Beszélj úgy, hogy érdekelje – tréningtapasztalatok a gyakorlatban 4.

A “Beszélj úgy, hogy érdekelje” szülői kommunikációs tréning legnehezebb témája számomra talán a büntetés nélküli konfliktuskezelés. Merthogy ugye a rosszalkodás idegesítő, olykor vérlázító, és noha lélekben bölcs és belátó, következetes és igazságos szülő szeretnék lenni, a hétköznapokban ez nem mindig sikerül, amikor éhes és fáradt vagyok, a gyerek pedig a kifejezett kérésem ellenére dobálja a nappaliban a teniszlabdát, majd kajánul vigyorogva figyeli a hatást. Ami nem marad el: már kiabálok is, hogy azonnal hagyja abba, és csak arra vagyok büszke, hogy káromkodás helyett egy nyomatékos „macskabajusz” hagyja el a számat. Majd félelmetesnek hangzó fenyegetőzésbe kezdek: „Bezárjalak a szobádba?” Hallom magam kívülről, tök gáz, mondjuk nincs is kulcs a szobájában, bezárni, ha akarnám se tudnám, de a fenyegetés, akkor is fenyegetés. A gyerek azonnal abbahagyja a labdázást, és boldogan mondja: „Igen, zárjál be, és gyere is be velem a szobába, és beszéljük meg!”, és elindul a szobájába.

Ó, szóval innen fúj a szél! Szeretne csak velem lenni egy kicsit, és az ölembe bújva beszélgetni. Belemegyek a játékba, leteszem a kezemből a konyhai akármit, amivel éppen foglalkoztam, bemegyünk a szobába, becsukom az ajtót, leülök a földre, ő azonnal az ölembe kucorodik, és mondja „Bocsánat, mama, megígérem, hogy máskor nem csinálok ilyet!” és élvezi az osztatlan figyelmet és testi kontaktust. És én is.

A tréningen sok szó esik arról, hogy ezekben a türelmet próbáló, határfeszegető helyzetekben büntetés helyett próbáljunk meg a rosszalkodás mögé látni.

A gyereknek motiváció, nekem időnyerés, a családnak jó hangulat

Vajon mi lehet a minden reggeli cirkusz mögött, amikor a gyerek nem akar elindulni az oviba, és bojkottálja az egész készülődést, amitől az másfél órára nyúlik, és hihetetlen stressz lesz? Nálunk hamar kiderült, hogy a testvérféltékenység áll mögötte: a kicsi – 10 hónapos – miért maradhat otthon a mamával? Ő – a 3,5 éves nagy – miért van kiközösítve a jóból? Végül rájöttünk, hogy neki nagyon sokat segít, ha minél pontosabban érti a helyzetet: ki mit csinál egészen pontosan, amíg ő az oviban van. Az egyik barátnőm minden nem elmeséli a napját a hároméves kislányának. És nem csak azt, hogy mivel tölti a napját, hanem azt is, hogy éppen mi foglalkoztatja, milyen jó és rossz élmények érték, minek örül, miket tervez. Ugyanúgy egyenrangú félként kezelni a – természetesen korának megfelelő köntösbe bújtatott – információ megosztásban, mint a férjét.

A tréningen hallottam egy másik tanulságos történetet arról, milyen fontos az ellenállás mögé látni. Egy kisgyerek szintén nem akart oviba menni, amit a szülők úgy értelmeztek, hogy a kicsi hozzájuk ragaszkodik, és ezért egyre később vitték óvodába, hogy minél több időt lehessen velük. Hónapokba tellett, mire kiderült, hogy a gyerek azért utasította vissza egyre hisztérikusabban az oviba indulást, mert ott az volt a szokás, hogy az utolsónak érkező szedi le az asztalt és hajtogatja össze a terítőt, ami neki sosem sikerült. És mivel a szülei jó szándéka miatt mindig ő érkezett utoljára, naponta érte kudarcélmény a terítő összehajtásban. Valójában kompetenciaprobléma húzódott meg a hiszti mögött, és a gyerek boldog volt, amikor a szülei korábban kezdték bevinni, és elsőnek érkezett az oviba.
A tréningen tanultam meg azt is, hogy reggeli készülődésnél időnyomás alatt tapasztalható ellenállás kisebbeknél szavak helyett cselekedetekkel jobban kezelhető. Például jobban járunk időben és stresszmentességben is akkor, ha leülünk a kicsi mellé, és együtt fejezzük be a legóvárat, majd gond nélkül el tudunk indulni, mint ha meg akarjuk szakítani a neki oly kedves és fontos tevékenységben.
Az egyik résztvevő megjegyezte, hogy ezek a módszerek vasárnap működnek, hétköznap nem. Ebbe van némi igazság, hiszen téthelyzetben, amikor időben muszáj elindulni, az ember nem szívesen húzza az időt legóvárépítéssel, vagy más belefeledkezős játékkal. Én azért kipróbáltam ezt, és működött. A legfontosabb azonban szerintem a lelki felkészítés: „Ezt a várat most segítek neked befejezni, utána indulunk. Rendben?” És meggyőződöm róla, hogy hallotta, érti, mert így sokkal valószínűbb az együttműködés. Nálunk gyakran működik az, hogy az egyik játékot kihozzuk magunkkal az előszobába, amíg öltözködünk. Így nincs éles határ a játék és az elindulás között. A gyereknek motiváció, nekem időnyerés, a családnak megőrzött jó hangulat a reggelben.

Szeretem őket, és szeretném, hogy jó legyen együtt

Fontos, hogy a büntetés nélküli konfliktuskezelés sokkal több türelmet igényel, és sokszor segít valami „varázsmondat”, vagy mantra az önuralmam megtartásában, amikor érzem, hogy kezd felmenni a pumpa. Mondjuk, emlékeztetem magam arra, hogy „szeretem a gyerekemet”, vagy rápillantok a heti tervezőmre az előszobában, amire felírtam a hét mottójának, hogy „Türelem, kedvesség, egymásra figyelés!” Mert, hogy nekem ez az igazán fontos. Hogy szeretem őket, és szeretném, hogy jó legyen együtt. Ez pedig a hétköznapokon múlik, a reggeli elindulásokon, a hideg és sötét téli délutánokon hazabandukolásokon, a közös uzsonnázásokon, a fürdés utáni ölelkezős törölközéseken, a spontán odafordulásokon „Nézd, mama, daruautó! Láttad? Egy igazi daruautó!”

Érdekel Téged is a téma?

Szeretnéd Te is elsajátítani a büntetés nélküli konfliktuskezelés alapjait?

Akkor most megéri csatlakoznod az Anyacsavar On-line klubhoz, mert havi 1 tejeskávé áráért minden hónapban más témában kapsz coaching támogatást, és partneri kedvezményeket! Márciusban többek között 4500.- kedvezménnyel vehetsz részt az Értsünk szót Érzelmi iránytű tanfolyamán is! Várunk Téged is szeretettel!

Jelentkezz MOST!