Családbarát pizzéria? Az olyan, mint a megbízható parkettás: mindenkinek szüksége lenne rá, de senki nem ismer ilyet. Bevallom, az elmúlt évek rossz tapasztalatain felbuzdulva most már tudatosan keresem a családbarát vendéglátóipari egységeket jártomban-keltemben. De hiába a tudatosság és a lankadatlan kísérletező kedv, az esetek java részében kellemetlen kaland kisgyerekkel étterembe menni. Ha valahol van etetőszék (általában maximum 1 darab), vagy pelenkázó, az már extrának számít. A gyereksarok ritka, mint a fehér holló, és általában az asztaloktól távol egy elkerített részen van, ami magával hozza azt, hogy a felnőtt családtagok valamelyike mindig ott guggol evés helyett, és próbálja szórakoztatni a csemetéket, akiknek addigra fogy el végképp a türelme, amikorra végre kihozzák a rendelést. Ezért is lelkesedtem be a minap, amikor is séta közben botlottunk bele a Ciao ciao Italia pizzériába Balatonszéplak-alsón: füves területen gyerekparadicsom trambulinnal, homokozóval, kismotorral, fejlesztőjátékokkal, MELLETTE karnyújtásnyira a felnőtteknek asztal székekkel. Így történhetett meg, hogy nyugodtan megvacsorázhattunk úgy, hogy közben a kétéves is jól érezte magát, a kivetítőn ment a foci VB, én meg isteni bort ihattam ülve, borospohárból. Az olasz tulajdonos, Antonio szintén kisgyerekes apukaként magától értetődőnek tartja azt, hogy a családdal érkező kisgyerekeknek ugyanúgy élvezzék az ott töltött időt, mint a felnőttek. Sőt, házhoz szállítást is vállalnak, ha valaki a nyaralója teraszán a nyugágyban enne egy finom pizzát. Éljenek a családbarát szolgáltatók! Ha a Balaton déli partján jártok gyerekekkel, meleg szívvel tudom ajánlani a helyet már csak a szuper olasz konyha miatt is!