Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 1.

szülő veszekszikÉn is azok közé tartozom, akik addig voltak tökéletes szülők, amíg meg nem születtek a gyerekei. Máig emlékszem a szüleim fájó mondataira, a rosszul lekezelt helyzetekre, a türelmetlenségekre, igazságtalanságokra, és már gyerekként megfogadtam, hogy én másképpen csinálom. Aztán jött a kisgyerekes valóság: a kialvatlanságban, végletes kimerültségben, stresszes helyzetekben, lelki szétesettségben, és a határhelyzetekben rendre elcsúszott a jó szándék.

Azon kaptam magam, hogy kiabálok a kétévessel, amit korábban elképzelni sem tudtam volna magamról. Szégyen, bűntudat, bocsánatkérés, kibékülés, fogadkozások, és erőimen felüli igyekezet következett, majd újabb elcsúszások. Rá kellett jönnöm, hogy sokszor utólag végig gondolva sem tudom, hogyan kellett volna helyesen kezelnem a helyzetet, csak abban voltam biztos, hogy nem jól csinálom, és mindenki – én és a gyerekem is – rosszul érzi magát. Azt is tudtam, hogy mivel a gyerekeimmel való kapcsolatban én vagyok a felnőtt, nekem áll hatalmamban új eszközöket tanulni, és a nehéz helyzeteket kezelni.

Megkönnyebbülés volt szembesülni azzal, hogy már van Magyarországon is tréning, ahol tanulhatóak gyakorlati módszerek. Már alig vártam, hogy a sok elolvasott könyv és elmélet után konkrét eszközöket kapjak a kezembe, amivel kezelni tudom majd azokat a hisztiket, dühkitöréseket, irreális kívánságokat és makacskodásokat, amikkel a hétköznapokban sokszor nem tudok mit kezdeni.

Az első alkalomra érkezve nem voltam meglepődve, hogy 6 anyuka és csupán egy szülőpár érkezett a Beszélj úgy, hogy érdekelje szülői kommunikációs tréningre. Hiszen ki ér rá hétköznap délelőttönként? Nyilván első sorban a csecsemővel otthonlévő anyák. De vajon hogy jut el az apákhoz a módszer, a tapasztalat?
A tréner, Turáni Szabolcs szerint általában az apák szkeptikusak, de amikor látják, hogy a módszer a gyakorlatban működik, belelkesednek, és szívesen alkalmazzák a tanultakat. Állítólag volt, aki nem csak a gyerekkel, hanem a párjával is sikeresen alkalmazta az ellesett kommunikációs megoldásokat. Hm, ez egyre inkább érdekel!

durcás gyerekHogy miért jöttek el ezek a szülők a tréningre? Volt, aki meghittebb családi életet szeretne, kevesebb veszekedéssel, több jó hangulatú pillanattal. Volt, aki több értékes időt szeretne eltölteni a családjával, mert „a fegyelmezés rengeteg időt vesz el” – milyen igaz! Volt, aki arra kereste a választ, hogyan tud türelmesebb lenni időnyomás alatt. Volt, aki a dackorszak és a féltékenység kezelésére keresett jó eszközöket. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy nem akar lemaradni arról, ami a gyerekével történik, szeretné érteni és nyomon kísérni a lelkiéletét, érzéseit. Volt, aki olyan készségekre szeretné megtanítani a gyerekét, amelyek hosszútávon biztosítják a jóllétét, mint az érzelmi intelligencia. Volt, aki a hétköznapi „megoldhatatlan” helyzetekre keres megoldást.

A bemutatkozásnál rögtön megkaptam az egyik anyukától a klasszikus kérdést: Te miért vagy itt, ha coach vagy? Imádom ezt a kérdést! Azért mert nem vagyok tökéletes, én is ember vagyok. Attól, hogy jó szakember vagyok, nem vagyok mintaszülő, sőt! Ahogy egy jó sebésznek is lehet vakbélgyulladása, és akkor ő maga is sebészhez fordul, nekem is vannak elakadásaim, amikor én is coachhoz fordulok, vagy elmegyek újat tanulni egy tréningre. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én újra és újra megerősödöm a tapasztalatomban, hogy nem tökéletesnek lenni nem ciki, kérdezni, kételkedni, segítséget kérni, tanulni sem ciki. Sőt!

A tréner egy egyszerűnek tűnő kérdéssel indít: Mik a legfontosabb szülői tulajdonságok? Rövid tűnődés után konszenzusosan bekiabálják többen is, hogy a türelem, majd egy-két kósza tipp jön, mint rugalmasság, következetesség, empátia. Majd megtudjuk a kutatási eredményt is, amelyben dobogós helyezett a kreativitás egy-egy konkrét helyzet megoldásához. Hm, ha belegondolok, ebben tényleg van igazság. Mondhatni, hétről-hétre változik, hogy milyen barbatrükk működik a lurkóknál, is mi az, amivel többé felesleges próbálkozni.

Az első alkalom legfontosabb hozadéka annak a megközelítésnek a megértése, hogy a gyerekeinkkel való együttélés alapja a bizalom kiépülése. Ehhez szavahihetőség, partneri viszony kell a szülő és a gyerek között. Az érzelmi biztonság azt jelenti, hogy tudom, nehéz helyzetben is megmutatkozhatom előtted, és nem fogsz megsebezni elbagatellizálással, kritikával, a saját elképzeléseid rám erőltetésével, kéretlen tanácsok adásával, kioktatással, büntetéssel. Ez nem csak a gyerekeknél van így, hanem bárkinél.

hisztiEgyszerű helyzetgyakorlatokban próbáljuk ki a saját bőrünkön, mik a zsigeri szülői reakciók egy-egy klasszikus helyzetben – sajnos szinte mindig az érzések tagadása: „Ugyan már, biztos nem fáj annyira!”, „És te vajon mivel váltottad ki ezt?” „Százszor megmondtam, hogy ne mássz fel, mert leesel!” „Fejezd már be, elég volt!” És megtapasztalhattuk azt is, mi az a reakció, ami jól esik és segít egy nehéz helyzetben megtalálni a saját megoldásunkat: az érzéseink elfogadása. Pont. A vigasztalás, értelmezés, jó szándékú tanácsadás sem segít ilyenkor. Csak a puszta odaforduló jelenlét, és a meghallgatás, elfogadás. Ennek a ki nem mondott üzenet az: értem, amit érzel, melletted vagyok! Az érzések elfogadását addig kell folytatni, amíg ki nem alakult a bizalmi légkör.

Ami számomra igazán szemfelnyitó volt, az az a felismerés, hogy ha sikerült jól tennem a dolgomat, és egy nehéz helyzetben a bizalmi légkör kialakítani a gyerekemmel, – de ugyanez igaz a férjemre is – azt éppen az jelzi, ha a másik elkezdi ventilálni a rossz érzéseit. Pedig sokszor azt szeretnénk, hogy nyugodjon már meg, hagyja abba a sírást, a dühöngést, a hisztit. Mert nekünk fárasztó ezt kísérni ezeket az érzelemkitöréseket. Szóval a ventilálás jó jel, azt jelenti, hogy közel a megoldás! A saját megoldása. Most vajúdik, mindjárt megszüli, türelem!

vigasztalásHa elkezdett a gyerekünk ventilálni, akkor lehet elkezdeni segíteni őt a szempontváltásban. Például elmondani a saját érzéseinket, rámutatni arra, hogy ő hogyan járulhatott hozzá a helyzet kialakulásához, vagy mit szeretnénk kérni tőle, hogy legközelebb másképpen csináljon. Mert elfogadni az érzést nem ugyanaz, mint elfogadni a cselekedetet! Az érzések nem racionálisak. Attól, hogy én vagyok a hibás, mert leestem a bicikliről, még lehetek frusztrált, dühös, vagy érezhetek bárhogyan. Ha azonban kiengedhettem a gőzt, sokkal nagyobb eséllyel tudom belátni, mi az én részvényem a történtekben, és mit tehetnék azért, hogy mindez legközelebb ne fordulhasson elő.

Szóval még egyszer a sorrend:

  1. Érzelmek elfogadása addig, ameddig ki nem alakul a bizalmi légkör
  2. A ventilálás után lehet szempontváltásra kérni a másikat.

A házi feladat az volt, hogy otthon gyakoroljuk a tanultakat. Na, majd mesélek…

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

EMAIL
FACEBOOK0
FACEBOOK