Muszáj az anyának is töltődnie

E. története arról, hogy a vágyott anyaság, a támogató férj, az otthonról hozott jó minták, az önmagunkba vetett hit és kitartás mellett is muszáj az anyának is töltődnie és saját célokat állítania. Rendszeresen. És ehhez először önmaga előtt kell ezt az igényt bevállalnia, majd ezt képviselnie kifelé. Kérni. És közben megharcolni a belülről jövő bűntudattal és tökéletlenség érzéssel és akár a környezet ellentartásával.

Anyaság, amire vágytam

T.E. vagyok, három gyermek anyukája.

Ha magamat meg akarom határozni, ez a legfontosabb: a nevem és gyermekeim. Furcsa ezt bevallani magamnak. Pedig annyira nyilvánvaló, és régről, valahonnan nagyon régről és mélyről érzett önazonosság. Állítólag, mikor ovisként megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam: anyuka. Soha mást. Ez persze így vicces, de azért elgondolkodtató, hogy már 4-5 évesen is úgy gondoltam – nyilván anyukám mintája munkálkodott olyan nagyon bennem ­, nincs más az életben, ami fontosabb lehetne. És igen, ezt most is így érzem.

 

Miért nincs két életem?

Miközben huszonévesként nagyon „pörögtem”, egyszerre mindig több dolgot műveltem. Én, aki egyetem alatt már továbbképzéseket végeztem, majd munka mellett még tanultam két helyen, még dolgoztam mást is, máshol is. Én, aki ha otthon maradtam egy este, már azon aggódtam, valami nagyon fontos dologról maradtam le. Fiúk, szerelmek, munkák, tanulás, mindenről tudni akarás. Állandó szlogenem a „miért nincs két életem, vagy akár több” lett. Hogy mi változott? Nem tudom.

 

Nem fog örökké tartani

Első gyermekem megszületése után nyilván anyaként is a maximalizmusom dominált, de ne olyan görcsösen tökéletes anyaként képzeljetek el, inkább egy olyan nőként, aki számára a legfontosabb a gyermeke lett, és valahogy tudtam, nagyon átmeneti ez az egész. Kezdettől az a „tudás” segített át minden mások által nehezebbnek gondolt perióduson, hogy ez csak átmenet. Azaz nem tart örökké semelyik probléma. Az éjszakázás, a fognövés, a leszakadó derékkal járni tanítás, az ovis beszoktatás, na meg a többi. Második gyermekemnél még könnyebb volt, hiszen láttam a nagyobbnál, hogy valóban nem kell örökké ülni mellette a bilinél, nem fog örökké éjjel akár ötször felkelni, nem kell életem végéig változatos pépes ételeket kotyvasztanom. És így valahogy könnyebben mentek az amúgy néha vészes napok is.

 

Személyzet lettem a saját házamban

Aztán valahogy elfogytak a lelki tartalékaim. No meg a fizikaiak is. Jól elfeledkeztem a tervszerű öntöltekezésről. Nem tudok konkrét példát kiemelni, de valahogy úgy emlékszem vissza erre az időre, hogy én magam eltűntem. Nem voltak igényeim, néha lázadoztam, hogy így meg úgy, de segítséget senkitől nem kértem. Az nem fért volna a magamról kialakított képbe, miszerint két gyönyörű, egészséges gyerek anyukájaként mit akarhatnék többet. És ahogy terveztük, jött a harmadik babánk. Vele is gyönyörű első hónapok voltak, de jóval fáradtabb voltam, jóval elégedetlenebb az otthonléttől. A nagyok elég programot adtak, kicsit úgy éreztem, ó, dehogy, nagyon úgy éreztem, személyzet lettem saját házamban. Pedig férjem segített mindenben, de míg ő pénzt keresett, én megbecsületlennek éreztem a munkámat, amivel ráadásul még én magam is elégedetlen voltam. A kicsi és a nagyobbak mellett abszolút nem maradt időm magamra, a kevés alvás, a sok szoptatás, a kevés testmozgás, a se szellemileg, se lelkileg ki nem elégített vágyaim megtették a hatásukat. Nem éreztem magam boldognak.

 

Felismerések

Tudtam, hogy muszáj valamit tennem, mert helyettem senki nem léphet. Pedig vágytam volna rá, hogy valaki kézen fogjon, hogy gyere, csináld ezt meg azt. Ördögi körbe kerültem, nem volt energiám arra, hogy feltöltsem magam energiával. Visszatekintve látom, hogy túl sokáig vártam, eddig nem szabadott volna eljutni, és a lényeg, hogy igenis segítséget kellett volna valakitől kérnem.

 

Saját célok és segítségkérés

Végül nem kevés morfondírozás után jelentkeztem jó pár éve halasztott szigorlatomra. Tudtam, mivel jár, főleg úgy, hogy teljesen kiestem a tanulásból. Beszéltem férjemmel, anyukámmal, akik vállalták a heti pár nap segítséget. Végre határidőim voltak, amik mindig is inspiráltak, nyolc hét kemény tanulás után nagyon sikeresen vizsgáztam le. Persze százszor megbántam közben: kellett ez nekem? De már látom, igen, kellett. Nagyon érdekes volt, hogy éppen ez alatt az idő alatt egy ismerős anyuka épp azt mesélte, kamasz gyereke a fejéhez vágta, milyen nő ő, nem ért el semmit, évek óta csak otthon ül. Bár ismerem a kamaszkor jellegzetességeit, de azért ez is megerősített abban, hogy igenis az én gyermekeimnek is jót teszek, ha felnézhetnek rám. Az újra boldog, gyermekeire büszke anyukára, akinek saját élete is van, és lesz is. Mert most már nagyon figyelek magamra!

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett.

Olvasd el az összes Női sorsok, női mesék történetet, és meríts belőlük erőt a saját utadhoz!

 

Nyaralás a családdal – új felismerésekkel gazdagodtam!

nyaralás2Idén is előre féltem a családi nyaralástól. Millió tervvel készültem arra, hogyan élem majd túl a „nyaralást”- ezekről itt írtam – , ami a gyerekeknek nagy élmény ugyan, de nekünk, szülőknek általában testileg-lelkileg embert próbáló tapasztalat. Jó előre programokat terveztem, vendégségeket szerveztem, rengeteg játékot és mesekönyvet vettem, amik majd remélhetőleg lekötik és jókedvüknél tartják a gyerekeket, hogy mi, felnőttek is pihenhessünk olykor egy-egy félórát, és ne 0-24 órás szolgálat legyen számunkra a szabadságunk.

A nyaralás dinamikája: új felismerések

És eljött az idei nyaralás, és egy új – valójában régi – felismeréssel gazdagodtam.

nyari bongeszoA helyzet az, hogy tavaly óta elfeledkeztem arról, hogy a hosszú – értsd: legalább 1-2 hetes – családi nyaralások dinamikája az, hogy a gyerekek az első napokban semmi mást nem akarnak, csak velünk lenni. Minden programszervezés, és a rakás új játék ellenére/mellett. Egyszerűen belőlünk töltekeznek: a folyamatos együttlétből, a ráérős, összebújós reggelekből, a nagy kerti kergetőzésekből, és kézen fogva bandukolásokból, az új dolgok közös felfedezéséből, szinte mindegy is, mik azok az új dolgok.

 

Fárasztó, de megéri

Az az állandó testi-lelki jelenlét, és szakadatlan figyelem, amit tőlünk követelnek ilyenkor, nagyon fárasztó, mégis érezhetően, napról-napra mélyíti a köztünk lévő kapcsolatot. És ahogyan mélyül a kapcsolat, észrevétlenül és szép lassan elkezd egyre örömtelibb lenni az együttlét, és csökken a fárasztósága, nyűgössége. Ez a mély kötődés, ez a jó kapcsolat elkezd egyszerre csak mindnyájunkat tölteni. Szinte tapintható, szemmel látható, ahogyan kinek-kinek a maga módján elkezd megtelni a félig üres szeretettankja.

 

A titok nyitja: a jelenlét átlényegül kapcsolati minőséggé

vizipisztolyozásSzóval a titok az, hogy ne akarjak ez ellen a dinamika ellen dolgozni. Ne akarjam megúszni az első napok fárasztóságát, energialeszívását. Értsem meg, hogy a nyaralás nem úgy lesz töltő, ahogyan régen, a gyerekek előtti időkben volt: nem lesz benne zavartalan szemlélődés, végtelen reflexiós idő, ráérős reggelizések, délutáni olvasgatások, utazás ismeretlen tájakra, mély baráti beszélgetések, extrém sportok, és sok spontán kapcsolódás idegenekkel. És legfőképpen nem lesz állandó saját ritmusban létezés.

 

Folyamatos jelenlétgyakorlat

Most másból lehet töltekezni, feltéve, ha jelen vagyok, és nem szalasztom el a pillanatot: megcsodálhatom a gyerekeimet ebben az életkorukban a világ felfedezése közben, lehet néhány bevillanó Aha-élményem, ahogyan ráébredek néhány összefüggésre a gyerekeimmel, vagy saját magammal kapcsolatban. Olykor kivételesen ülve meg tudok inni egy kávét, vagy tudok pár szót váltani a váratlan látogatóba érkező barátokkal. kalandparkÉjszaka, ha felébredek, végre szabadon gondolkodhatok, és végezhetek egy-egy meditációt, vagy jelenlétgyakorlatot, hiszen tudom, másnap nem kell időre menni sehová, nem kell teljesíteni. És a folyamatos éber figyelem és talpon lét a gyerekek körül ad egy lehetőséget arra, hogy pár nap után úgy kapcsolódjunk egymáshoz, ahogyan egész évben soha nincsen rá alkalom. Ez a jelenlét egy ponton átlényegül kapcsolati minőséggé, de csak akkor, ha nem akarom megúszni, nem szeretnék állandóan kikacsingatni, fél szemmel máshová figyelni, valahogy lerázni magamról a csimpaszkodást bármennyire elvágyódom a saját ritmusban töltött sok – és még több – idő felé.

 

Ha sikerül: beindul a pozitív spirál

Ha sikerül testben, lélekben és mentálisan is egyszerre jelen lennem, megtörténik a varázslat: a mélyülő kapcsolat és bizalom és szeretet önmagában örömforrássá válik, és megtörténik, amire végképp nem számítottam: a gyerekeimmel való együttlétből tudok töltekezni, mert egyre többször, és egyre hosszabban egyszerűen jó velük lenni.

És az egész egy öngerjesztő folyamattá tud válni, ahol egyre kevesebb a veszekedés, a játszma és hatalmi harc, hogy kinek az igényei és ritmusa szerint legyünk együtt. Valahogy elkezdünk organikusan egyre többet alkalmazkodni egymáshoz – még a gyerekek is hozzánk, felnőttekhez-, és a kezdeti tudatosan gyakorolt jelenlét és türelem helyét fokozatosan felváltja a természetes és spontán energiaáramlás közöttünk.

 

És a buktatók

A fenti tapasztalathoz azonban van egy fontos kulcs: az önuralom!

kimenő2

Hogy az első – általam csak vérszívó napoknak nevezett – időszakban NE türelmetlenkedjek, NE sürgessek, NE öntsem ki a frusztráltságomat, fáradtságomat a gyerekekre, mert az elbizonytalanítja őket, rontja a bimbózó mélyebb kapcsolódást közöttünk, és összességében meghosszabbíthatja a nehéz napokat mindnyájunk számára.

 

Tulajdonképpen arra kellene felkészülnöm Nekem lelkileg, hogy álljam a sarat az első stresszesebb együtt töltött napokban. Előre töltekezni, jól kipihenni magam, és szellemi munícióval megtámogatni ezt az időszakot, hogy tudatosan szem előtt tudjam tartani az egész nyaralás lényegét, ami nem más, mint hogy jó, és még jobb legyen együtt.

 

Coach, ami elfér a női táskában

békés szülőAz én szellemi munícióm Laura Markham: Békés szülő, boldog gyerek című könyve volt, amit éjszakánként forgattam, amikor a gyerekek már aludtak, és végre valóban zavartalan saját időm volt, ahol szabadon átgondolhattam a napunkat, és mindazt, amit a könyvből magunkra nézve tanulságosnak találtam. Nagyon megerősítő volt olvasni, hogy a szerző pszichológusként is alátámasztja azt, amit a nyaralás alatt a gyerekeimmel megtapasztaltam, és ugyanakkor megoldásközpontú és a szülői gyarlóságaimmal szemben megértő, ugyanakkor támogató útmutatást nyújt azokon a pontokon, ahol éppen elakadtam. Nulla frankómegmondás, maximális megoldásfókuszú segítségnyújtás. Coach, ami elfér egy női táskában is, és magaddal viheted a nyaralásra! 🙂

 

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121