Kisgyerekes anyák egyedül a gáton – tapasztalatok I.

egyedülálló anya3Fantasztikus volt a legutóbbi Anyacsavar nyílt Klub a HellóAnyuban! Izgalmas témát dolgoztunk fel: Kisgyerekes anyák egyedül a gáton! Rengeteg ötlet, innovatív tapasztalatmegosztás, és őszinte, meleg kölcsönös támogatás volt a spontán kialakult női körben. Akik eljöttek, mindannyian hasonló cipőben járnak, bár más-más egyéni helyzetük, körülményeik vannak. Közös vonás, hogy mindenki gyakran találja magát teljesen egyedül a gyereknevelés és a háztartás összes feladatával és felelősségével, noha teljesen eltérő okokból.

Volt, aki várandósan érkezett azzal a tudással, hogy a babáját már a születésétől kezdve egyedül fogja nevelni. Volt, akit cserbenhagyott a társa, és volt, aki maga kezdeményezte a válást egy, vagy több gyerek után. Voltak olyanok is, akik kapcsolatban, vagy házasságban élnek, a párjuk mégsem vesz részt a közös feladatok elvégzésében, vagy csak nagyon keveset tud – vagy akar – vállalni, vagy a munkabeosztása, vagy a neveltetéséből fakadó szemléletmódja miatt.

Ez úttal a meghívott beszélgetőtárs Timár Noémi volt, aki maga is 2 gyerekét egyedül nevelő, teljes életet élő értelmiségi, dolgozó nő. Ellátogatott a tabumentes beszélgetésre az Anyahajó Anyaközpont Félpárevezős Klubjának vezetője is zseniális gyakorlatokról mesélve. A hathónapos kisebbik fiam, Ádám egy angyal volt, értőn figyelt az ölemből, és még jegyzetelni is hagyott.

Íme, az összefoglaló első része az Anyacsavar Klub legfontosabb tanulságaiból azoknak, akik nem tudtak eljönni!

egyedülálló anya41) A régi motorosok, akik az egyedül boldogulást már évek óta űzik, mind beszámoltak arról a felismerésről, hogy – idézem – „a rendszer egyensúlya rajtam múlik. Ha én kibillenek az egyensúlyból, kibillennek a gyerekek is. Ezért kell egy tudatosság, hogy mi billent ki, és mi tart egyensúlyban.”

2) Abban is nagy egyetértés volt a gyakorló anyák között, hogy segítséget kell keresni. A segítségkérés nem szégyen, sőt, az egyensúlyban maradás egyik alapfeltétele.

3) Ahhoz, hogy ebbe az irányba megtegyük az első lépést, mindenekelőtt tudatosítani kell azt, hogy egyedül vagyunk. Addig, amíg számítunk a másikra, aki ezért, vagy azért, de végül még sincsen jelen a hétköznapi terhek bevállalásánál, addig napról-napra dupla műszakot végzünk végkimerülésig, majd a kiborulások alkalmával a másik szemére vetjük, hogy nincs jelen, nem segít…stb., ami csak a kapcsolatot rombolja, a saját nehéz helyzetünkre nem hoz megoldást. Volt, aki arról számolt be, hogy náluk sokáig azért nem történt meg a válás, mert ő maga AKARTA görcsösen, hogy működjön a házasság („az én szüleim elváltak, én nem fogok!”)

4) Ha megtörtént annak a belátása, hogy csak saját magunkra számíthatunk a gyerekek és a háztartás terén, ki kell alakítani egy rendszert, ami önjáró – ki, mikor, mit és hogyan csinál majd , és magában foglalja a külső segítséget is.

5) A segítségkérés kapcsán az egyik leggyakoribb kérdés, hogy van-e belső engedélyed segítséget kérni? Úgy gondolod, jár neked segítség, vagy belsővé tetted azt a társadalmi elvárást, hogy más is megoldotta, te is tudsz egyedül boldogulni? Tovább megyek: spontán is kérhetsz segítséget? Vagy csak jó előre megbeszélve? Csak a családtól? Vagy barátoktól is? Csak neked lekötelezett ismerősöktől, vagy akár idegenektől is?

egyedülálló anya56) Felmerült a kérdés „kezdő” egyedülálló anyáknál, hogy ha valakinek nincsen belső engedélye kérni vadidegenektől, akkor honnan lesz? Erre remek módszer az, ha például egy Facebook közösség új tagjaként először Te segítesz számodra idegeneknek, aztán szép lassan ezekből az idegenekből ismerősök lesznek, és máris sokkal könnyebb elfogadni a támogatásukat, hiszen az kölcsönös.

7) A „profi” segítségkérők ennél is tovább mentek. Szerintük fontos, hogy Te szabd meg, kitől fogadsz el segítséget. És meg kell tanulni nemet mondani a kéretlen segítségre, ami inkább tolakodás, mint támogatás. Volt, aki egyenesen arról számolt be, hogy hosszú hónapok alatt sikeresen megtanította a családját arra, hogy neki mi a segítség, és együtt alakították ki azt a támogatási rendszert, ami a családtagok mindegyikének legjobban megfelel. (Csak egy példa: hasznos, ha van egy heti rend, amelyben előre tervezhető a látogatás, segítség.)

8) Amikor nincs otthon senki, akinek át lehetne adni fél órára a stafétabotot, és már nem is számítunk rá, akkor érdekes módon sokkal jobban mennek a hétköznapok. A rutinosak szerint ennek az a titka, hogy ilyenkor az ember eleve úgy kalibrálja az energiáit, hogy nem számít a társa segítségére.

9) A sorsközösségből fakadó kölcsönös támogatásnak hatalmas ereje van. Sokan számoltak be arról, hogy remekül működik a „játszótéri összefogás” más anyukákkal. Amíg a gyerekek hancúroznak, egy-egy anyuka el tud szaladni ügyintézni, amíg a kicsik barátkoznak, a felnőttek is tudnak valami jó és feltöltő dolgot csinálni, például közösen befőzni, ruhacsere-bulit csinálni, beszélgetni, nyelvet gyakorolni…stb. Volt, aki ovis anyukákból, barátnőkből, kolléganőkből kis kört szervezett maga köré kikapcsolódásra. 2-3 havonta találkoznak, együtt bulizás, évente egyszer pedig 3 napos biciklitúrára mennek, immár tíz éve.

10) Ha nincs kire számítani, könnyebben feladjuk a belső ideálhoz való ragaszkodásunkat, hogy mit hogyan és mikor kellene meglépni. Sok önállósodási etap kényszerből születik meg, de végül teljesen jól működik a gyakorlatban. (Példaként mesélte el valaki, hogy egy térdműtét hetekig ágyhoz kötötte, és mivel nem tudta megoldani semmilyen módon, a gyerekek ekkor kezdtek el egyedül járni iskolába – méghozzá bármiféle gond nélkül). Az ehhez hasonló kényszerhelyzetek külső lökések, amelyek átsegítenek a saját határainkon.

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

EMAIL
FACEBOOK0
FACEBOOK