Edit története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról szól, hogyan bontakozik ki egy frissen szülővé vált nőben az anyai önismeret, ami a másoknak megfelelés és örökös bűntudat csapdájából elvisz a saját, egyedi, másokéhoz nem hasonlítható, önazonos útra. Kívánom minden nőnek, hogy ugyanúgy megtalálja a saját útját anyaként, ahogyan Edit!
A hozott program: fekete és fehér
Olyan környezetben nőttem fel, ahol a dolgok általában feketék és fehérek voltak, jók és rosszak. Nem volt átmenet, szivárvány meg pláne.
Engem mindentől féltettek, a gyerekkoromból kimaradtak az élmények, a nagy esések, de így a nagy nevetések is. Elhatároztam, én máshogy csinálom majd. Lesz egy hordozókendőnk és eljárunk társaságba, kirándulni, élményeket gyűjtünk. Ez már a várandósságom alatt meghiúsult.
Nehézségek és bezárkózás
Az első pár hétben nagyon sokat fájt a hasam. Sétálni csak keveset tudtam. A munkámat sem tudtam végezni, mert az sok utazással, gyaloglással járt volna. Így otthon maradtam. Elkezdtem bezárkózni.
Aztán megszületett a fiam. Az első időszakban nehezen aludt és nappal aludt hosszabban, éjjel rövideket. Így nehéz volt bárhová elmenni. Aztán ez változni kezdett, de én addigra már bezárkóztam. Nem szerettem kimozdulni, valahogy semmi sem volt jó. És ezen az sem segített, hogy a hordozókendő miatt sokszor megkaptam a magamét. Mert ugye evidens, hogy a gyerekem megfullad, sohase tudom letenni, nem tanul meg járni… Vagy jött a másik véglet, aki csak áradozott róla, milyen nagyszerű dolog. De természetesnek senki nem vélte, átlagos anya nem lettem.
A fekete-fehér csapda
Így észrevétlenül beleestem a fekete – fehér csapdájába. Olvastam a kötődő neveléssel kapcsolatos könyveket, cikkeket. Olvastam rengeteg pszichológiai témájú könyvet. Onnan akartam megtanulni, hogyan legyek jó anya.
Mesét csak olvasni szabad, nem nézni. Mert egy jó anya nem ülteti gép elé a gyerekét. Így amikor mégis néztünk, bűntudatom volt. Bébiételt nem veszünk, csak egyszerű, természetes ételeket eszünk. Mert egy jó anya megfőz mindent a gyermekének. Így kevesebb időm maradt a fiamra, a férjemre és magamra.
Fejlesztésekre nem jártunk, én sem fejlesztettem. Gyógypedagógusként úgy gondoltam, fejlődik az egészséges fiam magától is úgy, ahogyan kell. Csak egyszerűen játszottunk. Ezt nem bántam meg.
De nem lettem jó anya. És jó feleség sem. És önmagamnak sem voltam jó, hiszen boldog sem voltam, jól sem éreztem magam a bőrömben.
Nekem kell megváltoznom
Aztán egy barátnőm azt mondta, ha azt akarom, hogy megváltozzon a környezetem, nekem kell megváltoznom. Először dühös lettem. Én úgy gondoltam, éppen eleget dolgozok és adok magamból, nehogy már én fordítsak még időt és energiát az önfejlesztésre is. Menjen pszichológushoz a férjem. De nem ment. Így maradt minden, ahogy volt.
De barátnőm mondata azért mindig ott motoszkált a fejemben.
Nővérem megvarrt egy ruhát és megkért, hímezzek rá mintát. Ez nagyon sok munkát jelentett. Hetekig hímeztem éjjelente 1-2 órát és közben Louise L. Hay megerősítéseit minden éjjel végighallgattam.
Ennek és barátnőm mondatának köszönhetően úgy döntöttem, valóban felállok, teszek valamit a boldogságomért.
Az első lépések
Elkezdtem egy pszichológussal együtt dolgozni és egy online metaforaíró tanfolyamon (mindennapinlp.hu) is részt vettem. És az életem megváltozott. Mert megváltoztam én.
Elkezdtem kimozdulni. Baba-mama klubba járni. Kezdtem önmagamra találni.
Aztán az életünk hatalmas fordulatot vett. Eladtuk a házunkat és kikerültem a régi közegből. Új életet kezdtem. Egy lakóautóval fél éven át jártuk Európát, hogy aztán visszatérjünk Magyarországra és megalapítsuk a saját otthonunkat ott, ahol látom a szivárvány összes színét.
Mélységek és magasságok
Közben nagyon hullámzott a lelkem. Voltak mélységek, magasságok. Közben elvesztettem valakit, aki nagyon közel állt hozzám és nagyon fiatal volt. Ez megadta a végső pofont ahhoz, hogy tudjam, senki más nem számít, csak én, a fiam és a férjem. És most hallom néhány ember szavát, hogy “én szamár előre”, de igen. ÉN előre. Mert ha én nem vagyok jól, a fiam sem lesz jól. Azt szeretném, hogy boldog legyen. Ezt pedig csak úgy tudom hitelesen megtanítani neki, ha én boldog leszek.
Elhatároztam, hogy boldog leszek
Úgyhogy elhatároztam, boldog leszek. Járjuk az erdőt, ugrálunk sáros pocsolyákban, kerestem egy ovit, ahol szeretik, figyelnek rá, biztonságban tudom. Fordítok magamra időt. Igyekszem elkerülni a panaszkodást és másokat is leállítani, amikor elkezdik. A munkában is megkerestem a saját utamat, építem a saját vállalkozásomat. Igyekszem minden területen adni Önmagamnak, hogy aztán mikor a fiammal vagyok, igazán tudjak vele lenni.
Már nem olvasok könyveket a gyereknevelésről
A fiam már négy éves. Már nem olvasok könyveket arról, hogyan kellene őt nevelni. Egyszerűen szeretem és igyekszem csak a belső hangomra hallgatni. Az anyai ösztönök működnek, ha figyelünk rájuk. És bár nem vagyok “tökéletes”, a lakásunk időnként rendetlen, eszünk gyors ételeket, de nagyon sokat nevetünk, kirándulunk. Időnként veszekszünk, de mindig szeretünk.
Számomra ez okozta eddig a legnagyobb nehézséget. Meghallani a szívem szavát, megbízni a saját ösztöneimben. De szerencsére hamar rájöttem, akkor vagyok jó anya, ha önmagam vagyok.
Nyúlné Terpó Edit
Ez a történet 2018-ban az Anyacsavar második Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!
