A kisgyerekes anyák 12 (+ 1) pontja

– egy Anyacsavar csoport útravalóiútravaló

 

Amikor tavaly márciusban véget értek az Évindító tervező Anyacsavar csoportok, búcsúzóul összegeztük  a leghasznosabb felismeréseket, az addig megtett utat, már meglévő eredményeket. Szeretném most összegezni az utolsó alkalommal elhangzott legfontosabb tanulságokat. Azokat, amelyek talán univerzálisak, bármelyik kisgyerekes anya számára hasznos, elgondolkodtató felismerések most, az éves célok megtervezésekor.

 

  1. Nagyon fontos a rendszeres feltöltődés, és ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a feladatok mellett a szabad időt is bele kell tervezni a hétköznapokba. A rendszeres feltöltődésnél optimistább hozzáállással tudunk felül kerekedni a nehézségeken, és egy váratlan helyzetben is tudunk rugalmasan, humorral reagálni, a problémák helyett a megoldásokra koncentrálni. Ahogyan Zsuzsi fogalmazott: „ha kipihent vagyok, jobb fej vagyok, és akkor a többiek is jobb fejek velem.” A napi töltekezés hatványozott energiákat teremt a kötelező, nemszeretem feladatokra is, ha pedig ezeket sikerül kipipálni, egy jóleső megkönnyebbülést, vagy akár a jól végzett munka örömét is átélhetjük.

 

2. Kisgyerekek mellett is fontos és lehet célokat kitűzni. Ezek eléréséhez azonban elengedhetetlen a gondos, strukturált tervezés, lehetőleg papíron, és az „elefánt felszeletelése”, azaz a végeláthatatlanul távoli és nehezen elérhetőnek látszó vágyott cél apró, hétköznapi lépésekre bontása. Ha ez sikerül, akkor minden áldott nap tehetsz valamit a sikerért. Az apró lépéseket betervezheted a hetedbe, és így mindig közelebb juthatsz az áhított cél eléréséhez.

 

3. Kezdd el ma! Igen, már ma is tehetsz valamit a célodért, bármilyen kis dolgot is. Egy elért eredmény után visszanézve gyakran meglepve tapasztaljuk, hogy nem világmegváltó nagy ugrásokkal, hanem kis, hétköznapi, viszont rendszeres idő- és energiaráfordításokkal értünk el valamit. Ha csak annyit megteszel, hogy ma nem eszel édességet és ma futsz 20 percet, ma lefekszel időben, ma kedves vagy a reggeli induláskor – majd ezt minden nap megteszed fél éven át – learathatod az erőfeszítésed gyümölcsét.

 

4. Mindehhez napi, heti rendszeres szabadidő kell. A kisgyerekes anyák legszűkösebb és legdrágább erőforrása. Ahhoz, hogy egyről a kettőre lépj, muszáj saját magad számára belső engedélyt adnod én-időre, és ehhez támogatást kérni a környezetedtől. Hidd el, mások is így csinálják, és ez rendben van. Ha most még nehezedre esik is talán, meg kell tanulnod segítséget kérni és elfogadni, hogy saját időd legyen a csak számodra fontos dolgokra is, mint a feltöltődés, és a saját céljaid elérése. Ahogyan Timi fogalmazott: „megtanultam, hogy az önmagamra szánt idő és pénz befektetés, nem pazarlás!”

 

5. Elkezdeni a legnehezebb! Még lehet, hogy nincs azonnali eredmény, csak az erőfeszítés. Ilyenkor fontos szem előtt tartani a vágyott célt, és azt, miben lesz majd más az életed akkor, ha azt eléred. Például: „ha elköltözünk, nyáron a saját kertünkben reggelizhetünk, lesz saját szobám, futhatok a friss levegőn minden nap”. Ezt már elképzelni is energizáló, és hozzásegíthet ahhoz, hogy már ma elkezdj ezért tenni: felhívj egy ingatlanost, elkezdj tudatosan spórolni a leendő költségekre…stb. Ezeken a „nemszeretem” feladatokon segít túljutni, ha a lelki szemeid előtt ott lebeg, pontosan miért is csinálod mindezt.

 

6. Koncentráljunk a megoldásra! Ahogyan Maya fogalmazott: „megtanultam arra figyelni, hogyan tudom megcsinálni, amit szeretnék, ahelyett hogy arról panaszkodnék, és győzködném önmagam, miért nem tudom megcsinálni”.

 

7. Én vagyok a felelős az életem alakulásáért, a saját jóllétemért. Ha ezt megértem, nincs több „csodavárás”, hogy majd csak megoldódnak a dolgok maguktól, sem vádaskodás, hogy ki mindenki hibás a nehéz helyzetemért, marad az elhatározás, hogy szeretnék boldogabban élni, mert ez az egy életem van, és ez a belső döntés szárnyakat ad ahhoz, hogy a kezembe vegyem a sorsomat! Ahogyan Kati fogalmazta: „Az életemben minden változás motorja én vagyok!”

 

8. Erőt tudunk meríteni a saját magunkból. A meglévő képességeinkből, jó tulajdonságainkból, korábbi sikeres megküzdési stratégiáinkból. Ahogyan Zsuzsi fogalmazott: „Mindenem megvan ahhoz, hogy elérjem a céljaimat”. Ha éppen gyengének, tehetetlennek érzed magad, érdemes feleleveníteni azokat az erősségeidet, amelyeket hasonló nehéz helyzetben korábban már sikerrel használtál, hiszen ezekre most is és ezután is mindig támaszkodhatsz.

 

9. Lehet újratervezni. Sőt, kell is, ha valami nem a terveidnek megfelelően alakul, ami kisgyerekek mellett napi tapasztalatod lehet. Még jobb, ha eleve készülsz B, esetleg C tervvel, és nem ér váratlanul, ha egy betegség, vagy bármi egyéb váratlan esemény miatt új megoldások kitalálására kényszerülsz

 

 

10. Fontos az adott helyzet és az elért eredmények értékelése. Egyrészt hasznos, ha végig gondolod, mi működött nálad és mi nem, ez egy fajta önismeret a saját bevált eszköztáradról, amelyet a későbbiekben használhatsz, ha ismét hasonló helyzetbe kerülsz. Vedd észre az apró sikereidet is, és bátran veregesd magad állon ezekért. Ha Te sem becsülöd a sikereidet, hogyan is várhatnád el másoktól, hogy elismerjék azokat? Másrészt a lelkesedésed fenntartásához jól jön, ha sikerül minden helyzetben megtalálnod a jót. Ezt nevezzük haszondetektálásnak, és erről itt írtam bővebben.

 

11. Mások példája, küzdelme, erőfeszítése sokszor erőt ad, és segít átértékelni a saját helyzetedet. Érdemes már ezért is egy támogató csoporthoz, női közösséghez csatlakozni, hiszen fontos megtapasztalni, hogy másoknak is hasonló problémái vannak, nem Te rontottál el valamit végzetesen – ezzel szembesülni már önmagában gyógyító lehet egy energiavesztett, szétzilált önértékelésű anyának. Mások példaadó sikerei ugyanakkor Neked is erőt adhatnak az utadon, ahol a saját megoldásaidat kell megtalálnod a Te egyedi, mindenki másétól eltérő helyzetedre.

 

12. A sikereid, elért eredményeid számbavételekor ne feledkezz el mindazokról, akik az utadon támogattak. Ahogyan fontos felismerni, és tudatosan használni a saját erőforrásainkat, elismerni és megünnepelni az apró sikereinket, éppen úgy fontos hálával megemlékezni a támogatóidról: azokról, akik meghallgatnak, elismerik az érzéseidet, osztják a gondolataidat, én-időt biztosítanak a számodra, jó példával járnak előtted, megosztják veled a tapasztalataikat, időt, energiát vagy pénzt szánnak Rád. Néha természetesnek vesszük a támogatást, pedig kifejezni a hálánkat nem kerül semmibe, viszont rengeteg energiát adhat a segítőidnek.

 

+1.       A problémáid nem abból fakadnak, hogy anyává váltál. Az anyává válás egy olyan határtágító tapasztalat, amely a már addig is meglévő problémákat, elakadásokat élezi ki, és teszi olykor szinte elviselhetetlenné. Valószínűleg korábban sem kezelted jól az időt, nem voltál türelmesebb, nem osztottad be jobban a pénzt, vagy kezelted rugalmasabban a változást, csak kevésbé volt szükséged ezekre a tulajdonságokra, mint most. Ez a folyamatos határhelyzet ugyanakkor egy lehetőség is arra, hogy az eddig szőnyeg alá söpört problémákat nekiállj megoldani. Másoknak – sokaknak – már sikerült. Neked is sikerülni fog!

 

Szeretnél Te is egy ilyen inspiráló női közösség tagjává válni?

Jelentkezz most az Anyacsavar On-line Klubba!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Egy történet a Vissza a munkába csoportból

A Vissza a munkába Anyacsavar csoport 5 alkalmas folyamatából kettőn vagyunk túl, de máris szabad szemmel jól látható változásokat figyelhetünk meg.

“az anyaszerep mellet újra elismert szakértő”

akadálypálya
A legnagyobb kihívás, hogy elhiggye, erre ő képes

Van egy kisgyerekes anya, aki a sokéves háztartásbeli életmód után azzal a céllal érkezett a csoportba, hogy az anyaszerep mellet újra szeretne elismert szakértő lenni a szakmájában. A legnagyobb kihívásnak azt érezte, hogy lélekben (!) eljusson odáig, hogy elhiggye, erre ő képes még ennyi kihagyott év után, és ezt neki szabad kisgyerekes anyaként is. Legmerészebb célkitűzése az volt, hogy az 5. alkalom végére lesz egy aláírt munkaszerződése, lélekben és logisztikailag készen áll az új életmódra, és erre a változásra a családot is felkészíti.

Az elmúlt négy hétben megváltoztatta az álláskeresési stratégiáját: rájött, hogy rengeteg ideje és energiája megy el azzal, hogy az interneten böngészi a hirdetéseket (ahol persze csak elvétve talált olyat, ami megközelítette az ő komplex elvárásait), és ehelyett rászánt 2 órát (az 1. Anyacsavar csoport alkalmat) arra, hogy tisztázza, egészen pontosan mit is szeretne, majd elkezdett célzottan és tudatosan ilyen lehetőségeket keresni kevés, ám tudatosan kiválasztott csatornákon. Az eredmény? Egy konkrét állásajánlat azon a szakterületen, ahol szeretne elhelyezkedni! Most együtt dolgozunk azon, hogy sikerüljön a munkakörülményeket is családbarátra és az ő egyéni igényeire szabni. És ha ezzel is megvagyunk, jöhet a konkrét logisztika kitalálása, hogy:

sikerélmények érjék a munkában, és feltöltve érjen haza minden nap

legyen ideje a munka és a család mellett saját magára (igen, ezt is meg fogjuk tervezni!)

a férje és a gyerekei megtapasztalják ezeknek a változásoknak az előnyeit (pl. minőségibb együttlétek, vidámabb, türelmesebb, jobb fej mama, szexibb, kedvesebb, lazább feleség).

Ugye érdekelnek a történet további fejleményei? A következő hetekben erről is mesélek, és megosztok új történeteket is a Vissza a munkába csoportból. Mert az az igazság, hogy hál’ Istennek a bőség zavarával küszködöm… 🙂

paizsdora_anyacsavar_alairas

Új Anyacsavar csoportok indulnak ősszel!

Dolgozom az új Anyacsavar csoportokon
Dolgozom az új Anyacsavar csoportokon

Még javában tart a nyár, de én már dolgozom az őszi Anyacsavar csoportokon, és örömmel jelentem, hogy megvannak a csoportok témái, és néhány időpont is! 🙂

Szóval vegyétek elő a naptáraitokat, és véssétek bele a számotokra legrokonszenvesebb csoport(ok) dátumait!

Szeptembertől decemberig 4 témában indulnak majd csoportok, mindegyik 5 alkalmas folyamat, kétheti rendszerességgel, ahol 1-1 alkalom 2 órás időtartamú.

Az első Anyacsavar csoport témája a “Vissza a munkába”, ami a kisgyerekes anyák számára az egyik legkeményebb dió. Itt olyan kérdésekre keressük az egyénre szabott válaszokat, mint hogy “Milyen munkát tudsz/szeretnél végezni család mellett?”, “Mi számodra az ideális és mi a reális?”, “Mit mikorra időzíts?”, “Ki és miben tud majd segíteni Neked?”, “Hogyan lehet felkészülni a zökkenőmentes váltásra?”…stb. Meghívott HR szakértőnk pedig olyan kérdések megválaszolásában segít, hogy mit írj az önéletrajzodba és milyen kérdésekre számíthatsz egy állásinterjún. A csoport időpontjai: szeptember 16, 30, október 14, 28 és november 11, este 20.00-22.00 között.

Csinálj olyasmit, ami boldoggá tesz! Forrás: abduzeedo.com
Csinálj olyasmit, ami boldoggá tesz!

A második Anyacsavar csoport témája a “Vissza önmagamhoz” minden kis és nagyobb gyereket nevelő anya klasszikus problémájára keres megoldást. Belső engedélyeket és konkrét eszközöket ad arra, hogy valaki anyaként is megvalósíthassa a saját céljait. Megtanulunk önálló célokat kitűzni, tervezni és sikeresen megvalósítani, a sikerekből pedig olyan családi szokásokat kialakítani, amelyek a kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet garantálnak – nem csak nekünk, anyáknak, hanem az egész családnak! A meghívott szakértőnk, Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal az ehhez szükséges pénzügyi függetlenség kialakításában segít majd. A csoport időpontjai: szeptember 23, október 7, 21 és november 4, 18, este 20.00-22.00 között.

A harmadik Anyacsavar csoport témája a konfliktusok és szeretetnyelvek a családban. Ebben a csoportban témánk lesz az, hogy szeretteinkkel az apró személyiség-, vagy viselkedésbeli különbségeinkkel hogyan megyünk egymás agyára, és milyen apró változtatásokkal tehetjük a mindennapi életünket könnyebbé, kapcsolatainkat meghittebbé és szeretettelibbé. Felkészülünk arra, hogyan tehetjük az ünnepeket valódi, saját magunkra és a szeretteinkre szabott ünneppé, amilyenre gyerekkorunk óta mindig vágytunk, és amire szívesen emlékszünk majd sok év után is. Meghívott szakértőnk pszichológus, aki a gyermeki agresszió kezelésére mutat hatékony eszközöket. A csoport időpontjai:  október 17., 31.,  november 14., 28., és december 12. este 20.00-22.00 között.

Melyik ujjamba harapjak?
Melyik ujjamba harapjak?

A negyedik Anyacsavar csoport azoknak a gyerekek mellett vállalkozó anyáknak szól, akik gyakran belefutnak a „jó szándékú” érdeklődőkbe, akik arról faggatják, mikor megy már vissza egy “igazi” munkahelyre dolgozni, a családtagjaiba, akik nem értik, mit üldögél naphosszat a számítógép előtt, és a saját kételyeibe, mint például „Nem veszek-e el túl sok időt a gyerekemtől?”, „Segítség, nem megy a vállalkozás, csak ölöm bele az időt és a pénzt!”, „Túlságosan felpörgött, nem tudom, hogyan egyeztessem össze a családdal, háztartással!” Meghívott szakértőnk Fa Kinga Pénzügyi Őrangyal néhány praktikus pénzügyi tervező eszköz használatába vezeti be a résztvevőket. A csoport időpontjai:  október 22.,  november 5., 19., és december 3., 17., délelőtt 10.00-12.00.

Érdekel valamelyik csoport? Szeretnél jelentkezni? Iratkozz fel a hírlevelemre, és biztos lehetsz benne, hogy elsőként értesülsz majd minden további részletről. Iratkozz fel itt, és most ráadásul ajándékba adom Neked az Így töltődj fel hétvégén! kisokost.

Kérem a Kisokost!

 

 

Átváltoztatjuk fotózás – avagy megmutatjuk, milyen is vagy valójában

– jegyzetek egy Anyacsavar csoport naplójából

Csilla: "az önbizalom, a belső kisugárzás és a nőiesség nem  a kilók számától függ"  fotó: Kirschner Anna
Csilla: “az önbizalom, a belső kisugárzás és a nőiesség nem a kilók számától függ” fotó: Kirschner Anna www.annakirschner.com

A kislányom születése után 20 kg-val lettem több a „versenysúlyomnál”, ami lelkileg nagyon megviselt, mert mindig is adtam a csinos megjelenésre, korábban rendszeresen sportoltam, amiről a szoptatás első éve alatt alatt sokan lebeszéltek. A kislányom már elmúlt két éves, de még mindig van rajtam 10 kg súlyfölösleg, ami sokáig nagyon zavart. A szekrényemben ott sorakoznak a régi csinos ruháim, amikbe nem férek bele, és amióta visszatértem dolgozni, sokszor megfordult a fejemben, vajon mit gondolnak rólam azok a kollégáim, akik korábbról ismernek?

A tavaszi Anyacsavar csoportban tűztem ki magam számára azt a célt, hogy elérjem az eredeti súlyomat, és ezért rengeteget teszek: hetente több alkalommal járok sportolni és diétázom. Inspirációképpen kitettem a hűtőszekrényünk ajtajára egy terhesség előtt készült fürdőruhás képet magamról, de ettől a várakozások ellenére nem motiváltabb, hanem csak egyre frusztráltabb lettem. Az Anyacsavar csoporton elmeséltem ezt a többieknek, és a tőlük kaptam az ötletet, hogy miért nem a mostani önmagamról teszek ki egy jó képet, amin már MOST is jól nézek ki! Hiszen ők nem ismertek engem korábbról, nem volt összehasonlítási alapjuk, és ők engem már MOST csinosnak és nőiesnek láttak.

Noha először hitetlenkedve hallgattam a lányokat, ez a visszajelzés komolyan elgondolkodtatott. Vajon törvényszerű, hogy a cél eléréséig frusztrált legyek, pusztán azért, mert még nem vagyok tökéletes a saját szememben? Rájöttem, hogy a vágyott állapot felé vezető úton is szeretném magam jól érezni a bőrömben. Minden nap teszek a céljaim eléréséért, de közben szeretném, ha ez a kemény munka örömforrás is lenne. Habár korábban már hallottam a megoldásközpontú megközelítésről, amit a munkám során néha sikeresen alkalmaztam is, de igazán az Anyacsavar csoportokon sajátítottam el, hogyan is építsem be a mindennapjaimba, és ezt igyekszem az életem minden területére hasonló hatékonysággal kiterjeszteni.

Levettem a hűtőajtóról a fürdőruhás képemet és elhatároztam, hogy keresek egy profi fotóstúdiót, hátha nekik sikerül MOST rólam olyan képet készíteni, ami nekem is tetszene magamról. Így találtam rá a neten az Anna Kirschner Fotóstúdióra, amely kifejezetten nők „átváltoztatásával” foglalkozik: olyan képeket készít, amelyek a nők legjobb formáját, személyiségét mutatják meg és a képek alapján igencsak szembetűnő volt a változás. Egy szerencsés véletlen folytán a stúdió éppen nyílt napot tartott, ahol ruhavásárlással egybekötött ingyenes fotózásra lehetett bejelentkezni. Belelkesedtem, elmentem, és az egész este folyamán jó nőnek éreztem magam a bőrőmben. Három csúcsszuper ruhával távoztam, ráadásul olyan fotókkal, amikre szívesen nézek és büszkén vállalom.

Ez az élmény áttört bennem egy gátat: nem gondoltam volna, hogy lehet rólam 10 kg súlyfelesleggel is jó képet készíteni! Anna megmutatta nekem, hogy az önbizalom, a belső kisugárzás és a nőiesség nem éppen a kilók számától függ. Ezt mi, nők, azt hiszem, nehezen fogadjuk el a kívülről jövő szépségideáloknak megfelelni vágyás közepette. A szülés utáni törékeny lelkiállapotban könnyen beszippantanak bárkit azok a kételyek, hogy nem elég jó anya, nem elég jó nő, feleség és erre a környezet sokszor akaratlanul is ráerősít. A fotózás élményének a legfontosabb hatása azóta is meglátszik a mindennapjaimon: jókedvű vagyok, és több energiám van minden nap tenni azért, hogy még csinosabb legyek, és elérjem a vágyott célomat, a korábbi formám visszanyerését. Nem azzal foglalkozom, mennyi van még hátra a célom eléréséért folytatott kemény munkából, hanem arra figyelek tudatosan, mi az, amit már elértem. A legelképesztőbb az, hogy a fotózás óta rengeteg pozitív visszajelzést kapok nap, mint nap, olyanoktól is, akik korábbról is ismertek engem.

Marosfalvi Csilla felsővezetői asszisztens, egy kétéves kislány anyukája, több Anyacsavar csoport résztvevője

“Energiát, lendületet és inspirációt kapok a fejlődéshez”

Jó ötleteket kapok
Jó ötleteket kapok

Mit is kapok az Anyacsavar csoport alkalmain? Annyi mindent, hogy összefoglalni is nehéz! Nekem abban segít a legtöbbet, hogy egyéni, saját megoldásokat találjak a céljaim megfelelő kitűzéséhez és megvalósításához. Kisgyerekes anyaként hajlamosak vagyunk elveszni a mindennapok forgatagában, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden és mindenki más fontosabbá vált az életünkben, mint mi magunk. Az Anyacsavar alkalmain végre egy kicsit magamra koncentrálok, arra, hogy mi segíti legjobban az én személyes boldogulásomat, töltekezésemet, mert lemerült akkumulátorral hogy is lehetne adni magamból másoknak? A mindennapokból kicsit kiszakadva, hátrébb lépve jobban rálátok a saját működésemre, és energiát, lendületet és inspirációt kapok a fejlődéshez. Előre visz az önismereti utamon, de hatékonyabbá tudom tenni általa a hétköznapi működésemet is. Összefüggéseket ismerek fel az életemre nézve, és mindig úgy megyek haza, hogy ma is gazdagabb lettem egy jó ötlettel, egy fontos felismeréssel, miközben egyáltalán nincsenek rám erőszakolt klisék, semmitmondó frázisok, vagy használhatatlan “instant megoldások”. Pozitív visszajelzéseket kapok az erősségeimről, és van kivel megosztani az apróbb és nagyobb sikereket is. Imádom a “kísérleteket”, vagy ahogy én gondolok rájuk, a “házi feladatokat”, amik két alkalom között is segítenek az önreflexióban. Köszönöm, Dóra, és köszönöm a csoport többi tagjának is! (Reinhardt Zsófi, 3 kisgyerek mellett vállalkozást tervező anya)

“Kicsit letehetem minden szerepemet”

100%-osan jelen vagyok
100%-osan jelen vagyok

Mit is ad nekem az Anyacsavar? Rendszeres kikapcsolódási lehetőséget, ahol velem hasonló helyzetben lévő felnőttekkel beszélgethetek, inspirálódhatok az élet komolyabb, mélyebb dolgairól. Ahol kicsit letehetem minden szerepemet (anya, feleség, nő, barátnő stb.) és csak magam lehetek, minőségi időt töltve saját magammal 🙂 Pár alkalom is elég volt hozzá, hogy elinduljon bennem valami új, valami változás, ami segít másképp ránézni az életemre, az aktuális problémáimra. Az Anyacsavar – és Dóra személye is – nagyon jó katalizátor, ami segít nekem megfogalmazni a céljaimat, megoldásközpontúan tekinteni a problémáimra. Egy olyan módszert tanulhatok itt meg, ami nemcsak a foglalkozásokon alkalmazható, hanem könnyen elsajátítható, és a későbbiekben bármikor használható. Velem már többször is előfordult, hogy úgy éreztem, nincs értelme elmenni az aznapi találkozóra, mert úgy sem tudnék aktív tagja lenni a csoportnak, hiszen ki sem látszom a mindennapi apró-cseprő teendőkből, gondjaimból, amik annyira lekötik az energiáimat, hogy nem tudok majd igazán jelen lenni. Aztán végül mindig azt veszem észre, hogy kb 5-10 perc alatt teljesen kikapcsolok minden zavaró tényezőt, és 100%-osan jelen vagyok. Köszönöm Dóra! (Soós-Lakos Katalin, kétgyerekes, GYED-en lévő anyuka)

Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében

Új sorozatot indítunk az Anyacsavar blogon: a Női sorsok, női mesék sorozatban különböző helyzetben lévő, más-más értékrenddel bíró nők mesélik el a saját magukra találásuk történetét. A nehézségekkel, dilemmákkal, kételyekkel, konfliktusokkal és a támogatásokkal, felismerésekkel, helytállásokkal, szerencsés fordulatokkal együtt. Hogy ne csak az eredményeket, de az oda vezető kacskaringós utakat is megmutassuk, amiről olvasva talán te is önmagadra, a saját útkeresésedre ismerhetsz.

Tóth_Andi_Anyacsavar_blogA sorozat első mesélője Egyházyné Tóth Andrea pszichológus, aki arról mesél lebilincselő őszinteséggel, hogyan találta meg a saját útját a segítő szakma felé, és ezért hogyan módosított pályát kisgyerekes anyaként.

„A szülőszobán megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem”

            Egyházyné Tóth Andrea vagyok, pszichológus, egy 6 és egy 4 éves fiú édesanyja. Szeretném elmesélni nektek, hogyan módosítottam pályát 30 éves fejjel, pont az anyává válással egy időben, hátha tanulságos lehet a történetem mások számára is.

…anyaként lehetnek-e saját igényeim?…

            A segítő szakmákat mindig is sokra becsültem, de 18 évesen nem volt elég önbizalmam, hogy felvételizzek pszichológiára a tízszeres túljelentkezés miatt. De humán vonalon tanultam tovább, szociológusként. Hobbi szinten azért ez az érdeklődés megmaradt, jógáztam, ezoterikus könyveket olvastam, önismereti táborokba mentem. Az egyetem után először adminisztratív munkakörben dolgoztam, majd humán erőforrás menedzserként. Pár év után rájöttem, hogy munkaügyesként nem fogom megtalálni azt az örömet a munkámban, amire vágyok. Közvetlenebb kapcsolatot szerettem volna az emberekkel, mint munkaszerződéseket írni. Akkoriban nagyon kevés helyen indítottak levelező képzést pszichológia szakon és annyira benne is voltam a hétköznapi mókuskerékben, hogy nem voltam képes változtatni a sorsomon. De ott volt a gondolat már huszonévesen is, hogy ha én egyszer megtalálom életem párját és családot alapítunk, akkor a GYES alatt én is újrateremtem magam. S így is lett: találkoztam a hozzám illő társsal, és a gyermekáldás is megadatott nekünk. De akkor még sok bizonytalanság volt bennem, hogy le tudom-e küzdeni az előttem álló akadályokat, hogy ki fog engem támogatni a tanulásban, ki vigyáz majd a gyerekre, egyáltalán anyaként lehetnek-e saját igényeim?

            Az elhatározásom a szülőszobán megerősödött meg. Hosszasan vajúdtam, addig ismeretlen intenzív fájdalmakat éltem át. Akkor úgy éreztem, csak akkor bírom ki, ha megígérem magamnak, hogy az életemet ezután bátrabban, boldogabban élem, és megvalósítom a vágyaimat. Felébredt bennem a fiam iránti felelősségérzet is, hogy nem mindegy milyen mintát mutatok neki: egy fiatalon megkeseredett embert lásson, vagy egy küzdeni képes, életét lelkesedéssel élő anyát? Bálint egy éves volt, amikor elkezdtem a pszichológia szakot levelezőn. Heti egy napon volt konzultációm, akkor a kisfiamat másra bíztam. Végtelenül hálás vagyok a férjemnek, hogy mellém állt, mert látta, hogy mennyire szeretném ezt az egészet.

…másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?…

            Úttörő munka volt a tágabb családdal elfogadtatni, hogy én két diploma után újra tanulni akarok, de ezúttal nem a megélhetésért, hanem hivatástudatból. Édesanyám egyenesen le akart beszélni róla, féltett, hogy a tanulás csak a családi élet rovására mehet, mert ő úgy élte le az életét, hogy az ambícióit a gyereknevelés alá rendelte. Nem volt tapasztalata arról, hogy a kettőt együtt is lehet, csak vagy család, vagy önmegvalósításban tudott gondolkodni. Így szembe kellett néznem a bűntudattal, mert a mi családunkban generációk óta a női értékek a szerénység, alkalmazkodás, tip-top háztartás voltak. Ezekkel nyíltan szembe kellett mennem, úgy éreztem, eljött az idő, hogy döntsek: másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?

…időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is…

A nagymamák még dolgoztak, így tőlük is áldozatot követelt, hogy én iskolába járhassak, de az unokával töltött idő kárpótolta őket a fáradtságért. Meggyőződésem, hogy ha nem lett volna egy határozott célom, és nem kérem rendszeresen a nagyszülőket, hogy vigyázzanak a fiamra, amíg iskolában vagyok, akkor ők is sok kedves közös élménnyel lennének szegényebbek. Időbe telt megértenem, hogy a kérésemmel adok is. A fiamnak jót tett a nagymamai gondoskodás, és én is lelkesebben foglalkoztam a gyerekemmel, miután inspiráló kikapcsolódásban volt részem.

…rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna

Persze magasabb fokozatra kellett kapcsolnom, több kötelességem lett, rengeteg beadandó dolgozat a baba mellett, de a lelkesedés megsokszorozta az energiáimat. Az évfolyam is egy klassz támogató közeg volt, ott segítettük egymást, ahol tudtuk, felosztva dolgoztuk ki a tételeket. Közben második gyermekem is úton volt, két vizsgaidőszakot csinált végig velem a pocakban.

            Nagymértékben formálta a személyiségemet, hogy az álmom mellett döntöttem, mert rájöttem, hogy többre vagyok képes, mint gondoltam volna. És sok más vagány anyukával ismerkedtem meg itt, akik az egyetemet két, három vagy négy gyerek, és esetleg munka mellett csinálták. Nekik köszönhetően számtalan gondolkodásbeli korlátom dőlt le ebben a közegben. Végül egy évet halasztottam Ábel születése után, férjem kifejezett kérésére. Nem mondom, nehéz volt befékezni, de úgy éreztem, ha az ember családban él, mások szempontjait is figyelembe kell vennie. Egyszer az egyik enged máskor a másik, nekünk ez vált be.

…az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra…

            Két gyerek mellett nehezebb lett a tanulás is, de tudtam, hogy ha akkor nem fejezem be az egyetemet, munka mellett még nehezebb lesz. A végzés félévében „a szakdolgozatírás árnyékában” ismerkedtem meg egy relaxációs technikával, az autogén tréninggel, ami segített az erőimet koncentrálni, és a szorongásaimat leküzdeni ebben a kritikus időszakban. Az anyaság és a szakmai teljesítmény egyformán fontos volt számomra, egyikben sem akartam gyengén teljesíteni, ezért sokat vívódtam magamban. Úgy éreztem, hogy amikor az egyikkel foglalkozom, a másikat elmulasztom. Ezt a terméketlen önmarcangolást segített leállítani az autogén tréning (ez egyfajta relaxációs technika), egyre kiegyensúlyozottabb lettem. Az egészségemnek is jót tett az autogén tréning, ellensúlyozta a sok éjszakázást és feszültséget. Ezért eldöntöttem, hogy továbbképzem magam ebben a technikában, hogy majd én is megtaníthassam másoknak ezt a módszert. Végül az alapképzésen sikeresen leállamvizsgáztam, az államvizsgán is segített a relaxáció, hogy meg tudjam őrizni a lélekjelenlétem, és sikeresen felidézzem, amit megtanultam.

Ha érdekel, hogy kisgyerekes szülőknek miben segít ez a módszer, bővebben erről itt olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/tanfolyam.php.

igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam

A fiaim közben szépen cseperedtek, óvodába mentek, nekem vissza kellett mennem dolgozni. Nagyon szerettem volna folytatni a mesterképzést, de egyértelmű volt, hogy ez munka és család mellett most erőmön-erőnkön felül van. Legjobb megoldásnak az tűnt átmenetileg, ha visszamegyek a régi munkahelyemre humán erőforrás menedzsernek és közben gyakorlati terápiás módszereket tanulok tanfolyami szinten. Belevágtam hát az autogén tréneri és a családterápiás képzésbe és visszakerültem az ötnapos munkarenddel járó alkalmazotti létbe.

            Azzal kellett szembesülnöm, hogy az öt év alatt, amíg otthon voltam a fiúkkal, addig nagyon sok minden megváltozott a munkahelyemen és a szakmámban; újra kellett tanulnom szinte mindent. A vállalatnál folyamatos leépítések kezdődtek, egy főre egyre több munka jutott, a feladatok pedig egyre kevésbé voltak emberekkel kapcsolatosak, egyre inkább számokról, végtelen mennyiségű kitöltendő űrlapról, gazdaságossági kalkulációkról szóltak. Lelkiismeretes ember lévén igyekeztem helytállni, de nem éreztem jól magam, ebben az adminisztratív szalagmunkában. Az adott
feladatokhoz nem illeszkedtek a készségeim, adottságaim. Nehéz volt megfelelni a munkában és a családban is, pontosabban ezt lehetetlennek éreztem. A háztartást tűzoltás szerűen vezettük, noha a férjem is segített. Este kifacsartan értem haza, kevesebb energiám volt a gyerekekre, mint szerettem volna. Ezt az időszakot is segített átvészelni a relaxáció: munka után új erőt tudtam belőle meríteni az esti teendőkhöz.

…letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében…

            Fontolgattam, hogy fölmondok, de a havi fix jövedelem adta biztonságot nehéz lett volna föladni, és féltem, hogy kisgyerekes anyaként nem fognak utánam kapkodni a munkaerőpiacon. De közbelépett a gondviselés, újabb leépítési hullám indult a cégnél, és amit én nem mertem meglépni, megtették helyettem: fölmondtak nekem 2013 tavaszán. Egyrészt megkönnyebbülés volt, másrészt szégyent, megalázottságot éreztem. De úgy fogtam fel, ez egy esély arra, hogy megteremtsek egy hozzám jobban illő életvitelt.

Közben persze féltett a tágabb családom, és arra biztatott, hogy fogadjak el a cégnél alacsonyabb pozíciót, vagy keressek minél hamarabb valami hasonló munkát. Megszívleltem amit mondtak, de az alkalmazotti létből kiábrándítottak a tapasztalataim. Erőt kellett vennem magamon, és letérni a kitaposott útról egy boldogabb élet reményében. Úgy döntöttem, felépítem a saját vállalkozásomat, ahol végre pszichológiával foglalkozhatok, kiélhetem a kreativitásom, és több energiám marad a családomra is. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy valaki higgyen az álmomban. Hol én hittem benne, hol a férjem hitt helyettem.

…előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges…

            Májusban elmentem egy vállalkozás indítási tanfolyamra, amely megint csak alapjaiban tette rugalmasabbá a gondolkodásomat, egy újfajta szemléletet ismertetett meg velem, cselekvőbbet, kezdeményezőbbet, mint amelyekre az eddigi munkahelyeim szocializáltak. A hasonló helyzetű, vállalkozást tervező nők közössége és visszajelzései segítettek, hogy az elhatározásaimat formába öntsem. Lassan megszületett a képzeletemben a „vállalkozói énem”, és ősszel valósággá vált az álmom, elindítottam a Relaxbirodalmat (www.relaxbirodalom.hu), melynek fő tevékenysége az autogén tréning oktatása kiscsoportban és egyénileg.

            A vállalkozás sok olyan készséget igényelt, amit korábban nem volt alkalmam kifejleszteni: önállóan kellett minden döntést meghoznom, ki kellett állnom idegen emberek elé előadást tartani, és felkelteni az érdeklődésüket a szolgáltatásom iránt, holott korábban kifejezetten kerültem a szereplést, mert izgulós vagyok. Tudtam, hogy előrejutni csak kockázatvállalás mellett lehetséges, ha kilépek a megszokott kerékvágásból. Fokozatosan nőtt az önbizalmam, mert sok pozitív visszajelzést kaptam a klienseimtől. Éreztem, hogy elememben vagyok a terápiás munka közben, minden más eltűnik számomra, amikor a kliensemre figyelek. Hiszek a tiszta figyelem és az elfogadás gyógyító erejében.

…a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra…

Az AT tanítása mindig új kihívást jelent nekem, lehetőséget ad a kreativitásra, fejlődésre. Noha a gyakorlatok ismétlődnek, az emberi sorsok, történetek mindig egyediek, érdekesek. Fontosnak tartom, hogy az autogén tréninggyakorlatok után mindig felteszünk kitekintő kérdéseket, amelyek mentén a jelenlévők tudatosíthatják saját testi-lelki működésüket, és megvizsgálhatják, hogyan reagál a testük az aktuális problémáikra. Felismerhetik, hogy milyen gondolkodásmódot, érzelmi reakciót, viselkedést ismételnek, amivel rontanak a saját helyzetükön, és ez a felismerés lehetőséget teremt a változtatásra. Klienseim tapasztalatairól, sikerélményeiről az üzenőfalon olvashatsz: https://www.relaxbirodalom.hu/kapcsolat.php

Még rengeteg szakmai cél van előttem, amellett, hogy a családomnak is évekig még nagy szüksége lesz rám. A segítő szakember olyan, mint a jó pap: holtig tanul. Folyamatosan továbbképzem magam, hogy több terápiás módszert megismerjek, amivel lelki támaszt lehet nyújtani, és minél több problémában tudjak segíteni az embereknek. Második éve mélyülök el a család- és párterápia rejtelmeiben, ezáltal átfogó képet kaptam arról, hogyan színezik át az egyén problémáit a családi kapcsolatai, és terápiás eszközöket sajátítottam el e kapcsolatok javítására. A képzések során az én egyéniségem is formálódik, úton lévőnek tekintem magam. Folyamatosan egyensúlyoznom kell a szakmai ambícióim, lehetőségeim és körülményeim közt, de megnyugtató érzés, hogy már tudom, hogy hova tartok, van vezérfonala az életemnek.

 

 

Hogyan lesz az elhatározásból tett?

– jegyzetek egy Anyacsavar csoport naplójából

A legutóbbi Anyacsavar csoport végénAnyacsavar célok rengeteg pozitív energia vibrált a levegőben, tapintható volt az elszántság és tettrekészség a lányokban, hogy valódi változást akarnak a hétköznapjaikban véghezvinni. Egy kétórás Anyacsavar csoport végére rendszerint mindenki tele van célokkal és bizakodással, hogy képes is lesz ezeket a célokat elérni. De vajon hogyan lesz az elhatározásból tett? Mi segíti ezeket az idő- és szerepzsonglőr kisgyerekes anyákat ahhoz, hogy ezt a szárnyaló energiát cselekvésre tudják váltani?

Mert lesz, aki tényleg el is éri az itt és most kitűzött céljait, és lesz olyan is, aki csak egyet-egyet ér el közülük, és azt is jóval később, vagy picit másképpen, mint szerette volna. Másokban pedig, – szerencsére kevesekben – az idő múlásával elkopik a lelkesedés, elkezdenek kételkedni a céljuk realitásában, saját magukban, majd észrevétlenül le is mondanak róla, és visszalépnek a kényelmetlen, sokszor nyomasztó, de otthonos és megszokott mókuskerékbe.

Hogy nyakon csíphessük, mi segít a célok elérésében, arra kértem a csoportban a lányokat, hogy figyeljenek meg két dolgot a következő két hétben, amíg nem találkozunk. A kérdések így hangzottak:

  1. Mi erősíti a belső elhatározásodat, hogy elindulj a célod felé?
  2. Mi segíti, hogy a szándékból konkrét lépés legyen?

Ez tulajdonképpen egy megfigyelése annak, hogyan is működünk – mindenki másképpen -, amikor valami igazán fontos saját célunk van, de elárasztanak a bár nem fontos, de sürgős teendők. És igen, biztosan te is észrevetted már, hogy nem azt figyeljük meg, mi akadályoz, torpant meg és bizonytalanít el, hanem csak arra hegyezzük ki a figyelmünket, mi az, ami segít magasan tartani az energiaszintünket, ami bátorrá és bizakodóvá tesz.

Ez a megoldásközpontú megközelítés hasznos tapasztalatokat hozott minden Anyacsavar csoport résztvevőnek.

Lilla a csoporton nyert lelkesedést és energiát már másnap arra használta fel, hogy a legrégebb óta halogatott, és így a leginkább nyomasztó feladat megoldásába egyszerűen belefogott. Attól, hogy tett egy lépést a feladat megoldása felé, oly mértékben megkönnyebbült és felszabadult, hogy újabb energiákkal szívta fel magát, amit azonnal be is csatornázott egy következő feladat elvégzésébe. Lilla azt figyelte meg, hogy a siker kulcsa nála az energiák azonnali felhasználása volt. Ha várt volna néhány napot, az energiái szétforgácsolódtak volna a három gyerek és a háztartás körüli napi teendőkben. Így azonban tettekre tudta váltani az elhatározását, és ez olyan jóleső személyes hatékonyság érzést adott neki, ami újabb energiafröccs volt a számára, amit újra a célja eléréséhez vezető lépésekbe fektetett, és így tovább, fenntartva az energiák körforgását. Lilla másik fontos megfigyelése volt, hogy elsőnek ösztönösen a legnyomasztóbb feladatot választotta ki, amelynek a megoldódása a legnagyobb megkönnyebbülést hozta. És egyszerre egyetlen feladat megoldására koncentrált, amint azt megoldotta, az abból nyert energiákat a sorban következő feladat megoldásába fektette.

Kriszta teljesen másképpen fogta meg a dolgot. Ő rengeteg célt tűzött ki maga elé, és mindet el is akarja érni. Ő a csoporton nyert lelkesedést arra használta fel, hogy otthon az első adandó alkalommal – a tornyosuló háztartási feladatok elvégzését kicsit elnapolva – egy A3-as méretű éves naptárt készített, amelyben megtervezte, melyik negyedévben mely céljait szeretné elérni, majd elsőként arra készített nagyon konkrét tervet, hogy mikor és hogyan fog az év során testileg-lelkileg töltekezni. Megtervezte a nyári szabadságot, a családi hosszú hétvégéket, kirándulásokat, rendszeres önismereti és sportolási lehetőségeket, figyelembe véve dolgozó anyaként a szabadnapjai számát, a bölcsis szünnapokat, az állami ünnepeket. Ő ösztönösen a legenergizálóbb témával kezdte a feladatok megoldását. Látva egyetlen lapon a teljes évet, és azt, hogy mennyi feltöltődési lehetősége lesz, bizakodva tudott nekiállni az energiazabáló célok betervezésének is.

Anna, akinek a kisebbik babája mindössze öthónapos, így a kialvatlansággal küzdve sokszor a Maslow-i piramis legaljáról igyekszik abszolválni az átlagos kisgyerekes anya napi logisztikai, titkárnői és karbantartói feladatait, nagyon jópofa megoldást talált arra, hogy a saját céljait szem előtt tartsa. Már régóta minden reggel készít magának egy feladatlistát, amin a legsürgősebb aznapi teendők vannak, köztük olyanok, mint lekaparni a nagyobbik cipője talpáról az odakövesedett kutyakakit, és ehhez hasonlók. Anna erre a napi feladatlistára most felírja a saját céljait is, így biztosítva, hogy minden nap eszébe jussanak, és a napi teendők közé beillesszen minden nap egy-egy lépést, ami közelebb viszi őt a céljai eléréséhez.

Ezekre az anyacsavaros történetekre rímel a megoldásközpontú rövid coaching teoretikusainak – Peter Szabó, Dani Meier, Hankovszky Katalin – tapasztalata is: “Mindannyian ismerjük az olyan megbeszéléseket, amelyeken hirtelen fellelkesedve nagy dolgok végrehajtását fogadjuk meg – amíg csak a megbeszélés után egyszer csak úgy nem érezzük, hogy a mindennapi rutin maga alá gyűr bennünket, és kevés időt találunk arra, hogy a nagy projektnek nekilássunk. Annak valószínűsége, hogy terveinket ténylegesen valóra váltjuk, sokkal nagyobb, ha apró dolgokat ágyazunk bele a mindennapi tevékenységünkbe, és ha ezeket a lehető legkorábban kezdjük el megvalósítani.”

paizsdora_anyacsavar_alairas

“Jó volt érezni a csoport támogató erejét”

kérdések és válaszok“A harmadik gyermekem születése után időnként elkapott a pánik: ennyi év kihagyása után van-e még visszaút a pályámra? Mi történik a gyerekekkel, a családommal, ha számomra valami más is fontossá válik, amire időt, energiát kell szánnom?  Hogy lehet ezt működtetni? Az Anyacsavar csoportban való munka során sok kérdésemre találtam választ, és még több kérdés született meg bennem. Képek formálódtak a jövőmmel kapcsolatban, amik egyre konkrétabbá váltak a félév során. Jó volt érezni  a csoport támogató erejét,  nyitott, pozitív hozzáállását. Jó volt látni, hogy sokféle női út létezik. A társadalmi elvárások pedig olyan abszurdan maximalisták, hogy legjobb, ha mindenki tesz  rájuk magasról, és arra törekszik, hogy a maga és a családja számára megvalósítható megoldásokat válassza. A gyeses évek alatt sokat erősödik az ember, de a szakmai önértékelése, az önmagáról, mint dolgozó, kereső nőről alkotott képe igencsak megkopik. A csoport arra is jó volt, hogy ezt az utóbbi években igen elhanyagolt én-részemet  megerősítse.  (Farkas Melinda, háromgyerekes anya)

Mit adott számomra az Anyacsavar csoport? Energiát!

változás
Mit adott? Energiát!

“Az Anyacsavar csoportba jelentkezésemet – talán furcsán hangzik – elsősorban az motiválta, hogy megerősítést szerettem volna kapni arról, hogy nem én csinálok rosszul valamit, hogy más nőknek sem mindig könnyű az élet, függetlenül a családi helyzettől és a gyermekszámtól. És valóban, az időnkénti feszültségek, a fáradtság, az időhiány mindenhol jelen vannak, csak más és más körülmények között zajlik a logisztikázás. Sok trükköt sikerült ellesni a többiektől.

Egy barátnőm szerint jó pszichológus az, aki három ülésből legalább egy alkalommal tud egy olyan használható mondatot adni, amit jól tudsz alkalmazni az életedben, segít egy adott helyzettel való megbirkózásban. Az Anyacsavar csoporton minden alkalommal elhangzott valaki szájából egy olyan mondat, ami az aktuális hangulatomra, problémámra adott választ. Az is előfordult, hogy ez a bizonyos mondat még csak nem is az éppen tárgyalt tematikához kapcsolódva segített nekem.

A női közösségekben hihetetlen gyorsan alakul ki a kapcsolódás, az egymás segítésének egyértelműsége. Nem kell barátnővé válni, – nem is lehet ilyen rövid idő alatt -, mégis kialakul az a közösségi erő, amiben értjük egymást és próbálunk segíteni egymásnak. Mindenki emlékszik még arra, hogy milyen volt egy babakocsit felhurcolni a buszra, ezért ösztönösen indul segíteni ebben a helyzetben egy másik ismeretlen nőnek. Ez a fajta konstruktív empátia egyéb területeken is ezerrel működik.

Mit adott számomra az Anyacsavar csoport? Energiát! A futáshoz tudnám hasonlítani. Mindig nehezemre esett elindulni a csoportra, munka után, fáradtan, de tudtam azt is, hogy utána nagyon jól fogom magam érezni. Úgy mentem haza minden alkalommal, hogy azt éreztem, erős vagyok, és nincs az az akadály, amit ne tudnék legyőzni. Fellelkesítettek a témák, és egy reveláció volt a számomra, hogy bár itt mindannyian nagyon mások vagyunk, a problémáink hasonlóak. Hatalmas támogatást kaptam ebben a női közösségben.” (Léderer Judit, dolgozó anya)