Dórát először a blogjáról ismertem. Nagyon tetszett az őszinte stílusa, a témák, amiket felvet, a gondolkodásra késztető írásai. Jó volt, hogy kisgyermekes anyaként írt, engem is elsősorban ebben a minőségemben szólított meg, mégsem az ezzel kapcsolatban megszokott témákat érintette, inkább arra koncentrált, hogyan lehet embernek, nőnek maradni kisgyerekek mellett is. Aztán 2019. elején részt vettem …
Öntudatosabb anyaidentitást nyertem!
Sisterhood Ez a szó jutott az eszembe a tanfolyam végén; nők, lányok, anyák közötti egymást támogató, segítő kapcsolat. Ez jött létre köztünk az alkalmak során, s erre nagy szükségünk van a hétköznapokban, hogy megoszthassuk egymással a hasonló felismeréseinket, segítő ötleteinket. Nem is gondolná az ember, hogy a csoportban a többi anyuka mennyire tud segíteni …
A kisgyerekes anyák 12 (+ 1) pontja
Véget értek az Évindító tervező Anyacsavar csoportok, és ilyenkor búcsúzóul összegezni szoktuk a leghasznosabb felismeréseket, az addig megtett utat, már meglévő eredményeket. Szeretném most összegezni az utolsó alkalommal elhangzott legfontosabb tanulságokat. Azokat, amelyek talán univerzálisak, bármelyik kisgyerekes anya számára hasznos, elgondolkodtató felismerések.
Beszélő Babakezek: egy támogató női közösség
A Beszélő babakezek programmal úgy másfél éve ismerkedtem meg szinte sorsszerűen, és a mai napig hálás vagyok a találkozásért Zentai Katának, aki bevezetett a babajelbeszéd rejtelmeibe. Még nem beszélt az akkor egyéves kisfiam, de már nagyon intenzíven igyekezett minden módon kommunikálni a környezetével, és bizony láttam rajta, hogy őt legalább annyira frusztrálja az én gyakori értetlenségem, mint engem, hogy nem tudom, pontosan mit is szeretne közölni.
Süt, főz, takarít és rock&roll?
– egy Anyacsavar Klub tanulságai
Ennek a női beszélgető körnek a témája a régi, otthonról hozott minták megkérdőjelezése és az új családi szokások kialakítása volt. Miközben a klubnak helyet adó HellóAnyuba bicikliztem, eszembe jutott, hogy gyerekként mennyire haragudtam anyukámra, amikor arra panaszkodott, hogy ő milyen sokat dolgozik otthon, és mi ezért mennyire nem vagyunk hálásak. Emlékszem az unalomig ismételt „mosok, főzök, takarítok” kezdetű litániára, és arra, hogy nem értettem, miért mártírkodik anyu, miért nem tudja ezeket a “női” feladatokat lazán, vidáman, humorral, sőt, a jó teljesítményére büszkén, de minden esetre természetesen csinálni.
Vissza önmagamhoz Anyacsavar csoport
Ha te is csak hajszolod magad, és úgy érzed, semmire nem jut elég időd. Ha úgy érzed, sosem tudsz egyszerre megfelelni az anya, feleség, munkaerő…stb. szerepében. Ha szeretnéd anyaként is boldogabban élni az életedet. Ha szeretnéd újra megtalálni önmagadat, és megvalósítani a céljaidat…
Gyere, és töltekezz új ötletekkel, jó hangulattal, mások példáival, a női közösség erejével! Találj vissza önmagadhoz!
Intenzív Anyacsavar csoport Debrecenben!
Intenzív Anyacsavar csoport Debrecenben!
Miről szól az Anyacsavar csoport? Rólunk, kisgyerekes anyákról. Minden olyan kérdésről, problémáról, felnőtt női témáról, amit a sokféle női szerep megélése, egymásnak feszülése és összehangolása vet fel.
“Energiát, lendületet és inspirációt kapok a fejlődéshez”
Az Anyacsavar alkalmain végre egy kicsit magamra koncentrálok, arra, hogy mi segíti legjobban az én személyes boldogulásomat, töltekezésemet, mert lemerült akkumulátorral hogy is lehetne adni magamból másoknak? Összefüggéseket ismerek fel az életemre nézve, és mindig úgy megyek haza, hogy ma is gazdagabb lettem egy jó ötlettel, egy fontos felismeréssel.” (Reinhardt Zsófi, 3 kisgyerek mellett vállalkozást tervező anya)
“Jó volt érezni a csoport támogató erejét”
Jó volt érezni a csoport támogató erejét, nyitott, pozitív hozzáállását. Jó volt látni, hogy sokféle női út létezik. A társadalmi elvárások olyan abszurdan maximalisták, hogy legjobb, ha mindenki tesz rájuk magasról, és arra törekszik, hogy a maga és a családja számára megvalósítható megoldásokat válassza. (Farkas Melinda, háromgyerekes GYES-en lévő anya)