Burok

 – szülés a színpadon

 

Szabó Réka rendezőt, a Tünet Együttes művészeti vezetőjét több mint tíz éve ismerem. Ott voltam a társulatának, a Tünet Együttesnek a születésénél az alsóörsi strandon, és barátként végig kísértem Rékát az anyává válása kacskaringós útján. (Erről és sok minden másról egyszer már beszélgettünk az Anyacsavaron is.) Azután ő volt tapintatos külső szemlélője az én anyává válásom időszakának. És az, hogy tizenévnyi barátság van mögöttünk, és mindketten önreflexió-junkiek vagyunk, segített, hogy a szüléssel és az anyává válással kapcsolatban megosszuk egymással azokat a dolgokat is, amikről valahogy nem beszélünk, és amikre nehéz is találni szavakat.

 

A szülés tabu

 

Mondjuk, megvan az az élmény is, amikor megtalálom a hangomat, és elkezdek beszélni egy tabutémáról, a válasz pedig zavart, üres tekintetek, leplezetlen döbbenet, bezárkózás, süket fülek. Mert felrúgtam a társadalmi konszenzust, és beszéltem a szülésemről abban a mélységben, ami már tabu.

 

Megosztáséhség és félelem a tabutöréstől

 

A szülés halálközeli élmény, ami feldolgozásért kiált! Mégis valahogy egyszerre van jelen a társadalomban egy megosztáséhség és egy félelem a tabutöréstől. Az emberek egy részéről elemi igény a feldolgozásra, a másik felének a részéről masszív ellenállás egy ijesztően feldolgozatlan élmény megkapargatására hasonlóan a #metoo kampányhoz, ahol az „Azt akarom, hogy vegyetek végre tudomást róla!” kapott egy csomó szolidaritás megnyilvánulást és egy csomó „Ne told az arcomba!” jellegű visszautasítást.

 

Hogyan lehet erről jól beszélni?

 

Felmerül újra és újra bennem a kérdés, hogy megosztható-e szavakkal egy olyan erős és személyes testi és lelki élmény, mint a szülés? Hogyan lehet erről jól beszélni? Oly módon, hogy azok számára is átélhető legyen, akik még nem szültek, vagy soha nem is fognak? Egyáltalán kell-e erről beszélni? Kit érdekel?

 

Testet-lelket felforgató tapasztalatokról a művészet nyelvén

 

Ez a kérdés igazából felmerül minden fontos, testet-lelket felforgató élettapasztalattal kapcsolatban. De amíg a szerelemről, a megtérésről vagy az elmúlásról rengeteg csodálatos vers, regény, dráma, festmény és zenemű van, ami gyerekkorunktól kezdve végig kísér bennünket ezeknek a tapasztalatoknak a sokféleségében, a megismerésükben, megértésükben, átélésükben, és ezáltal a saját ezekkel kapcsolatos tapasztalataink integrálásában, a szülésről valahogy nem hallunk a művészet nyelvén.

 

Az élménymegosztás kapcsolódási lehetőség

 

Marad helyette gyakran az anyukánk, nagymamánk töredékes, naturális, lelkileg sokszor soha fel nem dolgozott élménymegosztása – ha történetesen lányok vagyunk. Vagy éppen a nagy semmi – ha mondjuk fiúk vagyunk.

Pedig azt hiszem, nagy szükség lenne rá. Mert a tabusított, meg nem osztott tapasztalatok eltávolítanak a másiktól egy kapcsolatban, és sokszor eltávolítanak a saját tapasztalatomhoz kapcsolódástól is. Ahogyan ennek az ellenkezője, a megosztás, meghallgatás, odafordulás, megértés pedig a mély intimitásánál fogva megerősítheti a kapcsolatot, és a saját tapasztalatomhoz való nyitott, elfogadó kapcsolódást.

 

Ki lesz ehhez elég bátor?

 

Nehéz ez, mert kettőn múlik a vásár. Aki átélte, attól bátorságot kér a megnyíláshoz, és mély, őszinte kapcsolódást saját magához, mert az élmény integrálása a megoszthatóság egyik kulcsa. Aki befogadja, meghallgatja az élményt, attól szintén bátorságot kér és megnyílást a másik tapasztalata felé. Bátorságot, mert amit hall, az őt is kibillentheti a biztonságos komfortzónájából, megmozgathat nehéz érzéseket, fel nem dolgozott saját témákat.

 

Támogató Burok

 

És itt jön a képbe a művészet, ami mindkét félnek segíthet a saját bátor lépésnek a megtételében. Egy műalkotás hidat építhet a befogadói között bárhol álljanak is a feldolgozás folyamatában. Olyan, mint egy jó mediátor egy terhelt kapcsolatban.

 

A Tünet Együttes új darabja, a Burok ezért hiánypótló alkotás: a szülés élményének megosztására mutat egy csodálatosan megérintő példát. Három táncművész mesél mozdulattal és szóval a saját szüléstörténetéről. Humorral, gyönyörű képekkel, bevállalósan, őszintén.

 

Van egy erő,ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. … ” írja Ina May Gaskin dúla az Útmutató a szüléshez című könyvében. Ezek leírva és olvasva is pátoszos, üres szavak. Egészen addig azok, amíg valakivel meg nem történik, de ezt a tapasztalatot olyan rettenetesen nehéz szavakkal átadni. És a Buroknak talán mégis sikerül ez. Ott megtörténik a szemünk előtt az a folyamat, ami belül lezajlik egy szülő nőben, és az is, amit a külső szemlélő tapasztal belőle. Kapcsolgatunk a bent és kint között, és észrevétlenül közelítjük magunkban a kettőt egymáshoz.

 

Igen, megosztható!

 

Aki már szült, azt megerősíti abban, hogy igen, ez megosztható! Aki nem szült, ahhoz közel viszi ezt az élményt, és segít megérteni, megérezni, mit élhetett át a párja, barátnője, anyukája, akkor is, ha erről valami miatt ők soha nem tudtak egymással beszélni. És ez nagyon fontos ajándék.

A Burok egy csodálatos lehetőség a szülés élményének megismerésére, megértésére, a róla való biztonságos és megtartó, bár határtágító párbeszéd elkezdésére. Önmagaddal, és a másikkal.

 

A Burokról készült fotók Mészáros Csaba felvételei.

A bejegyzés kategóriája: Mamabarát, Testi-Lelki
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.