Vissza a belső szabadsághoz – műhelymunka nőknek

A Testbe Nyitva és az Anyacsavar közös workshopján ötvözzük a megoldásközpontú önreflexió és tapasztalat-megosztás, és az integrált mozgásterápia módszereit. Test, lélek és szellem fog most össze, hogy egy minden kisgyerekes nőt érintő témához, a belső szabadságunk megtalálásához, visszanyeréséhez keressük a saját utunkat.

 

Kinek ajánlom?

Ez a program Neked szól, ha

  • szeretnél jobban jelen lenni a saját életedben;
  •  nagyobb szabadságra vágysz, de akadályoznak a külső normák és/vagy saját hiedelmeid, szokásaid;
  • szeretnéd jobban tartani a határaidat;
  • szeretnél erőt meríteni mások jó gyakorlataiból;
  • nem akarsz mindig úgy táncolni, ahogy más fütyül.

 

Mi fog történni a Vissza a belső szabadsághoz workshopon?

A workshop első felében megoldásközpontú coaching kérdések mentén keressük saját válaszainkat és osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat, majd a program második felében testtudati gyakorlatok és szabad mozgás segítségével tudod testbe tölteni a felismeréseidet. Kipróbálhatsz új megoldásokat vagy egyszerűen hagyhatod, hogy úgy mozdulj, ahogy éppen jól esik.

 

Tulajdonképpen mi az a megoldásközpontú coaching?

A coaching egy olyan beszélgetés, amelynek folyamán a coach hatékony kérdéseivel segíti, hogy közelebb juss a céljaid eléréséhez. A célok nagyon sokfélék lehetnek: jó döntést hozni egy dilemma helyzetben, javítani a kapcsolatot fontos személyekkel, sikereket elérni a munkában, vagy bármely más életterületen, elhagyni egy rossz szokást, összeegyeztetni a munkát a magánélettel.

A csoportos coachingon a coach teszi fel a kérdéseket, amelyeket aztán ki-ki saját maga számára válaszol meg, azonban van lehetőség páros és csoportos megosztásra is, ahol hasonló cipőben járó sorstársak megoldási stratégiái, bevált gyakorlatai ötleteket adhatnak mindenkinek a saját útkereséséhez.

 

Tulajdonképpen mi az a mozgás- és táncterápia?

Szeretem azt mondani, hogy egy szabad alkotó folyamat, mely során önmagunkból építkezünk és saját érzéseinkből, vágyainkból és élményeinkből születnek táncaink. Testünk emlékezik, és mozdulatainkban ott van pillanatnyi állapotunk éppúgy, mint megtestesült élettörténetünk. Ott van a felfedezés, illetve a változtatás lehetősége is. Saját táncunk koreográfusai vagyunk.

A mozgás és táncterápiás óráink csoportos foglalkozások.
Egyszerű mozgásos gyakorlatok, játékok segítik saját tested érzékelését. A testre vitt figyelem segít megérkezni a jelen pillanatba, egy nyitott és ítéletmentes állapotba, melyben megpihenhetsz és inspirációt nyerhetsz. Ezt az inspirációt visszük tovább. A gyakorlatok tényleg egyszerűek és azokat a rád jellemző módon tudod megvalósítani. Itt nincs jó vagy rossz megoldás. Játszunk a határainkkal, ritmusokkal, támaszokkal, irányokkal, közelséggel-távolsággal. A program mindenki számára elérhető, nem szükséges semmilyen előzetes tudás, táncos múlt, különös fittség.

 

Kik vezetik?

Paizs Dóra tréner, megoldásközpontú coach, az Anyacsavar alapítója, kétgyerekes anya.

„Az anyaság területén magam is napról napra, hétről hétre újat tanulok, mindig más feladatokkal, kérdésekkel, izgalmas kihívásokkal találkozom. Trénerként és coachként az a munkám, hogy segítsek másoknak határtágító tapasztalatokat integrálni. Munkám során azt tapasztaltam, hogy csoportban több, olykor jobb és komplexebb válaszokat lehet találni egyéni kérdésekre is, és értékes visszajelzéseket kaphatunk egymástól. Szívügyemnek tekintem a női támogató csoportokat – az Anyacsavar csoportokat -, ahol a hozzám hasonló kisgyerekes anyák egymást inspirálva, a saját erőforrásaikra és mások tapasztalataira építve találhatják meg saját útjukat az anyasággal együtt járó idő- és szerepzsonglőrködésben.”

És Nagy Orsi, mozgás- és táncterápiás csoportvezető, a Testbe Nyitva önismereti- és mozgásműhely egyik alapítója, 5 éve tart szabad-mozgás önismereti csoportokat, műhelyeket nőknek.

” Éppen egy mozgás- és táncterápiás önismereti csoportba kezdtem járni, amikor várandós lettem 9 évvel ezelőtt, anyaságom ezért is szorosan összefonódik az ott szerzett élményekkel. A szavak nélküli hangolódással, erőforrásaim megtalálásával és az áramlásra való képességgel. Leginkább pedig azzal, hogy a mozgás élet, és életet adhatok a testemből. Csoportvezetőként és a magánéletemben is fontos az elfogadás, a tabumentes gondolkodás, és a belső szabadság tisztelete. Szeretek megkérdőjelezni néhány kőbe vésettnek tűnő sémát és folyamatosan keresem, hogyan lehet megtartani az egyensúlyt és a szabadságot a kapcsolataimban. Nők között c. programjainkon arra törekszem, hogy biztonságos kereteket teremtsek a felfedezéshez és önfeledt kísérletezéshez, mely során megtaláljuk vagy megszüljük saját megoldásainkat egy-egy helyzetre.”

 

Hányan és kik lesznek ott?

Hozzád hasonló nők lesznek ott, akik keresik az utat a belső szabadságuk megéléséhez. A workshop minimum 8 fő jelentkezése esetén indul, és maximum 12-en vehetnek részt.

„Az Anyacsavar alkalmain végre egy kicsit magamra koncentrálok, arra, hogy mi segíti legjobban az én személyes boldogulásomat, töltekezésemet, mert lemerült akkumulátorral hogy is lehetne adni magamból másoknak?” (Zsófi, négygyerekes anya)

 

Mikor és hol?

2018. május 12. –én, szombaton 10:00-15:00.-ig a Noha Stúdiójában,  1137 Budapest, Pozsonyi út 12.

 

Mennyibe kerül?

A 4,5 órás műhelymunka részvételi díja 9.900 Ft.

Anyacsavar On-line Klubtagoknak 15% kedvezménnyel 8.400 Ft.

 

Jelentkezem!

 

Hogyan tettem szert heti két szabad délelőttre?

én-időMaya története a Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról a legtöbb kisgyerekes anya számára ismerős folyamatról ír, ami a saját igények felismerésén és bevállalásán keresztül – sokszor a környezet aktív ellenállása közepette – elvezet ahhoz a belső engedélyhez, hogy az anyának is jár én-idő. Meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik anyaként még csak vágyakoznak én-időre, és a kisgyerekes nők összes családtagjának, hogy könnyebben tudják támogatni ezt a jogos igényt.

 

Felkészülünk a szolgálatra, de nem készülünk a változáskezelésre

Lányunk, Emma születése részben nagyon felkészülten, részben nagyon felkészületlenül ért utol engem… Viszonylag sokat tudtam előre a szülésről, és más dolgokról, amiket fontosnak hittem, például az igény szerinti szoptatásról, a kötődő nevelésről, a hordozásról, a mosható pelenkákról és még sorolhatnám… Ugyanakkor nagyon keveset arról, milyen is az élet a gyakorlatban egy újszülöttel, vagy egy totyogóval.

Főképp arra nem voltam felkészülve, hogy ez a feladat és felelősség tényleg napi 24 órában tart, a hét minden napján. Nem szűnik meg teljesen még akkor sem, ha épp sikerült „lepasszolni” a gyereket néhány órára… Azzal sem voltam tisztában, milyen sokat leszek majd itthon egyedül a babával, hogy az életem teljesen más ritmusban zötyög majd tovább, mint a legtöbb barátomé és néha a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokat is nehézségbe ütközik majd elintézni, vagy legalábbis nem akkor és nem úgy, ahogy én szeretném (tusolás, hajmosás, bevásárlás a boltban,stb…)

 

Becsavarodás vagy öngondoskodás?

De ami legjobban „kiverte nálam a biztosítékot” az az volt, hogy egy idő után úgy éreztem, többé már nem én irányítom az életemet, nem vagyok a magam ura. Életünk egyre inkább az újonnan érkezett kis lény igényeihez igazodott. Bár egyre fáradtabb lettem, feszültebb és ingerültebb, mégis jó sok időbe beletelt, mire változtattam a helyzeten.

A változást leginkább az késleltette, hogy nehéz volt felismerni és tudatosítani a saját igényeimet, szükségleteimet. Általában csak akkor esett le a tantusz, amikor már „betelt a pohár”, amikor késő volt. Amikor már tajtékzottam a dühtől és körülbelül fél nap kellett ahhoz, hogy legalább nagyjából megnyugodjak.

 

Nem kell “kibírni”, lehet megelőzni!

Ezen egyébként azóta sem sikerült változtatnom. Most is csak akkor veszem észre, hogy baj van (kimerültem, lemerültem), amikor már nagy baj van. Nem tudom miért, de nálam ez úgy működik, hogy a frusztráció csak gyűlik és gyűlik, és nem tűnik fel a folyamatból szinte semmi, csak a legvégén.

Ezért azt találtam ki, hogy folyamatosan szinten kell tartanom a jó állapotomat, így elkerülhetőek lesznek a nagy kitörések. Rájöttem, hogy ehhez pedig mindenképp szabadidőre van szükségem, ami alatt feltöltődhetek. Mégpedig rendszeresen és előre kiszámítható módon.

 

Zavartalanul a saját otthonomban

Az egyik nagyi és az unokahúgom már korábban is besegítettek hetente egyszer-kétszer, de teljesen kiszámíthatatlanul. Bármikor előfordulhatott és elő is fordult, hogy akár az utolsó percben is lemondták, mert valami más fontos elintéznivalójuk akadt. Rendszertelenségük miatt ezekre az alkalmakra nem tudtam biztosan számítani, se programot szervezni.

Továbbá rájöttem, hogy azért sem tudok igazán jól kikapcsolni ilyenkor, mert mindig Emma és az aktuális felvigyázó maradtak otthon, nekem pedig el kellett mennem valahová. Pedig legbelül arra vágytam, hogy végre én maradhassak otthon egyedül. Talán furán hangzik, de azt vettem észre, hogy számomra a legtökéletesebb pihenés és kikapcsolódás az, ha végre zavartalanul egyedül otthon lehetek. Bőven elég, ha egy könyvet olvashatok, válaszolhatok a leveleimre, böngészhetek az interneten. De még az is feltöltően hat, ha takarítok, vagy mosogatok, de azt végre egyedül, nyugodtan, a saját tempómban és terveim szerint tehetem. És nem zavar meg közben senki.

 

 

A kulcs a rendszeres és kiszámítható én-idő

Így végül az esetek egy részében inkább elkezdtem én vinni a nagyihoz a babát és nem a mama jön mindig hozzánk. Továbbá a rendszeresség és kiszámíthatóság kedvéért 18 hónaposan heti két délelőtt családi napközibe kezdett járni Emma, hogy végre előre tervezhető szabadidőhöz jussak.

Nem véletlen, hogy fontosnak tartottam leírni az életkorát.

 

Akkor most sz@ranya vagyok?

Ezt a lépést elég nehéz volt megtenni. Nagyon féltem idegenekre bízni a gyerekünket. Jó sokáig húztam is az időt a „tökéletes” hely megtalálásával. Annyira elvesztem a részletekben, hogy végül fel is kellett adnom a lakhelyünktől elérhető távolságban lévő valamennyi intézmény megvizsgálásának tervét. Amikor megint azt éreztem, hogy nem bírom tovább, inkább gyorsan kiválasztottam egy elég közel lévő és számunkra megfizethető helyet, ami elsőre úgy tűnt, messze van a tökéletestől, de azért még elfogadható. Idővel szerencsére Emma is és én is nagyon megszerettük a napközit, ma már nagyon megbízom a gondozókban.

Amellett, hogy nehéz volt másokra bízni a lányunkat egy jókora adag lelkiismeret furdalással és önváddal is meg kellett küzdenem. És persze féltem, hogy mit szólnak majd mások, a család, a barátok, az ismerősök.

Azt gondolják majd, hogy akkor én most szar anya vagyok? És lusta? Nem ciki, hogy bár főállásban itthon vagyok, mégis lepasszolom a gyereket heti kétszer és ez még pénzbe is kerül?

 

Amit az anya feltöltődése ad a családnak

De aztán gyorsan túltettem magam ezeken a kételyeken. Mert hamar megéreztem, hogy a terv működik! Tényleg sokkal kiszámíthatóbbá vált minden azáltal, hogy egy intézménybe kezdett járni Emma, ami a megbeszélt időpontban mindig tárt karokkal várta őt. Én pedig végre tényleg előre tervezhettem, szervezhettem. Itthon lehettem egyedül, nyugodtan találkozhattam a barátaimmal, elmehettem jógára, vagy elintézhettem valamit, amit a gyerekkel nehezen tudtam volna.

És azáltal, hogy végre időt (és teret!) nyertem saját magam számára, tényleg nyugodtabb és türelmesebb lettem és jóval ritkábban jutok el addig a bizonyos robbanáspontig.  Ezért mindenképp úgy érzem, jó döntést hoztam, amivel az egész család egyértelműen nyer. Van, aki időt, van, aki pedig egy jobb kedvű anyát, társat.

Nyakó Maya

 

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

 

Kilenc felismerés a változásról

Rita írása az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett és egy visszatekintés az anyává válásának első öt évére. Arra, hogy a kezelhetetlen mennyiségű változás túlélésére, mi több, humorral kezelésére milyen saját megoldásokat növesztett ki az évek során. Változáskezelés kisokos kisgyerekes nőknek! 🙂

Öt éve az életemben egyetlen állandó dolog van: a változás

Ezalatt az öt év alatt két gyerekem született, három országban éltünk, négy lakásban laktunk, ötször költözködtünk.

Ezalatt az öt év alatt alapvetően változott meg az értékrendem. Azelőtt sokszor gyorsan ítélkező, külső kontrollos (vagyis mások elismerésére áhítozó), szorongó, alacsony önértékelésű, alapvetően pesszimista, a bizonytalanságot rosszul tűrő nőszemély voltam. Az elmúlt öt év azonban megtanított, hogy felismerjem az alapszabályokat, amik kicsit könnyebbé, vidámabbá teszik a mindennapjaimat.

 

Kilenc felismerés a változásról

  1. Minden döntést az akkor elérhető legtöbb információból tudom csak meghozni; nincs értelme előre sokat szorongani vagy visszanézve bánkódni, hogy “ha tudtam volna”. Például ha tudtam volna, hogy minden kertkapcsolatos amsterdami lakásba beköltöznek az egerek, nyilván nem költöztünk volna ilyenbe. De nem tudtam…Másodszorra már emeleti lakást kerestünk.

 

  1. Minden élethelyzetnek, döntésnek vannak jó és rossz oldalai; sehol sincs kolbászból a kerítés. Hollandiában például kreatívabb játszóterek vannak, mint Budapesten, viszont itthon biztos lehetsz benne, hogy nem fognak szülőtársaid rágyújtani a homokozó kellős közepén.

 

  1. “Mások élete” pont olyan, amilyen magából a kifejezésből is következik: más. Ennélfogva sem én nem ítélhetem meg (el) az ő döntésüket, sem ők nem tudják tökéletesen értékelni az enyéimet… a második gyerek születésekor már bíztam a saját módszereimben, megérzéseimben, nem bizonytalanított el, ha megtudtam, hogy mások mivel és mikor kezdik a hozzáetetést, hogyan altatnak, meddig pelenkáznak, stb.

 

  1. “Ez is elmúlik egyszer” – minden gyereknevelési nehézség (ha nem komoly betegségről van szó), egyszer elmúlik. Vége lesz a fogzásnak, a nemalvásnak, a dackorszaknak… Volt olyan, hogy ezt a mondatot mantrázva őriztem meg az ép eszem, amikor mondjuk azon a héten a drága gyermek minden étkezésnél földhöz vágta a tányérját.

 

  1. “Egy lépés hátra” – a 4.-es ponthoz hasonló szemlélet szerint igyekszem felülemelkedni a mindennapi gondokon, és elgondolni, hol is tartunk, merre tartunk, mik az apró mérföldkövek és a nagyobb célok. Ezek fényében egy masszív dackorszakos kiborulás, amelynek során életem értelme elindulás előtt (helyett) egyesével rántja le magáról a röpke félóra alatt rákönyörgött ruhadarabjait, igazán nem tűnik említésre méltónak. Na jó, elismerem, kiborító; de már nem esem kétségbe hogy “úristen, ezentúlmindigígylesz”.

 

  1. Felismertem és elfogadtam, hogy az anyaság nem minden területén vagyok egyforma. Például nagyon jó kreatív foglalkozásokat, együttfőzéseket tudok rendezni a gyerekeimmel; hagyom, hogy kipróbálják az erejüket, bátorságukat pl fára mászásban, vagy más “veszélyesebb” dolgokban; egy sor döntést és önállóságot biztosítok nekik; valamint nem helikopterkedem felettük, ha egyedül akarnak játszani. Azonban borzasztó hiányosságaim vannak a dackorszak hisztijeinek kezelésében, és elképesztően irritálnak az irracionális (előbb említett felöltözés-levetkőzés-felöltözés jelenet), vagy kényszeres elképzelések (pl orrtörlésnél csak ő veheti ki a zsepit, amit én csak balkézzel vehetek át). Ilyenkor igyekszem minél hamarabb lerendezni az eseményeket, nem elsüllyedni a tehetetlen frusztráció tengerében, majd emlékeztetni magam a fent említett 4.-es majd 5-ös pontokra…

 

  1. “De legalább…” A sok kaland során azért rossz tapasztalatokból is bőven kijutott, ám igyekszem meglátni a hasznukat. Például a katasztrofális angliai bölcsődei tapasztalataink után később már tudtam, mit keressek, hogyan lássam meg a felszín alatt a lényeget a gyerekközösségek kiválasztásánál.

 

  1. “Az élet egy kirakós”. A kedvenc elméletem, egyszer le is fogom védetni. Az öt év alatt többször voltam olyan helyzetben, hogy mindent újra kellett terveznem: új gyerekközösséget keresni, új lakást keresni, akár új állást találni. És minden alkalommal bebizonyosodott, hogy a hiányzó részek egyszer csak kitöltődnek; helyükre kerülnek a részek, értelmes egésszé, amiben mindenki megtalálja a maga helyét és örömét. Ez minden alkalommal sikerült, annyira, hogy legutóbb már hinni is tudtam benne, hogy így lesz. Kevésbé is szorongtam a változástól, és így céltudatosan kerestem a kirakós hiányzó darabjait. Ennek egy lépése volt, hogy az Anyacsavar “Vissza a munkába” csoport során két hónappal korábban találtam meg az ideális munkahelyet, mint ahogyan terveztem.

 

  1. És a kedvenc új felfedezésem: értékelni az utólag meglátott őrületes összefüggéseket. Például 2009 nyarán Angliában éltem, első gyermekemmel voltam hathónapos terhes, amikor előadtam az amszterdami Vrije Universiteit által szervezett konferencián. Az egyetem környékén nem nagyon álltak házak, a bejárattól el lehetett látni az egyetemi kórházig, ami kb. két villamosmegállóval arrébb állt, és eléggé semmitmondónak tűnt – akkor. Amit viszont senki sem sejthetett: három évvel később abban az épületben született meg a második gyermekem.

 

Disclaimer: fenti írás kizárólag az én életemre vonatkozik, és csak tájékoztató jellegű – nem kinyilatkoztatás, nem bölcsesség. Olvasnivaló.

Nádas Rita

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

 

 

 

 

Hogy minél több örömem leljem a munkámban

“Kétszer voltam Dóránál coachingon, két teljesen különböző helyzetben. Az első alkalom rengeteg sokat adott, nemcsak gyakorlati tanácsokat kaptam arra, hogy az akkor merőben új és egyébként is zavaros helyzetet hogyan kezeljem a munkámban, de egy kis léleksimogatást is kaptam, méghozzá azáltal, ahogy kristálytisztán segített rávilágítani a saját erősségeimre, amikkel utána tudtam tovább dolgozni.

A másik alkalom bár hónapokkal ezelőtt volt, de az életkörülményeim most érték utol az ott kapott tanácsokat.

Ez a két helyzet megtanított nekem egy olyan szemléletet, ami segít abban, hogy bármennyire is átláthatatlannak vagy megoldhatatlannak látszik egy helyzet, keressem meg benne azt, ahogy nekem. Álljak ki magamért – magammal szemben is. Úgy alakítsam ki a vállalkozásom feltételeit, hogy minél több örömem leljem benne, hiszen kreatív “munkásként” akkor tudok csak színvonalas munkát végezni, ha élvezem is. Megtanított arra is, hogy a vállalkozó anyukákra jellemző totális káoszra hajazó napi- és hetirendemben szigorúbbnak kell lennem magammal, mert csak akkor tudok minden olyanra időt szánni, ami fontos nekem, ami feltölt, amiből erőt tudok meríteni.

Jelenleg éppen egy egészen új munkarendet és vállalási feltételeket alakítok ki a vállalkozásomban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a sok gyötrődés és toporgás közben a legfontosabbat felejtettem el megkérdezni magamtól: nekem hogyan lesz jó?

És képes vagyok kimondani, hogy igenis ezt kell legelőre venni, mert csak akkor tudok örömmel dolgozni és ezt az örömet átadni a fotózásaim során, ha a munkám minden részterületén komfortosan érzem magam.

(Szabó Ági, kisgyerekes vállalkozó anya, családi- és portré fotós)

Rendszeres flow-élmény anyaként is

Egy coaching alkalom előélete és eredményei két levélből

 

Ritkán van alkalom arra, hogy az elért eredményeket bemutató lelkendező ajánlásoknál betekintést nyerjetek abba is, honnan indultunk el. Most erre nyílik lehetőségetek, hála egy kisgyerekes anya ügyfelemnek, aki hozzájárult, hogy közzétegyem két levelét.

Ezzel a levéllel keresett meg júniusban:

 

Kedves Dóra!

Egy ideje figyelemmel követem a munkásságodat, egy ismerősöm ajánlotta anno a figyelmembe a weboldaladat, később az online klubnak is tagja voltam. Felmerült bennem, hogy talán Te tudnál nekem segíteni egyéni (online) coaching formájában, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ajtón kopogtatok, ezért röviden vázolom, miről van szó, s majd Te eldöntöd 🙂

depresszió2012 augusztusa óta vagyok itthon, a nagyfiam most lesz 4 éves, még itthon van velem, a kislányom idén januárban született. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, itthon maradok a gyerekekkel, amíg csak lehet – anyagilag megengedhetjük magunknak, a törvény szabja a határt, azaz mindkét gyerek közel 4 éves koráig itthon lesz. Ez ugye azt jelenti, hogy én 2019 szeptemberéig még itthon leszek. Ez összesen 7 év, aminek most tartok a felénél – és most lett elegem. Tudom, a “legjobbkor”, hiszen a kislányom még nincs féléves…

Kezdek felőrlődni a “csakanyukaságban”. Kérlek, ne értsd félre, imádom őket, és nagyon hálás vagyok a férjemnek azért, mert lehetővé teszi, hogy itthon lehessek velük. Ennek ellenére úgy érzem, én lassan megszűnök. Mostanában van egy hülye kis “szlogenem”, Boncsér Orsolya versikés könyvéből loptam: “nem firkálok, nem eszem, hiszen nem is létezem”. Ez megy a fejemben reggel, este, éjszaka, miközben próbálom lenyelni a gombócot a torkomból, ami ott van már hetek, hónapok óta.

Felmerült bennem, hogy esetleg vállalkoznom kellene itthonról (egyébként is vidéken élünk most már), sőt, volt is egy (nem korszakalkotó, de reális) ötletem. Két ponton bukott el: idő (két gyerek itthon, épp egy költözés közepén voltunk stb.) és önbizalom (ááá, én ezt úgyse tudnám megcsinálni). A férjem azt javasolta, hogy pihentessem a vállalkozás ötletét 4 évig. Végül nagyjából elfogadtam, beletörődtem. Oké. Viszont mégis ott maradt az űr, hogy valamit csinálnom kell. Nekem nincs különösebb csodálatos döntés2képességem, mint jó kézügyesség vagy fantasztikus humor. Amihez papíron értek, nem akarom csinálni, amihez értek vagy jó vagyok, az nem “eladható”, és még hobbi szinten sem űzhető. Így tulajdonképpen nincs is hobbim. Imádok olvasni, de ez egy passzív hobbi, ami jó annak, aki amúgy aktív, és éli az életét. Én élem az anyuka életemet, de a kétdiplomás, intelligens felnőtt életem eltűnt. Szeretnék valamit – legyen az hobbi, vállalkozás, akármi -, ami rólam szól. Szeretnék valamiben flow-élményre lelni, valamit létrehozni, valamiben elmélyedni – szeretnék ilyen értelemben is élni. Most csak küzdök ezzel az űrrel (és persze a lelkiismeret furdalással, amiért így érzek…), és toporgok egy helyben.

Szóval a problémám többrétű. Azt sem tudom, mit kellene csinálnom, és azt sem, hogy mikor, hogyan, mennyit. Csak azt érzem, hogy valaminek történnie kell, valamerre lépnem kell, különben valamilyen formában rámegyek, és ez mindannyiunkra nézve elég problémás lehet.

Szerinted kihez forduljak? Hozzád? Egy pszichológushoz? Egy varázslóhoz? 🙂 Saját magamhoz? Vagy szégyelljem magam, és bújjak vissza a konyhába? Mi a megoldás? Van megoldás?

Előre is köszönöm a válaszod!

B.

 

Mindig van megoldás!

 

Azért szeretem a megoldásközpontú coachingot, mert segít kilépni abból a csapdahelyzetből, amikor úgy érezzük, a mi problémánkra nincs megoldás, vagy ha van is, mi képtelenek leszünk azt megtalálni. Egyszerre segít a figyelmünket a problémák helyett a megoldási lehetőségek felé irányítani, és energiát teremteni a változtatáshoz.

B.-től ezt a levelet kaptam augusztusban:

 

Kedves Dóra!

on-line klubJúniusban volt egy online coaching alkalmam veled. Itthon ülő anyukaként kerestem a megoldást arra, hogy legyen kis “gyerekeken kívüli”, saját örömem, flow-élményem is, ebben kértem a segítségedet. Végül közösen arra jutottunk, hogy a hobbimból, ami a minimalizmus, hatékonyság, tudatos vásárlás stb. témakör, indítsak egy blogot. Kérted, ha belevágok, majd jelezzek vissza, úgyhogy itt a visszajelzés:

https://paretolanya.wordpress.com

Nagyjából minden ötletedet megfogadtam (ne vacakolj sokat a dizájnnal, vágj bele; állíts fel magadnak szabályokat – nekem csütörtök posztnap, ez most már két hónap után szent és sértetetlen stb.). Jelenleg ott tartok, hogy 6-8 ember olvassa a posztjaimat, ami nyilván nem sok, azonban már kaptam több pozitív visszajelzést – és nem a családomtól vagy a barátaimtól. Egyre bátrabb vagyok, így mostanában valószínűleg lesz egy vendégposztom is egy nagy olvasottságú blogon. Egyelőre mindez inkognitóban zajlik, de most (még) így könnyebb. A projekt elérte máris az eredeti célját: rendszeres flow-élményem van, egy újabb “csáp” a külvilág felé, és egy kevés, de talán egyre több sikerélmény. Emellett sokkal jobban állok a mindennapokhoz, több örömöt lelek a gyerekekkel töltött időben, sőt a velük járó teendőkben is. Számomra nagy segítséget jelentett a beszélgetésünk, köszönöm az “engedélyadást”, hogy igenis, megtehetem, hogy csak magamért csináljak valamit, és köszönöm a lökést is, hogy vágjak bele.

B.

 

Szeretnéd Te is megtalálni a számodra legjobb megoldást egy nehéz helyzetben?

Szeretnél túllendülni egy elakadáson?

Jó döntést szeretnél hozni egy döntési helyzetben?

Várlak egyéni coachingra!

Bejelentkezni a dora@anyacsavar.com címen tudsz!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x1121

 

Az Anyacsavar története

Dobbantó konferencia2Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy az Anyacsavar alapítójaként meghívást kaptam a Budapest Bank és a Seed Alapítvány szervezésében megvalósuló Dobbantó program 6. születésnapjára. A konferencián én is megoszthattam a Dobbantón végzett társaimmal a történetemet. Azt, hogy hogyan született az Anyacsavar, és mi az, amire a vállalkozásomban eddig a legbüszkébb vagyok.

Hogyan jött létre az Anyacsavar?

Világ életemben emberekkel foglalkoztam, saját magam és mások önismereti útján igyekeztem tapintatos kísérő, motiváló „edző”, támogató társ lenni barátként, és a munkám során pedagógusként, később szervezetfejlesztőként, trénerként, majd megoldásközpontú coachként. A leginkább az érdekelt, hogyan lehet a belső erőforrások segítségével az emberekben rejlő lehetőségeket felszínre hozni.

egyedülálló anya4Az első gyerekem születése után a barátnőkkel beszélgetve azt tapasztaltam, hogy az egyéni tapasztalatok sokfélesége ellenére a legtöbb nőnek ugyanazok a nehézségei, problémái vannak, mint amelyekkel mi is szembesültünk. Ilyen például az állandó időzavar, a küzdelem a környezetünk felől érkező külső elvárásokkal, a saját testi-lelki és önmegvalósítási igények háttérbe szorulása, a kulturális és intellektuális izolálódás, az emberi kapcsolatok átrendeződése, a pénzügyi nehézségek, a másoknak kiszolgáltatottság és függőség, a megnövekedett felelősség, és az ezek miatti rengeteg szorongás…stb.

A megküzdési stratégiáim csődöt mondtak

Sok nagy változás volt addig is az életemben (pályakezdés, nővé serdülés, külföldön próbálkozás, szeretteim elveszítése…stb.), ezért a korábbi krízisek kezelésének bevált gyakorlataihoz igyekeztem nyúlni.  Például inspiráló közösségi programokon részt venni, ezért elmentem egy vállalkozó nőknek szóló reggelire – a nyolchónapos kisfiammal. Sajnos ez nem bizonyult jó ötletnek. Noha a kisfiam minta nyolchónaposként viselkedett, a másfél óra leforgása alatt így is volt egy etetés, egy pelenkázás, és az altatási idő közeledtével egy kiadós hiszti, majd a program vége előtt fél órával távoznunk kellett. Amíg ott voltunk, azt tapasztaltam, hogy zavarjuk a többieket a felnőtt működésükben, a páros gyakorlatoknál egyedül maradok, talán nem vagyok kellően inspiráló mások számára, és én sem tudok osztatlan figyelmet adni másoknak, hiszen fél szemem egy örökmozgó gyereken van. Inspiráció helyett fáradtsággal és frusztráltan távoztam. Vágytam a felnőtt közegre, de kisgyerekkel nem igen találtam magamnak programot.

Saját igény mamabarát programokra

anya kávézikFel kellett tennem a kérdést magamnak, mi segített volna ahhoz, hogy izgalmas, feltöltő legyen számomra ez a program, és jó érzésekkel, inspiráló tapasztalatokkal gazdagodjak? 1. ha engem érdeklő, számomra fontos témákról gondolkozhatok, cserélhetek tapasztalatokat 2. hasonló érdeklődésű és tapasztalatú emberekkel találkozom 3. zavartalanul tudok magamra és másokra figyelni, mert tudom, hogy a gyerekem jó kezekben van. Kisgyerekes anyáknak az őket érintő kérdésekről, problémákról, felnőtt női témákról szóló program? Egymást kölcsönösen inspiráló támogató csoport, ahol mindenki a saját legégetőbb problémái megoldásához, céljai eléréséhez kaphat minőségi időt, ötleteket, együtt gondolkodást, vagy akár konkrét segítséget? A barátaink közül még soha senki nem vett részt ilyenen, de még csak nem is hallott ilyenről. Bababarát programokból sokat találni, ahol ülhetek egy játszószőnyeg szélén népdalokat dúdolgatva, ami egyáltalán nem hoz lázba, de mamabarát programról ki hallott?

 

Az első pilot csoport

Meséltem róla egy tréner barátnőmnek, aki teljesen belelkesedett. Úgy döntöttük, megcsináljuk. Magunknak, a barátainknak, a többi, hozzánk hasonló nőnek, akik szeretnének a saját életük irányítójává válni, a változásokból a lehető legtöbb tapasztalatot leszűrni, áldozatok helyett örömteli, teljes életet élni anyaként is.

Körbe kérdeztük a baráti/ismeretségi körünkben, kit érdekelne egy ilyen csoport? A megkérdezettek 90%-a lelkesedett az ötletért. Kerestünk olyan helyszínt, ami kellemes, inspiráló, segíti a kikapcsolódást, a reflexiót, és játszósarokkal is rendelkezik. Ez volt a Briós Kávézó Újlipótvárosban. Felfogadtunk egy profi bébiszittert, és elkészítettük a meghívót az első és egyben pilot, éppen ezért önköltséges csoportunk részére. Reklámszövegíró barátnőm jóvoltából kifejező nevet is találtunk magunknak: Anyacsavar. Elkészítettük az e-mail címünket, és leszerveztük a segítséget a gyerekeink mellé a felkészülés idejére.

Hogy mit hozott az önköltséges pilot Anyacsavar csoportunk?

DóraMinőségi saját időt, rendszeres intellektuális kihívást, a közös alkotás örömét, tapasztalatcsere és másoktól tanulás lehetőségét, inspirációt, felszabaduló új energiákat, egy ügyet, amit a sajátunknak érzünk, és lehetőséget arra, hogy önmagunk lehessünk, alkalmat arra, hogy adhassunk és hathassunk olyan személyiség szeleteinkkel, amelyeket a szülés óta ritkán használunk. És pár ezer forint veszteséget!

 

Mi a best practice?

Ekkor jelentkeztem a nők pénzügyi tudatosságát fejlesztő 12 napos Dobbantó tanfolyamra. Ez 2013-ban volt. Most pedig meghívást kaptam a 6. születésnapra, hogy a közel 300 végzett közül a 6 kiválasztott egyikeként meséljek, mint „best practice” vállalkozónő, bármit jelentsen is ez…

Valahogy a vállalkozásomra gondolva sosem szokott az eszembe jutni az, hogy best practice. Nem érzem, hogy példaértékűen sikeres vállalkozó lennék. Inkább talán az év legbalf@szabbul marketingelője díjat tudtam volna elképzelni, amikor eszembe jutottak a kezdeti szárnypróbálgatásaim. Maradjunk annyiban, hogy tudnék mesélni…

Aztán mégiscsak elkezdtem végig gondolni, mi az, amiben én magam is követendő példának érzem magam. 4 dolgot találtam:

1. Azt csinálom, amit szeretek. Ezért engem a munka feltölt, és nem kifáraszt. Minden munkával töltött óra boldogabbá tesz. Én vagyok az, aki ha nyer egyszer a lottón, akkor sem fogja abbahagyni a munkát. És ez olyasmi, amire büszke vagyok, amit valóban best practicenek gondolok, mert a saját értékrendemben ez az egyik legfontosabb elérhető cél a teljes, boldog és értelmes élet.

2. A második gyerekemmel már az újszülött mellett is dolgoztam. Azonnal, az első naptól kezdve. Lehet, hogy csak egy fél órát, de az nagyon jól esett. Nem gondolom, hogy mindenki másnak is dolgoznia kell egy csecsemő mellett, azt azonban fontosnak tartom, hogy nem dőltem be annak a széles körben elfogadott paradigmának, hogy NEM lehet csecsemő mellett dolgozni, és választani kell a munka és a család között, ha pedig a munkát választom, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy anyaként megbuktam. Én azt tanultam meg a saját 4 évnyi kisgyerekes tapasztalatommal, hogy egy csomó mindent lehet, és a kérdés az, hogyan. Ebben nekem is rengeteget segített a coaching.

3. Hosszú távon gondolkodom és ügyelek arra, hogy jelen tudjak lenni a pillanatban, meg tudjam élni azt, ami MOST van. Ehhez elfogadom a tökéletlenséget, és megengedem magamnak, hogy most NEM fér bele minden az időmbe, amit szeretnék. Egy csomó ötletet most jegelek, és vannak együttműködések, marketing kampányok és posztok, amik nem születnek meg. Az emlékezetembe idézem, hogy ideje van a vetésnek, és ideje van az aratásnak. Hogy nem a vállalkozásért élek, hanem a vállalkozás van értem, értünk. Nap, mint nap választások előtt állok, és nyugodt szívvel tudok választani. Nem azon kesergek, mit szalasztok éppen el, hanem sokkal inkább azt tudatosítom, amit éppen megélek, és amiért MA hálás lehetek.

4. Folyamatosan tesztelem, mi az, ami éppen most jól működik a munka-magánélet egyensúlyban tartásához. Mert ez folyamatosan változik, és sokszor csak abból derül ki, hogy átmentünk egy határon, és megéljük, hogy most ez már nem jó. Ezekből a tapasztalatokból pedig folyamatos újratervezés következik, és egyfajta családi optimumra törekvés, ahol a család minden tagjának az igényei szem előtt vannak, és nincs minden a gyerekeknek alárendelve. Ez a folyamatos tesztelés, kísérletezés magában hordozza a hibázás lehetőségét, és ezt megengedem magamnak még akkor is, ha olykor nehéz az otthonról hozott bűntudatommal megküzdeni, amiért nem teljesítek mindig és mindenhol tökéletesen.

 

Amit közvetítek

Group Of Mothers With Babies At PlaygroupTalán ezekben hiteles példa vagyok néhány hozzám hasonló kisgyerekes nőnek. Én első sorban ezt a megengedést, ezeket az önmagunknak megadható belső engedélyeket igyekszem közvetíteni a blogomon és a coaching csoportjaimban is más kisgyerekes nők felé. És ezeket hitelesen tudom közvetíteni, mert valóban hiszek abban, hogy

Az anyaság és a munka nem csak szolgálat lehet, hanem örömforrás is!

Lehet dolgozni egészen kicsi gyerekek mellett is!

Nem csak a 4 vagy 8 órás munka számít! Fél óra munka is értékes!

A munkát és a családot össze lehet hangolni!

Mindenre helyzetre van egy optimális megoldás: a Tiédre is!

Elengedheted a tökéletességre törekvést! Lehet hibázni, a tanulságok alapján mindig lehet újratervezni!

A belső engedélyeken túl azt is közvetítem a blogomon keresztül, hogy bármilyen helyzetre, problémára sok és sokféle lehetséges megoldás, jó példa van. Mások bevált gyakorlataiból sok erőt meríthetünk, és a tapasztalataink, megküzdési stratégiáink megosztása másoknak sokat segíthet.

 

A megoldásközpontú megközelítés ereje

gondolkodásA hozzám forduló nőknél visszatérő nehézség az önbizalomhiány. Rengetegszer hallom azt, hogy „Nagyon jó lenne, szeretném, de nem merem/nem tudom…” Noha külső szemlélőként világosan látszanak a megoldási lehetőségek, a rátermettség, a külső és belső erőforrások, ezeket a nőket a saját önkorlátozó hiedelmeik tartják a tanult tehetetlenség állapotában.

Erre a tanult tehetetlenségre kiváló eszköz a megoldásközpontú coaching. Olyan támogatást nyújt, mint amit egy bába nyújt a szülő nőnek. Megkönnyíti a sokszor hosszú és fájdalmas vajúdást a női szerepekben való újjászületésben, és megerősít abban a kompetenciaérzésben, hogy a saját életemnek, saját megoldásaimnak én vagyok a legjobb szakértője.

Ennek a szemléletmódnak a terjesztése az egyik legfontosabb misszióm.

A valóra vált álmok

Minderre büszke vagyok. Úgy érzem, valami fontosat, jót csinálok minden nap, ami nem csak nekem okoz örömet, hanem másoknak is rengeteget ad. Arról azonban mindeddig meg voltam győződve, hogy vállalkozóként nincs különösebben mire büszkének lennem. Egy hete azonban megnéztem a 2013-as Dobbanós üzleti terveimet, és legnagyobb meglepetésemre az akkor megfogalmazott legtöbb terv és álom mára valóra vált! 🙂 Mi több, a vállalkozás nyereséges! Köszönöm ezt többek között a Dobbantónak, ahol inspirációt, és támogató közösséget kaptam ahhoz, hogy az ötletből mára egy sok apró sikert maga mögött tudó, napról napra fejlődő vállalkozás lett.

Érdekelnek a részletek?

Gyere el személyesen valamelyik Anyacsavar klubba, és hallgasd meg más kisgyerekes vállalkozónők tapasztalatait! Korábbi anyagokat a blogon olvashatsz!

Ha szeretnél dolgozni a munkába visszatérés témáján, de személyesen nem tudsz eljönni, csatlakozz az Anyacsavar on-line klubhoz, ahol ehhez a témához is kaphatsz coaching támogatást havi egy tejeskávé áráért!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112