Alkotómunka család mellett?

 “aReka_portrez öröm a laza lélekre száll”

Az Anyacsavaron arról faggattuk Szabó Réka matematikust, táncos-koreográfust, a független kortárs Tünet Együttes művészeti vezetőjét, egy ötéves mamáját, hogyan pörgeti egyszerre a munka, önmegvalósítás és magánélet tányérjait, és az anyává válás élettapasztalatai hogyan gazdagították őt magát, és ezeket hogyan osztja meg az alkotásain keresztül.

Tanítasz a Műszaki Egyetem Számítástudományi és Információelméleti Tanszékén, művészként rendezel, és színpadra is lépsz, miközben van egy ötéves kislányod is. A munka-magánélet egyensúlyban tartása hogyan működik nálad?

Azt gondolom, hullámokban. Az egyetemi munkám jól tervezhető mennyiségű, és viszonylag stressz-mentes munka, de egy új színházi bemutatóra készülés teljesen beszippant, ilyenkor nagyon kis szeletem marad bármi másra, beleértve a családomat is. A művészi szempontból nyugodtabb időszakokban pedig ugyanakkora koncentrációval fordulok a család felé, mint az alkotó periódusokban a munka felé.

Ezzel te békében vagy?

Most már igen. Amikor visszatértem az alkotómunkába, Lujza egyéves volt, és az egy nagyon nehéz, feszültségekkel teli időszak volt. Próbáltam egyensúlyozni a munka és a kislányom között, de nem mindig sikerült. Teljes embert igényel egy egyéves gyerek is, és az alkotó folyamat is. Ráadásul egy visszautasíthatatlan, egyszeri felkérés érkezett a Katona József Színházból új koprodukció készítésére, amire nem tudtam nemet mondani. Közben hatalmas felelősség is van a vállamon, hiszen egy társulatot vezetek, amely nem szűnt meg attól, hogy nekem született egy gyerekem, és amelynek a léte függ attól, hogy én végig tudok-e csinálni egy projektet.

…eljutottam a saját határaimra…

Az első egy évben, mielőtt visszatértél volna az alkotáshoz, ezt hogyan oldottad meg?

Volt egy kezdeti időszak, amikor kizárólag a kislányomra tudtam koncentrálni. Nagyon tudatosan készültünk erre a helyzetre: a repertoárjátszó időszakokra a feladataim szét voltak osztva az együttes tagjai között, az új produkciókhoz pedig vendégrendezőket hívtunk. apropoAmikor azonban visszatértem a munkához, azzal a folyamatos lelki konfliktussal szembesültem, hogy sehol nem tudok igazán megfelelni, és ebben szétszakadok. Szerettem volna újra átélni az intenzív munka örömét, de az alkotó folyamat nehézkesebbé vált, mert én magam is megváltoztam, kevésbé érdekelt a színház, mint régen, lelkileg nem voltam teljesen jelen. Ettől persze frusztrált voltam, és ez rányomta az otthon töltött időre is a bélyegét: nem tudtam igazán felszabadult és odafigyelő lenni.

Kik segítettek ebben az időszakban?

Nagyon nagy szerencsém van, mert a szüleim egy nagyon odaadó nagyszülőpáros, és a férjem is nagyon támogató volt: úgy szervezte a munkáját, hogy délelőttönként szinte mindig ő vigyázott Lujzára. Ez nagyon megnyugtató volt.

Mi segített még?

Lujza már négyéves volt, amikor eljutottam a saját határaimra. Minden percben úgy éreztem, valami dolgom van, jól szeretnék teljesíteni a munkában és otthon is, de ez lehetetlen. Eltűnt az életemből a szabadság élménye, amikor üres a fejem, és csak úgy felnézek az égre, van relaxáció a napjaimban. Fizikai tünetek is kísérték ezt a folyamatos belső feszültséget: a bal oldalamon minden ízületem elkezdett fájni, amire egyetlen orvos sem talált magyarázatot. Mivel minden tevékenységem energiát kért, és semmi nem töltött, az életem elkezdett örömtelen, és belül megélt kudarcélményekkel teli lenni. Úgy éreztem, életmódváltásra lenne szükségem, és csináltam egy számvetést. Leírtam a tényeket, hogy mi van most, és csináltam magamnak egy programot, hogy mihez kell magamat tartanom egy napban, egy héten, – egyszerű dolgokat -, hogy ebből a negatív spirálból kikerüljek.

Tudsz példát mondani?

Például elhatároztam, hogy minden napban kell lennie fél óez_mindrának, ami csak az én örömömet szolgálja. A vicc az, hogy valójában nem csináltam mást, mint korábban, csak a hozzáállásom változott meg. Tudatosan kerestem, és meg is találtam olyan hétköznapi helyzetekben is az örömöt, mint egy munkamegbeszélés. Ettől egy sokkal relaxáltabb állapotban voltam jelen. Felállítottam prioritásokat, ami miatt ma már könnyebben ki tudok szakadni a munkahelyi stresszből, és nem viszem már haza a feszültségeket. Eljártam a Lukács Fürdőbe, ahol kialakítottam magamnak egy rítust; csodálatos volt. Frans Poelstra mondta egyszer, hogy ha valaki elhatároz magában valamit – például hogy minden reggel 7-kor megmossa a fogát -, és azt minden nap megcsinálja, akkor gyökeresen meg fog változni az élete. És ezzel teljesen egyetértek. A legnehezebb ebben az volt, hogy ezt a gesztust megadjam magamnak, helyet csináljak neki az életemben, ráadásul rendszeresen, kitartóan. Addig ilyesmi szóba sem jöhetett – vagy a munka, vagy Lujza. Kicsit azért csaltam, úgy oldottam fel a lelkiismereti részt, hogy ezt az egész folyamatot egy új szóló elkészítésének a tárgyává tettem. Ekkor született meg az „Ez mind én leszek egykor”. Minden nap leírtam, mi van velem. Attól, hogy megadtam erre az időt, és pláne írásban kellett artikulálnom mindezt, sokkal erőteljesebben szembesültem azzal, mi a fontos, és mi mennyire az.

…mintha kaptam volna még egy életet…

Mire jöttél rá?

Olyasmikre, amit addig is tudtam tulajdonképpen, de azáltal, hogy távolabbról néztem rá az életemre, Reka_terhesenhirtelen világos lett, hogy a munka nem ér annyit, hogy rámenjek, ráadásul ez a feszített tempó nem növeli végső soron a teljesítményemet. Füst Milán: Ez mind én voltam egykor c. könyvében van egy gyönyörű mondat: “Az öröm olyan galamb, amely a laza lélekre száll sokkal szívesebben, mint a feszült lélekre.”

Hogy vagy most?

Nem lettem más ember, de van bennem egy nagyobb tudatosság, és most másképpen élek. Valami megváltozott az életviteli mechanizmusomban, ami nagyon jótékony. Könnyebb lett a lelkem. Vannak napok, hetek, amikor úgy érzem, kezdek visszacsúszni. Ez egy folyamatos küzdelem. Ilyenkor segít, hogy átéltem már azt, hogy ebből ki lehet lépni, és tudok valamelyik bevált technikámhoz nyúlni.

Hogyan hatott rád, mint művészre az anyává válás?

kucokA darabjainkra mindig is jellemző volt a pszichologizálás, a személyes használata, de a témaválasztásaimban erősen elkezdett foglalkoztatni az, hogy honnan jövünk, a nevelés, a neveltetés, a gyerekkor, a szülő-gyerek kapcsolat. Margitai Ági, miután látta a szólómat, azt mondta, látszik a színpadi jelenlétemben, hogy szültem: sokkal puhábbnak, árnyaltabbnak, kiteljesedettebbnek látott – és én is érzem ezt saját magamon. Csináltunk egy gyerekelőadást, ami valószínűleg nem jött volna létre, ha nem születik meg a gyerekem. Nekem a szülés rengeteget adott: egy új világ nyílt ki előttem, ami nélkül szegényebben halnék meg. Úgy érzem, mintha kaptam volna még egy életet. Engem folyamatosan foglalkoztat a dimenzióváltás: élünk egy életet, és vajon ki tudunk-e lépni, tudunk-e valami olyasmit csinálni, ami miatt másnaptól másképpen élünk. Szerintem ez a szüléssel óhatatlanul megtörténik az életünkben, és ez elképesztően jó dolog.

Mik a legmeghatározóbb tapasztalataid az anyává válással kapcsolatban?

A terhesség élménye egészen döbbenetes volt, hiszen tizenhat éves korom óta a testemmel ilyen drámai változás addig nem történt. Számomra a terhesség egy rég óta várt jó dolog volt, ezért maga a testi tapasztalás és a hozzá tartozó lelki állapot minden nehézségével együtt is egy izgalmas, és csodálatos élmény volt. Mélyen beléReka_Lujzam égett az a pillanat is, amikor a születése után a kislányom felsírt, majd amikor a szemembe nézett, elhallgatott. És meghatározó élmény számomra az a fizikális szimbiózis és az a mély kötődés, ami a gyerekemmel jelen volt a kezdetekkor. Meglepő volt a gyermeki intenzitású világfelfedező kíváncsiság is, ahogy a figyelmemet teljesen lekötötte a gyerekem; hogy a világból valaki annyira érdekeljen, hogy akármennyi ideig lekössön pusztán csak az, hogy nézem. Ülök, nézem, csak telik az idő, és boldog vagyok. Mélyen érint az a tapasztalat is nap, mint nap, hogy a gyermekem viselkedése mennyire tükröt tart számomra: egy az egyben viszont látom rajta a saját működésem jó és árnyoldalait is, hogy mennyire vagyok következetes, nyitott, vagy szorongó. Nem vagyok egy agitáló ember, úgy szeretem szemlélni a világot, hogy minden emberi sorsnak más az igazsága, tudom, hogy ami rám igaz, az nem biztos, hogy másra is igaz, de arra jól emlékszem, hogy a szülés után, amikor mentem az utcán, szerettem volna azt mondani az embereknek, hogy „Figyelj, szüljél! Ne hagyd ki!”

(A felvételeket Dusa Gábor, Mészáros Csaba és Egyed Péter készítették.)

Egy coach reflexiói az anyává válásról

Hankovszky_KatiAz Anyacsavaron Hankovszky Kati Svájcban élő magyar megoldásközpontú coach mesél arról, milyen coach szemüvegen keresztül megtapasztalni az anyaságot,  és hogyan működik a családi munkamegosztás náluk, ahol ő a fő pénzkereső, míg a férje vállalja a gyermekgondozási feladatok oroszlán részét.

…hülye lennék, ha kihagynám!

Milyen változást hozott az életedben, hogy anyává váltál?

Az életem első 40 évében is úgy éreztem, teljes vagyok, akár mint nő, akár mint ember, és mégis, amikor Emília, az első gyermekem megszületett, valahogy kerekebb lett a világ. Azt vettem észre magamon, hogy úgy érzem, jól van ez így, és átjárt a hála azért, hogy egy ilyen ember, mint a gyerekem, a közvetlen közelemben van, és rálátásom van a dolgaira. Izgalmas meglátni a gyerekeimben a férjemet, akit szeretek, és a felmenőimet, meg saját magamat is, a hasonlóságokat és különbségeket; ez újra és újra a pelenkázás, vagy almahámozás nyugodt rutinja közben szemlélődésre ad lehetőséget: hogyan változnak, mikben mutatnak erős jelenlétet, hogyan érvényesítik az ötleteiket, mit tűrnek el a többiektől.

Mi volt a legutóbbi megfigyelésed?

Ma reggel történt, hogy Emília elkezdte ütni Anton, az öccse fejét, amire a férjemmel mindketten azonnal ugrottunk, majd Anton sírva fakadt. És mivel ez ebben a sorrendben történt, ahogyan most mesélem, rá kellett ébrednem, hogy Anton a mi reakciónkat látva sírta el magát, nem azért, mert ütötték a fejét. Ez arra intett, hogy a helyzetekben próbáljam meg különválasztani a saját aggodalmaimat a tényektől. Így ma már, ha meglátjuk őt éles késsel, vagy valamilyen értékes, kényes tárggyal a kezében, tudjuk, hogy legtöbbször jobban járunk azzal, ha megkérjük, hogy adja oda, vagy tegye le, mint ha megpróbálnánk elvenni tőle.

Irigylésre méltó a szemlélődés és reflexió jelenléte az életedben kisgyerekes anyaként. Sok kisgyerekes anyának van erre nagy igénye, de annál kevesebb ideje, lehetősége. Te hogy csinálod?

Talán, mint coach, gyakorlatom van abban, hogy reflektáljak arra, ami velem és körülöttem történik. Ha megkérdeznek, hogy „Hogy vagy?”, azt is kihasználom arra, hogy egy pillanatra megállok, és valóban végig gondolom, hogyan is vagyok, és azt mondom el, ami akkor éppen nekem is izgalmas, és nem arról mesélek, hogy ma a bébiszitter késett, vagy ehhez hasonlókról. Ez fenntartja annak a frissességét, hogy éppen mit élek meg. A szeretteim közül a gyerekeim az egyedüliek, akiket születésük óta ismerek, és tanúja lehetek a felnövekedésüknek, ami fantasztikusan izgalmas dolog, hülye lennék, ha kihagynám!

…kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem…

Hogyan készültél a gyermekágyas időszakra?

A szülés körüli és az azt követő hetekre a férjemmel mindketten lemondtuk a munkáinkat. A férjem a gyerekágy időszaka alatt rengeteget segített, szeretetteli, és figyelmes volt velem, soha nem várt tőlem többet, mint amennyire képes voltam. A második gyerekem születését fizikailag inkább megsínylettem, és azon vettem észre magam, hogy hiába is lett volna rá időm, vagy lehetőségem, nem tudtam csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek, mert túl fáradt, energiavesztett, alváshiányos voltam.

Volt olyasmi a szülővé válásban, ami váratlan nehézséget okozott, és új családi szokások kialakítására sarkallt?

A férjemmel mindketten szabadúszók vagyunk, de mivel nálunk én vagyok a fő pénzkereső, a második gyerekem születése után hónapokkal észleltem, hogy noha bejöttek új költségek, ettől azonban nem lett hirtelen több bevételünk. Ettől megrémültem, és szembesültem azzal, hogy kétgyerekes anyaként muszáj lesz másképp élnem, mint eddig, hiszen felelős vagyok azért, hogy milyen életkörülményeket tudok biztosítani a családomnak. Például terveznem kell a pénzügyeket, takarékoskodnom kell, meg kell vizsgálnom a lehetőségét, hogy állást vállaljak-e anyagi megfontolásokból. Elkezdtem az árakat összehasonlítani a boltban, amit addig sosem csináltam. Deklaráltan fontosabb szempont lett az életünkben a pénzkeresés, ezért törekszünk arra, hogy inkább pénzért dolgozzunk, és kevésbé gyakran vállalunk ingyenes projekteket.

Hogyhogy te vagy a fő pénzkereső a családban?

Nem sokkal a megismerkedésünk után a férjem egyszer mondott valami olyasmit, hogy ha egyszer lesz gyerekünk, akkor ő szívesen otthon marad majd vele. Innen volt meg bennem a bátorság, hogy egy ilyen forgatókönyvet el tudjak képzelni, és ne kelljen attól tartanom, hogy egy ilyen feladatot ő a férfiassága megkérdőjelezésének értelmez-e. Amikor Emília megszületett, akkor úgy terveztük, hogy mindig csak az egyikünKati_es_csaladjak dolgozik majd, a másik pedig a kicsivel van addig. Úgy képzeltük, hogy ez a feladatváltogatás majd nagyjából arányosan alakul közöttünk. A gyakorlat azonban úgy alakult, hogy mivel én gyakrabban tartok képzéseket, amiknek az időpontja jó előre kialakul, a férjem pedig inkább tanácsadással foglalkozik, ami egy akut felkérésre történik, az én naptáram hamarabb betelt, mint az övé, és én dolgoztam többet, ő pedig többet maradt otthon a kicsivel.

…annak könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról…

Mennyire érzed azt, hogy ez „jár neked”?

Azt érzem, hogy hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent csinálhatok, és tisztában vagyok azzal, hogy annak a félnek könnyebb, aki elmegy dolgozni otthonról, ebben az esetben tehát nekem. Ha férjemben nem lenne meg a hajlandóság, és az igenlése minden gyerekneveléssel és a háztartással kapcsolatos dolognak, akkor nem élhetném ezt az életet. A férjemnek volt egy olyan terve, hogy könyvet szeretne írni, ezért ideálisnak tűnt, hogy ezt otthon írja, miközben vigyáz a gyerekre. A könyvírásból persze nem lett semmi, és ma már nem vagyunk olyan naivak, hogy azt képzeljük, hogy egy baba mellett bármilyen komoly, elmélyült munkát el lehet végezni. Sőt, tudatosan elkezdtünk arra törekedni, hogy a férjemnek is legyen több szabad ideje, amikor azt csinál, amit akar, még ha nem is mindig produktív, annak érdekében, hogy vissza tudjon találni a produktív énjéhez a gyerekek mellől. Úgy érzem, neki ez jár.

Ti milyen arányban osztjátok el a feladatokat egymás között?

A pénzkeresést 8:2 arányban az én javamra, a gyerekgondozást 3:7 arányban a férjem javára, a háztartási teendőket fele-fele arányban, az ügyintézésben pedig talán 7:3.

Mivel járultál te hozzá ahhoz, hogy nálatok így működik a családi munkamegosztás?

Viszonylag spontán alakultak ki ezek az arányok, de ügyelünk arra, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk, komfortos-e ez még mindig mindkettőnknek. Amióta megvannak a gyerekeink, félévente leülünk a férjemmel, és megbeszéljük, mi működik jól az életünkben, és még mit szeretnénk a következő félévre. Rendszeresen elismerem és megköszönöm azt, amit ő beletesz a közösbe, és rákérdezek, oké-e ez így neki. Arra törekszem, hogy élvezzük közösen is, ami történik, és ha valami öröm ér, igyekszem bevonni őt ebbe az élménybe. Nem várom azt, hogy boldoggá tegyen, hanem megnézem, mi az, amit én megtehetek a boldogságomért, és mindabban, amiben rá kell hagyatkoznom, bizakodom, hogy még mindig elég vonzónak talál ahhoz, hogy megtegye értem, hiszen tudom, hogy ez egy működő szerelmi kapcsolat. Talán egyedül az ügyintézés az, ahol észrevettem magamon, hogy bizonyos helyzetekben azt hiszem, én jobban tudok a férjemnél dolgokat megoldani, és tudatosan kellett arra törekednem, hogy ne mindent én vállaljak magamra, és bízzak benne, hogy ő is képes lesz elintézni bármit a maga módján. Meg kellett tanulnom rákérdezni magamnál, hogy „biztos, hogy ennyire fontos, hogy ez pont így legyen?”, és elengedni a kevésbé fontos dolgokat, hagyni, hogy azokat a férjem másképpen csinálja. És persze a férjemmel tudatosan törekedtünk arra a gyerekek születésétől kezdve, hogy rendszeresen legyen kettesben töltött időnk, ezért ünnepekkor is élményt ajándékozunk egymásnak.

Beszélgetés Ur Anita önismereti trénerrel

“…dolgoznom kellett azon, hogy örülni tudjak…”

 

Ur_Anita_portréAz Anyacsavar női portré sorozatában Ur Anita tréner, több Anyacsavar csoport vezetője, egy kétéves kisfiú anyukája mesél bátor őszinteséggel arról, hogy az anyává válás útján hogyan segítették a belső erőforrásai, saját megérzései az új, nehéz, vagy elbizonytalanító helyzetekben, a tabuk, és a kényszerítő erejű társadalmi nyomás ellenében. 

“Beszélgetés Ur Anita önismereti trénerrel” bővebben