Sokszor kérdezitek, mi történik a megoldásközpotú coachingon? És mi történik egy jóvátehetetlen veszteségnél? Erre nem könnyű válaszolni, hiszen mindig más: adott helyzetekre keresünk személyre szabott megoldásokat. Most azonban kivételes lehetőségetek nyílik bepillantást nyerni egy háromalkalmas coaching folyamat során vezetett naplóba a kezdetektől a mai napig működő eredményekig!
Tavaly a családi nyaraláson hívott fel egy régi ügyfelem kétségbe esve. Sokkolóan nehéz helyzetbe került, mert húsevő baktérium támadta meg a kezét, amíg a harmadik babáját várta, és nem lehetett tudni, tudja-e majd valaha használni a kezét. Arra kért, ajánljak neki pszichológust, hogy fel tudja dolgozni, ami történik vele. Én viszont megoldást ajánlottam neki. Összesen háromszor találkoztunk, ő pedig naplót vezetett a coaching folyamatról. Az első részt itt tudjátok elolvasni a másodikat pedig itt.
Coaching napló 3. rész
SZÜLÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS
Szép lassan (hetek-hónapok) gyógyulásnak indult a kezem, de így is örökké orvoshoz, gyógytornára kellett járnom. Terhességi cukrom is volt, így a diéta mellett, belgyógyász kontrollra is jártam minden héten. Így minden napra jutott legalább egy orvosi kezelés, vagy kontroll, kötözés… Közeledett a kitűzött szülés napja, amit legszívesebben a végtelenségig toltam volna magam előtt: Szerettem volna, ha minél jobb állapotba kerül a kezem, amire megérkezik a pici, hogy el tudjam rendesen látni. Féltem a szüléstől, hiszen tudtam a korábbi program császárokból, hogy kb. mire számíthatok. Kezem miatti műtéti élmények még nagyon frissek voltak, nem akartam újra műtő közelébe se menni. Rettegtem, hogy kisebbik lányom a szülést követően még jobban elutasít majd. Nem éreztem magamban erőt se fizikait se lelkit, hogy világra hozzak, majd gondozzak egy újszülöttet. Közben ettől iszonyú lelkiismeret-furdalásom is volt. Emellett csak remélni tudtam, hogy a 3 gyerek ellátását már megoldjuk a férjemmel, és a nagyszülők nem lesznek a mindennapjaink része. Szóval, ha rajtam múlott volna, még biztos halogatom a szülést, de közeledett a 40. hét.
SEGÍTSÉGET KÉRNI
Kértem Dórát, hogy segítsen, mert úgy érzem, nem vagyok rá kész. Hihetetlen “kutatómunkába ” kezdett, hogy megtalálja a rengeteg aggályom mellett azt, ami a segítségemre lehet. Végig beszéltük, hogy mire számíthatok, mi tenné könnyebbé számomra a kórházi napokat, a gyermekágyas időszakot. Segített megfogalmazni az igényeimet, átgondolni, hogy mitől is tartok, felkészülni a szülésre. Azt hiszem, a beszélgetései nélkül egy lelki roncs feküdt volna a szülő/műtő ágyon. A szülésre való készülődés idejében is alkalmazni tudtam, amit a korábbi időszakában megtaláltam a segítségkéréssel kapcsolatban. Azaz előre végig gondoltam, mikor kitől milyen segítséget várok. Majd igyekeztem ezt mindenkinek idejében a tudomására hozni.
HOSSZÚ TÁVÚ HASZNOK
Sajnos korán sem voltak ideálisak a szülés körülményei, és a felépülésbe is sok “hiba csúszott”. Nagyon vacakul voltam jó pár napig. Nem is értettem, hogy korábbi szülések után hogy tudtam bárkit is jó szívvel látni a kórházban látogatóként. Ekkor már nem tudtam Dórával rendszeresen találkozni, de egy-egy elgondolkodtató kérdését, gyakorlatát mindig felelevenítek, amikor valamilyen elakadás van az életemben. Mivel utóbbi években elsősorban anyai szerepem a legerősebb, illetve egyébként is önfeláldozó típus vagyok, nekem nagy kihívást jelent, hogy a saját érdekeimet képviselni tudjam. Már-már annyira, hogy saját vágyaimat teljesen szőnyeg alá söpröm. Ezért nagyon hasznos számomra Dóra azon gyakorlata, ami azt kéri, hogy időnként állják meg, és gondoljam végig, hogy éppen akkor mi esne jól, mi tenne boldoggá. Bármi apróság… És ha tehetem, tegyem is meg azonnal. Felszabadító érzés és hihetetlen energiákat mozgósított számomra ez a gyakorlat: meg tudtam fogalmazni, hogy mit szeretnék, sőt tenni is tudtam érte. Ez már önmagában dicséretes, ráadásul valami olyat is megteszek, ami önmagában boldoggá tesz! A nehéz gyermekágyas időszakban ezt próbáltam alkalmazni. (Volt olyan, amikor a nap közepén beültem egy kád meleg vízbe kiengedni a fáradt gőzt! Az elmúlt 6 évben, amióta családanya vagyok, erre még nem igazán volt példa, főleg nem lelkiismeret-furdalás nélkül!)
HÁLÁS VAGYOK
Lassan 1 év telt el a balesetem óta, legkisebb gyermekünk elmúlt fél éves, középső lányunk újra anyás (is) lett :-). Ugyan még mindig gyógytornára járok a kezemmel, de szinte már fel sem tűnik, hogy korlátozottan tudom csak mozgatni az egyik ujjamat, illetve kézfejem érzéketlensége sem zavaró már. Felmerült a plasztikai műtét lehetősége, hogy az egész kezemet borító se
bhelyet eltüntessék. Én azonban nem szeretném. Hiszen minden alkalommal, amikor rápillantok a kezemre, eszembe jut, hogy milyen hálás lehetek azért, hogy egy ilyen komoly dolgot, mint a húsevő baktérium, ilyen könnyen megúsztam! És még egy csomó más gondolat is eszembe jut a kezemre nézve: Megtanultam pozitívan – na, jó pozitívabban – szemlélni a világot. Megtanultam hálásnak lenni olyan dolgokért, amiket korábban teljesen természetesnek vettem. Megtanultam segítséget kérni, ha szükséges. Megtanultam segítséget elfogadni, ha felajánlják. Megtanultam jobban hangot adni az igényeimnek.
AZ IGAZÁN FONTOS DOLGOK AZ ÉLETBEN
Pár hete a jegygyűrűmet is újra a helyén viselem, a sebes kezemen, ami egy újabb jelkép a számomra: Párkapcsolati nehézségeink során arra emlékeztet, hogy férjem mennyire a társam, segítőm, támaszom volt a nehéz napokban. Ezért igyekszem a szürke hétköznapok során felülemelkedni azokon az apróságokon, amik fel tudnak őrölni egy kapcsolatot, és igyekszem az élet lényeges dolgaira koncentrálni.
Összességében hálás lehetek a balesetemnek, mert boldogabb és teljesebb életet élek ma már, mint a baleset nélkül éltem volna. Abban pedig, hogy a baleset után a „lelki felépülésem” ilyen irányt vett, vitathatatlanul központi szerepe volt Dórának. Örök hálám érte!
Érdekelnek más anyák tapasztalatai, bevált megoldásai?
Kövesd az Anyacsavart a Facebookon!
