Ahogy magam is szülővé váltam, egyre gyakrabban villannak be a múltamból gyerekkori pillanatok a szüleimmel, nagyszüleimmel. Ahogy közeleg az év vége, ösztönösen nyitottabb vagyok a visszatekintésre. Néha éjjel is felébredek, és eszembe jutnak rég elmúlt dolgok. Egyszerű, hétköznapi események, amelyeken keresztül ők mind a maguk módján, és a saját szeretetnyelveiken közvetítették a szeretetüket felénk, gyerekek felé.
Mindegyikük útravalója itt van most velem
Mindegyiküknek megvoltak a maguk erősségei, amelyeken keresztül mintákat, értékeket közvetítettek, megküzdési stratégiákat mutattak akaratlanul is nekünk. Mindegyikük útravalója itt van most velem, és hálás vagyok nekik, hogy ezeket elő tudom húzni a mindennapokban, és nehézségek nélkül – mert a sajátommá váltak – továbbadni belőlük a gyerekeimnek szabadon, belátásom szerint.
…a kis dolgok megbecsülése, a kitartó, lépésről-lépésre építkezés…
Apai nagyanyám például állandóan sütött-főzött ránk, és az ételt minden héten elcipelte hozzánk a városon át, ahogy a kiskertjében verítékkel megtermelt zöldséget, gyümölcsöt is, hogy „egyszer végre jól lakjunk” – amivel persze anyukám agyára ment. Árva gyerek volt, és csak négy elemit végzett, ezért alig tudott olvasni, de nyaranta, ha ő vigyázott ránk, minden délután felolvasott nekünk a Rémusz bácsiból, és a Benedek Elek mesekönyvekből. Tőle láttam, milyen a folyamatos és zokszó nélküli munka, és szolgálat – ez volt az ő legerősebb szeretetnyelve -, a kis dolgok megbecsülése, a kitartó, lépésről-lépésre építkezés.
…könnyedén és nagyvonalúan adni és kapni…
Anyai nagyanyám meghallgatott, és a bizalmával ajándékozott meg bennünket: felnőttként kezelt bennünket kiskamaszként, egyenrangú partnernek tekintett bennünket. Nála lehetett – otthon szigorúan tiltólistás – szénsavas üdítőt inni és krimi sorozatot nézni este a tévében. Ő beszélt nekünk először a háborúról, és a már nem élő családtagokról, formálva ezzel az identitásunkat. Tőle kaptam először sminkkészletet, és mindig nagyvonalúan támogatta zsebpénzzel az utazásainkat – és sosem kérdezte meg, mire költöttük a pénzt, csak az élményeink érdekelték. Tőle láttam, hogyan lehet nagy baráti társaságot építeni és a kapcsolatokat ápolni, társaságban embereket egymással összekapcsolni, könnyedén és nagyvonalúan adni és kapni, és ha muszáj, bármilyen helyzetben diplomatikusan viselkedni. Ő elismerő szavakkal és figyelemmel fejezte ki legkönnyebben a szeretetét.
…kockáztatni, önállóan vállalkozni, gyorsan dönteni és cselekedni…
Apám igazi első generációs értelmiségi self-made man, tőle láttam, hogyan kell kockáztatni, önállóan vállalkozni, gyorsan dönteni és cselekedni, alkudozni, konfrontálni, együttműködni, és nehéz időszakokban is kitartóan tovább dolgozni a kitűzött célokért. Ő természeténél fogva szívességekkel és anyagi biztonság megteremtésével támogatott bennünket.
…örökké fiatal lélekkel újat tanulni…
Anyu a végtelen és feltétel nélküli türelmével és elfogadásával ajándékozott meg, a testi gyengédséggel, a bölcs hallgatással, a szépirodalom és a természet szeretetével. Fáradhatatlanul modta az ágyam mellett a verseket, énekelt velünk hideg nyarakon a kandallóba begyújtott tűz körül, és engedte, hogy olyasmit tanuljunk, ami igazán érdekel bennünket. Tőle láttam, milyen nehéz a sokféle női szereppel zsonglőrködni, az elesetteken segíteni, a gyerekeket türelmesen tanítani, az öregeket szeretetteljesen ápolni, örökké fiatal lélekkel újat tanulni. Az ő nyelve a türelmes szolgálat és a teljes odafordulás a másik felé, azaz a minőségi együtt töltött idő.
Vajon az én gyerekeim mire fognak visszaemlékezni?
Vajon az én gyerekeim mire fognak visszaemlékezni, mi jelenti majd számukra az igazi útravalót tőlem? Igyekszem mind az öt szeretettankjukat tölteni, és bizakodom, hogy ezt érzik, és beléjük épül észrevétlen. Egyszer talán majd megmutatkozik abban, ahogyan cseperedve ők maguk fejezik ki mások iránt a szeretetüket, ragaszkodásukat, megbecsülésüket.
