– Egy hétköznapi történet az időkezelésről
Pocsék idő van, vigasztalanul zuhog, én meg már elajándékoztam a Vörös Keresztnek a hellyel-közzel vízálló kabátomat. Kisgyerek mellett vállalkozó anyaként ezer dolgom van, csomó mindent terveztem mára, – de persze biciklivel.
Először megpróbálom erőltetni a terveket, még érveket is hozok fel önmagamnak, de eltökéltség helyett csak a belső ellenállásom nő, amikor elképzelem magam ronggyá ázva a tömött villamoson, ázott kutya szagú tömegben.
Úgy döntök, hogy lemondok a terveimről, és otthon maradok, amitől persze jön a bűntudat, és a meg nem felelés érzés. A belső hang eleinte azt szajkózza, hogy “nem igaz már, hogy egy kis eső elrettent! kibírtad volna! mások is kimennek esőben!” Aztán, ha már itthon vagyok, nekilátok olyasmiket megcsinálni, amiket hónapok óta halogatok, mert sosincs rá időm: új fotókat keresek az Anyacsavar csoportok projektív feladataihoz, megírok egy ajánlatot, rendezem a postaládáimat, és a délutáni megbeszélést átteszem Skype-ra, így lemondani sem kell, és ázott kutyák is kiiktatva a napból.
Rájövök, hogy tulajdonképpen egy időkezelési technikát, az újratervezést alkalmaztam! A zsákomban levő 100 feladatból nem azt a 10-et, és nem úgy csináltam, ahogyan eredetileg terveztem, hanem a körülményeket tekintetbe véve a leghasznosabban használtam fel a napot: csupa olyat pipáltam ki a “to do” listámról, ami megkönnyebbülést okoz, és különféle kisebb-nagyobb céljaimhoz közelebb visz, ha jól meggondolom.
Összegezve: Engedély önmagamnak az újratervezésre + ennek megvalósítása = Mai flow-élmény és önmagam vállon veregetése. Lett egy jó napom, eső ide, vagy oda! 🙂
