasonló helyzetben lévő kisgyerekes nő sorsközösségéből, önzetlen felajánlásaiból, önmagán és másokon segíteni akarásából.

Hajrá Debreceni Anyahajó Klub!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

munka terhesenHiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Eszter vagyok, lassan közel a 40-hez. Jelenleg a második babámat várom, de most az első terhességem megéléséről szeretnék írni.

Víg szingli élet: munka, önmegvalósítás, függetlenség

A történetem a víg szingli életemben kezdődött. Tipikus munkamániás, önmegvalósítós, háromdiplomás független nőként éltem. Rengeteget dolgoztam és szerencsés is voltam, hiszen úgy éreztem, nekem van a legjobb munkám a világon: csupa érdekes alkotó feladat, rengeteg kihívás, szakmai siker és olykor egy-két botlás, ami belefér. Mindezt bearanyozta, hogy mindig szép autókkal járhattam, beutaztam a világot, megfelelő anyagi megbecsülés révén végre megengedhettem magamnak, hogy megvásároljam azokat a szolgáltatásokat, amiket szerettem volna, illetve annyi időt, energiát, pénzt költsek a külsőmre és a belső jólétemre, amennyit csak akarok. Ruhatáramat havonta frissítettem, rengeteget sportoltam, sokat foglalkoztam önismerettel, meditációval és valóban a legjobb formámban voltam. Főleg, mert az utóbbi időben azt is meg tudtam oldani, hogy számomra elfogadható összhang és harmónia legyen a munka és magánélet terén.

A szakadék hatalmas volt, ma is az

Ugye jól hangzik? Ma már tudom, hogy az anyasággal bevett fordulat az életem egyik legnehezebb időszaka volt, amiről most őszintén szeretnék mesélni nektek. A szakadék hatalmas volt, ma is az, de most már nem aggódom miatta.

Minden ott kezdődött, hogy azt hittem a boldogságom már csak tetézhetem azzal, ha megtalálom az igazit és családom lesz. A jóllétnek köszönhetően nem is kellett sokat várnom, eljött az az ember, akivel először az életemben úgy éreztem, hogy annyira szeretjük egymást, hogy én tőle kisbabát is szeretnék. Rá sem kellett sokat várni, néhány hónap ismeretség után már érkezett is a kis jövevény, amit álomesküvő követett, gyönyörű, azóta is tartó boldogsággal.

Régebben millió módját elképzeltem annak, ahogy majd a nagy hírt bejelentem a barátok és munkatársak körében. Azonban az élet mást hozott. A terhesség a nap 24 órájában erős hányingerrel és rengeteg sírással járó 3 hónappal indult, iszonyatos hormonális hullámvasúton ültem, úgy éreztem önmagamból szinte teljesen kifordultam. Mintha nem én irányítanám magam körül az eseményeket.

Reggelente órákat küzdöttem a mosdóban, hogy végül falfehéren egy hányózacskóval a kezemben autóba üljek és valahogy bevonszoljam magam a munkahelyemre, ahol egész nap citromot ettem, és a mosdóba rohangáltam. Emlékszem, hogy a velem szemben, a tárgyalóasztalnál ülő mind az öt embernek külön éreztem a szájszagát és gyakorlatilag minden nap a fizikai túlélésre játszottam. Azzal tetőzve a dolgokat, hogy mindezt próbáltam titokban tartani, hiszen gondoltam, az én koromban ki tudja, valóban megmarad-e még a baba. Ilyen rossz fizikai állapotban még esküvőt szerveztem, ami szintén sok stresszel járt.

Mire letelt a három hónap, már olyannyira fáradt, kimerült voltam, hogy a környezetemben jó néhány embert magamra haragítottam, hiszen a stratégia szerint, akit tudtam elkerültem, akit és amit nem, ott megpróbáltam helytállni, de nyilván nem tudtam ugyanazzal a teljesítménnyel és türelemmel ezt megtenni. A kollégák értetlenül álltak a változások előtt. Az átkozott babona és a sok társadalmi elvárás, hogy ezt, meg azt kell tenni ebben és abban a hétben nagy hatással volt rám, emiatt szóba sem jöhetett, hogy idő előtt felfedjem az állapotomat.

A mélypont: a régi élet elgyászolása

Végre eljött az idő, amikor megtehettem a nagy bejelentést. Talán ez volt a mélypont. Azt hittem, boldog és büszke leszek, de e helyett minden egyes alkalommal mintha a fogamat húzták volna. Magam sem értettem mi van velem, teljesen össze voltam zavarodva. Leültem, hogy átengedjem magam ezeknek a negatív érzéseknek és megfigyeljem, mit érzek pontosak. Megdöbbentem magam is, de boldogság helyett iszonyatos szégyent éreztem, gyakran a hangom is elcsuklott, amikor valakinek elmondtam, hogy várandós vagyok. A szégyen után jött a szomorúság, a birtoklási vágy és az elengedési nehézség, amit a karrierem és ezzel a régi életem gyászában éreztem. Hiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Megfelelni az utolsó pillanatig

A jó kedélyű, magabiztos, precíz vezetőből és munkatársból hamarosan egy igazi hárpia vált,képtelen voltam ezt a rengeteg és hirtelen változást a mindennapok sűrűjében megemészteni. Türelmetlen voltam, fáradt és bevallom őszintén, csak a baba forgott a fejemben.

A munkát nem tudtam abbahagyni, mert a vezetőm, aki szintén nő volt egy olyan külföldi kultúrából érkezett, ahol minden nő a terhessége utolsó pillanatáig dolgozott, majd hamarosan pár hónapon belül vissza is tért a munka világába. Persze én az utolsó pillanatig meg akartam neki felelni. Abszolút nem volt elfogadó és megértő velem szemben, hiába mondtam el neki, hogy a folyamatos rosszullétek a rossz fizikai állapotom miatt szeretném abbahagyni a munkát. Azt kérte, hogy várjam meg az utódomat, akit aztán rajtam kívül szinte senki sem keresett.

Közben a mindennapokban iszonyúan szégyelltem magam, amikor 10-20 férfi közé kellett bemennem egy meetingre, ahol vagy iszonyúan fáztam, vagy borzalmasan melegem volt és megmondom őszintén az egyetlen túlélési stratégiám az volt, ha nem figyeltem oda, hanem titokban a babakelengye listát írogattam. Sajnálom, hogy becsaptuk egymást, hiszen ők sem számítottak már rám, de a játék folytatódott. Reggelente küzdöttem azzal, hogy mit vegyek fel, ami még business like, hogyan palástoljam, amikor a sexy push up helyett már a szopis melltartóban kellett járnom, mert csak az nem volt kényelmetlen. Én nem voltam az a csinos kismama, a testem teljesen átalakult, sokat híztam és iszonyú hamar vizesedtem a rengeteg ülés miatt is. Szégyelltem, hogy ellógtam a problémás meetinget, mert úgy éreztem nem tudom befogadni és megoldani a helyzetet. Volt, hogy a nap végére mindkét cipőm elszakadt, a lábaim akkorára dagadtak. Megtörtnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Dühös voltam, mert úgy éreztem senki sincs tekintettel rám, péntek este 7-kor sem érzik egyesek, hogy egy kismamának ilyenkor talán már otthon a helye, a stressztől pedig végképp nem kíméltek, kaptam a pofonokat jobbról balról, amelyekhez már előre odatartottam az arcom, hiszen nem volt erőm többé megküzdeni velük. Egyébként ez a cég életében egy nehéz, változásokkal teli időszak volt, egyértelmű, hogy nem kismamának való terep.

Centivágás a szülésig, avagy fenntartani a látszatot

Uralkodott rajtam a birtoklási vágy, hiszen sokáig ott dolgoztam, sok mindent én hoztam létre az én gyerekem volt. Nehéz volt így olyan utódot találnom, akitől nem féltettem az állásomat, amiről persze a józan eszemmel már lemondtam.

Eljött az a nap, amikor nem bírtam már többé bemenni dolgozni, otthonról próbáltam a látszatot fenntartani. Maximum egy órát tudtam ülni, mert olyan mértékű gerincfájdalmam alakult ki, hogy lábra állni is nehezen tudtam. Hiába maradtam már végre otthon, ekkor nem tudtam már kismamatornára járni, jógára vagy masszázsra, semmivel sem tudtam kényeztetni magam, csak a centit vágtam a szülésig.

Amikor végre meglett az utód és belépett a céghez még egy napra valahogy bementem egy gyors átadásra, ami miatt a főnököm kifejezte a neheztelését és innentől kezdve éreztem a lemondást minden szavában. Az új söprű jól söpör, az utódom nagyon jól szerepelt, vele én is jóban voltam, gyakran beszéltünk főleg az elején a folyó ügyek és a fejlemények tekintetében.

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

Végül a kisbabám születése után nem egészen egy évvel megszüntettem a munkaviszonyomat. Amióta nem jöttek a telefonomra céges e-mailek, nem kellett szembekerülnöm ilyen-olyan céges üggyel, nagyon megnyugodtam és a felszabaduló energiát magamra tudtam fordítani.

Utólag tudom már, hogy a fenti érzések természetesek voltak, bár ezekről így talán senki soha nem beszélt velem. Tabuként tartja ezeket sok nő és asszony magában, akit különféle okok visznek bele abba, hogy akaratuk ellenére végig dolgozzanak. Merthogy most egyébként is ez a divat, aki otthon ül, azt gyakran megbélyegzik az álláspiacon, hogy régimódi vagy lusta. Az elvárás pedig inkább az, hogy ha otthon is vagy, képezd magad, tanulj nyelveket, alapíts vállalkozást.

Sok olyan kismamával találkoztam, aki azért dolgozott végig, mert anyagi okok vezérelték, mások attól féltek, a túl nagy kihagyás miatt elveszítik a munkájukat, de olyan is akad, aki úgy érezte otthon befordulna egyedül.

Természetesen biztosan vannak olyan nők is, akik boldogan és könnyedén csinálják mindezt, hiszen nem vagyunk egyformák, mint ahogyan várandósságunk és gyermekeink sem egyformák.

Most már ismerem önmagam és tudom, nekem mi a jó

Most már ismerem önmagam és tudom, hogy nekem mi a jó, így legközelebb biztosan nem fogok hasonló helyzetbe keveredni. A második terhességem alatt kismamatornára járok, sütök főzök, odafigyelek a pihenésre és a párommal együtt töltött minőségi időre is. Úgy gondolom, merni kell felvállalni az érzéseket, mert a várandósság, majd az anyaság sem jár mindig rózsaszínben. A társadalmi elvárásokat pedig félre kell tenni, a legfontosabb ilyenkor Te legyél önmagadnak.

 

Eszter története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

Céges kismama program a Nestlénél

Kispál Márta a kismama program legfiatalabb résztvevőjével
Kispál Márta a kismama program legfiatalabb résztvevőjével

Az Anyacsavarnak Kispál Márta elhivatott HR szakember mesélt arról, milyen a céges kismama program a Nestlénél, és milyen lehetőségekkel támogatják a kismamák visszatérését a munkába, amelynek egyik célja az, hogy a tehetséges női dolgozók anyaként is befuthassanak vezetői karriert a cégnél.

“komoly erkölcsi és anyagi hátrányt jelent ha nem tudjuk visszaintegrálni a kismamánkat a munkatársaink közé”

  1. Milyen módon segíti a Nestlé a kisgyerekes dolgozók visszaintegrálását?

Két fontos területre sorolhatók az akcióink: Egyrészt naprakész nyilvántartást vezetünk nem csak arról, hogy melyik kismamánk mikor tervezi a visszatérést, de arról is, hogy milyen területre lenne nyitott és milyen atipikus lehetőségre tartana igényt. Így tudunk előre tervezni, és könnyebben össze tudjuk párosítani a munkára kész kismamákat és az éppen megüresedő pozíciókat. Másik fontos dolog a kapcsolattartás, e-mailben tájékoztatjuk őket az aktuális híreinkről, de elküldjük nekik a tájékoztatóinkat a személyi változásokról és az aktuális kereséseinkről is. De a kismama- és kispapa találkozók célja is a kapcsolattartás ösztönzése.

  1. Mióta van a Nestlénél kismama program, is mi indította útjára ezt a kezdeményezést?

2008-ban kezdtük el a programot a nyilvántartás és az ehhez szükséges kismama-interjúk bevezetésével. Egyrészt a központi nemek közötti esélyegyenlőség kezdeményezés ösztönzött bennünket a program beindítására: nemzetközi irányelv a nők arányának növelése a vezetőségben – erre mi leghatékonyabb akciónak a kismamaprogramot találtuk. Másrészt komoly erkölcsi és anyagi hátrányt jelent ha nem tudjuk visszaintegrálni a kismamánkat a munkatársaink közé, ezért kezdtünk el azon ötletelni, hogyan támogathatnánk a kismamák visszatérését.

“lesz számukra jövő a szülés után is”

  1. HR szakemberként miben látod a legnagyobb hasznát a programnak?

Mint HR-es, meggyőződésem, hogy az újra munkába álló anyukák nem csak hatékonyabb és koncentráltabb munkára képesek, de nagyon elkötelezettek is. Ezen kívül egy olyan cégnél, ahol a vásárlóink nagy része családanya, fontos a célcsoportunk legjobb ismerői, az anyukák jelenléte üzleti döntéseink során. Mint ember semmihez sem fogható az érzés, amikor látok egy kolléganőt – aki pár hónapja kétségbeesetten mesélte, hogy fogalma sincs, hogy lesz képes a gyereknevelés mellett dolgozni, főleg így, hogy megszűnt évek óta az osztálya, és alig ismer már valakit a cégnél – újra a csapat tagjaként élni és sikereket elérni a munkahelyén.

  1. Mik a visszajelzések a dolgozók részéről?

A munkatársaink nagyon örülnek, rengeteg köszönetet kapunk az anyukáktól, de az idősebb kollégák is rendszeresen bejönnek a kismama találkozókra, hogy megnézzék a babákat. Sőt, egyre többször hallom a fiataloktól, hogy jó ilyen helyen dolgozni ahol törődünk a munkatársainkkal és biztonságérzetet nyújt számukra, hogy ha majd családot terveznek, a Nestlénél lesz számukra jövő a szülés után is.

 

 

Vissza a munkába – de hová, mikor és hogyan?

Vissza a munkába kisgyerekes anyaként, ez a legtöbb nőnek komoly fejtörést okoz. Leginkább az, hogy pontosan hová is menjen vissza dolgozni – a korábbi cégéhez, máshová, esetleg vállalkozásba fogjon -, mikorra időzítse mindezt, és legfőképpen hogyan találja meg a számára ideális, családbarát, jól fizető, szakmailag kihívó és érdekes munkahelyet?

A sikeres munkába visszatérés záloga

EU-s parlamenti képviselőnő Mikorra időzítsük a munkába visszatérést?
EU-s parlamenti képviselőnő
Mikorra időzítsük a munkába visszatérést?

Tudtad, hogy az 5 év alatti gyereket nevelő magyar nőknek mindössze 30%-a, a háromgyerekesek mindössze 10%-a dolgozik? A döbbenetesen alacsony számok mögött meghúzódó okok több tényezőből állnak össze.

Nézzük legelőször is a kulturális tényezőt: azoknak a kisgyerekes magyar nőknek, akik nem tértek vissza, vagy nem szándékoztak visszatérni a munkaerőpiacra több, mint 85%-a úgy nyilatkozott, hogy a GYES idejét csak a gyermeknevelésre akarja fordítani (forrás: a Munka Kisgyermekkel (MuKi) kétéves kísérleti projekt). Azaz úgy gondolkodik, hogy él a törvény adta lehetőségével, és a picikkel otthon tölti a lehető legtöbb időt, ami jelenleg gyerekenként 3 év, majd amikor muszáj lesz, visszamegy valahova dolgozni lehetőleg 4-6 órában, és jó fizetésért. Ez a megközelítés azonban sajnos kudarcra van ítélve, mégpedig azért, mert figyelmen kívül hagyja a munkáltatók szempontjait. A sikeres munkába visszatérés záloga pedig az, hogy mind a munkavállaló, mind a munkáltató kölcsönösen jó üzletet kössön egymással.

De mik a munkáltató szempontjai?

A MUKI kutatási projektje 100 munkáltatót kért meg arra, hogy egy ötfokú skálán értékeljen különböző tényezőket a vállalat működése szempontjából. A legmagasabb értéket (4,43) a munkaerő megbízhatósága kapta! De nagyon magas pontszámot kapott a munkaerő képzettsége és a munkaerő rugalmassága is. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

Például azt, hogy ma Magyarországon egy kétgyerekes álláskereső dupla eséllyel kap munkát, mint egy háromgyerekes. A munkáltatók ugyanis sajnos azt gondolják, hogy a kisgyerekes anyák nem megbízható munkaerők – noha a tények nem ezt igazolják, de erről később még írok. Ráadásul a kis- és középvállalatoknál, amelyek költségérzékenyek és túlterheltek, és ahol nincsen külön HR osztály, nincs kapacitás a kisgyerekesek extra igényeivel külön foglalkozni.

Mi számít extra igénynek?

Minden, ami atipikus foglalkoztatást jelent: például a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő, a gyerekek betegsége esetén az otthonról is megoldható feladatoknál az automatikus home-office.

Így nem csoda, hogy amíg az EU 27 tagállamában a nőknek mindössze a fele gondolja úgy, hogy nehéz a munka és a magánélet összeegyeztetése, Magyarországon a nők 77%-a! Ennek bizony a fenti sztereotípiák és az atipikus foglalkoztatási formákkal szembeni rugalmatlanság fontos okai.

Mit tehet akkor egy kisgyerekes anya, hogyha szeretne sikeresen visszatérni a munkaerőpiacra?

1) 1, maximum 2 év kihagyást javasolnak a sokat látott HR szakemberek. Noha elvileg Magyarországon a gyerekek 3 éves koráig adott a lehetőség, hogy otthon maradjanak az anyák, ha valaki szeretne visszatérni a korábbi munkahelyére, vagy legalábbis klasszikus bejelentett állást szeretne, ráadásul a karrierjébe illeszkedően, és normális fizetésért, akkor fontos szempont lesz a jelentkezése elbírálásánál, hogy minél kevesebb időre essen ki a céges, illetve a tágabb értelemben zajló szakmai folyamatokból.

2) Éppen ezért fontos az is, hogy ameddig valaki GYED-en, GYES-en van, addig is igyekezzen képben maradni a cégénél zajló strukturális, folyamatok szintjén megjelenő, vagy éppen személyi változásokat illetően. Ennek legkézenfekvőbb formája a rendszeres kapcsolattartás a volt kollégákkal, főnökkel. Nem árt időnként személyesen megjelenni az informális (pl. családi nap, céges Karácsony), és a szakmai rendezvényeken, vagy akár személyes találkozót kezdeményezni egy-egy kollégával, vagy a közvetlen főnökkel, hogy képbe kerüljünk, milyen változások történtek az elmúlt időkben, és a megváltozott környezetben nekünk hol lehet a helyünk. Ez a saját lelki és szakmai felkészülésünk szempontjából is fontos, és jelzi a cég felé az elköteleződésünket is.

3) 1-2 év alatt is rengeteg változás történik bizonyos szakmákban. Az otthon töltött idő, a hétköznapi mókuskerékből kiszakadás remek lehetőség arra, hogy valamilyen rég óta vágyott és halogatott szakmai továbbképzésen vegyünk részt. Ez pedig a munkaerő-piaci értékünket növelheti, ami tetszik, vagy sem, bizony fontos szempont lesz az álláskeresésnél, majd a sikeres felvételi esetén a bértárgyalásnál.

4) Amikor az anya újra munkába áll, fel kell készülnie a változásra az egész családnak, hiszen minden tagját érinteni fogja. A család minden egyes tagjának új szerepeket, feladatokat, új helyzeteket hoz majd ez a változás: az anya több pénzt hoz majd haza, viszont fáradtabb is lesz, kevesebb ideje lesz háztartási és gyerekgondozási feladatokra, amikből a férjnek, vagy a nagyszülőknek, esetleg külső segítségnek kell majd nagyobb részt vállalnia, a gyerekek esetleg közösségbe szoknak, változik a napirend, és az együtt töltött idő mennyisége és minősége. Ki kell találni megoldásokat a gyerekek betegségének és a szünidők idejére. Minderre bizony érdemes konkrét tervezéssel készülni, hogy a lehető legkevesebb stresszel, a lehető legzökkenőmentesebben történjék ez a néhány hetes-hónapos folyamat.

5) A profi önéletrajz ma már alap, ami nélkül neki se kezdhetünk az álláskeresésnek. Ugyanez vonatkozik az állásinterjúra való felkészülésre: vannak tipikus kérdések, amikre számíthatunk kisgyerekes anyaként, és ezekre végig gondolt, meggyőző válaszokkal kell érkeznünk. Manapság már természetes, hogy professzionális támogatást kérünk a CV megírásához, és az interjúkra való felkészüléshez, ahogyan az is, hogy profi fotós készíti és retusálja az önéletrajzban szereplő fotónkat.

paizsdora_anyacsavar_alairas

 

 

Karrier VAGY család? Karrier ÉS család!

r-FINDING-WORK-LIFE-BALANCE-large570
Karrier ÉS család, forrás: Huffingtonpost

Mindegy, hogyan döntünk: vállalunk-e gyerekeket, vagy sem, alapítunk-e családot, vagy sem, építünk-e karriert, vagy sem, a döntésünkkel szembesítenek mások, a döntésünket megítélik mások. És nem csak mások, hanem saját magunk is.

A Jobline Női Karriernap egyik leginspirálóbb előadója Nevelős Orsolya Stefanie, a Siemens kommunikációs igazgatója volt, aki a harmadik gyerekével a 9. hónapban járva mondott néhány igazán gondolatébresztőt. Íme az Anyacsavar top 4 kedvenc gondolata:

  1. Gyerekkorunktól fogva állandóan olyan döntéseket kell hoznunk, – kezdve a sport és a szabadidős tevékenységek megválasztásától, az iskolaválasztáson át később a párválasztásig, a szakmai és családalapítást érintő választásokon át -, amelyek azután komoly hatással lesznek az életünkre. Minden döntésünknek ára van, és a legnehezebb a dologban az, hogy semelyik döntésen nincsen árcédula: sosem tudhatjuk előre, hogy a döntésünkért pontosan milyen árat kell majd fizetnünk hosszú távon. Ennek ellenére a döntésért a felelősség minket illet, és ha egy döntés nem bizonyult jónak, szerencsére élhetünk az újratervezés lehetőségével – természetesen annak a tudatában, hogy az is csak egy választás, aminek szintén ára van.
  2. A manapság divatos, széles körben elterjedt és rendkívül nyomasztó  „karrier VAGY
    Nevelős Orsolya Stefanie a Siemens kommunikációs igazgatója
    Nevelős Orsolya Stefanie a Siemens kommunikációs igazgatója

    család” megközelítést ideje lenne a meglévő tudásunk és tapasztalataink alapján felülírni. Ehhez érdemes rögtön a karrier és a család definíciójánál elkezdenünk a szemléletváltást. Mert mi is a sikeres karrier? Mindenkinek más, de általánosságban talán elmondhatjuk, hogy a sikeres karrier az, amikor a saját karrier-elvárásainknak meg tudtunk felelni. Ezzel szerencsére sokan vagyunk így, és mindenki sok jó példát találhat erre a saját környezetében. És mi a család? Talán ezt sem ártana újragondolni. A leglényegesebb talán annak a kihangsúlyozása, hogy gyerek nélkül is van családja a legtöbb embernek.

  3. Mindegy, hogyan döntünk: vállalunk-e gyerekeket, vagy sem, alapítunk-e családot, vagy sem, építünk-e karriert, vagy sem, a döntésünkkel szembesítenek mások, a döntésünket megítélik mások. És nem csak mások, hanem saját magunk is. Talán ezért is nagyon fontos az egészséges önértékelésen, önbecsülésen és önbizalmon alapuló tudatos döntéshozatal: ezek segítenek abban, hogy a döntéseink ára ne nyomasszon bennünket egész életünkben. És mi segít túllendülni a kezdeti félelmeken? A „csinálás”: kezdjünk bele, még ha nem is tökéletesek az első lépések, az első próbálkozások, mert az első apró sikerek hamar megjönnek, és azok erőt, energiát adnak a tovább lépéshez. Gyakorlat teszi a mestert!

Nagyon idekívánkozik Sheryl Sandberg: Dobd be magad! című könyvéből az egyik kedvenc idézetem: “A nők előtt tornyosuló akadályok nagy része a félelemben gyökerezik. Félünk, hogy nem szeretnek majd. Félünk, hogy rosszul döntünk. Félünk, hogy magunkra vonjuk az emberek haragját, kivívjuk környezetünk ellenszenvét. Félünk, hogy túlvállaljuk magunkat. Félünk, hogy belebukunk. Félünk, hogy ítélkeznek felettünk. És a félelmek netovábbja: félünk, hogy gyerekünknek rossz anyja, férjünknek rossz felesége, szüleinknek rossz gyereke leszünk.(…) Tegyétek fel magatoknak a nagy kérdést: “Mit tennék, ha nem félnék?” Ha pedig megvan a válasz, menjetek, és tegyétek meg!”

4.  A patriarchális társadalom uralkodó mintáit mi nők is erősíthetjük a saját viselkedésünkkel és hozzáállásunkkal, amikor nem élünk a meglévő lehetőségeinkkel, amikor nem állunk ki magunk mellett, amikor nem szánunk időt és energiát az igényeink és céljaink tudatosítására. És mi nők írhatjuk át ezeket a mintákat mikro szinten, a saját környezetünkben, saját magunkon kezdve a változtatást, lépésről lépésre.

Ehhez azonban folyamatos önreflexióra van szükség – és valljuk be, sokunknak ez az egyik legutolsó a napi feladatlistáján. Már ahhoz is nagy adag tudatosság kell, hogy valaki önmagára rendszeres minőségi időt szánjon. Ha valaki mégis így döntene, és inspirálóan hatnak rá mások példái, bevált gyakorlatai, ötletei, azt szívesen látjuk valamelyik Anyacsavar csoportban, ahol minden kisgyerekes nő professzionális coaching és tréning módszerekkel, biztonságos, meleg és támogató közegben érlelheti meg a saját igényeire, céljaira és körülményeire szabott egyéni megoldásait.

paizsdora_anyacsavar_alairas