Egy coaching alkalom előélete és eredményei két levélből
Ritkán van alkalom arra, hogy az elért eredményeket bemutató lelkendező ajánlásoknál betekintést nyerjetek abba is, honnan indultunk el. Most erre nyílik lehetőségetek, hála egy kisgyerekes anya ügyfelemnek, aki hozzájárult, hogy közzétegyem két levelét.
Ezzel a levéllel keresett meg júniusban:
Kedves Dóra!
Egy ideje figyelemmel követem a munkásságodat, egy ismerősöm ajánlotta anno a figyelmembe a weboldaladat, később az online klubnak is tagja voltam. Felmerült bennem, hogy talán Te tudnál nekem segíteni egyéni (online) coaching formájában, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ajtón kopogtatok, ezért röviden vázolom, miről van szó, s majd Te eldöntöd 🙂
2012 augusztusa óta vagyok itthon, a nagyfiam most lesz 4 éves, még itthon van velem, a kislányom idén januárban született. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, itthon maradok a gyerekekkel, amíg csak lehet – anyagilag megengedhetjük magunknak, a törvény szabja a határt, azaz mindkét gyerek közel 4 éves koráig itthon lesz. Ez ugye azt jelenti, hogy én 2019 szeptemberéig még itthon leszek. Ez összesen 7 év, aminek most tartok a felénél – és most lett elegem. Tudom, a “legjobbkor”, hiszen a kislányom még nincs féléves…
Kezdek felőrlődni a “csakanyukaságban”. Kérlek, ne értsd félre, imádom őket, és nagyon hálás vagyok a férjemnek azért, mert lehetővé teszi, hogy itthon lehessek velük. Ennek ellenére úgy érzem, én lassan megszűnök. Mostanában van egy hülye kis “szlogenem”, Boncsér Orsolya versikés könyvéből loptam: “nem firkálok, nem eszem, hiszen nem is létezem”. Ez megy a fejemben reggel, este, éjszaka, miközben próbálom lenyelni a gombócot a torkomból, ami ott van már hetek, hónapok óta.
Felmerült bennem, hogy esetleg vállalkoznom kellene itthonról (egyébként is vidéken élünk most már), sőt, volt is egy (nem korszakalkotó, de reális) ötletem. Két ponton bukott el: idő (két gyerek itthon, épp egy költözés közepén voltunk stb.) és önbizalom (ááá, én ezt úgyse tudnám megcsinálni). A férjem azt javasolta, hogy pihentessem a vállalkozás ötletét 4 évig. Végül nagyjából elfogadtam, beletörődtem. Oké. Viszont mégis ott maradt az űr, hogy valamit csinálnom kell. Nekem nincs különösebb csodálatos 
képességem, mint jó kézügyesség vagy fantasztikus humor. Amihez papíron értek, nem akarom csinálni, amihez értek vagy jó vagyok, az nem “eladható”, és még hobbi szinten sem űzhető. Így tulajdonképpen nincs is hobbim. Imádok olvasni, de ez egy passzív hobbi, ami jó annak, aki amúgy aktív, és éli az életét. Én élem az anyuka életemet, de a kétdiplomás, intelligens felnőtt életem eltűnt. Szeretnék valamit – legyen az hobbi, vállalkozás, akármi -, ami rólam szól. Szeretnék valamiben flow-élményre lelni, valamit létrehozni, valamiben elmélyedni – szeretnék ilyen értelemben is élni. Most csak küzdök ezzel az űrrel (és persze a lelkiismeret furdalással, amiért így érzek…), és toporgok egy helyben.
Szóval a problémám többrétű. Azt sem tudom, mit kellene csinálnom, és azt sem, hogy mikor, hogyan, mennyit. Csak azt érzem, hogy valaminek történnie kell, valamerre lépnem kell, különben valamilyen formában rámegyek, és ez mindannyiunkra nézve elég problémás lehet.
Szerinted kihez forduljak? Hozzád? Egy pszichológushoz? Egy varázslóhoz? 🙂 Saját magamhoz? Vagy szégyelljem magam, és bújjak vissza a konyhába? Mi a megoldás? Van megoldás?
Előre is köszönöm a válaszod!
B.
Mindig van megoldás!
Azért szeretem a megoldásközpontú coachingot, mert segít kilépni abból a csapdahelyzetből, amikor úgy érezzük, a mi problémánkra nincs megoldás, vagy ha van is, mi képtelenek leszünk azt megtalálni. Egyszerre segít a figyelmünket a problémák helyett a megoldási lehetőségek felé irányítani, és energiát teremteni a változtatáshoz.
B.-től ezt a levelet kaptam augusztusban:
Kedves Dóra!
Júniusban volt egy online coaching alkalmam veled. Itthon ülő anyukaként kerestem a megoldást arra, hogy legyen kis “gyerekeken kívüli”, saját örömem, flow-élményem is, ebben kértem a segítségedet. Végül közösen arra jutottunk, hogy a hobbimból, ami a minimalizmus, hatékonyság, tudatos vásárlás stb. témakör, indítsak egy blogot. Kérted, ha belevágok, majd jelezzek vissza, úgyhogy itt a visszajelzés:
https://paretolanya.wordpress.com
Nagyjából minden ötletedet megfogadtam (ne vacakolj sokat a dizájnnal, vágj bele; állíts fel magadnak szabályokat – nekem csütörtök posztnap, ez most már két hónap után szent és sértetetlen stb.). Jelenleg ott tartok, hogy 6-8 ember olvassa a posztjaimat, ami nyilván nem sok, azonban már kaptam több pozitív visszajelzést – és nem a családomtól vagy a barátaimtól. Egyre bátrabb vagyok, így mostanában valószínűleg lesz egy vendégposztom is egy nagy olvasottságú blogon. Egyelőre mindez inkognitóban zajlik, de most (még) így könnyebb. A projekt elérte máris az eredeti célját: rendszeres flow-élményem van, egy újabb “csáp” a külvilág felé, és egy kevés, de talán egyre több sikerélmény. Emellett sokkal jobban állok a mindennapokhoz, több örömöt lelek a gyerekekkel töltött időben, sőt a velük járó teendőkben is. Számomra nagy segítséget jelentett a beszélgetésünk, köszönöm az “engedélyadást”, hogy igenis, megtehetem, hogy csak magamért csináljak valamit, és köszönöm a lökést is, hogy vágjak bele.
B.
Szeretnéd Te is megtalálni a számodra legjobb megoldást egy nehéz helyzetben?
Szeretnél túllendülni egy elakadáson?
Jó döntést szeretnél hozni egy döntési helyzetben?
Várlak egyéni coachingra!
Bejelentkezni a dora@anyacsavar.com címen tudsz!
