Az idei nyár tanulságai

Már-már fekete öves családi nyaralástervezőnek érzem magam az elmúlt öt év kisgyerekes nyaralásainak tapasztalataival, mégis minden nyár hoz meglepetéseket, új tanulságokat. Íme az idei nyár tanulságai a kétévessel és az ötévessel.

“És tényleg évről-évre könnyebb…”

 

Az első, és legfontosabb tanulság, hogy:

A bevált gyakorlatokat évről-évre újra kell tesztelni.

 

Ami tavaly bevált, és amiről úgy gondoltam, nyilván idén is működik majd – sőt, egyre jobban működik – annak a feléről kiderült, hogy idén nem, vagy teljesen másképpen működik. Cserébe egy csomó minden, ami tavaly még gázos volt, idén zökkenőmentesen alakult.

 

Amik korábban – és idén is – jól működtek:

 

  • Én-idő a felnőtteknek

 

Azaz lehetőleg minden áldott nap 2 óra egyedül, és saját ritmusban eltöltött idő bármivel, ami éppen jól esik. Mivel idén mindkét fiam ödipális fázisban van, és gyakorlatilag non-stop csak velem szeretne lenni, a zavartalan én-időhöz nekem muszáj elmennem otthonról. Hogy mire volt elég két óra? Ilyenkor tudtam kedvenc zenéket hallgatni a kocsiban, hosszan (!) beszélgetni telefonon, ülve meginni egy kávét, naplót írni, valamilyen kreatív, önjutalmazó munkát végezni, sőt egyszer még szétnéztem egy ruha-árleszállításon is. A férjemnek én-idő gyanánt idén a rendszeres délutáni szunyókálás és az esti futás jött be.

 

  • Nekünk a Balaton a riviéra

 

Amikor nem Budapesten voltunk, akkor szinte kizárólag abban a balatoni nyaralóban voltunk, amit még a nagyszüleim építettek, és most már mi gondozunk és élvezünk évről-évre. Nem utaztunk ezen kívül sehová, mint a gyerekek előtt mindig. A gyerekek odavoltak a kertért, a vadon termő saját szőlőért, a tavaly csináltatott óriási homokozóért, a tóért, és a kétgyerekes életünk impulzusáradata mellett ennél többre mi sem vágytunk. Annak pedig külön örültem, hogy a kánikulában kocsiban aszalódást feleslegesen nem erőltettük.

 

Ami tavaly bejött, idén sajnos nem

 

  • Nyaralás nagyszülőkkel

 

Tavaly az anyukámmal és a gyerekekkel közösen eltöltött hét nekem is adott igazi pihenős pillanatokat, amikor megéltem, hogy valaki végre rólam gondoskodik. Mennyei volt! Ehhez idén is nagy reményeket fűztem, de az említett ödipális ragaszkodás miatt az egyébként imádott nagyszülőkkel sokszor szóba sem akartak állni a gyerekek, ha én is ott voltam. A közös nyaraláson hajnaltól késő estig mindenhez csak én voltam jó, amitől én kikészültem, a nagymama megbántódott. Igazi vesztes-vesztes helyzet 🙁

Ami tavaly még nem ment, de idén már igen

 

  • Nyári ovis tábor

 

Ami elképzelhetetlen lett volna a négyévessel, nevezetesen, hogy számára új helyszíneken egy csomó vadidegen gyerekkel – hétről-hétre változó összetételben jól érezze magát, idén kisebb zökkenőkkel már jól tudott működni. A kulcs sikerfaktorok között tartom számon, hogy:

  • ügyeltem arra, hogy mindegyik táborban legyen ismerős felnőtt és ismerős gyerekek,
  • hogy úgy intéztem, hogy minden reggel én vihessem a kisfiamat a táborba, és ezek ráérős, beszélgetős közös idők voltak,
  • és szinte minden héten ellógtunk 1-1 napot, amiket ajándékként élt meg, és nagyon is számon tartott.

 

  • Nyaralás kettesben

 

Mármint a férjemmel! 4 teljes napon át csak azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt hála a szupertámogató nagyszülőknek, első sorban is anyukámnak, akik addig otthon kényeztették a kicsiket. Úsztunk a Balatonban, belegyalogoltunk az aranyhídba, stégen olvastunk, vendégül láttuk a barátainkat, okos sorozatokat néztünk, és akkor beszélgettünk, amikor akartunk, nem akkor, amikor végre lehetett. Nagyon jól esett, és gyorsan elrepült…

 

Amire odafigyeltünk:

  • A kettesben nyaralást a gyerekek 30 napos nyári vakációjának a közepére tettük, hogy a gyerekek előtte és utána is töltekezhessenek belőlünk.
  • Nem zsúfoltuk tele ezt a 4 napot programmal, élveztük, hogy csak úgy történnek a dolgok.

 

  • Egyedül a gyerekekkel

 

Idén is két napot egyedül voltam a gyerekekkel, mint tavaly. De amíg a tavalyit két hétig hevertem ki, idén teljesen simán ment az egész. Hogy mi kellett ehhez? Például az, hogy a kétéves és az ötéves már örömmel játszik együtt, és képes az igényeit és ritmusát olyan dolgokban összehangolni, mint egy közös fürdés a Balatonban, egy közös séta kismotorral és biciklivel, vagy a közös meseolvasás élvezete. Micsoda könnyebbség!

 

  • Gyerekek közös szobába szoktatása

 

Sok fáradtságot és stresszt spóroltunk meg azzal is, hogy az évindító terveinknek megfelelően a nyaralás első napján vettünk egy nagy levegőt, meg az ikeában egy új gyerekágyat, és elkezdtük a gyerekeket közös szobába szoktatni, amivel visszanyertük a közös felnőtt estéinket, az oldalba rúgás-mentes alvásokat, és bónusznak egy olyan napról-napra erősödő testvérkapcsolatot a két gyerekünk között, amiért minden nap hálás vagyok. Nagyon megható, amikor éjjel felriadok arra, hogy a kicsi felsír álmában, majd azonnal azt hallom, hogy a nagyobbik nyugtatgatja „Nincsen semmi baj”, majd mindketten álomba szenderülnek. Ide is eljutottunk, el sem hiszem!

 

  • Nulla program

 

Tavaly a nem rég járni megtanult 15 hónapos sarkában szaladgálva úgy próbáltunk a négyéves kedvében járni, hogy minden áldott napra változatos programokkal készültünk. Állandó vendégjárás és egy strandtáskányi új játék és mesekönyv kellett ahhoz, hogy a kényes családi dinamikát egyensúlyban tudjuk tartani, és minden gyerek azt érezze, kap elegendő figyelmet. Idén egyszerűen jó volt együtt. Nem hiányzott senki és semmi ahhoz, hogy jól érezzük magunkat mindnyájan. Töltekeztünk a laza, tervezetlen napokból, a közös fürdésekből, sétákból és nagy olvasásokból. Mindenkinek mindenkivel voltak nagyon jó közös pillanatai, és elérkeztünk egy mérföldkőhöz: idén először megfordult az arány, és több volt a feltöltő és örömteli, mint a stresszes, vagy fárasztó közösen töltött idő.

 

Vajon mit hoz a következő év?

 

A tavalyi nyári tervekről, a legfontosabb tanulságokról, és a legnagyobb flashekről is olvashatsz a blogon.

Ha a közösség és a programok is érdekelnek, hírlevélre itt tudsz feliratkozni.

 

Hogyan tettem szert heti két szabad délelőttre?

én-időMaya története a Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról a legtöbb kisgyerekes anya számára ismerős folyamatról ír, ami a saját igények felismerésén és bevállalásán keresztül – sokszor a környezet aktív ellenállása közepette – elvezet ahhoz a belső engedélyhez, hogy az anyának is jár én-idő. Meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik anyaként még csak vágyakoznak én-időre, és a kisgyerekes nők összes családtagjának, hogy könnyebben tudják támogatni ezt a jogos igényt.

 

Felkészülünk a szolgálatra, de nem készülünk a változáskezelésre

Lányunk, Emma születése részben nagyon felkészülten, részben nagyon felkészületlenül ért utol engem… Viszonylag sokat tudtam előre a szülésről, és más dolgokról, amiket fontosnak hittem, például az igény szerinti szoptatásról, a kötődő nevelésről, a hordozásról, a mosható pelenkákról és még sorolhatnám… Ugyanakkor nagyon keveset arról, milyen is az élet a gyakorlatban egy újszülöttel, vagy egy totyogóval.

Főképp arra nem voltam felkészülve, hogy ez a feladat és felelősség tényleg napi 24 órában tart, a hét minden napján. Nem szűnik meg teljesen még akkor sem, ha épp sikerült „lepasszolni” a gyereket néhány órára… Azzal sem voltam tisztában, milyen sokat leszek majd itthon egyedül a babával, hogy az életem teljesen más ritmusban zötyög majd tovább, mint a legtöbb barátomé és néha a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokat is nehézségbe ütközik majd elintézni, vagy legalábbis nem akkor és nem úgy, ahogy én szeretném (tusolás, hajmosás, bevásárlás a boltban,stb…)

 

Becsavarodás vagy öngondoskodás?

De ami legjobban „kiverte nálam a biztosítékot” az az volt, hogy egy idő után úgy éreztem, többé már nem én irányítom az életemet, nem vagyok a magam ura. Életünk egyre inkább az újonnan érkezett kis lény igényeihez igazodott. Bár egyre fáradtabb lettem, feszültebb és ingerültebb, mégis jó sok időbe beletelt, mire változtattam a helyzeten.

A változást leginkább az késleltette, hogy nehéz volt felismerni és tudatosítani a saját igényeimet, szükségleteimet. Általában csak akkor esett le a tantusz, amikor már „betelt a pohár”, amikor késő volt. Amikor már tajtékzottam a dühtől és körülbelül fél nap kellett ahhoz, hogy legalább nagyjából megnyugodjak.

 

Nem kell “kibírni”, lehet megelőzni!

Ezen egyébként azóta sem sikerült változtatnom. Most is csak akkor veszem észre, hogy baj van (kimerültem, lemerültem), amikor már nagy baj van. Nem tudom miért, de nálam ez úgy működik, hogy a frusztráció csak gyűlik és gyűlik, és nem tűnik fel a folyamatból szinte semmi, csak a legvégén.

Ezért azt találtam ki, hogy folyamatosan szinten kell tartanom a jó állapotomat, így elkerülhetőek lesznek a nagy kitörések. Rájöttem, hogy ehhez pedig mindenképp szabadidőre van szükségem, ami alatt feltöltődhetek. Mégpedig rendszeresen és előre kiszámítható módon.

 

Zavartalanul a saját otthonomban

Az egyik nagyi és az unokahúgom már korábban is besegítettek hetente egyszer-kétszer, de teljesen kiszámíthatatlanul. Bármikor előfordulhatott és elő is fordult, hogy akár az utolsó percben is lemondták, mert valami más fontos elintéznivalójuk akadt. Rendszertelenségük miatt ezekre az alkalmakra nem tudtam biztosan számítani, se programot szervezni.

Továbbá rájöttem, hogy azért sem tudok igazán jól kikapcsolni ilyenkor, mert mindig Emma és az aktuális felvigyázó maradtak otthon, nekem pedig el kellett mennem valahová. Pedig legbelül arra vágytam, hogy végre én maradhassak otthon egyedül. Talán furán hangzik, de azt vettem észre, hogy számomra a legtökéletesebb pihenés és kikapcsolódás az, ha végre zavartalanul egyedül otthon lehetek. Bőven elég, ha egy könyvet olvashatok, válaszolhatok a leveleimre, böngészhetek az interneten. De még az is feltöltően hat, ha takarítok, vagy mosogatok, de azt végre egyedül, nyugodtan, a saját tempómban és terveim szerint tehetem. És nem zavar meg közben senki.

 

 

A kulcs a rendszeres és kiszámítható én-idő

Így végül az esetek egy részében inkább elkezdtem én vinni a nagyihoz a babát és nem a mama jön mindig hozzánk. Továbbá a rendszeresség és kiszámíthatóság kedvéért 18 hónaposan heti két délelőtt családi napközibe kezdett járni Emma, hogy végre előre tervezhető szabadidőhöz jussak.

Nem véletlen, hogy fontosnak tartottam leírni az életkorát.

 

Akkor most sz@ranya vagyok?

Ezt a lépést elég nehéz volt megtenni. Nagyon féltem idegenekre bízni a gyerekünket. Jó sokáig húztam is az időt a „tökéletes” hely megtalálásával. Annyira elvesztem a részletekben, hogy végül fel is kellett adnom a lakhelyünktől elérhető távolságban lévő valamennyi intézmény megvizsgálásának tervét. Amikor megint azt éreztem, hogy nem bírom tovább, inkább gyorsan kiválasztottam egy elég közel lévő és számunkra megfizethető helyet, ami elsőre úgy tűnt, messze van a tökéletestől, de azért még elfogadható. Idővel szerencsére Emma is és én is nagyon megszerettük a napközit, ma már nagyon megbízom a gondozókban.

Amellett, hogy nehéz volt másokra bízni a lányunkat egy jókora adag lelkiismeret furdalással és önváddal is meg kellett küzdenem. És persze féltem, hogy mit szólnak majd mások, a család, a barátok, az ismerősök.

Azt gondolják majd, hogy akkor én most szar anya vagyok? És lusta? Nem ciki, hogy bár főállásban itthon vagyok, mégis lepasszolom a gyereket heti kétszer és ez még pénzbe is kerül?

 

Amit az anya feltöltődése ad a családnak

De aztán gyorsan túltettem magam ezeken a kételyeken. Mert hamar megéreztem, hogy a terv működik! Tényleg sokkal kiszámíthatóbbá vált minden azáltal, hogy egy intézménybe kezdett járni Emma, ami a megbeszélt időpontban mindig tárt karokkal várta őt. Én pedig végre tényleg előre tervezhettem, szervezhettem. Itthon lehettem egyedül, nyugodtan találkozhattam a barátaimmal, elmehettem jógára, vagy elintézhettem valamit, amit a gyerekkel nehezen tudtam volna.

És azáltal, hogy végre időt (és teret!) nyertem saját magam számára, tényleg nyugodtabb és türelmesebb lettem és jóval ritkábban jutok el addig a bizonyos robbanáspontig.  Ezért mindenképp úgy érzem, jó döntést hoztam, amivel az egész család egyértelműen nyer. Van, aki időt, van, aki pedig egy jobb kedvű anyát, társat.

Nyakó Maya

 

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

 

Tervek a téli szünetre – anyáknak

Te tudod már hogyan fogsz feltöltődni a téli szünetben?

 

termalviz-telJa, hogy erre nem is gondoltál az előkészületek közepette?

Amióta kisgyerekeim vannak, minden hosszabb szünetet jó előre megtervezek, hogy garantáltan meglegyen a napi betevő saját töltődésem is, mert ha ezt nem teszem meg jó előre, spontán szinte biztos, hogy elmarad. Ez garantálja ugyanis, hogy a két hetes non-stop együttlétben meg tudom etetni az introvertált én-szeletemet is, és nem billenek ki a közepemből, aminek aztán elviselhetetlenné váló belső feszültség lesz az egyenes következménye, majd a családom felé türelmetlenség, elvágyódás és semmiségeken veszekedések.

 

A jó élet a jó hétköznapokból áll

teli-szunetAhhoz, hogy jól éljünk, szerintem az kell első sorban, hogy az egyszerű hétköznapjaink, a reggeleink, és a délutánjaink, a beszélgetéseink és az együttléteink, a közös étkezések és bevásárlások jó hangulatban teljesnek. Legyen elég (de ne túl sok) impulzus, legyen elég saját ritmusban töltött idő, legyen rendszeres pihenés és legyen sok kapcsolódás. Önmagunkhoz is, és egymáshoz is.

 

Ezért aztán több szempontból tervezem meg az egész család számára optimális szünetet ezeknek a szempontoknak a mentén:

 

Milyen gyerekprogramok legyenek?

 

Nekem nagy kedvencem a Minimatiné ajánlója, ahonnan sok ötletet nyertem már eddig is konkrét családi kulturális és kirándulós programokra. Idén is az ő ajánlóik segítségével tervezek előre a szünidőre.

 

mezeskalacsEzen kívül mindenképpen szervezünk vendégségeket a kicsiknek, ahol a barátaikkal játszhatnak a karácsonyra kapott új játékokkal.

 

Szívesen vonom be a gyerekeket az ünnepi előkészületek bármelyikébe, mert nekik szuper program a mézeskalács-sütés is, ami nekem a teendők listáján szerepel, így két legyet ütök egy csapásra.

 

Ezek a gyerekprogramok hogyan legyenek számomra is töltőek?

 

Ebben szőrös szívű vagyok, mert önző módon kiszelektálom azokat a programokat, amik halálra idegesítenek, vagy „feljavítom” őket felnőtt társasággal. Már komplett listát írtam magamnak azokból a barátaimból, akiknek hasonló korú gyerekei vannak, és el lehet velük menni közös programokra.

 

A vendégségnél szintén ügyelek arra, hogy inspiráló felnőtt társaság (is) legyen. Így bármilyen vendégség igazi win-win megoldás.

 

forralt-borElőfordul, hogy valójában felnőtt programra megyünk, mondjuk egy dizájn vásárra, ami nekem önmagában élmény, a gyerekeknek pedig élménnyé teszem azáltal, hogy hozhatják magukkal a kismotort, futóbringát, a tízórait a helyi büfében kapják, és megkeressük a gyereksarkot is, ami szerencsére manapság a legtöbb ilyen helyen alap.

 

 

Milyen felnőtt programok legyenek?

 

Konkrétan kikkel szeretnék találkozni önfeledten pár órára?

 

Nálam a top 10-ben az első helyeken van a férjem, akivel hiába lakom együtt, viszonylag kevés a nyugiban, kettesben eltöltött idő.

 

És itt vannak azok a régi jó barátok is, akik sajnos egyre többen és többen külföldön élnek, és ilyenkor, az ünnepek idején látogatnak haza.

 

 

Mivel jutalmazom meg magam, amire egész évben nem jutott időm?

 

Íme az én listám, amit szeretnék a közel 2 hetes szünidőbe belezsonglőrködni:

 

  • naploiras22 napos elvonulás a férjemmel sok alvással, sétálással, beszélgetéssel, és a szokásos év végi visszatekintéssel és évindító tervezéssel. Anyukámtól és apukámtól évek óta azt kérjük karácsonyra, hogy legyen 2 napunk, amikor a gyerekekkel ők vannak.
  • Fél nap anyukámnál együtt a gyerekekkel, amikor mindnyájan együtt vagyunk, és régi történeteket elevenítünk fel a családi legendáriumból. Ez hagyományosan karácsony másnapján van.
  • 23-án ünnep előtti idegbetegség helyett a zsúfolt és zsezsgő városban este beülni egy moziba barátokkal, mint régen, amikor még nem voltak gyerekeink.
  • Fél nap kettesben az egyik barátnőmmel egy termálfürdőben.
  • Január 1-én egész napos lencsézés, amikor fogadjuk a beeső barátokat az otthonunkban.
  • teli-futasNaplóírós sétálós kétórás fejkiszellőztetés egyedül.
  • Eljutni a kedvenc edzőm órájára, (ami az elmúlt hónapban nem sikerült).

 

És mi a Te listád?

 

És kik azok a családtagok és barátok, akiktől tudok a gyerekek felügyeletében segítséget kérni (akár karácsonyi ajándék gyanánt)?

 

Örömteli tervezgetést, és belefeledkezős közös programokat, valamint minden napra egy gondosan betervezett én-idő sávot kívánok minden kisgyerekes anyának és apának!

 

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

Nyolctól tízig

IMG_1016
Pilhál Zsófia, a www.sofiadesignlab.com tulajdonosa

Pilhál Zsófia írása az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

Most már késő van, gyere cicám, megyünk fürdeni, eresztem a vized. Egyél kicsim, ne sírj, nyugodj meg, itt vagyok. Lapos pislogások, elaludt, beteszem a kiságyba, betakarom, elsuttogom neki a mantrát, hogy aludj jól, álmodj szépeket, itt a mami a szomszéd szobában.

Ne zörögj, halkan vedd le a kabátod, csitt, óvatosan a hangszerrel. Gyere, együnk gyorsan, kész a vacsora, kis saláta fetával és kenyér. Igen, tízre kész leszek. Ígérem.

Becsukja az ajtót, apró konyhában apró rozoga asztalnál kinyitom a gépem, még teát főzni is sajnálom a drága perceket: nyolctól tízig ez az én időm, nem számlabefizetés, nem kottanyomtatás, nem szoptatás, Bóbita, csörgő, csak én vagyok, Sofia, a gépem és a tanfolyamom, amivel kitörök a világból.

Irodalmárnak indultam, fordítónak, aktivistáskodtam, zöldek tagja voltam, de ez nem fizet, élni kell, tudatosan, biztos portugál tudással garantált egy nyugdíjas állás a multinál, onnan megyek majd el szülni, így terveztem, így is lett, pont jókor, időben, amikor már nem bírtam volna tovább az irodai monotonitást, amikor már minden porcikám a zöldbe vágyott, ökokörökbe, könyvek mellé, a fényképezőgéphez, mindegy, csak hogy használhassam az agyam, a kreativitásom, ami igazán én vagyok. Mert tudtam, hogy valami van itt belül, készül, érik.

A nyarat nagy pocakkal képzeltem a Balaton partján, limonádéval, napszemüveggel, barátokkal. Lett belőle panel, dobozolás nyolcadik hónapban, egyetlenegy vizit az őrségi fészekben: könyvek azért voltak, volt fotózás is, de valahogy mégis máshogy sült el. Bolyongtam az ismeretlenben, nagy hassal, feszült várakozással.

Azután láttam meg valahol a kiírást, ami véget vetett a maratoni Sherlock-nézéseknek, babaszakácskönyveknek, hogy webdesigner tanfolyam indul, távoktatás, hat hónap, pont belefér a totyogós korszak előtt.

Úgyhogy november óta nyolctól tízig enyém a terep. Tervezek, rajzolok, oktató videót hallgatok, kerülnek ki a kezem alól a névjegykártyák, poszterek, később majd weboldalak, mind egy-egy lépéssel közelebb hozzák a szabadságot, amit igazán szeretnék, hogy Lili mellett kreatívan, önalkalmazásban, szabadon kereshessek pénzt. Hogy olyan szupermami legyek, aki aktívan részt vesz a kislánya életében mégis dolgozik mellette, ügyesen multitaskingol, szerető feleség, kiegyensúlyozott anya, önmegvalósító nő.

Tíztől tizenegyig a férjé az idő, a nap többi huszonegy órája Lilikéjé. És hogy ezek jól menjenek, ragaszkodom az én két “aranyórámhoz”.

 

Kisgyerekes nőként Te is vágysz az inspiráló, támogató környezetre? Kíváncsi vagy mások őszinte és tabumentes tapasztalatmegosztására? Szeretnéd fejleszteni az önismeretedet, megvalósítani a céljaidat, kiteljesíteni önmagadat anyaként is?

Várunk az Anyacsavar On-line Klubban Téged is!

 

 

Újratervezés

meg tudom csinálniTimi írása a saját önkorlátozó hiedelmeinek újragondolásáról az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy álom, hogy egy örömteli és kiegyensúlyozott családban élek a férjemmel és a gyerekeimmel (“minél több, annál jobb” alapon) boldogan, amíg csak lehet. Az álom maradt, de egészen más módon, mint ahogy megálmodtam. A férj és a két gyerek adott, de szinte minden más az álomból újratervezést igényelt. Sokszor napi szintű harcot és küzdelmet jelentett a belső és külső elvárásokkal szemben a kisgyermekes anya lét. Legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta az a bennem történő változás, ami már lassan 5 éve tart, mióta anya lettem. Számomra a legnagyobb nehézséget az én-idő szinte teljes hiánya jelentette. A túlélés, és a saját testi-lelki egészségem érdekében sikerült pár stratégiát illetve megoldást találnom, amit több-kevesebb sikerrel alkalmazok a mindennapokban. Ehhez számos hiedelmet kellett leépítenem magamban, melyek a következőképpen alakultak át:

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a nap 24 óráját kizárólag hasznos tevékenységgel töltöm.”

Újratervezés: Amikor a gyerek alszik délben (jobb esetben másfél-két órát ) magamra szánok min. 45 percet, amiben kizárólag olyan dolgokat teszek amelyek csak rólam és az én feltöltődésemről szólnak : zuhanyozok és hajat mosok, kávét iszom, elolvasok egy érdekes cikket, kreatívkodom, vagy csak egyszerűen belevetem magam a virtuális baráti életbe.

 

  1. “Akkor vagyok jó családanya, ha ragyog minden a lakásban, még ha ez más, egyébként értékes dolgoktól veszi el az időt.”

Újratervezés: Az önmagában monoton és mindennapos háztartási teendőimet (mosogatás, főzés, teregetés, stb.) igyekszem összekapcsolni intellektuális tevékenységgel. Az ötlet nem az enyém, de nagyon jól szórakoztam a felismerésen. Történt még egyedülálló koromban, hogy vendégségben voltam egy többgyermekes fiatal anyánál és megdöbbenve láttam a hűtőszekrény ajtajába beépített TV-t (vagy valami ilyesmi lehetett). Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy valaki miért nem bírja ki azt a kis időt, amit a konyhában tölt a TV nézése nélkül. Azóta rájöttem, hogy egy anya általában a napja kb.70%-át a konyhában, illetve annak közelében tölti. Számomra felszabadító és egyben inspiráló volt az a gyakorlat, hogy a konyhában töltött időmbe belefér egy Ted talk meghallgatása vagy egy film megnézése egy megfelelő helyre elhelyezett laptop segítségével.

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a gondolataimat, az időmet és a pénzemet teljesen a gyerekek szükségletei határozzák meg.”

Újratervezés: Nem kell, sőt nem szabad mindennek a gyerekekről szólnia. Ez a felismerésem már régóta létezik, de a gyakorlatba még csak most kezdem átültetni. Tipikus helyzet, amikor elmegyek vásárolni magamnak egy ruhadarabot, hogy az üzlet női részlegére el sem jutok, de a kosaram tele van a gyerekeknek vásárolandó cukiságokkal, aminek egészen biztosan örülnek kb. 5 percig, de az én boldogságmutatóm nem fog javulni, amikor reggel a szekrény előtt állok tanácstalanul, hogy melyik nemszeretem ruhámat vegyem fel. Vagy az összes havi szabadidős programra szánt összeget bábszínházra és játszóházra költöm és hónap végén szomorúan nyugtázom, hogy az én feltöltődésemet szolgálandó masszázs  vagy a torna sajnos megint elmaradt. Ezeket elkerülendő tudatosan figyelek arra, hogy a testi-lelki jólétemet kielégítő programokra szintén engedélyt adjak magamnak és ezt befektetésként fogjam föl. Befektetést jelent, amiből az egész család profitálhat és nem pedig a gyerekeimnek sokszor csak vélt szükségleteiről való lemondás. Ezzel a gondolkodásmóddal egyébként sokat lehet faragni a családi kiadásokon is. Mióta nem veszem meg automatikusan az újabb játékot, könyvet, ruhát a gyerekeimnek, mert másodszor végiggondolva már nem is olyan nélkülözhetetlenek, sokkal tudatosabban rá tudok hangolódni a valóban fontos dolgokra.

 

  1. “Akkor vagyok jó anya, ha a gyerekeimet biztosítom az állandó jelenlétemről”

Újratervezés: négy év folyamatos otthonlét, szoptatás, vagy babavárás után gondoltam egy számomra merészet, és elutaztam egy hétvégére egyedül. Teljesen katartikus élmény volt. Sok-sok alvással, csenddel, olvasással, semmittevéssel, nyugodt étkezésekkel és legfőképpen befelé fordulással töltött elvonulásom rengeteg energiát szabadított fel bennem, melynek létezéséről nem is tudtam. A gyerekeknek pedig volt egy fantasztikus hétvégéje apával, amit azóta is emlegetnek.

Remélem az újratervezések továbbra is a mindennapjaim részét fogják képezni, hogy a gyerekeim számára egy boldog, örömteli anya lehessek.

 

Kisgyerekes nőként Te is vágysz az inspiráló, támogató környezetre? Kíváncsi vagy mások őszinte és tabumentes tapasztalatmegosztására? Szeretnéd fejleszteni az önismeretedet, megvalósítani a céljaidat, kiteljesíteni önmagadat anyaként is?

Várunk az Anyacsavar On-line Klubban Téged is!